A magyar férfi vízilabda-válogatott felejthetetlen aranyérme a 2000-es sydney-i olimpián
A 2000-es ausztráliai játékokon, ahol összesen 199 ország 10 651 versenyzője vett részt, a magyar csapat fantasztikusan szerepelve 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett. Kiemelkedő volt az éppen 25 évvel ezelőtti nap, 2000. október 1-je, hiszen a magyar sportolók összesen négy arany- és két ezüstérmet nyertek, ami hazai szempontból máig az olimpiatörténet legeredményesebb napja.
A férfi vízilabda-válogatott elsősége a magyar sport egyik legemlékezetesebb pillanata volt. Van mire büszkének lennünk, hiszen bár szeptember végén még csak négy aranyéremnél tartottunk, végül a nemzetek pontversenyében a 13. helyen végeztünk.
A Kemény-éra kezdete és az út Sydney-ig
Az MVLSZ-elnökség, vagy legalábbis a Szívós István körül összezáró tagjai, végül is korszakosat húztak azzal, hogy az itthon teljesen ismeretlen, tíz éve Comóban élő Kemény doktorra bízták a válogatottat. Az utánpótlással történelmi sikereket arató Kemény Ferenc fia jóval bátrabban nyúlt a papa keze alatt a korosztályos világversenyeken elképesztő győzelmek sorozatát arató ifjakhoz, mint azt bárki várta volna.
És ez sokkal hamarabb hozta meg az eredményét, mint azt bárki remélte volna. 1997-ben húsz év után sikerült Európa-bajnokságot nyerni, 1998-ban világbajnoki ezüst jött - csalódás gyanánt, holott 1982-ben jutottunk el utoljára eddig -, míg 1999-ben nem csupán páratlan győzelmi szériát produkált a válogatott, de olyan látványosan vízilabdázott, amire évtizedek óta nem volt példa. Simán elviselte a gárda, hogy a szeptemberre tolódott firenzei Eb-rajt előtt egy nappal kivették soraiból a nyáron szintén félelmetes szintet elérő Benedek Tibort - a csapat így is gálázva győzött, a döntőben alighanem a XX. századi vízilabda legszebb mérkőzésén, 15-12-re verte meg a horvátokat. Három hét múlva a világ túlsó felén, Sydneyben megszorítani sem tudták az együttest, amint menetből megnyerte a Világkupát is.
Az utolsó világverseny(ek) aranyérmeseként legutóbb a ’64-es tokiói játékokra érkezett a magyar csapat, ahol egyértelmű favoritnak számított.
Felkészülés és a csoportmérkőzések nehézségei
Ám ha visszalapozunk addig, látjuk, hogy az az olimpia sem volt egy fáklyásmenet - miképp a sydneyi sem. Eleinte. Holott felkészülésre éppenséggel jutott idő bőven, hiszen Ausztráliáról lévén szó az olimpia szeptember második felében indult. Csakhogy az európai szövetség kissé megkavarta az együttesek életét, kiírt egy sorozatot Európai Nemzetek Ligája néven, pokolba az uncsi felkészülési mérkőzésekkel jelszóval - más kérdés, hogy a kapcsolódó tornák naptárba illesztése nem igazán reflektált az edzői elképzelésekre. „Játszottunk, amikor edzeni kellett volna, és csak edzettünk, amikor játszani” - morogta Kemény doktor.
Ráadásul a csapat védelmét alapvetően befolyásolta, hogy Kósz Zoltán sokat szenvedett térde a ligacsoportok külföldi helyszínein, különösen a spanyoloknál, tropára ment a hideg vízben. Az elsőszámú kapus bizonytalankodása fokozatosan ragadt át az előtte játszókra, azaz az együttes teljesítménye csak nyomaiban idézte azt a magabiztosságot, amit 1999-ben láttunk.
Sydney-i döntő
Ennek ellenére mindenki tudta: ennek a gárdának tényleg fel kell jutnia a csúcsra, olyan tudás koncentrálódik a csapatban, amit az előző három idény is mutatott - meg aztán… sohasem telt el annyi idő (24 év) két olimpiai diadal között, mint ahogy ekkortájt álltunk történelmileg.
