Az angol labdarúgó-válogatott felállásának és taktikai története
A labdarúgás, nagyjából azokkal a szabályokkal és rendező elvekkel, amelyeket ma is ismerünk, a szigetországban született meg a XIX. század végén. Az angol válogatott története első évtizedeiben többnyire brit ellenfelekkel játszott, és már a kezdetek kezdetén világos játékkoncepció mellett tette le a voksát. Míg Skóciában jobbára a labda földön tartására és a rövid passzokra koncentráltak, addig az angolok inkább a cselekben és a hosszú indításokban - vagyis az egyéni játékban - hittek.
Az angol szövetség a második világháborút követően feladta a fényes elszigeteltséget, és benevezett az 1950-es brazíliai világbajnokságra. A válogatott - olyan sztárokkal a soraiban, mint Stanley Matthews, Tom Finney, vagy Jackie Milburn - hatalmas favoritként utazott a tornára. Ehhez képest egy szűk győzelmet követően két vereséget szenvedtek el, ezek közül az elsőt a teljesen amatőr amerikai válogatott ellen. „Nagyon fontos leckét tanultunk Brazíliában. Egy ideje már próbálom megértetni otthon, hogy óriási szükség van edzői teljesítményre az angol futballban” - idézte a Manchester Guardian 1950. augusztusi száma a válogatottat kijelölő bizottság elnökét.
A taktikai forradalom és a WM-rendszer bukása
Az 1953-as év vízválasztó volt: az első, kontinentális csapattól elszenvedett hazai vereség ráébresztette az angolokat arra, hogy túl kell lépniük az évtizedek alatt berögzült, és cáfolhatatlannak hitt dogmáikon. Az országban megindult a szakmai vita, és elkezdődött a magyar csapattól ellesett taktikai megoldások beépítése az angol futballba. Peter Doherty, a Doncaster Rovers akkori menedzsere például felismerte, hogy a magyar csapat nem a WM-rendszernek megfelelő számozás szerint állt fel a mérkőzésen - ez annál is inkább nagy szó volt, mert Angliában egészen a hatvanas évekig kötelezően az addigra már rég kihalt WM-felállás szerint kellett megjelentetniük az újságoknak a kezdőcsapatokat.
A magyar Aranycsapat taktikai modernsége
Amikor Ramsey-ből angol szövetségi kapitány lett, tudta, hogy változtatnia kell. Az 1966-os világbajnokság előtti felkészülési meccseken Ramsey szemmel láthatóan nem találta a csapatát. Az argentinok elleni negyeddöntő előtt végleg a tettek mezejére lépett. A szélsőket (Peters, Ball) visszahúzta a középpályára, egészen Bobby Charlton mellé, az elsősorban védekező feladatokat ellátó Nobby Stiles pedig egy sorral hátrébb lépett, közvetlenül a védelem elé.
A modern kor és a változások
A ’90-es években rengeteg eszközt vetettek be a labdarúgás megsegítésére. A külhoni sporttársak azzal is segítettek, hogy új taktikákkal ismertették meg az amúgy zárkózott angol edzőket: új értelmet nyert a csatár, a támadó középpályás vagy a hátvéd fogalma, és persze el lehetett szakadni a hagyományos 4-4-2 felállástól is.
| Időszak | Taktikai jellemzők |
|---|---|
| XIX. század vége | Egyéni játék, hosszú indítások |
| 1950-es évek | WM-rendszer, lassú adaptáció |
| 1966 - Alf Ramsey | 4-4-2 (szélsők nélkül), fegyelmezett védekezés |
| 1990-es évektől | Taktikai sokszínűség, külföldi hatások |
Gareth Southgate kapitány az elmúlt években ismét jelentős változtatásokat eszközölt. Bár a szakmai döntések néha megosztják a közvéleményt, a válogatott keretének összetétele ma már sokkal inkább a modern európai trendeket tükrözi. A fiatal tehetségek beépítése és a taktikai rugalmasság arra utal, hogy az angol futball végleg maga mögött hagyta a korábbi, megkövesedett filozófiáját.
tags: #angol #valogatott #felallas
