A Hillsborough-tragédia: A Liverpool stadionjainak pokoljárása és az angol futball örök tanulsága

A Liverpool FC története tragédiák időszakára, valamint az azt megelőző és követő érára is bontható. Nincs még egy klub a világon, amelynek neve olyan markánsan összeolvadna nem is egy, hanem két, rengeteg halálos áldozattal járó katasztrófával. Ez a pokoli időszak ráadásul szorosan összeköthető az egyesület valaha volt egyik legnagyobb egyéniségével, Kenny Dalglishsal, akit ebből a szempontból nyugodtan tekinthetünk a Liverpool mártírjának.

Az angol labdarúgás nemcsak a sportágat, hanem az azt körülvevő, "angol betegségnek" is nevezett huliganizmust is a világnak adta. A 70-es, 80-as évek Angliájában nem egy fociklub "büszkélkedhetett" rendkívül kemény és hírhedt huligáncsoporttal. Ez a jelenség, a korszerűtlen stadionok és az elavult biztonsági szabályok együtt öt éven belül három borzalmas katasztrófához vezettek Angliában, amelyek közül kettő a Liverpool nevéhez fűződik.

A Heysel-tragédia: Baljós előzmények Brüsszelben

A fellegek már 1984 tavaszán gyülekezni kezdtek, amikor a Liverpool ismét megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A római BEK-döntőben, amelyben az AS Roma volt az ellenfél, az olasz ultrák szervezett támadásokat intéztek a Liverpool-drukkerek ellen. A több tucat megvert, megkéselt szurkoló miatt az angol szimpatizánsok jelentős része felpaprikázva érkezett egy évvel később, 1985. május 29-én a brüsszeli Heysel Stadionba, ahol a szintén olasz Juventus ellen védte volna meg a címét a Liverpool.

Sajnos gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a mérkőzés sokadrangú kérdés, mert már a döntő előtti felvezető ifimeccs alatt elindult a csetepaté. A Liverpool-szurkolók - és ebben az esetben igen nagy számban beszélhetünk Liverpool-huligánokról - és a mellettük lévő, elvileg semleges, ám a gyakorlatban kevert, de még inkább Juventus-drukkerekkel feltöltött szektor között elkezdődő dobálózás egyszer csak átfordult az angolok attakjába. A vékony drótkerítést ledöntő, és a kevés rendőr által védett néhány méteres „senki földjén” pillanatok alatt áthatoló, zömében ittas huligánok elől menekülni kezdett a tömeg, de hamar a szektor oldalfalához préselődött.

Az 1930-ban épült, és már erősen omladozó Heysel támfala nem bírta a nyomást, ledőlt, és rengeteg embert maga alá temetett. A végül 39 halálos áldozatot és több mint hatszáz sérültet követő tragédia során a legtöbben a fal leomlása miatt vesztették életüket. Szinte hihetetlen, de ennek ellenére lejátszották a mérkőzést, ráadásul a feldühödött Juventus-szurkolók még a lefújás után is harcoltak a rendőrséggel. Az is elképesztő, hogy a tragédiát követő nyomozás kizárólag a Liverpool-szurkolókat tette felelőssé, miközben az állapota miatt a stadion eleve alkalmatlan volt a döntő fogadására, a jegyelosztás és a biztonsági rendszer pedig egyértelműen csődöt mondott.

Ezzel együtt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) meghatározatlan időre kitiltotta az angol klubokat a nemzetközi porondról (ebből végül öt év lett, a „vörösök” esetében hat), a tragédiát követő nyomozás után pedig 27 Liverpool-szurkolót tartóztattak le, de csak tizennégyet ítéltek el gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A katasztrófa után Joe Fagan bejelentette lemondását, és Kenny Dalglish, a gárda vezéregyénisége menedzseri és játékosi minőségében vezette tovább a csapatot. A megrázkódtatás után Dalglish nemcsak talpra állította a Liverpoolt, de az első idénye végén bajnoki címet és FA-kupa-győzelmet ünnepelhetett, majd 1988-ban ismét megnyerte a bajnokságot.

