Az amerikai futball felemelkedése: Miért nem volt népszerű a "soccer" az Egyesült Államokban?
Az Amerikai Egyesült Államok történeti izolációja sportéletének fejlődésére is jelentős hatással volt, a világ legnépszerűbb sportja, a labdarúgás hosszú évtizedekig nem tudta meghódítani az észak-amerikai kontinenst. Arra, hogy mekkora történeti ellenállás volt az USA társadalmában a labdarúgással kapcsolatban, eklatáns példa, hogy az a több milliárd futballdrukker által ismert nemzetközi elnevezése a sportágnak (futball) az amerikai angol nyelvben egy másik sportágat jelöl, és a bőr kizárólag lábbal történő rugdosását „soccer”-nek nevezik. Ennek persze sportevolúciós okai vannak, de mégis csak tanulságos.
Az intézményi-gazdasági háttere is elütő az amerikai major sportoknak, mint a labdarúgásnak. A franchise-rendszer, a fizetési sapkák és a draft, a szabad klubgazdálkodás és átigazolási politika helyett. Amerikában az utánpótlás az összes fő sportágban az egyetemeken zajlik, míg Európában (és a világ többi futballországában) a labdarúgás utánpótlását klubok és akadémiák végzik. A kulturális életben is megvannak az okok: a tojáslabdás foci például egyértelmű szimbólumává vált a híres amerikai identitástudatnak és „tökösségnek”. Ha egy igazi texasi rednecket megkérdezünk, aki fia minden középiskolai meccsén ott ül, hogy mit gondol az európai fociról, biztosan megkapnánk, hogy az egész egy kommunista összeesküdés. És különben is, milyen férfi játszik olyan sportot, ahol nem lehet leütközni egymást, és a játékosok is folyton szimulálnak!
A XXI. század globalizációs folyamata végül itt is áttörte a gátat, így az MLS, vagyis az Észak-amerikai Labdarúgó-bajnokság és a „soccer” sportág általánosságban véve is robbanásszerű növekedésbe kezdett az ezredforduló óta. Mik lehetnek ennek a folyamatnak a főbb okai, és milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből Magyarországon?
A növekvő népszerűség okai
Egy tavalyi egyesült államokbeli kutatás azt mutatja, hogy a labdarúgás népszerűsége a kutatás tíz évében több mint megháromszorozódott, a válaszadók 7%-a ezt a sportágat nevezte meg kedvenceként. Ezzel az európai foci már majdnem beérte a hosszú távon komoly visszaesést átélő, történeti mélypontot jelentő 9%-on álló, tradicionálisan amerikai baseballt. Bár még mindig magasan a legnépszerűbb sport az USA-ban, az elmúlt évtized legnagyobb vesztese továbbra is az amerikai foci. Továbbá az is valószínűsíthető, hogy a labdarúgás legnagyobb mértékben ennek a sportágnak a kárára érte el a robbanásszerű növekedését.
A növekvő népszerűség a nemzeti első osztály pénzügyi teljesítményén is látszik, 2004-ben még csak 10 csapat szerepelt a ligában, ma ez a szám már 24-re emelkedett, amit még további 4-gyel terveznek bővíteni. Az átlagos klubérték is nagymértékben, 37 millió dollárról 240 millióra ugrott az elmúlt tíz évben. Mindezekkel együtt az MLS az elmúlt 5 év átlaga alapján a 8. legmagasabb meccsenkénti nézőszámmal (21.358) büszkélkedhet világviszonylatban, nem sokkal elmaradva például a francia (21.556) és az olasz (22.967) első osztálytól.
A robbanásszerű növekedés hátterében természetesen a nagy, kiaknázatlan és globális trendekre egyre nyitottabb lakossági bázis áll, de számos más, igen meghatározó okot is azonosíthatunk.
