A magyar labdarúgás nemzetközi úttörői: Plattkó Ferenc és a külföldi szerződések kezdetei
A magyar labdarúgás története gazdag és sokszínű, tele kiemelkedő játékosokkal és jelentős eseményekkel. Mielőtt azonban a magyar futball világhírnévre tett szert, hosszú utat járt be, amelynek egyik kulcsfontosságú állomása a játékosok külföldi szerepvállalása volt. Ez a jelenség az első világháborút követő időszakban vált meghatározóvá, és az egyik első, hivatalosan külföldre szerződött magyar labdarúgó, Plattkó Ferenc pályafutása kiemelkedő példája ennek az úttörő kornak.
A labdarúgás gyökerei Magyarországon
Magyarországon a labdarúgással először az 1893-tól megjelenő Sportvilág című folyóirat foglalkozott, megismertetve olvasóit az angol, majd a kontinentális futball eseményeivel, eredményeivel. Idehaza 1896 végén rendezték meg az első labdarúgó-mérkőzést, amely a játék durvasága miatt "a pékerdei csataként" híresült el. Az ötlet a sokoldalú sportember Löwenrosen Károly nevéhez fűződik, aki Angliában ismerkedett meg a játékkal, majd - kapcsolatai révén - eredeti football-labdát hozatott a sportág őshazájából. A sportszert a vasúti dolgozókat tömörítő Törekvés dalárdájában mutatta be, s a jelenlevők úgy fellelkesültek, hogy megszervezték a meccset. A vastag hó miatt kabátban, csizmában folyó rugdosódást húsz perc után fújták le, az "eredmény" három gól és három lábtörés lett, a pesti szólás szerint "a Rókus Kórház nyert 3:0-ra".
A futball hivatalos magyarországi kezdete csak 1897-re tehető, amikor Stobbe Ferenc, a Sportvilág főszerkesztője, Iszer Károly újságíró és Ray Ferenc a Budapesti Torna Club (BTC) tornászaiból, atlétáiból, úszóiból és kerékpárosaiból megalakította az első magyar labdarúgó egyletet. A BTC csapatának első edzését (akkor még training-match) a hivatalos megalakulást követő napon, 1897. február 8-án a Millenáris pályán rendezték, Ray Ferenc vezetésével. Néhány hónapos előkészület után elérkezettnek látták az időt arra, hogy sor kerüljön első nyílt, kétkapus mérkőzésükre. Az első hivatalos és szabályos magyar labdarúgó-mérkőzést - vagy ahogy a akkoriban írták, "football-matchet" 1897. május 9-én a Csömöri úti Millenáris Sportpályán játszották le. Mindkét csapatot a BTC játékosai alkották, s a "kék-fehérek" 5-0-ra győztek a "piros-fehérek" ellen. A korabeli beszámoló szerint a kék-fehérek csapata 4 gólt ért el az első 45 perc alatt, majd a szünet után, annak ellenére, hogy kapuvéd nélkül játszottak, még egy gólt szereztek. A győzelmet annak tudták be, hogy náluk játszott Ray Ferenc, aki a többiekkel ellentétben cselezni is tudott. A mérkőzés százfős közönséget vonzott, de a kellemetlen, esős időjárás következtében nagy részük a meccs végére szétszéledt. Az izgalmas játékról hetekig beszéltek Budapesten.
