Fatér Károly: Az 1968-as mexikóvárosi olimpiai aranycsapat kapusának története

Az 1968-as mexikóvárosi olimpiai játékokon aranyérmet szerző magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Fatér Károly neve összeforrt a magyar futball egyik utolsó nagy sikerével. A magyar labdarúgósport utolsó komoly sikerét kereken ötven évvel ezelőtt könyvelhette el, ezzel az 1968-as olimpiai diadal a nemzeti sporttörténet kiemelkedő mérföldköve.

Fatér Károly pályafutásának kezdete és felemelkedése

Fatér Károly 1940. április 9-én született Nyírlakon. Kalandos pályafutást élt meg, amíg a Csepelhez nem került. A labdarúgással a Bp. Dózsában ismerkedett meg 1950-ben, majd hat esztendőt töltött a lila-fehéreknél. 1956-ban azonban abba kellett hagynia a játékot, mivel ipari tanulónak ment és nem engedték edzésekre. 1959 őszén a Pénzügyőrök csapatánál ismét kapuba állt, de a katonai szolgálat közbeszólt.

Huszonhárom évesen lett élvonalbeli kapus, ahol a korábbi válogatottal, Török Gáborral is küzdött a helyért. Végül 1967-től mondhatta magát első számú kapusnak, és ettől kezdve szinte berobbant a legjobbak közé. A Csepel hálóját 1963 és 1974 között védte, ahol 199 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Megbízható, a gólvonalon és a kapu előterében is biztos kezű hálóőr volt, olyannyira, hogy 1970 tavaszán 714 percen át nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen. Az A-válogatottban 1968. május 3-án, a szovjetek elleni budapesti mérkőzésen debütált, a szövetségi kapitánnyal együtt. Néhány hónappal később tagja lett dr. Lakat Károly mexikói olimpiára készülő keretének.

Az olimpiai labdarúgás sajátosságai és a magyar csapat

Az olimpiai labdarúgótornákon az amatőrizmus jegyében 1984-ig nem vehettek részt hivatásos, tehát kifejezetten a sportból élő játékosok. Ez a második világháborút követő évtizedekben egyértelműen a kelet-európai országok fölényéhez vezetett, ahol papíron nem voltak profi játékosok, a futballisták mind valamilyen vállalat, intézmény alkalmazásában álltak. Magyarország, mint címvédő, 1968-ban nem kellett selejteznie, és így érkezett a mexikóvárosi olimpiára.

Az olimpiai csapatot dr. Lakat Károly irányította, aki 1964-ben és 1968-ban is aranyat nyert a válogatottal. A magyar olimpiai küldöttség második csoportjával együtt, a labdarúgó-válogatott 18 tagja is útra kelt. A tágas előcsarnok zsúfolásig telt a hatalmas gép formaruhás utasaival, olimpiai küldöttségünk, sporttársadalmunk legkiválóbbjai tagjaival; a búcsúzó hozzátartozókkal, jóbarátokkal, kedves ismerősökkel, sportszerető szurkolókkal.

Felkészülés és Varga Zoltán esete

A magyar labdarúgók Mexikóvárosban már október 3-án pályára léptek, igaz, még csak edzőmérkőzésen az Ember József által vezényelt Nigéria válogatottja ellen. Két nappal később az Univesidad Nacional (UNAM) csapata volt az ellenfél, ahol Fekete Árpád, az Újpest egykori játékosa volt az edző. A meccs után a csapat elhagyta az olimpiai falut, és Guadalajarába költözött át, ahol a csoportmérkőzések vártak rá. Itt újabb két edzőmérkőzést játszottak, de a Guadalajara I. és II. csapata ellen.

A torna előtt azonban egy váratlan esemény rázta meg a csapatot. Két nappal a nyitómérkőzés előtt, a reggeli sétájukról a szállóba visszatérő játékosok és vezetők már nem találták a szobájában azt a Varga Zoltánt, aki amúgy alapembere lett volna az együttesnek, s akit akkor már a legfényesebb magyar futballcsillagok között tartottak számon. Varga aztán Guadalajarában lelépett, otthagyta a csapatot, majd Mexikót is.

„Disszidálása”, amelyről a Népsport csak három nappal később, a Salvador elleni 4-0 után számolt be, sokkolta a küldöttséget, a dobbantás hatására komoly veszélybe került a címvédés. Bár Varga eltűnésének híre a csapat körül nyüzsgő állambiztonságiak ténykedésének is köszönhetően nagyon gyorsan elért Magyarországra, a sportlap csak október 14-én, a Salvador elleni mérkőzést követő napon közölte a hírt. Cikkünkben nem célunk Varga Zoltán disszidálásának mélyebb feldolgozása, már csak azért sem, mert erről a témáról számtalan kiváló írás érhető el.

Vargával vagy Varga nélkül a csapat előtt azonban továbbra is ott volt a cél, megvédeni az olimpiai bajnoki címet. Technikailag pótolható lett volna a ferencvárosi 8-as, hiszen ott volt mögötte egy másik virtuóz, a szintén 8-asban futballozó kispesti Kocsis Lajos, ám a huszonegy éves karmestert dr. Lakat Károly szakvezető nem merte a mély vízbe dobni. Inkább azt a Menczel Ivánt favorizálta, aki a Vasasban az elenyésző kisebbséghez tartozott abban a tekintetben, hogy egyszer sem volt bajnok és válogatott. Az "Nehezen illeszkedtünk be az itteni környezetbe, szokatlan az éghajlat is, de már bátran merem mondani: megbirkózunk vele." kijelentés is jól tükrözte a csapat eltökéltségét és alkalmazkodóképességét.

