A skinhead mozgalom, a Fradi és az Újpest: egy magyar történet
A nyolcvanas években a skinhead-mozgalom nem csupán Európában terjedt el, néhány éves késéssel számos követője akadt a tengerentúlon is. A legtöbb bőrfejűt a hagyományos bevándorló országokban találhatjuk, de mára szinte minden olyan amerikai és más földrészeken lévő államban előfordulnak, ahol jelentősebb európai közösségek élnek. Az Amerikai Egyesült Államok skinheadjeire a tökéletes megosztottság jellemző. Egyik részük nyíltan rasszista, míg mások - az Angliánál már bemutatott S.H.A.R.P.-okhoz, és egyéb anti-rasszista skinheadekhez hasonlóan - elleneznek minden faji előítéletet. A legszélesebb körű skinhead szervezet a Hammer Skins, melynek húsznál több csoportja működik szerte az országban. Szellemiségükre a kábítószer-ellenesség, fegyelmezettség, munkásosztálybeliség, faji szempontból aktivitás jellemző.
Az amerikai szervezetek közül az egyik legjelentősebb a W.A.R., ami egyfelől harcot, háborút jelent, más részről a White Aryan Resistance (Fehér Árja Ellenállás) rövidítése. A Tom Metzger által szerkesztett, és a kaliforniai Fallbroockban kiadott, ugyanilyen nevet viselő újságjukban európai lapokból idéznek. Nézetük szerint Amerikai legnagyobb problémája az országot rabságban tartó zsidóság, az illegálisan Délről beáramló mexikóiak, valamint az Államokban élő színesbőrűek. Gyakran beszámolnak skinheadek-akciókról, karikatúráikban gyakori motívum a kopasz fejű fiatal, aki az erőt és akaratot testesíti meg az ellenséggel szemben.
Külön említést kell tenni egy speciális szervezetről. Az Amerikában újjászervezett német nemzetiszocialista pártról, az NSDAP-ról, amely magyar tagozata segítségével hazánkban sem ismeretlen. Az elmúlt néhány évben hatalmas propagandát fejtett ki és Európában különösen azután váltak ismertté, hogy újságjukat, vagyis a New Ordert NS-Kampf néven németül, 1991 ősze óta Új Rendként magyarul is megjelentetik. Ezenkívül szinte valamennyi európai nyelven nyomtatják a Budapesten is megjelent horogkeresztes matricákat, melyet egyik legfontosabb harceszközüknek tekintenek, és amely minden nyelven közel azonos jelszavakat tartalmaz: a „Felébredni, felkelni!”, „Rend, erő, becsület”, „Ki az idegenekkel!”, „Mi újra itt vagyunk!”. A pénzügyi és szellemi források világméretű egyesítésével próbálják megszervezni a saját véleményük publikálását, mely nemcsak újságok, könyvek, füzetek kiadását, de önálló nemzetiszocialista tévé-adás beindítását is jelenti.
Kanadában hasonló szervezetek működnek, igaz kisebb létszámmal. Az ausztráliai skinhead-mozgalom a nyolcvanas évek közepén kezdett aktivizálódni, néhány újonnan alakult együtteshez kapcsolódva. A legjelentősebb számban - mintegy ötvenen - az 1984-ben Perth-ben alakult White Noise együttes köré csoportosultak. Néhány tucat bőrfejű található Sydneyben, ahol az Ocean Season együttes zenél, Canberrában (White Light), Brisbane-ben (Australia's Pride) és Melbourne-ban (Phoenix Rising). Jelentős számban élnek skinheadek Braziliában, ahol több együttes és újság létezik. A Raca e Patria-t 300 példányban adják ki a Sao Pauló-i White Power skinheadek. Kolumbiában, a világ kábítószer kereskedelmének fővárosában, Medellinben zenélget a Sociedad Violenta nevű skinheadegyüttes, mely apolitikusnak vallja magát, mindamellett a munkásosztály és a fiatalság problémáival foglalkozik dalaiban. Az Ochas Bolas chilei zenekar mögött nem állítható, hogy skinhead-hadsereg állna, mivel az együttes tagjai szerint is alig néhány kopasz fiatal található az országban. Japánban a jobboldali skinheadek nem rasszisták, csupán a hazájuk szeretete, valamint a kommunistákkal szembeni ellenérzésük hevíti őket. Néhány régi kedvenc együttesük, mint például a Cobra, az évek folyamán befutott, hatalmas skinheaddivatot keltve az átlagos érzelmű fiatalok között.
