Anglia: A Modern Labdarúgás Bölcsője

Anglia, a labdarúgás bölcsője - tartja a népszerű közhely, s talán nem is gondolnánk, hogy milyen igaza is volt annak, akinek száját először hagyta el ez a mondás. Valóban, mondhatjuk, hogy Anglia a futball bölcsője. A legtöbb ember úgy tudja, hogy a futball valamikor a 19. században született, Angliában. Bár a modern értelemben vett futball csak a 19. század második felében alakult ki, gyökerei sokkal messzebbre nyúlnak vissza, és nem csupán az angol földhöz kötődnek.

A labdajátékok ősi gyökerei világszerte

Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a szigetországi futball történetébe, utazzunk egy kicsit keletebbre, s nézzük meg, mi történt időszámításunk előtt kétezer évvel a kínai császár udvarában! Legnagyobb meglepetésünkre, itt bizony futballoznak! Ha nem is a klasszikus értelemben vett futballt, de valami ahhoz hasonlót, a cu-kü nevű játékot játszottak. A játéktér közepére két, egyenként négy méter magas bambusz rudat vertek le a földbe, közéjük hálót feszítettek ki, melybe egy kb. 60 cm átmérőjű lyukat vágtak. Ez volt a kapu, ezen kellett a játékosoknak lábbal, fejjel, mellel, ököllel vagy éppen háttal átjuttatniuk a labdát, melyet nyolc bőrdarabból varrtak össze, és tollal tömtek meg. Huang-ti császár előszeretettel játszatta ezt a játékot katonáival, mert szerinte ez a fajta testmozgás fejleszti a gyorsaságot, ügyességet és találékonyságot. A játék hatalmas népszerűségnek örvendett nem csak a katonák, de az egész nép körében.

Kínai mintára később Japán is megalkotta a saját labdajátékát, a kemarit, bár ott ez megmaradt afféle úri huncutságnak. Miniszteri rang alatt - szó szerint - senki nem rúghatott labdába. A játék egyszerűbb volt, mint Kínában, négyen-öten körbeálltak, a cél pedig az volt, hogy lábbal minél tovább a levegőben tartsák a labdát.

Érdekes módon sem a görögök, sem a rómaiak nem éreztek késztetést arra, hogy labdákat rugdaljanak, ők inkább filozofálgattak és hódítgatták a világot. Az Ókori Róma játéka, a harpastum, egy rögbiféle játék volt, leginkább ez lehet a labdarúgás távoli elődje. A római légiók hódító útjukra magukkal vitték a szőrrel bélelt felfújt hólyagot, a bőrlabdát, így a labdajátékok eszméje terjedt el szerte a kontinensen.

Középkori labdajátékok Európában

Az évszázadok során aztán Britanniától Itáliáig különböző szabályokkal játszották a rómaiak találmányát. A sport történetében eddig úgy vélték, hogy a középkori, szabályok nélküli, kaotikus mob football fejlődött át a 19. század modern labdarúgásává. Nehéz pontosan meghatározni, hogy a számtalan középkori változat közül melyik is a futball elődje. Wolfgang Behringer focikutató szerint a futball ősének első középkori forrása az 1137-es évből, Angliából származik. A 12. századra a labdarúgás őse igazán közkedvelt szórakozássá vált, egész városokat mozgatott meg.

A Firenzei Calcio

Európában az egyik legkorábbi szervezett forma Olaszországban, azon belül Firenzében jelent meg a 14. század elején. Ez volt a firenzei calcio, Európában az első körülhatárolt városi pályán zajló, mérkőzésvezető által irányított csapatjáték. A reneszánsztól kezdve Itáliában egész városrészek játszották egymás ellen a környéken csak calcioként ismert sportot. A helyi labdarúgás finanszírozásában a firenzei Mediciek jártak az élen, több herceg is a testmozgás szerelmese volt. A futball itáliai változatát jóval kifinomultabban és barátságosabban űzték, mint a brit típusú „darálást”.

