Francesco Totti öröksége és az AS Roma 1984-es BEK-döntője: Egy klub, két korszak legendája
Az AS Roma története számos emlékezetes pillanatot tartogat, de kevés esemény vésődött be olyan mélyen a szurkolók emlékezetébe, mint az 1984-es Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntője, vagy éppen Francesco Totti, a klub ikonikus kapitányának pályafutása és búcsúja. A két esemény, bár évtizedek választják el őket, egyaránt a római szenvedélyt, a kitartást és a klub iránti olthatatlan szeretetet szimbolizálja.
Az 1984-es BEK-döntő: Egy álom a Stadio Olimpicóban
A Bajnokcsapatok Európa-kupájában - az elnevezésnek megfelelően - 1992-ig csak az adott bajnokság bajnokai vehettek részt. Olaszországot az 1983/84-es sorozatban az AS Roma képviselte, ami 1983-ban nyerte meg története második olasz bajnoki címét. A legrangosabb európai kupasorozat Gabriel Hanot, a L'Equipe szerkesztője javaslatára jött létre. A francia újságíró egy kontinentális, oda-vissza rendszerű sorozat létrehozását javasolta, zömmel országos bajnokok részvételével. Az első kiírásra (1955-56) 16 csapat nevezett. Ezek közül mindössze egy, a Di Stéfanóval és Puskással felálló Real Madrid volt képes arra, hogy hazai pályán győzzön, még 1957-ben. Ezt a bravúrt szerette volna megismételni az AS Roma 27 évvel később, amikor a Stadio Olimpicóban lépett pályára története első és máig egyetlen BEK-döntőjében.
Út a döntőig
Az első körben a svéd IFK Göteborg volt az ellenfél, az olaszok pedig már az odavágón eldöntötték a találkozót egy 3-0-ás hazai sikerrel, így a visszavágón a 2-1-es vereség is belefért. A negyeddöntőben a Dynamo Berlint a Göteborghoz hasonlóan simán, 4-2-es összesítéssel győzte le a Roma, majd az elődöntőben jött a Dundee United. A Liverpoolnak nagy szerepe volt az 1975-től kezdődő angol BEK-dominanciában. Ráadásul ez volt a Mersey-parti csapat történetének legsikeresebb korszaka, olyan játékosok futballoztak a Liverpoolban mint Phil Neal, a skót Kenny Dalglish (minden idők talán legjobb brit támadója), aki 1983-ban második lett az Aranylabda-szavazáson, és a legendás Ian Rush, a Liverpool történetének legeredményesebb csatára. Ez volt a Liverpool negyedik BEK-döntője, az előző hármat pedig egyaránt meg is nyerte. A Roma újonc volt még, de mivel hazai pályán játszhatott, a fogadóirodák az olaszokat tartották esélyesebbnek.
A nagy nap Rómában: Felkészülés és hangulat
Május 30-a, reggel 5 óra 45 perc volt. A Commando Ultrá Curva Sud mintegy 20 tagja, a Villaggio Olimpico egyik nagyobb helységében befejezte az utolsó simításokat egy hatalmas, 1800 négyzetméteres (40 x 45 m) zászlón, amit utána elvisznek a stadionhoz. A hajnal véget vet Bruno Conti szenvedéseinek is, akinek egy sima bajnoki mérkőzés előtt sem jön álom a szemére, képzelhetjük az élete mérkőzése előtt. A másik játékos, aki nagyon a magáénak érzi a mérkőzést, a római Agostino Di Bartolomei, a csapatkapitány. Francesco Campanella újságíró meséli: „Már hajnalban felkelt és engedélyt kapott Liedholmtól egy rövid kirándulásra. Azokra a helyekre ment el, ahol felnőtt, ahol a gyerekkorát töltötte: Tormarancia és Garbatella. A reggelire és a taktikai megbeszélésre ért csak vissza.”
