Az átlövő szerepe és a támadójáték taktikai elemei a kézilabdában
A kézilabdázás, mint csapatjáték, alapvetően a csoportos feladatmegoldásokra épül, ahol az egyéni képességek a csapattársak segítségével válnak igazán hatékonnyá. Egy kézilabdacsapat 14 játékosból áll, akik közül egyszerre maximum hét játékos tartózkodhat a játéktéren, a többiek a csereterületen foglalnak helyet. Mindig kell egy kijelölt kapus a pályára, aki a többiekétől eltérő mezt visel. A kapus mezőnyjátékosként is szerepeltethető, illetve egy mezőnyjátékos is átveheti a kapus feladatkörét, ha megfelelően elkülönül a ruházata a mezőnyjátékosokétól. Bizonyos versenyeken engedélyezik 16 fős keretek nevezését, azonban a játéktéren ilyen mérkőzéseken is csak hét játékos szerepelhet egyszerre, azaz a cserepadon ülő, és szükség esetén a mérkőzésre becserélhető játékosok számát növelték meg.
A csapat mezőnyjátékosainak egységes öltözéket kell viselniük, amelynek megjelenése az ellenféltől világosan el kell különüljön. A mezőnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába, a labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhethetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez a passzív játéknak minősül. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél.
Az átlövő helye és mozgása a csapatjátékban
Az egyén szerepe alapvető fontosságú, ám tevékenysége korlátozott, a támadó egyénileg nem képes folyamatosan, hosszú távon sikeres szereplésre csapattársai segítsége nélkül. A jól működő támadóegység számtalan gólhelyzetet alakíthat ki a játéktér egy bizonyos részén, amit leggyakrabban az akcióban részt vevő játékosok egyike fejez be kapura lövéssel. A támadópár a leggyakoribb és legegyszerűbb támadási alakzat, ami egymás mellett játszó, szomszédos támadók között alakítható ki. A támadópár elsősorban a szélső-átlövő, átlövő-irányító vagy kétbeállós játék esetén átlövő-átlövő között jellemző játékkapcsolat.
A támadó tevékenység a labda megszerzésének pillanatában megkezdődik. Ettől kezdve a támadójátékosoknak csupán egy céljuk lehet, gyorsindítással vagy szervezett támadás keretében olyan pozíció kialakítása, melyből a csapat egyik tagja kedvező eséllyel kísérelhet meg kapura lövést. Éppen ezért egy olyan kiindulóhelyzet felvétele, amelyből a játékos gyorsan és megfelelően tudja a támadás technikai elemeit végrehajtani, nemcsak szükséges, de meghatározza a támadás hatékonyságát.
Alaphelyzet és alapmozgások az átlövő pozícióban
A lábak vállszéles harántterpeszben úgy helyezkednek el, hogy a dobókézzel ellentétes láb egy fél lábfejnyivel megelőzi a másikat. A lábfejek kissé kifordulnak, míg a térd- és boka ízületek enyhén hajlítottak. A testsúly a talpak elülső-külső részén egyenletesen oszlik meg. A törzs enyhén előre dőlve kissé kifordul a dobókéz irányába. A játékos súlypontja a köldök környékén, míg súlyvonala a két lábfejet összekötő képzeletbeli egyenes középpontján helyezkedik el. A fej enyhén megemelve állandóan vizuális kapcsolatot tart fenn az ellenféllel, a játékostársakkal és a labdával. Ez az alaphelyzet lehetővé teszi a labda könnyű elfogását, gyors továbbítását, valamint a játékos labdával vagy labda nélkül történő hirtelen elindulását.
