A magyar labdarúgás története és sikerei: A kezdetektől az Európa-bajnokságig

A foci 1875-ig szinte ismeretlen volt a Magyarországon, illetve akkor még Osztrák-Magyar Monarchia magyarok lakta területén. Szépen lassan elkezdtek megalakulni a különböző egyesületek, ahol először amatőr szinten játszottak mérkőzéseket egymás ellen. A labdarúgás már a 19. század második felében különféle nevek alatt megjelent Magyarországon, "lábbal rugósdi", "angol rugósdi" címen is emlegették. A hivatalos sporttá válására azonban a század legvégéig várni kellett.

1879-ben Kosztovics László, aki magyar diákként angliai iskolákat látogatott meg, hazatérésekor egy futball-labdát is hozott magával. Ez az első próbálkozás, hogy Magyarországon meghonosítsák az "angol rúgósdi"-t. A kísérlet Szentendrén játszódott le, de nem járt sikerrel. A résztvevők a játékot túl durvának tartották, az volt az általános vélemény, hogy "nem embernek való"! Ugyanebben az évben Molnár Lajosnak, a Reform c. lap munkatársának "Athletikai gyakorlatok" című könyve, amely egyik fejezetében ismerteti a labdarúgást. Ebben az angol "rúgdaló"-t, ahogyan az angol kifejezést fordította, az iskolák figyelmébe ajánlja.

1886-ban a Képes Sportnaptárban megjelenik a "Három angol labdajáték" című írás, amelyben a szerző, Szokolay Kornél a labdarúgást is bemutatja. A kor sportlapja a Herkules, a futballról írt egyik cikkében megemlíti, hogy a játékban használt gumibelsővel ellátott bőrlabdához hasonlót már régen használtak Erdélyben.

A labdarúgás elterjedését kezdetben akadályozták a pontatlan szabályismeretek. Egyes vélemények szerint Szafka Manó budai főgimnáziumi tornatanár hozta az első labdát Londonból. Itthon a diákokkal ugrómércékből csináltak kapukat és így játszották az "angol labdázást". Kézzel! Csak amikor lefordították a szabálykönyvet, akkor derült ki, hogy ezt a játékot lábbal kell játszani.

1893 októberében Budapesten Ottó József fővárosi (Markó utcai) reáliskolai tanár, a tornatanárok számára rendezett "játéktanfolyamon" ismerteti és a gyakorlatban is bemutatja a "rugdaló"-nak nevezett labdajátékot. Ő maga lelkes híve volt a labdarúgásnak és diákjai körében is igyekezett népszerűsíteni. Később aktív szerepet játszott a BTC megalakításában is. 1895. december 8-án a magyar atléták hagyományos téli viadalán a labdarúgás is szerepel. Ez elsősorban Harry Perry-nek, az atléták angol edzőjének köszönhető, aki támogatta ennek a labdajátéknak a terjedését.

Az első klubok és mérkőzések

A magyar labdarúgás kezdetét hivatalosan 1896 decemberétől számítják, amikor a BTC tornatermében Ray Rezső elmagyarázta a sportág szabályait a jelenlévő tornászoknak és atlétáknak. A bőrlabdát fia, Ray Ferenc és Stobbe Ferenc hozta Svájcból, akik korábban már angol csapatokban is futballoztak. A labdarúgás Magyarországon elsősorban két egyesület tornászai között népszerű. Egyik a Budapesti Torna Club (BTC), ahol Stobbe Ferenc és Ottó József veszik pártfogásukba a játékot.

A vadegyletek mellett hamarosan gomba módra szaporodni kezdtek a hivatalos klubok is. 1896 novemberében Löwenrosen-Lányi Károly szervezésében került sor az első szervezett mérkőzésre Magyarországon a Pékerdőben. A legenda szerint 1896 novemberében játszotta a Törekvés dalárdája az első igazi focimérkőzést hazánkban. A labdarúgás gyors terjedése azzal magyarázható, hogy olyan csapatjátékról van szó, melyben jelen van az összetartozás érzete, de az együttes, kollektív teljesítmény mellett az egyéni cselekedet fontossága is megmarad.

