A brazil labdarúgás árnyoldalai: Carlos Henrique Kaiser, aki sosem lépett pályára, és a tragikus sorsú tehetségek

A brazil futball az elmúlt évtizedekben számos zsenit, igazi labdazsonglőrt és korszakos játékost adott a futballvilágnak. Pelét, Zicót, Ronaldót, Ronaldinhót mindenki ismeri. Brazil-szurkolóként szerencsésnek érzem magam, hiszen 1994 óta számtalan kiváló játékos fordult meg a Selecaóban. Olyan zsenik, akik miatt még a 2018-as vb egyik favoritjának számító Brazília legnagyobb csillaga, Neymar sem fér be egy álomcsapatba. Azonban a ragyogó sikertörténetek mellett létezik a brazil labdarúgásnak egy másik, sötétebb oldala is: olyan játékosok történetei, akiknek pályafutása nem a várakozások szerint alakult, vagy akik egészen különleges módon keresték a boldogulást a futballvilágban. Az alábbiakban néhány ilyen, felejthetetlen figurát mutatunk be.

Carlos Henrique Kaiser: A futballista, aki sosem focizott

Carlos Henrique Kaiser nevét valószínűleg sokkal kevesebben ismerik, pedig a saját szakterületén páratlan volt Kaiser, aki két és fél évtizeden át hitette el majdnem mindenkivel, hogy kivételes futballista, eközben alig lépett pályára, folyamatosan hazudozott, de a legtöbb helyen mégis imádták.

Ahogy a Kaiser: A legjobb futballista, aki soha nem futballozott című dokumentumfilmben is elhangzik, Kaiser valóban olyat tett, amit előtte és utána sem tudott senki, és bizonyos szempontból zseni volt, ugyanakkor nyilván egy csaló. Teljes nevén, Carlos Henrique Raposónak ugyanaz volt az álma, mint rengeteg fiatal brazilnak: híres futballista szeretett volna lenni, aki élvezheti az ezzel járó előnyöket: a pénzt, a szurkolók imádatát és nők rajongását. Volt azonban egy komoly akadály előtte: botrányosan focizott. A legenda szerint a Kaiser becenevet a német válogatott kiválósága, Franz Beckenbauer után kapta, akit Der Kaisernek becéztek. Ez azonban nem gátolta meg, hogy beteljesítse álmát, vagyis hogy profi futballista legyen.

Arra hamar rájött, hogy ehhez nem feltétlen kell szórnia a gólokat - mert természetesen csatár volt -, elég csupán azt a látszatot keltenie, hogy jó futballista. Az óriási dumájának, közvetlen, barátságos természetének, szerteágazó kapcsolatrendszerének köszönhetően elérte, hogy a brazil válogatott világbajnoka és csapatkapitánya, Carlos Alberto lehetőséget adjon neki az egyik legnagyobb brazil csapatnál, a Flamengónál. Persze rögtön kiderült, hogy futballozni nem tud, ezért hamar elküldték. A recept mindig ugyanaz volt. Utána meg a felépüléssel húzta az időt. Persze ezt hosszú ideig sehol sem vették be, így általában egy szezon után klubot váltott. Emellett bevett szokás volt nála, hogy jó kapcsolatot alakított ki az újságírókkal, akik így folyamatosan cikkeztek róla, egy cikkben például azt írták, hogy a mexikói Pueblában annyira jól érezte magát, és olyan jól teljesített, hogy megkérték, vegye fel a mexikói állampolgárságot és játsszon a mexikói válogatottban. Dél-Amerika legnagyobb klubjait haknizta végig, csapatról-csapatra vándorolva élte a focisták arany életét, a legnagyobb sztárokkal barátkozott, s bármilyen hihetetlen is, mindezt anélkül, hogy valaha is pályára lépett volna.

Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy a sok kamu miért nem okozta a vesztét ilyen hosszú időn keresztül? Egyrészt nem az internet korában tette mindezt, az orvostudomány sem közelítette meg a mostanit, a legtöbb meccsről nem készültek videofelvételek, és három kattintással nem lehetett kis túlzással bármit megtudni egy másik emberről.