Migráció és demográfiai változások
Az egyik az amerikai társadalom szerkezeti változásának oka, azaz a migráció. Az amerikaiak egyre növekvő százaléka született nem az Egyesült Államokban és a statisztikákból az is jól látszódik, hogy már a bevándorlók legnagyobb része, közel fele Mexikóból és Latin-Amerikából érkezik. Ezekben az országokban talán még Európánál is nagyobb népszerűségnek örvend a labdarúgás, és azt is sikerült már bebizonyítani, hogy a bevándorlók integrációs problémáival együtt a sportolási és sportrajongói szokásaik sem változnak meg lényegben. Ennek a két jelenségnek az ismerete egyértelműen magyarázza fenti trend egy jelentős részét.
Az utánpótlás nevelés és az egészségtudatosság
Mindemellett azonban az amerikai társadalom körében általánosan is sikert ért el a labdarúgás, mégpedig az utánpótlás terén. Az „európai” foci ugyanis az USA-ban sikeresen vette fel a versenyt a gyermekek sportválasztásának terén az országbeli legfőbb riválisával, az amerikai focival. Ennek számos oka lehet, például az egyszerűbb szabályok, a kevesebb sportfelszerelés, a nemzetköziség, a lányok bevonhatósága, de a legfőbb ok az amerikai futball egészségre gyakorolt hatása. A 90-es évek óta mind több tanulmány bizonyítja a futballsérülések testi és mentális károkozásának szinte minden más sportághoz képest kimagaslóan magas szintjét, akár a profi sportolók, akár a kiskorúak körében. Egyre kevesebb szülő akarja látni a gyermekét sisakban és vállvédőben, hiszen ha egy kicsit magasabb szintre eljutnak, jó eséllyel meccsről meccsre agyrázkódások és kisebb-nagyobb sérülések folyamatos elszenvedői lesznek. Erről szól például a 2015-ös Concussion című mozifilm is Will Smith-szel.
Tudatos szakmai építkezés és globális trendek
Nem utolsósorban meg kell említeni a tudatos és konzisztens szakmai építkezést, ami az MLS minden terén megfigyelhető. Erre jó példa az átigazolási politika, ahol az Amerikai Labdarúgó Szövetség két fő modellt követ. Egyrészt nagy fizetéssel (és az ország kiváló alapadottságaival) vonzó alternatívát kínál az európai topligákból kvázi kiöregedő nagynevű, de igen kisszámú sztárnak. Az olyan nevekkel, mint Beckham, Kaká, Lampard, Rooney, Schweinsteiger és Ibrahimovic, döbbenetes népszerűségnövekedést lehet elérni. Az átigazolások többsége azonban nem ilyen, a vezetőség igyekszik minél nagyobb átigazolási értékű, de minél kisebb fizetésű tehetséges fiatalt megszerezni, amivel végső soron a liga összértékét emeli a költségek szinten tartásával.
A XXI. század globalizációs folyamata végül áttörte a gátat, így az MLS, vagyis az Észak-amerikai Labdarúgó-bajnokság és a „soccer” sportág általánosságban véve is robbanásszerű növekedésbe kezdett az ezredforduló óta.
Miért hívják a focit focinak az USA-ban?
Az amerikai futball történelmi háttere
Az amerikai futball korai története, minden brutalitása ellenére, meglepő módon az elit egyetemekhez kapcsolódik. Kevesen tudják, de az 1950-es évekig ez a sport valójában nem volt igazán népszerű. A foci a maga kis zárt világában élt, ahol más szabályok uralkodtak - pontosabban, alig voltak szabályok. Mindenki tisztában volt vele, hogy veszélyes, és éppen ezért vonzotta a játékosokat. Hogyan vált a „bostoni játék” milliárdos sportüzletté, és miért nem tiltották be már az elején? Valójában be is tiltották egy időre, de ez még inkább növelte a népszerűségét. Az amerikai foci őstörténetéhez utazunk ma vissza.
