Test Drive Unlimited 2: A vezetés szabadsága és a trópusok varázsa

A Need for Speed és a Test Drive sorozat már a kezdetek óta harcol egymás ellen, ugyanis mind a ketten azonos kategóriában és stílusban versenyeznek. Sokáig úgy látszott, hogy a Test Drive sorozat kifújt és az NFS végérvényesen megszerezte a legjobb utcai autóverseny címet. Aztán 2006-ban jött a nagy feltámadás az Eden Studios által készített Unlimited epizóddal, ami annyira jól sikerült, hogy a kritikusok szerint le is nyomta az NFS aktuális epizódját a Carbon-t. Bár ez szerintem nem volt teljesen igaz és az eladások tekintetében is jobb volt az EA üdvöskéje, de az kétségtelen, hogy jól sikerült játék lett.

Meglepetésre nem ömlöttek ezt követően évenként az újabbnál újabb Test Drive részek, ennek jelentős oka volt az is, hogy a kiadó Atari elég nehéz pénzügyi körülmények között volt és még jelenleg se lábalt ki a válságból. Mindesetre lassan kezdtek pletykálni, hogy már megkezdődött a fejlesztés, de a komoly marketing kampány csak 2010-ben kezdődött meg és ekkor már biztossá vált, hogy 2011-ben újra megütközik a Test Drive és a teljesen újjá született Need for Speed.

Az Unlimited 2-vel kapcsolatban szinte csak jó ómen volt, és álmaimban nem gondoltam, hogy ezt ellehet szúrni. A fejlesztők maradtak a régiek, a fizikához nem nyúlnak gyökeresen, csak kijavítják az előd gravitációs problémáit (az autók elég nehezen akartak elemelkedni a földtől). Emellett kapunk új helyszínt, autókat, végre lehet majd terepjárókkal versenyezni, lesz sztori, a karakterünket most már Sims szinten testre szabhatjuk, és számos új Multi-s lehetőség is lesz, ami közül egyértelműen a Co-Op a legérdekesebb és a képek alapján bitang jól is fog kinézni.

Az alábbiakban a Test Drive Unlimited 2 alapvető adatai láthatók:

A történet és a karakterek világa

A sztori eléggé sablonos. Egy gazdag pilóta egy utcai versenyszériát alapít Solar Crown néven, amit a TV is közvetít világszerte, és természetesen mi is a versenyzők díszes táborát erősítjük. A játék elején mi még csak álmodozunk arról, hogy hatalmas házunk, dögös Ferrari-nk és hasonló nőnk van. Ez azonban ezúttal szó szerint értendő, ugyanis a játék elején egy parkoló fiúként vagy nőként kezdünk a kiválasztott karakterrel, ám sajnos munkánk közben álomba szenderülünk Tess Wintory kocsijában, aki az egyik versenyző és a műsor felkonferálója.

Miután ezzel neki jó nagy galibát okoztunk (kis híján lekési a reklámkészítést), ahelyett, hogy kirúgatna, a szárnyai alá vesz bennünket és az egyik sérült pilóta helyére minket nevez be, de megismertet minket egy oktatóval is, aki pedig megmutatja, hogy hol tudunk olcsón autókat vásárolni és ezt követően meg is kezdődik a játék.

A versenyek során állandóan ugyanaz a 7 ellenfelünk lesz, bár a különböző kategóriákban mások lesznek a riválisaink. Igyekeztek a pilótáknak személyiséget adni, aminek én elsőre nagyon megörültem. Kapunk egy Paris Hilton hasonmást, aki kis csivavájával elsősorban a divattal versenyzik, egy megöregedett profi pilótát, dilinyós testvérpárt és vagány kis csajt, aki nem tud a híres apja árnyékából kitörni.

Az átvezetőkben abszolút működnek, tényleg el lehet mosolyogni rajtuk, de sajnos a versenyek során abszolút nincs egyéniségük. Csak néhányszor van egynek-egynek egyedi autója, pedig elméletileg a TDU 2 az egyediséget hirdeti, és szerintem fél perc alatt össze lehetett volna ütni nekik valami egyedi festést. Ráadásul a vezetésük alapján se lehet őket megkülönböztetni, ami azért engem eléggé zavar, mert elvárom, hogy a cicababa máshogy vezessen, mint a profi versenyző. Meg amúgy is mi értelme van akkor az egyedi karaktereknek, ha a játék 90%-ban nem érvényesülnek. Arra legalább ügyeltek, hogy a verseny közben az átvezetőkből ismerős karaktermodellek ülnek az autókba.

