Zinedine Zidane: Egy zseniális karmester felejthetetlen világbajnoki pillanatai
A francia Zinedine Zidane a labdarúgó-világbajnokságok történetének ötödik olyan játékosa, aki döntők során legalább háromszor eredményes volt. Zidane az 1998-as, brazilok elleni fináléban két gólt fejelt, az olaszok elleni, berlini döntőn pedig a 7. percben 11-esből talált be a kapuba.
Az 1998-as diadal: Franciaország felemelkedése
Húsz évvel ezelőtt, 1998. július 12-én lett története során először világbajnok a francia labdarúgó-válogatott, miután a Zinedine Zidane által repített csapat a hazai rendezésű tornán 3-0-ra legyőzte a címvédő brazilokat a döntőben.
A világbajnoki cím felé vezető út
A franciák veretlenül nyerték meg az 1998-as világbajnokságot. A csoportkörben Dél-Afrikát 3-0-ra, Szaúd-Arábiát 4-0-ra, Dániát pedig 2-1-re győzték le.
A nyolcaddöntőben Paraguayt a középhátvéd Laurent Blanc aranygóljával ejtették ki, a negyeddöntőben Olaszországot büntetőkkel búcsúztatták, az elődöntőben pedig a jobbhátvéd Lilian Thuram két góljával fordítottak és nyertek 2-1-re a remeklő horvátok ellen.
Aimé Jacquet szövetségi kapitány azzal a problémával szembesült, hogy miként lehetne beilleszteni a francia válogatottba minden idők egyik legnagyobb irányító középpályását, Zinedine Zidane-t, akire azonban semmiféle védekező feladatot nem lehet rábízni, és a sebessége sem az igazi.
Jonathan Wilson, a világ első számú futballszakírója a Futballforradalmak című alapművében részletesen elemezte Aimé Jacquet taktikáját. Eszerint Jacquet szövetségi kapitány azzal a problémával szembesült, hogy miként lehetne beilleszteni a francia válogatottba minden idők egyik legnagyobb irányító középpályását, Zinedine Zidane-t, akire azonban semmiféle védekező feladatot nem lehet rábízni, és a sebessége sem az igazi. A megoldás az lett, hogy gyakorlatilag szabad kezet adott Zidane-nak a pályán, és hogy ezzel ne borítsa fel csapata védekezések egyensúlyát, az olasz példát követve három védekező középpályást állított mögé: Didier Deschamps-t, Emmanuel Petit-t és Christian Karembeu-t. További kreatív erőként bekerült Youri Djorkaeff, a center posztján pedig Stéphene Guivarc'h kapott szerepet. A csatár egyébként a gúnyolódások állandó céltáblája lett, hiszen szigorúan technikai szempontból valószínűleg ő volt minden idők legrosszabb vb-győztes középcsatára, de saját szerepkörét tökéletesen betöltötte. Ez nagyjából azt jelentette, hogy mindig megjátszható volt, és sokszor sikerrel tartotta meg a labdát, amit aztán lekészített hátulról érkező kreatív társainak.
A csapat magját Barthez, Thuram, Blanc, Desailly, Lizarazu, Deschamps és Zidane alkották, hozzájuk Djorkaeff és Karembeu csatlakozott. Djorkaeff beépítése Zidane mellé volt Aimé Jacquet egyik legnagyobb feladata. Dénes Tamás és Mácsik Viktor Az igazi Zidane című könyvében olvashatjuk, hogy Jacquet minden kétséget félretéve Zidane-nal és Djorkaeffel együtt vágott neki a Mondialnak. Úgy számított, hogy a stabil védelem és a többnyire védekező játékosokból álló középpályássor elé a két karmestert állítja, akiknek az egy (esetenként két) csatár kiszolgálása mellett góllövés is a feladatuk lesz majd.
A brazilok elleni döntő és Zidane duplája
A fináléban a tornán mutatott legjobb játékukat nyújtva mosták le 3-0-ra a címvédő brazilokat. Zidane két fejes gólt is szerzett a meccsen - a Mondialon ekkor talált be először és másodszorra -, majd a 93. percben Emmanuel Petit adta meg a kegyelemdöfést a brazilok ellen. Annak ellenére, hogy Zidane döntőbeli teljesítménye kiemelkedő volt, az újságírók által kiírt szavazáson nem került a legjobbak közé, Ronaldo, Suker és Thuram kapta az arany-, az ezüst- és a bronzlabdát. Zizou azonban bekerült a technikai bizottság által összeállított, 16 játékosból álló All Star-csapatba.
Ronaldo pályára lépésére a finálé kezdete előtt mindössze 45 perccel adott engedélyt a brazil orvosi stáb, az első kiadott kezdőcsapatban még Edmundo neve szerepelt az övé helyett. Az ő rosszulléte, majd az, hogy talán nem is léphet pályára, teljesen rányomta a bélyegét Brazília játékára, így a döntő igen egyoldalú játékot hozott. Youri Djorkaeff, Ronaldo klubtársa az alagútban találkozva azonnal látta, hogy Ronaldo nincs jól, és a kérdésére ezt meg is erősítette.