A skinhead mozgalom magyarországi megjelenése
A skinhead mozgalom nyugat-európai megjelenésének idején, a hatvanas évek végén - hetvenes évek elején a hazánkban uralkodó politikai, társadalmi helyzet nem tette lehetővé, hogy az „imperialista dekadens” ifjúsági szubkultúrák jelentős teret nyerjenek a hazai fiatalság körében. Az akkoriban erősen cenzúrázott sajtó befogta szemét-fülét, nem vagy csak sarkítva közölt cikkeket a Nyugat-Európában felszínre kerülő ifjúsági problémákról, jelenségekről. Ez persze bénítólag hatott annak az ifjúságnak az önszerveződésére, amelyet az úttörő-, majd KISZ-szervezeteken keresztül próbált meg a hatalom az általa helyesnek ítélt irányba terelni.
A hetvenes évek vége felé tűntek fel Budapest utcáin az első olyan fiatalok, akik jelvényként horog- vagy nyilaskeresztet viseltek. Mindezt azonban nem annyira meggyőződésből, sokkal inkább a fennálló rendszer vagy az egész felnőtt társadalom elleni lázadásból tették. A nyolcvanas „évfordulóra” a punk valósággal dinamitként robbant a nyugat-európai fiatalok körében, az azt követő szökőhullám már a vasfüggönyt is kikezdte, és a repedéseken keresztül - más áramlatokkal együtt - a skinhead-eszme beszivárgott az országba. Tehette ezt annál inkább, mivel az utcáról indult punk-mozgalom kezdett felhígulni, szélesebb ifjúsági körhöz szólni.
Miután a skinhead a punkkal együtt érkezett Magyarországra, kezdetben nem lehetett éles határt húzni a két ifjúsági csoportosulás között. Részben azért, mert mindkettő hasonló lázadó ideológiával jelentkezett, részben azért, mert a két csoportosulás létszámát tekintve együtt sem volt jelentős. Az első botrányok és rendőrségi eljárások azonban nem várattak sokat magukra.
Kezdeti botrányok és az ideológia fejlődése
Az 1983 februárjában megtartott CPg, Mos-Oi, Kretens koncert kapcsán júliusban indult meg a nyomozás „nagy nyilvánosság előtt elkövetett, közösség megsértésének alapos gyanúja miatt. A fellépő együttesek közül - a híresztelésekkel ellentétben - csak a Mos-Oi volt egyértelműen skinhead banda, a másik két zenekar inkább punknak mondható. Érdekesség, hogy az akkori vezetés a CPg együttes által képviselt kommunista ellenes hangvételt tartotta a veszélyesebb (és fogalmazta meg bírósági ítéletek formájában), nem a Mos-Oi által énekelt, és azóta fogalommá vált „Cigánymentes Övezet”-et.
A skinhead-mozgalom innentől kezdett fokozatosan eltávolodni a punktól, és vált egyre erősebbé a nyolcvanas évek második felére. A folyamatosan puhuló diktatúra ugyan nagyobb teret engedett a szubkultúráknak, azért mindvégig erős rendőrségi megfigyelés alatt tartotta őket. Ennek ellenére - vagy ennek hatására? - a skinheadek ideológiája egyre karakteresebb lett és terjedt. A célok között szerepelt a történelmi Magyarország határainak visszaállítása, a fennálló szocialista rendszer megdöntése, a szovjet csapatok kivonulása. Ellenségeik pedig az említett cigányok, akiket léhűtő életmódjuk, bűnöző magatartásuk miatt bélyegeztek meg, vagy az ekkor a Váci utcában először felbukkanó, és főleg dollár beváltásából élő, arabok voltak. A legjelentősebb bőrfejű együttesek az Oi-kor, az Egészséges Fejbőr, vagy vidéken a Fehér Virágok és a 88-as csoport volt.
