A svéd kisvárosi jégkorong titka: Közösség, Fejlődés és Szenvedély
A svéd jégkorongkultúra mélyen gyökerezik az ország kisvárosaiban, ahol a sport nem csupán szórakozás, hanem a közösség összetartó ereje, a jövő záloga és a helyi identitás meghatározó eleme. Ez a jelenség nem csupán a valóságban, hanem a populáris kultúrában is visszaköszön, például Fredrik Backman bestseller regényeiben, amelyek érzékletesen mutatják be ezt a sajátos világot.
Amikor egy kisváros jövője a hokicsapat sikerén múlik
Fredrik Backman nevét nálunk is jól ismerik. A svéd író Az ember, akit Ovénak hívnak című regényével hódította meg a világot, a könyvét eddig 46 nyelvre fordítottak le és több mint tizenkétmillió példányt adtak el belőle. A Mi vagyunk a medvék is bestseller lett, mindkettő magyarul is olvasható. Ez utóbbi azokról az álmokról szól, amelyek összekötik a kis közösséget, és azokról a titkokról, amelyek széttépik ezeket a kötelékeket. A kisvárosi lét mindig is jobban foglalkoztatta Backmant, sokkal érdekesebbnek találja azt.
A Mi vagyunk a medvék című történetben, a távoli svéd kisváros, Björnstad közössége abban reménykedik, hogy a hokicsapat sikere új lendületet adhat a fejlődésnek. A település jövőjének záloga ugyanis a maroknyi tizenéves srácon múlik, ha nem nyerik meg a bajnokságot, az új hokis középiskola és jégpálya másik városban épül fel. Mindennek alapja, hogy az egykori jégkorongozó sztár, Peter a családjával együtt visszatér a kisvárosba. Mindenki azt reméli, hogy gatyába rázza, és győzelemre vezeti a hullámzó teljesítményt nyújtó hokicsapatot. Peter ezért úgy dönt, hogy a keményen edző új sztárra, a junior játékos Kevinre összpontosítja figyelmét. Az eredmény nem marad el. A junior csapat egymás után nyeri a mérkőzéseket, reményt keltve ezzel az emberekben. A fiúk egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, mígnem a nagy teher erőszakos cselekményhez vezet. A csúnya ügy fenekestül felforgatja a kis város életét, a gyanúsítgatások úgy terjednek, akár a vízbe dobott kavics által keltett hullámok a tóban. A feszültség drámai eseményekben csúcsosodik ki, ami próbára teszi a helyieket.
Örnsköldsvik: A jégkorong bölcsője
Ezek a történetek rávilágítanak arra, hogy a jégkorong milyen központi szerepet tölt be számos svéd település életében. Egy Örnsköldsvik nevű kisvárosban születtem - mondja egy korábbi svéd játékos. Ne essenek kétségbe, ha nem tudják kiejteni a nevét, úgy is hívják, hogy O-vik. Ez nem Stockholm. Még csak nincs is közel hozzá. O-vik hatórányi autózásra van Stockholmtól. Északra. Hogy mi van O-vikban? Nos, mindössze két dolog, tényleg. Van egy hatalmas papírgyár. Apám is ott dolgozik. Még nagyon sokan ott dolgoznak. És természetesen van hoki. Sokan nem értik, hogy egy harmincezres kisváros hogyan képes olyan játékosokat kitermelni, mint Peter Forsberg, Markus Naslund, a Sedin testvérek, vagy - még messzebbre nyúlva az időben - Anders Hedberg. Ennek semmi köze a kajához. Szerintem a titok a közösségben rejlik. Hülyén hangzik, de tényleg azt kell megérteni, hogy mennyire más itt a jégkorong kultúrája, mint bárhol a világon.
A svéd fejlesztési modell: Közösség és vidámság
Svédországban sokkal családiasabb minden. Vagy legalábbis az volt, amikor még fiatal voltam. Úgy hallom, van némi változás az utóbbi időben. 14 éves koromig egyáltalán nem szerepeltem próbajátékon. Ha O-vikban születtél, akkor a MoDóban vagy egy másik helyi csapatban játszottál. A Sedin testvérek és Markus Naslund például a Jarved nevű csapatban nevelkedtek, amelynek még fedett pályája sem volt. Megvannak a különböző szintek, de soha nem rúgnak ki senkit.