"Les yeux dans les Bleus": Egy dokumentumfilm a diadalról
A Zinedine Zidane-ék sikerét megörökítő 1998-as Les yeux dans les Bleus című dokumentumfilm a világbajnokság minden napján végigkíséri a Les Bleus-t, betekintést engedve a franciák öltözőjébe, edzéseire, a hotelszobákba, a repülőjükre, a buszukra, a csapat erdei futására és a clairefontaine-i központjukba. Ebből a 110 percből kiderül, hogy a 22-es keret minden tagja egyformán fontos, Aimé Jacquet szövetségi kapitány az összes játékosához szól, és mindannyiukhoz van kedves szava.
A brazilokkal vívandó döntő előtti taktikai értekezleten Jacquet elmondta, hogy a brazilok "a pontrúgásoknál meglehetősen dilettánsak. Ha ravaszak vagytok, mozogjatok többet akkor. Nem fegyelmezettek emberfogásban a pontrúgásoknál." A finálét 3-0-ra megnyerő franciák Zidane révén két góljukat is szöglet után szerezték. A játékosok és a stáb Gloria Gaynor "I Will Survive" című dalát énekelték (inkább dúdolták) minden egyes mérkőzésük után az öltözőben.
Francia szurkolók éneklik az "Én túlélem" című dalt a világbajnoki győzelem után
A 2006-os finálé: Zidane dicstelen búcsúja
Az Aranylabdát 1998-ban megkapta, de az ő vb-je inkább a 2006-os volt, ahol minden idők egyik legnagyobb egyéni teljesítményét rakta le a pályára, főleg a brazilok elleni negyeddöntőben.
Izgalmak és fordulatok a berlini döntőben
Nem akármilyen izgalmakat hozott a németországi világbajnokság döntője: Thierry Henry-t egy perc után már hosszasan kellett ápolni, miután a mérkőzés egyik legjobbjával, Cannavaróval ütközött. A franciák gólvágója nem nagyon tudta merre van, de szerencsére rendbejött és folytatta a játékot.
Az első gólra sem kellett sokat várni. Malouda tört be lendületesen a tizenhatoson belülre, ahol Materazzi meglehetősen ügyetlenül próbált játékba avatkozni. A francia szélső azonnal feldobta magát, Elizondo bíró pedig a tizenegyespontra mutatott. Akárcsak az elődöntőben, ismét Zidane állt oda a labda mögé, és ezúttal sem hibázott. A gallok vébé után visszavonuló ásza, nagyon becsapta Buffont, és Panenkás mozdulattal a jobbra elmozduló kapus mellett a balra emelt. A labda a felső kapufáról egyértelműen a gólvonal mögött pattant le. A gól után természetesen felpörögtek az olaszok, és a franciákat beszorították a saját térfelükre.
Az olaszok fölénye hamar meg is hozta az eredményét. Pirlo parádés szögletét gyönyörűen fejelte a kapuba a büntetőnél hibázó Materazzi. A védő jócskán túlugrotta Vieriát, és pazarul stukkolt a hálóba. Az egyenlítő gól után is maradt az olasz fölény, sokkal többet birtokolta a labdát Lippi csapata, és veszélyesebben is játszottak, mint a rivális.
Az első játékrész végére visszaesett az iram, de továbbra is az olaszok tűntek jobbnak. A szünetben aztán Domenech szövetségi kapitány alaposan lehordhatta a franciákat, hiszen fergeteges rohamokat indítottak Henry-ék. Teljesen megváltozott a játék képe, az olaszok alig tudták megtartani a labdát. Marcello Lippi cserékkel próbálta felrázni az álmosan futballozó csapatát, és nem kis meglepetésre lehozta Tottit. Iaquinta és De Rossi behozatala vitt némi lendületet az olaszok játékába, de továbbra is a franciák maradtak veszélyesebbek. Már csak azért is, mert Lippi együttese teljesen érthetetlen módon úgy játszott, mintha ők vezetnének. A támadásvezetésről szinte teljesen lemondtak, gyakorlatilag tizenegy emberrel védekeztek, és minden lehetséges alkalommal feldobták magukat.
A hírhedt piros lap és a búcsú
A rendes játékidő hátralévő perceiben akadtak még kisebb lehetőségek mindkét oldalon, de a kapusoknak már nem nagyon akadt dolguk. Következhetett tehát a hosszabbítás. A ráadás második felére megmutatkozott, hogy milyen óriási a tét: Zidane a torna talán legrondább jelenete után kapta meg a teljesen jogos piros lapját.
A középpályás összeszólalkozott Materazzival, majd mellen fejelte az olaszt, és így az elmúlt évtized kétségkívül legkiemelkedőbb játékosa dicstelenül búcsúzott.
A büntetőpárbaj és az olasz győzelem
A kiállítás ellenére a franciák továbbra is fölényben maradtak, az olaszok a remek első félidő után nem sokat mutattak, és mintha már 45 perc után a tizenegyespárbajt várták volna. A büntetőpárbaj során a kapusoknak nem sok lapot osztottak. A legtöbben magabiztosan vágták be a labdát, csak Trezeguet hibázott, és ez el is döntötte az aranyérem sorsát.
Negyedik világbajnoki aranyérmét ünnepelhette Olaszország, miután az 1:1-re végződött rendes játékidő és hosszabbítás után Trezeguet a kapufára bombázta a büntetőjét, a másik oldalon pedig az elődöntő hőse, Fabio Grosso nem hibázott.
