Szemfényvesztők a színpadon: A valóság és a látszat ütközése
A mai magyar színházi világban a hatalommal kapcsolatos konfliktusok gyakran olyan álcázott és konkrétan kevéssé megnevezhető formában jelentkeznek, mint talán soha korábban. A színházművészet egyik legfontosabb feladata éppen ezen, a mindennapok során is oly könnyen belesodródott határozatlanság tér-idejében szembesíteni a nézőt önmagával. Sokan közülünk úgy érzik, hogy a masszívnak és sérthetetlennek hitt realitások hirtelen, indokokat összekuszáló szövevényébe kerülünk, ahol az erők és hatások amorf és csak valami inkonkrétban megragadható játékszerei vagyunk.
Kafka öröksége és a határozatlanság kora
Kafka óta vált klasszikus tradícióvá, hogy a valóság ábrázolásában a rokon kifejezés, a határozatlanság tér-ideje jobban megfelel. A masszívnak és sérthetetlennek hitt realitások hirtelen, indokokat összekuszáló szövevénye olyan lelkiállapotba sodorja az olvasót vagy nézőt, amikor tudja is meg nem is, hogy a részletek minek a közvetlen következményei. Az erők és hatások amorf, inkonkrét játékszereivé válunk. Valamikor ezt sorsnak nevezték, ma talán a tudattal is átvilágítható erők és hatások statisztikai összimpulzusának.
A külön-külön konkrétan megnevezhető szálak olyan csomóvá tudnak összebogozódni az átélések sorozatát sűrítő közérzetben, hogy már nem is az X. vág bennünket pofon, hanem a Pofon; s nem is az Y. iránti szerelembe halunk bele, hanem a Szerelembe.
Vizuális narratívák és egyéb kortárs nyalánkságok a lyoni Biennálén - le mag
A tudatosság harca a határozatlansággal
A huszadik századi éber tudat mindent megtesz, hogy rámutasson az okokra, igyekszik kibújni a határozatlanság Nessus-ingéből. A határozottság a dolgunk, a tudatosság a rangunk. Azonban amíg a közérzet amorf és inkonkrét világába a magyarázó tudat be nem hatol, addig adódik egy átmeneti állapot, amikor a lélek meztelenül mutatja meg minden végletét. A művészetnek pedig éppen ezek az egymást váltó átmenetek a nagy pillanatai: az útközbeniség.
A próza és a vízió művészi igazsága
A líra versenyen kívüli, ott nincs historikus tér, idő és konkrétság. De vajon a próza igazán nagy, nem avuló lapjai is nem éppen azok, ahol elfeledkezünk a historikumról? A tudat válaszai, megoldásai, helyesbítései szüntelen változásra vannak ítélve. A vízió művészi igazsága mindig tartósabb lesz, mint a logikáé. A vízió: jelenbe-forrósítás, aminek nem logikája van, hanem evidenciája.
Az "én", "ők" és "Kohn" szerepe a kommunikációban
Vannak pillanatok, korok, amikor mindenféle azonosulás lehetetlenné válik. A "(negatívvá torzult) hatalommal kapcsolatos konfliktusok" idejében az "én" és az "ők" viszonya különösen összetetté válik. Az "ők" olyan mondatrészt takar, ami az "én"-t semlegesíteni akarja, vagy csak a saját szempontjai szerint elfogadni. Ez a szemantikai terror azonban az "én" részéről is elkövethető. Egyedül az "én" hordoz(hat) szubjektív-közvetlen tartalmat.
Kohn valamiképpen átmenet az "én" és "ők" között: sem itt, sem ott, vagyis a totális evidencia pozíciójában. Az egyetlen, aki úgy mesélhetné el Daphnisz és Chloé történetét, hogy bár odaáll az "én" és "ők" közé, egyiket sem takarja el. Kohn csak azért lehet az, ami, mert érdek nélküli, azaz minden érdek részrehajlás nélküli összegezője. Fantom, akiből (amiből) az "én"-nek és az "ők"-nek szótagtól szótagig, ragtól ragig ki kell szakítani magukat, hogy egyáltalán lehessenek.
