A magyar kosárlabda dicsőséges útjai: Az 1955-ös aranycsapat és más sikerek

A magyar kosárlabda története számos dicső pillanatot tartogat, melyek közül kiemelkedik az 1955-ös, hazai rendezésű kontinensviadalon elért aranyérem. 67 esztendeje már, hogy a hazai szakág mindmáig legnagyobb sikerét aratva felült a kontinens trónjára a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Ez a dicső diadal azonban korántsem volt előzmény nélküli.

A kosárlabda születése és magyarországi elterjedése

A kosárlabda sportág 1891-ben az Egyesült Államokban, a mai Springfield College elődjében, a springfieldi YMCA Training School-ban született meg Dr. James Naismith jóvoltából. A kanadai születésű testnevelő olyan játékot szándékozott megalkotni, amely a hideg idő beköszöntével teremben, kis területen is játszható és amely nem a fizikai erőre, hanem inkább az ügyességre épít. James Naismith 13 szabályt állított fel, melyek közül 9, még ha módosított formában is, de ma is érvényben van. A palánk felszerelése a nézők miatt vált szükségessé, akik csapatukat úgy próbálták segíteni, hogy a karzaton átnyúlva a labda útját akadályozták.

Abban, hogy a James Naismith által kitalált játék Magyarországon gyökeret vert, elévülhetetlen érdemei vannak egy fáradhatatlanul lelkes testnevelő tanárnak, a budapesti Kuncze Gézának. Az akkor még csak 22 éves fiatalember 1912-ben, müncheni kiküldetése alkalmával ismerkedik meg a játék alapjaival, és azonnal beleszeret. Hazatérvén előadásokat, bemutatókat tart, szabálykönyveket fordít. A háború után újult erővel folytatja a sportág népszerűsítését, az 1920-as évek elején sorra alakulnak az egyesületek.

Először a kereskedelmi iskolákban - Mester utcai, Vas utcai, Wesselényi utcai - terjedt a játék, az itt tanító testnevelők nemcsak megtanították a játékot, de egymás között sorozatmérkőzéseket is vívtak. A KISOSz (1927-től KISOK, Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja) komoly lökést ad a fiatal generációnak, a sport felé terelve őket. Bajnoki rendszerben folyik a játék, egyre több csapat kapcsolódik be a középiskolás viadalba. A sportág hattagú küldöttsége 1925-ben kéri a Magyar Athlétikai Szövetségtől a kosárlabda támogatását, felvételét a szövetségbe. Magyarországon 1933-ig a palánk nélküli kosárlabdát játszották, ebben az évben azonban a Torinóban rendezett Főiskolai Világbajnokságon a válogatott megismerkedett a palánkos kosárlabdával, mely hazánkban is gyorsan elterjedt. Kuncze lendülete nélkül tehát aligha ért volna el odáig a hazai kosárlabdasport, hogy rögtön az első, 1935-ös Európa-bajnokságon ott legyünk. Hazánk már az első ízben kiírt, 1935-ös Eb-n is részt vett - sőt még mérkőzést is nyert -, pedig akkor még évekre voltunk a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének megalakulásától. Románia 24-17-es legyőzésével megszületett első válogatott diadalunk is - így a kilencedik helyen végeztünk a tízcsapatos mezőnyben (az élen Lettország zárt). A nagymértékű fejlődés szükségessé tette a kosárlabda kiválását az Atlétikai Szövetségből. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 1942 novemberében megalakult.

A magyar kosárlabda fejlődése a háború után

Azonban ahogy a háború szele elcsitult, egy új generáció addig soha nem látott erővel és ambícióval állt a cseperedő sportág mellé. A korszakot uraló politika nagyszerű propagandaeszközt látott a sportsikerekben, egyre-másra alakultak a sportklubok, egyesületek. Minden fiatal sportolt, a legtöbben nem is egy, nem is két sportágban mérették meg magukat. A KISOK-bajnokságok hangulatát, színvonalát szinte minden korabeli sportoló kiemeli. A Vasfüggöny mögül bár kitörni nem lehetett, sportban elért eredményekkel kitűnni annál inkább.

