Gödöllői Röplabda Club

Az 1994-es labdarúgó-világbajnokság: Brazília diadalútja és az olaszok drámája amerikai földön

2026.06.21

Több szempontból is emlékezetes világbajnokságot rendeztek 1994-ben: ez volt az utolsó vb, ahol még 24 csapat szállt harcba a trófeáért, a címvédő németek pedig az NSZK és az NDK egyesülését követően Németország néven szerepeltek. De volt végzetes kimenetelű öngól, csarnokban rendezett mérkőzés és persze magyar játékvezető a mindmáig egyetlen gólnélküli fináléban. Múltidézés.

Az Egyesült Államok, mint házigazda: "Homokot a sivatagba - Sportot az USÁ-ba"

A történelem 15. labdarúgó-világbajnokságát az Egyesült Államok rendezte. A házigazdának könnyű helyzete volt, mivel az ország legnépszerűbb sportjának, az amerikaifutballnak stadionjai tökéletes helyszínéül szolgáltak a foci-vb meccseinek is.

Az 1994-es foci-vb kabalája, Striker

Amikor 1988-ban Zürichben az Egyesült Államoknak ítélték a világbajnokság rendezésének jogát - bár megfelelő riválisok híján (Marokkó felkészületlen volt; Brazília komoly gazdasági válsággal küzdött; Chile pedig visszalépett) nem is nagyon volt más választás - sokan vitatták a döntés helyességét. Bár a megelőző évtizedek során számos kísérlet történt arra, hogy beetessék az amikat a foci-droggal, ezek a próbálkozások többnyire kudarccal végződtek. A leglátványosabb ezek közül a North American Soccer League (NASL) bukása volt. Az 1968-ban (két, az előző évben indult liga egyesülésével) az 1966-os világbajnokság amerikai sikerén felbuzdulva létrehozott bajnokság nagy ambíciókkal indult, és a ’70-es évek közepén még magasabbra tört, amikor az úttörő Pelé New York-ba szerződése után mind több (igaz, kiöregedő) külföldi világsztárt igazoltak a csapatok. A nézőszám és a bevétel azonban korántsem nőtt arányosan a sztárfizetésekkel, a liga - minden értelemben - túlterjeszkedett, a legtöbb klub komoly adósságokkal küzdött, így aztán gyakori volt a csapat- és székhelycsere, ami teljesen lehetetlenné tette egy stabil bajnokság működtetését.

Hogy miért nem sikerült a focinak igazán betörnie Amerikába, arra számtalan - tudományos- és kevésbé tudományos - magyarázat született. Egyrészt a labdarúgás, főleg a megszakítás nélküli játék, de más különbségek miatt is nem igazán illeszthető be az amerikai sportfogyasztás - tökéletességig csiszolt - kereteibe, elsősorban természetesen a televíziós közvetítések tekintetében. Másrészt pedig az amerikaiak szemléletében van egy alapvető kettősség, ami a labdarúgás népszerűsége ellen dolgozik. Míg ugyanis az amerikaiak többségét igen kevéssé érdekli bármi is, ami az Államokon kívül történik, azt elvárják, hogy amivel kiszolgálják őket - különösen, ha sportról van szó - az a világon a legjobb, legnagyobb, legsatöbbibb legyen. 1994-ben azonban már más volt a helyzet, mint jó egy évtizeddel korábban. Időközben ugyanis a labdarúgás a legnépszerűbb sporttá vált az Egyesült Államokban - legalábbis abban az értelemben, hogy ekkor már ezt űzték a legtöbben, köszönhetően elsősorban a gyerekfoci-programoknak és különösen a női (lány-) foci hihetetlen iramú előretörésének.

Összességében tehát a focival kapcsolatos konszenzus az volt, hogy ez remek dolog arra, hogy a kiskölykök, a bénább nagyobbacskák és a lányok elidétlenkedhessenek vele; de nézni inkább azért baseballt meg igazi footballt nézünk, köszi. Ezen kellett volna változtatnia az 1994-es világbajnokságnak és ez nem is ment rosszul. Bár az Egyesült Államokban milliók azt sem tudták, mi fán terem a labdarúgás, a hatalmas stadionok mégis megteltek, a mérkőzésekre átlagban 69 ezer néző látogatott ki - egészen pontosan 68 991 -, ennyi se előtte, se azóta.