A kor sportlapja, a Herkules 1896. december 1-jén arról számolt be, hogy a Budapesti (Budai) Torna Egyesület (BBTE) edzőjének, Bély Mihálynak, a Tornajátékok füzeteiben megjelent írása ismerteti a football játék szabályait. A leírás az "Angol Rúgosdi (Football)" címet viseli. Ebben a szerző megpróbálja magyar szavakkal (kezdőrúgás, lefülelés, berepítés, stb.) helyettesíteni a sportág angol szakkifejezéseit. Az írás joggal tekinthető az első magyar szabálykönyvnek is.

1897. január 31-én volt a Budapesti Torna Club Első Magyar Football Teamjének első edzése. Ekorra a BTC edzése már szépszámú érdeklődőt is vonzott, és a Millenáris pálya portása ezen a napon már beléptidíj fizetése után engedte meg az edzés megtekintését. A magyar foci születésnapjának 1897. február 7-ét tekinthetjük, ekkor alakult meg ugyanis a Budapesti Torna Club labdarúgó szakosztálya. A létrejötte felett olyan nevek bábáskodtak, mint Ottó József a BTC elnöke, vagy Ray Ferenc és Stobbe Ferenc.

1897. május 9-én játszották a magyar labdarúgás történetében első hivatalos, nyilvános labdarúgómérkőzést a Millenárison. Mindkét csapatot a BTC-sek alkották, a BTC kék-fehér és piros-fehér csapatainak küzdelmét, a kék-fehérek nyerték 5-0-ra. A végig szakadó esőben lezajlott mérkőzést kb. 100 néző tekintette meg, köztük számos előkelőség és fiatal hölgy is. 1897. október 31-én a BTC csapata játszotta a magyar labdarúgás első nemzetközi mérkőzését a Bécsi Krikett- és Labdarúgóklub ellen. 1897. november 12-én sorra alakultak meg a labdarúgó csapatok. A BTC-t a Magyar Úszó egyesület (MUE) követi, majd a III. Ker. TVE és az Óbudai TE gárdája, a Budai Football Csapat, majd az I. Műegyetemi Atlétikai és Football Club (Műegyetem) , a Magyar Athletikai Club (MAC) és a Budapesti (Budai) Torna Egylet (BBTE) következik.

1898. január 1-jén a BTC, a MUE és a Műegyetem labdarúgómérkőzéssel köszöntötték az Új Évet. Ebben az évben 12 fővárosi és 2 nemzetközi mérkőzést játszottak a klubcsapatok. A valóban hivatalos nemzetközi debütáló mérkőzést 1902. október 12-én rendezték meg az osztrák válogatott ellen.

A labdarúgás szervezetté válása és az első sikerek

A fokozódó népszerűségnek is köszönhetően aztán 1901. január 19-én megalapították a Magyar Labdarúgó Szövetséget. A bajnokság mellett ezzel párhuzamosan nemzeti válogatott is verbuválódott, akik első nem hivatalos mérkőzésüket önmaguk ellen játszották, hiszen egy A és egy B csapat mérte össze erejét, ahol utóbbiak nyertek 4-3-ra. A még mindig nem hivatalos nemzetközi mérkőzéseket a válogatott brit profi és amatőr csapatok ellen játszotta.

Az első világháború előtti és utáni időszak: politika és profizmus

A sportlétesítmények fejlesztésével egy időben megjelent a nagyobb érdeklődés is a labdarúgás iránt, a többezres nézősereg megszokott látvánnyá vált a korszakban. A magyar labdarúgó válogatott sikerei javát 1938-tól 1968-ig érte el.