A kosárlabda 1936 óta része az olimpiai programnak. James Naismith, a játék atyja díszvendégként ott volt Berlinben, a magyar válogatott azonban még nem vett részt a játékokon. Nem úgy 1948-ban, amikor is Gyímesi János vezetőedző irányításával a csoportmérkőzéseken 3-2-es mérleget szállítva végül a torna 16. helyén zárt a nemzeti csapat. Ekkorra már túl voltunk egy 1946-os Eb-szereplésen, amely meglepetésre bronzérmet hozott a hazai kosárlabdasportnak, de az 1949-es kontinensviadalról a szocialista tömb országai távolmaradtak. Az 1952-es, történelmi magyar sikert hozó helsinki olimpián is ott voltak kosarasaink, de sok vizet nem zavartak, a 9. helyen végeztek. Nem csak hogy szép ugrás, de még inkább előremutató. Igaz, hogy a világverő labdarúgó- és vízilabda-válogatott sikereinek árnyékában erre a helyezésre aligha figyeltek fel, de a sportág, ha nem is radikális mértékben, de mégiscsak izmosodik.

1954-re 103 budapesti szakosztály mellett már 238 működik vidéken is. Az igazolt játékosok száma 8229, fele-fele megoszlásban Budapest és vidék között. Hasonló az arány az edzőknél is, összesen 252 edző oktat szerte a hazában. A pályák száma az országban szabadtéren 116, csarnokban 90. Mindezeknek a számoknak az igazát időközben alátámasztja a válogatott, mely konkrétan ugyan nem tűzte ki célul, hogy befogja Puskásékat és Gyarmatiékat, de idővel szép csendben csak elértek oda, hogy nem lehetett nem észrevenni a Milánótól Szófiáig aratott hangos sikereiket, nem is beszélve a moszkvai Európa-bajnokság (1953) második helyéről, amivel aztán tényleg valami csodálnivaló került a családi ezüst helyére. Az eredmények a teljes lakosságot, válogatás nélkül mindenkit roppant büszkévé tettek.

Páder János és az 1955-ös aranycsapat felépítése

Gyímesi János rakta le az alapjait az 1950-es évek sikercsapatának, több, akkori klubjában még csak mellékszereplő játékosban látta meg a fantáziát, akik később a válogatott alappillérei lettek. Jó szeme volt a tehetségekhez. Zsíros Tibor és Greminger János egybehangzóan állította, hogy Gyímesi mindenki meglepetésére hívta be őket a válogatottba, de ezt vallja Cselkó Tibor is. Az ambiciózus fiatal testnevelő tanár nem volt ismeretlen név a szakmában, de az, hogy 1951-ben a tapasztaltabb kollegái előtt őt nevezték ki a válogatott edzőjének, óriási meglepetésnek számított. Páder János ekkor 25 éves volt, a játékosok javarészt egykorúak voltak a mesterükkel, akit tegeztek, Janikának szólítottak, és ha kellett, nem szégyellték felrúgni focizás közben. Egy húron pendültek és a kősziklánál is keményebbé tette őket a közös cél, a siker iránti vágy, de még inkább a tett.

A legendás tatai edzőtábor kapuja nyitva állt, a játékosok pedig amellett, hogy kivételesen jó állóképességre tettek szert, időnként egy kis csokoládét, vagy egyéb élelmet is hazacsempészhettek nélkülöző családtagjaiknak. „Én, ugye, akaratos, önfejű, nagyon kellemetlen társ voltam a pályán. Engem lehetett utálni, de végrehajtották, amit mondtam” - nyilatkozta Greminger János, a csapat motorja. Hódy László így emlékezett vissza a tréningekre: „Hogy mennyire másfélék voltunk? Amikor köröztünk a focipálya körül, Czinkán a belső szélen szaladt, hogy megrövidítse a távot, én középen futottam, Greminger meg a külső szélen, hogy példát mutasson, míg Bánhegyi hosszasan a cipőfűzőjével volt elfoglalva. Ettől függetlenül minden edzés »vérre ment«.” A héthetes alapozást tízhetesre nyújtották, mindenki személyre szabott edzéstervvel készült. Az 1953-as moszkvai Eb-n különös, a pályán addig nem tapasztalt dolog történt. A rettegett szovjet válogatott tartja a labdát a magyarok ellen, húzza az időt. A tornát végül a szovjetek nyerik, Magyarország ezüstérmes.

