A Haiku a Magyar Irodalomban: Fordítások és Eredeti Művek Kronológiája
A haiku, ez a rövid, mégis mély mondanivalóval bíró japán versforma, hosszú utat járt be, mire meghódította a magyar irodalmat és a magyar olvasók szívét. Az első fordításoktól és antológiáktól kezdve egészen a magyar költők saját haiku kísérleteiig és elméleti munkáiig, a haiku jelenléte folyamatosan erősödött. Ez a cikk átfogó képet ad a haiku magyarországi recepciójáról és fejlődéséről a 20. század elejétől a 90-es évek elejéig.
A kezdetek: A 20. század eleje
A japán haiku iránti érdeklődés a 20. század elején kezdett megjelenni Magyarországon. Egyike az első említéseknek 1904-ből származik, amikor Heltai Jenő fordításában megjelent az „Japáni költőkből: Karl Florenz nyomán” című írás a Pesti Hírlapban, melyben Arakita Moritake „Káprázat” című művét is olvashattuk.
Ágner Lajos 1905-ben a „Hazánk” című lapban mutatta be „Japán legnagyobb költőjét”, a híres Basho Matsuót, ezzel is hozzájárulva a műfaj ismertségéhez. Később, 1906-ban Barátosi Balogh Benedek „Dai Nippon III. kötet: Irodalom” című magánkiadásában három haikufordítást is találhatunk. Ezek között volt a híres Basó-féle békavers:
- „Az öreg tóba / Béka ugrott / S a víz megloccsant."
Emellett két Nisijama Szóin (西山宗因 Nishiyama Sōin, 1605-1682) költeményt is tartalmazott a kötet. Nyelviczkey Zoltán 1907-ben kiadott Inoue Tetsujiro „Őszirózsa” című könyvében lelhető négysoros fordítások feltehetően még haikuk voltak az eredeti forrásnyelvben, bár szerzői ismeretlenek, ami megnehezíti az eredeti művek felkutatását.
A korai fordítók között Kosztolányi Dezső is kiemelkedő szerepet játszott. Munkássága során több alkalommal is foglalkozott japán versekkel, mint például a „Modern költők” című kötetében, amely 1914-ben, majd bővített kiadásban is megjelent. Később, 1921-ben Zoltán fordításában megjelent a „Kóválygó madarak”. A század elején Barna János már japán haikukat fordított bengáli nyelvre, ami a haiku nemzetközi terjedésének egy korai jele.
Ivan Goll (1891-1950) 1926-ban a Pesti Naplóban a líra újjászületését hirdette „Hai-Kai’” című írásában, amely rávilágított a haiku forma frissességére és jelentőségére.
Haiku: Japán versforma a tömörség jegyében
Az első antológiák és a haiku elmélyülése (1930-as, 1940-es évek)
A haiku iránti érdeklődés a 30-as és 40-es években még inkább elmélyült. Kosztolányi Dezső számos japán verset fordított, és „Új japán versek (Harminc haiku)” címmel a Nyugatban is megjelent válogatása 1933-ban. Bálint György, 1933-ban a Pesti Naplóban írt könyvismertetést „Szelíd hangok Japánból. Ezer apró japán vers, tücskökről és liliomokról” címmel, ami az An Anthology of Haiku Ancient and Modern című kötetet mutatta be. Komuro Szuiun „Nippon. Miért idegen nekünk a japán művészet” című írása, Kovrig János fordításában az Uj Magyarság vasárnapi mellékletében jelent meg 1934-ben, elméleti hátteret adva a japán művészet és költészet megértéséhez.
Ekkor már megjelentek az első eredeti magyar haikuk is. Weöres Sándor 1936-ban a Tükörben publikálta „Magyar haiku versek” című gyűjteményét, melyben olyan darabok szerepeltek, mint a „Kerti jelenet”, „Ábránd”, „Szomorú játék”, „Lábnyom”, „Verőfény”, „Vélemény”. Ezeket később újra kiadták az Egybegyűjtött művekben. Kállay Miklós 1937-ben a Napkeletben ismertetett egy Párizsban megjelent Basô-haiku kötetet, amelyben illusztrációként magyarul is olvashattunk Basó-haikut: "Tavaszi éjjel… / Virágzápor a fákon!"
A háború idején is folytatódott a japán költészet népszerűsítése. Heszke Béla fordításában Issa „Egy fecskéhez” és Masoaka Shiki „Virágok” című versei jelentek meg az Ellenzékben 1940-ben. Asztalos Sándor fordításában „Három hokku” címmel jelent meg a Tiszántúlban 1942-ben. Szluha Lili „A japán költészetről…” című cikke a Magyarságban és a Magyar Hírlapban is olvasható volt 1942-ben. A Nép című lapban 1944-ben a „Tallózó” című rovat a haikut „A japán szellemi erőösszpontosítás jelképe: a „haiku””-ként mutatta be. Sándor „Egysoros versek I-XXXIII” című gyűjteménye 1946-ban, majd az „A fogak tornáca” című verseskötetben 1947-ben látott napvilágot.
A haiku terjedése a háború után (1950-es, 1960-as évek)
A második világháború után is fennmaradt az érdeklődés a haiku iránt. Dombrády S. Géza „Japáni virágok” címmel publikált az Új Hungáriában 1956-ban. Juan Tablada mexikói költő 6 haikuja a „Dél keresztje. Latin-amerikai költők versei” című antológiában jelent meg 1957-ben. Kosztolányi Dezső műfordításai közül számos japán vers, Vas István utószavával, 1958-ban, Marosvásárhelyen is kiadásra került. Sándor 1960-ban az „Egysorosok és más aforizmák I-XLI” című kötetében folytatta a rövid formájú versek hagyományát.