Rómában pedig minden rione és quartiere bordó és sárga színekkel van feldíszítve. A Via Lucani egyik házfalán, pl. egy hatalmas vászon egy farkast ábrázol, amint a fogaival tép szét egy Liverpool zászlót, de a többi utca és tér ablakai, szobrai és házfalai sem különbek. A csapat 12 órakor lát hozzá az evéshez, minden játékosnak saját, személyre szabott ebéd jár. Az utolsó taktikai megbeszélés 16 órakor kezdődik, majd 16 óra 30-kor a főszereplők még ehetnek valami könnyű, gyümölcs tartalmú ételt.
Közben az angol huligánokat 3 helikopter is követi a magasból. A rendre 3000 rendőr (köztük 40 lovas) vigyáz. Az első, aki átverekszi magát a kordonon és bejut a Curva Sudba, a 17 éves Fulvio Bubelli. 30 perccel később, fél kettőkor a déli kanyar már teljesen megtelt. A stadion környékén minden jelzőlámpának letakarták „Forza Roma” feliratú matricákkal a zöld részét, így csak a piros és sárga színek „működnek”. Közben egy újabb angol szurkolókkal teli vonat érkezik Rómába, őket buszok várják és viszik a Curva Nordhoz. A stadion előtt közben villámgyorsan fogy a mérkőzésre készített ingyenes programfüzet, amit a „Roma mia” újság adott ki. 110 oldal, a címlapján a liverpooli csapat, s alatta a kiírás, amit a CUCS minden európai kupameccsen kirakott a kanyarba: „Non passa lo straniero”, vagyis nem győzhet, nem léphet át rajtunk az idegen. Természetesen a jegyüzérek sem hiányozhatnak. A La Repubblica lap egyik tudósítója szerint egy Monte Mario tribünre szóló jegy 450 000 líráért cserélt gazdát.
17 óra 30 perckor Dino Viola elnök a Curva Sud elé sétál: „Szerettem volna, ha egy 350 vagy 400 ezer férőhelyes stadionunk van. Sajnos a mienk ennél jóval kisebb... Többen letámadtak, mintha én lennék a felelős, hogy nem minden rómainak és Roma szurkolónak jut hely a stadionban. Én azt szerettem volna, hogy mind itt legyenek, még az angolokat is elzavartam volna és a sajtó munkatársait is, akik gyakorlatilag elfoglalták a Monte Mario tribünt.” Körülbelül ugyanebben az időben a csapat felszáll a buszra, ami az Olimpicóba viszi őket. Liedholm régi szokásához híven egy jobb oldali székre ül és ugyanaz a kabát van rajta, amit a bajnoki cím megnyerésének vasárnapján viselt.
De a stadionhoz vezető úton nem ez az egyetlen babonás szertartás. A csapat sofőrje, a 30 esztendős Sergio Freddi: „A Via Andrea Doria elején egy villanyoszlopot kellett kikerülnöm, aztán jött egy kis tér egy taxiállomással, ahol át kellett mennem, mert szerencsét hoz, legvégül pedig a legfontosabb dolog... Akkor nyerünk, ha egy fordulásra sikerül a stadion előtti kis kanyarnál a parkolóba jutnom. Aznap tele volt az egész környék nem éppen szabályosan parkoló autókkal, de meg kellett próbálnom. Aztán mindenki boldog volt, mert azt hitték, hogy minden tökéletesen sikerült. Nem vették észre, amikor kicsit nekimentem egy útszéli oszlopnak.”
A csapatok és a mérkőzés előtti feszültség
18 óra 30 perckor a Liverpool játékosai kimerészkednek a futópályára. Mindegyikükön saját öltöny és nyakkendő, nem pedig a csapat hivatalos öltözete. Greame Souness vonul az élen. A Curva Nord felé igyekeznek és pásztázzák a közönséget. Elindulnak a Curva Sud felé is, de többen lebeszélik őket, hogy oda menjenek. Nem is mennek. Közben megérkezik a mérkőzés játékvezetője, a svéd Fredriksson, segítőtársaival együtt. Többen a mérkőzés előtt úgy gondolják, hogy mivel az AS Roma trénere is svéd, talán az olasz együttesnek fog kedvezni. Ezek a vélekedések hamarosan majd semmivé foszlanak.
