Bill Shankly és a labdarúgás örök vonzereje – Több mint játék
Mindig is tudtuk, hogy a foci valamiért különleges. Az olyan - ebben a témában közismert - ösztönök, mint a közösséghez tartozás, a területvédelem, vagy a harc ösztöne, vegyítve a modern társadalom és a kapitalizmus olyan alapértékeivel, mint a verseny, a növekedés, a fejlődés és a munka tisztelete, pontosan azzá teszi a focit, amire egy, az élet nehézségeivel terhelt embernek szüksége van. Norbert Elias és Eric Dunning, a sportszociológia első generációjának ismert szerzői is abban látják e sport népszerűségét, hogy a mai társadalmak kontrollált világában az embereknek szüksége van olyan tevékenységekre, amelyekben megélhetik az izgalmat, a bizonytalanságot, a reményt, és a feszültséget is levezethetik.
A labdarúgás mint szekuláris vallás
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a futball szabályai egyszerűek, közérthetők és a kezdetek óta lényegében változatlanok, a világon mindenhol ismerik és játsszák ezt a sportot, és - szemben a legtöbb sportággal - minden társadalmi réteg számára hozzáférhető, még kevésbé csodálkozhatunk azon, hogy a mai társadalmakban sokan szekuláris vallásként tekintenek rá. Sok párhuzamot lehet felfedezni a vallás és a futball között: a foci is tele van rituálékokkal, akár a játékosok bemelegítését, pályára lépését, gólörömét, vagy akár az edzők öltözékét, a szurkolók meccs előtti babonáit és készülődését nézzük.
Bálványokat is teremt, akiknek élete nemritkán népmesei elemeket is tartalmaz (Maradona, Puskás), és nem utolsósorban közösségeket hoz létre, ahol megélhetjük a spontán extázist, vagy éppen az életre szóló bajtársiasságot. Mert az igazi szurkoló még akkor is a csapat mellett lesz, amikor a játékos, az edző, de már a tulajdonos is a múlté. A legtöbben öröklik, készen kapják a sportrajongást, persze elsősorban lokális és nemzeti alapon. A lokálpatriotizmus köré nemritkán egyéb jelentéstartalmak is épülnek, vallási, politikai, vagy éppen társadalmi hovatartozás alapján. E jelentéstartalmak komoly rivalizálásokhoz is vezethetnek, amelyeken keresztül a „mi” és az „ők” közötti folytonos határkijelölés is zajlik. A szurkolói identitás sokak számára meghatározó, életen át tart a kötődés, sikertől vagy kudarctól függetlenül.
A nemzeti futballválogatottak számos országban a társadalom tükörképei, még akkor is, ha a sport, vagy a tágabb kultúra más területein tombolnak az egyenlőtlenségek. A többség számára - néhány hétre, illetve alkalomra - feledésbe merülnek a politikai törésvonalak. A futball történelmi pillanatokkal ajándékoz meg. A közös meccsnézések pedig maradandó élményeket jelentenek, amelyeket újra és újra át akarunk élni, és mindig emlékezni fogunk rá, hogy hol voltunk, amikor… Ez a kollektív emlékezet szinte napról napra egyre több sporttal kapcsolatos sikert és kudarcot tárol. Erre csak a labdarúgás képes, sem más sportág, sem más kulturális vagy politikai eredmény nem hoz lázba ennyi embert.
Bill Shankly - A Liverpool legendás vezetője
Az angolok türelmesebb népség, mint egynémely mediterrán klubelnök, aki kis túlzással attól függően vált edzőt, hogy milyen lábbal kelt aznap. A szigetországban gyakori, hogy a csapatok szakvezetői huzamos ideig dolgozhatnak egy helyen, s így egész (siker)korszakok kötődhetnek hozzájuk. Az éppen öt évvel ezelőtt gazdát cserélő Liverpool pedig aligha emelkedett volna mindenki fölé Bill Shankly nélkül. Közülük - paradox módon - talán az tette hozzá a legtöbbet a BEK- és BL-diadalokkal fémjelzett ötfelvonásos európai hőskölteményhez, aki már nem arathatta le az általa elvetett magból kisarjadt termést: Bill Shankly.