Az amerikai foci minden szinten dominálja a sportvilágot, miközben számos kihívással néz szembe, amelyek veszélyeztetik a jövőjét: a játékosok magánéletében gyakran felmerülő családon belüli erőszak kérdésétől kezdve az agyrázkódási válságon át (CTE- chronic traumatic encephalopathy) egészen a hagyományos televíziózástól elforduló, interneten ingyenesen meccset néző közönségig. Ennek ellenére az NFL és egyetemi szintű változata továbbra is rendkívül népszerű, nemre, fajra, életkorra, társadalmi osztályra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Sok elemző tréfásan megjegyzi, hogy az NFL iránti rajongás talán az egyetlen dolog, amiben mindenki egyetért. A televíziós nézettség tekintetében ma is rendkívüli népszerűségnek örvend: példának okáért 2018-ban az ötven legnézettebb adásból harmincnégy NFL közvetítés volt. Ha figyelembe vesszük az NBA, a boksz és az autóversenyzés közvetítéseit is, akkor az ötventől százig terjedő legnézettebb adások kétharmada sportesemény volt.
Az amerikai foci népszerűsége könnyen értelmezhető gazdasági szempontból: egy átlagos NFL-csapat franchise értéke jelenleg 2,86 milliárd dollár a Forbes szerint, ami több mint hatszoros növekedést mutat az elmúlt húsz évben. Valójában a Disney parkokon kívül egyetlen kulturális termék sem köti össze az amerikaiakat úgy, mint az NFL. Ez a külső szemlélő számára, de sok amerikai számára is azt az érzetet kelti, mintha az NFL mindig is erős lett volna. Azonban korai időszakának nagy részében a profi futball egy behatárolt, regionális sportág volt, amely csak az 1950-es évek végén vált nemzeti szinten is elismertté. Hosszú ideig a baseball volt a nemzet sportja. Az amerikai közmegegyezés szerint az NFL elismert kiindulópontja az úgynevezett „Greatest Game Ever Played”, a Baltimore Colts és a New York Giants 1958-as bajnoki mérkőzése volt. Nagy jelentőséggel bírt, hogy a televízió közvetítette a mérkőzést, amely legendás párharcot hozott. 1965-ben a The Harris Poll megállapította, hogy a profi futball átvette a baseball helyét az ország kedvenc sportjaként. Azóta is tartja ezt a pozícióját.
Az erőszak és a szabályok evolúciója
Az erőszak mindig is megkülönböztette az amerikai focit a többi csapatsporttól, ami nem hasonlítható össze a rögbi durvaságával. Az amerikai foci egyértelműen szabályos verekedésekből fejlődött ki, míg a rögbi a fair play egyik legerősebb bástyájának számít. A tizenkilencedik században az egyetemisták egyesítették a futball és a rögbi szabályait, bár pontosabb lenne azt mondani, hogy szinte alig voltak szabályok. Az így létrejött játék lehetőséget adott az idősebb diákoknak arra, hogy demonstrálják fölényüket a fiatalabbak felett. Az így létrejött játék a „védd a labdát (eszmét), juttasd el A-ból B-be, de közben az ellen minden oldalról támad, tanuld meg, jobb, ha összefogsz” elven alapult. Bár ez szépen hangzik, a szadistább hajlamú játékosok túlkapásai nem feltétlenül erősítették az egységet.
Walter Camp, a játék atyja, arra törekedett, hogy a játékosok egyformán eddzék elméjüket és testüket, egyszerre követelve tőlük fizikai áldozatot és gondos taktikai tervezést. Így egy olyan sportot hozott létre, amely egyszerre hihetetlenül erőszakos és szorosan szervezett, és ebben az értelemben teljes mértékben amerikai.
Az európaiak gyakran az amerikai focit a rögbi egy változatának tekintik, de ez félreértés. Valójában a korai időkben sok egyetemen ténylegesen európai értelemben vett focit játszottak, de minden intézmény a saját szabályai szerint. Egyes iskolák közelebb álltak az európai focihoz, míg mások a rögbihez. Az évtizedek során, egy 60-70 éves evolúciós folyamat eredményeként, alakult ki az amerikai foci.