Az erőnléti edző, Gaetano Colucci meséli: „Ennek a bírónak a mérkőzés előtt sikerült teljesen felidegesítenie a csapatot. Hozott valami kis mütyűrkét mielőtt kimentünk volna a játéktérre és egyesével megmérte vele minden játékos stoplijait. Majd kijelentette, hogy ezek nem jók és ki kell cserélni a stoplikat. Mindenki nagyon dühös lett. Honnan szerezzünk ennyi új stoplit, olyan volt, mintha gyakorlatilag vagy 20 pár új cipőt kellett volna szereznünk. Néhányat persze találtunk, néhányat meg... Közben láttuk, hogy az angolok egy vízágyúval szórakoznak, nevetgélnek, mi meg falfehérek voltunk.” A pályán Kenny Dalglish kezdi bemelegíteni Grobbelaart néhány lövéssel. A két összeállítást tartalmazó papírt ezalatt odaadják Fredriksson játékvezetőnek. Hiányzik a vörösöknél a 13-as számú mez, babonából nem hoznak ilyet magukkal.
„Van-e élet a halál után?” – Orbán Viktor, Bognár György és Hajdú B. István a magyar futballról
A csapatok felállásai az 1984-es BEK-döntőn
| AS Roma | Liverpool |
|---|---|
| 1) Tancredi | 1) Grobbelaar |
| 2) Nappi | 2) Neal |
| 3) Bonetti | 3) Kennedy |
| 4) Righetti | 4) Lawrenson |
| 5) Falcao | 5) Whelan |
| 6) Nela | 6) Hansen |
| 7) Conti | 7) Dalglish |
| 8) Cerezo | 8) Lee |
| 9) Pruzzo | 9) Rush |
| 10) Di Bartolomei (csk.) | 10) Johnston |
| 11) Graziani | 11) Souness (csk.) |
| Edző: Nils Liedholm | Edző: Joe Fagan |
| Cserék: Malgioglio, Oddi, Strukelj, Chierico, Vincenzi | Cserék: Bolder, Nicol, Hodgson, Robinson, Gillespie |
A Boys nevű csoport jóvoltából kisebb kalamajka alakul ki, akik letépnek egy kék-fehér kiírást: „Nápolyból szerelemmel: Forza Roma...” Azt akarják, hogy az egész stadion csak bordó-sárga legyen. 19 óra 35 perckor óriási füttykoncert fogadja a pályára kisétáló és melegíteni kezdő 4 liverpooli játékost. Nem sok hiányzik már a kezdésig. A bevétel 1 milliárd 328 millió líra. A döntőt számos országban közvetítik élő, egyenes adásban, mondhatni, hogy az egész világ Rómára figyel, többek között azért is, mert május 19-én a FIFA hivatalosan is bejelentette, hogy az 1990-es labdarúgó világbajnokság házigazdája Olaszország lesz, a döntőt pedig az Örök Város rendezi. A tribünön helyet foglal az AS Roma történetének több felejthetetlen nagyja: Masetti, Brunella, Amadei, De Sisti, Mazzone és a Viola korszak több játékosa is: Iorio, Spinosi, Turone, Prohaska, Giovannelli. A városban teljesen megáll az élet. A máskor teli mozik ezúttal üresek, a Barberini filmszínházban 12, a Quirinaléban és a Quattro Fontanéban 10, míg a Metropolitanban 3 érdeklődő nézi az esti filmet. A színházak esti előadásai elmaradnak, az áruházak és az üzletek 20 óra helyett már 19 órakor bezárnak. A város több pontján óriáskivetítők vannak felállítva. A Circo Massimónál 300 000 ember nézi, amint 19 óra 30-kor Antonello Venditti fellép a színpadra és elénekli az első számot. Majd a „Roma Capoccia” eléneklése után egy időre elbúcsúzik, a közönséggel együtt nézi a döntőt.