Ez az alaphelyzet azonban a játék közben csak ritkán, csupán pillanatokra, egyes technikai elemek végrehajtása között fedezhető fel. A támadójátékosra jellemző ugyanis, hogy állandóan mozgásban van, igyekszik társai számára megjátszható lenni, egy-egy elleni játékszituációban hatásosan támadni, valamint segíteni csapattársai tevékenységét. A helyes alaphelyzet tehát nagymértékben meghatározza a támadójátékos hatékonyságát azáltal, hogy biztosítja számára a technikai elemek kivitelezéséhez szükséges megfelelő kiindulóhelyzetet. Az alapmozgások pedig olyan könnyednek és gazdaságosnak kell lennie, hogy azt a játékos képes legyen az egész mérkőzés folyamán azonos szinten végrehajtani. A lábmunka a helyváltoztatás alapja, lehetővé teszi a folyamatos, gyors és pontos mozgást. A karmunka - összhangban a lábak mozgásával - egyrészt azok munkáját segíti, gyorsítja, másrészt szerepet játszik az egyensúly fenntartásában. Megfelelő alapmozgás nélkül a támadó kiesik a játék ritmusából, mozdulatai a védők számára kiszámíthatóvá válnak.
Dugattyúmozgás
A dugattyúmozgás alapvető eleme a támadójátékosok alapmozgásának felállt védelemmel szemben. A folyamatos előre-hátra mozgás támadó szándékot sugall, és ez állandó nyomás alatt tartja a védőket a támadásépítés során. A mozgás támadó alaphelyzetből az elülső láb kilépésével akkor indul, amikor a játékos számít arra, hogy a társától megkapja a labdát. Majd rövid futólépésekkel enyhe íven a kapu felé mozog, miközben törzzsel enyhén elfordulva két kézzel az érkező labda irányába nyúl. Labdaátvétel közben jobban megközelíti a védőfalat, majd támadást színlelve a szemben lévő védőket kilépésre vagy összezárásra kényszeríti. Mikor a védők a támadó mozgására reagálnak, az hirtelen megáll, majd továbbadja a labdát a szomszédos támadótársnak úgy, hogy az azt előrehaladás közben vehesse át. Amennyiben ily módon néhányszor körbejáratják a labdát a védőfal előtt, a játékosok egyfajta ritmikus mozgást vesznek fel, ami egy előre-hátra mozgó dugattyúhoz hasonlít.
Oldalazó mozgás
Az átlövők főként mélységi mozgást végeznek, míg a szélsők, de különösen a beállók alapmozgása elsősorban szélességi. Az oldalazó mozgás támadó alaphelyzetből a mozgás irányába eső láb kilépésével indul, amit a másik láb enyhe elrugaszkodása segít. Ily módon a játékos egy gyors, lapos szökkenést hajt végre oldalirányba, a lábak keresztezése nélkül, majd a talp külső élén fog talajt egy ideiglenes alaphelyzetben. A repülési fázis rövidítése, valamint az egyensúly megőrzése érdekében a lábfejek közel mozognak a talajhoz, míg a súlypont mélyre süllyesztve a talajjal megközelítőleg párhuzamosan halad.
Labdakezelési technikák az átlövő játékban
A kézilabdában a labda birtoklása és pontos továbbítása kulcsfontosságú. A labda fogása lehet egykezes és kétkezes. Az egykezes labdafogást sokkal célszerűbb alkalmazni, mivel praktikusabb és nagyobb szerepe van a támadás technikai elemeinek könnyebb végrehajtásában. A módszert célszerű a kétkezes fogás után elsajátítani, mivel kivitelezése egy fokkal nehezebb. Biztonságosabb és nagyobb védelmet biztosít a kétkezes labdafogás, melynél a hüvelykujjak majdnem összeérnek. Az egykezes fogásnál a hüvelykujj és a mutatóujj gyűrű alakzatban fogja a labdát, a másik három ujj enyhén nyitottan ráfonódik arra.
Labda elfogása és átadása
A labda elfogása, más néven átvétele lehet kétkezes és egykezes. A labda elfogása az érkező labda birtokbavételét jelenti. Lényegében a labda átvételéről és biztonságos kezeléséről van szó, melynek nehézségi foka a helyzetétől függően változik. Leggyakoribb a mellkas magasságában érkező labda elkapása. Különböző testhelyzetben is végezhetünk labdaelfogásokat. Gyakori hibák lehetnek, ha a hüvelykujjak nem néznek egymás felé, valamint ha nem hajlik be eléggé a kar a bekísérés során.
