A magyar-brazil futballmérkőzések története: legendás összecsapások és drámák
Amikor nosztalgiázni támad kedvünk, visszanyúlunk a múltba és felemlegetjük a hajdani Aranycsapat legendáját. A Sebes Gusztáv vezette, Puskás Ferenccel, Kocsis Sándorral és Hidegkuti Nándorral felálló válogatott olyan magasságokban járt, ahonnan egyértelműnek látszott az 1954-es világbajnoki cím megszerzése. Hogy végül miért nem sikerült a győzelem, sokan, sokféleképpen próbálták elemezni, ezúttal nem is vállalkoznánk rá. Ugyanakkor a vb-ezüstéremig vezető menetelés egyik kulcsmérkőzését kiemelnénk: a Brazília elleni negyeddöntő ugyanis nem a 4-2-es eredményről, hanem egy óriási verekedésbe és botrányba fulladó végjátékról vált hírhedté.
Az 1954-es világbajnokság: A Berni Csata
A későbbi Aranycsapat magja már az 1940-es évek végére kialakult, Gallowich Tibor szövetségi kapitány 1945 és 1948 közötti regnálása során kilencen is bemutatkoztak, köztük Puskás Ferenc, aki az osztrákok elleni 5-2-es mérkőzésen góllal debütált 1945-ben. Az 1948-as londoni olimpiára és az 1950-es brazíliai világbajnokságra nem mehetett ki a csapat, pedig nem lett volna esélytelen - 1952-ben, Helsinkiben már nem talált legyőzőre.
A válogatott úgy vágott neki az 1954-es világbajnokságnak, hogy 20 mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Ezt a sorozatot folytatva a csoportkörben Dél-Koreát 9-0-ra, az NSZK-t 8-3-ra verte, majd a nyolc között a brazilokat, az elődöntőben Uruguayt intézte el egyaránt 4-2-re. A világbajnokságok történetében három olyan mérkőzés volt, amelyen kilencgólos különbséggel nyert egy válogatott. Az elsőt Zürichben a magyarok érték el Dél-Korea ellen, a 9-0-s sikerből Kocsis Sándor 3, Puskás Ferenc és Palotás Péter 2-2, Lantos Mihály és Czibor Zoltán 1-1- találattal vette ki a részét.
Brazília útja az 1954-es vb-n
Svájc előtt az 1950-es világbajnokságot Brazíliában rendezték. A házigazdák megnyerték a csoportjukat (Mexikó 4-0, Svájc 2-2, Jugoszlávia 2-0), így pedig jogot szereztek, hogy részt vegyenek a csoportgyőztesek körmérkőzésein. Esélyeshez méltóan 7-1-re legyőzték Svédországot, majd 6-1-re verték Spanyolországot. Ezzel Brazíliának a legendás Maracanã Stadionban Uruguay ellen elég lett volna egy döntetlen a vb-aranyéremhez, de meglepetésre az „uruk” 2-1-re diadalmaskodtak. A „Maracanazo” súlyos traumának számít a brazil labdarúgó-válogatott történetében; a hazai pályán elbukott világbajnoki cím után volt, aki a stadionban lett öngyilkos, míg a válogatott tagjait a szurkolók meg akarták lincselni.
A helyi szakemberek úgy vélték, semmit nem ér a 22 szerzett gól, ha két bekapottal világbajnoki döntőt lehet veszíteni - azaz cél egyértelmű, stabilabb védelemre van szükség. Ehhez kapitányváltás kellett, a támadószellemű Flávio Costát az óvatosabb Zezé Moreira váltotta. Az ’54-es vébére a keret is kicserélődött, Castilho kapus mellett csupán öt mezőnyjátékos, Nílton Santos, Bauer, Baltazar, Rodrigues és Ely maradt hírmondónak. A négy évvel korábbi fájdalmas vereség alkalmával viselt fehér mez soha többet nem került elő, itt már a megszokott és jól ismert kék nadrág és sárga mez dívott.