A döntő és a dráma
Jól is kezdték a találkozót, az első helyzeteket is a hazaiak alakították ki, de a 13. percnél ügyetlenebb gól - a védekezés szempontjából - nem sok volt a BEK/BL történetében. A Roma nem adta fel, és gyakorlatilag lefutballozta a Liverpoolt a pályáról, az első félidő végén meg is született az egyenlítő gól: Roberto Pruzzo gyönyörű fejese. A hosszabbítást is a Roma bírta jobban, bőven volt helyzete eldönteni a meccset, de az angoloknál mindig akadt egy blokkoló láb vagy kéz, így a csapatok készülhettek a BEK történetének első tizenegyespárbajára. A Liverpool már nem hibázott, az olaszoknál pedig a legnagyobb sztárok, Conti és Graziani is kihagyták, így 4-2-es összesítéssel a Liverpool lett Európa királya. Mint kiderült, óriási lehetőséget szalasztott el a Roma, a 84-es szezon óta egyszer sem jutott a döntő közelébe.
Francesco Totti: Róma Aranyifjúja, a nyolcadik király
A szívszorító 1984-es döntő után évtizedekkel egy új legenda emelkedett fel Rómában, akinek neve összeforrt a klubbal és a várossal: Francesco Totti. Rómában született Lorenzo és Fiorella Totti gyermekeként, Porta Metronia környékén nőtt fel. Fiatalon példaképe az AS Roma csapatkapitánya, Giuseppe Giannini volt és legtöbbször idősebb fiúkkal focizott. Ifjúsági karrierje 8 éves korában kezdődött, mely során a Fortitudo, a SMIT Trastevere és a Lodigiani csapataiban fordult meg. Híre a játékosmegfigyelőkhöz is eljutott, édesanyja elutasította az AC Milan jövedelmező ajánlatát, hogy a szülővárosában tartsa.
Az olasz sportmédia a következő becenevekkel illette: Er Bimbo de Oro (Aranyfiú), L’Ottavo Re di Roma (Róma nyolcadik királya), Er Purpone (A nagy baba), Il Capitano (A kapitány) és Il Gladiatore (A gladiátor). Teljes pályafutását az AS Roma klubjában töltötte, ahol egy bajnoki címet, két kupát és két szuperkupát nyert.
Egyedülálló karrier és eredmények
Az ifjúsági gárdában eltöltött három év után a profik között a Serie A-ban 16 évesen, a Brescia elleni 2-0-s győzelemmel véget érő bajnokin mutatkozott be, az 1992-1993-as szezonban 1993. március 28-án, miután a mérkőzés folyamán bizalmat szavazott számára a vezetőedző, Vujadin Boškov. 1997-ben megkapta a kapitányi karszalagot, már klubszimbólumként néztek fel rá. Zdeněk Zeman, a menedzser egy támadó 4-3-3-as formációt alkalmazott, ahol Francesco balszélsőként szerepelt.
Francesco Totti az egész pályafutását az As Románál töltötte. 1998 óta volt ő csapatkapitánya, ráadásul csúcstartó góllövésben és a lejátszott meccsek számában egyaránt, ezért ő számít a klub legnagyobb legendájának. Az olasz bajnokság második legeredményesebb góllövője 250 találatával, és a hatodik legeredményesebb olasz játékos minden sorozatot figyelembe véve 316 góllal. A Roma csapatában a legtöbb gólt szerző labdarúgó és a legtöbbször pályára lépő játékos, egy klubot tekintve a Serie A-ban a legtöbb találat az ő nevéhez fűződik, valamint a legfiatalabb csapatkapitány a bajnokságban. A 2006/07-es szezonban ő volt a Serie A gólkirálya és Európa Aranycipőse is. 2006-ban az olasz válogatottal világbajnok lett. Ő a BL történetének eddigi legidősebb gólszerzője.
