Bujka Barbara válogatott karrierje és a kimaradás okai

A magyar vízilabda sportban legendás családnevet viselő Bujka Barbara pályafutása kiemelkedő sikereket és emlékezetes pillanatokat hozott, ugyanakkor a közelmúltban a válogatottból való kimaradása is beszédtémává vált. Barbara lánya nagy karriert futott be a vízilabdában, amelynek gyökerei egészen édesapja, Bujka Gábor sportolói múltjához nyúlnak vissza.

Családi hagyomány és nemzetközi kezdetek

Mindkét lánya, Viktória és Barbara is vízilabdázó és német válogatott lett. A játékos édesapja, Bujka Gábor 1989-től Németországban vízilabdázott, ezért gyerekkorában ő is ott kezdte a sportágat. Barbara vitte többre, miután 18 évesen Magyarországra jött játszani, és válogatottat is „cserélt”. A center előbb német színekben pólózott, majd 2006-ban bemutatkozhatott a magyar válogatottban. 2005-től a piros-fehér-zöld színeket képviselte. 2004 után megfordult a Dunaújváros, a Szentes, a Szeged és a Ferencváros csapatánál, illetve Olaszországban, Hollandiában és Görögországban is.

Sikerek a magyar nemzeti színekben

Bujka Barbara pályafutását két olimpiai negyedik hely, világbajnoki bronz és Európa-bajnoki arany fémjelzi. A magyar válogatottal három bronz után a 2016-os Európa-bajnokságon aranyérmes lett. A 2013-as világbajnokságon ugyancsak a harmadik helyen végzett a csapattal. A sajtótájékoztatón megjelent csapattagok közül Bujka Barbara elárulta, hogy ő is, akárcsak a többiek, csupán valamikor hajnalban tudott elaludni egy fájó vereséget követően. „A legnagyobb hiba az volt, hogy összecsináltuk magunkat” - jelentette ki a szókimondó balkezes center.

A válogatottból való kimaradás

A válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Bíró Attila a 2017-es világbajnokság óta nem számított Bujka Barbarára. A játékos saját szavai szerint: „A szövetség és a kapitány, illetve köztem valami megváltozott.” Hozzátette, hogy: „A Ferencvárossal többen is bizonyítottuk, hogy a játéktudásunk alapján a válogatottban lenne a helyünk, de a szövetségi kapitánynak más tervei voltak.”

Professzionális pályafutás utáni élet és edzői szerepvállalás

Az Európa-bajnok Bujka Barbara öt éve fejezte be profi pályafutását, a pandémia idején költözött újra Németországba. „Sajnos a koronavírus-járvány miatt vissza kellett költöznöm, de szívesen jöttem.” - mondta. Bujka elmesélte, hogy a visszatérése után Németországban edzőként kezdett dolgozni a Düsseldorfer SC-nél, és a toborzásból is kiveszi a részét: olyan játékosokat keres, akik a munka vagy a tanulás mellett szívesen vízilabdáznának. Civil munkája mellett a Düsseldorfer SC-ben kezdett edzősködni, amelyben az utánpótlás vezetőjeként fiatalokkal foglalkozik. Méghozzá ugyanazzal a maximalizmussal, amit játékosként megszoktunk tőle.

„Remélem, itt is eredményesek leszünk a csapatommal, persze, nem olyan profi szinten, mint Magyarországon. Úgy gondolom, szép karrierem volt, de azt Olaszországban a járvány miatt lezártam. Amit most csinálok, az már csak egy személyes ráadás.” A 39 éves vízilabdázó élvezte a kihívást, hogy a selejtezőben újra magas szinten játszhatott, ugyanakkor elmondása szerint hobbiként tekint a vízilabdára, elsősorban a játék élvezetéért pólózik.

Időközben megkereste a Spandau, szimpatikus koncepciót vázoltak fel a berliniek. Már évek óta úgy játszik náluk, hogy közben otthon, Krefeldben készül édesapjával, Bujka Gáborral - nagyon hálás a családjának a segítségért. „Amíg úgy érzem, hogy ezzel az edzésmunkával tudom hozni azt a formát, amit elvárok magamtól, örömmel csatlakozom a csapathoz.” A medencében és azon kívül egyaránt utat mutathat a fiataloknak: a hétvégi selejtezőtornán is vezérré lépett elő, kulcsszerepet vállalt a továbbjutásban.