A labdaátadások célja a labda folyamatos mozgatása és a védekező csapat állandó feszültség alatt tartása. Számos típus létezik, mint például a test előtti, test mögötti, csuklópasszok, tolás, lökés, gurítás és lökés. Az egykezes labdaátadások az átadások leggyakrabban használt formái. Az egykezes felső átadás a leggyakrabban alkalmazott és legjellemzőbb labdatovábbítási mód, melynek során a labda felkészítése rövid vagy hosszú (köríves) lehet. A labdát felkészítő karral úgy fordul el a játékos, hogy a dobókézzel ellentétes váll néz a dobásirányba. A testsúly a hátsó lábra csúszik, azt enyhén behajlítja. A felkar minimum derékszöget zár be, de nem teljesen nyújtott. A labda nélküli kar enyhén hajlított a test előtt. A dobás a test elfordításával kezdődik, ezután következik a váll, a könyök, majd a csukló. Az egész mozdulat ostorcsapásszerű kivitelezésére kell törekedni.
Labdavezetés
A labdavezetés a labda birtoklásának egy tartós módja, melyet álló helyzetben és mozgás közben is végezhetünk. Két fajtája a magas és a mély labdavezetés. A magas labdavezetésnél a labda magasabbra pattan, több reakcióidőt biztosítva a vezető játékosnak a labda pattanásának irányítására. Technikai végrehajtását tekintve felülről lefelé kell „nyomni” a labdát az ujjakkal és kevésbé a tenyérrel. A labdával való érintkezési pontok sorrendben: csukló, tenyér és végül az ujjak. Menete: a tenyér nyitva, az ujjak enyhén széttárva, a csukló és az alkar laza tartásban készülnek a labda érintésére. A tanuló először az ujjhegyekkel érinti a labdát, majd rugalmas alkar- és csuklómozdulattal kíséri a labda útját a holtpontig.
Hogyan kell cselezni kézilabdában
Kapuralövés technikák
Számos felosztás létezik a kézilabdázás kapuralövéseinek formáira. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül. A talajon végrehajtott lövés tekinthető a kézilabda dobómozdulat modelljének, valamint a legalapvetőbb és a legszéleskörűbben alkalmazott lövéstechnikának. A dobást egyenes felkészítéssel hajtjuk végre, ami dinamikusabbá teszi a dobást. Végrehajtása alaphelyzetből indul, a labdát dobóhelyzetbe helyezve. A felsőtest a csípő behajlításával elfordul. A felkar vízszintes, a felkar és az alkar minimum derékszöget zár be. A labda nélküli kar enyhén behajlítva helyezkedik el a test előtt. A felkészítés röviden történik.
Miután kellőképpen begyakoroltattuk a talajon történő dobás végrehajtását, elkezdhetjük a felugrásos dobás oktatását is. A felugrásos lövésnél a test a dobás irányával szemben helyezkedik el. A labdát röviden vagy köríves felkészítéssel kell felkészíteni, ezzel egyidőben történik a váll befordítása. A lendítő láb rúg rézsút hátra-lefelé, ezután a csípő fordul befelé, a dobókar előrecsapódik.
A bedőléses lövés leggyakrabban a beállók által alkalmazott lövésforma. Ezt a visszafordulás után hajtják végre, de végrehajtható dobókézzel ellentétes oldalra fordulással is. A beálló játékos először átveszi a labdát, előtte a labda irányába lép a jobb lábával. Ezt követően süllyeszti a súlypontját. Ez a mozdulat a visszafordulás. A talajfogás tompítással történik, ahol a dobókar a másik mellé zárva érkezik le. A játékos két karját a törzse előtt vállszélességben zárja még a levegőben, majdnem nyújtott helyzetben, majd a talajjal szembefordulva érkezik le. A karok párhuzamosan helyezkednek, a vállak előre toltak, a fej enyhén jobbra vagy balra fordulva védi magát a becsapódás ellen. A tompítás elsődleges célja a sebesség csökkentése. A törzs a legvégén lassan kerül a talajra.