A Hillsborough-katasztrófa: A legmélyebb pont

Úgy tűnt, hogy az 1988-1989-es idényre minden rendeződött a klub háza táján, amikor ismét tragédia történt. 1989. április 15-én az angol labdarúgás legnagyobb tragédiáját élte át. A Liverpool a Sheffield Wednesday pályáján, a Hillsborough Stadionban találkozott a Nottingham Foresttel az FA-kupa elődöntőjében. Óriási mérkőzésnek harangozták be, a várakozás természetesen a szurkolók körében is hatalmasra duzzadt, amit egy órával a kezdő sípszó előtt a stadion körül összegyűlt drukkerek vészjósló tömege jelzett.

Baljós előzmények és a katasztrófa okai

A Hillsborough-tragédia április 15-én történt, 1989-ben, de a sajnálatos eset már csak a csúcspontja volt annak az eseményláncnak, amely évekkel korábban kezdődött. Öt, egymástól független faktor is jelentős szerepet játszott abban, hogy április közepén majdnem százan meghaljanak:

A stadion kialakítása és a biztonsági hiányosságok

A Hillsborough Stadiont 1899-ben építették, amikor még nem voltak napirenden a huliganizmussal kapcsolatos intézkedések. Ekkor nem léteztek a magas fémkerítések, vagy ismeretlen fogalom volt a fizikai elválasztás a szektorok között. A komplexum felett a 80-as évekre eljárt az idő, ráadásul azon a részén, ahol a katasztrófa történt, tíz éve nem volt biztonsági felülvizsgálat és engedélyeztetés.

A biztonsági résekkel kapcsolatban már az 1981-es FA-kupa elődöntő is intő jel volt, ekkor a Tottenham - Wolverhampton mérkőzésen a személyzet a megengedett maximális kapacitásnál jóval több nézőt engedett a lelátók egy részére. Az emberek egymást taposták, préselték a túlzsúfolt szektorokban, emiatt 38-an szenvedtek kéz-, láb- és bordatörést azon a részen, ahol nyolc évvel később a tragédia is történt. A teljes képhez hozzátartozik, hogy ekkor még állóhelyi szurkolás is lehetséges volt a stadionokban. Az 1985-ös Heysel-katasztrófából okulva a Sheffield Wednesday vezetősége 1986 nyarán korszerűsítette a stadiont. Áttörhetetlen acélkerítéseket terveztek és emeltek a lelátókra. Önnön szándékával fordult szembe az emberélet féltése és a modern technika. Ugyanis ha a kiválóan megtervezett kerítés nem áll ellent a szurkolóknak és kidől, akkor sokkal kevesebb lett volna az áldozat. Így azonban halálcsapda lett az acélkerítésből.

Biztonsági személyzet és a parancsnok felelőssége

1988-ban a Hillsborough otthont adott egy Liverpool-Nottingham Forest FA-kupa elődöntő mérkőzésnek, amely több mint 51 000 néző előtt, különösebb probléma nélkül zajlott le. Igaz, ekkor a helyi biztonsági erők parancsnoka egy bizonyos Brian L. Mole volt, akinek jelentős tapasztalata volt. Az 1989-es mérkőzésre azonban David Duckenfield lett az új parancsnok, aki azelőtt még sosem volt parancsnok telt házas futballmeccsen. Sőt, a korabeli leírások szerint nagyon kevés, egyesek szerint pedig semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett ezen a téren.

Közlekedés és jegyelosztás

A negyedik tényező, amely közvetve szerepet játszott a tragédiában, a közlekedés volt. A liverpooli szurkolóknak mindössze egy vonatot biztosítottak, szemben az egy évvel korábbi elődöntő három szerelvényével. Vonat híján többen autóba ültek, hogy a találkozóra utazzanak, azonban az M62-es autópályán éppen építési munkálatok folytak, így kisebb közlekedési dugó alakult ki, ami miatt többen csak késve értek a stadionhoz.

