Az NBA alacsony játékosai: Tehetség és kitartás a magasság ellenére

Ha az ember a kosarasokra gondol, akkor először valószínűleg az átlagosnál (jóval) magasabb emberek jutnak eszébe, akik erősek, gyorsak, és képesek zsákolni is. Ez azonban nincs mindig így. Annak ellenére, hogy a férfi kosárlabdázók átlagos magassága körülbelül két méter, vannak akik ennél sokkal alacsonyabbként szerepeltek az NBA-ben. A legtöbb ilyen játékos gyorsabban fut, fürgébb és néha még túl is ugorja sokkal magasabb társát.

Sokan gondolják azt, hogy születési adottságok nélkül senkiből sem lehet jó kosaras. Elengedhetetlen, hogy az illető magas, atletikus vagy gyors legyen, lehetőleg hosszú végtagokkal, sőt, a legszélsőségesebbek odáig merészkednek, hogy csak színesbőrűekből válhatnak klasszisok. Ez a cikk megpróbálja megdönteni ezt a sztereotípiát, és olyan játékosokat fog bemutatni, akik ha elsétálnának mellettünk az utcán, biztosan nem mondanánk meg, hogy az NBA-ben játszanak, vagy játszottak. Még a legendás Michael Jordan is szembesült ezzel a kihívással: középiskolásként egy ideig „alacsony”, 180 centis magassága miatt nem került be a kosárcsapatba, bár amerikaifocizott és baseballt is játszott.

A legalacsonyabbak az NBA-ben: Tyrone „Muggsy” Bogues és társai

A kosárlabda világában a magasság gyakran előnyként, sőt, elengedhetetlen feltételként van számon tartva. Azonban vannak olyan játékosok, akik ennek ellenére, vagy éppen ezért, beírták magukat a sportág történelmébe. Az NBA történetének legalacsonyabb játékosa, Tyrone „Muggsy” Bogues, a maga 160 centiméterével az egyik leginspirálóbb példa erre.

Tyrone „Muggsy” Bogues: A magasságot legyőző legenda

55. születésnapját ünnepli a mai napon minden idők legalacsonyabb NBA játékosa, a mindössze 160 centis Muggsy Bogues. Látva felmenői magasságát (édesanyja másfél, édesapja 1,65 méter magas volt), nagy meglepetést nem okozott számára és a családja számára sem, amikor a 160 centis magasságot éppen csak elérve megállt a növésben. A család egyébként Baltimore-ban, egy nem éppen előkelő lakótelepen élt, és innen indult Bogues kosaras karrierje is, mindez természetesen az utcán és dobozból kialakított gyűrűre játszva.

Saját bevallása szerint kezdetben nem álmodozott NBA-karrierről, egyszerűen szeretett játszani és hobbiként fogta fel a kosárlabdázást. Mindamellett, hogy mindig is ügyes és gyors játékos volt, már gyerekkorában rengeteg kritikát és beszólást kapott az alacsony termete miatt. Legtöbben azt jósolták neki, hogy nemhogy az NBA-hez, de még a középiskolai bajnoksághoz is kevés lesz. Ez nyilván nem esett jól neki, de képes volt kizárni ezeket a negatív „kritikákat” és csak a játékra és annak örömére koncentrálni. A kétkedőknek azonban nem lett igazuk.

Bogues a 80-as évek egyik leghíresebb középiskolai csapatának lett a legértékesebb játékosa. Ennek értékét tovább növeli, hogy a Dunbar High School csapatában olyan későbbi sztárok voltak a társai, mint David Wingate, Reggie Williams vagy Reggie Lewis. Bogues-nak fáradhatatlan szorgalom és könyörtelen védekezés jellemezte a játékát, innen kapta a „Muggsy” becenevet is. A „mug” szónak igeként van egy olyan jelentése is, amit talán legjobban a „kirabol”-ra lehetne fordítani. Úgy követte az ellenfél játékosait, mint egy nem kívánatos árnyék. Az irányító négy évet járt a Wake Forest Egyetemre (1983-87), és tagja volt az 1986-ban aranyérmet szerző amerikai válogatottnak a világbajnokságon.

