A Diósgyőri Vasgyárosok Köre: A mélységek elemzése és a szurkolói lélek
A magyar labdarúgásban kevés klub bír olyan mélyen gyökerező, szenvedélyes szurkolói bázissal, mint a Diósgyőri Vasgyárosok Köre (DVTK). Azonban az elmúlt időszakban a csapat teljesítménye, belső problémái és a vezetőség döntései rendre csalódást okoztak, ami a szurkolói elégedetlenséget is egyre inkább felszínre hozza.
Déja vu érzésem van. Mintha ezek a gondolatok egyszer már megfogalmazódtak volna bennem. Bizony, tavasszal, a Videoton elleni vereséget követően volt ugyanez a kép az összefoglaló borítója. Most ismét aktuális, de talán még aktuálisabb.
Belső feszültségek és fegyelmi ügyek
A pályán kívüli események is rávilágítanak a klubnál uralkodó helyzetre.
Öt sárga lap miatt eltiltását töltötte, ezért nem léphetett pályára Busai Attila a hétvégi Diósgyőr- Balmazújváros mérkőzésen. A diósgyőri játékos nem kísérte el csapatát a találkozóra, azt állította, hogy tévén nézte a Ferencváros - Debrecen összecsapást. Bódog Tamás vezetőedző emiatt 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a középpályást. Később egy fotó alapján kiderült, hogy Busai Attila a Groupama Arénában tekintette meg volt csapata mérkőzését. Bódog Tamás emiatt megduplázta a játékos büntetését. A fenti hír villámgyorsan bejárta a médiát.
„Mire számíthat ilyenkor egy játékos?” - teszi fel a kérdést a média. „Egy rutinos, a csapatot képviselő, a csapattanácsban aktív szerepet vállaló labdarúgóról beszélünk, akinek adtam a véleményére, így külön csalódás számomra ez a viselkedés. Busai Attila azonban megértette, miért kapott büntetést, és hiszem, hogy tanult belőle. Ugyanakkor kérem, fogadja el mindenki, hogy nem tartozhat a csapat életének minden egyes momentuma a nyilvánosságra.”
„Korábban számos példa volt arra, hogy a diósgyőri közönség "megtalált" egy-egy játékost. Valóban így van, ezért is fájdalmas, ami történt. Attila nagyon fontos játékos, aki a teljesítményével már korábban kivívta azt a vezérszerepet, amire a csapatnak és személy szerint nekem is nagy szükségem van.”
A pályán elmaradt sikerek és a lemaradás az NB I-től
A sportpályán sem alakult sokkal fényesebben a DVTK sorsa az utóbbi időben.
Vasárnap a Budafoki MTE-t látta vendégül a Diósgyőr a labdarúgó NB II záró fordulójában. A miskolci csapat 2:1-re kikapott a budafokiaktól, az azonban már korábban kiderült: nem jutottak fel az NB I-be.
Nem sok értelmét látom, hogy a tegnapi mérkőzésre koptassam a billentyűzetet. Úgyis látta mindenki, aki meg nem, az örüljön, hogy értelmesebb elfoglaltságot talált szombat délutánra. Röviden azért pár szót mégis ejtenék a találkozóról. Már eleve a kezdő láttán rossz érzés fogott el, hasonlóan felforgatott, gyenge kezdő volt ez, mint amit Kondás utolsó meccsén láttunk a Vasas ellen (na jó, az még ennél is durvább volt Ludánszkiékkal…). Ennek ellenére meglepően jól kezdtünk, Nagy Zoli előtt két nagy lehetőség is adódott, majd a meccslabdát Holman hagyta ki, amikor ziccerben pont a lövés előtt pattant fel a labda, így stadionbú kiszállt a lövése. A második félidő elején pedig Verpecz sokadszorra bizonyította, hogy alkalmatlan a DVSC első számú kapus pozíciójára, kiejtett labdájából megszerezte a vezetést az Újpest. Innentől csak szenvedtünk, még Holmannak akadt egy hasonlóan nagy helyzete, de azt is jócskán fölé vágta. Nem volt egy nagy eresztés ez a meccs, a hazai szimpatizánsok vélhetően jól szórakoztak, a semlegeseknek elment, mi meg szenvedtünk. A csapat teljesítménye szót sem érdemel.
Rendhagyó módon most én is inkább az utózöngéknek szánnék több bekezdést, mint magának a meccsnek. Lássuk, hogy mi van most, és mi lehet később. Csupán a gólkülönbségünk miatt nem a kieső helyen telelünk, de ettől függetlenül a 10. hely is épp úgy szégyen, mintha a kieső helyek valamelyikén lennénk. Mondani se kell, hogy milyen régen nem szerepelt már ilyen rosszul a csapat (legutóbb kiesés lett a vége papíron).