Az Anfield Roadon, a Liverpool FC stadionjának főbejáratánál, a mindig vásárlókkal tömött ajándékbolt előtt ott áll a vörös rajongók által minden idők legnagyobb menedzserének tartott férfiú szobra, a talapzaton egy olyan, aranybetűkkel márványba vésett sorral, amely mindennél jobban kifejezi a mester munkásságának lényegét. „He made people happy". Igen, másfél évtizeddel a világháború után, éppen kilábalva a jegyrendszer nyomorúságából, Bill Shankly és csapata boldoggá tette egész Liverpool városát. Már több mint három évtizede, hogy eltávozott az élők sorából, de a filozófiája máig ható örökség.
A kezdetek Liverpoolban
Amikor elfogadta Tom Williams elnök ajánlatát, az együttes a másodosztályban sínylődött. Ha a makacs skót - az ayrshire-i Glenbuck bányászfalucskából - már akkor látta a fényes jövőt, akkor jósnak kellett lennie. Bár búcsúszavai, amelyekkel Huddersfieldben istenhozzádot mondott szeretett játékosainak, utólag szinte próféciaként hatnak: „Nincs más választásom, fiúk. Olyan klubhoz megyek, amelyben minden a futballról szól. Liverpoolban eszik, isszák, élik, alusszák a futballt. Ott van az én helyem." És ez a hely - az Anfield - bizony ma is az övé. Napjainkig ő minden liverpooli játékos, edző, menedzser és pályamunkás példaképe. A labdarúgásról alkotott víziója, egyáltalán az, hogy miként kell játszani ezt a gyönyörű sportot, ma is ugyanolyan érvényes, mint 1959 decemberében volt.
A játékosként valaha ötszörös skót válogatott, a Prestonnal pedig kétszeres FA-kupa-döntős (és ott 1938-ban győzelmet is arató!) Bill Shankly addigra már megjárta Carlisle-t, Grimsbyt, Workingtont és Huddersfieldet, de a szükséges pénz hiányában sehol sem volt képes igazán nagyot alkotni a kispadról. Liverpoolban nem a pénz hiányzott, hanem egy zseniális menedzser, akit benne véltek megtalálni. És ő nem is okozott csalódást. Az új seprű jól sepert. A csapat akkoriban nem is sínylődött - inkább rothadt, oszlásnak indult az angol futball második vonalában. Az egykor szebb napokat látott stadion - az együttes 1901-ben, 1906-ban, 1922-ben, 1923-ban és 1947-ben már bajnokságot nyert! - omladozott, nem volt megfelelő edzőpálya, s a szakmai stáb éléről hiányzott valaki, aki képes lett volna felrázni letargiájából a gárdát. Pedig nem akármilyen segítőkkel dolgozhatott az új szakvezető! Bob Paisley, Joe Fagan, Reuben Bennett (közülük az első kettő később átvette a váltóbotot) sem akárkik, de a skót volt a katalizátor.
Shankly sikerei és öröksége
Megpezsdült a város. Hirtelen negyvenezres nézőszámokat kezdtek regisztrálni, s a csapat Shankly harmadik idényében visszakerült az első osztályba. És két évvel a feljutást követően, 1964-ben az angol bajnokot úgy hívták, hogy Liverpool FC! 1965-ben a klub históriájának legelső FA-kupája következett, majd 1966-ban ismét élvonalbeli aranyérem. Bill Shanklyből egy csapásra az ország legünnepeltebb menedzsere lett. Együttesében pompás fiatal tehetségek bontogatták szárnyaikat - Roger Hunt, Ian St. John, Ron Yeats, Ian Callaghan, hogy csak négyet említsünk -, és 1973-ban Európa is behódolt a „vörös hadseregnek": a Pool az UEFA-kupa elhódításával az első kontinentális sikerét ünnepelhette, mindezt megspékelve egy újabb hazai bajnoki címmel. 1974-ben megint FA-kupa-diadal jelezte, hogy a klubfőnök pazarul végzi a munkáját, miként az is, hogy a hatvanas évek sikeres nemzedékének kiöregedésével olyan újoncokat épített a nagycsapatba, mint Emlyn Hughes, Steve Heighway, Ray Clemence, John Toshack, na meg Kevin Keegan.