NHL-es csapattársaim sosem hiszik el, pedig igaz: a Lightning a második csapat, amelyben életem során valaha játszottam. Ugyanabban a csapatban nevelkedtem 6 és 18 éves korom között, majd repülőre ültem, és átjöttem játszani az NHL-be. A MoDóban játszottam. Ez a név talán kicsit furán hangzik, de elmagyarázom. Ez egy nagyon svéd dolog. Azért hívják a csapatot MoDónak, mert azt a város nagy papírgyára, a Mo och Domsjö alapította. Apám ebben az üzemben dolgozott és a klub felszerelésmenedzsere volt. Úgyhogy amikor a MoDo papírgyárban letette a műszakot, akkor átment a jégpályára, hogy másodállásban a MoDo juniorcsapatának korcsolyáit élezze. Én meg, természetesen, mentem vele. 12 éven keresztül ez mindig ugyanúgy zajlott, szinte minden nap.
Reggel elmentem iskolába, ahol minden szünetben minden gyerek kint játszott egy játékot, ami mi bandynek hívunk. Ez olyasmi, mint az inline, korong helyett labdát használtunk. De többnyire jégen játszottuk. Svédországban rengeteg hó esik, úgyhogy bárhol tudsz játszani, amint beáll a fagy. Márpedig gyakorlatilag egész télen fagy van. Aztán iskola után kimentem a jégpályára apámhoz. Ha nem volt edzésem, néztem a többi csapatét. Valahányszor a MoDo felnőttcsapata otthon játszott, ott álltam az ultrák szektorában, és énekeltem velük a nótákat. Minden nótát.
Nyolcéves koromban kimentem a MoDo felnőttcsapatának a meccsére, és láttam az akkor 18 éves Sedin testvéreket játszani ugyanazon a jégen, amelyen én is koriztam. Emlékszem, hogy néztük, milyen ügyesen járatták a korongot. Tényleg elképesztő volt. Ők mégsem sztárok voltak a számunkra, hanem csak a srácok a szomszédból. Rendszeresen megjelentek az edzőtáborunkban, és korcsolyáztunk velünk. Gyerekként arról álmodoztunk, hogy egyszer úgy fogunk korcsolyázni és passzolni, ahogyan ők. Ezzel együtt sem emlékszem semmilyen nyomásra felénk, hogy egyszer majd az NHL-ben vagy akár csak a svéd első osztályban játsszunk. A szüleinktől biztosan nem. Ők csak annyit szerettek volna, hogy jól érezzük magunkat. Szóval, amikor a svéd hoki mágiájára gondolok, egyetlen szó jut eszembe: vidámság.
Mielőtt még mindez bárki számára túl barátságosnak - vagy túlságosan svédnek - hangzana, egyetlen dolgot hadd tegyek világossá. Van ugyanis egy fontos dolog, amit a svédekről tudniuk kell. Imádunk győzni. Őszintén úgy gondolom, hogy mi mindenki másnál jobban szeretünk győzni. A svéd hokisok szeretnek versenyezni, éppen a már említett szorosan zárt közösségek miatt. Svédországban nem idegenek ellen jégkorongozunk, hanem a legtöbbször a barátaink ellen. És ki mást akarnál jobban legyőzni, mint a barátaidat?
Sweden vs Finland - IIHF WC QF 2003 (Most Iconic Commentary in Swedish History)
Az olimpiai arany, ami Svédországot összekovácsolta
Utaztál már valaha olyan buszon, amely csordultig volt jégkorongosokkal? Az mindig nagyon hangos. Most már 20 éve buszozom így hokimeccsekre, de csak egy olyan esetre emlékszem, amikor ez teljes csendben történt. 2006-ban, az olimpiai döntő idején. Svédország játszott Finnországgal. Értik ezt a rivalizálást Észak-Amerikában egyáltalán? Talán azt gondolják, hogy minden északi ország ugyanolyan barátságos hely. De egy svéd-finn meccs maga az őrület. Olyan nekünk, mint egy Kanada-USA. Mi vagyunk a nagytesók, a finnek a kicsik.
