Az 1998-as labdarúgó-világbajnokság: Ronaldo rejtélye és Franciaország diadala

Az 1998-as franciaországi világbajnokság a labdarúgás történetének egyik legdrámaibb és legemlékezetesebb tornája volt, tele váratlan fordulatokkal, kivételes teljesítményekkel és egy megmagyarázhatatlan rejtéllyel, amely a mai napig izgalomban tartja a futballrajongókat.

A címvédő és a házigazda útja a döntőbe

A címvédő brazilok voltak a franciaországi világbajnokság első számú esélyesei, s az elődöntőig magabiztosan meneteltek. Az arany-zöld mezeseknek a hollandok elleni elődöntőben volt a legnehezebb dolguk, pedig első számú csillaguk, Ronaldo, akit akkorra már, noha csak 21 éves volt, a világ legjobb játékosának is megválasztottak, megszerezte a vezetést.

A másik ágon a házigazda válogatottja szenvedte el magát a döntőig. A „kékekért” eleinte a saját közönségük sem lelkesedett. Aimé Jacquet gárdája nem került nehéz csoportba, de vitathatatlanul magabiztosan kezdett, a szaúdiak elleni 4-0 és a dél-afrikaiak elleni 3-0 biztosította a csoportból való továbbjutást.

Franciaország felemelkedése az egyenes kieséses szakaszban

A neheze az egyenes kieséses szakaszban kezdődött. A franciák Laurent Blanc a 114. percben lőtt góljával jutottak túl a paraguayiakon, tizenegyesekkel ejtették ki a sorozatban a harmadik világbajnokságon így elbukó Squadra Azzurrát (akkor tért vissza Zidane), majd Lilian Thuram pályafutásának legnagyobb napján, hátrányból fordítva győztek az elődöntőben a horvátok ellen. A jobbhátvéd 142 válogatott mérkőzésén csupán két gólt szerzett - ezt a kettőt.

Ronaldo, a Fenomén és a brazil válogatott felkészülése

Ronaldo érzelmileg mindig is labilisnak számított, s különösen az volt még a kilencvenes évek második felében. Az elkövetkező két évben a világ legjobb játékosává emelkedett. A FIFA 1996-ban és 1997-ben, a France Football „csak” 1997-ben választotta meg a numero unónak, közben még a világ legdrágább játékosa is lett sok vitát generáló klubváltásával, amivel a Barcelonából az Internazionaléhoz lépett át. Elképesztően sok gólt szerzett, de neki sem volt mindegy, kivel játszhat együtt, például a válogatottban. Nagyon szeretett volna a franciaországi világbajnokságon Romárióval kettőst alkotni, elképesztő mérleget tudtak felmutatni. A Mondial előtt 17 mérkőzésen játszottak együtt, s 30 gólt szereztek, ami lenyűgöző, 1,76-os átlag. Nem volt rossz egyébként Bebetóval sem a mutatója (1,6), az 1994-es torna másik brazil csatárhősével is szívesebben játszott, mint mondjuk Edmundóval, akitől egyszerűen félt.

Ronaldót szinte fizikai rosszullét kerülgette, amikor meghallotta, hogy Zagallo szövetségi kapitány, illetve a Zagallo, Zico kettős kihagyta Romáriót a vb-keretből és hazaküldte Brazíliába. A címvédő dél-amerikai válogatott a Párizstól körülbelül harminc kilométernyire lévő Lesignyben ütött tanyát a világbajnokság idejére, mégpedig a La Romaine nevű kastélyban. Ha az volt a választás oka, hogy nehéz megtalálni, s e körülmény hátha elriasztja az újságírók egy részét, ez sikerült is. Még a francia taxisok is nehezen találták meg, beleértve azt is, aki Ronaldót a repülőtérről először kivitte oda, mivel egy félreértés miatt senki sem várta a Fenomént. A Fenomén a tornán, egészen az utolsó mérkőzéséig jól játszott, mi több, kitűnően. Nem ok nélkül választották meg az első hat meccse alapján a Mondial legjobbjának.

A döntő előtti feszültségek és Ronaldo problémái

Főleg, hogy történt egy felkavaró eset. A brazil csapat néhány sztárjátékosát még a vb kezdete előtt kivitték a Roland Garrosra, a párizsi nyílt teniszbajnokságra. Ment a műsor, Ronaldót az újságírók kérésére együtt fotózgatták az orosz Anna Kurnyikovával, sőt, a fiú a fotósok kedvéért még puszikat is nyomott a szép szőke lány arcára. Az O Dia című riói lap ezeknek a képeknek az alapján egy „negyede sem igaz” történetet rittyentett a futballcsillag és a tenisz világranglista tizenharmadik helyén álló sztár kibontakozó románcáról. Ronaldo az ilyesmitől rettegett, meg attól, amit Júnior Baiano, a csapat egyik védője mondott a társainak: a nagynénje, aki mélyen hisz a fekete mágiában, azt olvasta ki otthon, hogy rosszul mennek bizonyos dolgok a csapattal kapcsolatban.