Mindkét játék gyökerei a 19. század közepén Nagy-Britanniában játszott különféle futballváltozatokhoz vezethetők vissza, ahol a cél az volt, hogy a labdát a kapuba vagy egy meghatározott vonalon túlra juttassák. Ezek a változatok az angol állami iskolák futballjátékain alapultak. Esetenként a játékok annyi sérülést okoztak, hogy egyes intézmények betiltották a sportot. Az egyetemek közötti játékok népszerűsége nyomán a sport fokozatosan szabványosabbá vált: csökkent a játékosok száma és a pálya mérete is. Valójában az egyetemközi játékok fektették le az amerikai foci szabályainak alapjait.
Az őstörténet és a hibrid játékok
Fontos látni, hogy az angol foci sem volt kezdetben olyan békés sport. Hosszú időbe telt, mire határozottan elkülönült a rögbitől. Emellett nem szabad megfeledkezni az olasz Calcio Fiorentinóról sem, amely a 16. századi Firenzéből származik. Hasonlóan agresszív labdajátékokat játszottak az indiánok, maják, aztékok és eszkimók is. A futball ezen archaikus formáit, amelyeket jellemzően csőcselékfocinak, mob footballnak minősítettek, a szomszédos városok és falvak között játszották. Korlátlan számú, hömpölygő embertömegek csaptak össze egymással, legtöbbször egy felfújt disznóhólyagot kellett bármilyen módon eljuttatni A-ból B-be. Egyes változatokban a játék még ősibb és véresebb rituálékból fejlődött ki, például a viking betolakodók elleni küzdelem során, amikor is egy levágott „dán fejét” rugdosták - ez volt a „danes head”.
1531-ben Sir Thomas Elyot ezt írta: „Nem szépítsük, az angol futball nem más, mint az állatias düh és szélsőséges erőszak.”
Az amerikai egyetemek átvették ezeket az angolszász hagyományokat, azonban számukra a játék elsősorban az erősek kiválasztásának és szerveződésének eszköze volt. A játékok nagyrészt rendezetlenek maradtak, minden iskola a saját futballját játszotta. A Princeton Egyetem hallgatói már 1820-ban a „ballown” nevű játékot játszották. Az egyik legkorábbi ős amerikai foci esemény neve is sokat elárul: „Bloody Monday”. Ez a „Véres Hétfő” néven ismert harvardi hagyomány 1827-ben kezdődött, és a gólyák és a másodévesek közötti tömeges labdajátékból állt, amely gyakran tömegverekedésekké fajult. 1860-ban a városi rendőrség és az egyetemi hatóságok egyetértettek abban, hogy a „véres hétfőnek” véget kell vetni. A harvardi hallgatók válaszul gyászolni kezdték egy „Football Fightum” nevű figurát, akinek temetési szertartást is tartottak. Az egyetemi hatóságok szilárdan kitartottak döntésük mellett, így sok év telt el, mire a Harvardon ismét játszhattak futballt.
A mai futball és rögbi is ebben az időszakban alakult ki, és ezekkel együtt számos hibrid játék is, mint például a „bostoni játék”. Akkoriban két általános futballtípus terjedt el: a „rugdosó” játékok (mint amilyet a Cambridge-i Egyetemen játszottak), amelyek később, 1863-ban, a Football Association (foci) szabályainak alapjául szolgáltak. A másik típus a „futós” vagy „hordozós” játékok voltak, amelyek az 1871-ben megalapított Rugby Football Union szabályait ihlették. Ezek hibrid változatát, az úgynevezett „bostoni játékot”, először az Oneida Football Club nevű csapat játszotta. Ezt a klubot, amelyet egyes történészek az Egyesült Államok első hivatalos amerikai futballklubjának tekintenek, 1862-ben alapították a bostoni elit előkészítő iskoláiból kikerült diákok.
A pörgős, vad sport gyorsan felkeltette a sajtó figyelmét, így a „bostoni játék” népszerűsége az 1860-as években tovább terjedt. Az Oneida Football Club állítólag soha nem veszített mérkőzést 1862 és 1865 között.