Támadó taktikai elemek
A támadószándék akkor igazán hiteles és meggyőző, ha a játékos labdával meredeken, a gólvonalra megközelítőleg merőlegesen tör kapura, és ezáltal gyors beavatkozásra készteti a védőt. E taktikai manőver célja a védők rögzítésével, zavarba hozásával közvetlen góllövőhelyzet kialakítása vagy más játékelem kapcsolásával közvetett gólszerzés előkészítése.
Párhuzamos rátörés
Mint az elnevezés is jelzi, a párhuzamos rátörésnek az a jellegzetessége, hogy az egyik játékos labdával, társa pedig labda nélkül tör a kapura. A párhuzamos rátörés taktikai előnye, hogy ezzel a manőverrel azonos számbeli arányoknál is jó helyzet alakítható ki átlövésre vagy áttörésre. Emellett ez a csapatrészmegoldás további taktikai elemek kapcsolásával - mint például bejátszás vagy elzárás-leválás - csapattevékenységgé terjeszthető ki. A párhuzamos rátörés elsősorban zónavédekezésnél alkalmazható hatásosan.
Húzás
A húzás a felállt védelem elleni támadójáték egyik legjellemzőbb csoportos manővere. Gyakorlati alkalmazását az indokolja, hogy egyszerű végrehajtása ellenére rendkívül hatásos, ezért ezt a taktikai elemet már kezdő csapatok is sikerrel alkalmazhatják. A húzás technikai kivitelezése a párhuzamos rátörésre épül, tulajdonképpen annak kiterjesztése egy csapatrészre vagy az egész csapatra. Leggyakrabban a szélső kezdi a manővert egy erőszakos betörést kísérelve meg védője egyik oldalán. Majd játékostársai hasonlóképpen, meghatározott sorrendben átadásokkal összekötött sorozatos kapura töréseket hajtanak végre, melyek elmozdulásra, összelépésre kényszerítik a védőket. A húzások szerepe a területvédelem elleni játékban igen jelentős, mind számbeli hátrányban, mind pedig számbeli előnyben rendkívül hatásos. Jelentőségük a vegyes védekezés ellen sem csökken, mert az emberfogással semlegesített játékos kihagyható a manőverből. Értékét tovább növeli, hogy egyes támadási rendszerekben, mint például a helytartásos támadás, a támadójáték alapját a húzás és az ahhoz kapcsolt egyéb csoportos és egyéni játékelemek képezik.
Pozícióváltoztatás
Ez a gyűjtőfogalom olyan taktikai mozgásokat takar, melynek során a támadójátékosok elhagyják előzetesen elfoglalt pozíciójukat, és hosszabb-rövidebb ideig egy másik szerepkört vesznek föl. A csoporton belüli további felosztás alapja lehet a játékosok mozgásának az ellenfél kapujához, illetve a pálya hossztengelyéhez viszonyított iránya, valamint az, hogy a két játékos összehangolt mozgása során elfoglalja-e egymás pozícióját (helycsere). Ez a csoportos taktikai manőver a pálya bármelyik részén alkalmazható, de különösen az ellenfél védelme előtt teszi lehetővé a játékosok változatos, színes szélességi és mélységi mozgásos tevékenységét. A pozícióváltoztatás a csapat támadótevékenységének szerves része, és olyan csoportos manőver, ami még a kezdő csapatok taktikai repertoárjából sem hiányozhat. A jó ütemű befutások, helycserék és alkalomszerű átfutások a mélységben tagolt vegyes védekezés ellen az áttörésekre és elzárásokra, míg a szélességben kiépített zónavédekezés ellen az átlövésekre teremtenek kiváló alkalmat. Ugyancsak eredményesen alkalmazható emberfogásos védekezés ellen, különösen szoros emberfogás esetén, mikor rövid átadásokkal, elzárások közbeiktatásával, közeli helycserékkel az ellenfél könnyebben lerázható.