A Botafogónál például megpróbálta eladni, hogy európai klubok is érdeklődnek iránta, ezért az öltözőben néha angol szavakat mormolva halandzsázott, mintha egy ügynökkel beszélne telefonon. Annyira jó volt a dumája, hogy ha hagytad megszólalni, akkor neked véged volt. Kaisernek mindenhol ugyanaz volt a trükkje. Miután aláírta a szerződését, az első edzésen rejtélyes izomsérülést szimulált. Mindezt még azelőtt, hogy a labdás foglalkozás elkezdődött volna a tréningen. A szélhámos focista remekül teremtett kapcsolatot befolyásos és gazdag emberekkel, az újságírókat pedig kiválóan tudta manipulálni. A szurkolók az ő nevét skandálták az edzéseken, mintha csak a tulajdonos sétált volna be a pályára. Egyik sem működhetett volna, ha nem lenne szeretetre méltó gazember és egy kényszeres hazudozó.

Volt azonban egy csapat, ahol nagyon kevésen múlott a lebukása. A Bangunál profiskodott rövid ideig, a brazil kiscsapatról leginkább akkoriban azt volt érdemes tudni, hogy a tulajdonosa egy brazil maffiózó, Castor de Andrade volt. Kaisert megváltóként igazolta le, de ismét jött a szokásos sztori, lesérült a játékos. Andrade azonban nem az a típus volt, aki ezt egy aha-val letudta, egy idő után betelt nála a pohár a folyamatos kifogások után, és konkrétan követelte, hogy Kaiser lépjen pályára. A következő meccsen hamar kétgólos hátrányba került a Bangu, az edző el is küldte melegíteni Carlos Henrique Raposót, aki érezte, hogy egyre melegebb számára a történet, de itt sem hagyta cserben az improvizációs készsége. A bemelegítés során előbb összeszólalkozott, majd összeverekedett az őt szidalmazó drukkerekkel, így még azelőtt piros lapot kapott, hogy pályára léphetett volna. Azzal mentette ki magát az elnöknél, hogy a szurkolók a tulajdonost szidták, akit ő második apjának tekint, és muszáj volt megvédenie főnökét. És mi történt? A klubtulajdonos kétéves szerződéshosszabbítási ajánlatot tett neki, és még a fizetését is megemelték.

Kaiser személyiségének köszönhetően mindenhol megkedveltette magát, a válogatott sztárjaival is kapcsolatba került. Renato Gaúchoval különösen jóban voltak, még egy kicsit hasonlítottak is egymásra. Előfordult, hogy a brazil sztárjátékost azért nem engedték be egy-egy zártkörű klubba, mert a neve már ki volt húzva a vendéglistán, Kaiser bulizott benn az ő neve alatt. Végül összejött neki az európai kaland, igaz, nem egy meghatározó klubban, hanem a francia másodosztályban szereplő Gazélec Ajaccio csapatában futballozott. Az átigazolást egy korábbi csapattársának köszönhetően ütötte nyélbe, a bemutatására komoly tábor gyűlt össze, mégiscsak nagy dolog volt, hogy egy francia kiscsapat egy brazil csatárt vesz. A klubvezetők nyilvános edzésen tervezték bemutatni az új igazolást, úgyhogy Kaiser tudta, kénytelen lesz nyújtani valamit a szurkolóknak. Hogy elkerülje a lelepleződést, az előre bekészített labdákat, melyekkel cseleket, kapuralövéseket kellett volna bemutatnia, szépen berugdosta a szurkolók közé. Igen, az összeset! A rajongók imádták, a főnökség már kevésbé, de amikor egy nagy csokorral ajándékozta meg a klubtulajdonos feleségét, már tudta, nyert ügye van. Ő meg így elérte a célját, profi futballista lett, aki rengeteget partizott és falta a nőket. Később azt is elmondta, hogy általában a játékosok tudták, de legalábbis sejtették, hogy szélhámos, de mindenkivel jó volt a kapcsolata.

