A "a kapusok soha sem pihennek" kifejezés és a magyar szólások világa
A magyar nyelv gazdag, évszázadok alatt formálódott kifejezéskészlete gyakran rejt magában olyan képeket, amelyek eredete a régmúlt ködös időkbe nyúlik vissza. Az olyan mondások, mint a „a kapusok soha sem pihennek”, vagy a mindennapi életünket átszövő más szólások, nem csupán nyelvi díszek, hanem történelmünk, életmódunk és megfigyelőképességünk lenyomatai.
A szólások és közmondások jelentése
Vajon tudjuk, hogy azok a napi bölcseletek, melyeket olyan sokszor használunk, mit jelentenek valójában? A magyar népnyelv az alkudozásoknál használta a kézfogást, amellyel véglegesítették a megállapodásukat az üzletet kötő felek. Máskor a „kesztyűbe dudálás” kifejezés kapcsán merül fel kérdés; ezt a Mária Terézia kedvenc vallatási módszerének tulajdonított szólást ma már gyakran vidám mesejátékok felkiáltásaként használják, holott eredeti jelentése a kínzáshoz kötődött.
Érdemes megvizsgálni a „Bányarém” szó jelentését is. Egy mitológiai alakról van szó: kísértet, szellem vagy egyszerű törpe, ez az adott hely legendájában változó lehet. A bányák mélyén él és általában jószándékú, segíti a jókat és bünteti a rosszakat, nem szereti a káromkodást, de egy valami mindenhol közös bennük: nagyon csúnyák, az emberi szemnek visszatetszőek.
A magyarok eredete
Történeti és néprajzi kitekintés
Számos szólásunk alapja egyszerű megfigyelésen vagy egykori technikai szükségszerűségen alapul. Vegyük például a „túros” kifejezést. Sokan tévesen túrósnak emlegetik, pedig nem az, hanem „túros”, ami sebeset jelent. Ha egy lónak két gazdája volt, azok bizony sokat használták, és a nyeregtől a háta nagyon hamar sebes lett.
| Szólás | Hagyományos magyarázat |
|---|---|
| Keselyűbe dudálás | Régi vallatási módszer |
| Túros a háta | Sebes hátú ló, két gazdával |
| Bányarém | Jószándékú, de csúnya bányaszellem |
Hajdanán a kocsisoknak egy meredek lejtőn fékezniük kellett, nehogy a lovakra rácsússzon az egész kocsi. Amikor leértek a lejtőről, a kereket kioldották ebből a szoros kötelékből, hiszen a veszély elmúlt. Ez is mutatja, hogy mennyi praktikus tudás sűrűsödik össze a népi kifejezéseinkben.
Az idő rétegei a nyelvben
„Ami a képzelet alkotó munkáját illeti, a költő az, aki nemcsak látja a világot, de valahogyan is látja: sötét vagy világos színben.” A szólások is hasonlóan működnek, mint a költői képek: saját világképünket vetítik ki a mindennapi beszédben. Amikor egy-egy régi mondást használunk, akaratlanul is kapcsolatba kerülünk azokkal az elődökkel, akik ezeket a képeket megalkották, legyenek azok pásztorok, kocsisok vagy éppen a cenzúra elől menekülő költők.
A nyelv határterületen mozog, akárcsak maga az ember. A közmondásokban megőrzött bölcsesség pedig segít eligazodni a világban, még akkor is, ha a szó szerinti jelentésük már régen feledésbe merült. Ahogy Szent Ágoston írta: „az idő első pillanata azonos a Teremtés pillanatával”, a nyelvünkben pedig az évszázadok sűrűsödnek össze, mint egy nyirkos konyharuhából kicsavart víz.
tags: #a #kapusok #soha #sem #pihennek
