Roman Ungern-Sternberg: Az antikommunista báró és a keleti birodalom álma

A történelem iránt komolyabban érdeklődők már biztosan számos olyan híres személy nevével találkoztak olvasmányaikban, akinek tevékenysége, alakja a monarchizmushoz, az ellenforradalomhoz, a konzervatív és hagyományos értékek védelméhez, megerősítéséhez kötődik. Írásunkban egy olyan történelmi személyről szándékozunk átfogó képet festeni, akiről sokkal inkább a legendás és misztikus történetek maradtak fenn, mint hiteles és pontos életrajzi adatok. A jelen gyűjtemény Román Ungern-Sternberg bárót (1885-1921), az orosz ellenforradalom legradikálisabb alakját idézi fel. A könyv Roman Ungern-Sternberg (1885-1921), a magyar származású észt báró személyiségéről, katonai és politikai pályájáról szól. Ő volt az oroszországi ellenforradalom egyik legfélelmetesebb alakja a bolsevikok és pártolóik szemében.

A "Véres Báró" születése és származása

Nikolai Robert Maximilian Freiherr von Ungern-Sternberg néven látta meg a napvilágot a halál angyalának is nevezett katonatiszt. Igazi multikulturális család sarjaként látta meg a napvilágot. Roman Fjodorovics Ungern-Sternberg báró 1885. december 29-én született, más források szerint viszonyt 1886. január 22-én (valószínűleg a pravoszláv naptárból eredhet az eltérés); születési helyeként egyesek az ausztriai Graz városát, mások az észtországi Dagö szigetét említik.

Roman Ungern-Sternberg ősi balti nemesi család leszármazottja, saját bevallása szerint hun, magyar, és teuton felmenői is voltak; a családban találhatók keresztes-, kóbor-, és rablólovagok, diplomaták, alkimisták is. Meglehetősen nyakatekert módon Attila hun király örökösének, később pedig a hun-mongol folytonosság jogán a nagy kán utódjának tekintette magát. Nagyapja is kalózkodott az Indiai-óceánon, elfogása után szibériai száműzetésbe vetették. Itt ismerkedett meg a buddhizmussal, melyet fia, majd unokája, Roman is vallott.

Katonai pályafutás és a forradalmi idők

Tanulmányait a Pavlovszk Katonai Akadémián végezte Szentpétervárott, az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban tengerésztisztként szolgál. Végigharcolta nemcsak az első világháborút, hanem még akadémista korában az orosz-japán háborút is, ráadásul a hírhedten véres módszerekkel dolgozó kozák hadosztályban. Utána éveket tölt Szibériában (bebarangolja Mongóliát és a Bajkál-tó környékét, kapcsolatba kerül a lámaista szerzetesekkel), majd Nyugat-Európában tartózkodik.

Az első világháborúban Galíciában és Volhíniában, majd a Kaukázusban is harcol, négyszer megsebesül, bátorságáért kitüntetik a Szent György-kereszttel és a Becsületrenddel. Az osztrák-magyar fronton Vrangel ezredes (a későbbi legendás „Fekete báró”) a felettese. Már kortársai jelentős része is őrültnek tartotta a nem titkoltan antiszemita katonatisztet. Fékezhetetlennek és veszélyesnek tartották. Amikor jó kedve volt, igazán karizmatikus személyiségként nyerte meg beosztottjait.

Az antikommunista harc és az eurázsiai vízió

A szovjet hatalomátvétel ellen lázadó monarchisták, az úgynevezett fehérek egyik legradikálisabb alakja volt. A bolsevik forradalom után csatlakozik Szemjonov atamánhoz Kelet-Szibériában, majd 1918-ban megszervezi az Ázsiai Lovashadosztályt. Amikor megalakult az Ideiglenes Kormány, inkább a Távol-Keletre küldték, hogy ott biztosítsa Szemjonov atamánnak alárendelve a kormányhoz hű katonai jelenlétet.

Ungern báró ugyanis nem nézte jó szemmel a szovjet térnyerést, illetve az első világháborút követő békeidőszakot, feltett szándéka volt a kialakult világrend megdöntése és egy teokratikus rendszer kialakítása-visszaállítása Eurázsia lehetőleg minél nagyobb területén. Engesztelhetetlen volt az elméleti és politikai materializmussal ellenében, a kegyetlenségig elmenő, sziklaszilárd és jéghideg minden ez irányú engedménnyel szemben. Olyan volt, mint egy igazi hajós, tekintetét a mozdulatlan Sarkcsillagra szegezte, s nem érdekelték a hullámok, amelyek a kommunizmussal szembeni útján hajóját gátolták. A későbbi események az ő magatartását igazolták, s az utókor legjobbjai szívesebben látták volna, ha mások is hozzá hasonlóan viselkednek.

