Az 1930-as első labdarúgó-világbajnokság részletes története

A labdarúgás, mint professzionális sportág, a XIX. század második felében Angliában született, és innen terjedt tovább az európai kontinensre és Latin-Amerikába. Míg a legtöbb sportágban az olimpiai aranyérem jelentette a csúcsot, a foci gyorsan profi sportággá vált, ahol fizetett játékosok küzdöttek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban sokáig igyekezett fenntartani az amatőr sport látszatát, így az olimpiai labdarúgó-tornákra nem a legjobb válogatottakat hívták meg. Ezzel szemben a világbajnokságokon mindenkor a legjobbak küzdhettek meg.

Az 1920-as években a FIFA nemzetközi labdarúgó-szövetséget a francia Jules Rimet vezette. 1926-ban 41 tagszövetség felett elnökölt, abban az évben, amikor a FIFA Kongresszus úgy döntött, hogy otthont ad az első labdarúgó-világbajnokságnak. A FIFA-nemzetek körében nagy volt a lelkesedés az új kezdeményezés iránt. A FIFA 1928-ban, az amszterdami olimpia idején ülésező kongresszusán határozott az első labdarúgó-világbajnokság kiírásáról. A konkrét döntés a szövetség már 1904-ben hozott elvi határozata alapján született.

Uruguay, mint házigazda

A világbajnokság rendezéséért Olaszország, Svédország, Hollandia, Spanyolország, Magyarország és Uruguay jelentkezett, ám az európai országok végül visszaléptek, mert 1929-ben berobbant a gazdasági világválság. Így aztán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Uruguaynak ítélte oda az első vb rendezésének jogát 1929. május 18-i, barcelonai közgyűlésén.

Rimet elnök két okból ítélte oda a házigazda jogát a kis dél-amerikai országnak, Uruguaynak. Egyrészt ők voltak az 1924-es és 1928-as olimpiai győztesek, és így úgy érezte, hogy kiérdemelték ezt a kitüntetést a pályán. Másrészt, Uruguay a rendezés esztendejében, 1930-ban ünnepelte alapításának 100. évfordulóját. A szervezők vállalták, hogy részben kifizetik az összes részt vevő nemzet útiköltségét, biztosítják a szállásukat is.

Az európai csapatok nehéz útja és a résztvevők

Noha a rendező ország komoly erőfeszítéseket tett a minél színvonalasabb mezőny toborzására - többek közt utazási költségtérítést és teljes ellátást biztosított -, a kor labdarúgó-nagyhatalmainak többsége, így Anglia és a közép-európai országok legtöbbje távol maradt a tornáról. Kezdetben egyetlen európai nemzet sem volt hajlandó részt venni a háromhetes uruguayi hajókiránduláson. Így olyan korabeli nagyhatalmak mondtak nemet a világbajnoki szereplésre, mint Ausztria, Csehszlovákia vagy Németország. De nem vállalták a részvételt Nagy-Britannia országai sem, elsősorban azért, mert sportdiplomáciai okokból „fasírtban” voltak a FIFA-val.

Románia esetében a frissen koronázott és lelkes futballrajongó uralkodó, II. Károly lépett közbe. Királyi rendelettel minden munkaadót elrendelt, hogy a válogatott tagjainak adjon fizetett szabadságot a világbajnokság idejére, és biztosította a csapat utazását. Az öreg kontinenst végül négy válogatott képviselte: Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia. Érdekesség, hogy a román csapat keretét maga az uralkodó, II. Károly állította össze, míg a jugoszlávok - akik a torna messze legfiatalabb, nem egészen 22 év átlagéletkorú alakulatát delegálták a tornára - nem számíthattak a horvát nemzetiségű játékosokra, mert ők politikai okokból bojkottálták a válogatottat.

A mai szemmel nézve elképzelhetetlen módon, több részt vevő nemzet egy hajóval utazott ki Uruguayba! A Conte Verde nevű gőzös 1930. június 21-én Genovából indult útjára, fedélzetén a román válogatott tagjaival. A hajó aztán megállt Villefranche-sur-Merben, ahol felvette a francia csapatot, három játékvezetőt és egy csapat FIFA-tisztviselőt, köztük a szövetség elnökét, Jules Rimet-t, aki a bőröndjében vitte a világbajnoki serleget. Ezután Barcelonában felvették a belgákat, majd miután átkeltek az Atlanti-óceánon, Rio de Janeiróban még a brazil válogatottnak is helyet szorítottak a hajón a montevideói befutás előtt.