Ha az első négy fordulót nem számoljuk, amikor 5-11-es gólkülönbséggel hoztunk össze 0 pontot, akkor az eredményes meccseinken 18 gólt lőttünk (17 meccsen) és 11-et kaptunk. Egyre többször merült fel, hogy mi lett volna, ha? Hoppáka, itt másodikak vagyunk, pontelőnnyel a Videoton és a Felcsút előtt. Ennyit számít a jó rajt. A Kövesd pl. négy forduló alatt szerzett 12 pontot, majd azóta 17 alatt 21-et. A Videoton mérlege szintén hasonló, a Loki is a pontjai harmadát akkor gyűjtötte be, ráadásul három meccsen, mert a Fradit még mindig nem pótolták. Az önkényesen megvágott tabellából komolyabb következtetést nem érdemes levonni.
A keret és a vezetőség problémái
A mélyebb elemzés feltárja, hogy a problémák gyökere a csapat szerkezetében és a klubvezetésben rejlik.
A legtöbben továbbra is Leonel Pontest kiálják ki felelősnek, de tőlük kérdezném: mégis mivel lenne más a helyzet egy másik vezetőedzővel? Oké, aláírom, lehet, hogy 5-6 ponttal többet gyűjtöttünk volna, mert egy magyar szakember nem állt volna le új játékrendszert begyakoroltatni. De más edzővel nem hagynánk ki a 100%-os ziccereket? Nem ejtené ki a labdát Verpecz? Tőzsér és Szakály nem alibizne? Völgyi nem lenne szar? Az, aki hagyta, hogy ilyen, az utóbbi sok-sok év leggyengébb keretével vágjon neki a DVSC a bajnokságnak. A keret összetétele minden szempontból egészségtelen.
| Kategória | Jellemzők (Szövegből) | Hatás / Következmény |
|---|---|---|
| 30 fölötti, kiégett játékosok | Tele vagyunk 30 fölötti, kiégett, vagy kiégés közeli játékosokkal. | Jól elvan a posványban, ők akkor is megkapják a fizetésüket, ha kieső helyen vagyunk. Nekik más nem számít a jövő, előrébb már nem léphetnek, így megelégednek azzal, ami van, cserébe még hajtani sem kell. |
| Légiósok | Rengeteg légióssal, akik nagy része használhatatlan. | Semmi nem köti ide, ők az első adandó alkalommal el fognak innen menni, ha addig mi ki nem vágjuk őket. |
| Hiányzó 25-28 éves korosztály | Hiányzik a két legfontosabb réteg: A 25-28 éves korosztály, akik pályájuk csúcsán vannak. | (Implicit: Nincs megfelelő vezérszerep és állandó csúcsteljesítményt nyújtó mag a csapatban.) |
| Hiányzó 21 év alatti korosztály | Valamint a 21 év alatti korosztály, akikben meglenne a potenciál, a fiatalos lendület. | (Implicit: Nincs utánpótlás, jövőbeni alap, és a csapat dinamikája is csorbát szenved.) |
| Debreceni kötődésű játékosok | Nincsenek debreceni kötődésű játékosok. | (Implicit: Gyengül a lokális azonosulás, elkötelezettség és a szurkolókkal való kapocs.) |
Ennek a keretnek semmilyen jövője nincs. Épp ezért nagy baj, hogy az előbb említett három rétegnek nem nagyon vannak képviselői nemhogy a kezdőben, de még a keretben sem. És akkor hogy a kérdésre is válaszoljak: igen, Szima Gábor a felelős. Ő az, aki évről évre hangoztatja, hogy milyen erős a DVSC kerete, persze ő sem gondolja ezt komolyan, és évről évre célul tűzi ki a nemzetközi kupaindulást (néha még elhangzik a bajnoki cím is év elején, de aztán ezt hamar el szoktuk vetni mostanság). Ettől függetlenül évek óta nem tesz semmit annak érdekében, hogy ez így is legyen. Az ilyen látszatigazolásokkal, mint amit a nyár végén is csináltunk, csak a kritikus hangokat lehet elhallgattatni néhány hétre-hónapra, de aki messzebb lát a saját orránál, az látja, hogy ezzel semmi nem oldódik meg. Hol van a Balogh Norbiért, Bódi Ádámért és Korhut Misiért kapott pénz?