A jegyelosztás is problémás volt. A liverpooli szurkolótábor összesen 24 ezer belépőt kapott, miközben mintegy 30 ezer liverpooli drukker indult el Sheffieldbe. A Nottingham Forest szurkolói létszáma 17 ezer volt, de ők ennél sokkal több belépőt, 28 ezer jegyet kaptak. Ma már tudható, hogy rengeteg liverpooli drukker akart jegy nélkül bemenni a stadionba.

A tragédia napja: 1989. április 15.

A szurkolói csoportok összecsapását megelőzendő, a szervezők úgy döntöttek, hogy a létszámban nagyobb liverpooli szimpatizánsokat a stadion nyugati és északi részébe helyezik el. A nyugati szektor, amely a meccs első félidejében a Liverpool kapuja mögött volt, 10.100 állóhellyel várta a szurkolókat. Azok, akik az állóhelyekre igyekeztek, a rossz szervezés és a megfelelő irányítás híján a 3-as és 4-es szektorokba özönlöttek, amelyeket együttesen 1600 ember befogadására terveztek. Ekkor, a nyugati szárny szélein található 7-es és 1-es, valamint 2-es szektorok még bőven rendelkeztek szabad kapacitással, azonban az emberek középre tömörültek.

Félórával a mérkőzés kezdete előtt a kapu mögötti 3-as és 4-es szektor már zsúfolásig megtelt, ám az utcán még mindig szurkolók ezrei várakoztak, hogy a forgóajtókon keresztül bejussanak. A rendőrség - látván az egyre csak duzzadó és duzzadó tömeget - 14:45-kor úgy döntött, hogy megnyit egy, eredetileg kijáratnak szánt kaput a lassú beléptetés és az egyre nagyobb tömegnyomor miatt feszültté vált szurkolók előtt. Ez a C-jelzésű kijárat volt. Mivel kijáratról volt szó, így ott értelemszerűen nem voltak fölállítva forgóajtók, s a belépők ellenőrzését sem szervezték meg. David Duckenfield, a stadionban szolgálatot teljesítő rendőrfőnök rendelte el a C-kapu kinyitását.

Ezzel az óriási bajból sikerült katasztrófát okoznia, mert az emberek a C kapun keresztül az amúgy is telített 3-as és 4-es szektorokba érkeztek, ezáltal 1600 álló helyre több mint 3000 ember zsúfolódott be. Percek alatt akkorává nőtt a tömeg a nyugati lelátón, hogy a már ott tartózkodókat elkezdték a nézőteret a pályától elválasztó kerítéshez nyomni a késve megérkezők. Ez pánikot okozott az emberek körében. A már bent lévők a korlátnak szorultak, aki tehette, a kerítésen keresztül próbált átmászni az üres szektorokba vagy a játéktérre. Sokáig élt az a közhiedelem, hogy a tömeg halálra taposta az áldozatokat, de valójában sokan már előtte, a kerítésnek nyomva fulladtak meg.

15 órakor a mérkőzés pedig a nyilvánvaló baj mellett is elkezdődött. A Liverpool kapusa, Bruce Grobbelaar már az első másodpercekben látta a problémát. Több szurkoló, akiket már a pályát a szektortól elválasztó kerítéshez nyomtak, gyakorlatilag az életéért könyörgött a tehetetlen játékosnak. Mindössze négy perccel a kezdés után, liverpooli részről Peter Beardsley lövése a Nottingham kapufáján csattant. Ez volt a tragédia kulcspillanata. A bent lévő szurkolók felugrottak és ordítani kezdtek, mert azt hitték, hogy a labda a kapufáról a gólvonal mögé vágódott. A jegy nélkül, a stadion környékén rekedt több ezer liverpooli drukker csak a hatalmas üvöltést hallotta. Ők is azt hitték, hogy gól született. A kíváncsiság és az idegesség a kint maradt nézőket arra sarkallta, hogy megpróbáljanak bemenni a stadionba. A bereteszelt acélpántos külső kapuk nem bírták el a több száz ember nyomását és beszakadtak. A tömeg bejutott az akkorra már teljesen tele lévő szektorokba. A szurkolók szinte összenyomták egymást, mert a hátul állók előrébb akartak jutni, hogy lássák az eseményeket, miközben a kintről jövők is folyamatosan nyomták előre a tömeget.