A brazilok a svájci világbajnokság első fordulójában 5-0-ra lesöpörték a pályáról Mexikót, majd 1-1-es döntetlent játszottak Jugoszláviával. Így a pontazonosság miatt sorsolással dőlt el, hogy Brazília nyeri a csoportot, míg Jugoszlávia a második helyen zárta (a szabályok értelmében a csoportelsőségről sorsolás döntött, a csoportmásodik helyről pedig mérkőzés).
Amikor Zezé Moreira és segítője, Luís Vinhais Zürichbe ment megnézni a sorsolást, a játékosokat a szállodában hagyták, rádió és tévé nélkül csak az edzőtől tudhatták meg az eredményt. Késő este megérkezett Zezé. Sápadt volt, félt. Szembenézett a játékosaival és csak annyit mondott: „É a Hungria!” (Ez Magyarország!) Hiba volt, mert mintegy katasztrófát kommunikálva az egész csapatot aggodalommal töltötte el. A szakvezetés próbálkozott variálni, és az addig jó teljesítményt nyújtó csapatból meglepetésre kihagyta a Baltazar, Pinga, Rodrigues triót, és az Indio, Humberto Tozzi, Maurinho támadóhármasnak szavazott bizalmat.
A negyeddöntő: Magyarország - Brazília 4-2
A világbajnoki negyeddöntő mérkőzés nappal kezdődött, esős, kellemesen meleg időben, 17:00-kor. Sebes Gusztáv magyar szövetségi kapitánynak csupán egy helyen kellett változtatnia az előző mérkőzéshez képest. Puskás Ferencet lerúgták az NSZK elleni meccsen, ezért sérülés miatt nem játszhatott Brazília ellen, a helyére Tóth Mihály ugrott be.
Remekül kezdődött a magyarok számára a mérkőzés: a 4. percben Czibor Zoltán lövése lepattant a kapusról, a kipattanót Hidegkuti Nándor közelről a bal felső léc alá vágta (1-0). Majd Kocsis Sándor is betalált a 9. percben, így Hidegkuti és Kocsis gólja nyomán már a 7. percben kettővel vezettünk. A brazilok teljesen pánikba estek, és tőlük váratlan és szokatlan módon egyre keményebben, sőt brutálisan játszottak. A 18. percben a tizenhatoson belüli szabálytalanság miatt megítélt tizenegyest a braziloktól Djalma Santos értékesítette (2-1).
A második félidőben aztán a magyarok kaptak büntetőt. A 61. percben Czibor a balszélen futott le, pontosan középre ad az ötösön álló Kocsis elé. Jobbösszekötőnk a kapu felé akart fordulni a labdával, Brandaozinho azonban kézzel megállította a labdát. A játékvezető határozottan sípolt és 11-est ítélt. A büntetőnek Lantos Mihály nagy lendülettel futott neki, s lövése nyomán óriási erővel vágódott a labda a jobb felső sarokba (3-1). Öt perc múlva Julinho szépített, 3-2, ez szoros végjátékot ígért.
A meccs azonban alattomos gladiátorharccá változott, a 71. percben Nílton Santos megrúgta Bozsik Józsefet, aki joggal kakaskodni kezdett. Nem sokkal később Nilton Santos belerúgott Bozsikba, aki ezért megfenyegette a brazil játékost, a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A feszült mérkőzés végén Hidegkuti indította remek ütemben Czibort, akinek aztán a beadását Kocsis Sándor az elmozduló kapus mellett nyolc méterről a jobb alsóba csúsztatta (4-2).
Eldőlt, Magyarország 4-2-re nyert és elődöntős. A mérkőzés adatai:
1954-es világbajnokság, negyeddöntő
Dátum: 1954. június 27.
Helyszín: Bern, Wankdorf Stadion, 60 000 néző
Magyarország: Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Tóth II, Kocsis, Hidegkuti, Czibor, Tóth M.