A BTC játéka fellelkesítette a főváros diákságát, akik az új játék hívei lettek. 1897 nyarán egy újabb bemutatót rendeztek, ahol ismét a kék-fehérek nyertek, ezúttal 2-0 arányban. Az első nemzetközi mérkőzésre 1897. október 31-én került sor a BTC és a Wiena Cricket and Football Club csapatai között, ezen a fiatal és lelkes magyar csapat 2-0-ás vereséget szenvedett a nagyobb tapasztalattal rendelkező bécsiektől. A BTC példája nyomán egymás után alakultak meg a futballcsapatok: az Óbudai Torna Egyesület, a III. kerületi Torna és Vívó Club, a Műegyetem, a Magyar Athletikai Club, a Ferencvárosi Torna Club, a Törekvés Sport Egyesület, az Újpesti Torna Egylet, a Postások Sport Egyesülete, a "33" Futball Club. Vidéken a Pozsonyi Torna Egyesület jött létre először, utána Eperjes, Szombathely, Szabadka, Baja, Arad következett az úttörők között. 1898-ban már 12 fővárosi és 2 nemzetközi mérkőzést játszottak a klubcsapatok, a századfordulóig 56 nemzetközi, 63 fővárosi és 20 vidéki mérkőzést rendeztek. 1901. január 19-én irányító, ellenőrző, esetenként fegyelmező szervezetként megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), amelynek első elnöke Jász Géza lett. Az MLSZ 1901. február 4-i ülésén kiírták az első bajnokságot, amelynek résztvevőit öt első és nyolc másodosztályú csapatba sorolták. Mindkettőben csak fővárosi csapat játszott, mert akkor még megoldhatatlan volt a vidéki csapatok bekapcsolódása. Az első magyar bajnoki mérkőzést 1901. február 17-én játszották le, ezen a BTC 4-0-ra győzött a BCS ellen. A bajnokságot is a BTC nyerte meg, a következő évben duplázott, de 1903-ban már az FTC lett az aranyérmes.
Az amatőr futball kora és a professzionalizálódás útja
A magyar sport- és pláne a fociszerető közvélemény száz évvel ezelőtt is nagy várakozásokkal fogadta sportolóink, azon belül labdarúgóink részvételét az 1924-es (második) párizsi olimpián. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a négy évvel korábbi (Antwerpenben lebonyolított) olimpián Magyarország, az I. világháború egyik veszteseként részt sem vehetett. Ráadásul akkoriban még nem léteztek a világ nemzeti válogatottjai erejének összemérésére rendeltetett futballtornák, így mindenki a párizsi olimpiát várta vélt futballelsőségünk igazolásaként. A magyar esélyeket növelte, hogy ősi riválisaink, az osztrákok (akikkel addigi mérlegünk kiegyenlített volt), illetve a foci alapító atyái, a sportágat akkor még egyértelműen uraló angolok nem is vettek részt a tornán. A Kiss Gyula akkori szövetségi kapitány által összeállított válogatottban egyaránt helyet kaptak az akkori magyar „amatőr” liga sztárjai, valamint a külföldön már profi (vagy legalábbis félprofi) körülmények között szereplő hivatásos focisták is.
Maga a szűkebb sport- , illetve futballszakma is indulatosan reagált a vereségre, a reakciókban is főleg az amatőr és professzionális futball tökéletlen szétválasztását, az álamatörizmust kárhoztatták - de így tett a parlament folyosóján (ahol a vereség pár napra némi túlzással elnyomott minden más politikai témát) megszólaltatott Ugron Gábor akkor éppen ellenzéki képviselő is. Az első osztályú egyesületek júliusban tartott értekezletén elérkezettnek látták az időt a profi-amatőr szétválasztásra. Ez végül 1926 nyarától valósult meg, amikor felállt az MLSZ-en belül a Magyar Professzionális Labdarúgók Alszövetsége; az 1926/1927-es szezonra kiírta az első hazai profi futballbajnokságot, amelyen végre már vidéki focicsapatok is indulhattak.
A felemelkedés kezdete | Az 1924-es párizsi olimpia
Az "elátkozott légió" és az első külföldi szerződések
A magyar labdarúgók először 1919-1920-tól kezdtek tömegesen külföldre vándorolni. Ebben az általános szegénységen, a zavaros politikai helyzeten, az elhatalmasodó, ekkor még számos futballistát is személyében érintő antiszemita erőszakhullámon, ritkábban a kommünben való, inkább alkalmi szerepvállaláson kívül leginkább az játszott szerepet, hogy a magyar foci nem tudott szabadulni a rosszul értelmezett amatőrizmustól. Habár a focisták papíron ingyen játszottak, a klubok és mecénások általában találtak módot némi fizetéskiegészítésre, de külföldről többnyire jobb ajánlatok érkeztek.