Elegáns választ adva a maradék kétkedőknek, az 1987-es NBA drafton tizenkettedikként került kiválasztásra a Washington Bullets által. (Nem semmi draft volt a 87-es, mivel ekkor draftolták többek közt David Robinson-t, Reggie Miller-t, Scottie Pippen-t és Kevin Johnson-t.) Muggsy washington-i szezonjában csapattársa volt annak a Manute Bol-nak, aki az NBA történetének második legmagasabb játékosa volt, így emblematikus fotók készülhettek róluk.

A Charlotte Hornets azonban 1988-ban az expanziós drafton elvitte, és nem is tehetett volna jobbat Bogues-szal. Itt a csapat alapemberrévé és közönségkedvenccé vált Larry Johnson-nal és Alonzo Mourning-gal az oldalán. Ez a Hornets rendkívül szimpatikus játékot játszott és tele volt jobbnál jobb és szerethető karakterekkel, akik nemcsak a pályán hanem amellett is karizmatikusak voltak. „Muggsy” az 1989/90-es idénytől kezdve hat szezonból ötször volt a legjobb 5 gólpasszadó között az egész ligában, és a Hornets kezdő irányítója volt egészen 1997-ig. Legjobb idényében, 1993/94-ben 10,8 pontos és 10,1 gólpasszos dupla-duplát átlagolt, 4,1 pattanóval és 1,7 labdaszerzéssel.

Több helyen is olvasni, hogy Muggsy Bogues szárnyalását Michael Jordan törte meg egyetlen mondattal. Történt, hogy a 95-ös playoff Bulls-Hornets párharcában a továbbjutásról döntő mérkőzésén 85-84-re vezetett a Bulls. A Hornetsnek még éppen egy dobásra volt ideje, amelyet Bogues készült elvállalni. Vele szemben Jordan védekezett, aki elvileg a következőt vetette oda: „Shoot it, midget!” Vagyis, „dobd rá, törpe”. A dobás nagyon rosszul sikerült és továbbjutott a Bulls, és utána már Muggsy karrierje sem szárnyalt úgy, mint előtte. Bogues mindig is cáfolta, hogy ez a mondat tette volna tönkre a karrierjét, és egyébként nem tűnik valószínűnek, hogy ennek a beszólásnak ekkora szerepe lehetett. Azt mindenesetre senki nem tagadta, hogy elhangzott ez a mondat, és az is tény, hogy míg korábban három szezonon keresztül kétszámjegyű pontátlaga volt Bogues-nak, ezt követően már „csak” 5,9 pont volt az átlaga. Bogues többször is azt nyilatkozta, hogy akkoriban volt egy komolyabb térdsérülése, és ezért volt az, hogy utána már nem tudta ugyanazokat az eredményeket szállítani, nem pedig Jordan miatt.

Két mérkőzés telt el az 1997/98-as idényből, mikor a Golden State Warriorshöz cserélték. Másfél évet töltött itt, majd 1999-ben a Toronto Raptorshoz írt alá. Egyik gárdánál sem hozta már a korábbi számait, így alig több mint egy év után elcserélték a New York Knickshez, ő pedig befejezte pályafutását. Habár olyan fontos szerepet már egyik helyen sem tudott kivívni, mint a Hornets-ben, de hasznos kiegészítő emberként még abszolút a csapatai hasznára tudott válni. Ezt követően leigazolta a Dallas Mavericks és a New York Knicks is, ám ezekben a csapatokban már nem lépett pályára az NBA-ben.