Brazília: Castilho - Djalma Santos, Pinheiro, Nilton Santos - Brandãozinho, Bauer - Julinho, Humberto, Índio, Didi, Maurinho.
Gólszerzők: Hidegkuti (4.), Kocsis (9., 88.), Lantos (60. - tizenegyesből), ill. Djalma Santos (18. perc - tizenegyesből), Julinho (67.).
Kiállítva: Bozsik (71.), ill. Nílton Santos (71.).
Az 1954-es berni döntő német játékfilmen
A botrány és következményei
De ezzel nem ért véget a harc. „Amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést, a magyar játékosok boldogan ölelgették, csókolgatták egymást, örültek, hogy bejutottak az elődöntőbe. Elkövették azonban azt a hibát, hogy a brazil csapat után röviddel bevonultak ők is az öltözőbe, noha többen kiabáltak nekik, hogy várjanak. A brazil játékosok, teljesen elvesztve józan ítélőképességüket, megtámadták a magyar játékosokat, leírhatatlan verekedésbe kezdtek, s a magyar játékosok segítségére siető svájci rendőröknek is nekiestek. A rendet csak igen nehezen lehetett helyreállítani. A rendőrség ezután kordont vont az öltöző köré a folyosókra, úgy, hogy senki az öltözőkbe be nem juthatott.”
Az O’Globo úgy emlékezett vissza, hogy a játékosok már a pályán is összecsaptak, és a csetepaté az öltözőfolyosón is folytatódott. „Néhányan megsérültek, mások elmenekültek. Pinheiro fejét úgy kellett összevarrni, miután Puskás fejbe dobta egy palackkal.” Védekeztünk, ahogy tudtunk. Elképedtünk, felháborodtunk, elkeseredtünk, ki-ki a saját természete szerint. A francia L’Aurore megállapította, hogy a brazilok sportszerűtlensége a legdurvább és legalattomosabb brutalitásokban mutatkozott meg. A FIFA végül egyszerűen szemet hunyt a történtek felett, és a botrány egyik résztvevőjét sem szankcionálta.
Az 1966-os Világbajnokság: A Liverpooli Diadal
1966. július 15-én, magyar idő szerint 19.30-kor kezdődött meg a nagy mérkőzés. A portugálok elleni vereség szinte összetörte a csapatot, csak azért nem estek teljes letargiába a játékosok, mert nem maradt rá idejük. Budapestről táviratok százai érkeztek a magyar csapat angliai szálláshelyére. A drukkerek nem szidták a játékosokat, mert látták azt a küzdelmet és azt a szenvedélyt, amely a vereség ellenére a magyarok játékát jellemezte. Néhány ilyen táviratot a brazilok elleni meccs napjának reggelén fel is olvasott Baróti Lajos, ezzel is tüzelve a magyarokat a dél-amerikai óriás ellen.
Az angol bulvársajtó abban az időben sem ment a szomszédba egy kis locsogásért. A The Sun című lap a brazilok elleni meccs napján jelentetett meg egy olyan cikket, amelyben az angol lap újságírói szerint Magyarországon tüntetések kezdődtek a portugáloktól elszenvedett vereség után, miközben a táviratok ezrei azt követelték, hogy büntessék meg azokat a magyar játékosokat, akik ki mertek kapni a portugál csapattól. Ebből természetesen egy szó sem volt igaz.
A meccs: Magyarország - Brazília 3-1
Az ország döntő többsége még mindig a rádióközvetítés mellett tette le a voksát, habár a Magyar Televízió erről a vb-ről már élőben közvetítette a mérkőzések jelentős részét. Szepesi Györgynek akkora mítosza volt, hogy a tévé kiküldött munkatársa, Vitray Tamás nem versenyezhetett vele. Az sem véletlen, hogy ennek a meccsnek a rádióközvetítéséből maradtak fent olyan legendás mondatok („Bene, Farkas, Farkas, Bene, nem félünk a farkastól…”), amelyek azóta is a magyar futballfolklór legtöbbet emlegetett szövegei.