A csoportkör eredményei
Igaz, a csoportmérkőzések alapján megint nem úgy tűnt, hogy eljött volna a mi időnk. Az első két mérkőzést behúztuk, ahogy kell, a görögök (7-4) és a hollandok (16-8) ellen, utána azonban jött az első döccenő, vereség a horvátoktól (7-8), plusz Kemény Dénes elvesztése piros lappal, amit, biztos, ami biztos, kétmeccses eltiltással honoráltak a világszövetség irányunkban mindig is oly barátságos vízilabdás bonyolítói. Az amerikaiak elleni csata már-már élet-halál harccá élesedett, hiszen egy vereség után - a jugoszlávok elleni utolsókörös mérkőzéssel a horizonton - akár kerekedhetett volna úgy az egész, hogy a negyedik helyről is kipörgessenek. Küzdött és küszködött az együttes, valahogy azonban mindig megtalálta azt a gólt, amivel átlendült a holtpontokon, 10-9-re legyűrte az amcsikat, azaz a szerbek ellen akár a csoportelsőség is meglehetett volna. Ehelyett maradt az önmarcangolás, hiszen néhány védelmi rövidzárlat okán újabb egygólos vereség következett (9-10).
A Sydney 2000 csoportmérkőzések összefoglalója
| Dátum | Ellenfel | Eredmény | Magyar gólszerzők |
|---|---|---|---|
| 2000. szept. 23. | Görögország | 7-4 (Gy.) | Fodor 2, Steinmetz B. 1, Molnár T. 1, Kiss G. 1, Vári 1, Biros 1 |
| 2000. szept. 24. | Hollandia | 16-8 (Gy.) | Kásás 4, Steinmetz B. 2, Molnár T. 3, Kiss G. 4, Székely 1, Vári 1, Biros 1 |
| 2000. szept. 25. | Horvátország | 7-8 (V.) | Fodor 2, Molnár T. 1, Vári 1, Kiss G. 1, Benedek 2 |
| 2000. szept. 26. | Egyesült Államok | 10-9 (Gy.) | Fodor 2, Steinmetz B. 2, Vári 2, Benedek 1, Varga I Zs. 1, Kiss G. 1, Székely 1 |
| 2000. szept. 27. | Jugoszlávia | 9-10 (V.) | Fodor 1, Kásás 2, Steinmetz B. 1, Molnár T. 1, Benedek 1, Kiss G. 1, Varga I Zs. 2 |
A fordulat és a kiélezett egyenes kieséses szakasz
A jugoszlávok elleni vereség után negyeddöntő az olaszokkal következett, akik ellen azért az utóbbi időben már messze nem jellemezte a gárdát az a fóbia, ami az előző négyéves ciklusban annyi elátkozott pillanatot generált... Mégis - az addig látottak alapján akár tarthattunk is a meccstől, hiszen szinte minden, ami mondjuk egy évvel korábban jellemezte együttesünket, most ha nem is hiányzott, de csak nyomaiban emlékeztetett az 1999-es gyönyörűségekre. Hanem ekkor Kásás Tamás egy halálosan nyugodt mosoly kíséretében közölte az öltözőbe épp feldúltan érkező Kemény Dénessel, hogy „Nyugi, még csak most kezdődik az olimpia” - és ettől, valamint a szünnap előtti utolsó estés kiruccanástól megfordult minden, miután elpárolgott az összes feszültség a kulcsemberekből.
Márpedig ha ez a gárda elkezd felszabadultan játszani, abból három olyan nap kerekedik, mint ott Sydneyben (akkoriban még szünnap nélkül ment le az egyenes kieséses szakasz; az első ízben, hat csapattal megrendezett női tornát letudták az első héten - erre sajnos, kisebb sokként, nem jutott ki a magyar válogatott, miután az ügydöntő meccset elbukta a kvalifikációs viadalon).
Negyeddöntő: Magyarország - Olaszország (8-5)
Az olaszokkal vívott negyeddöntőt elképesztő profizmussal húzta be az együttes - Kásás Tamás pedig öltözői szavait a legmesszebbmenőkig igazoló játékkal jelezte, hogy valóban elkezdődött az olimpia érdemi része. Négy káprázatos góllal tett arról, hogy egy olasz meccs hajrája idegeskedéstől mentes legyen - a taljánok hisztériáztak ugyan, hiszen a játékvezetők egy pillanatig nem tolták úgy őket, mint amihez korábban hozzászoktak, de ez legyen az ő bajuk, mi 8-5-tel léptünk tovább az elődöntőbe.