Az 1955-ös budapesti Európa-bajnokság diadala

A következő két év lázas készülődéssel telt, és Dr. Hepp Ferenc hathatós közreműködésével sikerült Budapestre hozni az Európa-bajnokságot. Mivel egyetlen terem, csarnok sem felelt volna meg az előírásoknak, a FIBA beleegyezett, hogy szabadtéren, a Népstadionban építsenek fel egy pályát, hosszú hajópadló elemekből. A kosárlabda ekkorra berobbant hazánkban. Az ország vezetőit mindinkább magával ragadta a nagy sportsikerekkel együtt járó mámor és hevület, az, hogy bizonyítva látták, helyes az irány, a magyar nevet, ha már másképp nem megy, a sportolók emeljék magasba, bármerre is járjanak-keljenek szerte a világban.

A csapat készen állt. A körítés pazar volt, a szövetség kitett magáért a rendezéssel. „Az olasz szeletelésű 70 bőrlabdát a Honvédban varrták, közülük sajnos egy sem maradt meg az utókornak. „Minőségük a legkényesebb igényeket is kielégíti, és újabb elismerést fog szerezni a szocialista magyar iparnak” - írta Velkei Ferenc, a technikai bizottság elnöke. Az országokat két négyes és két ötös csoportba sorsolták. A körmérkőzések után a csoportokból az első két helyezett jutott tovább a döntő csoportkörbe, ahol a nyolc legjobb újra körmérkőzéseket játszott, és a csoport végeredménye lett egyben az Európa-bajnokság végeredménye is. A magyarok a B jelű négyesbe kaptak besorolást Olaszország, Törökország és Finnország mellé. Páder visszafogottan nyilatkozik az őt kérdező riportereknek, célként az 1953-as ezüstérem megismétlését megjelölve. A magyar közönség hamar felvette a kosárlabda ritmusát is, ráéreztek, hogy a gárda nagyon is érdemes a szurkolásra.

A döntő csoportkörben hidegzuhany érte Páderéket, a taktikusan játszó Csehszlovákia ugyanis 75-65-ös sikert aratott a magyarok ellen, egy 17 meccses veretlenségi sorozatot átadva a múltnak. Kutas István mindenható sportvezető, későbbi MLSZ-elnök az öltözőben válogatott szitkok közepette leteremti a csapatot. Sok van még azonban hátra, nincs ok a pánikra - ezt Kutas is tudta, nevezzük szavait korabeli sportpszichológiának. A lengyelek elleni idegnyugtató 98-66-os győzelem után másodszor is vertük az olaszokat (81-65), visszatérve a helyes vágányra. A csehszlovákok közben kikapnak a jugoszlávoktól és a lengyelektől is, de meglepetésre legyőzik a szovjeteket (81-74).

A tét nem is lehetne nagyobb, a megugrandó léc sem kicsi: még sosem győztük le kosárlabdában a nagy Szovjetuniót. 40 ezer ember tombol a Népstadion lelátóin. „Meghatározó volt, hogy a csapat Bozsikja, Greminger dobta az első kosarat. Ettől kezdve nem engedték ki a kezükből a vezetést. A meccs után arról lehetett megismerni a szerencséseket, akik látták a csodát, hogy beszéd helyett csak mutogattak, vagy tátogtak, mert az önfeledt szurkolás elvitte a hangjuk.” Félidőben kilenc ponttal vezettek. Páder egyetlen egyszer sem cserélt bele kezdőcsapatába. Hiába minden felzárkózási kísérlet, 82-68-ra legyőztük Szovjetuniót. Megcsinálta az addig lehetetlennek hitt küldetést a csapat, és a mennybe ment. „Talán a szovjetek elleni mérkőzés volt pályafutásom csúcspontja. Nagyon ment a játék, szárnyakat kaptam. Hasonlót soha nem éreztem addig. Valósággal tolt, lökött a közönség. Nem jól mondom: azt éreztem, hogy visznek. Visznek a hátukon, és minden, amit csinálok, rendkívül könnyű.” Egy lépés még hátra volt a végső diadalig, Romániát még meg kellett verni az aranyért - ez, ha a vártnál talán kissé nehezebben is, de sikerült (71-60). Büszkén szól a magyar Himnusz, 40 ezer fő előadásában.

Az 1955-ös magyar aranycsapat játékosai

A csapat összeállítása gondos munkával zajlott, a kiváló játékosok egyéni képességei és csapatszelleme együttesen vezettek a sikerhez.