Bár a sportsajtó a dualizmus korában is hajlamos volt a negyvennyolcas forradalmat újrajátszani egy-egy osztrák-magyar mérkőzés apropóján, a politika igazán az első világháború után fedezte fel a sportot. A Horthy-rendszer futballpolitikája mögött két főbb mozgatórugót fedezhetünk fel. Egyfelől: ez az időszak a trianoni revízió szellemében telt. A sportokra ezért általában véve úgy tekintettek, mint egy testedzési lehetőségre, ami végső soron a katonai szerepvállalásra készíthet fel. Ezenkívül konszolidációs feladatot is ellátott. A tanácsköztársaság réme mindvégig a rendszer szeme előtt lebegett: a munkásságot valahogy depolitizálni kellett, máskülönben visszatér az a bizonyos százharminchárom nap. A futballra ezért úgy tekintettek, mint egy társadalmi szelepre.

A szabadidős tevékenységen túl megindult a korszakban a játék professzionalizálódása. 1926-ig hivatalosan kizárólag amatőrbajnokságok voltak hazánkban: elvileg a játékosok nem kaphattak fizetést. A professzionális labdarúgócsapatok nálunk 1926-ban jelentek meg: ekkor huszonnégy klub vált hivatalosan profivá. Az első osztály tíz csapattal indult: kettő volt köztük vidéki: a szegedi Bástya és a szombathelyi Sabaria. A klubok pedig lassan elszakadtak a monarchiabeli egyletjellegtől: cégesíteni kezdték őket. Az első professzionális osztrák bajnokságot 1925-ben a Hakoah Wien nyerte, soraiban hat budapesti zsidó származású játékossal. A legnagyobb játékoskontingens idővel Olaszországba került, ahová csupán 1922 és 1925 között 80 (!) magyar labdarúgó szerződött.

Az 1924-es párizsi olimpia - a „futballkatasztrófa”

A magyar sport- és pláne a fociszerető közvélemény nagy várakozásokkal fogadta labdarúgóink részvételét az 1924-es párizsi olimpián. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a négy évvel korábbi olimpián Magyarország, az I. világháború egyik veszteseként részt sem vehetett. A hazai közvélemény a végső győzelmet várta a válogatottól, s a felfokozott várakozásokat látszólag alátámasztotta, ahogy 1924. május 26-án az olimpiai torna nyitómeccsén 5-0-ra tönkrevertük az akkoriban még nem túl nagy becsben tartott lengyel válogatottat.

Május 29-én a Stade-Paris pályáján viszonylag gyér érdeklődés mellett (8000 néző előtt) lejátszott Egyiptom elleni meccsen a magyarok nemhogy egyenlíteni nem tudtak, de a második félidőben még két gólt kapva szenvedtek megalázó 3-0-s vereséget. Külföldi lapok azt is megemlítették, hogy még ezen a meccsen is kitűnt a magyarok nagyobb futballtudása és technikai képzettsége - csak éppen az egyiptomiak lelkesebbek, harcosabbak, s leginkább gyorsabbak voltak, mint a mieink, akiket még a balszerencse is sújtott. A hazai sajtó tudósításaiban a vereség tényét és mértékét nem csupán az egyiptomi csapat outsiderként, esélytelenként való feltüntetése erősítette, de gondosan ügyeltek a húszas évek hazai kurzussajtójában amúgy is mértéken felül hangsúlyozott faji-etnikai specifikumok kiemelésére.

Gömbös Gyula miniszterelnök parlamenti felszólalásában szélesebb „faji” kontextusba is helyezte a Párizsban a futballpályán történteket: „Nem a magyar nemzet reprezentánsai harcoltak ott Parizsban, hanem Budapest reprezentánsai, sőt nem is az igazi budapestiek, hanem valami furcsa tákolmány lehet az, ami ezeket az embereket összehozta, mert ezek nem reprezentálnak sem magyar fajt, sem magyar nemzetet, nem reprezentáljak a magyar sportot, hanem reprezentáljak az internacionális professzionizmust.”