Az, hogy élvezhetetlen, nézhetetlen, az bármit jelenthet. pl. Kambi meglepően sok feltűnő hibája az utóbbi időben, ami simán lehet azért, mert a védelem szétesett, azonban ott minőséggel rendelkezünk, így ad hoc megoldják, azonban a peremszituációk is egyre gyakoribbak, amikor az egy-az-egybe helyzetekbe belehibázunk. A középpályásaink végtelen totyorgása. Az InStat adatait elnézve, rendre magas érintésszámot látni náluk, azonban ezeknek az érintéseknek csak 60-70% közötti aránya fordul át passzba, és annak is csak 70-80%-a jó passzba, ráadásul meglepően sok idő alatt. Vagyis ha nálunk is van a labda, igazából nem tudunk mit csinálni vele. Egy jellemző példa, hogy a középpályásaink jó passzainak döntő többségét a saját térfelünkön mérik. Egyelőre tényleg nem tudom, hogy mi van. Egyrészt vannak számok, másrészt van egyfajta eredményesség, és a kettő között némi disszonanciát vélek felfedezni. Minap például úgy fogalmaztam valakinek, hogy a mázli nem tarthat ki örökké, vagyis, hogy az eredményesség és a mért számok idővel közelíteni fogják egymást, mert egyszerűen így működik a futball.
A "Szar minden" üzenet gyökerei: A diósgyőri szurkolói identitás
A szurkolók türelme fogyóban, és ez egyre radikálisabb formában nyilvánul meg. Ahogy a 444 kiszúrta, ezt a Diósgyőr szurkolói nehezen viselték, így a forduló utolsó meccsén üzentek is csapatuknak: "Az elmúlt hetekben mi sem tétlenkedtünk, tettük a dolgunkat szeretett klubunk érdekében! Megtudtunk ezt-azt, innen-onnan, ilyen-olyan módszerekkel."
Tompos Ádám szociográfiai ihletettségű drukkerkönyvet írt a diósgyőri szurkolói identitásról, annak mélységeiről, magasságáról, történetéről. 1910-ből, a vasgyári kantinból indulunk, átutazunk a szocializmuson, elidőzünk az avasi tízemeletesek tövében és a Tiszai Sas ivóban, végül elkapjuk a tribünről a DVTK-pályára repülő vécécsészét. Akinek eddig nem volt egészen világos, mit jelent a „sorsod, Borsod” mottó, az Amíg élek én… című könyvből kiderül számára. Szociodráma, kaland, vígjáték? Az Amíg élek én című könyv október 3-i bemutatóján sorjáztak a műfaji tippek, a frissen megjelent kötet besorolása valóban nem egyszerű. Ez magyarázható elsőkönyves szerzője érdeklődési körével is. Tompos Ádám éveken át írta a borsodi társadalmi riportokat a Magyar Nemzet lapba (ma a Magyar Hang munkatársa), és a „magára hagyott Magyarország” lakói körében sok-sok Diósgyőr-szurkolóval ismerkedett meg. Olyan szoros köteléket érzékelt a miskolciak, egyáltalán a borsodiak és a csapat között, amilyet más városban, térségben soha nem tapasztalt egy futballklub esetében. Ahogy egyre mélyebbre ásta magát a Diósgyőr, Miskolc, a régi vasgyár, a kohászok és a belőlük lett ultrák történetébe, úgy szállta meg az ihlet. Beszélgetett kultúrantropológussal, helytörténésszel, mezei szurkolók, ultrák, huligánok tucatjaival, régi DVTK-legendákkal, olvasott régi forrásokat, járt a meccsekre. Nem tagadja, időközben szép lassan szerelmes lett a Diósgyőrbe. A végeredményt Amíg élek én címmel kötetbe rendezve olvashatjuk.
A vasgyári múlttól a lelátóig
A könyvbemutatón is elhangzott, a diósgyőri szurkolói identitás már akkor érzékelhető volt, amikor 1910. február 6-án a vasgyár kantinjában megalakult a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre. A gyárnak érdekében állt, hogy magához közel tartsa a dolgozókat, ezért épített házakat nekik, és gondoskodott róluk. A vasgyár jelentősége elvitathatatlan, meghatározta a város lehetőségeit, tulajdonképpen az üzem miatt bővült nagyvárossá Miskolc, kapcsolódott be a vasúti közlekedésbe, és neki köszönhette a település a futballcsapatot is. A munkáscsaládok gyerekei annak idején a DVTK-ba jártak futballozni, a tisztviselők gyerekei pedig a Diósgyőri Athlétikai Clubba (DAC). Szintén a DVTK-hoz való kötődést erősítette, hogy a város épületeit olyan rohamtempóban húzták fel egymás mellé, hogy „elfelejtettek” szabadtéri placcokat, játszótereket, közösségi tereket létrehozni, ez valahogy kimaradt a számításból. Hétvégén maradt a futballcsapat szórakozásként.