Bill Shankly főbb trófeái a Liverpool FC élén
| Év | Trófea |
|---|---|
| 1964 | Angol bajnoki cím |
| 1965 | FA-kupa |
| 1966 | Angol bajnoki cím |
| 1973 | UEFA-kupa |
| 1973 | Angol bajnoki cím |
| 1974 | FA-kupa |
És akkor az 1973-1974-es évad végén robbant a bomba: egy szép júniusi napon Bill Shankly bejelentette a visszavonulását, indokként annyit hozva fel, hogy több időt szeretne tölteni a családjával, a feleségével, Nessszel. A játékosok és szurkolók megpróbálták rábírni elhatározása megváltoztatására, az egyik liverpooli gyár dolgozói még sztrájkkal is fenyegetőztek, ha Shankly nem marad - ám Bill hajthatatlan volt, s átadta a menedzseri tisztséget segítőjének, Bob Paisleynek (akivel aztán három, majd az utána következő Fagannel egy negyedik BEK-győzelmet aratott a klub, mindössze hét esztendőn belül...). Attól kezdve az anfieldi B-közép, a Kop tribünjéről nézte szeretett csapata mérkőzéseit az 1981 szeptemberében bekövetkezett váratlan haláláig. A végzetes szívrohamot, majd a temetést követő első hazai meccsen gigantikus transzparens jelent meg a Kopon: „Shankly Lives Forever". Azóta harminc év bizonyította, hogy a Merseyside-on ezt komolyan is gondolták.
Bill Shankly idézetek - A Mester gondolatai
Bill Shankly a modern labdarúgás egyik legendás alakja, aki a Liverpool élén nemcsak csapatot, hanem közösséget is épített. Számára a futball több volt játéknál: hit, identitás és közös ügy. Az alábbiakban Bill Shankly legemlékezetesebb idézeteit olvashatja a közösség erejéről, az elkötelezettségről és a siker iránti alázatról. A Liverpool legendás menedzsere szerint a labdarúgás és az élet alapja a kölcsönös bizalom, ahol az egyéni képességek a csapat szolgálatában teljesednek ki igazán. Gondolatai a csapatszellem, az elkötelezettség és a győzni akarás fontosságát hangsúlyozzák.
- „Sok ügyes játékosom volt már, olyanok, mint Peter Thompson, Ian St John, Kevin Keegan és Steve Heighway, akik megragadták a figyelmemet. De a legjobb profi közülük Gerry Byrne volt. Nem volt hivalkodó, és nem lőtt gólokat, de kemény és ügyes volt, és mindent beleadott. Sőt, teljesen őszinte volt, ami a legjobb tulajdonsága."
- „Egy futballcsapat olyan, mint egy zongora. Ha nem hozhatsz döntéseket az életben, akkor egy véres veszély vagy."
- „Egy futballklubnak van egy szentháromsága: A játékosok, a menedzser és a szurkolók. A vezetők nem tartoznak ide."
- „Sok futballsiker fejben dől el. El kell hinned, hogy te vagy a legjobb, majd be is kell bizonytanod."
- „Az én időmben azt mondtuk, hogy a mienk a két legjobb csapat a Merseyside-on."
- „Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok."