A játék az 1860-as évek végén kezdett visszatérni a campusokra, ahol a Yale, a Princeton, a Rutgers és a Brown Egyetemek mind elkezdték játszani a népszerű „rúgdosó” játékot. 1867-ben a Princeton labdajátéka a Londoni Labdarúgó Szövetség szabályain alapult, míg a kanadai Montreal Football Club 1868-ban átvette a rögbire emlékeztető „futójátékot”.
Ezek a mérkőzések legendásak voltak, mivel nem lehetett tudni, mikor lesz a következő. 1870-ben a Princeton és a Rutgers Egyetem játszott egymás ellen, és a Princeton 6-0-ra legyőzte Rutgers-t. A játék erőszakossága olyan közfelháborodást váltott ki, hogy a következő évben egyáltalán nem rendeztek mérkőzéseket.
Az egyetemek közötti mérkőzésekre jellemző volt, hogy az egyik nap az egyik csapat, a visszavágón pedig a másik csapat szabályai szerint játszottak. E szabályok néha csak apró eltéréseket jelentettek, például volt-e szabadrúgás vagy sem, máskor viszont jelentős különbségekhez vezettek. Ezek az eltérések és az egyes egyetemek által bevezetett fejlesztések révén alakult ki az amerikai foci végleges változata.
Külön említést érdemel a Gallaudet és a Georgetown Egyetem rendszeres párharca Washingtonban. A Gallaudet játékosai siketek voltak, mégis időnként legyőzték a legendás Georgetown csapatát. Ráadásul a siketnéma Gallaudet játékosok saját maguk varrták egyenruháikat, nehéz vászonból, fekete-fehér csíkokkal. Az egyetemi fociból származnak a csapatok furcsa nevei is, mint például az Oklahoma City Terrors (kedvencem), a North Carolina Tar Heels, a Michigan State Spartans és a Clemson Tigers.
Walter Camp és a modern futball alapjai
Majdnem minden híres iskola hozzájárult a mai szabályok kialakításához, de a legfontosabb ötleteket a Yale-es Walter Camp hozta, akit később az „amerikai futball atyjaként” emlegettek. Camp, amíg a Yale hallgatója volt, olyan szabályokat vezetett be, amelyek alapjaiban határozták meg a modern futballt, beleértve a játékosok számának 15-ről 11-re való csökkentését. A McGill és a Harvard egyetemek közötti mérkőzés során bekerült a köztudatba a „try” fogalma, amely lehetőséget adott a csapatnak, hogy az ellenfél gólvonalának elérésével mezőnygólt szerezzen. Ez később a touchdown-ig fejlődött.
Az utolsó és kétségkívül legfontosabb újítás, amely az amerikai focit végül egyedülállóan „amerikaivá” tette, az interferencia, vagyis a blokkolás legalizálása volt. Ez a taktika a rögbi szabályai szerint szigorúan tilos volt, de az amerikai fociban engedélyezetté vált, és ezzel alapvetően megváltoztatta a játék dinamikáját.
Az 1900-as évek elején maga a játék még halálosan brutális volt. A játékosok tömeges, zárt formációkba tömörültek és sisak nélküli fejüket faltörő kosként használták. A labdával szaladókat a védelem szinte teljesen összepréselte.
Sporttörténészek szerint a túlzott brutalitás következtében 1905-ben jelentős változás történt, amikor a legmagasabb szintről avatkoztak be. Theodore Roosevelt elnök, aki maga is nagy focirajongó volt, és akinek fiai is játszottak, több egyetemi futballedzőt hívott meg a Fehér Házba. Roosevelt figyelmeztette őket, hogy ha nem tisztítják meg a sportot az erőszaktól, betiltja. A Chicago Tribune „halálaratásnak” nevezte a 19 halálesetet és 137 súlyos sérülést hozó 1905-ös évadot.