Selejtezők és a magyar válogatott kálváriája

147 csapat indult harcba a 22 vb-helyért (az Egyesült Államok a rendező, Németország a címvédő jogán automatikus résztvevő volt), amit bizonyos országok csak roppant hosszadalmas selejtezősorozat után kaparinthattak (volna) meg. Szomorú érdekesség a selejtezőkből Zambia válogatottjának repülőgép-szerencsétlensége, a Szenegálból hazafelé tartó csapat minden egyes tagjának az életébe került a baleset, ennek ellenére kis híján kijutottak a világbajnokságra.

Az európai selejtezőkben hullottak a nagyok: a franciák utolsó pillanatban Bulgária ellen maradtak alul Párizsban, az angolokat a hollandok és a norvégok ejtették ki, Portugália helyett Svájc jutott ki, és sem a csehek, sem az időközben polgárháborúba kezdő jugoszlávok nem lehettek ott. A torna legnagyobb hiányzója egyértelműen Anglia volt. Japán is az utolsó pillanatban beszedett góllal esett ki.

A magyar válogatottat ebben a selejtezősorozatban három kapitány is vezette, de hiába volt köztük például maga Puskás Ferenc is, iszonyatos lebőgés lett a vége. Kezdetnek Jenei Imre irányítása alatt kiszívtunk hazai pályán Izlandtól, ami nagyjából el is döntött sok mindent, többek között Jenei sorsát is. Az oroszoktól már Öcsivel kaptunk ki, majd Izlandon is vereség lett a vége, és jött Verebes, de már kozmetikázni sem sikerült az iszonyatos égést. A kijutó görögök és oroszok mellett Izland is megelőzött minket, két győzelmünket az 1 ponttal záró Luxemburg ellen arattuk. Magyarország - 1990-hez hasonlóan - most sem jutott ki a vébére.

Csoportkör: Drámák és rekordok

A viadalon utolsó ízben 24 ország válogatottja szerepelt, amelyeket hat négyes csoportba sorsoltak, és a kvartettek négy legjobb harmadikja is kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe. Négy év múlva Franciaországban már 32 csapatosra bővítették a létszámot. A lebonyolítás ugyanaz maradt, mint négy évvel korábban: a hat négyes csoport első két helyezettje, plusz a négy legjobb harmadik jutott a legjobb 16 közé.

A-csoport: Tragédia és zártpályás mérkőzés

Az akkoriban bombaerős románok könnyedén nyerték a csoportjukat Hagi vezérletével Svájc, USA és Kolumbia előtt. Két fontos esemény köthető az A-csoporthoz: az Egyesült Államok-Svájc találkozó volt az első vb-meccs, amelyet zárt stadionban, a Pontiac Silverdome-ban rendeztek. A nagy reményekkel érkező Kolumbia kiesését pedig a bűnbaknak kikiáltott Andrés Escobar nyakába varrták, aki öngólt rúgott a házigazda ellen, ez pedig a nemzetnek és a hátvédnek is végzetesnek bizonyult. Hazatérése után ugyanis néhány nappal egy fanatikus Medellínben agyonlőtte.

Andrés Escobar, a kolumbiai labdarúgó tragikus sorsa

B-csoport: Szalenko rekordja

Brazília simán továbbment, a svédeket és az oroszokat megelőzve, utóbbinál Oleg Szalenkót kell kiemelni, aki máig az egyetlen játékos, aki öt gólt szerzett egy vb-meccsen - mint később kiderült, a Kamerunnak lőtt mesterötös (társ)gólkirályi címet ért a támadónak. A meccs egy másik leget is hozott, Roger Milla 42 évesen a legöregebb gólszerző lett, de az előző vb meglepetéscsapata az oroszokkal együtt kihullott.

Oleg Salenkos five goals against Cameroon at the 1994 World Cup. Most iconic World Cup moments.