Másik nagy hiba a szereplőkkel, hogy ezeknek csak nagyjából a fele van kidolgozva, van olyan akit egyszer se látunk, sőt olyan is akinek még rendes név se jutott, csak annyi, hogy Adam. Az átvezető animációk elsőre elég ötletesek, de sajnos hamar unalmassá válnak, mivel minimálisan különböznek egymástól. Gagyi C kategóriás TV sorozat féle kamerakezelésben, mond valami rá jellemzőt az éppen aktuális rivális, és kész. Másik hibájuk, hogy a karakter animációk borzalmasak. Arcmimika mint olyan szinte nincs is, a testük meg úgy mozog, mintha higanyból lenne. Ez azért is bosszantó, mert nem csak átvezetőkben van szerepe a karakter mozgásának, hanem a Multiplayer-es közösségi tevékenységekben is.

A futamok előtt mindig kapunk egy kis felkonferálást, melyek az animációkhoz hasonlóan ismétlődővé válnak, illetve sokakat zavar az is, hogy ezeket nem lehet elnyomni, ezáltal kicsit felpörgetni a játékmenetet. Személy szerint mondjuk nekem bejött ez a kis hangulatteremtés, bár néha túlságosan komolyra vette a szinkronszínésznő, amitől kicsit Palik Laci feelingje lett, de így legalább jobban beleéltem magam, hogy egy TV show-ban versenyzek. Mindent összefoglalva azért jóval többet is ki lehetett volna hozni ebből a TV-s témából, ám ezen a téren nem szabad bántani a Test Drive-ot, ugyanis egy autós játéknál ez a sztori mennyiség elegendő, pláne úgy, hogy az előző részben jóformán nem is volt Singleplayer.

Vizuális élmény: Grafika és a nyitott világ

Talán az előző Test Drive-nak a legnagyobb fegyvere a látványa volt. A gyönyörű és hatalmas Hawaii-on, szebbnél szebb, minden téren (belül, kívül) kidolgozott kocsikkal száguldozhattunk a vidáman sütő nap előtt. A dolgot csak pár dolog árnyékolta be a kritikusok szerint: egyrészről az, hogy az autók nem sérültek, másrészről pedig, hogy az időjárás nem igazán volt változékony (néha beborult, de semmi több).

Habár szerintem ezek egy cseppet sem csökkentettek a játék értékéből, pláne úgy, hogy a konkurens NFS: Carbon-ba se volt ez megvalósítva, ennek ellenére kijavították eme hibákat, sőt a látványvilágot az előző részhez képest a négyzetére emelték. Ezúttal már két helyszínen is száguldozhatunk. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy kétféle környezetet kapunk csak, mert ugyanis a valóságnak megfelelően a helyszínek egyes körzetei, területei gyökeresen eltérnek egymástól.

Ibiza nagy városaiban is rendkívül szűkek az utcák, vagy legalábbis Hawaii-hoz képest. Ezek környékén gyönyörűen zöldell a fű, de ha már valami elhagyatott faluba tévedünk, ott mindenhol áll a por, a természet szinte teljesen kipusztult. De természetesen maguk a városok is különböznek, a kikötővárosok sokkal kevésbé beépítettek, ellenben az a kevés épület ami van, nem egy művészeti remek. Az iparvárosokban viszont csak minimális a lakóépületek száma, ellenben sok füstölgő kéményt láthatunk. Honoluluban viszont designos társasházak, felhőkarcolók és legelegánsabb autószalonok suhannak el mellettünk, miközben padlógázzal repesztünk végig rajta. A változatosság természetesen semmit se érne, hogyha minden csak szürkés textúra lenne és max csak a színük tér el egymástól.

Ám a környezet bámulatosan jól sikerült. A magas fű hullámzik a szélben, különféle madarak repülnek át az égen. Bár érdekes hiba, hogy ezek az animációk pillanat állj üzemmódban is lezajlanak, ami főleg a fényképkészítéskor zavaró. Maguk a textúrák is gyönyörűek, bár a magyarországi viszonyokból kiindulva kissé giccsesek. Mindenhol a fű gyönyörű szép zöld színben pompázik a napsütésben, mindegyik gyönyörű, érintetlen élénk törzzsel és lombkoronával rendelkezik, és még a kietlen spanyol sivatagban is nagyon szép vöröses homok vesz minket körül, pár ezüstösen csillogó kővel. Sokak pont ezek miatt húzták le a TDU 2 látványát, de szerintem pedig pont ezért nagyszerű. Ez a játék nem a valós pályaversenyzésről szól, hanem arról, hogy végre megtapasztalhassuk a kiváltságosok mesés életét és egy kicsit elrugaszkodjunk a mindennapok szürkeségétől.