Ehhez jött még Zagallo elfuserált lélektani hadviselése: a kapitány fel akarta szítani a harci tüzet Ronaldóban, azt mondva, hogy a világ legjobb védői fenik rá a fogukat, s mutassa meg nekik, hogy jobb náluk, próbálják meg bármi áron, akár a legbrutálisabb eszközökkel is megállítani. Zagallo is láthatta, hogy túllőtt a célon, mert kivételezett Ronaldóval a skótok elleni győzelem után, megengedte neki, hogy egy órára találkozzon Suzanával. A marokkóiak ellen kapott egy rúgást a térdére, arra helyre, amelyet 1996-ban Eindhovenben megműtöttek. Egy hét volt a skótok elleni meccsig, azt hitte, addig minden rendben lesz. Ám a fájdalom nem múlt, nehezen aludt, amikor meg bevett egy altatót, átaludta a „kimenőt”. Suzana, nem feledve a Kurnyikova-ügyet, ezen megsértődött, s inkább elrepült Milánóba, egy reklámfilmet forgatni. S egyáltalán nem értékelte Ronaldo poénját, a Fenomén ugyanis a következő napokban egy „Vigyázat, a barátnőm nagyon féltékeny” feliratú pólóban mászkált.

Közben a brazil sajtó kombinált, még az is megjelent, hogy Suzana visszaadta vőlegényének az eljegyzési gyűrűt, s közben a TV Globo egyik munkatársával flörtöl. A következő, a norvégok elleni (egyébként valójában tét nélküli) mérkőzése volt a legrosszabb a döntőig vezető úton. Mire a brazil bulvársajtó még tovább feszítette a húrt: Ronaldo formahanyatlását Suzana új szerelmi kapcsolatával magyarázta. Kis gyógyír volt a bajaira, hogy a chileiek ellen megint ment neki a játék. Ám a dánok elleni negyeddöntő előtt már a nyilvánosság előtt is emlegette, hogy fáj a térde. Ricardo Teixeira, a brazil szövetség akkori elnöke, egyszersmind a FIFA-elnök João Havelange veje, megpendítette a válogatottat irdatlan összeggel támogató Nike cég egyik vezetőjének, hogy lehet, hogy Ronaldo nem is tud játszani a dánok ellen. Világos választ kapott az amerikaiaktól: „Játszania kell!” Játszott, nem is rosszul. Aki egy kicsit is ismeri a brazil sajtó és a válogatott viszonyát, meg úgy általában a szurkolóhad egy részének túlságosan is kritikus szemléletét, nem csodálkozik azon, hogy a címvédő már az elődöntőnél tartott, de otthonról szinte csak bírálatot kapott. Meg gúnyt.

A rejtélyes incidens a döntő előtt

Azonban gyülekeztek a felhők: három nappal a döntő előtt Ronaldónak idő előtt abba kellett hagynia az edzést, térdpanaszai miatt. Zagallo igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, miközben ő is aggódva figyelte a Fenomén állapotát. Ronaldónak a szavát is alig lehetett hallani. Még Roberto Carlosszal is feszültté vált a viszonya, idegesítette, hogy a balhátvéd állandóan a fekete varázslók zenéit hallgatta, s fölöslegesen fecsegett az újságíróknak belső dolgokról. Ronaldo imádott futballozni, gólokat lőni, élvezte az így szerzett gazdagságot, de most szívesebben visszament volna másfél vagy egy évtizedet, a szegénységbe. Agyonnyomta a felelősség. A brazil küldöttség bezárkózott, igyekezett teljesen kikapcsolni a külvilágot. A sajtóval a vb-kódexben előírtakat betartva, de a legminimálisabban érintkezett. A berkeken belül elterjedt, hogy Ronaldónak ki kell hagynia az utolsó mérkőzést, sőt, a torna után műteni fogják. Közben az orvosi stáb lidokain és xylokain tartalmú koktélokat fecskendezett a csatár térdébe, precízen ügyelve arra, nehogy megsértse a doppingszabályokat.