C-csoport: Maradona és a doppingbotrány

A németeknek és a spanyoloknak ujjgyakorlat volt Dél-Korea és Bolívia előtt végezni. Argentína azonban hiába szerzett hat pontot, a körbeverések miatt csak harmadik lett Nigéria és Bulgária mögött. Az utolsó világbajnokságán szereplő Maradona fémjelezte Albiceleste ugyan továbbjutott, de így a románokkal kellett meccselnie a negyeddöntőért, ahol elvérzett. Szintén a csoportmeccsek alatt bukott meg a doppingvizsgálaton Diego Maradona, akinek ephedrint találtak a vérében, ezért kizárták a tornáról.

Diego Maradona és az 1994-es vb doppingbotránya

Itt még nagy volt az argentinok és Diego Maradona öröme, ám a nyolcaddöntőben Románia jelentette nekik a végállomást.

E-csoport: A hihetetlen négyes

Az E-csoport elképesztő izgalmakat hozott, Mexikó, Írország, Olaszország és Norvégia egyaránt 4-4 pontot szerzett, a gólkülönbség és az egymás elleni eredmények alapján pedig a leírt sorrendben végeztek a csapatok. Ez az egyetlen a vb-k történetében, ahol mind a négy csapat ugyanannyi (4) ponttal végzett. Bár az olaszoknak rezgett a léc, negyedik legjobb harmadikként ők is továbbmentek, az F-csoportból pedig Hollandia, Szaúd-Arábia és Belgium kvalifikálta magát a legjobb 16 közé.

Egyenes kieséses szakasz: Az olaszok felébredése és német meglepetés

Különösebb meglepetés nélkül zajlottak le a nyolcaddöntők küzdelmei, ha csak a már korábban említett argentin kiesést nem vesszük ide, bár a románok akkori csapata Hagival, Petrescuval, Popescuval, vagy éppen a dél-amerikaiak ellen duplázó Dumitrescuval bárki ellen győzelmi esélyekkel léphetett pályára. A németek ugyan megszenvedtek a belgákkal, de a kétgólos Völler vezérletével végül 3-2-vel jutottak tovább. A brazilok Bebeto találatával búcsúztatták a házigazda Egyesült Államokat, a spanyolok könnyedén verték Svájcot, ahogyan a svédek a szaúdiakat, valamint a hollandok Írországot. A haza fiai hősi halált haltak Palo Altónál. A veszteséglistán ott volt Ramos, akit Leonardo könyököse miatt kórházba kellett szállítani.

Rudi Völler, a németek megmentője a nyolcaddöntőben

Az olaszok viszont csak nem akartak játékba lendülni. Nigéria a 88. percig közel állt a csodához, akkor azonban jött Roberto Baggio, aki előbb egyenlített, majd a hosszabbítás 102. percében tizenegyesből a győztes gólt is megszerezte. Mexikó és Bulgária 120 perc alatt sem bírt egymással, ott a tizenegyespárbaj döntött, az európaiak javára.

Negyeddöntők: Hollandia és Brazília Dallasban csinált csodát

A nyolc között mind a négy mérkőzés elkényeztette a futball szerelmeseit, és kárpótolta őket az addig látottakért. Az olaszok végre úgy játszottak, ahogyan azt mindenki elvárta tőlük, ennek a spanyolok itták meg a levét, Dino és Roberto Baggio góljaira - akik között csupán névrokonság van - csak Caminero tudott válaszolni, így 2-1-el Arrigo Sacchi csapata jutott elődöntőbe. Szintén 2-1 lett a bolgár-német csata, meglepetésre azonban a Nationalelf búcsúzott, Hriszto Sztoicskov mértani pontosságú szabadrúgásának köszönhetően, majd Lecskov fejesgólja mattolta a meglepett németeket. Az 1990-es vb-aranyérmes ezzel ment a levesbe, Bulgária meg az elődöntőbe. Matthäus tizenegyesgóljával még Berti Vogts legénysége vezetett, de a hajrában három percen belül előbb Hriszto Sztojcskov, majd Jordan Lecskov is betalált Bodo Illgner kapujába.