A Dudás-ügy és a kőbánya-kispesti metróverekedés
1988. április 22-én a Fővárosi Művelődési Házban egy holland rock and roll zenekar adott koncertet. A Népszava fotóriportere, Kiss Árpád fényképezett, ami a közönség soraiban lévő fiataloknak nem tetszett. Dudás András felszólította Kiss Árpádot, hogy a kopaszokról ne készítsen fényképeket. A riporter a figyelmeztetés ellenére továbbra is folytatta a fotózást, erre Dudás András kirúgta a kezéből a fényképezőgépet. Kiss Árpád arcát elöntötte a vér és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mivel Dudás András közismert volt a bőrfejűek között, „hőstette” szájról szájra járt, a hétköznapi atrocitásból híres-hírhedt Dudás-ügy lett, melynek készleteit az írott és elektronikus sajtó bőséggel és készséggel tálalta, megfújva a harci kürtöket a jelenség ellen.
Az olajat a tűzre a két nappal később, a metró Kőbánya-Kispest végállomásán történtek jelentették. 1988. április 24-én este 22 órakor a kék metró Kőbánya-Kispesti metró végállomásán tömegverekedés tört ki, melyben kubai vendégmunkások és skinheadek csaptak össze. Ma sem lehet pontosan tudni, mi zajlott le ott valójában, még a téma „ügyeletes szakértője”, Szántó Gábor is - saját bevallása szerint - napokig szédült, amikor a jegyzőkönyvekkel ismerkedhetett. A kubai vendégmunkásokat foglalkoztató Kőbányai Textilművek mindenesetre feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen garázdaság és testi sértés elkövetésének alapos gyanúja miatt. Annak ellenére, hogy a rendőri jelentések szerint a verekedés során sérülés nem történt.
A kiérkező szervek megállapították, „körülbelül 50-60 fős tömeg tartózkodott az állomáson, részben kubai vendégmunkások (8-10 fő) részben újhullámos fiatalok (sic!) (40-50 fő) voltak, akik érkezésemkor már nem verekedtek, de botokkal, kövekkel voltak felszerelve. A rendőrjárőrök ettől kezdve folyamatosan gyűjtötték az adatokat a Dési Huber Művelődési Házban, a Csepeli Ifjúsági Klubban, ellenőrzéseket tartottak a Vörösmarty és az (akkori) Felszabadulás téren, a Petőfi Csarnokban, a Fővárosi Művelődési Házban és a főváros más, általuk fertőzöttnek élt pontjában, kocsmákban, aluljárókban. Ekkor, illetve az ezt követő szegedi bőrfejű-arab összetűzések nyomán kerültek végérvényesen a köztudatba a skinheadek.
A metróverekedés miatt indított büntetőeljárásban 15 vádlottat ítéltek el. Az eljárás elsőrendű vádlottja D. András volt, akit 3 év 4 hónap fegyházban letöltendő büntetésre ítéltek és 4 évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától. További elítéltek voltak K. Sándor (3 év 4 hónap fegyház) és M. János (3 és fél év fegyház). A vádlottak közül nyolc fiatalkorú volt, akik egyenként legalább másfél év fogházban letöltendő szabadságvesztést kaptak, három-négy évre felfüggesztve. Közülük ketten rendelkeztek csak általános iskolai végzettséggel, a többiek vagy középiskolában tanultak, vagy már elvégezték azt. A korszak középosztályának megfelelő életszínvonalú családjaiban éltek. D. András esetében csak annyit lehetett bizonyítani, hogy jelen volt a metróverekedés helyszínén, azonban ő maga nem tett semmit: „sem szóban, sem tettben, de még mozdulatban sem juttatta kifejezésre, hogy helyesli és legalább jelenlétével támogatja a társai által kifejtett tettlegességet.” D. András a mozgalom vezéralakja volt, ezért került az eljárásba. Tényként csak annyi volt még megállapítható, hogy a vádlottak a skinhead csoportosuláshoz tartoztak, skinhead nótákat énekeltek, és a verekedéssel nem a gyűlöletkeltés volt a céljuk.
