A káromkodás művészete és társadalmi szerepe: Válogatott finom szitokszavak és történetük

A káromkodás szinte nyelvi divattá vált. A téma mindenkit érdekel. Kit azért, mert hallja, kit azért, mert használja. Nagyon kevesen vannak azok, akik még sohasem káromkodtak. Szinte mindenhol halljuk, olvassuk, vagy mondjuk őket, lépten-nyomon kapcsolatba kerülünk velük. A magyart mint idegen nyelvet tanulók rögtön a híresen cifra magyar káromkodásokra kíváncsiak, és a gyerekeket is nagyon érdekli ez a téma.

Ha definiálni szeretnénk, a káromkodás szoros értelemben a mások kárának, sérelmének, veszteségének kívánása; átkozódás; illetve vallással kapcsolatos személyek, tárgyak, helyek és más szent dolgok hiábavaló emlegetése is annak minősül (istenkáromlás). A Modoros káromkodások posztot Joseph Linguist tanult kollégám már tavaly november körül eltervezte, de ezidiáig nem sikerült sajnos véglegesítenie a bejegyzést. Időközben tőletek is befutott pár pompásan finomkodó szitokszó, úgyhogy most boldogan közzétesszük őket. Ha jobban belegondolunk, a finomított verziók még az eredeti istenkáromló, legaljasabb dühkitöréseknél is elítélendőbbek lehetnének, hiszen az alany valami nagyon csúnya dologra gondolt, de azt tudatosan elkendőzve, elferdítve mondja ki. Tehát: mondanivalóját nem hirtelen felindulásból közölte.

A káromkodás kiváltó okai és funkciói

A káromkodásoknak vannak kiváltó okai és funkciói is. Hogy milyen szituációkban hangzanak el? Először is kiválthatja egy negatív esemény elszenvedése, amit általában mi okozunk saját magunknak. Öncélú káromkodásnak is hívhatjuk, amikor véletlenül az ujjunkra ütünk a kalapáccsal, nem a szögre, és ennek következtében hagyja el a szánkat egy-két válogatott kifejezés. Vagy leejtettünk egy poharat, és az összetört a konyhakövön. Vagy nekimegyünk a rosszul elhelyezett asztal sarkának, és a combunkban érzett fájdalomtól összegörnyedünk.

Másik eset az, amikor valaki kárt okoz nekünk. Ekkor a kiváltó ok szintén a kár (lehet baleset, fizikai vagy érzelmi sérülés is, nemcsak anyagi veszteség), de ekkor harag is munkál bennünk a fájdalom mellett. Lehet, hogy oldja a stresszt, de a történtek elfeledtetéséhez nem elég a másik kemény megfeddése, durva leszidása.

Aztán vannak, akik szánt szándékkal kötnek bele embertársaikba gúnyos beszólásaikkal: ők a verbálisan inzultálók, provokátorok. Kiváltó oka, természetesen, ennek a típusú vulgáris beszédnek is van, de biztosan nem az emberszeretet az. Inkább a felgyülemlett, feldolgozatlan düh, keserűség, csalódottság. De van olyan is, aki már annyira megszokta a folytonos káromkodást, hogy ok nélkül is egyfolytában ilyen kifejezéseket mormol.

Egy további szituáció, amikor a káromkodással inkább nevettetni, szórakoztatni akarnak az azokat produkálók, mintsem sértegetni. Humoristáink sokszor alkalmazzák a vulgáris kifejezéseket mondanivalójuk nyomatékosítására, viccek csattanójának erősítésére. Lehet valóságábrázoló szerepe is a káromkodásnak: a színészek, humoristák által felvett egyes szerepek, pl. Elvárás is lehet a káromkodás.