A nagy európai kaland után a „császár” megdicsőülve tért haza Brazíliába, a Botafogóba igazolt. Itt természetesen első dolga volt sérülést színlelni. Gyakran tárgyalt „európai specialistákkal” (valójában egy játéktelefonba angol halandzsát sutyorogva), egészen addig, míg a klub angolul jól beszélő orvosa le nem leplezte. Nehéz ennyi év után megítélni, mi lehetett Carlos Kaiser sikerének titka. Legtöbb volt csapattársa barátságos személyiségét, remek beszélőkéjét és azt a tulajdonságát emelte ki, hogy igazából képtelenség volt haragudni rá. Hasonló figurák egyébként sok dél-amerikai csapatnál felbukkantak a lazább nyolcvanas években, az edzők és a játékosok is elnézték ténykedésüket, egyfajta kabalaként és hangulatfelelősként működtek a kluboknál. Kaiser végül 2011 környékén tett szert országos ismertségre, ekkor történt a nagy leleplezés, a „császár” végighaknizta a brazil médiát. Született showmanként remek alkalom volt számára, hogy saját, női testépítőkkel foglalkozó klubját népszerűsítse. Az 58 éves Kaiser manapság Rióban él, személyi edzőként tevékenykedik, és a női kuncsaftokat részesíti előnyben. Olyan akartam lenni, mint a többi játékos. De nem akartam játszani. Az nem az én problémám, hogy focistát akartak belőlem faragni. Még Jézus sem tudott mindenki kedvére tenni. Véleménye szerint napjainkban mindenkinek abból kell megélnie, amije van. Carlos Kaiser a legnagyobb brazil klubokban (nem) lépett pályára, mégis világhírnévre tett szert. Életművész volt vagy egyszerű csaló?

Heleno de Freitas: A bohém zseni tragédiája

A brazil válogatott világbajnoki címeit megelőző időszak egyik nagy csillaga, Heleno de Freitas botrányos életet és pályafutást tudott maga mögött. Összeférhetetlensége miatt minden klubjától távoznia kellett, és az 1950-es, hazai rendezésű világbajnokságon sem vehetett részt. A káros szenvedélyeket sem mellőző néhai gólvágónak nagyon rövid élet adatott meg, 39 évesen hunyt el egy szanatóriumban. A legtöbb brazil válogatott labdarúgóval ellentétben, Heleno de Freitas korántsem szegénysorból származott. Mindene megvolt, jogi diplomát szerzett, kedvtelésből strandfocizott, amikor felfedezték. Bár a zöld gyepen is nagyszerűen teljesített, életvitele hosszú távon nehezen volt összeegyeztethető az élsporttal, így képtelen volt igazán nagy sikereket elérni.

De Freitas 1920-ban a Minas Gerais régióban található Sao Joao Nepomucenóban született, majd családjával Rio de Janeiróba költözve ismerkedett meg a labdarúgással. A Madureira utánpótláscsapatában pallérozódott, majd a Botafogo edzői felfigyeltek rá. Miután a Botafogónál az ifjúsági csapatot megszüntették, a fiatal tehetség átkerült a Fluminenséhez, de a felnőttek között már a Fogónál debütált 1939-ben. Kezdetben még a középpályán játszott, ám hamar kiderült, hogy sokkal otthonosabban érzi magát a csatársorban, lövései pedig szinte védhetetlenek. De Freitas a klub akkori történetének legnagyobb alakja volt még a Garrincha előtti időszakban. „Heleno mindig megjátszható volt, a legnehezebb helyzetekből is képes volt gólt szerezni. Nem emlékszem, hogy az 1940-es években bárki is csak megközelítette volna a tudását” - mondta róla egykori csapattársa, Geninho. Jonathan Wilson, a The Guardian jeles újságírója Rio hercegeként hivatkozott rá.