A futball drámája és a legendás fordítások
A futball-világbajnokság a legnézettebb médiaesemény a világon. Egy véget nem érő szappanoperáról beszélünk, hiszen minden szezon után jön a következő, ráadásul minden más sportághoz képest nagyobb a bizonytalanság a győztes kilétét illetően. Az állandó érdeklődést a mindig kiszámíthatatlan végeredmény tartja fenn, amely a legdrámaibb fordításokhoz is vezethet. Sajnos a történelem legfordulatosabb futballmérkőzéséről nem maradt fenn mozgóképanyag. A legendás Bill Shankly edzette Huddersfield a fagyos decemberi 21-i bajnokin egy sérülés miatt a 17. perctől emberelőnyben játszott és szerzett könnyedén négygólos előnyt (5-1). Shankly legénysége a 86. percben ki tudott egyenlíteni, de Summers újabb gólpasszát követően Johnny Ryan a 89. percben megszerezte a győztes gólt is.
De számos más példa is bizonyítja a sportág kiszámíthatatlanságát. A Camp Nou-ban játszott BL-döntő tele volt kultikus pillanatokkal. A németek Basler szabadrúgásgóljával a hatodik percben előnyhöz jutottak, két kapufájuk is jelezte, hogy szinte végig dominálták a mérkőzést. Szinte. Ahogy Knézy Jenő a közvetítésben említette: a németek fél kézzel már a kupa fülét fogták. Sir Alex Ferguson két csatárcseréje közül előbb a 90. percben, majd a ráadás 3. percében szerezték meg a győztes találatokat, melyekkel az MU egy perc alatt fordított a Bayern ellen.
A Bajnokok Ligája egy másik emlékezetes fináléjában vajon mekkora oddsot adtak a fogadóirodák egy első perces, jobb lábbal szerzett Paolo Maldini-gólra? Nem a Milan legendás balbekkjének nyitótalálata volt az egyetlen váratlan esemény ebben a BL-fináléban. Hogy Rafa Benítez mit mondott a szünetben a fiainak, nem tudjuk, csak annyit láttunk, hogy a középpályás Steven Gerrardot jobbhátvédbe vezényelte, és hogy csapata az 54. és a 60. perc között Gerrard, Smicer és Xabi Alonso góljaival ledolgozta a hátrányt. A hátralévő idő és a hosszabbítás nem hozott további gólokat, a tizenegyespárbajt a kettőt hárító Dudeknek hála végül az angolok nyerték.
Még hogy az olasz futball unalmas… Egy átlagos téli délutánnak indult, a Campionato történetének legemlékezetesebb fordítása lett. A genovai csapat hét perccel a vége előtt kétgólos előnyben labdázgatott, a Giuseppe Meazza stadion nézőseregének egy része vagy elindult hazafelé, vagy Roberto Mancini edzőt szidta. A hajrában négy csatárral támadó Inter Martins találatával szépített a 88. percben, Vieri egyenlítésekor (90.) az arénát majdnem elhagyók persze rögtön visszafordultak, s láthatták, ahogy az önkívületben futballozó kék-feketék a hosszabbításban Recoba révén a győztes gólt is megszerzik.
Zajos szomszédok (Manchester City) és olajmágnások játékszere (Chelsea) hiányában Sir Alex Fergusonnak akkoriban a White Hart Lane-en ment fel a vérnyomása a veszélyeztetett határig, amikor a szünetben Richards, Les Ferdinand és Ziege góljaival 3-0-ra vezettek a londoniak. Szegény Tottenham, megint kevés volt a hármas fór egy manchesteri klub ellen… És ehhez még adjuk hozzá Joey Barton (ki más?) szünet előtt nem sokkal begyűjtött piros lapját vendégoldalról. Amely csapat innen képes veszíteni, azt nem tudjuk sajnálni. A Spursnek sikerült! Tíz perccel a vége előtt is vezettek még, akkor jött Wright-Phillips szépséges egyenlítése, a 90. percben meg Macken mindent eldöntő fejese. Kevin Keegan, a City menedzsere a szünetben azzal a kérdéssel fordult segítőjéhez, hogy merre van a legközelebbi munkaügyi központ. Aztán annyit mondott a játékosainak: játsszatok a büszkeségetekért, és bízzatok a csodában.