Egy-egy csapat 27 főből állt, és a másik fél várát jelképező sátorba kellett belőni a labdát. A legelterjedtebb szabály szerint összesen 27 ember szerepelhetett egy oldalon, az alapfelállást tizenöt csatár, öt fedezet, négy védő, illetve három „söprögető” alkotta, ezek közül a középső meg is foghatta a labdát - így gyakorlatilag kapusként funkcionált. Ekkorra már a labdák is kezdtek hasonlítani a mai játékszerekre. A firenzei meccseket rendszerint neves eseményekkor, lekerített területen játszották - így például a Piazza di Santa Crocén.

A kezdetleges labdajátékok Skóciában és Angliában

Skócia délnyugati részén, Kirkcudbrightshire-ben, Anwoth közelében végzett ásatások során a kutatók egy 17. századi futballpálya maradványaira bukkantak. A vizsgálat Samuel Rutherford nevű presbiteriánus lelkész 17. századi levele alapján indult, amelyben azt írta, hogy a Mossrobin farmon vasárnap délutánonként a helyiek „futballt” játszottak. Ged O’Brien, a Skót Futballmúzeum alapítója és régészekből álló csapata a levél alapján megkereste és fel is fedezte ezeket a köveket. Erre válaszul Rutherford arra kötelezte a gyülekezet híveit, hogy helyezzenek el köveket a mezőn, a labdajátékokat megelőzendő. Összesen 14 nagy sziklát találtak egy 45 méter széles és 85 méter hosszú, sík területen, továbbá öt ösvényt, amelyek a pálya széléhez vezettek. Phil Richardson régész szerint nem mezőgazdasági céllal, hanem kifejezetten a játék megakadályozására helyezték el ezeket a köveket, vagyis maga a pálya is létezett és használták is. O’Brien úgy véli, hogy a rendszeres sábáti (azaz pihenőnapi) focimeccsek arra utalnak, hogy léteztek szabályok és a foci szervezett változatát játszhatták itt, nem a középkori, kaotikus la soule-ról volt szó. A skót történészek felfedezései ellenére nem minden történész van meggyőződve arról, hogy amit találtak, átírhatja a modern labdarúgás előtörténetét. A kritikusok, mint például Steve Wood a Sheffield Home of Footballtól, azzal érvelnek, hogy a skót változatnak nem biztos, hogy közvetlen köze van a modern játékhoz.

Angliában a labdarúgás először, mint „határlabdázás” jelenik meg, méghozzá egy rontásűző pogány népszokás keretein belül. A hagyomány szerint a bőrből készült „labdába” belegyömöszölték a gonoszságot és a rontást, majd az első tavaszi napon a falu apraja s nagyja kisereglett az utcákra, és jelképesen kirugdalták a veszedelmeket a falu határán túlra. A játék mindaddig tartott, míg a bőrbatyu ki nem szakad, és minél messzebbre sikerült eljuttatni ez idő alatt a labdát a falutól, annál messzebb kerültek a bajok is. 1170-ből, William Fitzstephen utazó tollából származnak az első olyan feljegyzések, melyek megemlékeznek erről a furcsa játékról. A 12. században William Fitzstephen az alábbiakat jegyezte fel a londoni Nagyünnepségekkel kapcsolatban: „Ebéd után a város összes fiatalja kimegy a mezőkre, hogy részt vegyen egy labdajátékban. Minden iskola diákjainak saját labdája van; a városi kézművesek munkásai is viszik a labdáikat.”

Az első futballmérkőzés leírása 1280-ból származik, és az Ashington közelében fekvő Ulgham mezején vívott küzdelmet írja le. A küzdelmet szó szerint kell érteni, az összecsapás során egy ember meghalt, miután beleszaladt ellenfele tőrére. Ezek a játékok tömegverekedésekhez hasonlíthattak, és gyakran veszélyesek voltak. 1283-ban néhány cornwalli a kontinentális hagyományt követve la soule játékot játszott, amelynek során egy Roger nevű férfit fejbe vágott a kőgolyó, s meghalt. Ekkoriban egyébként is durvaság, sőt brutalitás jellemezte ezt a játékot. Gyakorta több százan játszottak egyszerre, olykor egymástól kilométerekre lévő „kapuk” között, s az események inkább hasonlítottak tömegverekedésre, mint kedélyes játszadozásra. A labdajátékokat játszhatták egy közösségen belül, vagy két közösség (pl. két falu) között. A játékosok egy célt - a gólt - tűztek ki, ahová a labdát el kell juttatniuk. A játékosok száma korlátlan volt, és a szabályok nagyon lazák voltak, ha egyáltalán léteztek ilyenek.

