A szenvedély örvényében: Dosztojevszkij A játékos című műve a Radnóti Színházban
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij A játékos című kisregénye egy fiktív német fürdővárosban, Roulettenburgban játszódik, ahol virágzik a kaszinói élet. Az idetévedő alakok felteszik akár minden vagyonukat, és abban reménykednek, hogy ha nyernek, önmagukat is megválthatják. Bizonytalan egzisztenciájú és kiszolgáltatott emberek tűnnek fel, akik egyik pillanatban még gazdagok és előkelő körökben mozognak, a másik pillanatban pedig kitessékelik őket a teremből. A történet főhőse Alekszej, a fiatal tanító, aki ambivalens szerelmi viszonyba keveredik Polinával, és hogy pénzt szerezzen a lánynak, szerencsejátékba kezd. A fiú idővel egyre gyakoribb vendége lesz a kaszinónak, ahol a vakszerencse tesztelésének megszállottjává válik. Mindent akar és azonnal, telhetetlenül, de végül elveszti a kontrollt a játék felett.
Dosztojevszkij, amikor A játékos című kisregényét írta, folyamatos anyagi gondokkal küzdött, és gyakori látogatója volt a rulettasztaloknak is, ahol megismerte már a nyerés gyönyörét és a vesztés kínját. A játékost is elsődlegesen a pénzszerzés céljából írta: Sztellovszkij, egy uzsorás kiadó megrendelésére huszonöt nap alatt kellett papírra vetnie. Gépírónő segítségét kérte, akivel a munka során egymásba szerettek, és a huszonnégy évvel idősebb Dosztojevszkij megkérte a fiatal lány, Anna Grigorjevna kezét. A feleség később ügyesen egyengette az író pénzügyeit, bár évekig tartott, mire kirángatta férjét a szerencsejáték-függőségből.
Ezt a színpadra ritkán alkalmazott regényt a Radnóti Színház számára egy fiatal alkotópáros adaptálja: a Junior Prima díjas Fekete Ádám írja a szövegkönyvet, az előadást pedig Fehér Balázs Benő rendezi.
A roulettenburgi forgatag: díszlet és atmosféra
Az Izsák Lili által tervezett nyugtalanító ragyogásba, mely a kaszinó világát idézi, lép be a történet. A díszlet rendkívül leleményes és dinamikus. Ha megemelkedik, asztal lesz belőle, s ha mint óriási pók, a magasból ráereszkedik egy fordított ernyőcsontváz, készen is áll a rulett-terem legfontosabb tárgya. Ilyenkor baloldalt, egy teniszbíróéhoz hasonlító emelvényen megjelenik a krupié (Hajdu Tibor e.h.), hogy egy földig érő, nagy csattanással működő fémkarral szakaszolja a játszmákat.
Jellemek és sorsok a játék csapdájában
A színpadon kibontakozik a tragikus sorsú társaság, melynek tagjai a pénz és a szenvedély hálójában vergődnek. Bemutatásra kerülnek a szereplők.
Alekszej, a tanító és játékos
Bőrdzsekiben, kockás ingben lép be Alekszej, a szerző szerint is „befejezetlen jellemmel bíró” főhős, a házitanítóból játékossá váló, ingatag fiatalember (Vilmányi Benett). Sértettség és megalázottság gyötri, mint megannyi Dosztojevszkij figurát, hisz mint tanító, úrnak szolga, szolgának úr. Pénze is alig van. Önérzetén tátongó sebébe újra és újra sót szór a balsors: gazdájának, a tábornoknak (Schneider Zoltán) nevelt leányába, a kiismerhetetlen lelkületű Polinába (Sodró Eliza) tudott beleszeretni. Vilmányi Benett alakítása nagy reményekre jogosít. Szokatlanul szerves, ifjúi erő feszíti, állóképessége, kapcsolatteremtő adottsága is jelentős. „Dosztojevszkij nem való mindenkinek… Bizonyos lelkialkat kell hozzá… És az igazi átéléshez ajánlatos fiatalnak lenni.” - mondja még Szerb Antal.
Polina, a végzet asszonya
A ciklámenszín szoknyába bújt, karcsú Polina, akárcsak a sötét tekintetű Polina Szuszlova annak idején a nála húsz évvel idősebb írót, külső szemlélő számára érthetetlen mód alázza, gyötri és ugráltatja Alekszejt. Nem lehet eléggé méltányolni azt a rettenetes, bordó garbót rajta, melynek mintája leginkább az antennazavaros adáshibák csíkozására emlékeztet. Polina tényleg valami kifejezett istencsapása. Kínosabbnál kínosabb helyzeteket állít elő, személye maga a baj, s a mindenhez hozzáverődő fájdalom. Most felajánlkozásával alázza meg a fiút, szólván: Vásárolj meg!
A tábornok és Blanche, a titokzatos hölgy
Megtudjuk, hogy a tigristekintetű tábornok (Schneider Zoltán) reménytelenül szerelmes a hosszú csizmában, téglaszín forró nadrágban, kacér úti pelerinben megjelenő, titokzatos Blanche-ba (Lovas Rozi), ki méltóságot sugározni próbáló „anyjával” (Martin Márta) fölszerelkezve tért vissza hajdani, balul végződő ügyeinek színhelyére, Roulettenburgba, a képzelt fürdővárosba. A férfiak arcát perzselő, Blanche táguló orrlyukaiból áradó forró levegőt még az utolsó zsöllyesor is érzi.