Visszavonulását követően belekóstolt az üzleti életbe, ám nem szakadt el a kosárlabdától sem. A Mavsnél közölte, hogy szeretne távolmaradni a kosárlabdától, hogy rákos édesanyját ápolja. Mark Cuban tulajdonos úgy döntött, lemond Bogues szolgálatairól, miközben biztosítékot vállalt a szerződése hátralévő három évére. 2002 júliusában aztán édesanyja feladta a harcot, s bár Bogues reményét fejezte ki, hogy sikerülhet neki, soha nem tért vissza a pályára. Visszavonulása óta volt az ingatlan üzletben, egy WNBA-s és egy középiskolai csapat edzőjeként is tevékenykedett, 2014 márciusa óta pedig a Hornets „nagykövete”, a franchise egykori nevének visszaállításán dolgozik a közösségben. 2005-ben bármiféle edzői tapasztalat nélkül a Charlotte Sting WNBA-csapatát kezdte gardírozni, 14 győzelmet és 30 vereséget számlált az együttessel, amíg az 2007 januárjában csődöt nem jelentett. Alapítványán keresztül mostanság iskolai ösztöndíjakhoz segít Charlotte környéki fiatalokat. Bogues termete ellenére sikeresen blokkolt 39 dobást karrierje során. Összességében 889 alapszakasz- és 19 playoffmérkőzést játszott az elitben, ami igazán elismerésre méltó.

A 10 legalacsonyabb NBA játékos

Bár Bogues emelkedik ki a legalacsonyabbként, számos más játékos is bebizonyította, hogy a magasság nem minden. Íme a 10 legalacsonyabb kosaras listája!

Részletesebben néhányukról:

• Earl Boykins - 165 cm: 60 kilogrammos versenysúlyával az NBA-történelem legkönnyebb játékosa. 1998-as bemutatkozása óta számos csapatban megfordult, egy szezon alatt a legtöbb pontját a 2004-2005-ös bajnokságban szerezte a Denver Nuggetsnél (1 015, 12.4-es átlag).
• Anthony Webb - 170 cm: Az NBA történetének 3. legalacsonyabb játékosaként Webb is nyert zsákolóbajnokságot! Az 1985-ös drafton kiválasztott játékos az 1986-os All-Star-rendezvényen egyik ugrásánál több mint 106 centis súlypontemelkedést produkált, amellyel kivívta a zsűri tiszteletét. A 231 centis Manute Bol elleni zsákolása legalább ekkora kuriózum volt.

• Wataru Misaka - 170 cm: Az 1923-ban Utah-ban született japán származású Wataru Misaka volt az első ázsiai származású játékos az NBA történetében, sőt az első nem kaukázusi is. Az NCAA-ben bajnoki címet szerző Misaka rendkívül rövid profi karrierje (1947-1948) során mindössze három mérkőzésen lépett pályára csapatában.
• Nate Robinson - 175 cm: A jelenleg is aktív Robinson nem mindennapi rugókkal rendelkezik. A 2009-es All-Star-gálán például a 2008-as zsákoló bajnokot, a 211 centi magas Dwight Howardot átugorva húzta gyűrűbe a labdát, természetesen osztatlan sikert, és végső győzelmet aratva. Igaz, ez neki nem volt újdonság, hiszen a 2006-os megmérettetésen sem talált korábban legyőzőre, sőt, a tavalyi gálán is diadalmaskodott.

• Calvin Murphy - 175 cm: A San Diego, majd a Houston Rockets színeiben 1970-1983 között 1 002 mérkőzést lehúzó (és összesen 17 949 pontot szerző) Murphyt első szezonjában beválasztották az év újonc csapatába, majd 1979-ben az All-Star-mérkőzésre is meghívták. A történelem második legjobb szezonbeli büntetődobási hatékonyságát mondhatja magáénak.
• Michael Adams - 178 cm: A Boston College sztárját az 1985-ös drafton kiválasztotta a Sacramento. Bár újoncidényében még csak 2.2 pontot termelt mérkőzésenként, a Denverbe szerződése után megtáltosodott, az 1990-1991-es szezonban például 26.5 pontot és 10.5 asszisztot átlagolt.
• Avery Johnson - 178 cm: Az 1988-ban végző Johnsont nem is draftolták. A Seattle azonban a játékosbörze után igényt tartott az alacsony játékmesterre, aki 16 éves NBA-pályafutása alatt a legnagyobb sikerét San Antonióban érte el, ahol az 1998-1999-es szezon végén bajnoki címet szerzett.
• Damon Stoudamire - 178 cm: A Toronto Raptors 1995-ös első körös választottja nagyszerűen kezdte profi pályafutását, hiszen őt választották meg az 1995-1996-os szezon legjobb újoncának.
• Terrell Brandon - 180 cm: Az Oregon egyetemről érkező Brandont az 1991-es NBA játékosbörze 11. helyén választotta ki a Cleveland Cavaliers, ahol hat éven keresztül játszott. Brandon 1996-ban és 1997-ben is szerepelt az All-Star-mérkőzésen, 1997-ben ráadásul a Sports Illustrated magazin a legjobb irányítónak választotta.