Többen ekkor már a kerítésen átmászva próbálták menteni az életüket, a rendőrség helyi erői pedig tévesen azt gondolták, hogy huligánok egy csoportja a pályára akar lépni. Az oldalvonal mellett álló Greenwood felügyelő azonban átlátta a helyzet súlyosságát, és a bíróhoz rohant. Ray Lewis pontosan 5 perc 30 másodperc játék után félbeszakította a találkozót, és 30 percre az öltözőkbe rendelte a csapatokat a folytatás reményében. Amikor valaki kinyitotta a játéktérre vezető kaput, sérültek és pániktól megzavarodott emberek tömege lepte el a játékteret, így a mérkőzést hat perc után a bíró lefújta.

Az áldozatok és a mentés kudarca

Habár utat nyitottak a szurkolóknak a pályára és több helyen átszakadt a kerítés, ekkorra a katasztrófa már régen bekövetkezett, a kapu mögött mindenfelé sebesültek, haldoklók és halottak hevertek. Aki tudott, az a magas védőrácson átmászva menekült be a pályára. Már rengeteg volt az áldozat, amikor végre megnyitották a védőrácsok szűk kapuit, hogy utat engedjenek a vaskorlátokhoz szorított embereknek. Ezrek menekültek a játéktérre, a többiek a szűk rácskapukon átnyomuló embermassza alatt lelték halálukat. Azok a szurkolók, akik valamilyen egészségügyi képzésben részesültek, próbáltak a többieken segíteni. Megrázó képek láttak napvilágot, amelyeken civilek igyekeztek újraéleszteni másokat, vagy éppen szájból szájba életet lehelni szurkolótársaikba.

A rendezők még ekkor sem voltak a helyzet magaslatán, nem látták át, hogy nem egy sima balesethez kellene a mentőket hívni. Ilyenkor a „katasztrófa" vagy a „súlyos incidens" kódszavakat kellett volna használni, mert csakis ekkor küldték volna az ilyen helyzetekre specializálódott mentőegységet, a MAJAX-ot. Ezt az egységet egészen 15:30-ig nem vezényelték ki a stadionba, így majd egy órával az események megtörténte után ért a helyszínre. Ekkor már több mint 40 baleseti kocsi volt a Hillsborough-nál, amelyek közül csak néhány tudott bejutni a stadionba a kaotikus állapotok miatt. Az egészségügyi személyzet mindent megtett, ami erejéből tellett, de a sok hibás döntés és a körülmények miatt 94-en még aznap meghaltak. Egy súlyosan sérült szimpatizáns napokkal később a kórházban vesztette életét, míg egy szurkolót mesterséges kómába helyeztek az állapota miatt, ő 1993-ban halt meg.

A helyszínen 94-en vesztették életüket (79-en 30 évnél fiatalabbak), köztük a későbbi liverpooli csapatkapitány, Steven Gerrard tízéves unokatestvére. Egy 14 éves fiú négy nappal később, a kórházban halt bele a sérüléseibe, a 96. áldozat, egy 22 éves drukker négy év kómát követően, 1993. március 4-én távozott az élők sorából. A 2021-ben elhunyt, 55 éves Andrew Devine lett hivatalosan a 97. áldozat, miután a Hillsborough-ban súlyos és visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett. A halottak mellett 766 kisebb-nagyobb sérülést szenvedett szurkolót is el kellett látni. A 96 áldozatból 37 még csak gyerek volt, akik a szüleikkel szerették volna látni kedvenceiket az FA-kupa döntőjébe kerülni.