Visszatérve 2006-ra: az elmúlt 10 év legnagyobb derbije zajlik, és én hol vagyok? Ülök a buszon, és a juniorcsapatommal utazom egy idegenbeli meccsre. A sofőr bekapcsolja a rádiót, amely élőben közvetíti a mérkőzést, és mi tökéletes csöndben hallgatjuk a harmadik harmad történéseit. Svédország 3-2-re vezet, de az utolsó két percre a finnek lehozzák a kapust, és hatalmas nyomás alatt tartanak minket. A szpíker egyre hangosabban beszél. Van úgy, hogy a kommentátor hangjából lehet érezni, jön a gól. Mindenki feszült. Éreztük, hogy jön. Aztán ezt hallottuk. „Lundqvist - Lundqvist - Tre. Två. Ett.” Három. Kettő. Egy. Svédország olimpiai bajnok. A buszon mindenki megőrült, felugrott, pacsizott mindenkivel. Nekünk, gyerekeknek ez attól volt igazán különleges pillanat, hogy a mi hőseink - Daniel és Henrik Sedin, Peter Forsberg - kaptak aranyérmet. Ők nem egyszerűen honfitársaink voltak, hanem szó szerint a szomszédaink.
Bejelentette visszavonulását Henrik Lundqvist, a New York Rangers és a svéd válogatott legendás jégkorongozója. A 39 éves világklasszis kapus négy szezont húzott le a Frölunda felnőtt csapatában a svéd élvonalban, mielőtt 2005-ben a New York Rangers együtteséhez került. A játékos a svéd nemzeti csapattal 2006-ban olimpiai aranyérmet nyert, míg 2014-ben ezüstérmesként végzett az ötkarikás játékokon.
A Frölunda Akadémia: Svédország jégkorong jövője
Göteborgtól nem messze található Frölundaborg városa, ahol a jégkorong jövője épül. Nemcsak svéd, hanem világszinten is. Matt Duchene, a Nashville Predators támadója, aki a 2012-2013-as szezont töltötte a csapatnál, egyenesen a legjobb franchise-nak tartja a klubot az NHL-en kívül. Második helyen a klub értékei állnak, melynek egyik mottója az Alla Alltid, azaz „mindenki, mindig”. A jégen nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni fejlődésre a csapaton belül, emellett rövid távon játékosspecifikus célokat tűznek ki.
11 évvel ezelőtt azonban messze nem volt ilyen rózsás a helyzet a csapatnál. A 2010-2011-es szezon ennek tökéletes példája: a Frölunda öt legtöbb pontjával rendelkező játékos mindegyike finn volt, akik korábban már játszottak az NHL-ben. A klub pénzügyeinek helyreállítása ugyanakkor nem volt könnyű és fájdalommentes. Fredrik Sjöström például a Frölunda egyik sikertörténete. A csapat kötelékeiben nőtt fel, majd miután a Frölunda felnőtt keretében is játszott, első körös draft volt az NHL-ben. Azonban a Frölunda modellváltása nehéz döntésekkel járt együtt, többek között az olyan drága játékosoktól való megválással, mint Sjöström.
Grauers saját elmondása szerint jégkorongos háttere abból ered, hogy nagyon szereti a sportágat és ebben az időben rendszeres látogatója volt a Frölunda mérkőzéseinek, emellett az unokaöccse a Frölunda felnőtt csapatában játszott. Grauersnek három név volt a listáján, akik ebbe a rendszerbe tökéletesen illeszkedtek, de Roger Rönnberg volt köztük is az első, aki annak idején a svéd U20-as válogatott szövetségi kapitánya volt. A juniorválogatott sikere után Rönnberg a legkeresettebb edzők egyike lett. Amikor megkérdezte a klubokat, miért akarják szerződtetni, elmondása szerint mindenki azt válaszolta, hogy azért, mert győzni akarnak. A Frölunda azonban más volt. Andersson először hezitált, de amint megtudta, hogy Grauers bekerült a vezetőségbe, egyből ő is csatlakozott az új projekthez 2012-ben.
