A labdarúgás közgazdasági alapjai: Hogyan működik a játék eladása?
A labdarúgás, mint globális jelenség, nem csupán sport, hanem egy komplex gazdasági rendszer is, amelynek megértéséhez elengedhetetlenek a közgazdasági alapok. A hivatásos sportolók jogai, az átigazolási piac dinamikája, az állami támogatások szerepe és a pénzügyi szabályozások mind hozzájárulnak a sportág gazdasági működéséhez.
A játékjogok piaca és az átigazolások
A sportiparban a hivatásos sportolók maguk rendelkeznek minden sporttevékenységük végzéséhez kapcsolódó jogokkal. A futballisták egy versenyrendszerben azonban csak egy csapat tagjaként tudnak szerepelni, ennek érdekében a csapatot működtető sportszervezet meghatározott időtartamra szerződést köt a kiválasztott, szerződéssel nem rendelkező játékossal (igazolás).
A futballista a sportolási jogát (játékjog) a szerződés időtartamára átruházza a futballvállalatra, cserében a klub biztosítja a sportolás feltételeit. Amennyiben egy játékos a szerződés időtartama alatt munkahelyet akar váltani, akkor a játékjogot ki kell vásárolni (átigazolás).
Ezt főszabályként a játékjogot megszerezni kívánó vállalat fizeti megegyezés alapján (átigazolási díj), de amennyiben a játékosok és klub ezt a lehetőséget rögzítette, akkor a futballista bizonyos feltételek megléte esetén előre meghatározottan kivásárolhatja magát a szerződésből és szabadon igazolhatóvá válik (kivásárlás).
Klubváltásokra az átigazolási időszakokban van lehetőség, erre évente kétszer, télen és nyáron nyílik lehetőség a futballban, jellemzően a nyári időszakra fókuszálva.
A piaci mechanizmusok és a kiegyenlítődés
Sportközgazdasági szempontból a labdarúgásban az átigazolási időszakokban a játékjogok iránti kereslet, azok kínálata, a piaci folyamatok hatékonyságának biztosítása, szabályozása áll a figyelem középpontjában. A képlet világos: tiszta piaci viszonyok között, szabályozások nélkül, a gazdag, nagy tőkeerővel rendelkező futballvállalatok a legjobb képességű játékosokat (sztárok) magukhoz csábítják, így azok kevés számú futballcsapatban koncentrálódnak, azok „űrfutballt”, a többiek ellenben gyenge focit játszanak.
Ez a helyzet azonban érdektelenné teheti a versenyrendszereket, hiszen a csapatsportok egyik sajátos vonzereje az azonos játékerőt képező csapatok küzdelme. Az amerikai major sportok a sztárok koncentrálódását alapvetően a csapatok számára előírt bértömeg-szabályozással (fizetési sapka) és egyedi játékosfizetési előírásokkal biztosítják.
Az európai labdarúgásban ez a kiegyenlítő mechanizmus nem létezik - koncentrálódik is erősen a futballpiac: a nemzeti bajnokságok és egyre inkább az európai kupákban is kevés számú sztárcsapat dönti el egymás között a helyezéseket. Az UEFA által kidolgozott és folyamatosan finomított Financial Fair Play (FFP) az esztelen pénzköltésnek próbál gátat szabni: lényegét tekintve a (valódi) kereskedelmi bevételekhez próbálja kötni költéseket, nem engedi a hosszú távú veszteségeket. Mivel a költések meghatározó hányada kapcsolódik a játékjogokhoz - transzfer díj, fizetések -, ezért gyenge korlátot is jelent a játékjog piacon.
A stratégiai játszmák és az "atomháború"
Az igazi kihívást - megint csak sportgazdasági (vállalatgazdasági) szempontból - stratégiai szinten a versenyző klubok stratégiai játszmái jelentik. Vegyük az egyszerű példát, amelyben egy sztárjátékos átigazolása lavinát indít el. A kifizetett transzferdíjjal friss, egyre nagyobb mennyiségű pénz kerül a rendszerbe, de a stratégiai munkaerőt hasonló képességű futballistával kell pótolni, különben csökken a győzelmek száma, aminek negatív következményei előbb-utóbb az üzleti könyvekben is megjelennek, így a sztár volt klubja kényszerűen vásárol, de az a csapat is, ahonnan elhozza az új játékost - és így tovább.
A 2017-es forró nyár január elsején kezdődött. Ekkor nyitott ugyanis a kínai Super League kéthónapos átigazolási időszaka. A télen került például Oscar, Tevez, Ighalo, Witsel vagy éppen a „mi” Guzmics Richárdunk Kínába - az utóbbit leszámítva igen magas átigazolási díjért. A kínai expanzió komoly globális kihívásként jelent meg a játékjog piacon, és előrevetítette, hogy az európai futballpiacon is komoly drágulás jöhet. Nem véletlenül nyilatkozta 2017 február végén José Mourinho, az akkori legnagyobb átigazolási díjat 2016 nyarán Paul Pogbáért kifizető Manchester United menedzsere: "teljesen biztos vagyok benne, hogy most nyáron fele olyan tehetséges játékosokért fogják ezt a 105 millió eurót kifizetni".