Vizsgálatok, felelősségre vonás és a sport átalakulása

Az egész világot sokkolták az események, mindenki értetlenül állt a tragédia felett. Margaret Thatcher kormányfő azonnal vizsgálatot rendelt el, amelyet Peter Taylor, a polgári ügyek legfőbb bírája vezetett. Taylor két jelentést is kiadott: az egyik a történéseket leíró előzetes jelentés, a másik pedig a végső jelentés, amely összesen 77 ajánlást fogalmazott meg a stadionok biztonságának javításához. Ennek keretében került sor az angliai lelátói kultúrát gyökerestül átalakító folyamatra. A magas kerítések eltűntek a stadionokból. Az állóhelyes lelátókat átépítették ülőhelyesekké, állóhelyek létesítését pedig teljesen betiltották. Néhány évvel később, 1992-ben pedig a dráma által indított folyamat kicsúcsosodásaként életre hívták a korábbi rendszernél ezerszer jobban szabályozott Premier League-et.

Ugyan a tragédia kivizsgálása nyomán készült Taylor-jelentés csak részben állapította meg a rendőrség felelősségét, és további vizsgálatok, valamint polgári és büntetőjogi perek indultak, amelyek szinte a mai napig tartanak, a legfontosabb következtetéseket gyakorlatilag azonnal levonták Angliában. A jelentés ellenére a sheffieldi bíróság 1990. augusztus 14-én úgy határozott: bizonyíték hiányában senki ellen sem emel vádat - a brit futball legsúlyosabb katasztrófájáért azóta sem vontak senkit felelősségre.

A folyamatos perek és az új vizsgálatok az ügyben továbbra is azt mutatják, bár pontosan 31 év telt el a katasztrófa napja óta, de még mindig velünk él a Hillsborough-tragédia. Egy brit esküdtszék 2016-ban a rendőrség által elkövetett mulasztásokat nevezte meg a Hillsborough-katasztrófa elsődleges okaként. Az újabb vizsgálatot lezáró jelentés 2012. szeptember 12-én jelent meg, és megerősítette a Taylor-jelentésekben leírtakat, vagyis a rendőrséget tette felelőssé a Hillsborough-katasztrófáért. Akkor már David Cameron volt a miniszterelnök, aki bocsánatot kért a 96 áldozat családjától az előző 23 év megpróbáltatásaiért.

2015. március 12-én David Duckenfield, a Hillsborough-stadion biztonságáért a tragédia idején felelő szakember beismerte, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy a rendőrök utasították a rendezőket a kijárat kinyitására a föltorlódott szurkolók beengedésének érdekében. 2017 júniusában eljárást indítottak hat ember, köztük Duckenfield ellen is, de a bíróság 2019-ben meghozott ítélete szerint nem volt bizonyítható a rendőrfőnök esetében a gondatlanságból elkövetett emberölés.

A média szerepe és Kenny Dalglish helytállása

A sors legfurcsább fintora azonban mégiscsak az volt, hogy a szörnyű tragédia néhány nappal azok után következett be, hogy az UEFA hatályon kívül helyezte az angol csapatok kizárását az európai kupaküzdelmekből. Ugyanakkor az UEFA akkori francia elnöke, Jacques Georges a tragédia másnapján fékevesztett állatoknak nevezte a liverpooli szurkolókat. A szerencsétlen nyilatkozat olaj volt a tűzre. A Liverpool vezetői tudatlannak és rosszhiszeműnek nevezték a francia sportvezetőt. Mi több: felszólították az angol szövetséget, hogy azonnal lépjen ki az UEFA-ból. Egy nappal később Georges bocsánatot kért a meggondolatlan nyilatkozat miatt.