A focipályák nézőterén nem szurkol elég jól a közönség, ha nem nyomatékosítja a kívánságait vulgáris kifejezésekkel - persze pozitív kívánságait a csapatával, s negatív kívánságait az ellenfélével szemben. Primitív nyelvi divattá vált a bazmegnyelv: beszélője minden második vagy harmadik szava „bazmeg”. Ennek egy változata egy tévés humorműsorból is ismert „Vazze!”. Lehet imidzsalkotó is a trágár beszéd: gyakran azonosítják a vagánysággal, keménységgel. Egy rockerhez vagy egy rapperhez „illik” a durva szókimondás, míg egy kifinomult művésztől eléggé lehangoló, kiábrándító ilyeneket hallani.

De a szó szoros értelmében önkéntelen is lehet a káromkodás: létezik ugyanis olyan idegrendszeri betegség, pl. a Tourette-szindróma, aminek következtében kényszeresen sokat beszél a beteg.

A káromkodás és a társadalmi normák

Megérkeztünk az „illik vagy nem illik” kérdéskörhöz. Nagyon leegyszerűsítve: tulajdonképpen nem illik csúnyán beszélni semmilyen helyzetben. Társadalmilag elítélt, tabunak tekinthető minden vulgáris kifejezés és mondat, beszólás, káromkodás. A színterek, ahol komoly veszteségek és szankciók követik a kicsúszott csúnya szavakat: a diplomácia, a közigazgatás, a politika, az oktatás, az egészségügy és minden más hivatalos környezet.

A médiában vegyes a helyzet. Igazából ott sem ajánlott káromkodni, mégis vannak olyan műsorok, ahol gyakorlatilag ez a műsor motorja (a kifütyülés ellenére is). Ezek sokszor közvetítik az előbb felsorolt színtereken elhangzott és megörökített vulgáris elszólásokat. Így lehetett és lehet sok televíziós tanúja a verbális agressziót nem nélkülöző politikai vitáknak és más konfliktusoknak. Nem mellékes, hogy a publicitással súlyosbodnak a köztiszteletnek örvendő személy káromkodásának következményei. A magánszférában elhangzott káromkodások általában nem járnak olyan súlyos következményekkel, mint a fent említettek, de a kapcsolatokat kétségtelenül formálják.

A munkahelyi káromkodás: kutatások és ellentmondások

Már folytattak kutatásokat a munkahelyi káromkodással kapcsolatban is. A brit felmérések eredményei ellentmondani látszanak a magyar véleményeknek. A brit kutatók ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy a káromkodásnak a munkahelyen feszültségoldó, csapatépítő hatása van. Lehet úgy káromkodni a munkahelyen, hogy aztán közös nevetés legyen a vége, vagy úgy, hogy az növelje munkatársaink iránti szolidaritásunkat. Juhász Ágnes hazai pszichológus szerint ezzel szemben az agresszió szintjét növelheti a káromkodás: az agresszió ugyanis agressziót szülhet.

A vélemények és az eredmények csak látszólag ellentétesek: a különbséget a társadalmi és kulturális különbözőség okozhatja. A társadalmi és kulturális tudás, amit a szocializáció során sajátítunk el, többek között meghatározza azt, hogyan viselkedünk a munkahelyen. Valójában nem is kell az országhatárt átlépnünk ahhoz, hogy beláthassuk: a dolog nem fekete vagy fehér. Elég két eltérő jellegű munkahely vagy munkakör, két eltérő felfogású, korosztályú vagy képzettségű csapat, hogy a toleranciában, a viszonyulásokban, a kapcsolatokban különbségeket találjunk.

A káromkodó munkahelyi pozícióját is figyelembe kell venni az ilyen típusú vizsgálatoknál. A hatalmi fölénynek látványos mutatója lehet a káromkodás. Akinek a kezében a hatalom van, úgy érezheti, joga van agresszív módon reagálni, ha netán valami gondja akad az alkalmazottjaival. Ez megfordítva természetesen nem fordulhat elő. Más szempontból nézve a kérdést, a hierarchiában magasabb helyen álló személynek, mint jó vezetőnek, példát kell mutatnia az alatta állóknak. Például azzal, hogy nem engedi meg magának a vulgáris beszédet. Többek között ilyen eszközzel tarthatja fenn a presztízsét. A kérdésre, tehát, hogy a káromkodás jótékony hatással van-e a munkahelyi légkörre, nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni.