Hriszto Sztoicskov szabadrúgása Bodo Illgner hálójában

A döntőnek is beillő holland-brazil a várakozásoknak megfelelően szenzációs meccset hozott, megannyi emlékezetes, azóta ikonikussá vált jelenettel, elég csak Bebeto gólörömére, Bergkamp zseniális góljára, vagy Branco mindent eldöntő szabadrúgására gondolni. Hollandia így hiába állt fel 0-2-ről, végül csomagolnia kellett. Dallasban a brazilok végül 3-2-re nyertek. A brazilok második gólját szerző Bebeto babaringatós gólöröme is beégett az emlékezetekbe; a csatárnak két nappal korábban született meg a harmadik gyermeke, ezt is megünnepelte a találatával együtt.

Elődöntők: Roberto Baggio lába, Romário feje vb-döntőt ért Amerikában

Az elődöntőben Olaszország Bulgáriával, Brazília Svédországgal találkozott. A papírforma alapján mindenki olasz és brazil továbbjutást várt, ám a riválisok nem adták könnyen magukat. Roberto Baggio folytatta remeklését, négy perc alatt duplázott, a bolgárok pedig hiába szépítettek a szünet előtt Sztoicskov révén, az egyenlítés nem sikerült, így az olaszok történetük negyedik vb-döntőjükre készülhettek.

Roberto Baggio két góljával juttatta az olaszokat a fináléba

A svéd-brazil meccs afféle visszavágónak is beillett, hiszen a csapatok a csoportkörben már találkoztak, akkor Romário és Kennet Anderson góljaival 1-1 lett a végeredmény. A brazil zseni ezúttal sem maradt adós a találattal, Svédország ezúttal viszont nem tudott válaszolni, így létrejött az álomdöntő.

Romário gólja Svédország ellen

Az elődöntő nem hozott semmi rendkívülit, Brazília 1-0-ra legyőzte Svédországot, Olaszország 2-1-re Bulgáriát, jöhetett a brazil-olasz finálé a pasadenai Rose Bowl-stadionban 94 000 néző előtt.

A döntő: Roberto Baggio mennyből a pokolba, Brazília a futball trónjára került

Bár zseniális játékosok léptek pályára a Pasadenában megrendezett fináléban, a magyarokat a klasszikusoknál is jobban érdekelte a játékvezető, a találkozót ugyanis Puhl Sándor vezette. Az előző évben a világ harmadik legjobb játékvezetőjének megválasztott egri sípmester a vb-n a brazil-svéd (1-1) csoportmeccset, majd az olasz-spanyol negyeddöntőt is vezette, ezek után megkapta a döntőt is. A színfalak mögött ebben jelentős szerepe volt korábbi kiváló játékvezetőnknek, Palotai Károlynak, aki erről 2010-ben beszélt is egy interjúban: „Akkoriban a FIFA játékvezetői bizottságában is tevékenykedtem. Sanyi legnagyobb ellenfele a dán Peter Mikkelsen volt, akit az európai tagok többsége szívesebben látott volna a döntőben. Tudtam, hogy nekem a többi földrész képviselőjét kell elsősorban meggyőznöm arról, hogy mégis Puhl lenne a megfelelő személy. Nos, ez a taktika annyira bevált, hogy Sanyit végül is 7:3 arányban szavaztuk meg.”

A brazil Jorginho és Puhl Sándor szópárbaja a döntőben

S jól döntöttek, mert Puhl Sándor paraguayi és iráni asszisztensével tökéletesen levezette az egyébként felettébb unalmas, eseménytelen találkozót, és megdolgozott a pénzéért, hiszen a döntő gól nélküli 120 perc után tizenegyespárbajba torkollott. A mérkőzésen bár mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, inkább a küzdelem dominált, így a vb-döntők történetében először gólnélküli döntetlennel zárult a rendes játékidő, majd a hosszabbítás is, így tizenegyesekkel dőlt el a világbajnoki cím sorsa. A meglehetősen forró kaliforniai nyárban mindkét csapatnak adódott lehetősége „rendes körülmények között” eldönteni a meccset, de csatáraik rendre hibáztak - az egyetlen alkalommal pedig, amikor egy kapus rontott (a brazil Mauro Silva lövésénél Gianluca Pagliuca kezéből kiperdült a labda), besegített a kapufa. A csalódást keltő játékhoz igazán drámai szétlövés dukált.