• Greminger János (Bp. Honvéd): A csapat vezéregyénisége, a „szíve, esze, tüdeje”. Rendkívüli csapatjátékos, aki akkor volt leginkább elemében, ha kiszolgálhatta a társakat.
• Mezőfi Tibor (Vasas MÁVAG): Kiváló védőjátékos. Sportsikereit saját bevallása szerint nem tehetségének, sokkal inkább szorgalmának köszönhette.
• Tóth László (Székesfehérvári Építők): Sokoldalú, képzett játékos.
• Zsíros Tibor (Vasas MÁVAG): Klasszis középjátékos.
• Bánhegyi László (Bp. Honvéd): Vérbeli pontszerző. Semmi felesleges mozdulat, nem kapkod, nem siet. Magabiztos tempódobó, ami a korban ritkaság. Ha kihúzódnak rá, két leütéssel máris a gyűrű alatt terem.
• Bogár Pál (Székesfehérvári Építők): Halk szavú, de tiszteletet parancsoló egyéniség.
• Simon János (Bp. Honvéd): 192 centis, 101 kilós, rendkívül képzett center.
• Czinkán Tibor (Bp. Honvéd): A vérszívó védő. Bánhegyivel osztálytársak voltak, együtt kezdtek kosarazni.
• Cselkó Tibor (Műszaki Egyetem): Sokoldalú center-bedobó átmenet, jó tempódobással.
• Bencze János (Bp. Törekvés): 200 centijével a csapat legmagasabb tagja, a „magyarok óriásbányájából”, Vásárhelyről származik.

Hódy László így emlékezett a társaira: „Az egyébként billiárdozásban is verhetetlen Bánhegyi mindig tanult, Bogár igazi úriember volt, Zsíros örökké vidám és viccelődő, Greminger kedves, de akaratos és mindig az élen járt az edzéseken.”

A magyar női kosárlabda sikerei

A magyar női kosárlabda-válogatott első országok közötti mérkőzését 1942-ben játszotta. A nők hasonlóan sikeres időszakra tekinthetnek vissza. Az 1950-ben Budapesten rendezett női EB-n Magyarország játszotta a döntőt a Szovjetunió ellen, ahol a 2. helyen végeztek. Az 1952-es Európa-bajnokságon bronzérmet, míg 1956-ban ismét ezüstérmet szereztek. Később, az 1980-as években is több alkalommal dobogóra állhattak az Eb-n: 1983-ban, 1985-ben, 1987-ben és 1991-ben is bronzérmet nyertek. Női csapatunk mindössze egyszer szerepelt olimpián, az 1980-as „csonka” olimpián 4. helyezést értek el.

A magyar klubcsapatok nemzetközi sikerei a női csapatokhoz kötődnek. A BSE 1979-ben a mai Euroliga elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában második lett. A második számú európai kupasorozatban, a FIBA Európa Kupa elődjében, a Ronchetti Kupában két magyar csapat is győzni tudott. 1983-ban a BSE hódította el a trófeát. 15 évvel a BSE győzelme után, 1998-ban újabb magyar csapat készülődhetett a Ronchetti Kupa fináléjára. A soproni GySEV-Ringa 1998-ban diadalmaskodott.

A GySEV-Ringa útja a győzelemig lenyűgöző volt. A negyeddöntőben a soproniak 142-120-as összesítéssel jutottak az elődöntőbe. Az elődöntő első mérkőzésére 1998. márc.4.-én a soproni sportcentrumban került sor. A mérkőzés első félidejében a GySEV 56, az izraeliek pedig 36 százalékkal dobtak mezőnyből. A második félidőben a GySEV még rátett egy lapáttal, s így a 8 pontos előny a mérkőzés végére 18 pontra nőtt. „Zónavédekezésünknek köszönhetjük a győzelmet, ma ez volt a siker titka.” A visszavágón a Ramla nyert 76-74-re, de a soproniak továbbjutottak.