A magyar káromkodás története és fejlődése

Hogy mi, magyarok pontosan mikor és milyen formában kezdtünk nagyüzemben káromkodni, azt nyilván nehéz, vagyis szinte lehetetlen megmondani. Bár abban biztosak vagyunk, hogy a káromkodás intézménye egyidős a magyar nyelvvel, a világi törvényhozás először tényleg csak a XVI. században érezte úgy, hogy itt az idő keményebben fellépni az egyre aggasztóbb mértékben elharapódzó szentségeléssel szemben; nem is elsősorban a jó illem védelmében, vagy valami presziőz finomkodásból, hanem egyszerűen azért, mert a káromkodás akkoriban gyakorlatilag egyet jelentett az istenkáromlással. Meg a vallási jelképeket: a kirelejzumát, azt a krucifix, a szentségit, azt a hétszentségit neki, stb. Az ilyen szólást nevezzük káromkodásnak, ezek az istenkáromlásból vezethetőek le.

Amint azt Lekner Zsuza írja a Káromkodás mint frazeológiai egység című dolgozatában, a káromkodást nagyjából a XIX. század közepéig szigorúan büntették, az istenkáromlók ugyanolyan elbírálás alá estek, mint a közönséges gonosztevők. Nem csak az egyház üldözte őket, de az alispánoknak és a szolgabíróknak is feladatuk volt, hogy felkutassák és megbüntessék a káromkodókat. Az alispán évente általános nyomozást tartott megyéjében, kiszállt a falvakba. A vizsgálat során egy kérdőív alapján igyekezett információt szerezni, melynek első kérdése a következő volt: „Primo. Az első feljegyzett magyar káromkodás, vagyis inkább szitkozódás - ami az 1479-ben összeállított, máskülönben természetesen latin nyelven íródott Dubnici krónikában található - ugyanakkor valamivel korábbról származik. Eszerint 1355-ben I. Lajos magyar király hadai Zürich városánál ütköztek meg a németekkel, a véres mészárlásba torkolló összecsapás során pedig a derék magyar vitézek ilyen csatakiáltások kíséretében aprították az ellenséget: veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket!”

Eleink aztán az évek-évszázadok során egészen művészi szintre fejlesztették a káromkodást, amit Makoldy doktor viszontagságos múltunk folyamán felgyűlt nemzeti elkeseredésnek, a szangvinikus magyar vérmérsékletnek és a pattogó szép magyar nyelvnek tulajdonított. Valóságos katedrálisok épültek kurvaanyázásból.

I. Az egyik legklasszikusabb és legnagyobb karriert befutott magyar káromkodás a teremtette (kutya teremtette, ördög teremtette, baszomatta-teremtette stb.), illetve az abból facsart-eufemizált teringettét. Ez persze már hosszú-hosszú ideje nem számít valódi trágárságnak. De ez nem volt mindig így: a teremtette meggondolatlan (vagy akár jól meggondolt) használata egykoron blaszfémiának és rettenetes, pogány tselekedtnek minősült, ami komoly retorziókkal járhatott. Akad azért bőven olyan régi, egykor népszerű magyar trágárság, ami mai füllel is meglehetősen offenzívnak hangzik. Ilyen például a baszom a lelkét (vagy: basszam a lelkét/lelked/lelket stb.), amelyet maga Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás nagy műveltségű és kifogástalan ízlésű vezéralakja is elsütött egyik levelében: „Hát baszom a lelkét, az a Kalvinista lesz Dictátor közttünk?” - írta 1815.

A magyar káromkodás külföldön

Érdekes, hogy mind a teremtette, mind pedig a baszom a lelked szép irodalmi karriert futott be német nyelvterületen. Elsőként Ewald Christian von Kleist porosz katonaköltő (még véletlenül se keverjünk össze Heinrich von Kleisttel, a német romantika egyik legjelentősebb drámaírójával) használta egyik művében: egy túlvilágon játszódó álomjelenetben, ahol a harctéren elesett, majd az alvilágba megérkező katonák így szitkozódnak fennhangon: Tarem tetem! Rassa Malenka! Legalábbis az 1785-ös kiadásban még ez szerepel, aztán a későbbi verziókban állítólag kijavították, és azokban már a helyes alak vagyis: Teremtette! Baszom a lelket!