A "Vörös cérna" elnevezésű szakkönyv segíti őket munkájukban. Ström úgy véli, ifjúsági szinten nem az a cél, hogy az összes mérkőzést megnyerjék. Természetesen taktikai szinten ez teljesen mást jelent a nyolc, valamint a 16-17 éveseknél. Ström kiemeli, az nem probléma, ha egy kisgyerek elveszíti a korongot. Ugyanakkor a Frölunda nem akarja olyan módon nevelni ezeket a gyerekeket, hogy a korongot a harmadból kiüssék az egyszerűség kedvéért. Ez a felfogás természetesen idővel megváltozik, amikor az U18-as korosztályban már az akadémián találják magukat a játékosok. A Frölundánál nem mondjuk azt senkinek, hogy nem vagy elég jó. Azonban a Frölunda ezeket az értékeket nemcsak a saját szervezetén belül szeretné kamatoztatni, hanem mind a 17 utánpótlás-telephelyen a göteborgi agglomerációban. „Ha csak egy csapat lenne, sokkal könnyebb lenne egy még jobb csapatot fölépíteni, hiszen ennyi csapathoz túl kevés a szurkoló. Jó példa lehet a Frölunda jégkorongcsapatának példája.
A Frölunda Akadémia egy átlagos napja
De hogyan is néz ki egy játékos átlagos napja a már-már legendássá vált Frölunda akadémiáján? Először is, az akadémia a 16 éveseknél kezdődik. Tanítás előtt reggel fél nyolctól kilencig van egy edzésük heti háromszor. Ennek fő célja, hogy az edzők mindenkivel foglalkozzanak egyénileg. Tanítás után az akadémisták délután három óra körül érnek vissza Frölundaborgba. A tréning ugyanakkor csak négy órakor kezdődik, így a köztes időt jellemzően kondiedzéssel töltik. „Ki Frölunda? Minden karrierút más és más.
Ström Klingberg példájával illusztrálja ezt: a 2009-2010-es szezonban - amikor 17 évesen draftolták - 32 mérkőzést játszott az U20-asokkal, és csak hat pontot jegyzett. Ström elmondása szerint a fiatal játékos tisztában volt vele, hogy a liga egyik legjobb játékosa a korosztályában. Ehhez képest amikor egy vagy két évvel idősebbekkel került szembe, akkor már a túlélésért játszott. Nem véletlen, hogy a Detroit jellemzően náluk keresgél a draftok előtt. Az 1990-es években a Detroit a Stanley-kupa egyik legfőbb várományosává lépett elő, többek között amiatt, mert nagyon jó érzékkel draftoltak Európából. Azon az estén, amikor Edvinssont draftolták 2021 júliusában, a Detroit amatőrök megfigyeléséért felelős igazgatója, Kris Draper úgy nyilatkozott, hogy csak véletlen egybeesés a Frölunda-játékosok folyamatos kiválasztása.
A Frölunda azóta is rendkívül sikeres. A 2016-os bajnoki cím óta négyszer nyerték meg a Bajnokok Ligáját, 2019-ben pedig ismét Svédország legjobbjai lettek. Ugyanakkor a verseny nagyon kiélezett. És kevesebb, mint 200 kilométerre délre fejlődik folyamatosan talán a legnagyobb kihívó Ängelholmban. A Rögle BK a kanadai születésű Cam és Chris Abbott irányításával vált az elmúlt években topcsapattá. A testvérek annál a Röglénél vették át az irányítást a 2017-18-as szezonban, amely egy évvel korábban majdnem kiesett az első osztályból. A Frölunda azonban egyelőre még a legelismertebb akadémia Svédországban, és egész Európában is a legjobbak között van.