Az amerikai kontinens országai sokkal szívesebben csatlakoztak, tekintettel a helyszín közelségére és a szárazföldi utazás lehetőségére. A házigazda Uruguay magától értetődő volt, akiket Brazília (az egyetlen ország, amely mind a 22 világbajnokságon részt vett), Argentína, Paraguay, Chile, Peru és a dél-amerikai kontinensről Bolívia követett. Észak- és Közép-Amerikából az Egyesült Államok és Mexikó csatlakozott a sorhoz. Az egyetlen afrikai FIFA-tag, Egyiptom is szerepelni kellett volna.

Így, ha összeszámoljuk őket, az 1930-as labdarúgó-világbajnokság 1930. július 13-án vette kezdetét, összesen 13 nemzet részvételével. Fontos megjegyezni, hogy a következő világbajnokságokkal ellentétben ezen a tornán nem volt kvalifikációs folyamat. Ez volt egyébként eddig az egyetlen olyan torna, amelyet nem előzött meg selejtező.

A torna lebonyolítása és a helyszínek

A körítés is teljesen eltért a maitól, hiszen egyetlen város, Montevideo adott otthont az eseménynek. Diplomáciai és kulturális viták tömkelege tarkította a programot, ráadásul az uruguayi függetlenség kikiáltásának centenáriumára, illetve magára a világbajnokságra emelt Centenário Stadion nem készült el időre! A kilencvenezres létesítmény - amely akkor a legnagyobb Európán kívüli aréna volt, és amelyet Rimet elnök a „futball templomának” nevezett -, csak a torna ötödik napjára lett kész, igaz, a tizennyolc mérkőzésből tíznek így is otthont tudott adni. A többi mérkőzést az Estádio Pocitosban és az Estádio Gran Parque Centralban játszották.

A 13 csapatot négy csoportba osztották, egy négyes és három hármas csoportba. A négy csoportgyőztes alkotta az elődöntő mezőnyét. A döntőben a két elődöntő győztese találkozott, a 3. helyért nem mérkőztek, mert Jugoszlávia visszalépett. A találkozókat 1930. július 13. és 30. között rendezték.

A maitól szintén nagyon eltérő volt a játékvezetők megjelenése, a társadalmi státuszukról nem is beszélve. A „referee-k” hosszú nadrágban, elegáns tweedzakóban és barettsapkában jelentek meg a pályán, az autoritásukhoz szemernyi kétség sem férhetett, a játékosokkal és az edzőkkel történő kommunikáció pedig a legműveltebb úriemberek társalgási szintjén folyt.

Az első mérkőzések és a történelmi első gól

Ám minden körítés a háttérbe szorult, amikor a labda végre útjára indult 1930. július 13-án, közép-európai idő szerint este hét órakor. Szemben a ma bevett szokással, vagyis hogy a nyitó mérkőzés adja meg a torna alaphangját, az 1930-as világbajnokság két egyidőben kezdett találkozóval rajtolt el: az 1-es csoportban Franciaország-Mexikó, míg a 4-es csoportban Egyesült Államok-Belgium mérkőzést rendeztek. Mai szemmel nézve nemcsak ez volt szokatlan, hanem az is, hogy Montevideóban havazott, merthogy a déli féltekén ekkor tél volt.

Az Estádio Pocitosban - amely a Penarol otthona volt - 4444 néző előtt futott ki a gyepre a francia és a mexikói válogatott. Az európaiak kezdtek jobban. A zimankóban a francia Lucien Laurent szerezte a világbajnokságok történetének első gólját. A korabeli beszámolók alapján Laurent a 19. percben egy bal oldali beadást követően jó tizenöt méterről vágta a labdát a kapu jobb oldalába.

„Mexikó ellen játszottunk, mégpedig hóesésben. Kaptam egy kiváló centerezést, és jobbal a kapuba lőttem a labdát - emlékezett vissza később Laurent az ominózus gólra a FIFA honlapjának adott interjújában. - Mindenki elégedett volt, de nem volt nagy örömködés, akkor senki sem fogta fel, hogy történelmet írtunk. Egy gyors kézfogással letudtuk egymás köszöntését, és álltunk is vissza a folytatásra. Természetesen pénzjutalmat sem kaptunk, hiszen akkoriban szigorúan amatőr státuszban futballoztunk.”

Laurent gólját követően a franciák az első félidő végén két gyors találattal (Langiller a 40., Maschinot a 43. percben volt eredményes) gyakorlatilag el is döntötték a meccset, és ugyan Mexikó a 70. percben szépített Carreño révén, Maschinot a 87. percben bevitte a kegyelemdöfést - az európai válogatott 4:1-re győzött.