A katasztrófa körüli legnagyobb botrányt ugyanakkor a Sun című napilap idézte elő. Az akkoriban a befolyásos és ellentmondásos médiavállalkozó, Rupert Murdoch tulajdonában állt újság a történteket követő szerdán „AZ IGAZSÁG” címmel jelent meg. A vezércikkben az szerepelt, hogy a Liverpool szurkolói ittasak voltak és a dráma közepette rátámadtak a rendőrökre és a mentősökre. Az újság egy neve elhallgatását kérő rendőrre hivatkozva közölte mindezt, aki azt nyilatkozta, hogy „a Liverpool FC szurkolói bántalmaztak egy halottat, és levizeltek minket, valamint az áldozatok holttestét is”. Az a nem túl szívélyes mód, ahogyan a Sun ezt az ügyet kezelte, természetesen nem maradt következmények nélkül. A napilapot Liverpool több újságárusa is levette kínálatából. Sokan közülük odáig mentek, hogy mind a mai napig nem hajlandók árulni a Sunt. A cikk megjelenéséért felelős szerkesztő 1993-ban tulajdonképpen beismerte, hogy négy évvel korábban forrásuk - az anonim rendőr - megtévesztette őket, s tisztában vannak azzal, hogy ez sem jelenthet mentséget az elhunyt szeretteiket gyászoló családok szemében. A Sun szerkesztője ugyan bevallotta, hogy hibáztak, de arra, hogy a lap bocsánatot is kérjen emiatt, egészen 2004. július 7-éig kellett várni.

Kenny Dalglish feledhetetlen példát mutatva személyesen vett részt a katasztrófában elhunytak temetésén - volt, hogy napi négy búcsúztatásra ment el -, és ugyan még egyszer bajnoki címig (1990) vezette a csapatot, 1991-ben nemcsak a rossz eredmények miatt, hanem a hillsborough-i trauma hatására állt fel hőn szeretett klubja kispadjáról, végleg lezárva egy korszakot. A Liverpoolra is óriási hatással volt az újabb csapás. A klub címerének két oldalára lángok kerültek az elhunytak emlékére.

A Hillsborough-tragédia kronológiája

Más stadionkatasztrófák a futball történetében

Európában a legismertebb stadionkatasztrófák a brit focihoz kapcsolódnak. A glasgow-i Ibrox Parkban 1902-ben 25-en haltak meg a Skócia-Anglia válogatott meccsen, amikor leszakadt egy korhadt lelátó. Ugyanebben a stadionban 1971-ben 66-an hunytak el, amikor egy Rangers-Celtic-rangadón az utolsó percben szerzett gól miatt kialakult tumultusban halálra taposták őket. 1985-ben egy harmadosztályú meccsen Bradfordban kigyulladt az egyik lelátó, amely ráomlott a tömegre. 56-an haltak meg.

Az 1982 október 20-án a Szovjetúnióban, Moszkvában, a Szpartak Moszkva-Haarlem UEFA Kupa mérkőzésen történt egy tragédia, amelynek részletei csak évekkel később kerültek nyilvánosságra. Ezt a szomorú történetet nem a Heyselben, vagy a Hillsborough-ban történtek homályosították el, hanem a szovjet diktatúra sajátos propagandája hallgatta el. A Szovjet sporttörténelem legnagyobb nézőtéri tragédiájáról van szó, ahol a pontos áldozatszám a mai napig nem ismert.

tags: #stadion #liverpool #tragedia

Népszerű bejegyzések:

• Az FTC-Ludogorec párharcok története
• Tippek a London-Manchester vonatutazáshoz
• a junior ökölvívó-világbajnokságon
• Szurkolói összefogás az állatkínzás ellen
• Elemzés és esélyek: Real Madrid – Athletic Bilbao