A Siófoki Bányász Tündérmeséje: Egy Másodosztályú Csapat Felejthetetlen Kupagyőzelme és Nemzetközi Szereplése
A magyar labdarúgás történetében máig egyedülálló bravúrt hajtott végre az 1984-es Siófoki Bányász focicsapat. Másodosztályú csapatként végigverték a teljes akkori élvonalat, megszerezve a Magyar Népköztársasági Kupát, és ezzel kivívva az indulást a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK). Ez a történet nem csupán egy kupagyőzelemről szól, hanem az elhivatottság, a csapategység és a sportemberi hozzáállás diadaláról, amely a Balaton partján íródott meg, és azóta is felejthetetlen példaként szolgál.
A Siófoki Bányász felemelkedése és az alapok
A háború utáni időszak legszebb tündérmeséjét egyértelműen a Balaton partján írták. 1981-ben a Siófoki Bányász még a Somogy megyei első osztályban szerepelt, ám a klubnál kimondott cél volt: először a történelemben eljutni az élvonalba. Ennek megfelelően építették a keretet: évről évre jobb futballisták érkeztek, és 1983-ra már NB II-es csapatként vághattak neki a szezonnak.
Nem is akármilyen csapattal vágtak neki. A Bányászba olyan, élvonalban edződött játékosokat sikerült leigazolni, mint Brettner Csaba, Onhausz Tibor, Virágh Ernő, Bódi Zoltán, Olajos Sándor, Szabó József vagy Havasi József, és ott futballozott a háromszoros magyar válogatott Tieber László is. Szőke Miklós csapata az élmezőnyhöz tartozott. Ahogy Bódi Zoltán, a csapat támadója mondta: „Az MNK-győzelem tulajdonképpen csak következmény volt, egy különleges csapategység eredménye. Ilyen csapat nagyon ritkán verődik össze, nem úgy van, hogy minden évben összejön egy ilyen társaság. A mérkőzések, a jó és rossz eredmények kovácsoltak össze bennünket.”
Tieber László, aki háromszoros válogatottként, Videoton-múlttal érkezett a Balaton partjára, 33 évesen, de nem levezetni, komoly hatással volt a csapatra. Saját pályája elején megtapasztalta, milyen, amikor nem él valaki sportemberhez méltó életet. Siófokra kerülve szembesült azzal, hogy az első edzőmeccsre a fiatalok rekesz sört hoztak a buszra. Ekkor jött az ötlet, hogy közösen vállalják: sportemberhez méltó életet élnek. A vezetőség, élén Szigeti Jánossal, partner volt a szemléletváltásban, mely fokozatosan letisztította a keretben, ki mennyire veszi komolyan a pályafutását.
Horváth László, a csapat egyik oszlopa is megerősítette: „Akik akkor Siófokon játszottak, futballozni is tudtak, és éltek-haltak a sportágért. Mindenki egy célért küzdött, és ami az egyiknek nem ment, ahhoz a másik hozzátette a magáét. Nem volt olyan, hogy „én innen jöttem, te onnan jöttél”, közösen segítettük az újakat.” Ez a hétköznapi figyelem és elkötelezettség köszönt vissza a pályán is.
Az 1984-es Magyar Népköztársasági Kupa menetelés
A Magyar Kupa első fordulójában - 1983 októberében - a Bányászt a Szabadegyháza (Fejér) megyei másodosztályú csapatához rendelte a sorsolás, és egy könnyed edzőmeccs jellegű találkozón 7-0-ra nyert is. Ez az összecsapás inkább a helyieknek volt nagy élmény, akik testközelből láthattak egy nevesebb ellenfelet.
Egy hónappal később egy megyei rivális, a Kapoly településen működő Honvéd Kiss János SE váratlanul megszorongatta nagynevű ellenfelét, 2-2 után csak hosszabbításban maradt alul, de abban viszont két góllal. Sokan azt gondolják, hogy a kupadöntő volt a legnehezebb meccs, de ez nem igaz. Ahogy Bódi Zoltán emlékezett vissza: „Kapolyon a 89. percben még az ellenfél vezetett, onnan egyenlítettünk, majd hosszabbításban fordítottunk 4-2-re. Ha ott egy-két perccel hamarabb vége a meccsnek, se kupadöntő, se kupagyőzelem.”