Bár látszólag rendezett családi életet élt, felesége és gyermeke volt, a magas, jóképű sztár a riói éjszakai életben gyakran hajszolta a nőket és az alkoholt. De Freitas láncdohányos volt, és a különböző kábítószerektől sem riadt vissza. Carlito Rocha elnök belátta, hogy De Freitasszal soha nem lehet bajnok a csapata, így a kiváló játékosnak összeférhetetlensége okán távoznia kellett. A csatár teljesen kiborult, hogy el kellett hagynia azt a kényelmes közeget, ahol bálványozták őt, és a Boca Juniorshoz küldték. De Freitas 1948-ban 17 mérkőzésen 13 gólt szerzett az arany-kékeknél, de rövid időn belül hazakívánkozott. Argentínából visszatérve hiába ajánlotta fel korábbi csapatának, hogy ingyen is játszana, az elnök soha többé nem kért belőle. De Freitas egy másik riói együtteshez, a Vasco da Gamához szerződött. Csapatával megnyerte az 1949-es riói állami bajnokságot, azonban nem sokkal később összeverekedett edzőjével, Flávio Costával, így innen is távoznia kellett. Egyes anekdoták szerint egy összetűzés alkalmával fegyvert is tartott edzője fejéhez, és meghúzta a ravaszt, de üres volt a tár.

Már a Botafogónál töltött évek alatt diagnosztizálták nála a szifiliszt a betegség korai szakaszában, azonban nem fogadta el a kezelést, mert attól tartott, hogy az hatással lehet a játékára. Az évek előrehaladtával folyamatosan romlott az egészségi állapota, később hiába vetette magát alá az orvosi kezelésnek, 31 évesen befejezni kényszerült rendkívül ígéretesen kezdődő pályafutását. De Freitas 1944 és 1948 között 18 mérkőzésen 17-szer volt eredményes a brazil válogatottban. Az 1945-ös és az 1946-os Dél-Amerika-bajnokságon egyaránt ezüstérmet nyert, miközben az előbbi tornán hat találattal gólkirály volt. A második világháború miatt a legjobb évei alatt nem rendezték meg a világbajnokságot, az 1950-es hazai rendezésű tornán pedig nem vehetett részt. A bohém csatár az 1940-es évek végén már egyre súlyosabb egészségügyi gondokkal küzdött, egyre gyengébben teljesített a pályán is. Ráadásul az idő tájt az a Flávio Costa irányította a válogatottat, akivel korábban összetűzésbe keveredett. Mivel Costa testközelből tapasztalta De Freitas abnormális, csapatbomlasztó viselkedését, esze ágában sem volt meghívni őt a keretbe.

Visszavonulását követően a bátyja gondozta őt éveken át, ám a betegsége egyre súlyosabb mértéket öltött, viselkedése egyre zavarodottabbá vált. De Freitas felügyeletét a testvére nem tudta ellátni, így egy barbacenai szanatóriumba került. Egy évvel azután, hogy Brazília 1958-ben a 17 éves Pelé vezetésével elhódította a hőn áhított első vb-címét, De Freitas 1959-ben elhunyt. De Freitas volt a brazil labdarúgás első klasszikus eltékozolt tehetsége, akit az évek során sajnos még nagyon sokan követtek. A játékát ugyan kevés felvétel örökítette meg, Heleno De Freitas története örökre fennmarad, hiszen nagyszerű képességű labdarúgó volt, akinek élete intő példaként szolgálhat azon fiatalok számára, akiket a hírnév rossz irányba terelhet. „Rudolph Valentino arca volt, de egy veszett kutya kedélyével bírt. A pályán mindig brillírozott. Egyik este a kaszinóban elvesztette az összes pénzét, és ki tudja, hogy hol hagyta el az életkedvét. Az utolsó éjszakáján egy kórházban hunyt el” - írta róla Eduardo Galeano a Football In Sun And Shadow című könyvében. Életének tragikus történetét Marcos Eduardo Neves újságíró és író Soha nem volt olyan ember, mint Heleno című könyve, valamint a José Henrique Fonseca által rendezett Heleno című film örökítette meg.