A magyarok számára közvetlenül a mérkőzés előtt derült ki, hogy Pelé nem játszik ellenünk, miközben a Baróti Lajos-Illovszky Rudolf edzőpáros a legfontosabb poszton nyúlt bele az összeállításba. A portugálok elleni mérkőzésen Szentmihályi Antal volt a kapus, a brazil meccsen azonban Gelei József. Sóvári és Nagy is kimaradt, az ő helyükre érkezett meg Szepesi és Mathesz.
VIII. labdarúgó-világbajnokság, 3-as csoport, 2. forduló
Dátum: 1966. július 15.
Helyszín: Liverpool, Goodison Park, 52 000 néző
Játékvezető: Dagnall (angol)
Magyarország: Gelei - Káposzta, Mátrai, Mészöly, Szepesi - Mathesz, Sipos - Bene, Albert, Farkas, Rákosi.
Brazília: Gilmar - D. Santos, Bellini, Altair, P. Henrique - Gerson, Lima - Garrincha, Tostao, Alcindo, Jairzinho.
Góllövő: Bene (3.), Farkas (65.), Mészöly (75. - 11-esből), illetve Tostao (14.).
Erről a feledhetetlen magyar futballcsodáról számtalan írás jelent már meg. Láthatjuk Farkas János elementáris találatát (Szepesi György: „Mintha zsinóron húzták volna az aranygólt Gilmar hálójába”), láthattuk, hogy az önfeláldozás iskolapéldáját megmutató Mészöly Kálmán a 75. percben felkötött karral állt oda tizenegyest lőni.
A mérkőzés utáni ünneplés
A legnagyobb dicsőség az volt a magyarok számára, hogy a Goodison Parkban megjelent angol emberek „Magyarország, Magyarország!” kiáltásokkal buzdították a számukra amúgy semleges csapatot. Kijutott az ovációból Albert Flóriánnak, aki ezen az összecsapáson élete legnagyobb játékát nyújtotta. A Népszabadság helyszínre kiküldött munkatársa, Lukács László a következőket írta: „Ilyen ünneplést régen lehetett látni futballpályán: a nézők, az újságírók, a szakemberek extázisban éltették a magyar labdarúgókat. Az egyik angol kolléga azt mondta, hogy ha az Everton győzte volna le a brazil válogatottat, a liverpooliak akkor sem lettek volna boldogabbak, mint e másfél óra után.”
A mérkőzés után a pálya mögötti szűk utcákon is hosszú ideig tartott az ünneplés, ezrek és ezrek várták, míg a magyar játékosok kijöttek a stadionból, és az autóbuszhoz mentek. A sok ünneplő között egy messziről érkezett magyar lelkesülten azt hangoztatta: „Ezért a látványért érdemes volt 12 ezer mérföldet megtennem.”
Kevésbé ismert sztori, hogy a nagy meccs másnapján a magyar csapat szálláshelyén megjelent az 1950-es évek egyik legjobb angol focibírója, Bill Evans, aki egy hatalmas pezsgőt szorongatott a kezében. Az egykori játékvezető Albert Flóriánnak hozta a nedűt, mert annyira elkápráztatta őt a magyar csapat és a Ferencváros játékosának teljesítménye. A brit sajtó messzemenőkig egyetértett abban, hogy Farkas János minden idők legnagyobb gólját lőtte a labdarúgó-világbajnokságok 1930 óta íródó történetében. A túlzásokra is sokszor hajlamos angol sporttudósítók kiélték magukat, és ilyen címeket adtak: „Brazíliát elkalapálták”, „Magyar csoda”, „Briliáns gyönyörűség”, „Hatalmas magyarok”, „Visszhangzik a Goodison-park a Hungary, Hungary biztatástól” és „A világbajnok elbukik.” A tudósításokban pedig olyasmiket olvashatunk, hogy Bene gólja az első percekben egész estére éljenzést érdemelt volna, Garrincha fáradt öreg madár volt Szepesi mellett, vége a brazilok korszakának, drágakő értékű magyar gólok, magas színvonalú drámai éjszaka. Talán ezekből a mondatokból is kiderül, mekkora hatása volt a brazilok legyőzésének. Az egyik Everton-szurkoló a mérkőzés után valahogy bejutott a stadion díszpáholyába, ahol leborult a klub elnöke előtt és azt kérte: most azonnal kínáljanak élethosszig tartó szerződést Albert Flóriánnak.