Az ellenfelek: Döntőig a „nagyok” ellen
A februári folytatás az egyik legjobb magyar csapatot, a Kovács Ferenc vezette Videotont sodorta a siófokiak útjába. Ez az az együttes volt, amely az NB I-ben bronzéremmel zárta az idényt, majd egy szezonnal később UEFA-kupa döntőig menetelt. A 3000 néző előtt lejátszott találkozón a Videoton nem bírt a szívós hazaiakkal, végül Horváth I László 111. percben szerzett góljával alulmaradt. A mérkőzés eleve feszült és pikáns volt, főleg Tieber László miatt, aki székesfehérvári születésű lévén a piros-kékeknél lett ismert és válogatott labdarúgó, ám a végén mégiscsak ő örülhetett a továbbjutásnak.
Ezután a nyolcaddöntő a szintén másodosztályú Keszthelyi Haladást sodorta a Siófok útjába, a Bányász 2-0-ra nyert.
A jó teljesítmény és a sors „jutalma” az volt, hogy a legjobb nyolc között az ország egyik legnépszerűbb klubjával, a Ferencvárossal csaphattak össze. A mérkőzésre napokkal előbb ezerszámra fogytak a jegyek, a kezdésre csordulásig megtelt a stadion, ami 8000 érdeklődő szempárt jelentett. A dr. Vincze Géza által irányított FTC korántsem tartalékosan állt ki, ám ennek ellenére a szurkolóik támogatásától extrán motivált hazaiak kétgólos előnyre tettek szert a szünetig csapatkapitányuk, Bódi Zoltán szabadrúgásból és tizenegyesből elért góljaival. A Fradi Kerekes György tizenegyesével, valamint Szabadi László góljával egyenlített. A rendes játékidő már nem hozott több találatot, a hosszabbítás kezdetén viszont elaludt a fővárosiak védelme, újabb tizenegyest hozott össze, amit Bódi szintén értékesített, majd egy Zsiborás által kiejtett labdát a szemfüles Szabó József váltott gólra, kialakítva ezzel a 4-2-es végeredményt.
A mérkőzés után egészen elcsigázott, de örömittas játékosokat szinte úgy kellett bevonszolni az öltözőbe, a városban kitört a futball-láz, hiszen ez már tényleg egy hihetetlen történet volt, elvégre két nagyvadat is elejtett a másodosztályú Siófok, és már csak két lépésre volt a trófeától is. A Népsport másnap megszólaltatta Szigeti János elnökhelyettest, aki a lehetséges nemzetközi kupaszereplés kapcsán a következőket mondta: „Mi vállalnánk a KEK-szerepléssel járó összes kötelezettséget! Már azért is, mert akkor talán annak hatására kissé felgyorsulhatna például a városi stadion megépítése.”
Az elődöntőbe a Békéscsabai Előre, a Rába ETO és a Tatabányai Bányász jutott be, és talán mindenki a Siófokot akarta. A szerencse végül a Tatabánya mellé állt, így az elődöntő egy bányászderbit hozott, szintén telt ház előtt. A közvélemény ezúttal is az élvonalbeli, többek között Kiprich Józseffel és Plotár Gyulával felálló Tatabánya sikerét várta, ám már közel sem olyan egyöntetűen, mint a Videoton és a Ferencváros esetében. A beszámolók szerint a hazai együttes nem spórolt az erejével és a kezdéstől egészpályás letámadással bénította meg a vendégcsapatot. A 80. percben Szabó József gólra is váltott egy támadást, továbbjuttatva ezzel csapatát a fináléba. A mérkőzés után az edzők, a játékosok és a szurkolók is csak keresték a szavakat, szinte senki nem hitte el, ami történt.
A Siófoki Bányász 1984-es kupagyőztes kerete
A történelmi sikerhez hozzájáruló játékosok és edzői stáb:
- Horváth Károly edző
- Szőke Miklós vezetőedző
- Balázs Zoltán gyúró
- Belényesi László
- Boda Mihály
- Bódi Zoltán
- Brettner Csaba
- Gaál Ignác
- Horváth I László
- Horváth II. László
- Jankovics Sándor
- Kiss Péter
- Málics Gyula
- Marozsán János
- Nagy Mihály
- Olajos Sándor
- Onhausz Tibor
- Pardavi Károly
- Szajcz Miklós
- Takács László
- Tieber László
- Virágh Ernő
- Zsadányi László
Ez a csapat volt az, amely "NB I-es mentalitást képviselt egy NB II-es öltözőben", ahogy Tieber László is kiemelte.