Az olimpiai menetelés - Kapus Fatér Károlyjal

Az október 13. és október 26. között zajló labdarúgótornán a mieink a C-csoportba kerültek Ghána, Izrael és Salvador társaságában. Az első mérkőzést a Fatér Károly által védett kapuval a Salvador ellen játszották, ahol a csapat 4-0-ra diadalmaskodott. A Salvador elleni mérkőzésre az események miatt nyilván némiképp megzavarodottan állt ki az együttes, a játék ennek ellenére bizakodásra adott okot.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpia magyar labdarúgócsapatának mérkőzései

A csoport másik mérkőzésén Izrael 5-3-ra verte Ghánát, egy forduló után tehát Magyarország vezette a tabellát. A második csoportkörben a magyar csapat Ghána ellen lépett pályára, ahol Fatér Károly ismét a kapuban állt, de a mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult. A harmadik fordulóra a már biztos továbbjutó Izrael maradt ellenfélként, és Dunai II két góljával 2-0-ra nyert a csapat, ezzel csoportelsőként jutott tovább. A negyeddöntőben Guatemala ellen 1-0-ra győztek, majd az elődöntőben Japánt 5-0-ra verték. Az elődöntőben történt, hogy a 77. percben Szarka Zoltán váltotta Fatér Károlyt a kapuban, ami Szarka egyetlen pályára lépése volt a tornán.

A válogatott keret a következőkből állt:

• Kapusok: Bicskei Bertalan (Bp. Honvéd), Fatér Károly (Csepel), Szarka Zoltán (Szombathelyi Haladás).
• Mezőnyjátékosok: Básti István (Salgótarjáni BTC), Dunai Antal (Újpesti Dózsa), Dunai Lajos (MTK), Fazekas László (Újpesti Dózsa), Juhász István (Ferencvárosi TC), Keglovich László (Győri Vasas ETO), Kocsis Lajos (Bp. Honvéd), Menczel Iván (Vasas), Nagy László (Újpesti Dózsa), Noskó Ernő (Újpesti Dózsa), Novák Dezső (Ferencvárosi TC), Páncsics Miklós (Ferencvárosi TC), Sárközi István (MTK), Szalay Miklós (Salgótarjáni BTC), Szűcs Lajos (Ferencvárosi TC), Varga Zoltán (Ferencvárosi TC).

A döntő: Magyarország-Bulgária 4-1

Október 26-án mintegy 60 ezer néző várta a döntő mérkőzést az Azték Stadionban. Magyarország a Fatér Károly - Novák, Dunai L., Páncsics, Noskó, Juhász, Szűcs, Fazekas, Menczel, Dunai A., Nagy L. (Kocsis a 62. percben) összeállításban lépett pályára. A mérkőzést a magyarok kezdték jobban, mégis a bolgárok szereztek vezetést a 22. percben Dimitrov révén.

Magyarország a 40. percben Menczel találatával egyenlített, majd Dunai Antal a 41. percben megszerezte a vezetést. A fordítás demoralizálta a bolgár játékosokat, akik egyre keményebben léptek oda a magyaroknak. A 43. percben először Dimitrov rúgta fel Noskót, majd egy perccel később Ivkov Dunai II-t, a játékvezető mindkettejüket kiállította. A nyolc főre olvadt bolgár csapat a második félidőben már nem tudott ellenállni a magyaroknak - a közönség biztatása ellenére sem. A 49. percben Juhász, a 62-ben Dunai II volt eredményes, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt. A 85. percben még Juhász Istvánt is kiállították.

Magyarország tehát sikeresen megvédte olimpiai bajnoki címét, és a játékok történetében harmadikként duplázott. Korábban Nagy-Britanniának 1908-ban és 1912-ben, majd Uruguaynak 1924-ben és 1928-ban sikerült ugyanez. A sikerrel hazánk harmadszorra, s máig utoljára lett olimpiai bajnok férfi labdarúgásban. Bulgária mögött Japán volt a bronzérmes, a negyedik helyen a házigazda Mexikó zárt.

Fatér Károly sportolói pályafutása után

Fatér Károly 1974. március 3-án búcsúzott az NB I-től. Utána Mészöly Kálmánnál, a Budafoki MTE-ben védett egy évet, majd a megyei I. osztályban szereplő Fajszhoz igazolt, végül egy szinttel lejjebb, a dányi TSZ csapatában védett 1979 és 1982 között. Sportolói pályafutása után edzőként tevékenykedett a Tipográfiában, a Csepelnél, illetve a női utánpótlás-válogatott kapusedzőjeként. Dolgozott a kereskedelemben is. A magyar olimpiai aranyérmes labdarúgó-válogatott Ferihegyre érkezett a KLM különgépével, állnak balról: Fatér Károly, Keglovich László, Sárközi István, Dunai Lajos (kalapban), Szalay Miklós, Szűcs Lajos, Sós Károly szövetségi kapitány, Dunai II Antal (hátul), Lakat Károly, az olimpiai csapat edzője, Fazekas László, Kocsis Lajos, Básti István (takarva), Noskó Ernő.

Az 1968-as olimpiai siker a magyar labdarúgás utolsó jelentős világsikere. Az 1970-es, ugyancsak Mexikóban rendezett vb-re nem jutott ki a Sós Károly által irányított magyar A-válogatott, az 1972-es olimpián pedig Lengyelország a döntőben 2-1-re nyert a magyar csapat ellen.

tags: #1968 #olimpiai #csapat #kapusa

Népszerű bejegyzések:

• Atlétikai EB férfi 5000 méter
• Francia tehetségek az Arsenalnál
• A modern futball transzferpiaca
• Fedezze fel Új-Zéland lélegzetelállító tájait
• Gijóni szégyen: az osztrák válogatott mélypontja