Az egyetemközi konferencián - amely a National Collegiate Athletic Association (NCAA) előfutára lett - végül meghozták a hőn áhított módosításokat. Lehetővé tették az előre passzot, eltörölték a veszélyes tömegformációkat és egy semleges zónát hoztak létre a védők és a támadók között.
Az új szabályok nem szüntették meg ugyan a sport veszélyeit, de a halálesetek száma csökkent: az 1906-os és 1907-es évadban egyaránt 11-11 esetet regisztráltak, miközben a sérülések száma meredeken zuhant. Az 1909-ben meghozott újabb reformok tovább szigorították a szabályokat, megteremtve ezzel a modern sport alapjait.
Eleinte a „bostoni játék” kifejezés kizárólag a keleti parti magánegyetemek körében volt használatos, különösen a Harvardra utalva. Az idő előrehaladtával a rivalizáló egyetemek közötti egyeztetések révén közös szabályrendszerek születtek. Idővel csatlakoztak a nyugati parti és déli intézmények is, míg a középnyugati kisebb egyetemek számára presztízskérdéssé vált, hogy legalább ebben legyőzzék a híres Ivy-ligás egyetemeket - ami gyakran sikerült is nekik.
A futball jelentős bevételnövekedést és hírnevet hozott az egyetemek számára. Az 1909-1910-es szezonban a Yale csaknem 73 000 dollár profitot termelt a futballból, ami ma körülbelül két és fél millió dollárnak felelne meg. Érdemes megemlíteni, hogy 2013-ban a legnagyobb bevételt termelő csapat a Texas Longhorns (Austin) Egyetem volt 109 millió dollárral, míg tíz évvel később ez az összeg már 230 millió dollárra nőtt. Jelenleg az Ohio State Buckeyes csapata vezeti a bevételi rangsort, évi 251 millió dollárral.
A labdarúgás globális fejlődése és az amerikai piac
Az elmúlt években az amerikai labdarúgó-bajnokság, vagyis az MLS (Major League Soccer) és általánosságban az Egyesült Államok labdarúgásának robbanásszerű fejlődése egyértelművé vált. Gondoljunk csak a Juventus középpályására, Weston McKenniere, a Salzburgban pallérozódó Brenden Aaronsonra, a Norwich színeiben a legutóbbi fordulóban elképesztő stílusban duplázó Josh Sargentre, vagy éppen az amerikai labdarúgás “zászlóshajójára”, a London kék felén játszó Christian Pulisicre. Ezt a fejlődést remekül példázza, hogy az európai csapatok egyre bátrabban igazolnak fiatal játékosokat a tengerentúlról. Az amerikai labdarúgással foglalkozó Jenkifoci figyelt fel arra, hogy a januári átigazolási időszak során az MLS csapatai tehették zsebre az ötödik legnagyobb, játékoseladásokból származó összeget. Előzetesen meg kell említeni, hogy míg az európai bajnokságok őszi-tavaszi rendszerben működnek, az Egyesült Államokban a naptári év végén ér véget a szezon. Januárban tehát, az új kiírás előtt állva hajlamosabbak lehetnek a csapatok elengedni játékosaikat, hiszen van idejük az újratervezésre. Európában ezzel szemben a szezonközepi téli ablakban nehezebb igazolni, ezek a körülmények pedig elősegítik, hogy az európai csapatok az amerikai piac felé kacsintgassanak. Az mindenesetre bizonyos, hogy a január 31-én zárult transzferablakban számos ígéretes játékos hagyta el az MLS-t.
