A „végső megoldás” és a holokauszt: Az európai zsidóság szisztematikus megsemmisítése
A nácik gyakran szépítő kifejezésekkel leplezték bűntetteik valódi természetét. A zsidó nép teljes megsemmisítését célzó tervet „végső megoldásnak” nevezték. A „végső megoldás” voltaképpen a teljes európai zsidóság elgázosítását, lelövését vagy más módon történő meggyilkolását jelentette. A holokauszt során a II. világháborúban mintegy hatmillió európai zsidó esett áldozatul.
Az antiszemitizmus eszkalációja és a kezdeti intézkedések
Adolf Hitler uralma alatt a zsidók üldöztetését és elkülönítését fokozatosan valósították meg. Miután a náci párt 1933-ban hatalomra került Németországban, az államilag támogatott rasszizmus zsidóellenes törvényekhez, gazdasági bojkottokhoz és a kristályéjszakai pogrom erőszakos akcióihoz vezetett. A nácik 1933-as hatalomra jutásuk után azonnal zsidóellenes intézkedések sorát hozták meg, majd 1935-ben elfogadták az antiszemitizmust jogi alapokra helyező nürnbergi törvényeket.
Hitler a nézeteit és programját összefoglaló Mein Kampf című könyvében a németség fő ellenségének a zsidóságot és a marxizmust nevezte meg, utóbbi mögött a Szovjetunió mellett a zsidókat is látni vélte. 1938-tól hangoztatott beszédei, mely szerint Európát „zsidótlanítani kell”, és pusztulnia kell a zsidóságnak, ha belesodorja Németországot a világháborúba, illetve a zsidó nemzet, mint „rákfene” emlegetése miatt, szélsőséges antiszemitizmusa cáfolhatatlan.
A zsidókérdés „megoldási” kísérletei a háború kezdetén
1940-re a náciknak két ténnyel kellett szembenézniük. Egyrészt a háború kitörésével lényegileg lehetetlenné vált, hogy a zsidókat továbbra is kivándorlásra kényszerítsék, hiszen a korábbi befogadó államok jelentős része ellenséges vagy éppen a németek által megszállt ország volt. Másrészt hiába űztek el több százezer német, osztrák és cseh zsidót, Lengyelország megszállásával több mint kétmillió újabb zsidó került uralmuk alá. Ennyi embert pedig sehol sem fogadtak volna be. Az osztrák, a német és a cseh zsidókat 1939 őszétől kezdve a kivándorlás helyett a kitelepítés réme fenyegette.
A Nisko-terv és a Madagaszkár-terv
1939-1940 telén a Birodalomhoz csatolt lengyel területekről a nácik lengyelek és zsidók százezreit deportálták a Főkormányzóságba. Az Eichmann és főnöke, Heydrich által kiagyalt új koncepció szerint a zsidókat a lengyel Főkormányzóság területén, Nisko közelében kellett volna letelepíteni. Hans Frank főkormányzó azonban nem rajongott az ötletért, hogy a Gestapo kifosztott zsidók százezreit az ő nyakába akarja varrni. 1940 márciusában elérte Hitlernél, hogy a deportálásokat állítsák le. Eichmann-nék kudarcot vallottak, de a kitelepített zsidóknak csak harmada térhetett vissza otthonába.
1940 nyarán a nácik felelevenítettek egy régebbi lengyel tervet, amely a zsidókat Madagaszkárra akarta kitelepíteni. Mivel a sziget francia gyarmat volt, a német Külügyminisztérium számára 4 millió európai zsidó deportálása Franciaország legyőzése után nem tűnt lehetetlennek. A németek azonban nem tudták megszerezni a francia flottát, és a tengereket továbbra is a brit hajóhad uralta. Így a Madagaszkár-terv az angliai légicsatában elszenvedett vereség után lekerült a napirendről.