Természetesen ez a tökéletesség átragadt a karaktermodellekre is, mert mindenhol tökéletes bombázókat és sármos pasikat fogunk látni, sehol sincs egy fogatlan, bőrhibás, zsíros hajú karakter, na jó bandzsa azért van, de csak akkor, hogy ha valaki (esetleg mi) ilyen karaktert csinálunk a helyi plasztikai sebésznél. Mondanom se kell, sokaknak ez se tetszik, de újfent csak azt tudom mondani, hogy a városba rohangászó sok elég érdekes küllemű ember után, felüdülés egy gyönyörű, formás, mosolygós lánnyal beszélgetni, vagy csak egy kicsit kocsikázni.

Az effektek terén is remekel a TDU 2 és ezen a téren már senki se meri lehúzni. Az általános napsütésben, gyönyörűen csillognak a kocsik és a gyönyörű lányok körül pedig izzik a levegő. Ha viszont ködös idő van, a fényszóró próbál átvágni a hatalmas felhők között. Sőt olykor eshet is, amitől az út nyálkás lesz, az esőcseppek pedig szépen csattognak a formás idomokon, azoknak akik rossznak gondolnak, a kocsikról van szó. Végül pedig a legnagyszerűbb dolog, az éjszaka. Idáig mindegyik autós játékban (bele értve a SHIFT 2-őt is) lespórolták az éjszakai tájat azzal, ahogy egy osztálytársam mondja egy egyszerű paint-es fekete képpel. Nos a Test Drive-ban azonban az ég végre nagyon sötétkék, úgy ahogy a valóságban. A városok fényeitől pedig a horizont magasságában sokkal világosabb az éj.

Emellett nem egy passzív háttérről van szó, hanem a felhők szépen mozognak előtte, miközben a hold lágyan átsüt rajtuk. A legnagyszerűbb, hogy ha kimegyünk a fényes városokból. Az égen millió csillagot figyelhetünk meg, amik ráadásul állítólag, megegyeznek a valóságbeli elhelyezkedésükkel, oly annyira, hogy akár tájékozódni is lehet a profiknak általuk.

Az autók kidolgozottsága és vizuális hiányosságok

Egyedül a kipufogófüst nem tetszett, no nem arról van szó, hogy nem néz ki bitang jól, ahogy a verdánk hátuljából gomolygó szürkés füst száll föl, de ezen a téren egy kissé túlzásba estek a fejlesztők, és még egy viszonylag környezetbarát Audi A6 is nagyobb füstfelhőt ereget magából, mint egy kétütemű Trabi. Mellesleg pedig az önfeledt, laza, boldog játékmenethez se passzol a környezetszennyezés. Sajnos viszont a kocsikba reálisan bele lehet kötni, ami azért egy autós játéknál kissé problémás.

Furcsa ezt mondani, de valahogy mindegyik olyan élettelen, ez a megállapítás talán akkor fogalmazódott meg bennem, amikor éjszaka vezettem egy Lancia Delta Integrale-t és a műszerfal ugyan narancssárgás színben pompázott, de nem volt meg az a kellemes, mosolyfakasztó olaszos feeling-je. Nehéz megfogalmazni, hogy miért nem, egyrészről azért mert egy igazi Delta-ba sosincs olyan, hogy minden műszer megfelelően világít, de másrészről maga a fény megvalósítása se az igazi. Az élénk narancssárga fények helyet, csak valami halványsárga minimális fényerejű dolgot kapunk. Természetesen ez a fajta halottság nem csak a Delta-t jellemzi, hanem szinte minden autót.

A belső nézetben további zavaró probléma, hogy a digitális műszerek csak úgy, mint ahogy az előző részben itt se működnek, illetve a GPS terén vissza is fejlődött. Mert a színes térkép helyet, már csak egy fekete alapon található kék utat láthatunk. Nagyon zavaró az a hiba, hogy a kocsink szélvédőjén nem látszanak az esőcseppek, így gyakorlatilag egy gyors autópályás versenynél nagyon észre se vesszük, hogyha elkezd esni. Ennek megfelelően az ablaktörlőt se használhatjuk, pedig kíváncsi lettem volna, hogy az Ariel Atom-nál miként hidalják át annak a hiányát. Ez azért is zavaró, mert már 2006-es autósjátékokban is simán meg tudták ezt valósítani. Persze bizonyos szempontból azért nem igazságos ezért bántani az Atari autós játékát, mert sok konkurens inkább kispórolja az esőt, hogy ne kelljen azzal bajlódni, köztük az egyik riválisa esetén is, a SHIFT 2-nél. De én inkább azoknak a táborába tartozom, akik azt vallják, hogy amit beletesznek azt csinálják is meg jól, különben pedig hagyják ki.