Igaz, nem író volt, de még Kleistet is megelőzte II. Nagy Frigyes porosz uralkodó, a felvilágosult abszolutizmus egyik jeles képviselője, aki még trónörökös korában, 1734-ben, a német-francia háború sűrűjéből írt haza egy barátjának, bizonyos Joachim Heinrich von der Gröben nevű hadnagynak, levelét pedig igazán svungos indítással kezdte: „Herdek teremtete! Mit gegangen mit gehangen…” (a herdek nyilvánvalóan ördög akart lenni). De ezeken kívül még számos példát találhatunk a 19. Clemens Brentano 1817-ben megjelent Die mehreren Weltmüller und ungarischen Nationalgesichter című, magyar vonatkozású elbeszélésében egy horvát nemes így szitkozódik: Passavernelkiteremtete! August Kopisch (1799-1853) a bábeli nyelvi zűrzavarról szóló humoros művében az egyik magyar kőmíves így kiált fel: Hrrr bossomaterremmtemmtel!

A magyar nyelvű trágárkodásból szerencsére Heinrich von Kleist (igen, ő már a híresebb Kleist, a Kohlhaas Mihály írója, a weimari romantika Goethéhez és Schillerhez hasonlóan megkerülhetetlen alakja) sem óhajtott kimaradni. 1810-ben - vagyis egy évvel a halála előtt - megjelent kis anekdotájában (Anekdote aus dem letzten preussischen Kriege) egy hős porosz vitézről írt, aki egymaga három francia katonával is elbánik, közben pedig - ki tudja, miért - magyarul szitkozódik: Bassa Manelka! A Bassa Manelkának van egy másik izgalmas külföldi vonatkozása is, amit a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének vezetője, Szilágyi N. Sándor fedezett fel pár évvel ezelőtt. Ahogy a 24.hu is megírta akkoriban, az alig 3,5 milliós Moldovai Köztársaságban felbukkanó ritka családnév, a Basamalerca a magyarok négy-ötszáz évvel ezelőtti, igen kedvelt káromkodásának -„basszam a lelkét” - elferdült alakja - ez pedig ugyancsak a porosz hadseregben szolgáló, a magyar kultúrát oly fáradhatatlan odaadással terjesztő magyar huszároknak köszönhető.

Válogatott finom és modoros szitokszavak

A mai, mindenféle sallangtól mentes felsorolás összeállításakor természetesen nem törekedtem a teljességre: sok-sok szeretettel várjuk a további ajakbaharapós, ujjhegyünket szánk elé tartó frázisokat!

Irodalmi trágárságok és szitkozódások

Manapság, amikor egyre durvább és szókimondóbb műalkotásokkal próbálják az olvasók magas ingerküszöbét elérni a szerzők (Nádas, Spiegelmann és még sorolhatnánk), nem lehet nem foglalkozni a trágársággal. A káromkodás pedig fontos, sőt, amennyiben mértéke és formája indokolt, akkor rendjénvaló, pláne, ha olyan változatos szitkozódási formákat használó nyelven zajlik, mint a miénk. „...majd a füzeteket elvittem Gizellához, a gépírónőhöz […] Nem szereti az ún. csúnya szavakat (nincs könnyű élete, Nádasnak is gépel) […]" - írta Esterházy a Javított kiadásban, és ez nekünk jó lesz kiindulásnak. Az utóbbi évtizedekben belopta magát a trágárkodás, kordivat lett, és része a kanonizált szépirodalomnak. A káromkodást természetesen korábban sem vettették meg szépíróink és szellemi nagyjaink, csak hát ezt éppen nem verték nagydobra, bár ebben is akadtak kivételek. Íme egy sebtiben összeállított válogatás klasszikus és kortárs szépíróink trágárságaiból, szitkozódásaiból.