A gettók kialakulása és az elszigetelés
Lengyelország 1939. szeptemberi német lerohanása után egyre súlyosabb intézkedéssorozat sújtotta a zsidókat, ami elvezetett ahhoz, hogy az európai zsidóságot megfosztották szabadságától és többségüket meggyilkolták. Németország 1939 őszén elfoglalta Nyugat-Lengyelországot. Ennek a területnek a legnagyobb részét a Német Birodalomhoz csatolták. Dél- és Közép-Lengyelországban a németek létrehozták a Generalgouvernementet, itt volt a legtöbb korai gettó.
A nácik először a Generalgouvernement (Főkormányzóság, német polgári kormányzat által felügyelt terület Közép- és Kelet-Lengyelországban) és a Warthegau (Németország által annektált nyugat-lengyelországi rész) területén hoztak létre gettókat (a zsidók elkülönítésére és ellenőrzésére kijelölt körbezárt terület). Ezek a gettók fallal körülzárt városnegyedek voltak, amelyekbe a nácik erőszakkal betelepítették a zsidó lakosságot, hogy ott nyomorúságos körülmények között éljenek. A gettók elszigetelték a zsidóságot azáltal, hogy elzárták a nem zsidó lakosságtól és más szomszédos zsidó közösségektől is. Az 1940. október 12-én létrehozott varsói gettó területét és lakosai számát tekintve is a legnagyobb volt.
Ilyen volt a CIVILEK ÉLETE a NÁCI Németországban | Dokumentumfilm SZÍNBEN
A tömeggyilkosságok kezdete: Einsatzgruppék és mobil gázkamrák
1941 tavaszán a német vezérkar már a Szovjetunió elleni háborúra készült. Várható volt, hogy a tervezett hódítások révén több millió újabb zsidó kerül német uralom alá. Hitler kijelentette, hogy a judeobolsevista ellenség elleni harc nem hagyományos, hanem megsemmisítő háború lesz. Ennek szellemében 1941 tavaszán Heydrich négy, összesen mintegy 3 ezer fős Einsatzgruppét (szó szerint bevetési csoport) állított fel. Az Einsatzgruppék feladata volt, hogy az előrenyomuló hadsereggel vonulva a front mögötti területeket "megtisztítsák" a nácik által veszélyesnek minősített elemektől. Ilyennek minősültek a kommunista párt tagjai, a Vörös Hadseregben szolgáló politikai tisztek, az állami vagy párttisztséget betöltő zsidók.
A Szovjetunió elleni támadással egy időben északon az Einsatzgruppe A, a front közepén az Einsatzgruppe B és C, délen pedig a D jelű alakulat kezdte meg a gyilkolást. Az áldozatokat tankcsapdákba vagy előre megásatott tömegsírokba lőtték. A kivégzésekbe - főleg Ukrajnában és Litvániában - gyakran bekapcsolódtak a helyi antiszemiták által felállított milíciák tagjai, máshol a lakosság támadt a zsidókra. 1941 őszétől az Einsatzgruppék már valamennyi zsidót - beleértve a nőket és a gyermekeket is - válogatás nélkül megölték. A zsidókat először áttelepítés ürügyével összegyűjtötték, majd a kivégzés helyszínére kísérték, ott kirabolták és meztelenre vetkőztették őket. Végül a gödör szélén álló zsidókat tarkón lőtték. Gyakori módszer volt az is, hogy az áldozatoknak le kellett mászniuk a tömegsírba és a már megöltek holttestére fekve várták a halálos sortüzet. Az Einsatzgruppék 1941 végéig 500 ezer, 1943-ig összesen mintegy 1 millió embert öltek meg.
A Szovjetunió 1941 júniusában bekövetkezett német megtámadása után az SS és a mozgó kivégző osztagokként működő rendőri alakulatok tömeges, egész zsidó közösségekre kiterjedő mészárlásokba kezdtek. 1941 őszétől az SS és a rendőrség már teherautókon működő mozgó gázkamrákat is alkalmazott. Az átalakított járműbe visszavezetett kipufogócső mérgező szénmonoxidot pumpált a lezárt raktérbe, amitől az oda bezárt foglyok megfulladtak.
