Az MTK ökölvívó szakosztályának dicső múltja és Török Gyula útja az olimpiai aranyig

A sport fogalma többrétegű és sokféleképpen értelmezhető. Nevezhetjük meghatározott szabályok szerint, versenyszerűen, vagy időtöltésként űzött tevékenységnek, vagy tekinthetjük eredményeket hajszoló szeszélynek, hóbortnak. Létezik a csodaszer, ami egyensúlyba hozza a testet és a lelket, megelőzi a betegségeket, szórakoztat és fejleszti képességeinket, ez pedig nem más, mint a sport. Ennek szentelte működését az MTK, a Magyar Testgyakorlók Köre, melynek története szorosan összefonódik a magyar sport fejlődésével.

Az MTK alapítása és a kezdetek

Magyarországon az első hivatalos szervezet, mely a sportolásnak szentelte munkáját, az 1863-ban alakult Nemzeti Torna Egylet (NTE) volt. Az erősödő liberális polgárság teret kért a századvég polarizálódó magyar társadalmi életében. 1888. november 16-án kezdte el munkáját a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK), amit az NTE-vel feszült viszonyba keveredő sportemberek alapítottak. Az alapítók közül Donáth Sándor, Horner Ármin, Klauber Izidor, Kohn Arnold, Leitner Ármin, Müller Dávid, Sachs Lipót, Szekrényessy Kálmán, Tótis Lajos és id. Weisz Dezső neve maradt fent az utókornak. A tagok száma az év végére elérte a 31-et.

Az MTK első hivatalos helyisége a Teréz körút és a Podmaniczky utca sarkán működő kávéház volt. 1889. április 21-én rendezték első atlétikai versenyüket a Tattersalon, az ügetőpályán. A kezdeteknél a torna mellett létrehozták az atlétikai-, a birkózó-, a kerékpár- és a súlyemelő-szakosztályokat, később pedig létrejött az úszó, a vívó, majd 1901-ben a labdarúgó-szakosztály is.

1905-ben Brüll Alfrédot, az európai műveltségű sportembert az MTK elnökének választották, és közel 40 évig állt az egyesület élén. Szellemiségével, az MTK és a sport iránti rajongásával, bőkezű mecenatúrájával nemzetközi hírűvé fejlesztette az egyesületet. Bár voltak jelentős törések a klub fejlődésében - 1900-ban 62-re csökkent a tagok létszáma -, folyamatában fejlődést mutatott a tendencia. 1909. március 20-án felavatták a Ferenciek tere 3. alatt az egyesület központját, 1912. március 31-én az MTK - FTC (1:0) mérkőzéssel pedig a Hungária körúti labdarúgó pályát. Az év őszén a klubház építése is elkezdődött, Markovits Károly tervei alapján, melyet egy év múlva adtak át. Volt itt birkózó- és vívócsarnok, társalgó és tanácsterem, iroda és vendéglő; minden feltétel adott volt az MTK első aranykorszakához, melynek delelőjére világhírűvé vált az egyesület.

Az ökölvívó szakosztály születése és újjáéledései

Az ökölvívás kezdeti időszaka az MTK-nál nem volt zökkenőmentes. Túlzás lenne állítani, hogy kirobbanó lelkesedéssel fogadták, de nem küldték el őket, sőt lehetőséget teremtettek nekik, hogy egy sötét tornaterem szegletében, a birkózók és az atléták mellett edzhessenek. Már rögtön az első jelentkezés kisebb fajta szenzációt tartogatott, lévén hogy néhány hónapos gyakorlás után az 1893. szeptember 24-én rendezett országos viadalon Handler György remek teljesítménnyel, minden ellenfelét legyőzve az első helyen végzett. Két év múlva már kifejezetten klasszis versenyzője is volt a gárdának. A szakosztály egyre nőtt, erősödött, s a kilencszázas évek elején már házibajnokságokat is rendezhettek súlycsoportonként.