A másik nyitó mérkőzésen a francia sajtó által „mesterlövészeknek” titulált amerikaiak az Estádio Gran Parque Centralban - a Nacional arénájában - találkoztak a belgákkal 18 346 néző előtt. A jenkikről ugyan nem lehetett sokat tudni, ám az hamar kiderült, hogy jó érzékük van a kapura lövéshez, és néhány próbálkozás után a 23. percben be is vették az európaiak kapuját Bart McGhee révén. Ez volt tehát a vb-k második találata. És csakúgy, mint a franciák, az amerikaiak is közvetlenül a szünet előtt voltak ismét eredményesek (Tom Florie duplázta meg az előnyt a 45. percben), és végül ugyancsak háromgólos sikert könyvelhettek el, miután Bert Patenaude a 69. percben beállította a 3:0-s végeredményt.

A belgák a mérkőzést követően a pálya gyatra állapotára és a játékvezetésre is panaszkodtak - de szigorúan a sajtónak -, mert úgy érezték, a második amerikai gólt szabálytalanság előzte meg. A pályán elért eredményt viszont már akkoriban sem volt divat utólag megváltoztatni, így az Egyesült Államok magabiztos sikerrel nyitotta a tornát.

A csoportmérkőzések

Érdekes módon a csoportkör egyik mérkőzése sem eredményezett döntetlent. A franciák parádés kezdését már kevésbé lenyűgöző folytatás követte. A válogatott két nappal később 1:0-ra kikapott Argentínától, majd július 19-én ugyanilyen arányban Chilétől is. Az észak-amerikaiak a következő mérkőzésüket is megnyerték 3:0-ra Patenaude (ugyancsak történelmi) mesterhármasával Paraguay ellen, így készülhettek az Argentína elleni elődöntőre.

Csoporteredmények és végeredmény

Az elődöntők

A négy csoportgyőztes - Argentína, Jugoszlávia, Uruguay és az Egyesült Államok - jutott az elődöntőbe. Ott Uruguay 6-1-re tönkretette Jugoszláviát. Argentína pontosan ugyanilyen pontszámmal verte az USA-t, miután az amerikaiak csúfos kudarcot vallottak (1:6).

Érdekesség, hogy míg az egyik csoportmérkőzésen, a Románia-Peru találkozón a 3. csoportban csak 300 néző volt a lelátón, ami negatív világbajnoki rekordot jelent, addig az Uruguay-Argentína döntőt illetően az alacsony érdeklődés nem okozott gondot.

A nagy döntő: Uruguay kontra Argentína

A döntőre 1930. július 30-án került sor Montevideóban, a Centenário Stadionban, 70 000 néző előtt. A mérkőzést Langenus (belga) vezette. Az uruguayiak kapitánya a helyi Bella Vista klub jobbhátvédje, José Nasazzi lett. A döntőbe menet Pedro Cea, a Club Nacional bal belsője az elődöntőben Jugoszlávia ellen mesterhármast ért el, a csoportkörben pedig Románia ellen talált be, így ő járult hozzá a legtöbbet csapata góljaihoz.

Az argentin csapatot Manuel Ferreira, az Estudiantes de La Plata csapatkapitánya vezette, aki a bal belső poszton futballozott. Eközben a középcsatár, Guillermo Stábile, a Club Atlético Huracán játékosa a torna kiemelkedő gólkirálya lett. A döntőig mindössze három meccsen már lenyűgöző hét gólt szerzett.

A mérkőzés izgalmasan alakult:

• A Dorado a 12. percben megszerezte a vezetést a házigazdáknak.
• A hazai közönség meglepetésére azonban Argentína a félidőre megelőzte Peucelle 20. góljával, majd a 37. percben Stábile találatával (félidőben 1-2).
• Cea a második félidő 57. percében egyenlített.
• Aztán tizenegy perccel később Iriarte egy távoli lövést lőtt az argentin hálóba, így visszavette a vezetést az uruguayi csapat.
• A félkarú Castro a 89. percben állította be a végeredményt.

A végeredmény: Uruguay-Argentína 4-2 (1-2). A döntőben aztán Argentína is kapitulált, a házigazda Uruguay 4:2-re győzött, újfent bizonyítva, hogy valóban a világ labdarúgásának az egyik legérdekesebb nemzete.

Világbajnok csapat tagjai:

• Ballesteros
• Nasazzi
• Mascheroni
• Andrade
• Fernandez
• Gestido
• Dorado
• Scarone
• Castro
• Céa
• Iriarte (valamint Anselmo, Petrone, Tejera, S.)

A házigazda Uruguay lett az első FIFA világbajnok! Uruguay az egyetlen nemzet, amelynek lakossága nem éri el a 40 milliót, mégis futball-világbajnokságot tudott nyerni - ráadásul kétszer is.

tags: #1930 #elso #labdarugo #vilagbajnoksag

Népszerű bejegyzések:

• Felnőtt és utánpótlás tollaslabda események
• Nemzetközi karrierutak a labdarúgásban
• Közlekedésfejlesztés a Puskás Stadion és a Közvágóhíd között
• Ismerje meg Horváth Kevint
• A tarokk szellemi háttere