Érdemes szót ejteni arról is, mi zajlott le Budapesten a brazil csapat legyőzése után. Az emberek az utcákra mentek és spontán vonulás kezdődött meg, amely alatt a Nagykörúton zengett a „magyarok, magyarok” biztatás. Éjfél előtt nem sokkal a Blaha Lujza téri aluljáróban emberek ezrei várták, hogy a nyomdából megérkezzen a Népsport másnapi kiadása. Mindenki olvasni akarta a jelentéseket, mindenki újra át akarta élni a csodát. Még a meccs előtt a kor egyik legnépszerűbb magyar színésze, Kazal László azt ígérte: ha nyerünk, ruhában fürdik meg az egyik budapesti szökőkútban.
Hosszan, nagyon hosszan és oldalakon keresztül lehetne még taglalni ennek a győzelemnek a hatását. A mérkőzés után a Magyar Rádió a következő táviratot kapta a Mirnij déli-sarki kutatóállomásról: „Közvetítésüket kiválóan hallottam. Ha gólokat rúgunk, a siker nem maradhat el. Ha lehetséges, tolmácsolják 607 kutató legforróbb üdvözletét a magyar labdarúgóknak. Nálunk állandóan hóvihar… Körülbelül félmillió pingvin telel kontinensünkön. Újdonság: kikeltek tojásaikból az első császárpingvinek. Jó időt, további labdarúgósikereket kívánok az Antarktiszról. Baráth József.”
Barátságos mérkőzések és elfeledett történetek
Bármennyire is hihetetlen, Brazíliában a magyar labdarúgó-válogatott tiszteletére eddig egyszer, 1971-ben játszották el a magyar himnuszt. Legalábbis olyan mérkőzésen, amelyet mindkét ország hivatalosnak ismer el. Mert 1965-ben volt egy másik meccs is, amely teljesen a feledés homályába vész. Ezt a két találkozót most azért idézzük fel, mert október 26-tól a magyar U17-es válogatott a korosztályos világbajnokságon Brazíliában játszik. Három csoportmeccset egészen biztosan. Azaz minimum háromszor szólni fog a magyar himnusz a dél-amerikai országban.
1971: A "Nagy Reváns" elmaradása Rióban
A történet 1971. május 19-én, Szófiában kezdődött. Ezen a napon Európa-bajnoki selejtezőn Magyarország 3-0-s vereséget szenvedett Bulgária csapatától. A meccs döbbenetes hatást okozott, nemcsak azért, mert a bolgárokkal szemben 23 éve veretlen volt a magyar válogatott, hanem mert a csapat totálisan széteső, kilátástalan játékot mutatott be. Nem csoda hát, hogy a szövetségi kapitány, Hoffer József a mérkőzés után saját munkahelyének, az MTI sportszerkesztőségének diktálta be lemondását.