Az 1960-as évek végén és a 70-es évek elején egy újabb hullám indult el. Zsuzsa haikui 1969-ben jelentek meg, majd „15 haiku” címmel a Vigiliában 1971-ben, és a „Tűzföld” című kötetében 1972-ben. János haikuját 1969 augusztusában írta: „Széles, nyári ég. / Búcsúznék! úgy ragyog / minden.” Tornai József „Tizenhárom magyar Haiku” című válogatása a Kortársban látott napvilágot 1969-ben.
Érdekes módon a világirodalomban is felbukkant a haiku, mint például J. D. Salinger „Franny és Zooey” (1970) című művében, vagy a „Seymour: Bemutatás” (1970) című kisregényében, ahol hosszas fejtegetések olvashatók a haikuról. Ennek hatására jelentek meg Seymour Glass (Petőcz András írói álneve) haikui „Tenyered, ha csattan” címmel 2003-ban.
A haiku virágkora és sokszínűsége (1970-es, 1980-as, 1990-es évek)
Az 1970-es évektől kezdődően a haiku szélesebb körben is elterjedt, számos magyar költő merített ihletet ebből a formából, és elméleti munkák is születtek. Gábor „Elindultam Párizs városából. Haibun napló” című műve 1969-től kezdődően, 2006-ban is megjelent. Péter „Majdnem haikuk” címmel 33 haikuval jelentkezett 1973-ban. Pál „A zen és a japán haiku” című írása 1978-ban jelent meg, Gyula pedig 15 japán haiku fordítását tette közzé „Nyitott ajtók” című kötetében ugyanebben az évben.
Az évtizedek során számos magyar költő írt haikukat, vagy fordított japán haikukat, ezzel gazdagítva a magyar irodalmat. Az alábbi táblázat néhány kiemelkedő példát mutat be:
| Év | Szerző/Fordító | Mű címe/Megjegyzés |
|---|---|---|
| 1904 | Heltai Jenő | „Japáni költőkből: Karl Florenz nyomán” (Arakita Moritake: Káprázat) |
| 1906 | Barátosi Balogh Benedek | Dai Nippon III. kötet: Irodalom (Basho, Nisijama Szóin fordításai) |
| 1933 | Kosztolányi Dezső | „Új japán versek (Harminc haiku)”, Nyugat |
| 1936 | Weöres Sándor | „Magyar haiku versek”, Tükör (eredeti magyar haikuk) |
| 1970 | J. D. Salinger | „Franny és Zooey”, „Seymour: Bemutatás” (a haiku megjelenése a regényirodalomban) |
| 1982 | Fodor Ákos | „Hasadó anyag” (51 haikuval) |
| 1987 | Kurtág György | „Hét dal énekhangra és cimbalomra. Issa haiku-jára” (zenei adaptáció) |
A haiku sokfélesége és modern interpretációi
Fodor Ákos haikui, melyek „Hasadó anyag” címmel 1982-ben, 51 haikuval jelentek meg, jelentős mérföldkövet jelentettek. Spiró György recenziója is rávilágított ennek a kötetnek a fontosságára. Oravecz Imre „Haiku I-II.” című műve 1981-ben, Sándor „Haiku ébredésre” és „Körömversek” című gyűjteményei 1982-ben, míg Gyula „Tíz őszi haiku” című versei ugyanebben az évben jelentek meg a Mozgó Világban. Gábor 1982-ben „Hat haiku a teremtésről” címmel publikált az Életünkben.
A 80-as évek közepén Kovács András Ferenc fordításában Stănescu haikui is olvashatók voltak az Igaz Szóban 1984-ben. Attila haikui „A Teremtés utódlása” című kötetében 1985-ben, Dániel „43 haiku” versfüzére a Forrásban 1985-ben, Mihály „Öt haiku” című verse a „Van időd - versek” című kötetben 1985-ben láttak napvilágot.
Kurtág György „Hét dal énekhangra és cimbalomra. Issa haiku-jára” című zenei adaptációja 1987-ben, a párizsi átütő sikere indította meg Kurtág nemzetközi karrierjét. Ez a mű 1976-80 között készült.
A haiku a '80-as években is aktív műfaj maradt, erről tanúskodnak Zoltán „Hetvenhét haiku” (1986), József „Jegy, Összegyűjtött versek” (1987), Károly „Válasz-haiku” (1988), Kinga „Öt haiku” (1988) és Anna „Japán zen haiku” (1988) című művei. G. András 49 japán haiku fordítása a Nagyvilágban jelent meg 1988-ban.
Az 1990-es évek elején sem csökkent a haiku iránti érdeklődés. István „Video haiku” címmel kísérletezett 1989-ben, Balázs „Haditudósítás, Némafilm-haiku” című darabjai a Mozgó világban jelentek meg. Ian Fleming „Csak kétszer élsz” című James Bond regényének 11. fejezetében is feltűnt a haiku. Szato „Tizenkét macska” című gyűjteménye 12 haikuval a Nagyvilágban jelent meg 1990-ben. Saszet Géza „Haiku?” címmel vitatkozó cikket írt a Helikonban 1990-ben, míg Szilágyi P. „Haikuk - Az évszakok magányossága” címmel a Korunkban publikált. Kannás Alajos „Haikuk látásra I.” és „Haikuk látásra II.” című írásai a Kapuban jelentek meg 1991-ben.
tags: #auth #szilvia #jatekvezeto