A punk és skinhead mozgalomnak közös gyökere volt Magyarországon, szétválásuk évekig eltartott. F. Noémi édesanyja a bírósági tárgyaláson tett vallomásában hangsúlyozta, hogy lánya előbb punk volt, azután lett skinhead: „Lányom tavaly lett punk, levágatta a haját. A bakancs nem tetszett. Ez év [1988] február-márciusában lett skinhead. Nem tudtam, csak az ügy után, ez mi, azt hittem, valami divat.” Családi hátteréről bővebb információkat Szántó Gábor 1988-ban megjelent, Bőrfejűek című kötetéből tudhatunk meg. Gyors- és gépírónak tanult, szülei 1982-ben elváltak, azóta őt adminisztrátor édesanyja nevelte. A lány lázadásának külső jegyei között szerepelt az öt helyen kilyukasztott bal füle és az orrkarikája, illetve tetoválása.
A futballkultúra és a szélsőséges nézetek
A magyar futballhuliganizmus témájával a Heysel-stadion 1986-os katasztrófája után muszáj volt foglalkozni. Egyik, ma már nem létező műsor - talán A hét - viszonylag hosszú riportban elsőként számolt be arról, amit persze mindenki pontosan tud, aki valaha focival foglalkozott: a meccseken gyakoriak a rendbontások, és azoknak politikai mellékzöngéjük van. Szavalókórusokat vágtak be, persze csak rövid időre, mert nem akarnak a förtelmes rigmusoknak („Auschwitz, Auschwitz, régi szép idők, / Áztunk, fáztunk a gázkamrák előtt”, vagy: „Szappan-csont”, vagy: „Duna partján folyik a vér, / Öld a zsidót, nyilas testvér!”) reklámot csinálni. Ez a jelenség a diktatúra idején a szabad véleménynyilvánítás korlátait is megmutatta, ahol a betiltott jelképeket más, kevésbé szigorúan elbírált szimbólumokkal helyettesítették.
A Budapesten, 2000. június 2-án játszott magyar-izraeli meccsen a Fáy utcába kilátogató mélymagyarok egy része azzal tüntetett, hogy a Konföderáció - az amerikai Dél - zászlaját akasztotta ki a barikádra. Az ötlet ugyanakkor tagadhatatlanul eredeti, mert - ellentétben például az Árpád-sávokkal - azonnal megérti az egész világ. Az ember óhatatlanul felröhög, amikor meghallja a hírt: Várszegi megvette a Fradit. Ez a hír nem akármilyen hideg zuhany volt a szélsőjobboldalnak. Akadt olyan interjúalany is, aki az interjú elhangzása és elolvasása után tartalmi változtatásokat kívánt - a könyv más részein is; sztálinista közéleti személyiség lévén így pl. kikérte magának, hogy a szovjet zászlót „vörös rongynak” nevezzem. E változtatásokra nem voltam hajlandó, viszont arra sem, hogy az általa mondottakat kihúzzam a könyvből. Elvégre mindennek van határa. Az illető nevét kihúztam, a továbbiakban csak per Sztálinista Tanár Úr szerepel.
"Gyógyszer a magyar népnek" Így örültek a járókelők a magyar sikernek
Fradi és Újpest rivalizálásának társadalmi gyökerei
1970-ben kezdtünk iskolába járni. Dózsa-korszak volt. Azokban az években sorozatban nyerte az újpesti csapat a bajnokságot. Az osztályba járó fiúk egy része már csak emiatt is a Dózsának drukkolt - nyilván ez is befolyásolt döntésemben, amely Fradi-szurkoló apám és nagyapám részéről nem találkozott osztatlan elismeréssel. „Az a belügy csapata”, magyarázta apám, míg nővérem keresetlenebb szavakkal igyekezett „jó” irányba terelni: „A Dózsának a fakabátok drukkolnak, te kis hülye.” Mindez nem hatott rám, részint mert anyám mint mater familias a konyhából fakanállal a kezében kilépve „Hagyjátok már azt a gyereket, annak drukkol, akinek akar!” felkiáltással vetett véget a vitának.