A tízes évek elején megszűnt a szakosztály. Egy korábbi krónikás ezt is a világháború számlájára írta. Vélhető azonban, hogy a harcok miatti létszámcsökkenés csak az egyik tényező lehetett; a megszűnésben közrejátszhattak bizonyos sportágon és egyesületen belüli civódások is. Amilyen váratlanul szűnt meg a tízes évek derekán a szakosztály, csaknem olyan meglepő módon született újjá a húszas évek elején, gyakorlatilag a semmiből.

Pillitz Nándor és a húszas évek reneszánsza

A döntő különbség az újjáalakulásban az, hogy az utóbbinak nagyon egyértelműen és pontosan körülhatárolható magyarázata van Pillitz Nándor személyében, aki kivételes egyéniség volt. Nyelvzseninek tartották, a fényes értelmiségi karrier lehetősége szinte tálcán kínálkozott előtte. Rendkívüli képességeivel azonban javarészt a sportot szolgálta. Felbecsülhetetlen szerepe volt abban, hogy az ökölvívás, leválva a birkózásról, önálló sportággá váljon, és megindulhasson a világra szóló sikerek felé vezető úton. Az igazi nagy szerelmet azonban az MTK jelentette számára, így nem meglepő, hogy tevékenységéhez fűződik a húszas években a kék-fehér szakosztály újjáalakítása. A reneszánszt viharos fejlődés követte.

Úttörőnek Fás Imre számított, aki 1925-ben 12 rangos hazai és nemzetközi versenyt nyert egyhuzamban. 1927-ben a magyar bajnokságon már három MTK-s bokszoló állhatott a dobogó felső fokára. Könnyűsúlyban Erdős László (ő később nehézsúlyig végigversenyzett minden súlycsoportot), középsúlyban a korszak egyik legnagyobb magyar ökölvívója Micsicsák Gyula, nehézsúlyban pedig Grósz Gyula. Ezekben az időkben úgy tűnt, hogy eddig szinte nem is remélt perspektívák nyílnak meg a szakosztály előtt.

A harmincas évek derekától azonban, a fasizálódó Magyarországon a klub szakosztályainak működése fokozatosan csökkent. Az Országos Testnevelési Tanács 1938. május 29-én életbe lépett 15. törvénycikke szerint megkezdték a zsidó hitfelekezethez tartozó sportolók szervezésének korlátozását. Az 1939. évi törvénycikkben intézkedéseket foganatosítottak a zsidó sportvezetők leváltására is, az 1941. augusztus 8-án keltezett törvénycikk pedig kitiltotta a zsidókat a sportegyesületekből. 1939 végére elhalt a birkózó-, a kerékpáros-, az ökölvívó-, az úszó-, a vívó- és a vízilabda-szakosztály.

Az újjászületés a háború után és Papp László legendás évei

Feloszlott a fénykorában, hogy aztán sok év múltán a legnehezebb időkben alakuljon ismét újjá. A szörnyű háborús pusztulásokat követően, közvetlenül a felszabadulás után. Már 1945 februárjában újraalapították az egyesületet Weisz Richárd lakásán, ám az új diktatúra alatt sem volt töretlen a klub fejlődése. Az indulás ezúttal némiképpen nehezebb volt.

1950 februárjától a Textilipari Dolgozók szervezetének egyesülete lett, és neve Textilesre változott. Egy év múlva, 1951. február 6-án piros-fehérre cserélődtek a klubszínek, a név pedig Budapesti Bástyára. 1953. augusztus 26-ától visszarakták a szövőiparba az egyesületet Budapesti Vörös Lobogó néven. Említést érdemlő esemény az 1951-es év krónikájából, hogy ekkor jött a szakosztályhoz egy már akkor nem túl fiatal versenyző, akinek további eredményei alátámasztották, hogy leigazolása nem volt felesleges tintapocsékolás. Neve még ma, halála után is jól cseng az ökölvívóberkekben. A jövevényt úgy hívták: Papp László.