A döntő első mérkőzésére Sopronban került sor. 1998.márc.25.-én délután aztán elkezdődött a mérkőzés, 2500 néző előtt a soproni sportcsarnokban, s több ezer néző előtt a tévében. A mérkőzés első félidejében a GySEV hétszer eladta a labdát, de még így is vezetett négy ponttal. A második félidőben a franciák támadójátéka pillanatok alatt összeomlott, s a 27.-percben már 12 ponttal vezetett a GySEV. A döntő visszavágójára Provence-ban került sor. A franciák igazi kosárlabdaünnepet szerveztek. Az első félidő közepén a soproniak hét ponttal vezettek. Elhúzni azonban nem tudtak. A franciák nem tudtak mit kezdeni Baloghgal, ő az első félidőben 22 pontig jutott. A félidő után a zsúfolásig megtelt csarnokban szinte mindenhonnan folyt a víz a beázó tető miatt. Három perccel a vége előtt Balogh menetrendszerű kosara után egyszerre ugrott talpra a soproni kispad és kiáltott fel 100 főnyi szurkolótábora. Az utolsó két és fél perc már jutalomjátékot hozott. A GySEV-Ringa feltette a "kosarát" az idei menetelésére és 15 év után újra Magyarországra hozta a Ronchetti -kupát.

A magyar férfi kosárlabda bajnokai (1933-1986)

A magyar bajnokság története során számos csapat diadalmaskodott, hozzájárulva a sportág hazai fejlődéséhez. Az alábbi táblázat az 1933 és 1986 közötti bajnokokat mutatja be:

A kosárlabda nemzetközi története és jelentősége

A Nemzetközi Amatőr Kosárlabda Szövetséget (FIBA - Fédération Internationale de Basketball Amateur) Argentína, Görögország, Olaszország, Lettország, Románia, Svájc és Csehszlovákia képviselői alapították meg 1932. június 18-án Genfben, első főtitkára az angol William Jones volt. A szervezetnek jelenleg öt földrészről 214 tagországa van. A férfiak számára első alkalommal 1950-ben Argentínában, a nőknek 1953-ban Chilében rendeztek világbajnokságot. A világbajnokságokat 4 évente, az olimpiák utáni második években rendezik.

A kosárlabda már két évvel megszületése után eljutott Európába, az első bemutató mérkőzést Párizsban játszotta két amerikai YMCA csapat. 1935-ben rendezték az első Európa-bajnokságot a férfiak számára, melyet tesztversenynek szántak a berlini olimpia előtt. A versenyt, melyre 10 ország csapata nevezett, Lettország nyerte. A második világháború után a szovjet kosárlabda dominánssá vált a kontinensen, köszönhetően Lettország, Litvánia, Ukrajna és Észtország bekebelezésének. Az ötvenes években csak Magyarország tudta megállítani a szovjeteket, az 1955-ös budapesti Európa-bajnokságon.

1904-ben a St. Louis-ban rendezett olimpián mutatkozott be a sportág, ekkor még csak bemutató mérkőzések keretében. A hivatalos programban először Berlinben, 1936-ban szerepelt a kosárlabda a férfiak számára, ahol a döntőben szakadó esőben az Egyesült Államok csapata 19:8-ra verte Kanada válogatottját. Az olimpiai kosárlabda tornák történetében talán a legemlékezetesebb az 1972-es müncheni olimpia döntője, melyet a kétszer újrajátszatott utolsó 3 másodperc után nyert meg a szovjet válogatott az Egyesült Államok ellen. Az amerikaiak óvását a Hepp Ferenc által vezetett (3 kelet-európai és 2 nyugati tagból álló) bizottság 3:2 arányban elutasította, az 51-50-es végeredményt helyben hagyta. 1989-ben a FIBA eltörölte a profi és amatőr játékosok megkülönböztetését, így 1992-ben első ízben vehettek részt a legjobb amerikai játékosok az Olimpiai Játékokon.

1959-ben nyitotta meg kapuit Springfieldben a Kosárlabda Hírességek Csarnoka (Basketball Hall of Fame), melybe olyan játékosokat, edzőket, játékvezetőket és sportvezetőket választanak be, akik tevékenységükkel nagymértékben előmozdították a sportág fejlődését. A Hírességek Csarnokába nem csak amerikaiak, hanem más nemzetiségűek is bekerülhetnek, így eddig egyetlen magyarként Dr. Hepp Ferenc. A férfiak után a nők is helyet követeltek maguknak a profi kosárlabdában. 1997-ben az NBA támogatásával megalakult a WNBA, a női profi liga, mely a kezdeti nehézségek után elfogadtatta magát és sikerült jelentős nézettségre szert tennie.

tags: #sikeres #kosarlabda #csapatok

Népszerű bejegyzések:

• Az MTK vívásának sikerei
• A mindent eldöntő Fradi-Ludogorec Európa-liga meccs
• Az úszóbajnokság szervezési feladatai
• A Fradi-Újpest rivalizálás története
• Szolnoki KA/A bronzérem