Az utolsó másodpercekben szerzett győztes gólt a német Spandaut erősítő Bujka Barbara. A berlini csapat 13-12-re megverte a jóval esélyesebb görög Alimoszt, majd a francia Lille elleni 18-12-es sikerrel tette biztossá továbbjutását a női vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjéből. „Nem is tudnám visszaidézni az Alimosz elleni meccs utolsó másodperceit, olyan gyorsan történt minden. Csodálatos pillanat volt - mondta lapunknak a győztes gólt szerző Bujka, majd a társait méltatta. - A labdaszerzés is kellett a gólhoz, csapatmunka eredménye a sikerünk. Senki sem adta fel, mindenki hitt a fordításban, egymást hajszoltuk bele a győzelembe. Visszaigazolást kaptak a lányok, hogy nem véletlenül járnak le nap mint nap az uszodába, nagyon megérdemelték a főtáblára kerülést. Jó úton haladnak, hogy magasabb szintre emeljék a német vízilabdázást. Egyelőre sajnos kevés a női játékos az országban, mindössze három versenyképes csapat játszik az élvonalban.”

„Nagyon örülök, hogy a Fradival játszhat a csapat, mert a szívemhez nőtt a klub. Ott voltam, amikor elindult a női szakosztály, sohasem felejtem el azt az időszakot - ecsetelte a rutinos center. - Nagyszerű lehetőség a Spandaunak, hogy megmutathatja magát a Bajnokok Ligájában, mert látják a játékosok, sok munkával meddig juthatnak el. A tapasztalatomnak köszönhetően könnyen alkalmazkodom hozzájuk, ahogy ők is ismernek már engem. A főtáblán is szívesen játszanék, meglátjuk, sikerül-e elszakadnom a munkából a meccsekre.”

Köztudott, hogy Bujka Barbara nagyon szeret sütni, csapattársai pedig mindig örülnek, amikor finomsággal kedveskedik nekik. „…általában magyar sütivel, például gyakran csinálok Rákóczi-túróst. Más ízvilág, mint amihez hozzászoktak, de a legtöbben szeretik, a múltkor is elfogyott - mondta mosolyogva Bujka. - Rugalmas vagyok, kiválaszthatják, hogy mit szeretnének.”

Bujka Gábor: Az édesapa, a példakép és a párhuzamok

Bujka Gábor, Barbara édesapja, a szabályosan szerelő bekkek szűk táborába tartozott. Vidéki csapat, a Tatabánya tagjaként kapott meghívót a válogatottba. Szerepelt a szöuli olimpián, 1989-ben Németországba szerződött, azóta is ott él, az 1990-es évek közepétől edzősködik. Ifjú korában Sudár Attilától igyekezett ellesni a „tiszta” bekkelés tudományát, és azon kevés védő közé tartozott, akik többnyire szabályosan voltak képesek szerelni.

Az 1988-1989-es évad felénél, 1989 januárjában próbajátékon volt a Cannstattnál, és februárban már csatlakozott is a nyugatnémet együtteshez. Mint kiderült, ezzel elzárta maga előtt az utat a válogatotthoz. Az új szakvezető, Konrád János így indokolta kihagyását a keretből 1990 januárjában: „Ismerem a közeget, ahol pólózik, s tudom, az ottani edzésmunka nem az igazi.” Le is zárult pályafutása a nemzeti színekben. Miután bevált a számítása, Németországban maradt.

Bujka Gábor, aki 1988-ban volt az év pólósa idehaza, mai napig szívvel-lélekkel követi lánya mérkőzéseit. „Barbi elég jól játszott eddig, a hollandok ellen mindig szokott gólokat dobni, vagy kiállításokat kiharcolni” - vette át a szót Bujka Gábor. „Régebben bekiabálós drukker voltam, de ma már csendben ülök. Meccs végén megbeszéljük a történteket, általában Barbi végighallgat, aztán később kiderül, hogy megra­gadt-e benne valami.”

Az apa és lánya válogatottbeli története számos hasonlóságot mutat: mindketten külföldi szerződés miatt hagyták el a magyar válogatott keretet, és mindketten mélyen elkötelezettek a sportág iránt, akár játékosként, akár edzőként.

tags: #bujka #barbara #nem #valogatott

Népszerű bejegyzések:

• NB II-es rangadók Makón
• Phjongcshangi jégkorong
• Magyar focisták barcelonai öröksége
• Focilabda kiválasztása
• Horváth Öcsi 1966-os fradista jégkorongja