Tragikus végű és eltékozolt modern kori tehetségek

Bernardo Ribeiro: A pálya szélén érte a halál

A brazil futballban sajnos nem ritkák a tragikus sorsú történetek. Egy európai klubokat is megjárt brazil focistát ért a halál odahaza, egy amatőr meccsen. Valószínűleg szívmegállás végzett vele. Egy brazíliai amatőr meccsen összeesett, és még a kórházba szállítás közben meghalt a korábban több európai klubban is megfordult Bernardo Ribeiro - írja a brit Guardian napilap internetes kiadása. A kórház közleménye szerint valószínűleg szívrohama volt. A 26 éves középpályás a Flamengo akadémiáján nevelkedett, a később a Bundesligában a Bayer Leverkusenben több mint 100 meccsig jutó Renato Augusto kortársa volt. Mielőtt azonban profi szerződést kapott volna otthon, külföldre igazolt. Két kontinensen légióskodott: volt az albán Skenderbeu, az olasz Catania, a finn Mariehamn és az ausztrál Newcastle Jets játékosa. Tavaly tért haza Brazíliába, azóta a Friburguensében szerepelt. Idén a riói állami bajnokságban kilenc meccsen lépett pályára, május végéig élt a szerződése, de mivel a bajnokság a csapatának már április közepén véget ért, az utóbbi hetekben Minas Gerais állam egyik amatőr bajnokságában vezetett le, az Ideal EC színeiben - írta a brazil Globo.com. Patrick Ekeng, a Dinamo Bucuresti kameruni játékosa is egy mérkőzés közben halt meg, nem sokkal Bernardo Ribeiro tragédiája előtt.

Kerlon: A "fókacsel" árnyékában

Még mindig csak 24 éves Kerlon, akit a brazil futball egyik csodagyerekének tartottak, jelenleg azonban csak a japán harmadosztályban játszik. Már a számára hírnevet hozó fókacsel sem igazán megy neki. Kerlon 2005-ben robbant be, amikor az U17-es Copa Américán aranyéremre vezette a brazil csapatot, és megválasztották a torna legjobb játékosának, valamint nyolc góljával ő lett a gólkirály is. Kerlon már 17 évesen bemutatkozott a Cruzeiro felnőttcsapatában, és a világ onnan ismerte meg a nevét, hogy egy különleges trükköt vetett be a pályán: futás közben felvette a labdát a fejére, és fókákat idézve dekázott, miközben igyekezett kikerülni a védőket. A csel a közönség számára nagyon látványos volt, a védők azonban nem igazán értékelték, az Atlético Mineiro játékosa, Coelho például négyhónapos eltiltást kapott, amikor annyira bedühödött a trükközés láttán, hogy letarolta Kerlont.

Az ifjú támadó 2008-ban került Európába, Chievo Verona vette meg, azonban nyílt titok volt, hogy gyakorlatilag az Internazionale áll a transzfer mögött, amely így játszotta ki, hogy már betelt az EU-n kívülről igazolható focistákra vonatkozó kvótája. Kerlon fél évvel később valóban az Interé lett, de a milánóiaknál egyetlen mérkőzésen sem szerepelt állandó térdsérülései miatt. Később az Ajaxhoz került kölcsönbe, majd szerencsét próbált hazájában is, míg végül a japán harmadosztályban szereplő Fudzsieda játékosa lett.

Robinho: A sztárból elítélt bűnöző

A márciusban rács mögé került, 40 éves Robinho folytatja kilencéves börtönbüntetésének letöltését. Képviselői azért folyamodtak a bírósághoz, hogy védencüket helyezzék feltételesen szabadlábra, de az egyik Sao Pauló-i ítélőszék elutasította a beadványt. Robinhóra 2017-ben szabta ki egy olasz bíróság a büntetést. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt egy diszkóban. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség. Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, ezért kellett Robinhónak otthon börtönbe vonulnia. A Copa América-győztes futballista, aki megfordult a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében visszatért első profi csapatához, a Santoshoz, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele.