Elődöntő: Magyarország - Jugoszlávia (8-7)
Ahol ismét jöttek a jugók, akik az 1999-es mélypontjuk után nagyon összekapták magukat, összeraktak újra egy rendes csapatot, sok csodálatos, bár idősödő klasszist és több ifjú szupertehetséget mixelve nagy gonddal. Végletekig kiélezett mérkőzést vívtunk velük, amelyet sok apró momentum fordított a javunkra: először is Kemény Dénes addig sosem látott, bátor húzása, amellyel az olaszok ellen már remeklő, most azonban bizonytalankodó Kósz Zoltán helyére a harmadik negyedben Szécsi Zoltánt küldte be. Ezen a szinten, a tornának ebben a fázisában korábban senki nem kockáztatott meg ilyen cserét - ma már bármelyik együttesnél rutinszerűnek számít -, nekünk nagyon bejött.
Nem is elsősorban azért, mert az ifjú Szecska elkezdte halmozni a védéseket, sokkal inkább a pszichológiája működött: az addig magabiztosan lövöldöző jugók hirtelen másként kezdtek a kapura nézni, miközben a védőink is megemberelték magukat egy huszonéves sihederrel a hátukban. Kásás Tamás földöntúli szerelése egy kontratámadásban, 6-7-nél szintén egy kevésbé látványos, mégis alapvető mozzanatnak számított, mint ahogy az is, hogy az addig csupán átlagosan játszó Biros Péter a lehető legfontosabb pillanatban fejezzen be tökéletesen egy emberelőnyt, és így 7-7-tel kanyarodtunk rá a zárórészre. Ott pedig Kiss Gergő harmadjára is betalált 5 és fél perccel a duda előtt - márpedig az egy olyan meccs volt, hogy az utolsó hét percben ez volt az egyetlen gól, ami mindent eldöntött. Mi még lőttünk kettőt, de egyiket sem adták meg (összesen háromba fújtak bele ilyen-olyan-amolyan okokból), azonban ezt is elbírtuk.
A dicsőséges döntő: Magyarország - Oroszország (13-6)
Következhetett a döntő a spanyolokat maratoni, 9:55 perces hirtelen halálban kiejtő oroszokkal. „Ne feledjétek, mit kiáltottak a csatába induló rómaiak: dicsőség - vagy halál!” - dördült a csapat lelki vezérének, Varga Zsoltnak a hangja a folyosón, pillanatokkal azelőtt, hogy a játékosok kiléptek volna a bemutatáshoz; ettől pedig végképp transzba esett mindenki, hogy aztán olyan gálamérkőzéssé varázsolják a finálét, ami csak a mesében létezik.
Az ötkarikás vízilabda-történet legegyoldalúbb, aranyról döntő összecsapását láthatta az olimpiai rekordnak számító 17 ezer szurkoló, akik idővel egyik ámulatból a másikba estek. A nyolchónapos eltiltásából visszatérő Benedek Tibor szárnyalt, aztán az első negyed úgy ért véget, hogy Vári Attila utánanyúlt egy labdának, és - szabaddobás gyanánt - hét és fél méterről, svédcsavarral küldte a pipába; az oroszok kapusa, Makszimov itt vesztette el a fonalat.
Ami leginkább a következő negyedben derült ki, bár az a roham, amit 4-2 után indítottunk, egy, a lábán stabilan álló kapust is elsöpört volna a védelemmel egyetemben. A magyar póló dicsőséges évszázadának egyik legszédületesebb 219 másodperce következett. Négy támadás, négy gól - és négy milyen gól! Vári térült s fordult, majd a kapus szeme közé vágta a labdát; aztán Kásás csodapasszából lőtt kapásgólt Kiss Gergő; hamarosan Molnár Tamás lépett le a védőjéről s helyezte be finoman Benedek átadását centerből, utóbbi aztán még befejezett egy fórt is, miközben az oroszok hasztalan próbálkoztak a mi kapunk előtt, hiszen Kósz az ismert formájában repkedett. Rögzítsük, mert ez a statisztika eddig kallódott: kapusunk mindösszesen 19 lövésből 14-et hárított, azaz 73.7%-kal védett - egy olimpiai döntőben.
Nem csoda, hogy a meccs már a félidőre eldőlt: 8-2-ről nem lehetett visszaút senkinek ez ellen a magyar együttes ellen. A harmadik rész elején még kissé keménykedtek az oroszok, ám miután a negyed felénél a balkezeseink újfent szétlőtték a hálót - Benedek Tibor negyedszer is betalált, Kiss Gergő aztán háromnál állt meg -, 10-3 után örömjáték következhetett. Három-három gól esett itt is, ott is, a vége 13-6, avagy a válogatott akkor érte el az abszolút csúcsformáját, amikor a leginkább kellett.