Az 1919-es csitai Pánmongol Konferencián bejelenti tervét, mely szerint egy teokratikus vezetésű Mongólia (illetve egy ún. „Központi Birodalom”) megteremtése után Dzsingisz kán nyomdokain egy óriási, nyugat felé törő lovas haderőt szándékozik létrehozni. A szovjetek hatalmának megsemmisítése és a fehérek győzelme után a francia forradalomból származó világot el kell pusztítani, majd egy teokratikus és tradicionális alapokon nyugvó rendet felállítani Európában és Ázsiában egyaránt.

Kolcsak admirális és az általa képviselt konzervatív katonai vonal nem volt megfelelő számára, ő lovasaival ahelyett, hogy a szovjet rendszer ellen lassan felépülő fehérek mozgalmát támogatta volna, kelet felé kacsintgatva a japánok bástyája lett a kontinensen a Csing-dinasztia restaurációja, illetve Madzsukuó bábállamának létrehozása során. A japánok fegyverekkel és pénzzel is támogatták.

Mongólia felszabadítása és a végzet

Kolcsak admirális halála, Szemjonov atamán és a fehérek maradék seregeinek felbomlása után, 1920. késő őszén Ungern-Sternberg hadosztálya otthagyta daurijai (transzbajkáliai) állomáshelyét, s gyakorlatilag önállósította magát. Október és november folyamán többször is összecsapott a kínai köztársasági csapatokkal, Urgánál (Ulánbátor) először kudarcot vallott, de 1921. február 4-én egy merész hadicsellel (a több mint kétszáz éve érintetlen Bogdo Ula szent hegyén keresztül vezette csapatai nagy részét, illetve megtévesztésképpen nagy tüzeket gyújtatott a város környékén) elfoglalta a mongol fővárost (1).

A ma Ulánbátornak nevezett egykori Urgát régi hadicsellel vette be, ez volt a megszállók utolsó mentsvára. A báró felgyújtotta, majd a füsttől láthatatlanná váló, csekély ostromló sorait elnyújtva elhitette, hogy serege sokkal nagyobb, mint a védők létszáma. Az ettől megzavarodott védőket kardélre hányva az összes kínait kiebrudalta a mongol fővárosból.

Kiszabadította Bogdo kánt, aki cserébe a Mongólia legfőbb hadura és a szent monarchia reprezentánsa címet adományozta a bárónak. A Bogdo kán kiszabadítása, és uralmának helyreállítása (1921. március 13-án Mongólia deklarálta a függetlenségét) után megkapta a „Mongólia legfőbb hadura és a szent monarcha reprezentánsa” címet, katonái Ungern kánnak szólították. Egyesek benne látták a hadisten manifesztációját.

Ez év május végén csapataival elhagyta Urgát és szovjet terültre lépett, egyrészt, hogy a mongol kommunista Damdin Szühebátor és az őt segítő szovjet csapatok ellen harcoljon; másrészt a több forrásban is megemlített jóslat miatt, hogy amikor híre megy tettének a világban, utána százharminc nappal meghal (2). A Vörös Hadsereg természetesen megtorló akciót indított, miután szövetségesei elbuktak. Hosszú heteken keresztül ellenálltak a lovasok az ostromnak, a sok győzelmet követően pedig elkezdték az egykori orosz - abban az időben már szovjet - befolyás alatt álló részeket meghódítani, ezzel is növelve Mongólia területét.

A kezdeti sikereket komoly vereségek követték, az utolsó vesztes csata során pedig saját katonái adták a bárót ellenségei kezére. A sokszoros vörös túlerő elleni vereség után visszavonult, majd nyugat és dél irányba fordult, amerre tulajdonképpen mindenféle katonai cél nélkül bolyongott seregével; míg más források szerint Tibet felé igyekezett (önmaga szempontjából a spirituális megvalósítás miatt vette errefelé az irányt) (3).

Ezzel párhuzamosan Ungern serege is bomlásnak indult, egyre több csapattest kezdett lázadozni, a katonák demoralizálódtak, s a tisztek közül egyre többen azon törték a fejüket, hogy miként távolítsák el a sereg éléről a bárót. Minden bizonnyal a saját katonái árulták el és adták ki a bolsevikoknak; Ungern-Sternberg szovjet fogságba esése dátumaként a források többsége augusztus 21-ét jelöli meg.