A válogatottal 2006-ban világbajnoki címet nyert, míg a 2000-es Európa bajnokságon döntőt játszott. Mindkét torna álomcsapatába bekerült, továbbá a 2002-es világbajnokságon és a 2004-es Európa-bajnokságon is képviselte hazáját. Rekordmennyiségű, tizenegy díjat kapott az Olasz labdarúgó-szövetségtől: ötször volt Az év olasz labdarúgója, kétszer Az év játékosa a Serie A-ban, kétszer kapta meg Az év Serie A-gólja címet, egyszer Az év Serie A góllövője-, és szintén egyszer Az év fiatal játékosa-díjat. 2007-ben elnyerte az európai aranycipőt, 2010-ben pedig a Golden Foot-díjat. Háromszor választották be A szezon Európai Sportmédia csapatába. 2004-ben bekerült a FIFA 100-ba, melyet Pelé állított össze a FIFA centenáriumi ünnepségének részeként. 2011-ben a Nemzetközi Labdarúgás-történeti és -statisztikai Szövetség (IFFHS) Európa legnépszerűbb labdarúgójának titulálta. 2015-ben a France Football a világ legjobb tíz 36 éven felüli játékosai közé sorolta. 2016 május 8-án a Chievo Verona elleni 3-0-ára megnyert mérkőzésen csereként állt be. Ez volt pályafutásának 600. bajnoki találkozója, a liga történetében harmadikként érve el ezzel ezt a mérföldkövet Paolo Maldini (647), és Javier Zanetti (615) után. A 2015-16-os idény után egy évvel meghosszabbította a szerződését. 2016. szeptember 25-én a Torino FC ellen megszerezte 250. gólját.
Francesco Totti búcsúja: Egy korszak vége
Bodnár Zalán meséli el, milyen volt Rómában szemtanúja lenni Francesco Totti búcsúmeccsének. Francesco Totti volt számára az eszményi futballista. Voltak nála gyorsabbak, jobban cselezők, sikeresebbek pláne, de olyan, akiért jobban tudott volna rajongani, senki. Igazi szerelem volt, olyan, akiért elhagyta gyerekkori kedvenc csapatát, a Milant is, és a Roma hívévé lett, miután látta őt játszani a 2000-es Eb-n és a 2000-2001-es olasz bajnoki idényben. „Nincs rá magyarázat, nem is lehet. Olyan ez, mint amikor meglátsz egy nőt, aki nem a legszebb és nem is a legokosabb, de az első pillanatban tudod, hogy elvesztél benne. Kedvenc klubjukat hagyták el Tottiért az emberek, hogy őt kövessék. Az olasz fővároson kívül alig akad olyan Roma-drukker, aki ne miatta vált volna azzá. Ma az AS Roma világbrand, és ez Tottinak köszönhető.”
A munkájának köszönhetően, az évek alatt számtalan legendás stadionba eljutott a világban, de valahogy úgy alakult, hogy Rómában nem látta játszani Tottit, ezért amikor egyre valószínűbbé vált, hogy 2017. május 28-án, a Serie A utolsó fordulójában esedékes Roma-Genoa mérkőzés egyben Totti búcsúmeccse is lesz, nyilvánvaló volt, hogy nincs mire várnia tovább, és aznap ott kell lennie az Olimpicóban. „Van egy megállapodásunk, hogy a mostani az utolsó szezonja, aztán igazgatóként marad a klubnál.”
A mérkőzés előtti napon érkezett, és már a Budapest-Róma járaton is minden második ember bordó-sárgában virított, így nem volt nehéz új barátokra szert tenni, akikkel aztán közösen a nyakukba vették az örök várost, végigjárva a kultikus római helyszíneket, ahol Tottit ábrázoló ember nagyságú, vagy olykor tízméteres falfestmények hirdetik, hogy a futballcsillag immár úgy összeforrott az egykori világbirodalom központjával, mint Julius Ceasar, Szent Péter apostol vagy éppen Lucrezia Borgia. A vacsorát egy AS Roma-pizzériában költötték el, és az est fénypontjaként felhangzott a hangszórókból a klubhimnusz, amelyet közösen énekeltek, majd utána percekig ültek némán, maguk elé meredve. Mindannyian tudták, hogy másnap bekövetkezik.