A felejthetetlen döntő
A döntőre Székesfehérváron került sor, ahol a Siófok a Verebes József által irányított Rába ETO csapatával nézett szembe. A győriek sokkal könnyebb úton jutottak el a fináléba, élvonalbeli ellenfél nélkül. A szurkolók és az újságírók odáig voltak a győriek támadójátékától, a másodosztályú Bányászt pedig továbbra is esélytelenként kezelte mindenki. A siófokiak ráadásul két alapemberüket is nélkülözték sérülés miatt, ami szintén rontotta az esélyeiket.
A mérkőzést sokkal jobban kezdte a válogatott játékosokat felvonultató Rába ETO, és meg is szerezte a vezetést Szentes Lázár találatával. A gól után is támadásban maradt az élvonalbeli együttes, és ha kicsit pontosabb a kapu előtt, könnyedén növelhette volna előnyét. A félidei 1-0 inkább a bányászcsapatra nézve volt hízelgő.
A szünet után azonban minden megváltozott. A Siófok minden erejét bevetve támadott, az erős kezdés pedig tíz perc alatt góllá érett: ekkor a korábbi meccseken is kulcsszereplő Szabó József szerencsésen fejezett be egy támadást, miután a győri kapusról felpattanó labdát közelről a hálóba fejelte. Az egyenlítés még bátrabbá tette a siófokiakat, a frusztrált győriek pedig sok kemény, sokszor alattomos szabálytalansággal állították meg őket. A 88. percben aztán egy jobboldali beadásra ismét rosszul lépett ki a kapus, rossz tisztázási kísérlete után pedig a felpörgő labdát Horváth I László, a siófoki „Horst Hrubesch” fejelte be fél méterről, így a 18 000 helyszíni, valamint a több százezer tévénéző döbbenetére az NB II-es Siófok lett a kupagyőztes.
Bódi Zoltán a kupagyőztes csapat akkori kapitánya a következőket mondta a döntő után: „Teljesen esélytelennek éreztük magunkat, még akkor is, mikor a buszon ültünk Fehérvár felé, ahol a győri csapattal szemben kellett kiállnunk a kupáért. Viszont mikor a pályára léptünk, megéreztük, hogy nem csak 11-en vagyunk a pályán, hanem az a sokezer szurkoló is, akik csak azért jöttek el, hogy minket buzdítsanak.”
Nemzetközi porondon: A KEK-kaland
A Siófok ezzel kivívta az indulást a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK), és bár kalandja rövid volt, maga a szereplés hatalmas elismerésnek számított. A görög Lárissza ellen hazai pályán 1-1-re végeztek Bódiék, de a visszavágót 2-0-ra elveszítették, így az első fordulóban ki is estek. Persze ettől ez a történet még egy igazi tündérmese olyan bravúros csattanóval, amit azóta sem sikerült egyetlen másik csapatnak sem elérnie. Máig nem volt még egy olyan magyar csapat, amely alacsonyabb osztályból megnyerte volna a Magyar Kupát.
Tieber László is megerősítette: „A mai napig nincs még egy olyan csapat, amely alacsonyabb osztályból Magyar Kupát nyert volna. Ezt nem szégyellni kell, hanem büszkének lenni rá. A játéktudásunk az akkori NB II-es szint felett volt, sportszerűen éltünk, és egy irányba húztuk a szekeret. Ehhez persze kellett egy kis szerencse is - elég, ha csak Kapolyra gondolunk -, de az élvonalbeli csapatok ellen már nem a szerencse vitt tovább, hanem az, amit tudtunk.”
A legenda utóélete
Harminc év elteltével, az egyedülálló sikerre 2014-ben a VB Teraszon emlékeztek. Dr. Balázs Árpád, Siófok város polgármestere beszédében rávilágított arra az örök tényre, hogy nem a pénz dönti el, milyen csapat mikor nyer, hanem a szív és a lélek ereje, a teljes odaadás, az élet minden területén. Ez az elhivatottság meghozza az eredményt, ami ebben az esetben még harminc év múltán sem halványodik meg.
A történet ráadásul nem zárult le a futballpályán. A játékosok ma is tartják a kapcsolatot, találkozóikat évek óta, tősgyökeres siófoki játékosként Takács László fogja össze. „Fontosnak tartom, hogy megemlítsük: ennek a közösségnek ma is van motorja. Takács László az, aki évek óta összefogja a társaságot, szervezi a találkozókat” - mondta Bódi Zoltán.
Több mint negyven éve a Balaton partján íródott meg a magyar futball legnagyobb kupameséje. NB II-es csapatként a Siófoki Bányász olyat vitt véghez, ami azóta is példa nélküli.
tags: #valogatott #meccs #siofok