Szófia után a magyar válogatott szövetségi kapitány nélkül maradt, miközben mindenki tudta, hogy 1971. július 22-én Rióban lesz a csapat következő mérkőzése a háromszoros világbajnok ellen. Az MLSZ ott állt egy porrá zúzott csapattal és szövetségi kapitány nélkül. A testületet ekkor vezető dr. Terpitkó Andrásnak jutott eszébe, hogy vissza kellene hozni a válogatotthoz azt az Illovszky Rudolfot, akit 1967-ben a magyar állami sportvezetés - Csanádi Árpád legfőbb irányításával - addig piszkált, míg a mester lemondott. Csakhogy Illovszky Rudolf ekkor Görögországban, a Pierikosz csapatánál dolgozott Kateriniben, és „másodpercekre" volt attól, hogy kinevezzék a spanyol élvonalban szereplő Zaragoza vezetőedzőjének. Erre azonban már nem került sor. Az MLSZ hazarendelte a szakembert, aki 1971. június elején vette át újra a kapitányi tisztséget - tudva azt, hogy az első meccsét a Maracanában kell megvívnia Brazília ellen.
A szövetségi kapitány az 1970-71-es bajnoki idény vége után a Népstadionba rendelte a válogatott játékosokat. Onnan utaztak el Esztergomba, itt zajlott a felkészülés a brazilok ellen. Ide már nem utazhatott el a Honvéd játékosa, Kocsis Lajos, aki részegen jelent meg az edzőtáborban, délelőtt 10 órakor. Illovszky azonnal hazaküldte Kocsist. Idehaza senki sem reménykedett abban, hogy a megtépázott és önbizalmát vesztett magyar válogatott helytáll majd a riói pokolban. „Ha 3-0 alatt megússzuk, akkor már örülhetünk” - nagyjából ebben a hangulatban szállt repülőre a társaság, hogy 29 órás utazást követően Rio de Janeiróban landoljon. A repülőtéren a Brazil Labdarúgó Szövetség akkori elnöke, Joao Havelange fogadta a küldöttséget.
Az 1970-es világbajnokságon aranyérmes - amúgy minden idők legerősebb csapatának tartott együttes - sorozatban öt barátságos meccset játszott le. Pelé tehát a jugoszlávok elleni 2-2-es döntetlent hozó meccsen vonult vissza. Soha többet nem játszott a válogatottban, 92 alkalommal ölthette magára a nemzeti csapat mezét. Ugyanakkor ne gondoljuk azt, hogy Pelé nélkül valamiféle tartalékos brazil csapat várt a magyarokra. A Brazília-Magyarország barátságos mérkőzésen nyolc olyan játékos futott ki a Maracanã gyepére, aki szerepelt a 4-1-es brazil győzelmet hozó vb-döntőben Olaszország ellen. Más szóval: a házigazda tényleg revánsot akart venni rajtunk, és a lehető legkomolyabban vette a meccset.
Brazília - Magyarország 0-0, barátságos mérkőzés, 1971. július 22., Maracanã
Brazília: Felix - Ze Maria, Brito, Plazza, Everaldo - Clodoaldo, Gerson, Rivellino - Zequinha, Tostao, Vaguinho.
Magyarország: Géczi - Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász Péter - Juhász István, Fazekas, Szűcs Lajos - Bene, Dunai II (Antal), Zámbó.
90 ezer sikerre éhes és felajzott brazil szurkoló döbbenten látta, hogy a riói Maracanában a hazaiak kapusa, Felix volt a mezőny legjobbja, hogy a nyugatnémet bíró nem adta meg Dunai Antal szabályosnak tűnő gólját. Dunai - ha ez a meccs szóba kerül - a mai napig nem érti a játékvezető ítéletét. Vidáts szinte levette a pályáról Tostaót, Páncsics az egész magyar védelem legjobbja volt, Géczi István két alkalommal bravúrral védett, miközben az egész meccs legjobbja a brazil kapus, Felix lett. A 14. percben Fazekas lövését talán ma sem tudja senki, hogyan védte ki. Miként az is nagy kérdés, hogy Tschenscher, az NSZK-beli bíró milyen szabálytalanságot vélt felfedezni Dunai Antal gólja előtt a 36. percben. Nem volt ott semmilyen szabálytalanság, a bíró szabályos gólt vett el Magyarországtól.