Bejátszás és Elzárás
A bejátszás a labdaátadás különleges és sajátos esete, melynek célja a beállójátékos helyzetbe hozása. Speciális szerepe folytán a bejátszás többet jelent a támadójáték számára, mint általában a mezőnyben alkalmazott egyéb átadások, hiszen hozzásegíti a beállót egyéni feladatköre ellátásához, elősegíti részvételét a csoportos manőverekben, ezzel közvetlenül és közvetve segíti a támadójáték eredményességét. Gyakorlati végrehajtása labdás technikai elemekre épül, így a bejátszás alaphelyzetből vagy mozgás közben, talajról, illetve a levegőből valamennyi átadási móddal egyaránt kivitelezhető. Bejátszásra leginkább a vegyes védekezésnél nyílik jó alkalom, ugyanis a védelem mélységi és szélességi tagoltsága réseket nyit, és ez megkönnyíti a beálló helyezkedését, valamint az átadást.
Az elzárás és annak folytatása, a leválás a támadójáték egyik leghatékonyabb és leggyakrabban alkalmazott technikai-taktikai eleme. Ezen csoportos manőver elsődleges célja - védője közbeavatkozásának kizárásával - az egyik csapattárs támadótevékenységének elősegítése. Emellett a jó technikai végrehajtás lehetőséget teremt az elzáró játékosnak a jó ütemű leválásra, így gólszerzésre. Az elzárás kiterjeszthető több játékosra (csoportos elzárás), vagy folyamatos mozgás közben hosszabb ideig fenntartható (kísérő elzárás).
Cselezések és talajfogás
A cselezés a játék nagyon lényeges, sokszor nélkülözhetetlen eszköze, mely a közvetlen gól elérését vagy egy később kialakítandó helyzetet célozza. A labda nélkül végrehajtott cselek az indulócselek és az irányváltoztatások. A labdás indulócselnél a támadó erőteljesen hajlított lábbal lép ki az ellenkező irányba. A labda a támadó teste előtt zárt helyzetben van, általában két kézben. A támadó a dobó kézzel azonos lábbal ellép a védő elől, szinte párhuzamosan a védő testének síkjával. Ezután történik a labda felkészítése és a kapura dobás kísérlete, vagy a labda továbbítása. A felugrás vagy beugrás a dobó kézzel ellentétes lábról történik.
A lövőcsel a támadók azon szándékát fejezi ki, hogy kapura lövést kísérel meg. Végrehajtása során a dobás mozdulatát vagy annak bizonyos szakaszait hajtja végre. Lehet lendítéses lövőcsel, felugrásos lövőcsel és talajon végrehajtott lövőcsel. A lövőcsel végrehajtható úgy, hogy a labdát a dobókéz visszatartásával, vagy a másik kéz eléhelyezésével megállítsa a labdát.
A mai modern kézilabdázás nélkülözhetetlen eleme a biztonságos talajfogás megtanulása és alkalmazása, különösen a hevesebb pillanatokban, amikor a védőknek nem marad más választása, mint hogy lökésekkel, kemény ütközésekkel állítsák meg a támadó játékost. Sok olyan helyzet adódik, amelyeknél a megfelelő talajfogás alkalmazása segíthet a balesetek megelőzésében. A talajfogás célja a leesés sebességének minimalizálása. A talajfogási módok közül a tompításnak nagy szerepe van a beálló játékosok lövések utáni mozgásában. Ennél a tompításnál a törzs az elülső részén csúszik előre a beugrás irányának megfelelően.
tags: #kezilabda #atlovo #pozicio