A labdarúgás annyira az angoloké, hogy a „football” szó is Angliában jelent meg először 1486-ban. Valamikor 1481 és 1450 között (a pontos dátum ismeretlen) latin nyelven megjelent az első részletes kézirat a futballról, melyben már felismerhetőek a modern futball egyes elemei, mint például a cselezés: „A játék, melyet közös kikapcsolódásként űznek, „foot-ball”-nak hívnak. Olyan sport ez, melyben fiatalok egy nagy labdát hajtanak, de nem kézzel ütik a levegőbe, hanem lábbal görgetik a földön, sőt, nem csak a lábukkal, de a lábfejükkel és a sarkukkal is….majd elrúgják az ellenkező irányba.” 1526-ban említik meg az első futballcipőt, VIII. Henriknek tulajdonítva. 1581-ben Richard Mulcaster, az Eton Egyetem diákja, már úgy emlegeti a futballt, mint egy szervezett csapatjátékot. Ő ír először csapatokról (térfelek), pozíciókról (állások), játékvezetőről (bíra a felek fölött), és edzőről (oktató mester). Mulcaster játéka tehát valamiféle finomított változata lett volna az ősi brutális futballnak. Az első futballal foglalkozó könyv 1660-ban jelent meg Francis Willughby szerzeményeként, címe „Book of Sports” volt.

Tiltások és ellenállás

Mindezen incidensek és a feltehetően megszámlálhatatlanul sok, nem halálos kimenetelű sérülés miatt a hatóságok kezdtek aggódni a labdajátékok miatt. Nem is meglepő, hogy 1314-ben Nicholas de Fardone, London polgármestere II. Edward angol király parancsára betiltatta a játékot. A labdarúgás bekerült az angol iskolarendszerbe, megkezdődött egységesítése és szabályainak rendszerezése. A labdarúgás játékra vonatkozó mivoltával kapcsolatban Philip Stubbs, 16. századi író úgy tiltakozott: „Akkor már inkább hívhatnák egyfajta barátságos harcnak, mint játéknak vagy kikapcsolódásnak.”

A hatalom viszont nem csupán a személyi sérülésekért nézett ferde szemmel a labdázásra. 1608-ban Manchesterben azért tiltották be a futballt, mert a játék hevében túl sok ablakot törtek be a sportolók. A ködös szigetországban a labdarúgás a 14. századra olyannyira népszerűvé vált, hogy a hatalmas károk miatt 1314 és 1667 között összesen harmincszor tiltották be a játékot. 1331-ben VI. Fülöp francia király betiltotta a la soule-t az országában, 1363-ban pedig III. Edward király Angliában már mindenféle játék ellen fellépett, legyen az labdajáték, kakasviadal, kődobálás, futóverseny vagy jégkorong. Angliához és Franciaországhoz a következő század elején Skócia is csatlakozott, amikor I. Jakab király 1424-ben betiltotta a futballt. Persze a középkori labdarúgás betiltására irányuló törekvések Angliában, Skóciában és Franciaországban hosszú távon mind kudarcot vallottak, sok helyütt ma is űzik hagyományőrzők e változatokat az Egyesült Királyság területén s a világ más pontjain.

A modern labdarúgás születése Angliában

A 19. századra a labdarúgás mit sem veszített népszerűségéből, egész Anglia szerte, sőt már Franciaországban is tömegek játszották. Szabályai azonban még nem voltak kidolgozva, a durvaság pedig még mindig jellemző volt. A futballt tehát sokan szerették, főleg a szegényebb munkásosztály körében volt igen kedvelt szórakozás. Leggyakrabban mégis az iskolák, egyetemek csapatai küzdöttek meg egymással.

A gond azonban az volt, hogy minden iskolának más-más szabályrendszere volt, melyek még a középkorból eredtek. Ekkor merült fel először, hogy a szabályokat egységesíteni kellene. Az iskolák képviselői tehát összeültek, hogy kidolgozzanak egy olyan egységes szabályrendszert, mely mindenkinek megfelelő. Hosszas tárgyalások után az első kísérlet az ún. „The Cambridge Rules”, „cambridgei szabályok” volt 1848-ban. A modern szabályok alapjait a 19. század közepén akkor fektették le, amikor különválasztották a rögbit és a futballt. 1848-ban jelent meg az a szabálygyűjtemény, amely a mai játék alapja: a Cambridge University Football Rules. Voltak már egységes szabályok, 1855-ben így meg is alakult a világ első futballklubja, a Sheffield FC.