Igen, minden idők egyik legnagyobb amatőr ökölvívója, a már pályája delén nemzeti mítosszá vált Papp Laci, a Bástya öklözőjeként lépett szorítóba a Helsinki olimpián, és nyerte élete talán legnagyobb formájában második olimpiai aranyát. Négy évvel később, a harmadik olimpiai győzelmét már a Vasasban érte el, majd profiként jutott egyedülálló pályájának csúcsára Európa-bajnoki győzelmével és a világranglistán elfoglalt első helyével. A Hungária körúton töltött éveket legszebb emlékei közé sorolta. Az MTK-ról a klub százéves centenáriumán így beszélt: „Számomra az ott eltöltött évek felejthetetlenek voltak.”

Török Gyula: A zseniális öklöző és olimpiai bajnok

Az 1956-os események után nagyon hamar talpra állt a szakosztály. Ebben döntő szerepe volt az edzői pályája elején álló későbbi világhírű mesternek, Énekes Árpádnak. Énekes személyében hallatlanul koncepciózus, céltudatos, energikus szakember vette kézbe a szakosztály irányítását, és ez rövidesen nagyszerű sikereket eredményezett. Ragyogó csapat kovácsolódott itt azokban az években olyan kiválóságokkal, mint az Eb bronzérmes Szénási Ernő, a magyar bajnok Fekete Pál, Vona József, Holló Antal, Marosi Andor és persze a Papp utáni idők legnagyobb hazai klasszisa, Török Gyula.

Török Gyula szertelen volt, fékezhetetlen, zabolátlan a szorítóban és szorítón kívül egyaránt. Ezért volt zseniális öklöző és problematikus ember egy személyben, s ez jelentette nagyságát és korlátait. Ez eredményezte és okozta karrierjének különös históriáját is: 1959-ben Eb ezüstéremmel robbant a nemzetközi élvonalba, egy évvel később Rómában frenetikus öklözéssel nyert aranyérmet, s lett olimpiai bajnok. Aztán kallódó évek következtek, már-már úgy tűnt, végleg elvész a sportág számára, amikor váratlanul visszatért, és a tokiói olimpián ismét csúcsformában öklözött. Az első összecsapáson nyerő állásnál megsérült, és emiatt búcsúra kényszerült.

Az MTK ökölvívás kiemelkedő alakjai az '50-es és '60-as években

Az MTK ökölvívó szakosztálya számos legendás sportolót adott a magyar és a nemzetközi ökölvívásnak. Az alábbi táblázatban bemutatunk néhány kiemelkedő nevet és legfontosabb eredményeiket a fénykorból.

A későbbi sikerek és Fogarasi Mihály korszaka

Az ígéretes bontakozás közepette megtorpanást jelentett, hogy Énekes Árpád elkerült a szakosztálytól, és a válogatott edzője lett. Az évtized derekától azonban Fogarasi Mihály személyében ismét rendkívül szuggesztív, energikus szakember kezébe került irányítás. A hatalmas ütőerejű Kovács Pál, az ugyancsak betonkemény Patkór és Gula László fémjelezte a gárdát. Gula ragyogó öklözéssel nyert bronzérmet az 1967-es római Európa-bajnokságon.

Legnevezetesebb fegyverténye azonban egy budapesti viadal volt. A zsúfolásig teli sportcsarnok közönségének fergeteges biztatása közepette, szikrázó csatában győzte le Baranyikovot, aki korábban egy szabálytalan ütéssel Kajdit fosztotta meg az olimpiai bajnoki cím lehetőségétől Tokióban. Ez a kilenc perc, a mérkőzés másnapjától a sportág egyik nagy, eleven legendája lett. A teljesen esélytelen Gula szenzációs győzelme világhírű ellenfelével szemben azóta is él, hat, színeződik és növekszik.

tags: #torok #jozsef #mtk

Népszerű bejegyzések:

• többet is megtudhatsz Radnóti Miklós válogatott verseiről és az Ikrek haváról
• friss kézilabda adatok
• Részletes információk a Hotel Juventusról
• A Juve keserédes döntői
• Sportfejlesztési információk