Mr. Astley és De Grieux
Megtudjuk, hogy alighanem óriási körbetartozások örvénye szorítja össze a társaságot, de nem tudjuk meg, hogy Polina miféle kapcsolatban áll De Grieux-vel, a Blanche kötelékébe tartozó, fura franciával (Molnár Áron), s hogy a filozofikus természetű, csöndes angol, Mr. Astley (Rusznák András) egyáltalán miért kóvályog errefelé. Rusznák András Mr. Astley-t bámulatra méltó visszafogottsággal és jelentős belső erővel jeleníti meg. Ő az egyetlen ember, akit a látókörébe került másik ember is érdekelni tudja, anélkül, hogy szerelemtől lenne sújtva. „Nyugodjon meg, nem ön az első orosz, aki nem tudja, mi a munka.” - mondja. Persze, ő is Polináért eped, kinek sorsáról, gyógyíttatásáról az ő cukorgyárosi jövedelmét használó rokonai gondoskodnak, messze, valahol Svájcban.
A nagymama érkezése: a szerencsejáték örvénye
A tábornoki család és hitelezői egész idő alatt egy bizonyos nagymamát emlegetnek, erősen reménykedve annak örökhagyó jóindulatában, s mihamarabbi halálában. Takk! A robbanás akkor következik be, amikor Antonyida Vasziljevna (Csomós Mari), a haldoklónak hitt nagymama megérkezik. A regényben karosszékben, itt kerekesszékben trónol az úrnő. Izsák Lili olyan sárga, gyümölcsmintás selyemruhát adott rá, melynek díszítése a kínai piacok törölközőire emlékeztet. Bevásárolt vidéken, s most külföldi bevetésre kész a hölgy. „Tolj!” - kurjant egyet, s a forgó kis porond körül eszeveszett vágtába kezd a guruló szék, a forgószél fölkapja az oldalfalak fonalait, olyan a kép, mintha maga a szerencse istenasszonya rázná a fürtjeit. Ez az örvénylő, szédületes forgandóság a játék központi metaforája. Röpül minden. Csomós Mari lenyűgöző, nagyformátumú nagymamája eljátssza minden - s ezzel mindenki remélt - pénzét, s aki eddig a legjobban ellenállt a szenvedélynek, Alekszej is rákap a játékra. A mindenét elvesztő orosz herceg (Konfár Erik e.h.) is a történet része.
Alekszej felemelkedése és bukása
Amikor Polina arra beszéli rá a tanítót, hogy a vendégsereg illusztris német párjához lépve, míveljen németül valami kellemetlent és felháborítót - miért is ne? - Vilmányi Benett előkap egy elektromos gitárt, s énekelni kezd, nem is akárhogy. Erőteljes magánszáma mintha egy szlovák rockbanda „Jawohl, jawohl, ich liebe Alkohol…” refrénű, igen zúzós számát idézné. Az úri társaság, természetesen, köpni-nyelni nem tud. A botrány megvalósul, a tanítót elbocsátják. Remek, ahogy Schneider Zoltán szuszogó, termetes urasága szinte bocsánatot kér a fiútól, s jövőbeni újrafoglalkoztatással kecsegteti.
Az átdolgozás nem egy olcsóbb szállodaszobát, hanem egy nagyon csóró, kicsinyke mikróval azért ellátott kortársi albérletet ad Alekszejnek. Ez rejtőzik a félrehúzott függöny mögött, ide látogat el segítséget kérni a reményvesztett Polina, s innét indul nyerni a fiú. S most következik az a zenével is megtámasztott, ragyogó nagymonológ, az a vágta a transz tetőpontjáig, amit a negyedéves Vilmányi Benett képes hibátlanul felépíteni. Dargay nagy kapaszkodásokra képes muzsikája jókor pergetett dobokkal, s a fordulatokra rácsapó cintányér hangjaival segíti őt. A sikeredés pillanatában tényleg megindul az aranyeső a magasból. A sárga, kerek lapocskák aztán végig kísérik a játékot, hol az ölelkezők csupasz hátára, hol cipőjük talpára tapadva. De nincs megállás.
A figyelmes Blanche csap le a summára, Párizsba viszi Alekszejt, fodros, zsabós ingbe, márványrózsaszín öltönybe öltözteti, s pezsgőre és lovakra veri el a pénzt. A nagymama tényleges haldoklásának hírével, s Lovas Rozi Blanche nagyon is egyszerű lelkét megmutató, remek bosszú-áriájával ér véget a párizsi időszak. A tábornok végre elnyeri léha szerelme kezét, s egy idő múlva megjelenik Mr. Astley. A záró képben Alekszej, mint egy fáradt kölyökkutya, úgy fogadkozik, hogy holnap, majd holnap abbahagyja. Vilmányi Benett arcán ott ül a lelke.
Művészi megvalósítás és mélyreható üzenet
A tökéletes filmzeneként funkcionáló muzsika (zeneszerző és közreműködő: Dargay Marcell), s a cirkuszi lehetőségektől sem riadozó világítás (Baumgartner Sándor) sokat ad az alapélményhez. A szereplők gyakran magukat idézik és kommentálják, könnyű kis poénok pukkannak minden kecsesen megvalósított „félre” esetében. Egy pillanatra megáll az idő, mikor kiszólnak a jelenetből: „Suttogom franciául!”, avagy „Gondolom franciául!”
A huszonöt nap alatt írt, Devecseriné Guthi Erzsébet által fordított kisregényből arányos színmű született, kissé terjedelmes, de végül is védhető hosszúságú befutóval. Pompásan érvényesül benne a legnagyobb drámai tehetséggel rendelkező regényíró fürtökbe rendeződő dialógustechnikája, s a szerkezet képes mozgásban tartani a hősök „megszállott bőbeszédűségét” is. Ez utóbbi jelző Szerb Antaltól származik, aki azt is mondta, az író több alakját, s velük talán „a játékost” is mentegetve: „Akit közvetlenül a lelke irányít, az nem lehet jellem.”
tags: #a #jatekos #radnoti #szinhaz #kritika