Adriano: Az "Imperátor" hullámvölgyei

A brazil futball egy másik kiemelkedő tehetsége, Adriano pályafutása is hullámvölgyekkel tarkított volt, bár őt sosem a nem játszás, hanem a személyes problémák jellemezték. A bemutatkozással sosem akadt problémája: odahaza, Brazíliában öt perce volt pályán az első élvonalbeli meccsén, amikor vezetéshez juttatta a Flamengót. Amikor 2001 nyarán a milánói Inter játékosa lett, akkor sem várt sokáig a góllal: nyolc perce feszült rajta a kék-fekete mez, és már a Real Madrid kapujába talált. Amikor a Nemzeti Sportnak nyilatkozott, elmondta: Nem kértem én semmit, hiszen mindenem megvan, amire vágytam. Amikor arról kérdezték, mi teszi boldoggá, válasza egyértelmű volt: Ha a családommal lehetek, ha edzhetek, ha meccset játszhatok. Más szóval az, ami manapság kitölti a mindennapjaimat. Bár elismerte: Korábban, nem tagadom, nem voltam annyira kiegyensúlyozott, mint most, voltak problémáim, ám ezekről már felesleges beszélni, mivel úgy érzem, ismét a régi vagyok. Ez a vallomás jól mutatja, hogy még a legnagyobb tehetségek is küzdhetnek belső démonokkal, amelyek eltéríthetik őket a sikeres útról.

A brazil futball ragyogó csillagai és az álomcsapat

Szerencsére a fent említett esetek ellenére a brazil labdarúgás olyan csodás játékosokkal örvendeztette meg a világot, hogy még az is elismerően csettintett, akinek nem a joga bonitóra (szép játék) dobban a szíve. Azért nem felejtem el 1994 nyarát! Gyerekként éppen a római strandon lubickoltam, mikor édesapám felkiáltott: ma este játszanak a brazilok! Meg is néztük a meccset, a Selecao 2-0-ra verte az oroszokat, s ami már akkor feltűnő volt, hogy a szambások nagyon értik ezt a játékot, illetve, hogy Romário egészen briliáns focista. Gyakorlatilag ő, és a ’94-es brazil válogatott „fertőzött” meg a foci imádatával.

Az alábbi táblázat néhány olyan legendás brazil játékost mutat be, akik a siker és az elismerés útját járták be, ellentétben azokkal, akiknek pályafutása más irányt vett.

A 2018-as keret ismét erősnek tűnik, s talán még csapatként is jól muzsikálhatnak együtt, de az azért beszédes, hogy Tite szövetségi kapitány fiai közül csak egy fér be az álomcsapatomba. Csak a cserepadra tenném a 2018-as vb-re készülő brazil válogatott legnagyobb csillagát, Neymart, aki 26 éves kora ellenére ugyan már 86 válogatottságot számlál, 53 góljával pedig negyedik a brazil válogatott örök góllövőlistáján, de valamiért hiányérzete van vele kapcsolatban a szurkolóknak. És nem azért, mert még nem nyert világbajnokságot (olimpiát viszont igen) és Aranylabdát. Sokkal inkább az lehet ennek a hátterében, hogy a brazil válogatott a 2014-es vb-n leszerepelt az irányításával (ő volt az együttes csapatkapitánya), a Barcelonában pedig Messi árnyékában nem tudott a csapat első számú csillaga lenni. Ezért igazolt a Paris Saint-Germainbe. Hogy ott vezérként elérjen valami jelentőset. Mégis az az igazság, hogy talán élete egyik legnagyobb hibáját követte el, hiszen a francia bajnokságot nem lehet egy lapon említeni a spanyol és az angol élvonallal.

tags: #brazil #labdarugo #26 #ev #palyan #sem

Népszerű bejegyzések:

• így lett Donát Máté a legfiatalabb sikeres labdarúgóedző
• Ismerje meg Nagy László sikereit és pályáját
• A Fradi-sál botrány részletei
• Gyakori kérdések a manchesteri derbiről
• Részletes információk a HSV – Aue találkozókról