Akik a sztereotípiákat megdöntötték - a magasságon túl

Vannak olyan NBA-játékosok is, akik bár nem feltétlenül a magasságukkal, de egyéb fizikai jellemzőikkel vagy egyedi játékstílusukkal megdöntötték a sportágban rögzült sztereotípiákat, és bebizonyították, hogy a tehetség, a szorgalom és a játékintelligencia felülírhatja a látszólagos hátrányokat.

Larry Bird

Kezdjük rögtön minden idők egyik legjobb és leghíresebb játékosával. Bizonyos szempontból ő kivétel a listán, hiszen 206 centire nőtt, de az akkori brusztolós-verekedős ligában fizikálisan kifejezetten gyengének számított. Nehéz gyerekkora volt, gimnáziumba járt, amikor szülei elváltak, édesapja egy évvel később öngyilkos lett. Bird a kosárlabdát választotta, hogy elmeneküljön a problémák elől, és már ekkor látszott, hogy van a játékhoz tehetsége és esze. Egy, addig senki által sem ismert egyetemet aztán majdnem a csúcsra juttatott az NCAA-ben, és ekkor kezdődött hosszú rivalizálása Magic Johnsonnal. 1978-ban draftolta a Boston Celtics, de még visszament egy évre az egyetemre. Ezt azóta (miatta) már betiltotta az NBA. Ennek ellenére 1980-ban rögtön az Év Újonca lett, amit aztán megspékelt 3 bajnoki címmel, zsinórban 3 MVP-díjjal, 12 All-Star gálával és egy olimpiai bajnoki címmel a Dream Team tagjaként. LeBron James megérkezéséig ő volt a történelem legjobb kiscsatára, nem is rossz egy olyan sráctól, aki amúgy már az első évében otthagyta az első egyetemet, ahova járt, és kukásként kereste a kenyerét. Habár nem ő volt a leggyorsabb, vagy a legerősebb játékos a pályán, ezeket a hiányosságokat egészen kivételes játékintelligenciával és képzettséggel kompenzálta, amelyekben még ma is a valaha volt egyik legjobbnak számít.

John Stockton

185 centi magas (cipőben), és alig 80 kiló. Nem éppen egy NBA-játékos ideális mérete. John Stocktont azonban egyáltalán nem érdekelték ezek a hiányosságok, és a családi hagyományokhoz hűen a Gonzaga Egyetemre járt, ahol kosarasként egész szép karriert futott be. A Utah Jazz a híres 1984-es drafton (amelyen többen között Michael Jordan, Hakeem Olajuwon és Charles Barkley is bekerült az NBA-be) a 16. helyen választotta ki, általános megdöbbenést kiváltva a szurkolókból. Stockton három évig a kispadról szállt be a meccsekbe, aztán 1987-től már megkérdőjelezhetetlenül ő volt a kezdő irányító. Ebben a szezonban ő osztotta ki a legtöbb gólpasszt a ligában, aztán ugyanezt a bravúrt egymás után nyolcszor (!) megismételte, az 1989-90-es idényben produkált 14,5 asszisztos meccsátlaga a mai napig rekord, és ezt valószínűleg soha nem fogják megdönteni. Karl Malone-nal legendás párost alkottak több mint egy évtizeden át, bár a bajnoki cím soha nem jött össze nekik, főleg Jordannek és a Chicago Bullsnak köszönhetően. Hihetetlenül megbízható volt, remekül látott a pályán, jól dobott, emellett védekezésben az alattomosság határát súrolva (vagy átlépve) volt elit. Vezeti az NBA örökranglistáját gólpasszokban és labdaszerzésekben is, méghozzá akkora fölénnyel, hogy talán soha senki nem éri utol. Tízszeres All-Star, kilencszer került be az NBA valamelyik álomötösébe, és kétszer nyert (1992, 1996) olimpiát, pedig a legkevésbé sem hasonlít kosárlabda-játékosra.