Vonzó célállomás volt többek között Ausztria és Csehszlovákia is. De sokaknak Németország, Franciaország vagy Spanyolország lebegett a szemük előtt: például Plattkó Ferenc, a kor klasszis kapusa - aki sérülés miatt nem játszhatott Egyiptom ellen - miután 1919-ben Bécsbe, 1920-ban a Middlesbrough FC-hez, 1921-ben pedig a Sparta Prahához szerződött, 1923-tól hét éven át volt az FC Barcelona játékosa. Ő tekinthető az egyik első, ha nem a legelső hivatalosan külföldre szerződött magyar labdarúgónak, aki európai élkluboknál is megfordult. A legnagyobb játékoskontingens idővel Olaszországba került, ahová csupán 1922 és 1925 között 80 (!) magyar labdarúgó szerződött.
A magyar labdarúgók külföldi szerepvállalásának alakulása
| Időszak | Fő Okok a Külföldre Szerződésre | Példák / Jellemzők |
|---|---|---|
| 1919-1920-as évek (Amatőr/Álamatőr korszak) | Általános szegénység, zavaros politikai helyzet, az amatőrizmus korlátai, jobb fizetési lehetőségek külföldön. | Plattkó Ferenc (Ausztria, Anglia, Csehszlovákia, Spanyolország), tömeges vándorlás Olaszországba (80 játékos 1922-1925 között). |
| Napjaink (Professzionális korszak) | Szakmai fejlődés iránti igény, erősebb bajnokságok, magasabb átigazolási díjak, klubok bevételre törekvése. | Lisztes Krisztián (Németország), Dárdai Pál (Németország), Mocsi Attila (Törökország). Magyar klubok jelentős bevételre tesznek szert. |
A modern átigazolási piac és a magyar játékosok
Az évtizedek során a külföldi szerződések természete jelentősen megváltozott. Míg kezdetben a játékosok a megélhetés és a jobb körülmények miatt kerestek lehetőséget határainkon túl, ma már a karrierépítés, a fejlődés és a nemzetközi sikerek hajtják őket. Júliusi blogbejegyzésében Paunoch Péter foglalkozott a nyári átigazolási időszak fejleményeivel. Akkor az a tendencia kezdett kibontakozni, hogy a korábbi évekhez képest több fiatal, az NB I-ben még rutintalan, de a másodosztályban már tapasztalatot szerzett játékost igazoltak a klubok, miközben valamelyest csökkent a légiósok száma. Az átigazolási időszak második felében aztán már több külföldi játékos érkezett, de az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest három százalékkal így is csökkent a légiósok aránya, 43.8-ról 40.9 százalékra. Ami az előző idényhez képest markánsabb változás, hogy többen szerződtek az NB I-ből erősebb bajnokságokba, ráadásul átigazolási díj ellenében.
A magyar játékosok közül tavaly nyáron csak Ádám Martin szerződött végleg, átigazolási díj ellenében külföldre, míg Ugrai Roland és Nikolics Nemanja ingyen került a török másodosztályba. Idén eddig hat magyar válogatott vagy U-válogatott igazolt külföldre. Lisztes Krisztiánnal együtt, akinek ugyan csak jövőre kell Frankfurtba költöznie, de már most pénzt kap érte - és a jól kitalált konstrukciónak köszönhetően, a különböző bónuszok révén akár még évekig bevételt remélhet utána - a Fradi, hiszen az üzlet már megköttetett. Lisztes és a Fehérvárról a francia élvonalba szerződött Loic Nego topligába írt alá, de egyértelműen értékesebb bajnokságban folytatja a topliga másodosztályában, a 2. Bundesligában szereplő Herthához igazoló ifjabb Dárdai Pál és a török élvonalbeli Rizespor által Zalaegerszegről kivásárolt Mocsi Attila és a Ferencvárostól szabadon igazolható játékosként a japán Vissel Kobéhoz szerződött Vécsei Bálint. Varga Kevin pedig az NB I-ben bronzérmes DVSC-től került ingyen a 2022-es ciprusi bajnok Apollon Limassolhoz. Továbbá a válogatottban nem szerepelt paksi kapus, Nagy Gergely is külföldre szerződött, ő korábban játszott már Görögországban, az AE Larisszában, most pedig a PASZ Lamiához szerződött. Emellett érdemes kiemelni, hogy említettek közül Lisztesért, Dárdaiért és Mocsiért is pénzt kapott magyar klubja.