1921. szeptember 15-én vád alá helyezték (4), az ügyész Jemeljan Mihajlovics Jaroszlávszkij (5), a hírhedt „Harcos Ateisták” vezetője volt, golyó általi halálra ítélték és még aznap kivégezték. Halálával kapcsolatban is több eltérő időpontot mutatnak a források:

A "Kegyetlen Báró" megítélése és az antiszemitizmus vádja

Bírálói közül legtöbben a kegyetlenségét szokták felhozni, pedig a báró csak ugyanazzal a kegyetlenséggel válaszolt halálos ellenségei, a kommunisták lépéseire, mint amelyet tőlük tapasztalt. Részben innen származnak a „Véres báró”, az „Őrült báró”, vagy a „Kegyetlen báró” elnevezések. Véres Bárónak is nevezték a Szovjetunió ellen harcoló Ungern-Sternberg bárót. Egyfelől zseniális vezéregyéniség volt, akiért emberei tűzbe mentek volna.

Julius Evola szavaival: „Állítólag egy nagy szenvedély minden emberi vonást „kiégetett” belőle és nem hagyott meg mást, mint egy, az élettel és a halállal nem törődő erőt. Ezzel együtt csaknem misztikus vonások voltak benne jelen. Még mielőtt Ázsiába ment volna már a buddhizmust gyakorolta (ami egyáltalán nem szűkíthető le egy humanitárius és morális tanításra), és a tibeti tradíció képviselőivel meglévő kapcsolatai a fent említett események keretében sem korlátozódtak pusztán a külsőleges, politikai és katonai területre. Bizonyos természetfeletti képességekkel is rendelkezett: beszéltek például a sajátos éleslátásáról, ami lehetővé tette számára, hogy mások lelkében pontosan olyan tisztán olvasson, mint ahogy valaki a fizikai dolgokat észleli.” (6)

Evola szavait megerősíti Ferdinand Ossendowski, visszaemlékezése, aki személyesen találkozott Ungernnel: „A báró a katonaorvos jurtájában szállt meg. Amikor az előtérbe léptem, elém jött Veszelovszky kapitány. Kozákkard volt az oldalára kötve és övében revolver volt tok nélkül. Bement a jurtába, hogy bejelentse megérkezésemet. Amikor ismét kijött a sátorból, azt mondta:- Lépjen közelebb.(…) Kopogtam. Magas tenor azt felelte:- Szabad!Alig hogy átléptem a küszöböt, mint egy tigris, felém ugrott egy vörös mongol selyemköpenybe burkolt alak, megrázta a kezemet, aztán egész hosszában végigterült a sátor oldalfalánál lévő ágyon. Szemét rám tapasztva, hisztérikus hangon kiabálta:- Mondja meg, kicsoda ön? Itt mindenütt sok a kém és az izgató.Egy pillanat elegendő volt, hogy felismerjem megjelenését és pszichológiáját. Kis fej széles vállon; szőke, rendezetlen haj; vöröses, bozontos bajusz és sovány, fáradt arc, hasonló a bizánci ikonok képeihez. De mindezt elnyomta az arcélszem fölött levő nagy kidudorodó homlok. Ez a szem rám meredt, mint a ketrecbe zárt vadállat szeme. Megfigyelésem csak egy pillanatig tartott, de mindjárt tisztában voltam azzal, hogy nagyon veszedelmes ember volt velem szemben, aki mindenkor képes valami jóvá nem tehető dolgot elkövetni. Ámbár bizonyára nagy veszedelemben voltam, súlyosan megsértve éreztem magamat.(…)- Megengedte magának a báró, hogy megsértzen. Az én nevem annyira ismert, hogy lett volna szabad magát ilyen sértésre elragadtatnia. Tehet velem, amit akar, mert a hatalom az ön oldalán van. De arra nem kényszeríthet, hogy szóba álljak valakivel, aki engem megsértett.Alighogy ezt kimondtam, Ungern báró leugrott az ágyról és szemmel látható meglepődéssel mustrált engem végig, miközben visszafojtotta a lélegzetét és még mindig a bajuszát rángatta.(…)A báró egy ideig elgondolkodva állott, azután rapszodikus, be nem fejezett mondatokban beszélni kezdett:- Bocsánatot kérek… Meg kell értenie a dolgot… annyi az áruló! A becsületes emberek eltűntek. Senkiben sem bízhatok. Minden név vagy hamis vagy álnév. Okiratokat hamisítanak. Csal a szem és a szó. Minden demoralizálva van és mindent megfertőzött a bolsevizmus.(…)- Bocsánatot kérek, kezdte újra. Megsértettem önt, de hiszen nemcsak ember vagyok, hanem nagy seregek vezére is és a fejemben sok a gond és aggodalom!(…)- Mit parancsol most, hogy velem tegyenek? Mert nekem nincsenek se hamis, se valódi okirataim. De tisztjei közül sokan ismernek és Urgában akárhányan vannak, akik bizonyíthatják, hogy én nem lennék képes se agitátor, se…- Szükségtelen, szükségetelen… - szakított félbe a báró. - Tiszta a dolog! Behatoltam az ön lelkébe és mindent tudok. Amit a Narabancsi Hutuktu önről írt, igaz.”(7)