Az atombombát a Paris Saint-Germain FC (PSG) csapata dobta le az átigazolási piacra, amikor augusztus első napjaira megszerezte a brazil szupersztár, Neymar Jr. játékjogát a Barcelona FC-től. A sportszakmai szempontból szinte tökéletes támadó hármast alkotó Messi-Suarez-Neymar megbontása nem is lehetett volna lehetséges másképp, csak valami őrült ajánlattal: 222 millió euróba került.
Trükkös megoldás volt, a játékos maga vásárolta ki a játékjogát. (Nyilván a megtakarításaiból, ha-ha-ha.) A PSG mindenesetre nem aprózta el, az átigazolási időszakban még egy bombát nyomtak, egy még nagyobb trükkel: kölcsön vették az AS Monacotól Kylian Mbappét, azzal a kötelezettséggel, hogy lesz, ami lesz, jövőre kötelezően megvásárolják a játékos játékjogát rögzített 180 millió eurós áron (+ bónuszok). A két trükkel a párizsi csapat nagyjából ki is végezte a Financial Fair Play szabályozást…
Neymar pótlását a francia Ousmane Dembélével gondolja megoldani a Barcelona, akit 105 millió euróért igazolt a klub a Borussia Dortmundból. (Az ár stimmel, de vajon tényleg csak fele annyira jó a 20 éves srác, mint Pogba, ahogy Mourinho mondta?)
Neymar és a pénzügyi fair play - economy
A pénzforrások és az állami szerepvállalás
Az elmúlt években megsokszorozódtak a játékjogokért kifizetett összegek. De honnan van erre pénz? A hivatásos labdarúgás hihetetlen népszerűsége miatt folyamatosan növeli a bevételeit Európában (is).
Az üzleti típusú bevételekben extra jövedelmet a Premier League televíziós szerződései jelentenek. 2010-2013 között 594 m£, 2013-2016 között 1,006 m£, 2016-2019 között 1,712 m£ jut összesen a csapatoknak szezononként. Ez irdatlan pénz, ami önmagában drágítja a játékjogokat, ráadásul a pénzbőség csökkenti a gazdálkodás gondosságát: ha valaki nem válik be, legfeljebb leírjuk a játékjogért kiadott összeget, belefér...
Az angol klubok által elköltött pénz „leszivárog” az európai futball alsóbb szintjeire is: mint láttuk, akitől vásárolnak, ő is vesz, a sor végén állnak a legolcsóbb piacok. Ez adhat reményt, hogy a magyar futballista szakképzés („Szakképzésé a jövő!”) is visszatermelhet valamennyit az adófizetők pénzéből.
Az extra pénzek másik forrása azonban nem piaci eredetű. Az idei nyár folyamatait az a PSG határozta meg, aminek a tulajdonosa az Oryx Qatar Sports Investments, mögötte a katari állam áll. Két állam, az Egyesült Arab Emírségek és Kína áll az utóbbi években legtöbbet költő Manchester City mögött is: City Football Group többségi tulajdonosa az Abu Dhabi United Group, kisebbségi a China Media Capital és CITIC Capital vállalatok.
A kínai államhoz ezer szállal kapcsolódó kínai vállalatok egyébként közvetlenül is jelen vannak az európai futballpiacon: az AC Milan, Inter Milan, Southampton FC, West Brom Albion, Aston Villa, FC Sochaux, AJ Auxerre, Nice, RCD Espanyol, Granada CF csak néhány példa a nagy bajnokságokból. Az AC Milan például ezen a nyáron - kis túlzással - komplett kezdőcsapatot vásárolt, a játékjogokért nagyságrendileg 140 millió fontot fizettek.
Az államokhoz kötődő szereplők többnyire nem feltétlenül és nem elsősorban pénzügyi megtérülésben gondolkodnak, hanem hasznosságban, például hatalmi, reprezentációs célok megvalósításán fáradoznak. Fő a győzelem! Éppen ezért költségvetési korlátjuk nem igazán kemény, ha veszteség keletkezik, van, aki jót áll ezért. Mivel nem a közvetlenül a futballüzletből származó bevételek és profit növelésében érdekeltek, ezért kevéssé együttműködőek a többi szereplővel, a szabályzók rájuk nem kötelezőek: esettanulmányként lásd a PSG-t működtető Oryx Qatar Sports Investments idei szereplését a játékjogok piacán.
Ez a gondolkodás hosszú távon szétzilálhatja a futball ma ismert rendszerét.
Állami támogatások és stadionépítések Magyarországon
A magyar labdarúgásba 44,5 milliárd forint támogatás érkezett, ebben benne van a stadionépítési támogatás is. 1,7 milliárd forintot fordítottak az utánpótlás-fejlesztésre, a TAO-programból 7,6 milliárd a labdarúgásé, a klubok 18 milliárdnyi támogatást kaptak, 70-30 arányban az amatőr futball javára.