A „végső megoldás” elrendelése és a Wannsee-konferencia
Nem ismert, hogy a náci Németország vezetői pontosan mikor döntöttek a „végső megoldás” végrehajtása mellett. Nem tudjuk, hogy Hitler pontosan mikor adta ki a parancsot valamennyi európai zsidó megsemmisítésére. Heydrich 1941 júliusában kapott parancsot Göringtől, hogy dolgozza ki az európai zsidókérdés "végső megoldásának" részleteit. A német zsidóknak 1941 szeptemberétől kellett sárga csillagot viselniük, októberben megkezdődött a Birodalomban élő zsidók keletre deportálása, a hónap végén pedig Himmler megtiltotta a zsidók kivándorlását. Ősztől az Einsatzgruppék és a velük együttműködő SS és rendőri egységek már minden zsidót megöltek. Ezek alapján valószínűnek tűnik, hogy Hitler valamikor 1941 őszén vagy telén rendelte el a végső megoldást, amin ekkortól már valamennyi zsidó megölését értették. A Führer szóban adta ki az utasítást, Himmler és Heydrich volt felelős a végrehajtásért.
1941. július 17-én, négy héttel a Szovjetunió megtámadása után, Hitler Heinrich Himmlerre, az SS vezetőjére bízta a megszállt Szovjetuniót érintő biztonsági ügyek intézését. Hitler széles jogkörrel ruházta fel Himmlert azért, hogy fizikailag felszámolhasson a német hatalmat veszélyeztető minden fenyegetést. Két héttel később, 1941. július 31-én Hermann Göring, a Birodalmi Marsall felhatalmazta Reinhard Heydrichet, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetőjét, hogy tegye meg az összes előkészületet az európai zsidók „végső megoldásának” átfogó tervéhez.
A wannsee-i konferencia
Heydrich 1941 novemberére értekezletre hívta össze a zsidókérdéssel foglalkozó minisztériumok, állami, SS, és rendőri szerveinek vezetőit. A konferenciára többszöri halasztás után végül 1942. január 20-án került sor a Berlin melletti Wannsee-ban. A végső megoldás megvalósítását és koordinálását 1942. január 20-án vitatták meg a náci ügynökségek német kormánytisztviselőinek találkozóján Berlin külvárosában Wannsee-ben. Ezen a napon a náci párt és a német kormány 15 magas rangú tisztviselője gyűlt össze a Berlin melletti Wannsee egyik villájában, hogy megbeszéljék „a zsidókérdés végső megoldása”-ként emlegetett terv megvalósítását.
Reinhard Heydrich SS-tábornok azért hívta össze a wannseei konferenciát, hogy (1) tájékoztassa a résztvevőket a „végső megoldás”-ról, és megszerezze támogatásukat annak kivitelezéséhez, valamint hogy (2) elmondja: Hitler maga bízta meg őt és a Birodalmi Biztonsági Főhivatalt a művelet irányításával. Mire a konferencia megkezdődött, a legtöbb résztvevő már tisztában volt azzal, hogy a náci rezsim a zsidó és más civil lakosság tömeges mészárlásába kezdett a Szovjetunió és Szerbia németek által megszállt területein. A tisztek közül senki nem emelte fel a szavát a Heydrich által bejelentett végső megoldás politikája ellen. A tanácskozáson a Harmadik Birodalom egyetlen magas szintű vezetője sem volt jelen, de tudtuk és jóváhagyásuk nélkül semmilyen döntés nem születhetett.
Valójában nem itt határozták el az „Endlösungot”, hiszen a Führer vezette államban ilyen elhatározásokat nem efféle konferenciákon hoztak. Az Adolf Eichmann által utólag készített, erősen kozmetikázott jegyzőkönyv tanulsága szerint döntésre formálisan nem is került sor, ráadásul szükség sem volt rá, hiszen 1941-42 fordulóján már kb. félmillió volt az áldozatok száma. Karsai László történész is úgy látja, itt már a hónapokkal előbb meghozott döntés megvalósítását vitatta meg a 15 főnáci. Ha így is lett volna, ettől még nem tűnik el a Wannsee névhez tapadó szimbolikus jelentés. A konferencia és a jegyzőkönyv azt az időszakot örökítette meg, amikorra a német politika megváltozott. Azt jelzi, hogy a népirtás hivatalos politikává alakult.