Steve Nash

A kanadai irányító, Steve Nash fiatalabb korában focizott, jégkorongozott és rögbizett is, de szerencsére a kosárlabdánál maradt. Gimnáziumi évei után azonban csak a Santa Clara Egyetemnek tűnt fel a tehetsége, bár Dick Davey edző megjegyezte, hogy Nash fizikálisan és védekezésben is a leggyengébb játékos, akit valaha látott. Ennek ellenére négy egyetemi év után mégis kikötött az NBA-ben, a szintén híres 1996-os újoncbörzén a Phoenix Suns választotta ki. Itt nem sok sót evett meg, és két év után Dallasba került, de itt is csak a harmadik idényében kezdte bontogatni szárnyait. Dirk Nowitzki és Michael Finley mellett a Mavericks meghatározó játékosa lett, de amikor 2004-ben lejárt a szerződése, Mark Cuban tulajdonos nem volt hajlandó a zsebébe nyúlni és hosszabb távú megállapodást kínálni a 30 éves Nashnek. Nem úgy a Suns, így visszatért korábbi együtteséhez, ahol a következő szezonban robbantott, és megválasztották a liga MVP-jének, egy évvel később pedig duplázott. Mike D'Antoni gyors rendszerében lubickolt, varázslatos megoldásaival rengeteg ember szívébe lopta be magát, egy igazi virtuóz volt a pályán, aki képes volt lehetetlen passzokkal megtalálni és jobbá tenni társait. Sokan éppen Stocktonhoz hasonlították, ő is tökéletesen játszotta a zárás-leválás játékot, amihez volt egy remek társa Amar'e Stoudemire személyében. A csapatsikerek viszont neki sem jöttek vissza, és bár a Lakersnél még részese lett egy szupercsapatnak, a kísérlet csúfos kudarcba fulladt, ő pedig 2014-ben állandó hátfájdalmai miatt visszavonult. Jellegzetes haja és kinézete miatt sokan még ma sem hiszik el, mire volt képes a pályán.

José Juan Barea

José Juan Barea - Állítólag 178 centi magas, de ez maximum cipőben és lábujjhegyen állva igaz. A Puerto Rico-i játékos remek számokat hozott az amerikai egyetemi ligában (NCAA), de egyrészt egy viszonylag gyenge intézménybe járt, másrészt magassága (vagy inkább alacsonysága) miatt nem kelt el a 2006-os drafton. Aztán a Dallas Mavericks szerződést adott neki, és bár az első évben még meg kellett küzdenie a játékpercekért, idővel sikerült megszilárdítania a helyét, és hasznos csereember vált belőle. Megbízható kinti dobása mellett előszeretettel támadta a gyűrűt is, annak ellenére, hogy nála jóval nagyobb emberek vették körül. Ahogy anno Török Péter is megjegyezte: „Nézzék, itt van Barea, aki olyan kicsi, hogy az édesanyja alig engedi el egyedül a meccsekre.” Megalkuvást nem tűrő játékával elévülhetetlen érdemei voltak a Dallas 2011-es bajnoki címében, majd három évre Minnesotába költözött, ahol még nagyobb szerepet kapott. A csapatnak azonban nem ment, ő pedig három szezon után visszatért korábbi klubjához, ahol azóta is játszik. 2019. január 11-én elszakadt az Achilles-ina, és sokan azt jósolták, ez a pályafutása végét is jelentheti, de Barea ismét megmutatta, mekkora küzdő, és nemrég, 35 évesen is visszatért.