Dénes Ferenc sportközgazdász a stadionépítésekre szánt költségvetési összegeket kulturális kiadásoknak tekinti, ugyanakkor a megvalósult fejlesztéseket politikailag motivált és erőteljesen kézi vezérelt folyamatnak látja. Az Átlátszónak adott interjúban a vizes-vb meglódult költségeit logikus következménynek mondta, az őszinte beszéd hiányát azonban nem érti.
Nemrég kiszámoltuk, hogy a kormány tervei szerint 32 stadion épült, épül fel és újul meg 215 milliárd forint közpénzből 2010 és 2020 között. Dénes Ferencnek módszertani problémája van ezzel, ugyanis az Átlátszó által felsorolt beruházásoknak a jelentős része nem stadion. Amit stadionnak hív, az multifunkcionális, legalább UEFA 4-es besorolású létesítmény. Például a felcsúti „stadion”, amely egy 1800 fős faluban egy 4500 férőhelyes arénát jelent, legfeljebb a futballpálya kategóriába fér bele. Az látszik, hogy az általa stadionnak nevezett létesítményekre is nagyságrendileg 200 milliárd forintot költ a kormány.
Dénes Ferenc szerint a stadionokra elköltött 215 milliárd forint mellett a jövő évi vizes-vb kapcsán 90 milliárd forintot költ a költségvetés olyan tételekre, amelyek a kormányhatározatok megfogalmazása szerint a világbajnokság megrendezéséhez szükségesek. A kormányzat azonban ebben az esetben kommunikációs hibát vétett, mert összeadhatóvá tette a tételeket, elfelejtve megkülönböztetni a közvetlenül a vizes-vb-hez kapcsolódó beruházásokat és szervezési költségeket, valamint az egyébként is megvalósítandó fejlesztéseket.
A sportközgazdász kiemeli, hogy a stadionok építése nem csupán infrastruktúrafejlesztés, hanem a kultúrát is támogatja, különösen az észak-amerikai és nyugat-európai mintára, ahol a sportágak a populáris kultúra részei. Azonban a magyar klubfutball jelenlegi színvonalával és eredményeivel nehéz garantálni a stadionok kihasználtságát és bevételi forrásként való működését. A Groupama Aréna és a Nagyerdei Stadion esetében reálisnak látja a stadionok önfenntartóvá válását, de ehhez futball és közönség is kell a stadionokba.
A stadionok egyenként is drágának tűnhetnek a közvélemény döntő többsége számára, különösen ha figyelembe vesszük az egészségügyi és oktatási szektor finanszírozási problémáit. Azonban a sportközgazdász szerint a magyar büdzsé viszonyait tekintve nem drágák a stadionok, és az évi 40 milliárd forintos stadionokra fordított összeg eltörpül a kórházi tevékenységekre fordított 1650 milliárd forint mellett.
A stadionépítések mögött Dénes Ferenc szerint politikai érdekek húzódnak meg, melyeket olyan tényezők befolyásolnak, mint az adott helyszínen lévő országgyűlési képviselő, a kormányzati támogatás vagy a helyi vállalkozások érdekeltsége.
A magyar klubfutball mélyponton van, miközben Európában számottevően megjelennek a futballhoz kötődő bevételek, és nem csak a legnagyobb bajnokságokban. Állami adóbevételeket generálni képes szektorról van szó. De ehhez stadionok kellenek - ehhez tőkét kell betenni. Nem, nem a gyerekek miatt fontosak, nem az egészség miatt fontosak, hanem a szórakozási lehetőségek és az ebből származó bevételek miatt fontosak a stadionok. Innentől kezdve viszont önfenntartónak kell lennie ennek a közegnek.
A sportközgazdász hangsúlyozza, hogy az olimpiarendezés is hasonló megfontolásokat igényel, és csak egy racionális modellben éri meg, ha előtte tíz évig tartó sportfejlesztési program zajlik, amely az egész ország sportkultúráját fellendíti. A gazdasági növekedés, a digitális infrastruktúra fejlesztése és a regionális versenyelőnyök mind hozzájárulhatnak egy sikeres rendezéshez, de ehhez elengedhetetlen az őszinte kommunikáció a költségekről és a várható hasznokról.
| Tétel | Összeg (milliárd Ft) |
|---|---|
| Teljes állami támogatás a labdarúgásnak | 44,5 |
| Utánpótlás-fejlesztés | 1,7 |
| TAO-program (labdarúgás) | 7,6 |
| Klubok támogatása (70-30 amatőr javára) | 18 |
| Stadionépítések (2010-2020) | kb. 215 |
| Vizes-vb kapcsolódó költségek (becsült) | kb. 90 |
tags: #denes #ferenc #a #futball #eladasanak #kozgazdasagi