A báró személyisége megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a korszakot, amelybe beleszületett. Tagja volt annak az „elveszett generációnak”, amely a XIX. század végére, a XX. század elejére kiábrándult a polgári világ dekadenciájából, a szabadságot, egyenlőséget és jólétet hirdető, ám a kommunizmus és az anarchia felé egyre inkább közelítő társadalom víziójából. Az Első Világháború lövészárkaiban átélt katarzis és öntudatra ébredés következtében megjelenő újfajta embertípus képviselőjeként lépett fel Ungern az orosz összeomlás után.

Arisztokrataként a monarchia, a spirituális és tradicionális értékek mellett tört lándzsát, amely megmutatkozott a katonai buddhisták rendje megszervezésének kísérletében; az Ázsiai Lovashadosztály, mint restaurációs haderő parancsnoklásában, az eurázsiai teokratikus alapú birodalom eszméjében és a Mongol monarchia visszaállításában, mindezt elsőként az elmúlt évszázadban. Radikális ellenforradalma nemcsak az „ancien régime” visszaállítását jelentette volna, hanem egy új minőség megjelenését is (8).

Érdemes megjegyezni, hogy Ungern-Sternberg majdnem teljes analógiát mutat a magyar Prónay Pál tevékenységével, aki a Rongyos Gárdát irányította és az Őrvidék területeinek megőrzéseképpen létrehozta Lajtabánságot, mint ütközőállamot, amely működésével részben a hazai legitimisták küzdelmét is szolgálta. A báró által képviselt eszmeiség előfutára volt a XX. század ’20-as, ’30-as éveiben - Európában többnyire ebben az időszakban - megjelenő olyan antikommunista, antidemokratikus, ellenforradalmi, elitista és misztikus jellegű jobboldali mozgalmaknak, szerveződésének, mint például a román Szent Mihály Arkangyal Légiója és a Vasgárda, a spanyol Falange Española, vagy később, a ’60-as évek végén megjelenő japán Tatenokai (9).

Az antiszemitizmus vádja és a valóság

Van egy „kényes” téma, amit Ungern-Sternberg bírálói és ellenségei szeretnek emlegetni: a báró antiszemitizmusát és az urgai „pogromot”. A zsidó származású, orosz emigráns Vladimir Pozner ezt lovagolja meg Az őrjöngő című regényében, a gusztustalanságig részletezve Ungern és katonái - szerinte - zsigeri zsidógyűlöletét, és a pogrom „végeredményét”; mindezeket a szerző lelkialkatának megfelelően, amelynek csak fantáziája szab határt (10). Természetesen az Ázsiai Lovashadosztály parancsnoka antiszemita volt, annyira, amennyire abban a korszakban szinte mindenki, aki a bolsevikok ellen harcolt. Ez az antagonizmus elsősorban a kommunisták felső vezetésében felülreprezentált zsidó származásúak, illetve a nyugati kultúrkört megmételyező kupecszellem ellen irányult, és nem pusztán a vallási, és faji hovatartozás ellen. Nem tisztünk megvédeni Ungernt, de nem is kívánunk felülni a provokációknak, illetve a szándékos és rosszindulatú csúsztatásoknak. Mindenesetre ellentmond Pozner és a bárót heves zsidógyűlölettel vádolók állításának az az információ, hogy Ungern-Sternberg személyesen beszélt Ossendowskinak zsidó ügynökeiről, illetve Vulfovics nevű zsidó származású tisztjéről is (11).

Az antikommunizmus alapelvei

A báró antikommunizmusának alapjai radikális és intenzív képviseletén nyugodtak, melyek több elvet is magukban foglaltak. Ezek közé tartozott többek között:

• A hagyományos szellemiség formáihoz való kapcsolódás elvén.
• A szellemi tekintély elvén, ami többek között azt jelenti, hogy legfőbb tekintélyekként csak spirituális tekintélyeket ismerünk el.
• Egy minden szinten megmutatkozó, minden szintre kiterjedő „birodalmizmus” alapelvén, amely a szuverenitás megőrzése mellett földrajzi területeket, népeket és különböző tradíciókat egyesít egy geopolitika, nemzetiségek és partikuláris tradíciók feletti Birodalom ideájának a jegyében.

tags: #az #antikommunista #roman #ungern

Népszerű bejegyzések:

• Magyar szurkolói egység
• Miért nem játszott Szalah?
• A gombfocitól a csocsóig
• Capo d'Orlando az olasz színtéren
• A sportkommentátorok munkája a közvetítésekben