Joe Ingles

Joe Ingles - Ő a másik kétméteres a listán, de hiába a magassága, a legkevésbé sem hasonlít egy kosarasra. Emellett annyira lassú, hogy az NBA-ben ráaggatták a „Slow Mo Joe” becenevet, hiszen olyan a mozgása, mintha az ember lassított felvételt nézne. Későn érő játékos lévén egy ideig még csak nem is álmodozhatott az amerikai profiligáról, de remek európai szereplésének köszönhetően 27 évesen leigazolta a Utah Jazz. Először csak vajkezű kinti dobónak tartották, aki meccsenként jó volt 1-2 saroktriplára, de hamar kiderült róla, hogy egy rendkívül sokoldalú kosarasról van szó. Ennek köszönhetően több mint két éve kirobbanthatatlan a Jazz kezdőjéből, ráadásul négy poszton is bevethető. Amellett, hogy kiválóan céloz távolról, remekül szervezi a játékot, jól lepattanózik, és az átlagosnál jobb védő, pedig ránézésre utóbbi kettőt biztos nem mondaná meg senki. A Jazz jelenleg az NBA egyik legerősebb csapata (papíron), és reális esélye van bajnoki címet nyerni, köszönhetően Slow Mo Joe-nak, aki egy igazi Jolly Joker.

Alex Caruso

Alex Caruso - A végére hagytuk az aktuális netsztárt, aki a szurkolók egyértelmű kedvence. Még csak 25 éves, de kinéz 50-nek, egyébként ő is majdnem két méter. A pályán pedig olyanokat művel, hogy az ember tátott szájjal nézi. Akkor is, ha csak egy átlagos néző, és akkor is, ha LeBron Jamesnek hívják. Ő ugyanis testközelből látja, amit Caruso alakít nap mint nap, mivel csapattársak a Los Angeles Lakersnél. Két éve ragadt meg a ligában, és ugyan azóta is csak perceket kap, akkor viszont jön a show. Nem véletlen, hogy a szurkolók több játékidőt követelnek neki, az internet népe pedig pláne. Azt nehéz eldönteni, hogy valóban érdemes-e rá és van-e benne akkora potenciál, hogy akár 20-25 percet a pályán töltsön, mint a Lakers egyik cserehátvédje. Nyáron rendkívül keményen edzett, méghozzá annyira, hogy felkerült róla egy kép, amin rettenetesen ki volt gyúrva. Hogy, hogy nem, de két nappal később beidézték „véletlenszerű doppingellenőrzésre”, majd utána derült ki, hogy a képet valójában valaki Photoshoppal készítette. De manapság ez a sztárság velejárója, ő pedig igazi netes celebnek számít az Egyesült Államokban és a kosárvilágban. Már csak a teljesítmény kellene tőle (volt már 30 pontos meccse, szóval előbb-utóbb előjöhet belőle), és mivel még csak 25 éves, még fejlődhet. Az pedig beláthatatlan következményekkel járhat rajongás és a Caruso-őrület szempontjából.

A fenti játékosok példájából is látszik, hogy a külső messze nem minden. Attól még, mert valakiből nem nézik ki, hogy remek kosaras, még lehet az, hiszen a tehetség, a szorgalom, az alázat és a kitartás mind láthatatlan fogalom. Volt, aki felrúgva mindenféle előítéletet, egészen a világsztárságig vitte, és a többiek is mind feszegették, vagy kitolták saját határaikat. Lehet, hogy Ingles az NBA „matektanára”, de ma már nincs olyan csapat, amely ne fogadná el. Steve Nash a játékával elindított egy forradalmat, Larry Birdöt pedig annak sem kell bemutatni, aki nem is kosárrajongó. Az ő hozzáállásuk mindenki számára példaértékű lehet.

tags: #alacsony #nba #jatekosok

Népszerű bejegyzések:

• a Liverpool tulajdonosi kérdéseiről
• Így győzte le az FTC-Telekom Waterpolo a Pro Reccót
• Diósgyőri VTK: múlt és jelen
• a válogatott labdarúgó, Stofian Janos
• Stílusos Juventus sapkák