A Fradit nem igazán tudták meghatározni. Csak növeli a zűrzavart, ha az ember olyanokat hall, hogy a Fradit némelykor azzal buzdítja a saját közönsége: hajrá, magyarok. A kádárizmus aranykorában a konszolidált sorsú vizafogói srácok előtt a szülők (és a pedagógusok) legtöbbje ki se ejtette ezt a szót, így nem tudhattuk, mit jelent - mi több, még azt sem tudtuk, hogy jelentése azonos a roma biboldó szó jelentésével, pedig némelykor mindkettőt szitokszóként használtuk. Az MTK mélyen lenn van valahol. Az igazán rangos összecsapások a lilák és a zöldek közt zajlanak. Akkoriban öregszenek ki az utolsó nagy mohikánok: a Fradi oldaláról Albert, az Újpestiéről Bene.
A Magyar Testgyakorlók Körét (MTK) - amely a rákövetkező száz évben kalandos pályát fut be - 1888. november 16-án hozza létre az NTE zsidó szárnya: olyan belvárosi liberálisok, akik elég jómódúak ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentes sportegyesületet finanszírozzanak. Noha soha nem deklarálják magukat kimondott zsidó egyesületnek, mégis a diszkrimináció... A keresztény, magyar úriember xenofóbiája nem merül ki a zsidóellenességben, sőt, az antiszemitizmus ebben az időben súlyában, jelentőségében meg sem közelíti a németellenességet. Így, amikor a sportban felzárkózás történik szervezeti téren is, a gróf Esterházy Miksa vezetésével már a kiegyezés után, 1875-ben létrejött Magyar Athlétikai Club (MAC) kimondottan exkluzív klubként jött létre, egyértelműen magyar, keresztény úriemberek testi épülésére szolgált, s kimondottan szemben állt a szélesebb alapokon építkező, demokratikusabb NTE-vel.
A labdarúgásban a szurkolói dalok és rigmusok gyakran tükrözik a klubok identitását és rivalizálását, és néha a szélsőséges nézeteket is. Íme néhány példa:
- Vár a FRADI!Várnak a srácok! a RAGAZZI VERDI az állomáson! Gyülekezik a sok zöld testvér! Hangolnak már... Pezseg a zöld vér! Irány a stadion csak még egy kis móka! Everybody Ragazzi száll ismét a nóta! EVRIBÁÁÁDI RÁGÁÁÁDZI, EVRIBÁDI RÁGÁÁÁDZI! Folyik a bor, sör, literszám.. Zúg a tömeg, szállnak a dallamok. Sempre fradi! kiáltják a fiatalok! Eltíprunk mindenkit ki az utunkba áll! Jönnek a verdik ismét áll a Bál! verdi állé verdi állé verdi álléálléállé!
- Mivel az Újpesti kolléga írt Fradi gyalázó dalokat, írok egy pár UTE gyalázót én is. Fradi! Fradika ! Fradika ! Reszkess Újpest, és add meg magad! Vezesd a Fradi táborát! Énekelve, ünnepelve. Éljen a...
A rendszerváltás és a skinhead mozgalom
A rendszerváltás után az 1988-ban mindössze ötszáz tagot számláló mozgalom néhány év alatt több ezresre duzzadt. A legtöbb hívet a mozgalom nyílt kommunista-ellenessége vonzotta (mely a rendszerváltás után elfogadott nézetükké vált), valamint az igen nyers módon megfogalmazott cigányellenesség. Sokan azonosultak ugyanakkor a mozgalom zömére jellemző mérsékelt jobboldali, nacionalista eszmevilággal, mely felvállalt számos olyan kérdést, mellyel korábban foglalkozni nem lehetett. Az új rendszer, mint oly sok más nehézséggel, a skinhead-kérdéssel is nehezen birkózott meg. Előbb vívmányként - mint a kommunista rendszer egyik torzszülöttjét - megszüntette a skinheadekkel is foglalkozó ifjúságvédelmi osztályt, majd bő egy év elteltével hasonló névvel ismét létrehozta azt. De nem csak a rendszer volt tanácstalan, hanem az egész társadalom, sőt maga a mozgalom is.