• Csokonai Vitéz Mihály: A borital mellett

  „Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek, Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek. Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem, Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem. Senki nem ruházza rám a sobrák nevet, Faszariságomért huncfut aki nevet. […] Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak, Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl, Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.”

• Pázmány Péter:

  „A protestánsoknak pedig a seggem bűzös terhét küldöm”

• Janus Pannonius: (ford. Berczeli A. Károly)

  „Lúca, midőn tekerésre kinálja parázna picsáját s lábai kétoldalt lógnak a vállaimon: segge lyukán íme rettenetes ropogás szabadul ki, s mint a szilaj villám, tépi a fellegeket. Én meg az orrom jól befogom s meglépek azonnal, büszke faszom lekonyul, szégyenem onnan elűz. Lúcia semmi gyönyört nem nyújt minekünk a pinuskád míg nem hagyja alább segged e csúnya szokást.”

• Petőfi Sándor: Mit nem beszél az a német…

  „Foglalod a kurvanyádat, De nem ám a mi hazánkat!... Hadat nekünk ők izennek, Kik egy nyúlra heten mennek.”

• Dr. Réthy László (Lőwy Árpád):

  „Tekintetes kultúrmérnöki hivatal Pécsett Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk. Budapest 1903 aug.11. Teljes tisztelettel lófasz a seggükbe dr. Réthy László m. kir. érem- és régiségtári igazg. Helyettes”

• Pajzán Toldi, Toldi estéje (ismeretlen szerző):

  „Nagyfalu határán csend honol a tájon, Csak egy beteg borjú fingik néha fájón. Alvó béresektől tarkállik az asztag, Hajh, de régen volt már, mikor itt még basztak.”

• Kosztolányi Dezső: Nyár,nyár,nyár

  „Nyald ki a seggem Karinthy!” (Az idézet a verssorok kezdőbetűiből áll össze)

• Moldova György: A beszélő disznó

  „- Józsi, a kurva anyádat!” (regény nyitósoraiból)

• Esterházy Péter: Javított kiadás

  „(Bassza szájba telibe a kurva élet.) [Majd egy-két ilyet ki kén húzni. Hevesen vágytam ezekre a szavakra, mint még sose. […] Ennyi emberi csúnyaságban ki az, aki a nevetségesség veszélye nélkül fönnakadhatna egy bazmegen.” „A teringettét, de kibaszott furmányosak vagytok!” „Az ügynök szóra reflexszerűen felháborodom (terminus technicus: elönti a szar az agyam; itt: szó szerint), mit ügynöközi az apámat, a tiedét, azt ügynöközd, geci komcsi!”

• Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből

  „[…]úgy hajintjuk a sarokba az ilyen könyvet, hogy csak úgy nyekken. Vagy sutba, az is jó. De ha sutba, akkor górjuk. Úgy górjuk a sutba, hogy csak úgy nyekken. A nyekken maradhat. (A sut olyasmi, mint a puma, csak melegebb.)”

• Tandori Dezső: Hashártyaszakadási elégia

  „A jó kurva anyátok kibaszott valagát, hörögtem, vagy „Dömi…!”, a Medveszekreter felé így, nyögve, át- s-átkiabáltam, nem tudtam elröhögni magam, hogy - fasz! - felálltam, gyöngyfüggönyként lebezték a nyálam szálai a falat, telefonka asztalunkat, és Musiltól a Tonka című beszélyt, melyet leránték, s égi ajándék lett volna, ha az ördög torkomig le-s-le tömköd valami massza mocskot, úgy önti gecijét, hogy belefulladok, seggemen lelket ontok."

• Fehér Béla: Filkó

  „Ma is lukon durrantottam azt a kis kurvát, az anyja snapszeros mindenit. […] Úgy ugráltak a szemei mint két szájbabszott pingponglabda! Csókoljátok meg a pipacsvörös valagamat! […] baltával vágom ki a szemölcsét annak a gecihuszárnak, ha egyszer hazatolja a pinanyaló pofáját.”