„Maracanã a magyaroknak tapsolt” - ezzel a címmel jelent meg a Népsport 1971. július 23-i kiadása. A 0-0 után éktelen botrány tört ki a Maracanában, mert a közönség képtelen volt elviselni, hogy a háromszoros világbajnok nem tudta legyőzni Magyarországot. A másnap megjelenő brazil újságok magyar komplexusról írtak, felidézve, hogy a dél-amerikai ország válogatottja még soha nem nyert a magyar csapat ellen. Zagallo kapitány elismerte, hogy a magyarok jobbak voltak. Ennél is tovább ment Zagallo segítője, João Saldanha, aki a következőket mondta: „Nem lehet letagadni, hogy annak a nemzetközi mérkőzés-sorozatnak, amelyet a brazil csapat július eleje óta vív, a magyarok elleni találkozó volt a legszínvonalasabb meccse. A magyarok uralták a meccset és rá tudták kényszeríteni akaratukat a brazil csapatra. Ezen a találkozón kitűnt a brazil labdarúgás minden egyes hibája - nem tudunk mit kezdeni a bátor és fegyelmezett csapatjátékot felvonultató ellenfelekkel."
Ferihegyen, 1971. július 24-én hatalmas tömeg verődött össze, majd spontán ünneplés vette kezdetét a riói 0-0 után. Mindez úgy, hogy a meccset a tévé nem közvetítette, a rádió is csak felvételről, reggel 6 órakor sugározta a II. félidőt a Maracanából. Illovszky vezetésével pedig szárnyakat kapott a csapat. Az Európa-bajnoki selejtező hátralévő három meccsét három győzelemmel hozta le, a franciákat Párizsban 2-0-ra vertük, idehaza a bolgárokat szintén 2-0-ra, a norvégokat pedig 4-0-ra. A csoport megnyerése után jött a legendás hárommeccses dráma Románia ellen. Azt a csapatot kergették volna szét, amely alig egy évvel korábban a nyolc világbajnokkal felálló brazilok ellen ért el csodálatos döntetlent Rióban.
1965: Egy elfeledett mérkőzés São Paulóban
Kevés helyen lehet már olvasni a Brazília B - Budapest válogatott mérkőzésről, amelyet a brazil szövetség a mai napig hivatalos meccsként könyvel el. Az MLSZ nem. A mérkőzésre 1965. november 22-én került sor São Paulóban. A mérkőzésen a brazil B (mert a brazil A ugyanezen a napon a szovjetekkel vívott barátságos meccset) 5-3-ra győzött a Budapest válogatottnak elnevezett együttes ellen, amelyet Baróti Lajos irányított, és amely az akkori legerősebb magyar csapat volt. A mieink összeállítása: Géczi (Gelei) - Novák (Káposzta), Mészöly (Mátrai), Sóvári - Solymosi, Sipos - Göröcs (Albert), Bene, Farkas J., Rákosi, Fenyvesi.
A meccsen a 33. percben már 5-0-ra vezettek a brazilok, akiknek kapuját az a Felix védte, aki 1970-ben világbajnok lett, de szintén pályára lépett a brazil B-ben Rivellino is, aki sokkal nagyobb pályát futott be Felixnél. Ezt a meccset sem lehetett látni Magyarországon. A helyszínre a csapattal egyetlen magyar újságíró, Tabák Endre utazhatott, aki a brazil játékvezetőről a következőt írta a Népsportban: „Eunarioueroz rosszul vezette a mérkőzést. Ismét bebizonyosodott, hogy nemzetközi mérkőzésen nem szabad hazai játékvezetőt szerepeltetni. Az első brazil gól megítélésénél egészen durva hibát követett el. A későbbiekben is többször sújtotta tévedéseivel a magyar csapatot." Nem nehéz elképzelni, mi folyhatott a pályán ezen az 1965-ös meccsen São Paulóban.