Játékosok érkeztek emellett olyan csapatokba mint az elmúlt évek belga bajnokságait uraló Club Brugge, a holland Eredivisében rendre eredményes Feyenoord, vagy az európai kupákban is gyakran vitézkedő CSKA Moszkva. Az európai csapatok mellett pedig a legeredményesebb mexikói, argentin és brazil csapatok is szívesen szemezgettek az amerikai bajnokság tehetségei közül. Daryl Dike tavaly tavasszal a Barnsley kölcsönjátékosaként 9 találattal segítette a csapatot a rájátszást érő 5. hely megszerzésében. Ha megvizsgáljuk a 25 legértékesebbre taksált távozó játékost, akkor azt vehetjük észre, hogy 11-en rendelkeznek amerikai állampolgársággal, közülük nyolcan távoztak Európába, a maradék három játékos pedig az MLS-en belül tette át a székhelyét (érdekes, hogy utóbbi 3 rendelkezik a legkisebb értékkel). Ha csak az Európába igazoló amerikaiakat vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy átlagéletkoruk alig éri el a 20 évet, a legidősebb (a 25 éves Chris Mueller) nélkül pedig ez a szám mindösszesen 19,5 év. Az jól látszik, hogy nem a legnagyobb csapatokhoz távoznak az MLS ígéretes játékosai, azonban egyre gyakrabban (és egyre fiatalabban) kapnak esélyt arra, hogy az európai topbajnokságokban és kupákban mutathassák meg magukat. Persze az Európába igazolás nem feltétlenül a siker záloga, különösen nem várható el az, hogy ezek a játékosok egyik pillanatról a másikra meghatározóak legyenek Európában. Tavaly télen is számos ígéretes játékos tette át a székhelyét az öreg kontinensre, változó eredménnyel. Az akkoriban 12 millió euróra becsült Brian Rodríguez a spanyol másodosztályú Almeríába került kölcsönbe, ahol kevesebb mint 500 percet játszva mindösszesen egy gólpasszt adott, ősszel vissza is tért az MLS-be (ahol 15 mérkőzésen 4 gól és 3 assziszt a mérlege), az értéke azóta a felére csökkent. Tavaly télen kölcsönbe érkezett a Romába Bryan Reynolds, akinek a szerződtetését a nyáron véglegesítették, majd kölcsönadták a belga KV Kortrijk csapatának, ahol viszont nem igazán jut játéklehetőséghez. Sikeresebb volt Mark McKenzie, aki a KRC Genk meghatározó középhátvédjévé tudott válni. Nem váltotta meg a világot a Swansea-kölcsönszerződés után MLS-be visszatért Jordan Morris-Paul Arriola páros sem, Daryl Dike viszont idén újra bizonyíthat a “Purgatóriumban”.
A 2026-os világbajnokságot, amit az Egyesült Államok Mexikóval és Kanadával közösen fog megrendezni, szintén fontos megemlíteni. Ekkorra a csapat magját alkotó játékosok, akik már jelenleg is meghatározók tudnak lenni magasra taksált európai csapatokban, be fognak érni (Pulisic, McKennie és Dest is a legjobb korban lesz). Ha pedig ilyen sebességben termelik a tehetséges játékosokat (főleg a támadó harmadban), akkor komoly, de kellemes problémája lesz a keret összeállítása a szövetségi kapitánynak. A Los Angeleshez tartozó pasadenai Rose Bowl 1994-ben már szolgált világbajnoki döntő otthonául.
Az Európában másodvonalas bajnokságoknak és csapatoknak azonban reális kérdés lehet, hogy milyen hatásra kellhet számítaniuk Amerika növekvő súlyának kapcsán. Jól látható, ha például a vb-rendezések jogát megnézzük (2010 Dél-Afrika, 2014 Brazília, 2018 Oroszország, 2022 Katar), hogy a FIFA is igyekszik a labdarúgást kiterjeszteni a perifériákra. Ez az igyekezet a sportág globális stratégiai helyzetét tekintve komoly nyomást és versenykényszert helyezhet az olyan történetileg jól becsatornázott, de méretük okán mégiscsak nem éllovas országokra, mint Magyarország. Nem nehéz elképzelni, hogy ha egy feltörekvő, nagy népességű ország a FIFA évtizedes támogatásával kiegyenlíti azt a kulturális-szakmai hátrányát a sportban, amit például a közép-európai kis országokkal szemben hordozott, a sokkal nagyobb biológiai merítés miatt hamar túl fogja nőni ezeket a versenytársait a tehetségek terén.
tags: #az #amerikai #egyesult #allamokban #miert #nem