A jegyzőkönyv tartalma és a „keletre történő evakuálás”
Heydrich tájékoztatása alapján a „végső megoldás” mintegy 11 millió zsidót érintett volna Európában. Ez a szám nemcsak a tengelyhatalmak által ellenőrzött területeken élőket foglalta magában, hanem az Egyesült Királyság és a semleges nemzetek (Svájc, Írország, Svédország, Spanyolország, Portugália és az európai török területek) zsidó lakosságát is.
Az értekezleten Heydrich bejelentette, hogy Hitler elrendelte a zsidók "kitelepítését" keletre, ahol nagy munkacsapatokban fogják őket halálra dolgoztatni, a túlélőkkel pedig különlegesen veszélyes elemként fognak elbánni. A jegyzőkönyv a zsidók kivándorlásának korábbi erőltetését kudarcnak minősítette, új megoldásként keletre evakuálásukat javasolta. A megfogalmazás szerint Európát „nyugatról kelet felé haladva kell átfésülni”, az „evakuált zsidókat átmeneti gettókban” összegyűjteni, majd keletre szállítani. A munkaképeseket itt utak építésére kell alkalmazni, „melynek során nagy részük kétségkívül természetes létszámcsökkenés révén fog kiesni” a munkából. A végső megoldás folyamatában a zsidókat megfelelő módon és megfelelő vezetéssel keleten kell munkára fogni. A munkaképes zsidókat a nemek elkülönítésével nagy munkacsoportokban viszik utat építeni ezekre a vidékekre, miközben nagy részük a természetes létszámcsökkenés következtében kétségtelenül kimarad ebből.
A konferencia egyik fő célja a jegyzőkönyv szövege alapján annak pontosítása volt, ki számít zsidónak, és milyen szabályok vonatkoznak a kevert zsidókra, illetve a vegyes házasságban élőkre. Ezenkívül a kitelepítésekkel kapcsolatos instrukciókat is tartalmazta, miszerint gyorsítani és segíteni kell a kitelepítést, meghatározta vallási alapon a különböző országokból kitelepítendő zsidó emberek számát, illetve azt is, mely országokban kell az együttműködést erősíteni ráhatással.
Ilyen volt a CIVILEK ÉLETE a NÁCI Németországban | Dokumentumfilm SZÍNBEN
A haláltáborok rendszere és a megsemmisítés
1941 őszén az SS vezetője, Heinrich Himmler megbízta Odilo Globocnik német tábornokot (a lublini kerület rendőri és SS-vezetőjét) egy olyan terv megvalósításával, amelynek a célja a Generalgouvernement területén tartózkodó zsidók szisztematikus meggyilkolása volt. A terv Heydrich után a Reinhard-hadművelet fedőnevet kapta. A Lództól mintegy 50 kilométerre északnyugatra fekvő chelmnoi központ átalakított teherautóiban legalább 152 000 embert, főként zsidókat és több ezer romát is megöltek az SS- és rendőri alakulatok. A majdaneki tábor időről időre szintén a Generalgouvernement területén élő zsidók megsemmisítő központjaként funkcionált. Az SS több tízezer zsidót ölt meg a gázkamráiban, főként olyan kényszermunkásokat, akik már túl gyengék voltak a munkához.
1942 tavaszán Himmler Auschwitz II-t (Auschwitz-Birkenaut) is haláltábornak jelölte ki. A német SS és a rendőrség közel 2 700 000 zsidót végzett ki a haláltáborokban elgázosítás vagy golyó által.