A tárgyi elemek és a kimeríthetetlenség
A tárgyi elemek hozzásegítenek az önmagán túlmutatóhoz, a kimeríthetetlenséget teszik átélhetőbbé. A jelen idejű jelent a legrealisztikusabban közvetítik mint átélésben meghaladhatatlan dimenziót. Alapnosztalgiánk, hogy kilépjünk minden numerikusból. Ha azonban az ábrázolás a tárgyiasnál reked meg, és ez a szféra öncélúan abszolutizálódik, a numerikusból való autentikus kilépésre sem kerülhet sor.
A tárgyi elemek - paradox módon - nemcsak a kimeríthetetlenséget teszik átélhetőbbé, hanem a határ képzetét is, amelyen túl nincsenek. Inkább érezzük őket kimeríthetőnek, mint a nem tárgyi elemeket.
A szemfényvesztő realizmus
Sok rangos realista mű szemfényvesztő: alakjai úgy hitelesek, hogy a csak belőlük összerakott mozaik éppenséggel olyan, amilyennel a valóság kevéssé szolgál. Az élet „infravörös” szelete bőségében van a túlzóan kivételesnek és túlzóan képtelennek. Mi, emberek, elkerüljük a képtelent, kimagyarázzuk, vagy úgy teszünk, mintha nem volna az; s a képtelenség érzését, az abszurd erős jelenvalóságát megtartjuk legbelső titkunknak. Talán éppen ezért lehet bennünket a reális abszurddal a legkóvályogtatóbban szíven ütni.
Euripidészből fel lehet építeni egy makett pontosságú világot; Szophoklészből nem. Utóbbinál a kor szellemi közérzetének fókuszba gyűjtött kivételessége van csupán, a túlzás és a képtelen, a rejtett és a ki nem élt. Egy olyan közérzet közvetlen valóságába vagyunk bedobva, amely nem feltétlenül igényli a visszafelé következtető értelmezést, mivel annyira önmagyarázóan autonóm, hogy nem összehasonlítható, egyszerűen önmagára ismertető.
A kódok kora
Az anekdota meghalt. Inkább a kódok kora a miénk, mint az anekdotikus szóbeliségé. Sűrítünk, jelzést adunk, rést az áthallásnak. A kiteregetve-kifejtést unjuk, átugrunk, ki-ki a saját huszárugrásaival értelmez és magyaráz. Beszédünkben minden van, csak spontán-naiv ponttól pontig nincs. Mozdulataink, hangsúlyaink inkább kódütések, mint egymásba fejtett átsimulások. Egyes szavaink így - szükségszerűen - hallatlanul gazdag és árnyalatos jelentéstöbblethez jutottak; egyidejűleg a teljes szókincs elszegényedésével. A jelzésszerű, képszerű fogalmazást részesítjük előnyben, a „jelzésszerű” mozgást; mintha a kiiktathatatlan átmeneteket akarnánk kiküszöbölni.
Vizuális narratívák és egyéb kortárs nyalánkságok a lyoni Biennálén - le mag
A mai Magyarország alternatív valóságai
A mai Magyarországon alternatív valóságok léteznek. Az egyiket hirdetik/hiszik a kormánypártiak és híveik, a másikat a többiek. A helyzet súlyos vonása, hogy mind több embernek romlik a helyzete. Beszűkülést, a lehetőségek, a perspektívák fogyását észleljük. A vezetőink a nincstelenekről, az elesettekről, a munkanélküliekről beszélnek, de nem látszik, hogy támogatnának rászorulókat. A "jótékonyság" kommunikációja hivalkodó. Nincs nyoma a segítés belső igényének, csak a politikai marketingnek.
tags: #szemfenyvesztok #stadion #jelenet