Az autók külsejétől se estem hasra, bár tény, hogy nem csúnyák, csak egy kissé aránytalanok, pl. a Mercedes SLK olyan pici lett, hogy a karakterünk úgy néz ki benne, mint egy zsiráf. A kidolgozás se tökéletes, bár azért ez már inkább szőrszálhasogatás, de mindenesetre ne számítsunk arra, hogy a SHIFT 2-höz hasonlóan minden egyes varrás, apró felirat, beömlő úgy néz ki, mint az eredetin. Azoknak azonban akik nem olyan autó fanatikusak mint én megfelelőek lesznek az autók kidolgozásai, mivel a ugyan olyan formásak, mint valós társaik, a beömlőnyílások szép élesek és nem csak 2D-s lapok, a króm díszítő elemek pedig szépen csillognak.

Technikai megvalósítás és teljesítmény

A látványnak mint ahogy az általában lenni szokott (na jó kivétel a Crysis 2 esetén) igen komoly ára van, ugyanis a játék eléggé éhes a friss és a viszonylag nagy teljesítményű hardverekre. Szerencsére azonban nem olyan rossz a helyzet az optimalizáció terén, mint a SHIFT 2 esetén. Egyrészről a Test Drive még levett grafikán is bődületesen jól néz ki, másrészről pedig csak akkor támadtak komolyabb problémák, amikor nagyon sok játékos volt egyszerre a képernyőn, akár kocsival, akár a nélkül.

A viszonylag nagy gépigény miatt azért se szabad bántani a TDU 2-őt, mert töltés nélkül közlekedhetünk hatalmas, részletesen kidolgozott szigeteken, bár állítólag ez kezdetben nem működött megfelelően és a gyorsabb kocsikkal nagyobb tempót lehetett diktálni, mint ahogy a tájat megrajzolta volna a processzor, ami nem kell ecsetelni több mint kínos, de úgy látszik ezt az első patch-el ki is küszöbölték, mert én már nem találkoztam ezzel a problémával.

Játékmenet és irányítás: A legnagyobb kihívások

Az eddigiek alapján nem tűnhet rossznak a Test Drive Unlimited 2, de sajnos a fejlesztőknek sikerült elrontaniuk azt, amin az egész áll vagy bukik, és ez az autók viselkedése, valamint az irányítás. Miután elindítottam a játékot, az első zavaró élmény az volt, hogy bizony nem a menübe dob be, hanem már kapásból a játékba és csak később tudtam hozzápiszkálni a beállításokhoz. Aztán jött a szívbaj, nem ismerte fel a Logitech Momo kormányomat (ami azért elég nagy név), de ezt ne úgy értsétek, hogy nem állította be magától arra az irányítást, hanem úgy, hogy amikor én akartam manuálisan beállítani egyszerűen nem érzékelte.

Aztán este kijött egy 10 MB körüli patch hozzá, ami végre lehetővé tette, hogy egy autós játékot kormánnyal játsszak, de a helyzet nem lett sokkal jobb. Mert magának a kormánynak a játékbeli működését egyáltalán nem tudtam beállítani. A SHIFT 2-vel ellentétben, ahol még a kormányzási szöget is beállíthattuk, itt azonban még az érzékenységet és a dead zone-t se tudjuk. Pedig bizony nem ártana, ugyanis az első Unlimited-hez hasonlóan ezt is 900 fokban tekerhető kormányokhoz (azon belül is a méregdrága Logitech G25-höz) tervezték. Az rendben van, hogy a valóságban is ennyit fordul egy utcai autóban a kormány, de viszonylag kevesen vannak olyanok, akik rendelkeznek ilyen tulajdonságú játékvezérlővel.

Tehát a belső nézet elég vicces lesz, ugyanis mi hiába tekergetjük koppanásig a perifériánkat, a játékbeli kormányunk épp, hogy csak egy kicsit megmoccan. Mondanom se kell ennek nem csak látványbeli ára van, hanem bizony jóval lassabbak is leszünk, mert az autónk teljes kanyarképességeit nem tudjuk kihasználni. Ezt amúgy észre se vesszük egészen addig, amíg el nem kezdünk más játékosok ellen versenyezni, akik billentyűt használnak. A hab a tortán pedig az, hogy nincs Force Feedback.

tags: #test #drive #unlimited #2 #jatekos #allas

Népszerű bejegyzések:

• Ismerje meg Kisfaludy Anett sportolói sikereit
• Fradi-induló zongora kotta
• Stadionberuházás Kisvárdán Seszták Miklós árnyékában
• Lele Ákos sportkarrierje
• Successes of the Hungarian men's saber team