Klubrivalizációk és nemzetközi kupák a két világháború között

A korszak másik fontos fejleménye, hogy megjelentek a hivatalos, nemzetközi klubbajnokságok. A Közép-Európai Kupa magyar, osztrák, csehszlovák, jugoszláv és olasz klubok részvételével zajlott. A magyar csapatok itt sem vallottak szégyent: a professzionalizálódás jót tett a nemzetközi versenyképességnek. A hazai bajnokságokban megjelentek új győztesek. 1930-ban, megszakítva az MTK és a Fradi negyedszázados rivalizálását először tudott nyerni az UTE. Sőt ebben az évben - először - európai szinten megrendezték a Bajnokok Tornáját, ahová tizenhat európai bajnokság legjobb csapatait hívták el. Az Újpest ezt a tornát is megnyerte: a döntőben a Slavia Prahát iskolázták le 3:0-val.

Ezzel együtt azt lehet elmondani, hogy a korszak hazai versengéseit a Fradi dominálta: a csapat 1926 és 1941 között hét bajnoki trófeát szerzett. A klub elnökeként Springer Ferenc tevékenykedett, aki neves ügyvéd és országgyűlési képviselő volt. Az egyre inkább jobbra mozgó rezsim a Fradit tekintette „nemzeti” klubcsapatnak, ez pedig a szimbolikus térben is leképeződött. Közben a zöld-fehérek legfőbb riválisait a politika igyekezett féken tartani. Az MTK nevét hamarosan Hungáriára változtatták az új rezsim szelleme szerint. A zsidótörvényektől viszont ez sem mentette meg őket. 1939-ben a klubot kormánybiztos irányítása alá vonták, majd a következő évben feloszlatták.

A válogatott számára az osztrákok a Horthy-korban is az egyik legfőbb riválist jelentették. Bár a mérlegünk pozitív maradt velük szemben, az egyik legfájóbb vereséget tőlük szenvedtük el: az 1934-es világbajnokság negyeddöntőjében a sógorok állították meg a nemzeti tizenegyet. A húszas évek közepére viszont megjelent egy új kihívó: Olaszország. Már Vittorio Pozzo szövetségi kapitánynál megfigyelhető az a szemlélet, amit ma is, időnként túlságosan általánosítva „olaszos” futballnak hívunk: felértékelődött a védekezés és a középpálya, a támadások vezetését pedig három gyors csatárra bízta Pozzo mester.

Az olasz válogatott a magyar csapat nemezisévé vált: dominanciájuk még az 1938-as világbajnoki döntőben is kitartott. Ez volt az első alkalom, hogy hazánk válogatottja eljutott a fináléig, azonban az azzurrikkal nem tudtunk mit kezdeni, Pozzo fiai 4:2-re nyertek. A Nemzeti Sport arról írt a mérkőzés után, hogy az olaszokat már tizenhárom éve nem tudjuk megverni. Az igazsághoz tartozik, hogy az olasz csapat akkoriban tényleg a világfutball legjobbja volt: négy évvel korábban is ők diadalmaskodtak a világbajnokságon.

A Horthy-korszakból még egy rivalizálást érdemes kiemelnünk: Németország szintén a kontinentális futball elitjébe tartozott. Az 1936. március 15-i budapesti magyar-német mérkőzésen, amelyen a magyar politikai elit színe-java kivonult, Gömbös Gyula miniszterelnök saját magát bennfentesnek írta le a labdarúgás világában. A tudósítás szerint a mérkőzés pontos eredményét is megtippelte a félidőben: Gömbös jóslata 3:2 volt. És valóban: negyvenöt perc után még 1:1-re állt a meccs, aztán a második félidőben először a németek szereztek vezetést, de végül Cseh és Sárosi góljaival fordítani tudtunk.