A skinhead-mozgalom felduzzadt létszáma következtében a rendszerváltás után lényegesen több utcai verekedés és más erőszakos esemény történt mint korábban. Nemcsak Budapest utcáin kellett félniük a skinheadek által „nem kívánatos személyeknek”, hanem vidéken is. Igaz, ott szinte kizárólag a cigányok ellen hajtottak végre támadásokat, melyek közül a legjelentősebb 1990 őszén, Egerben zajlott le. A szüreti mulatságok miatt a hétvégére összegyűlt város- és környékbeli skinheadek elindultak a város északi részén lévő, és nagy százalékban cigányok lakta lakótelep, a Csebokszári-városrész felé. Az újságok két-háromszáz, esetenként négy-ötszáz bőrfejű felvonulásáról írtak. Helyi források 600 fős tömegről beszélnek, igaz, ebben párszáz bőrfejűt említenek. A támadást követő napokban váltakozó előjellel folyt a küzdelem a bőrfejű és cigány csoportok között, melyet néha az újságírók is szítottak. Végül elcsitultak a kedélyek, igaz, ki nem mondott, de mindenki által betartott egyezséggel: a cigányok nem mennek a belvárosba, míg a skinheadek elkerülik Csebokszárit. Az egri skinheadek egyébként politikailag is aktívnak bizonyulnak az elmúlt időszakban.
Úgy tűnik, ma az a legfontosabb kérdés, hogy ki-kivel hogyan került kapcsolatba, kivel beszélt és hol, mikor és miért vonult fel, tüntetett, illetve fejtette ki a véleményét. A bőrfejűek által elkövetett bűncselekmények általában személyek elleni támadásokban nyilvánulnak meg. Bár a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy területenként, főként ügyészi állásfoglalások alapján a minősítések változóak, idén a fővárosban a skinheadek támadásait a Btk 156. paragrafusa alapján ítélik meg. Eszerint „Aki valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport tagjának a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.” 1991. január óta e jogi minősítés tizennyolc alkalommal történt, mely ügyekben országosan több mint száz fővel szemben indult eljárás. Eddig azonban egyetlen esetben sem született ítélet, így általában „csak” garázdaságért ítélték el a fiatalokat. Ha egyáltalán elítélték őket.
Az Országos Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője elmondta: a skinheadek által elkövetett bűncselekmények tavaly és az év elején megszaporodtak, az utóbbi hónapokban azonban alig hallhatunk róluk valamit. Ennek egyik oka feltehetően az, hogy a rendőrség az esetek 90 százalékában felderíti a tetteseket, s ez kellő visszatartó erőt jelent(het). Megtudhattuk továbbá, hogy az eljárás alá vont fiatalok mindössze egyharmada vallotta a kihallgatások során a skinhead ideológiát, míg nagyobbik hányaduk csupán az öltözködés, a zene és a baráti társaság miatt kapcsolódott az irányzathoz. Sokuknak a férfias, kemény külső, az összetartozás ténye jelentett kötődést.
A kortárs futballszurkolói mozgás és a múlt árnyai
2011 júniusában alakult meg a Szurkolói Iroda, melynek alapítói a legnagyobb szurkolótáborok képviselői voltak: a Ferencváros, Újpest, Diósgyőr, Videoton, Debrecen, Szombathely, Zalaegerszeg, majd később csatlakozott a CB és az MTK is. Az Iroda tíz pontban fogalmazta meg tevékenységi körét, azokat a témákat amikkel szeretne foglalkozni működése során. Szinte minden ponttal foglalkoztak, kivéve a nézőszám emelkedést elősegítő marketing eszközök témáját. A legfontosabb - persze ez szubjektív - hogy folyamatos kommunikáció jött létre. És itt nem csak a Szövetség és az Iroda kommunikációjára gondolok, hanem a táborok közötti kommunikációra.