„Ez így van, egy normális akasztáshoz sincs megfelelő tér nálunk”- nevettette a hallgatóságot a könyvbemutatón az ország talán legismertebb DVTK-drukkere, a miskolci születésű humorista, Aranyosi Péter. Aki büszke rá, hogy diósgyőri identitása előzi a magyart, s ennek köszönheti, hogy a 2016-os Európa-bajnokság magyar-izlandi meccsét nem nemzeti, hanem Diósgyőr-mezben nézte a marseille-i lelátón.
„Sorsod, Borsod” és a szurkolói hűség
A könyv igazi különlegességét a társadalmi utazások adják. A 20. századi borsodi, miskolci életérzés süt belőlük, s ha nem a környéken születtünk, végre kicsomagolják nekünk, mit jelent a végtelenül keserű, a helyiek számára mégis büszke lokálpatriotizmust sugárzó „sorsod, Borsod” mottó. Mit jelent a borsodiak nyelvén a pusztulás, amikor egyetlen tollvonással 14 000 miskolci, a város lakosságának mintegy hét százaléka kerül utcára a vasgyár bezárása nyomán. (A megyében 60 000 ember munkája veszett el.) Hogyan élik meg az évtizedeken át tartó anyagi kilátástalanságot, ezzel párhuzamosan a csapat harmatgyenge szereplését a szurkolók, akik ebben a közegben felnőve valójában nem is az eredmények miatt járnak tömegével meccsre, hanem mert már a nagyapjuk is a lelátón üvöltött.
Megpillanthatjuk a tízemeletes avasi paneltömbök közötti kukatárolókra rajzolt kapukat, a régi grundok mementóit. A különböző tömbökben lakó fiatalok között gyakori volt a verekedés, ennek ellenére az egyik megszólaló drukker szerint „akkoriban a DVTK színei mögött a lakótelepek úgy álltak össze, mint ma a magyar válogatott mögött a klubcsapatok szervezett szurkolói csoportjai.” Megtapasztalhatjuk milyen ordító különbség feszül a végtelenül lecsúszott Tetemvár városrész és az onnan mindössze tízpercnyi távolságra lévő üde, felújított belváros között. Tompos Ádám a Tiszai pályaudvarnál működő Tiszai Sas orosz pultosának segítségével elkalauzol bennünket a vasútállomás környékére, ahol nem is olyan régen kilenc kocsma működött, és mára egy maradt. Beléphetünk a diósgyőri ultrák szektorába, az Északi Bástyába, ahonnan a szurkolók rálátnak az egykori kőfejtőre. Hasonlatosan az újpesti kemény maghoz, amely a Megyeri úti D lelátóról, az egykori ultraszektorból a Tungsram-gyár kéményeit csodálhatta (azóta átköltöztek a stadion túloldalára). Kelet-európai életérzés a köbön.
Mi az üzenete a diósgyőri tribünről ismert Szar minden drapériának, és hogyan repülhetett vécécsésze a megszűnés előtt álló klub utolsó hazai mérkőzésén 2000 tavaszán?
Válaszok a kötetben, mely azokról a diósgyőri drukkerekről szól, akik a millenniumi megszűnéskor saját maguk húztak DVTK-mezt a hetedosztályban, hogy a klub tovább éljen. Akik a pályán vesznek elégtételt, ha a csapatuk saját magát alázza meg, a legapróbb siker esetén pedig az egekbe emelik övéiket. Nagy Attila helytörténésztől idézve: „Diósgyőrben csak menny van és pokol, átmenet nélkül.”
A változás szükségessége és a jövő
A jelenlegi helyzet tarthatatlan, és sürgős beavatkozásra van szükség.
Változás, rengeteg változás. Lehetőleg már a télen. Első sorban a játékoskeretben, másodsorban vezetőségi szinten, és talán utolsó sorban vezetőedzői szinten. Mert mi tartjuk, hogy továbbra sem Leonel Pontes tehet arról, hogy ilyen kerettel képtelen a csapat jobb teljesítményt nyújtani. És hogy van-e sansz arra, hogy lássunk változásokat? Aligha. A télen vélhetően megválunk a ballaszttól, és igazolunk ismét olyanokat, akik vagy nem kellettek senkinek, vagy itthon valamelyik csapat kispadját koptatták. Leonel Pontest vélhetően menesztik, és hoznak valami magyar zsenit, vagy egy Selmyes-kaliberű „szakembert”. A bent maradást nagy nehezen kiharcoljuk a tavasszal, és örülünk, mint majom a farkának.
Ahogy Aranyosi Péter is mondja: „akárhogy is vesszük, ez a diósgyőri sztori egy népmese.”