A kommunista korszak és az Aranycsapat

A labdarúgás a politika játszótere lett, a klubok színezete, aktuális erőpozíciója a pártviszonyokat képezte le. „Aki azt mondja, hogy ne vigyünk politikát a sportba, az vagy tudatlan, vagy megbízhatatlan elem. A sportba csak azért nem kell politikát vinni, mert benne van!” - nyilatkozta Münnich Ferenc, Budapest rendőrfőkapitánya 1948 márciusában, miután a Ferencváros elnökévé választották.

Kádár János labdarúgáshoz fűződő viszonyát sportolói és sportvezetői tekintetben is segít értelmezni az Üllői úti stadionban 1946. június 19-én rendezett MKP-Parasztpárt barátságos mérkőzés. Kádár a Szabad Nép 1946. karácsonyi számában elevenítette fel gyermekkori futballemlékeit: „Régi sportember vagyok. A húszas években mint Vasas-ifi a Hársfa utcai fiúkkal együtt rúgtam a futballt a Népliget bokáig érő homokjában.”

Kádár János a Vasas elnökeként 1946. szeptember 12-én kijelentette: „Azt akarjuk, hogy a Vasas legyen a legnagyobb, legerősebb egyesület az országban!” Az 1956-os forradalmat követő első - 1957. tavaszi - bajnokságot az 1954-ben rehabilitált, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárává és Magyarország miniszterelnökévé előlépő Kádár János egyesülete, a Vasas nyerte meg, története során először.

Kádár János 1957. július 17-én a Politikai Bizottság ülésén a "B közép"-ről mint "fasiszta gyülekezetről" beszélt, és kijelentette: „Én például ezt az idei tavaszi helyzetet felhasználtam volna arra, hogy örökre megszüntessem a »B« középet úgy, hogy legalább nyolcvan vezetőt letartóztattam volna és börtönbe csukattam volna legalább tíz esztendőre.”

Az 52-es helsinki olimpia a magyar labdarúgás első nagy sikere volt. A magyar labdarúgó válogatott rendelkezik a világ leghosszabb veretlenségi sorozatával. A magyar labdarúgás története terén mindenképp kiemelendő, az úgynevezett „Évszázad mérkőzése” melyet még a mai napig is emleget a szaksajtó is. Erre a mérkőzésre 1953. november 25-én került sor, amikor a magyar válogatott Londonban 6:3-ra verte az angolokat. Az angolok, mint a foci tradicionális képviselői, hazai pályán ekkor 90 éves veretlenséggel rendelkeztek. A magyar csapat tehát történelme első hazai vereségét mérte az angolokra. Fél évvel később Budapesten rendeztek egy visszavágót, ahol a magyar csapat 7:1-re győzött.

Olimpiai aranyérmek

Egyedülálló sikernek tekinthető a fociválogatottak történetében, hogy a magyar csapat három aranyérmet is tudott szerezni olimpiai játékokon.

• Az 1952-es helsinki olimpián a magyar labdarúgó válogatott aranyérmet nyert.
• A következő olimpiai győzelmet 1964-ben sikerült aratni Tokióban, ahol a magyar csapat a döntőben az akkori Csehszlovák válogatottat győzte le.
• A harmadik olimpiai siker már a következő Mexikó rendezte kiírásban összejött a magyar válogatottnak, ahol a döntőben Bulgáriát győzték le 4:1-re.

Európa-bajnoki szereplések és a modern kor

I. A nagy labdarúgó tornák indulását tekintve az Európa-bajnokságot jóval az olimpia vagy a világbajnokság mögött találjuk, hiszen az első ilyen eseményt 1960-ban rendezték meg. A kontinensviadal ötletének egyik kidolgozója Sebes Gusztáv volt, aki korábban a legendás Aranycsapatot irányította. A magyar válogatott a moszkvai selejtezőn 3:1 arányú vereséget szenvedett, és a Népstadionban is kikapott a szovjet gárdától, így már az első körben elúsztak az Eb-s vágyaink.