A labdarúgás teljesen átpolitizált. A szurkoló ezeknek a köröknek akkor jó, ha megosztott, és nem tud összefogni. Egyébként a Ferencváros szurkolóival kapcsolatban ezt hatványozottan érzik. Szurkolni szeretnének a lehető legjobb körülmények között, a legkevesebb külső negatív hatást érezve! Nehéz ezt elhinni? Vihessem a zászlómat , ne kelljen 6 ruházat-átvizsgáláson átesnem, kényelmesen jegyhez jussak, és a lelátón elmondhassam a véleményem. Időnként pedig csinálnék nyugodtan látványt, és nem szeretnék azon aggódni, hogy ha 3000 pénztárgép -szalagot szeretnének bedobni egy látványban, akkor elvisznek majd a rendőrök.
A Dunaújváros egyik meccsén - épp Trianon-évfordulón - az MLSZ ellenőr leszedette a Nagy-Magyarország drapériát. A Győr-Maccabi meccsről kitiltották még a csoportdrapikat is, illetve gyakorlatilag mindent, kivéve az izraeli zászlót - sőt még meg is fenyegették a szurkolókat, hogy elhurcolják őket, ha bármit bemernek vinni. A székely lobogó kapcsán is történtek visszaélések. Az MLSZ főtitkára szóban megerősítette azt, hogy a történelmi egységünket szimbolizáló Nagy-Magyaország, valamint az Árpád-sáv használata semmilyen szabályba nem ütközik. Mindaddig amíg ezen zászlókon, transzparenseken nem jelenik meg valamely tiltott jelkép, vagy gyűlöletre uszító tartalom. A győri meccsel kapcsolatban pedig annyit jegyeztek meg, hogy az a mérkőzés nem az MLSZ, hanem az UEFA égisze alatt került megrendezésre.
Pirotechnika legalizálása ügyében nyílt levelet írtak Kubatov Gábor klubvezetőnek, hogy segítségét kérjék. Ez a levél azonban nem látott napvilágot, s a címzett, akinek elküldték, sem reagált rá. A szurkolói ügyek támogatásában az MLSZ elnökét és főtitkárát említhetik, csak sajnos az apparátus és a klubtulajdonosok nem mindig partnerek ebben. Nehéz úgy a legalizáció mellett kardoskodni, ha ilyen látványok mellett, az ellenfél játékosait is megdobálják pirotechnikai eszközökkel. Az MLSZ-vezetésről sokan azt gondolják, hogy minden elődjéhez képest a leginkább szurkolóellenes, de mások ezt nem így látják. A Kisteleki vezette Szövetség volt a legrosszabb, a stadionbezárásaival, a büntetéseivel, és a jogtalan intézkedéseivel. A Ferencvárost jogtalanul kizáratta.
A csapból is az folyik, hogy a családoknak kell meccsre járniuk, a stadionoknak „családbarátoknak” kell lenniük. Ezt mi, ultrák nyilvánvalóan ellenzik. A diszkónak és a kocsmának sem kell családbarátnak lennie, a stadionnak akkor miért kell? Az ultráknak nem a családokkal van bajuk - sőt, főleg az ultrák propagálják a gyerekről és családokról készült képeket az Interneten - hanem hogy a család szent jelszava nevében hoznak szurkolóellenes intézkedéseket. Amik aztán az ultrák mellett épp ezt a réteget sújtja talán a legjobban. A szurkolói társadalom egy jelentős része azonban szkeptikus a Szurkolói Iroda működésével kapcsolatban. Sokak szerint az MLSZ csak saját szurkoló-ellenes intézkedéseit legitimálandó szándékból hozta létre / hagyta létrejönni a Szurkolói Irodát.
Körtvélyessy Zsolt, a Jászai Mari-díjas színész elmondta, hogy a népszerűsége csúcsán közlekedni sem tudott nyugodtan a városban: volt, hogy skinheadek íratták alá vele a kopasz fejüket, vagy épp uszodában úsztak oda hozzá autogramért. Emlékszem, az akkori Moszkva téren a megállóban jött felém néhány skinhead, már azt hittem, verekedésre kerül sor, de csak autogramot akartak a kopasz fejükre. Hoztak filctollat is.
tags: #skinhead #fradi #ujpest