A Football Association és a szabályok finomítása

1863-ben az iskolák és egyéb szervezetek létrehozták a Futball Szövetséget (The Football Association, FA). Tovább finomították a szabályokat is: „Gólnak számít, ha a labdát a kapuba juttatják anélkül, hogy kézben vitték vagy kézzel ütötték volna. Lábbal csak a labdát szabad rúgni. A játékosnak nem szabad a labdát érintenie, ha az a levegőben van.”

A foci kezdetei nagyon kaotikusnak bizonyultak, mert sok mindenre egyszerűen nem létezett szabály, például hogy döntetlen esetén mi történjen: újrajátszás, vagy hosszabbítás jöjjön? Jól jelzi a kuszaságot, hogy majdnem minden városnak, iskolának saját szabályai voltak, ami problémássá tette a meccsek megszervezését. Az Old Etonians csapata például kétféle szabályrendszert is kidolgozott a különböző típusú pályákhoz. Ellenben a csapatok nem sokat taktikáztak, hanem támadás esetén az összes játékos előre ment. Mivel a rögbihez hasonlóan az előre passzolást tiltották, emiatt a játék jelentős része tömeges közelharcokból állt. 1866-ban mondták ki, hogy engedélyezett az előre passzolás, de csak abban az esetben, ha a gólvonal és a labdát megkapó játékos között van legalább három védekező játékos.

A korabeli játékosok és felszerelés

Megjelenésükkel is az úriember mivoltukat sugallták a hőskor első csapatai. A mai ismert mezek helyett általánosan elterjedt volt a kötött pulóver, hosszú flanel- vagy térdnadrág és a színes krikettsapka viselete. Néhány csapat egyszerűen a kriketthez használt ruhát viselte. Ma már elképzelhetetlen, de akkoriban a munkások bakancsban játszottak, lévén még egyáltalán nem léteztek futballcipők. A fentiekből kiderül, hogy a 19. század második felében a futball inkább úri szabadidős tevékenység volt, mintsem látványosság a köznép számára. Ennek ellenére a legjobb csapatok meccsei hamar felkeltették az emberek figyelmét, az újságok pedig nézők hatalmas tömegéről tudósítottak már a kezdetekkor. Hogy pontosan milyen tömegek látták az első mérkőzéseket, arról sajnos nem számolnak be a korabeli tudósítások.

Az első torna és a profizmus megjelenése

1867-ben Sheffieldben megrendezték az első futballtornát, a Youdan-kupát, melyen 12 csapat vett részt. Az ötlet Thomas Youdan helyi színháztulajdonos fejéből pattant ki, ő volt a rendezvény főszponzora is. A Hallam-Norfolk-Mackenzie háromcsapatos döntőt március 5.-én mintegy háromezer néző figyelte. A tornát és a 2 fontot érő serleget a Hallam FC nyerte. Szegény Youdan Úr nem adhatta át személyesen a futballtörténelem első trófeáját, mivel aznap éppen beteg volt. Egyébként sem emelhették a játékosok magasba a kupát, mivel az ötvösmester nem készült el vele a döntő napjára. Érdekesség az is, hogy az ezüst serleget, miután végre elkészült, gyorsan el is lopták, és csak 1997-ben bukkant fel egy skót régiségkereskedőnél, aki mindössze 2000 fontért (mintegy hatszázezer forint) készséggel visszaszolgáltatta azt a jelenleg az angol 10. ligában szereplő Hallam FC-nek. A tradicionális, máig létező FA-kupa első kiírása pedig 1871-re datálódik.