A búcsúmeccs napján Róma bordó-sárgába borult. De szó szerint. Az volt az ember érzése, hogy Lazio-szurkolók nem is léteznek a városban, vagy jobbnak látták aznap, ha elő sem bújnak a lakásaikból. Több százezer ember járta a várost 10-es Totti-mezben, olyanok is nyilván, akiknek esélyük sem volt bejutni a stadionba aznap. Noha érezhető volt, hogy Tottinak kierőszakolt visszavonulás jutott, a búcsú napján Róma mégis méltón kifejezte hódolatát. Az utcai futballereklye-árusoknál csak elvétve lehetett olyan szuvenírt találni, amelyről nem az egykori Bimbo d'Oro, az Aranyifjú köszönt vissza rájuk. Volt olyan televíziós társaság, amely 24 órával a Genoa-meccs előtt már csak Tottival volt hajlandó foglalkozni. Olyan sportújságot nem lehetett találni, amelynek címlapját ne teljes egészében Totti töltötte volna meg. A Corriere dello Sport 32 oldalas Totti-melléklettel jelentkezett, és a stadion körül féltucatnyi Totti-viaszszobrot állított fel, amelyekkel szelfizni lehetett. De lépten-nyomon osztogatták az ingyenes, csak róla szóló kiadványokat is.
A mérkőzés és az érzelmes búcsú
A mérkőzés 18 órakor kezdődött, de felkészülve a várható nagy tömegre, 15.30-ra beszéltek meg találkozót a stadiont körülvevő kerítés elé. A kínokkal teli első félidő után az 54. percben jött el a nagy pillanat, amikor Spalletti végre lekapta a pályáról a szerencsétlenkedő Mohamed Szalaht, és pályára léphetett végre a Capitano. A stadion felrobbant örömében, és pedig megkönnyebbültek, mert láthatták végre őt a pályán. Szerencsére aztán Tottival a pályán lett meg a győzelem (noha lényegében neki sem volt jó megmozdulása abban a 35 percben, igazán megajándékozhatta volna a sors, hogy ő szerezze a győztes gól a 90. percben, mondjuk szabadrúgásból).
A lefújás után pedig kezdetét vette az érzelemdús búcsúszertartás. A kezdőkörben egy hatalmas Totti-mezt feszítettek ki, sorfalat álltak a bevonuló búcsúzó hősnek, ő pedig beszédet tartott. Ilyeneket mondott: „Egyszer mindenki felnő, és akik ezt mondják, azokat igazolja az élet. Vedd le a rövidnadrágot és a focicipőt, mától férfi vagy! Nem élvezheted többé a fű illatát, a napot az arcodon, az adrenalint, amely eláraszt és az ünneplést. Képzeld el, hogy gyerekként álmodsz, és akkor anyukád felébreszt, iskolába kell menned! Te pedig szeretnél tovább álmodni, megpróbálsz visszaaludni az álomba, de már sohasem tudsz. Én már sohasem csúszok vissza az álmaimba.”
Mindenki sírt a stadionban. Nem vicc, meg lehet nézni a videókon. Óvodások, tini srácok, komoly ábrázatú felnőttek, nagymamák. Patakká folyt össze 73 ezer ember könnycsatornája. A búcsú után a Gold Barban felejtették a bút. Futballfilozófussá itták magukat, és megegyeztek benne, hogy Tottival az utolsó klasszikus futballista távozott, és hogy ilyen játékosunk soha nem volt, és soha többé nem lesz. „Totti előtt is volt Roma, utána is lesz”, hangzott el egy vigasztaló vélemény, de nem érkezett rá megerősítés. A sörrel kevert Aperol meghozta az éleslátásukat is: „Ne dramatizáljuk túl a helyzetet, de holnaptól nincs értelme az életnek” - jegyezte meg valaki. Mindenki nevetett, pedig mindenki tudta, hogy ez nem vicc volt.
tags: #totti #bek #donto #1984