  Ízelítő Fehér Béla gazdag szinonima szótárából: luk, prüntyő, suna, bögre, egérluk, muff, micsoda, hogyishíjják, cunci, picurka, szőrlyuk, fekete lyuk, sufni, lyuki, drótszőrű foxi, puncuska, anyapapucs

• Spiegelmann Laura: Édeskevés - Belépő

  „/.../ üvölt, te bebaszott picsa, mostmár az orrom is vérzik, még mindig térdelek, a kurva isten basszon meg téged, térdével mellberúg, de nem bőgöm el magam, ez még jobban felidegesíti, állva próbálja a hányást letakarítani magáról a gatyájával, hozzámvágja, majd hátbarúg, ettől pár pillanatra a lélegzetem is eláll, amire a második hányásroham is elkap, magam alá hányok, rá a bűzlő tamponra és a közben lassan növekvő vérfoltra, szeretem ezt a parkettát, a jó büdös kurva anyádat, te szemét ribanc, kiabál, de nem bánt, felveszi a nadrágját, még látom lassan alvadó véremet a seggén, azt a tetovált kis foltot a lapockáján, te hülye picsa, mondom magam elé, mi van, te szar, kérdezi még mindig üvöltve, te ostoba zsidó kurva, mondom magam elé, és végre elbőgöm magam, ez tetszik neki, szerintem mihelyst kimegy, kiveri még egyszer azt a nagyszerű faszt, le van szarva, hogy az a bebaszott zsidó tyúk lehányta, hatalmasat fog élvezni a lift melletti beugróban, még holnapután is érezni fogom a gecije illatát, a jó kurva anyádat, ugrok fel erre, te szemét geci, pofon vágom egyszer, kétszer, meglepődik, látom, erre nem számított /.../”

• Péterfy Gergely: Halál Budán

  „Gonzales spanyol tüzérkapitány bukfencezik örömében, kénes tűzesővel töltött vasbombái közé hemperedik, és úgy ölelgeti őket, mintha csupa hatalmas mell és segg lenne, drágáim, üvölti, tüzes, izzó picsáim, imádlak, mázsás tündérkéim, illatos seggű, gömbölyű malackáim, imádlak benneteket! Fiúk! Küldjünk be még néhány lucskos duci kislányt ezeknek a szárazseggü pogány buziknak!”

• William Shakespeare: IV. Henrik I. rész, II. felv, 4.

  „A fene beléd, te éhenkórász, te angolnabőr, te szárított marhanyelv, te ökörcímer, te tőkehal! Ó, csak volna bennem elég szusz, hogy elmondjam, mihez hasonlítasz, te szabórőf, te kardhüvely, te nyílvesszőtok, te nyomorult gyíkleső..."

A káromkodás generációs és nemi különbségei

Olyan apa mellett nőttem fel, aki a mérgét leginkább vállalhatatlan káromkodások hosszú (és kifejezetten kreatív) sorában csatornázta ki, nem is olyan ritkán. Ennek következtében én jó barátságban vagyok a csúnya szavakkal, rendszeresen használom őket, elsősorban a mondanivalóm nyomatékosítására. Évtizedek óta meg is kapom rendszeresen, hogy „egy ilyen kedves lány” vagy most már „egy anyuka” nem beszélhet úgy, mint egy kocsis. Pedig de. A húgom viszont, aki ugyanebben a családban nevelkedett, évente háromszor suttog el kicsit pironkodva egy-egy csúnya szót - rá ilyen hatással voltak a barokkos káromkodós körmondatok. De vajon min múlik, hogy mennyire „mocskos” a szánk? Nemi vagy generációs kérdés is? Számít, hogy a gyerekek mennyi káromkodást hallanak kicsiként?