Ugyan csak döntetlenre mentette a meccset a Newcastle, de hogy! A tizedik percben 3-0-ra mentek az ágyúsok, negyedórával később néggyel, az 50. percig senki emberfia nem sejtette, hogy varázslatot látunk hamarosan. A vendégek középpályása, Diaby piros lapot kapott, a szarkák meg vérszemet: a 68.-ban szépítettek tizenegyesből, aztán hétpercenként gólokat lőve feljöttek egyre. Ekkor már izzott a St. James’ Park.
A Liverpool FC modern kori kihívásai és Shankly öröksége
A Manchester Unitedet felvásárló Malcolm Glazer után újabb amerikai üzletemberek fektették be a pénzüket egy patinás angol labdarúgócsapatba: sokáig úgy tűnt, a Liverpoolt egy dubai csoport kaparintja meg, ám a közel-keleti pályázat elbírálása előtt a George Gillett, Tom Hicks páros olyan tervezetet fektetett a Pool vezetői elé, amelyet őrültség lett volna visszautasítani. Néhány héttel a 2007. február 6-i megegyezés előtt még csak a Montreal Canadiens hokicsapatának első embere, Gillett gondolkozott a tranzakción, ám az NHL All Star-hétvégéjén rábeszélte korábbi üzlettársát, Hickset is, szálljon be, társuljon hozzá. A Dallas Stars jégkorongklub és a Texas Rangers baseballegyüttesének tulajdonosát nem kellett sokáig győzködni, s mivel köztudomású volt, hogy a liverpooli részvényesek olyan kézbe kívánták adni a klubot, amely azonnal belekezd az új stadion építésébe, a milliárdos kihívást látott a szerepvállalásban. Valószínűleg ez volt az egyik oka, hogy David Moores, a Liverpool főrészvényese és 1990 óta regnáló elnöke úgy határozott, az amerikaiakra bízza az egyesületet.
Ez a fél évtizeddel ezelőtti eseményt azóta már zárójelbe tette a történelem. A szurkolók nemigen tudtak megbékélni a jenki befektetőkkel, akik ráadásul egymással is vitába keveredtek a Pool irányításáról. A helyzet odajutott végül, hogy - némi bírósági procedúra közbeiktatásával - megváltak a még meglehetősen friss szerzeményüktől, amelyet 2010 októberében a szintén amerikai Fenway Sports Group vásárolt meg. A már 2002 óta napirenden lévő, majd Gillett és Hicks érkezésével új tervek alapján mozgásba lendített stadion-projekt pedig korai stádiumában leállt: finanszírozási nehézségek miatt - 300 millió fontra is szükség lett volna az építkezéshez - a 60 ezer néző befogadására megálmodott, 2011-ben megnyitni szándékozott Stanley Park még messze nem áll. Az viszont biztosnak látszik, hogy ha más formában is, de előbb-utóbb a legendás Anfield örökébe lép. Új korszak indulhat majd tehát, de a Liverpool FC legnagyobb eredményeit, legszebb esztendeit valószínűleg még sokáig a jelenlegi aréna mondhatja majd magáénak.
A labdarúgás a 21. századi szórakoztatás csúcsterméke; világeseményei a posztmodern kor igazi karneváli ünnepeivé nőtték ki magukat, ahol már nem egymás lenyomása, hanem a közös önfeledt szórakozás, a sokszínűség az érték, ahol közös szelfik készülnek, digitális barátságok köttetnek, és átalakul maga az élmény is. A győzelem mellett a részvételnek is épp olyan nagy értéke van. A futball tökéletessége abban rejlik, hogy egyszerre épít ősi ösztöneinkre, a tradícióhoz való ragaszkodásunkra, a modern társadalmat összetartó értékekre és a posztmodern kor fogyasztói igényeire.
tags: #bill #shankly #a #foci #tobb