II. Az 1964-es eseménysorozat selejtezőjét már sikeresen vette a magyar együttes. Az Eb-re Magyarország mellett a spanyolok, a dánok és a címvédő szovjetek jutottak ki. A torna meccseit Madridban és Barcelonában rendezték, hazánk fiai a házigazdákkal játszottak a döntőért. A bronzmeccset a dánokkal vívtuk, Novák Dezső duplája döntötte el, Magyarország harmadik, azaz bronzérmes lett. Azóta is ez a legszebb eredményünk az Európa-bajnokságok történetében.

Az 1968-as kontinensviadalra átszervezték a kvalifikációt, az induló csapatokat csoportokba sorolták. Magyarország megnyerte az 5. számú kvartettet, így továbbléphetett a következő szakaszba, ahol megint a szovjetekkel találkoztunk. A büntetőpárbajt ekkoriban még nem alkalmazták, hanem pénzfeldobás döntött a továbbjutó sorsáról. Az érme az olaszoknak hozott szerencsét. Az 1972-es Európa-bajnokságra Magyarország sikeresen kijutott. A brüsszeli elődöntőben egy régi ismerős, a szovjet gárda várt a magyar csapatra. A meccs egyetlen gólját Konykov szerezte, és később a bronzérem sem lett meg. A következő magyar gólra negyvennégy évet kellett várni.

Magyarország Európa-bajnoki szereplései (1960-1972)

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk Magyarország korai Európa-bajnoki szerepléseit:

III. A kétezres években több alkalommal is felmerült, hogy Magyarország otthont adna a kontinenstornának. A 2004-es focikupára az osztrákokkal közösen pályáztunk. A 2012-es Európa Bajnokságért ismét közösen indultunk egy szomszédos állammal, ezúttal a horvátokkal. A rendezési jogot ekkor sem kaptuk meg, végül a lengyel-ukrán duó lett a befutó.

IV. A 2016-os franciaországi tornára huszonnégyre bővült a résztvevő csapatok száma. 2016 júniusának második fele örök emlék marad az ország focikedvelői számára. A csoportkör első meccsén Szalai Ádám tuszkolta, pöckölte, piszkálta be az osztrák kapuba a labdát. A későbbi győztes portugálokkal a torna legjobb meccsét hoztuk össze, Gera Zoltán találatát a legszebbnek szavazták meg. Király Gábor tiszteletére munkavállalók ezrei indultak szürke mackónadrágban dolgozni. A legjobb tizenhat között Belgium ellen már elfáradt a csapat.

A 2020-as Európa-bajnokság három újítást hozott magával. Ezt az eseménysorozatot nem egy vagy két országban rendezik meg, hanem a kontinens tizenkét nagyvárosa ad otthont a meccseknek. Változott a kijutás rendszere is, a csoportharmadikok pótselejtezőjét felváltotta a Nemzetek Ligája összesített táblázata. A harmadik változást a koronavírus okozta, melynek következtében az eredetileg 2020 nyarán esedékes viadalt egy évvel későbbre kellett halasztani. A rendező települések közül egyedül Budapest vállalta a teltházas meccsek tartását, a többi helyszínen lesz valamilyen létszámkorlátozás. 2020. november 12-én Loic Nego és Szoboszlai Dominik hajrában szerzett góljaival Magyarország megfordította az Izland elleni pótselejtező állását, a győzelemmel pedig történelmet írt. Egyrészt most először sikerült kijutni egymás után két Európa-bajnokságra, másrészt ezúttal hazánk társházigazdája a kontinenstornának.

tags: #magyarorszag #terulete #foci

Népszerű bejegyzések:

• Hervis röplabda és fitneszlabda kínálat
• Részletes áttekintés a MÁV rendezvényeiről
• Részletek a 2020-as Magyar Kupa-döntőről
• A francia-angol U19-es rangadó előzetese és tippek
• a magyar botanika kutatója