A gázkamrák és krematóriumok működése
A hamvasztóhelyiség közepéből egy magas kémény emelkedik ki. Körülötte 9 kemence épült, mindegyik 4 nyílással. Minden nyílásba 3, átlagos méretű holttestet lehet elhelyezni, amelyek másfél órán belül teljesen elégnek. A kemencék kapacitása eléri a napi 2000 holttestet. A hamvasztóhelyiség mellett található a nagy előkészítő terem, amelyet úgy rendeztek be, hogy fürdőelőcsarnok benyomását keltse. A csarnokban 2000 ember fér el, s alatta állítólag van egy másik, hasonló méretű csarnok is. Innen egy ajtón keresztül vezet az út a néhány lépcsőfokkal lejjebb fekvő, nagyon hosszú és szűk gázkamrába. A gázkamra falain zuhanyrózsák vannak, így a kamra egy óriási fürdőcsarnok látszatát kelti. A kamra lapos mennyezetén három, légmentesen elzárható ablak van.
Az áldozatokat először az előcsarnokba vezetik, ahol azt mondják nekik, hogy a fürdőbe mennek. Itt levetkőznek, s tovább ámítják őket azzal, hogy két, fehér köpenybe öltözött férfi mindenkinek törülközőt és szappant oszt szét. Utána a gázkamrába préselik őket. 2000 ember teljesen megtölti a kamrát, úgy, hogy ott csak állva férnek el. Azért, hogy ennyi embert beszorítsanak, gyakran a kamrába lőnek, hogy a bent lévőket arra kényszerítsék, hogy előre húzódjanak. Ha már mindenki a kamrában van, kívülről bezárják az ajtót.
Ezután egy kis szünet következik, bizonyára azért, hogy a kamra hőmérséklete a kívánt hőfokot elérje. Utána gázálarcos SS-katonák másznak a tetőre, az említett ablakokat kinyitják, és bádogdobozokból port szórnak a kamrába. A dobozokon az alábbi felirat látható: "Cyklon zur Schädlingsbekampfung" ("ciklon rovarirtásra") és egy hamburgi gyár cégjelzése olvasható rajta. Ez valószínűleg egy olyan ciánkészítmény, amelyik bizonyos hőmérsékleten gázzá alakul át. E procedúra után három perccel a kamrában mindenki halott. Még sohasem fordult elő, hogy valaki életjelt adott volna magáról, ami a korábbi primitív elgázosítás során a nyírfaligetben gyakran megtörtént.
A kamra kinyitása után szellőztetnek, s a "Sonderkommando" lapos kocsikon a kemencékhez viszi a holttesteket, ahol elégetik őket. Az első krematóriumot 8000 krakkói zsidó elgázosításával és elégetésével "avatták fel" 1943. március elején. Erre az eseményre prominens vendégek érkeztek Berlinből, magas rangú tisztek és magas beosztású civilek. A krematórium vezetésével nagyon meg voltak elégedve, s gyakran néztek be a kémlelőlyukon keresztül a gázkamrába.
Ilyen volt a CIVILEK ÉLETE a NÁCI Németországban | Dokumentumfilm SZÍNBEN
A „végső megoldás” következményei és a felelősségre vonás
Magyarországról az ország német megszállása után, 1944 nyarán Adolf Eichmann irányításával, a magyar csendőrség közreműködésével 437 ezer zsidót deportáltak, szinte mindegyiküket Auschwitz-Birkenauba, ahol becslések szerint 360-390 ezret megöltek közülük.
A Cseh és Morva Protektorátust is vezető Heydrich nem sokáig munkálkodhatott a Wannsee partján megfogalmazott gyilkos terv megvalósításán: 1942 májusában cseh ellenállók Prágában súlyosan megsebesítették, s néhány nappal később meghalt. A háború után álnéven Argentínában bujkáló Eichmannt 1960-ban az izraeli titkosszolgálat elrabolta, majd Jeruzsálemben bíróság elé állították, és 1962-ben kivégezték.
tags: #a #vegso #megoldas #swansea