1998. július 12-én a Stade de France-ban vártuk a világbajnoki döntőt. Körülbelül egy órával a tervezett kezdés előtt hozták az összeállításokat, s nem akartunk hinni a szemünknek. A finálét megelőző néhány napban emlegették ugyan a rejtélyes térdsérülését, de szinte mindenki egyetértett abban, attól Ronaldo pályára lépne. Azóta sem derült ki igazán, mi is történt, bár ma már az egyértelműnek tűnik, hogy az akkor mindössze 21 éves csatárnak a találkozó délutánján görcsös rángásai voltak. Az első verziók szerint epilepsziás rohama volt - ám ezt azóta is mindenki tagadja. 2002 elején nyilvánosságra került egy új változat, amely szerint a térdproblémák miatti kezelés során a szervezetébe injekciózott szerek túladagolása vezetett a kis híján végzetes tragédiához, ezt pedig a brazil válogatott akkori főorvosa, doktor Lídio Toledo cáfolta meg.

A mérkőzés napján, a szokásos könnyű ebéd után, a játékosok felmentek a szobájukba, Ronaldo és Roberto Carlos a 209-esbe. A csatár aludni próbált, a hátvéd zenét hallgatni. Aztán Roberto Carlos egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a barátja hörög és görcsben rángatózik. „Attól féltem, meg fog halni” - mondta később. Kiabálni kezdett, Edmundo és Bebeto rohant be azonnal, ám az orvosok nélkül ők sem tudtak segíteni. Lídio Toledo és segítője, Joaquim da Matta viszont igen, Ronaldo jobban lett, még aludt is néhány percet, miközben a társai közül néhányan, mint Rivaldo és Roberto Carlos zokogtak. Roberto Carlos később azt mondta: „Délután kettőkor veszítettük el a világbajnoki döntőt. Addig egyikünk sem gondolt arra, hogy esetleg ki is kaphatunk a franciáktól.

Délután négy órakor taktikai értekezletet tartott a brazil válogatott, ezen Zagallo arról beszélt, hogy akárcsak 1962-ben Chilében, a brazil válogatottnak Párizsban is a legjobb játékosa nélkül kell megnyernie a világbajnoki döntőt. Akkor Pelé hiányzott, most Ronaldo fog. Bejelentette, hogy Edmundo kerül a kezdő csapatba. A gárda lassan elindult a stadionba, miközben Ronaldót elvitték egy kórházba, a Clinic des Lilas-ba, részletesebb kivizsgálásra. Lídio Toledo a maga szakállára cselekedett, Zagallo a szobájában aludt. A Fenomén kifejezetten jól volt, persze a körülményekhez képest, még aláírásokat is osztogatott. A vezetők kivitték a stadionba, a többiek után. S bár addigra már leadták az összeállítást, aztán változtattak. A 19 óra 48 perckor kiadott meccslapon nem szerepelt a neve a kezdő csapatban, aztán 20.18-kor új papírt hoztak, abban már benne volt. A brazil öltözőben feszült és ideges volt a hangulat. Dunga, a csapatkapitány még a közös imádkozásra sem tudta összeszedni a csapatot. Teixiera elnök közben azt hangoztatta, hogy a Nike nagyon szeretné, hogy Ronaldo játsszon.

A döntő mérkőzés: Franciaország - Brazília (3-0)

A két csapat tagjai az öltözőfolyosón találkoztak egymással. A mérkőzés minden pillanata igazolta, hogy tényleg nem „stimmelt” semmi brazil szempontból. A meccs képe nagy francia fölényt mutatott, Zinédine Zidane előbb a 27. percben, majd az első félidő szinte utolsó akciójából is gólt szerzett. „Zizou” lett a nyolcadik futballista a vb-döntők történetében, aki egynél több gólt ért el. Silvio Piola és Gino Colaussi kezdték a sort 1938-ban (éppen a magyarok ellen), a német Helmut Rahn (újra a magyarok ellen) volt a következő 1954-ben, majd a két brazil, Pelé és Vavá is duplázott 1958-ban. Mario Kempes 1978-ban Argentínában segítette két góllal a csapatát a fináléban. A találkozó a második góllal eldőlt, de Emmanuel Petit még növelte az előnyt a 90. percben. Brazília nehezen nyugodott bele a vereségbe.

Játékosok, akik egynél több gólt szereztek világbajnoki döntőben

tags: #1998 #vilagbajnoksag #teljes #merkozes

Népszerű bejegyzések:

• Tudjon meg többet a Népligetről
• A szombathelyi kosárlabda legendája
• A sportpályák méreteinek áttekintése
• Az egyetemi sportélet kulcsszereplői
• Győrtől a nemzetközi sikerekig: Faluvégi Dorottya útja