A történet innen már ismert, brazil oldalon Márcio Santos, olasz részről viszont Baresi, Massaro és a csapat legnagyobb sztárja, Roberto Baggio is hibázott, így Brazília története során negyedszer ült fel a futballvilág trónjára. Az olaszok kezdték a lövéseket, és elsőre hibáztak is, a rutinos védő Franco Baresi rúgta fölé a labdát. Szerencséjére a nyitó dél-amerikai játékos, Marcio Santos próbálkozását Gianluca Pagliuca hárította. A következő két pár nem hibázott (Romário, Branco, illetve Demetrio Albertini, Alberigo Evani), ám a negyedik olasz, Daniele Massaro nem tudott túljárni Taffarel eszén. Mivel Dunga betalált, Roberto Baggio kegyetlenül nehéz helyzetbe került: rontás esetén magával rántja Olaszországot. A nyolcad-, a negyed- és az elődöntőben egyaránt megmentőnek, nyerőembernek bizonyuló támadó a kapu fölé lőtt, így a trófeát a brazil csapatkapitány, a kortársak és az utókor szemében „a brazil célfutballt” szimbolizáló Dunga emelhette a magasba.

Roberto Baggio kesereg a kihagyott tizenegyes után

Brazília az addigi vb-k legkevesebb gólját szerezve, 11 lőtt találattal lett világbajnok. 2010-ben a spanyolok döntötték meg ezt a rekordot, Vicente del Bosque csapatának 8 gól is elég volt a trófeához. Brazília 24 év után lett újra világbajnok - milyen érdekes: az 1970-es döntőben is Olaszországot győzte le -, s negyedik aranyérmével immár egyedül vezette a rangsort az akkor három elsőséget számláló olaszok és nyugatnémetek előtt. A Nemzeti Sport nagyon pontosan foglalta össze a döntőt és tulajdonképpen az egész tornán látottakat: „A maga módján feltétlenül megszolgálta a seleção brasileira az aranyérmet, mert az a csapat győzött, amelyik a döntőben is akart futballozni, amelynek több helyzete volt, s amely az egész torna során a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta. A braziloké volt a világ(bajnokság) legjobb csapata, még akkor is, ha a döntő méltatlan volt ahhoz a gárdához, amely a futballvilág trónjára ülhet.”

Dunga, Brazília csapatkapitánya magasba emeli a világbajnoki trófeát

A harmadik helyért

A harmadik helyért vívott találkozón a hitehagyott bolgárokkal a svédek felmosták a padlót (4-0), így övék lett a bronzérem.

Egyéni díjak

Ami az egyéni díjakat illeti, a gólkirályi címen ketten osztoztak, az ötgólos Hristo Sztoicskov és az orosz Oleg Szalenko. A torna legjobb játékosának Romáriót, legjobb kapusának a belga Michel Preud'homme-ot, legjobb fiataljának pedig a holland Marc Overmarst választották.

Az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntője

Brazília-Olaszország 0-0, tizenegyesekkel 3-2

Időpont Helyszín Játékvezető
1994. július 17. Pasadena Puhl Sándor (magyar)

Csapatösszeállítások és események

Brazília: Taffarel - Jorginho (Cafu 21.), Aldair, M. Santos, Branco - Mazinho, Dunga, M. Silva, Zinho (Viola 106.) - Bebeto, Romario. Edző: Carlos Alberto Parreira.

Olaszország: Pagliuca - Mussi (Apolloni 35.), Baresi, Maldini, Benarrivo - Berti, D. Baggio (Evani 95.), Albertini, Donadoni - R. Baggio, Massaro. Edző: Arrigo Sacchi.

Sárga lap: Mazinho, Cafu, ill. Apolloni, Albertini

Tizenegyespárbaj:

  • Franco Baresi (Olaszország) - fölé
  • Márcio Santos (Brazília) - Pagliuca védte
  • Demetrio Albertini (Olaszország) - gól
  • Romário (Brazília) - gól
  • Alberigo Evani (Olaszország) - gól
  • Branco (Brazília) - gól
  • Daniele Massaro (Olaszország) - Taffarel védte
  • Dunga (Brazília) - gól
  • Roberto Baggio (Olaszország) - fölé

tags: #1994 #vb #donto #brazil #olasz

Népszerű bejegyzések:

GRC