Kristin Janschewitz és Timothy Jay 2012-es cikke szerint a káromkodás hatásait kevesen vizsgálják. Ők viszont több mint 10.000 epizódot rögzítettek gyerekek és felnőttek nyilvános káromkodásaiból, és arra a megállapításra jutottak, hogy nem jár káros következménnyel - erőszakos cselekedethez pedig egyetlen esetben sem vezetett. A káromkodás ugyanis sokféle dologra jó: lehet vicces, lehet stresszlevezető, sőt akár a fizikai erőszakot is helyettesítheti, és persze állhat mögötte az is, hogy valaki szeretne egy csoport részévé válni általa.

Természetesen a káromkodás nem csupán random csúnya szavakat jelent, hiszen kapcsolódhat hozzá verbális bántalmazás, szexuális zaklatás és diszkrimináció is - ez más elbírálás alá esik, mint az akár tabunak számító szavak önmagukban. De összességében a szakértők szerint valójában nincs egyértelműen negatív hatása a csúnya szavak hallásának, sőt, a használata bizonyos helyzetekben inkább segít. Ettől függetlenül a legtöbb szülő nem lelkesedik a gondolattól, hogy a gyereke csúnya szavakat mondjon.

Nem érhető tetten pontosan, hogy a gyerekek hogyan tanulják meg a csúnya szavakat, és honnan is tudják, hogy azok csúnyák. A kisiskolás korú gyerekek általában a mérgüket és a frusztrációikat fejezik ki csúnya szavakkal - de az is fontos része ennek, hogy ezzel a beszéddel komoly hatást gyakorolnak a környezetükre, figyelmet, reakciót váltanak ki. Minél kisebb egy gyerek, annál szolidabb a „csúnyaszókészlete”, és ahogy nő, úgy lesznek erőteljesebbek a használt szavak. De a káromkodás etikettjét, hogy ezek a csúnya szavak hogyan illeszkednek a kontextushoz és milyen szituációban „kell” használni őket, nagyon hamar elsajátítják. Egy iskolás gyerek általában harminc-negyven csúnya szót tud - és a megfelelő használatukat is. A szerkesztőségi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a tinik életének része az egymás között használt csúnya beszéd - sokszor jóval erőteljesebben, mint amennyire a szüleik vagy más felnőttek társaságában merik használni ezeket a kifejezéseket.

Egy 2018-as kanadai egyetemistákra és egyetemi dolgozókra fókuszáló kutatás (amelyet Jo Minx készített) a várakozással ellentétben azt találta, hogy a 35 év alatti korosztály nem káromkodik szignifikánsan többet mint a 35 év fölötti, sem formális, sem informális szituációkban. A nők általánosságban kevesebb csúnya szót használnak (elsősorban formálisabb szituációkban), mint a férfiak - témától függetlenül. Ez a kérdés a kutatók között is vitatott, és ebben a kutatásban sem egyértelmű az eredmény, mivel itt elsősorban a korosztályok összehasonlítása volt a cél. De több korábbi kutatás számolt be arról, hogy a nők (saját bevallásuk szerint mindenképpen) kevesebbet káromkodnak, mint a férfiak. Kutatások bizonyítják, hogy a káromkodás jó hatással van az emberre. Hát akkor miért ennyire hajmeresztő a XXI. században, ha egy nőt elragadnak az indulatai, vagy épp csak nevén meri nevezni a dolgokat?

Káromkodásmentes napok

Hogy a káromkodás, trágár beszéd már életünk számos területére beszivárgott, jól mutatja, hogy az autómentes, dohányzásmentes napok mintájára már többször hirdettek a világon káromkodásmentes napot. A kezdeményezők talán azt várják ezektől a „böjti” napoktól, hogy rádöbbennek az emberek: a szép beszéd önmagában felszabadít, és nincs szükség a káromkodásra semmilyen helyzetben.

tags: #valogatott #fino #karomkodasok

Népszerű bejegyzések:

• OB I Rangadók Összefoglalója
• Puskás Stadion: Múlt, Jelen és Jövő
• A hit, szerelem és család története
• X-Faktor tehetségek, mentorok és epizódok
• A futball világa könyvekben