Ady Endre és a magyar írók futballhoz fűződő különös viszonya
Magyarórán nem tanítják, az irodalomtörténet pedig alig-alig tartja számon a 20. század klasszikus magyar íróinak meccseit, fociról szerzett benyomásait, pedig az utókorra maradt személyes történeteik, színes anekdotáik vagy éppen sarkos megállapításaik páratlanul izgalmas olvasmányélményt kínálnak.
Azt hihetnénk, költőink maximum csak verslábakkal fociztak, de ez korántsem volt így. Volt, aki csak rajongott ezért a labdajátékért, de volt, aki nem csak messziről imádta a focit és ezért versbe foglalta, hanem e mellett rúgta is a bőrt. Közülük is az egyik legfurcsább játékos Ady Endre volt, akinek életrajzából és költészetéből is kiviláglik, hogy sem csapatjátékos, sem sportember nem volt.
Ady, a debreceni futball úttörője
Kevesen tudják, hogy a száz éve elhunyt Ady Endre 1899-ben tagja volt Debrecen első futballcsapatának. Egy 1899-es, eldugott sajtóhír szerint mégis játszott Debrecen első futballegyüttesében - igaz, a harmadéves joghallgató neve a tudósításban Adi Endreként szerepel.
A fenti beszámoló, amely az Érmindszenten született költő és a századforduló újdonságaként terjedő labdarúgás kapcsolatának egyetlen fennmaradt dokumentuma, a Debreczeni Főiskolai Lapok 1899. január 20-i számának 73. oldalán jelent meg, és rögtön némi magyarázatra szorul. Mint a különleges életrajzi mozzanat hátterét és körülményeit A debreceni futball képes kalauza című könyvében alaposan feldolgozó Sándor Mihály rámutat, Ady Endre 1898 októberétől a nevezett lap szerkesztőségének főmunkatársa volt, ami a szerző álláspontja szerint megerősíti, hogy „neve helytelen formában történő írása ellenére más személy nem lehetett a jelzett futballista”. Nyomósabb érv azonban az egyezés mellett, hogy a sporttörténész adatai alapján az adott időszakban más Ady vagy Adi néven ismert joghallgató nem tanult a debreceni intézményben.
Annak ellenére, hogy Debrecen városában az első nyilvános futballmérkőzést csak 1902-ben rendezték, a jogakadémia diákjaiból szerveződő alakulat Debrecen első labdarúgócsapatának tekinthető.
A Debrecen első focicsapatának tagjai 1899-ben (a Debreczeni Főiskolai Lapok szerint):
| Név | Évfolyam / Joghallgató |
|---|---|
| Dzurilla Béla | 3. jh |
| Sipos Béla | 3. jh |
| Kemény Emil | 2. jh |
| Kun Béla | 3. jh |
| Frater Jenő | 1. jh |
| Adi Endre | 3. jh |
| Szaitz Márton | (nincs adat) |
| Schiller | 2. jh |
| Hirschfeld Dezső | 1. jh |
| Mészáros Károly | (nincs adat) |
| Bodnár Sándor | 2. jh |
| Mohácsy | 3. jh |
Benedek Marcell - Ady Endre élete és emberi képe (1924)
Miért focizott Ady Endre?
Nem ok nélkül való, hogy éppen az új eszmék iránt fogékony, világra nyitott, értelmiségi fiatalok körében eresztett gyökeret a sportág. Szegedi Péter szociológus a Debreceni futballtársadalom születése című tanulmányában a Debreczeni Torna Egylet 1867-es életre hívóinak névsorából vonja le a sport helyi szerepére vonatkozó következtetést:
„A klub alapítói és vezetői között túlnyomórészt a szabadelvűek híveinek neveivel találkozunk. Úgy vélem, nem véletlenül: a sport, e nyugatról érkező, idegen »hóbort« a modernizáció szimbóluma volt, melyet a hagyományhű, agrárius függetlenségiek elutasítottak.”
E tekintetben a futball korabeli kultúrája összecseng Ady Endre liberális gondolkodásával, modern utakat kereső felfogásával. Ady Endre, mivel fogékony volt az új eszmékre, és nyitott volt a világra, a modern utakat kereste, ezért vett részt az akkoriban, a modernizáció szimbólumaként nyugatról érkező labdajátékban, a fociban - vélekedik Szegedi Péter szociológus.
A párhuzamot erősíti a Keletmagyarországi Sporthírlap 1921. május 21-i visszaemlékezése a debreceni futballkalandra: „A magyar poézis nagy reformátora, minden ujitás lelkes barátja tehát akkor sem tagadta meg magát, mikor a sportról volt szó. Az elsők, a kezdők, az uttörők között volt itt is…”
Ady testi adottságai és a futballban való kibontakozás
Életrajzából és költészetéből is kiviláglik, hogy Ady Endre sem csapatjátékos, sem sportember nem volt. Gyermekként az Érpataknál beszakadt alatta a jég, melynek következtében beszorult a lába és elfagytak az ízületei, emiatt egész életében csámpás maradt - írja Csillag Péter sportújságíró az Ady stoplisban - klasszikus magyar írók a futballról című könyvében.
Bár a csapatnak tagja volt, valószínűleg testi adottságainak is köszönhetően mégsem tudott a labdarúgásban kibontakozni. Bármennyire is szerette volna, sok teret és lehetőséget nem kapott a sportéletben, amitől kiközösítve érezte magát. Ezt a
„Kövér könnyel, sóvár vággyal Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem.”
sor is érzékeltetheti.
A magyar írók és a labdarúgás szélesebb kontextusa
Ady Endre esete csupán egy a számos érdekesség közül, amely kiderül Csillag Péter Ady stoplisban című új kötetéből, melyben a magyar írók és a foci kapcsolatát tárja fel. A könyvben, amely a Nemzeti Sport „Népsport” című mellékletében megjelent cikksorozat alapján született, huszadik századi magyar írók, költők futballról szóló szövegeit, futballal kapcsolatos személyes történeteit ismerhetik meg.
Például, József Attila alighanem az Aranycsapat-edző Sebes Gusztáv édesapjáról mintázta Csoszogi, az öreg suszter alakját, Rejtő Jenő pedig a torinói olasz-magyar kedvéért nászútját szakította félbe. Juhász Gyulát a Szegedi Bástya csapata meccsbérlettel és belépőjén költőhöz méltatlan helyesírási hibával ajándékozta meg („álandó szabadjegy”). Karinthy Frigyes a Nemzeti Sportnak elfeledett csatármúltjával büszkélkedett, Radnóti Miklós pedig 1938 nyarán baráti társasággal napozva hallgatta a magyar válogatott vb-meccsének rádióközvetítését. Csáth Géza egy szabadkai délutánon a rosszullétig rugdosta a labdát unokatestvérével, Kosztolányi Dezsővel.
A klubhűség legszebb mondatait megfogalmazó Mándy Iván a Régi idők focija című kultuszflm születésénél bábáskodott, a tiszteletbeli szegedi klubelnök, Móra Ferenc pedig kellő iróniával írta le az első magyar játékosügynökkel folytatott társalgását.
Csodálatra méltó futball- és kultúrtörténeti különlegesség, hogy a Budapestet heteken át lázban tartó 1927. szeptemberi magyar-osztrák (5:3) mérkőzés az Üllői úti tribünön átélt élmény nyomán négy kiváló szerzőt, Móricz Zsigmondot, Szabó Lőrincet, Zelk Zoltánt és Pásztor Árpádot is írásra sarkallta. Ahogy Karinthy Frigyes is megjegyezte: „Egy délután szabadság, egy ordításnyi szabadság.”