Ha Lisztes esetében nem a bónuszokkal együtt több év alatt év alatt elérhető 10.8 millió euróval, hanem a Transfermarkton (később csak TM) jelenlegi vételárként feltüntetett 4.5 millió euróval számolunk, és ehhez adjuk hozzá a Dárdai (300 ezer euró) és Mocsi Attila neve mellett szereplő összeget (785 ezer euró), akkor a kettő együtt további 1 millió 85 ezer euró, összesen több mint 5.6 millió euró. Ennyit fizettek magyar játékosokért külföldi klubok eddig ebben az idényben. De ha az NB I-en belül átigazolási díjért cserébe klubot váltó magyar játékosokat is ide számoljuk Baráth Pétertől (DVSC - FTC), Gergényi Bencén (ZTE-Fehérvár), Tajti Mátyáson (ZTE-Újpest) és Zeke Márión (Fehérvár - KTE) át Varga Barnabásig (Paks - FTC), akkor további, jóval kétmillió euró fölötti összegről beszélünk (még ha mindegyik transzfer esetében nem is ismert pontos összeg). A külföldre eladott és az itthon váltó magyarokat összeadva ez már legalább 8 millió euró.
És akkor az NB I teljes nyári bevételét vizsgálva ehhez még hozzáadódnak a külföldre eladott légiósok is, akik közül szintén jónéhányan igazoltak a magyar NB I-nél nívósabb bajnokságba. Így például Ryan Mmaee az angol másodosztályba (FTC - Stoke City), Roko Baturina a portugál élvonalba (FTC - Gil Vicente), Dorian Babunszki Svájcba (DVSC- Grasshoppers), de pénz érkezett az NB I-be a portugál másodosztályba igazolt Eduvie Ikobáért (ZTE - Viseu) és a kölcsönbe Kazahsztánba kerülő Stjepan Loncarért (FTC - Asztana) is. Itt sem ismert mindegyik összeg, de ha csak azokat összeadjuk, amiket a TM feltüntet, akkor is további, nagyjából 7 millió eurós összegről beszélünk. A magyar és a külföldi játékosokért érkező átigazolási díjakat összeadva megállapíthatjuk, hogy összesen legkevesebb 15 millió eurós bevételre tettek szert az NB I-es klubok ezen a nyáron (ez persze nem a tiszta nyereség, mert ez az összeg mintegy hétmillió eurós kiadással is párosul). Ez a korábbi évek nyári átigazolásai időszakaihoz képest sokszoros, átlagosan közel háromszoros növekedést mutat.
A 15 milliós bevétel már a környező országokkal összevetve sincs a sor végén - mint ahogy az előző években arra többször is volt példa -, mert például a szlovákok 4.4 milliós, a szlovénok 10.3 milliós bevételi összegét megelőzte, a románok 20 millióját pedig kezdi megközelíteni, persze az ukrán (25 millió fölött), a szerb (34 millió) és a horvát élvonal csapatainak bevételeitől (63 millió euró) így is messze van. A térségben rekorder osztrákok 108 milliójától pedig fényévekre. Ezzel együtt magyar bajnokság elmúlt évekhez képest mutatott jelentős értéknövekedése, illetve megítélésének javulása ezekből az összegekből, azok emelkedéséből is egyértelműen látszik. Ennek két fő okát látom. Egyrészt a szakszerű scouting munkáknak is köszönhetően egyre jobb, piacképesebb, egyre inkább továbbértékesíthető légiósok érkeznek hozzánk, másrészt Lisztes és Mocsi személyében nemzetközileg is piacképes, ígéretes, U-válogatott magyar fiatalokat is fel tudott mutatni a hazai piac.
tags: #az #elso #hivatalosan #kulfoldre #szerzodott #magyar