| Év | Esemény | Eredmény |
|---|---|---|
| 2016 | SHL Bajnokság | Győzelem |
| 2016 | Bajnokok Ligája | Győzelem |
| 2017 | Bajnokok Ligája | Győzelem |
| 2019 | SHL Bajnokság | Győzelem |
| 2019 | Bajnokok Ligája | Győzelem |
| 2020 | Bajnokok Ligája | Győzelem |
Az NHL és a svéd jégkorong közötti kulturális sokk
Természetesen ennek a stabilitásnak meglehetnek a hátulütői is. 16 évesen, ahogy kerültem egyre feljebb a MoDo csapatainál, az jelentette a legnagyobb lépést a számomra, amikor beköltöztem az első lakásomba O-vik belvárosában. Amely öt percre volt a szüleim házától. Szóval, el kell ismernem, elég védett környezetben nőttem fel, mielőtt felszálltam volna arra a bizonyos repülőre Tampa felé, hogy 18 évesen az NHL-ben játsszam.
Svédországban nagyobb jégfelületen játszunk, több időd és helyed van arra, hogy kreatív megoldást válassz, és meg is mered csinálni. Az NHL-ben nemcsak a jégfelület kisebb, a játék sebessége is sokkal nagyobb, mint amit az ember el tud képzelni. Jót nevettem, amikor Jevgenyij Kuznyecov írását olvastam ugyanitt arról, hogy mennyire össze volt zavarodva, amikor átjött az NHL-be, és a Capitalsnél a csapattársak állandóan belődözték a korongot a harmadba. Ez ugyanolyan kulturális sokk egy svéd játékos számára is, de pár edzés után megérted, hogy a legtöbbször miért az egyszerű játék a legjobb megoldás.
Hadd meséljek el egy sztorit, amiből sokat tanultam. Első edzésem a Lightninggal, megyek be az öltözőbe, nézem a csapattársaimat, Marty St. Louist, Vinny Lecavalier-t, Steven Stamkost. Úgy értem, 12 évig városbéli barátaim voltak a csapattársaim, most meg itt ülök három leendő Hall of Fame-taggal. Azt mondtam magamnak: „Oké, akkor most befogod a szádat, és figyelsz.” Sosem felejtem el, hogy néztem Martyt, amint az öltözőben járkál, azokkal a rettenetes fatörzsekkel. Kimegyünk a jégre, a sebesség elképesztő. Egyszer csak Martyval kerülök szembe, az első gondolatom magától értetődően az, hogy nagy ember vagyok, nálam van a fizikai fölény. Egyszer megpróbáltam, de soha többet. Marty ellen csak akkor van esélyed, ha kellő távolságban tudod tartani, és ütővel próbálsz odapiszkálni. Testtel nem tudod elválasztani a korongtól. Marty nem ismeri azt a szót, hogy nem. Soha nem adja fel, edzésen sem.
Svédországban van egy mondás: meccsnapon úgy játszol, ahogy hétköznap edzel. Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna bárkit keményebben edzeni, mint Marty. Megrázó erejű felismerés volt a számomra, hogy ezek a szupersztárok milyen keményen dolgoznak. Ekkor értettem meg, mi a különbség aközött, ahogyan mi játsszuk a hokit Svédországban, és hogy mit jelent ehhez képest az a napi túlélésért vívott küzdelem, ami Észak-Amerikában kell, hogy valaki elérjen az NHL-be, különösen a fiatal hátvédek esetében. Egy dolog hallani, hogy az NHL daráló, vagy hogy mentálisan késznek kell lenned az NHL-re. Ezeket nekem is ezerszer mondták a ligát megjárt svéd csapattársaim. De az egyetlen útja annak, hogy tényleg megértsd, mekkora elkötelezettséget igényel mindez, ha a saját bőrödön tapasztalod azt meg.
El tudják képzelni? Négy srác ugyanabból a svéd kisvárosból, ott állunk az NHL jegén, és nézzük, ahogy Markus mezét felhúzzák az égbe. Lenyűgöző volt. Így amikor meccs után leültünk dumálni, a hoki szóba sem került. Apád hogy van? - kérdezték tőlem. Igen, azt akarták tudni, hogy az apám, aki 20 évig dolgozott a MoDónak, jól van-e.
tags: #svedorszag #kisvaros #jegkorong
