A szarajevói Grbavica stadion pusztulása és újjászületése a háború árnyékában
A városnak két jelentős, rivális labdarúgó klubja van, az FK Sarajevo és a kékek, az FK Željezničar. Utóbbiak otthona a Grbavica stadion. A Željezničar az egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező klub az egykori Jugoszlávia területén.
A háború okozta pusztítás a Grbavica stadionban
Szarajevó három és fél évig tartó ostroma alatt a stadion szinte teljesen megsemmisült. A létesítmény mögötti erdőben volt a bosnyák hadsereg, a szemközti lelátó mögötti területen a Boszniai Szerb Köztársaság (VRS) hadserege.
Alig egy hónappal később, május 4-én égett a Grbavica stadion nyugati lelátója. Felgyújtották. A harminc-negyven méteres hatalmas lángokban megsemmisültek az ott őrzött trófeák és a klub ereklyéi, a dokumentumok, minden.
A háború következő három és fél évében Grbavica szinte teljesen megsemmisült. A régi fából készült tribün, az eredményjelző, az adminisztrációnak helyet adó létesítmények megsemmisültek, rengeteg lövedék zuhant a pályára.
Élet és edzések az ostrom alatt
Az ostrom alatt mérkőzések nem voltak, a stadion romokban hevert, de a Željezničar labdarúgói továbbra is rendszeresen edzettek. Ezt nem volt könnyű megszervezni. Voltak játékosok, akiket besoroztak, vagy önkéntesként védték a várost. Ha harcolni kellett, akkor harcoltak, és amikor nem, akkor mentek és edzettek egy iskolában.
A játékosok élete tele volt veszélyekkel és kihívásokkal. Biščevićet foglyul ejtették a boszniai szerb hadsereg katonái. Május 2-tól augusztus 22-ig volt fogságban, amikor a Bristol hídon kicserélték az édesapjával. Komoly feladat volt épségben eljutni az edzések színhelyére. Az iskolához vezető út a mesterlövészek vonalán vezetett, emiatt nem lehetett a legrövidebb úton megközelíteni, másfél kilométert is kellett kerülni, hogy biztonságban odaérjenek.
„Ezért mindig az volt a kérdés, hogy odaérsz-e az edzésre, ha elindultál, aztán ha elmész, hazaérsz-e?” - emlékezik Dino Muharemović középpályás, aki az 1990-es és 2000-es években kétszáz alkalommal játszott a csapat színeiben. A város másik felén lakott, másfél óra volt gyalog, amíg odaért az edzésre, és ugyanennyi vissza. „Voltak jól ismert útvonalak, ahol a mesterlövészektől biztonságban lehetett mozogni, és el lehetett jutni az edzésekre. Ez volt a menekülésünk a mindennapok és a körülöttünk zajló rettenet elől.”
A szarajevói ostrom tudósításának emlékei
Az újjáépítés és a visszatérés reménye
A háború befejezése után a Željo játékosai visszatértek Grbavicába, vagy legalábbis oda, ami megmaradt belőle. Rémísztő volt az elpusztult stadion látványa, Biščević csapatkapitány jól emlékszik arra, hogy „csak a kapukból lehetett megállapítani, hogy ez egy futballpálya, minden más bozót, árkok voltak… Igazi harci zóna.”
Az újjáépítés első lépései a terület felmérésével kezdődtek. Először a játékteret vizsgálták át, ami “úgy nézett ki, mintha a Marson lenne”, hogy nincsenek-e aknák. Aztán elkezdődött a romeltakarítás, a helyreállítás, amiben a gyerekektől az első csapat tagjaiig mindenki részt vett. Mindenki hozott valami szerszámot, takarítóeszközt, vödröket, kinek mi volt. Amíg nem sikerült a pályát alkalmassá tenni a focira, addig a játékosok a „Wembleyben” edzettek. Ez egy földes segédpálya volt az ifjúsági csapat számára, amit a híres angol stadionról neveztek el. Télen, amikor esett a hó, nem lehetett ott edzeni, mert minden csak sár volt, nyáron pedig akkora volt a por, hogy nem kaptak levegőt.
A béke első mérkőzése
1996. május 2-ra tűzték ki a háború utáni első mérkőzést. A rangadó előtt két nappal tartották az első edzést a főpályán. Minden készen állt egy nagy futball rangadóra. Érkeztek a bordó színbe öltözött Sarajevo játékosok és szurkolók. A stadion zsúfolásig megtelt, az újságírók szerint kb. húszezer ember volt kint. A mérkőzés eredménye 1:1 lett, a Željo gólját Biščević lőtte, míg Muharemović akkor lépett pályára először a felnőtt csapatban. Elmondása szerint a béke megkötése után igyekezett nem gondolni a háborúra, erre törekszik ma is, harminc évvel később.
tags: #szarajevo #stadion #tomegsir