A Netflix 2020-ban bemutatott saját gyártású sorozata, A foci mindenkié remekül bemutatja, milyenek voltak a futball kezdetei. A fikciós elemekkel tarkított „dokumentarista dráma” egy észak-angliai munkáscsapat, a Darwen FC, valamint az felsőbb körök reprezentáns klubja, az Old Etonians FA-kupabeli versengésének állít emléket. A sorozat a két csapatkapitány, a textilmunkás darweni Fergus Suter, és a bankár-arisztokrata, etoni lord Arthur Kinnaird párviadalának állít emléket. Lord Kinnaird egyaránt játszott az első, hivatalos futballmérkőzésen (1866: London vs. Sheffield) és az első válogatott meccsen (1872: Skócia-Anglia) is. Az utóbbi eseményen a hazai csapat tagjaként pályára lépett Suter is. Kinnaird játékosként ötszörös kupagyőztesként, majd visszavonulása után, 30 éven át az FA elnökeként vonult be a történelembe. „Sokkal többet tett a foci népszerűsítésért, mint bármelyik ember, aki valaha is élt” - ezt Sir Frederick Wall mondta róla. Kinnaird ötszörös FA kupa győztes (háromszor a Bolton Wanderers és két alkalommal az Old Etonians „csékájaként”), amivel hosszú ideig rekorder volt. Az FA-kupa első 12 kiírásából kilencszer döntőzött aktuális csapatával, ami máig felülmúlhatatlan egyéni teljesítmény.

A skót származású Fergus Suter, egy egyszerű kőműves, a skóciai Partick FC-ben kezdte meg a labdarúgó pályafutását. Onnan „igazolt” a Darwen FC-hez és két évadot töltött a lancashire-i kiscsapatban. Suter tagja volt annak a Blackburn Rovers-nek, amely pont a Kinnaird vezette etoniak ellen veszített az 1882-es kupadöntőben. Fergus Suter és a csapattársa-cimborája, James Love lényegében az első profi játékosok voltak a világtörténelemben. Ez nagy botrány kavart, mert az „úriemberek sportjában” fel sem merült, hogy valakik pénzt fogadjanak el a játékukért, azt megalázónak és szabályellenesnek tartották. Az FA végül 1885 nyarán engedélyezte a profizmust az égisze alá tartozó csapatok és versengések körében. Ezzel mintegy legalizálva a gyakorlatot, amit a legtöbb csapat követett, miszerint fizetést ad titokban a legjobb játékosaiknak, ezzel motiválva őket. A sors furcsa fintora, hogy a hőskor két szupersztárja, sem Suter, sem Kinnaird nem futott be karriert a 1888/89-es szezonban elstartoló Football Leagueben. Suter mindössze egyszer jutott szóhoz ligameccsen (West Bromwich ellen, csereként), Kinnairdnak ennyi mérkőzés sem jutott, addigra már szögre akasztotta labdarúgó cipőjét, hogy minden erejével a foci fejlesztésére koncentráljon.

A liga elindulása további szabályok bevezetését hozta magával, a nézők gyarapodásával egyre nagyobb szükség volt megfelelő létesítmények (stadionok) építésére, illetve ekkortól tűntek fel az első szponzori reklámok is a pályákon. A foci egyre gyorsabban professzionalizálódott és egyre kevésbé hasonlított arra a játékra, amit még a sorozat két hőse, Kinnaird és Suter játszott. A foci „hőskorszaka”, a városokat csatatérré változtató mérkőzések ideje ezzel végleg lejárt. A modern játék sokkal biztonságosabb és átláthatóbb, emiatt jelentősen csökkent a sérülések száma. Ezzel együtt a sport népszerűsége is rohamosan nőtt, a 20. századra pedig világméretű jelenséggé vált. A sportág kiemelkedő alakja a 16-17. században élő nürnbergi palotagróf, Wolfgang Wilhelm volt, aki minden nap több órán át tartó edzéseken vett részt. Szerinte kulcsfontosságú, hogy a modern futballszabályok a 19. században alakultak ki Angliában.

Fontosabb dátumok a labdarúgás történetében

tags: #a #modern #labdarugas #bolcsoje #anglia

Népszerű bejegyzések:

• Átigazolási Piac és Fiatal Tehetségek
• Magyar kosaras a Los Angeles Lakersnél
• Az Atlético jutott tovább a Király-kupa elődöntőből
• Magyar Kupa győzelem a Videoton ellen
• Minden, amit tudni érdemes a Cseh Labdarúgó Kupáról