Chilei labdarúgás: Legendák és a legkiemelkedőbb játékosok
Dél-Amerika egy olyan kontinens, ahol magas szintű az általános labdarúgás, és nincsenek gyenge csapatok a futballvilágban, kivéve Brazíliát, Argentínát és Uruguayt. Ezen a kontinensen a chilei labdarúgás megőrizte a dél-amerikai spontaneitás ízét, a chileiek agresszív futballt játszanak, mindig eltökéltek a támadó futballra, gyorsan passzolnak kis területen belül. A chilei futball talajáról számos jellegzetes játékos került ki, sokan közülük európai labdarúgásban szerepeltek, vagy a világversenyeken nyűgözték le a szurkolókat.
Ami az eredményeket illeti, Chile kilencszer jutott ki a világbajnokságra, a legjobb eredmény az 1962-es hazai rendezésű világbajnokságon elért harmadik hely volt, legutóbb pedig a 2014-es világbajnokságon a legjobb 16 közé jutottak. A Copa Américán Chile többször is eljutott a negyeddöntőig, és kétszer meg is nyerte a bajnokságot. A legnagyobb chilei eredmény az első két Copa America megnyerése volt 2015-ben és 2016-ban. Sok játékos érkezik a 60-as és 70-es évekből is, ahol Chile a valaha volt legerősebb világbajnoki szereplését érte el 1962-ben, és 1979-ben is eljutott a Copa America döntőjébe.
A legnépszerűbb chilei labdarúgók a Pantheon adatai szerint
Ez az oldal a legnagyobb chilei labdarúgó listáját tartalmazza. A Pantheon adatkészlet 21 273 labdarúgó adatait tartalmazza, ebből 228 született Chile országában. Ez teszi Chile országát a 24. legtöbb labdarúgó szülőhelyévé Lengyelország és Románia után.
A következő személyeket a Pantheon a 10 leglegendásabb chilei labdarúgó között tartja számon minden idők. Ez a híres chilei labdarúgó lista HPI (Történelmi Népszerűségi Index) szerint van rendezve, amely egy biográfia online népszerűségéről összesíti az információkat. Látogassa meg a ranglisták oldalát a teljes lista megtekintéséhez.
Születési évtizedek szerinti bontás:
- 2000-es évek: (5)
- 1990-es évek: (40)
- 1980-as évek: (48)
- 1970-es évek: (24)
- 1960-as évek: (14)
- 1950-es évek: (22)
- 1940-es évek: (23)
- 1930-as évek: (21)
- 1920-as évek: (11)
- 1910-es évek: (1)
- 1900-as évek: (17)
- 1890-es évek: (2)
Három kiváló kapus van a keretben, Mario Osbennek ki kellett maradnia. Figueroa kiemelkedett, mint a valaha volt legjobb chilei védő és Chile legnagyobb játékosa, míg Quintano a vele való partnerségéről volt híres. Luis Eyzaguirre egy másik könnyű kezdőjátékos volt, mint Dél-Amerika egyik legjobb jobbhátvédje. Arias Isaac Carrasco elé került, aki végül nem került be a keretbe, mert Poirier balhátvédet és negyedik középhátvédet is tudott játszani. Ruben Marcos Jaime Pizarro elé került az XI-be, aki lehet a tartalékja, míg David Pizarro Vidal fedezetét adhatja.
A chilei labdarúgás ikonjai és sztárjai
Carlos Caszely - A négyzetméter királya és a diktatúra ellenfele
Carlos Humberto Caszely Garrido Chile futballtörténelmének egyik leghatékonyabb támadója, hiszen 49 válogatott mérkőzésen 29 gólt lőtt, összességében az első osztályú klubjaiban és a nemzeti 11-ben 427 fellépésén 220-szor talált hálóba. Háromszoros chilei gólkirály, ugyanilyen címet kapott a Libertadores-kupában is. Az 1979-es Copa América legjobb játékosának is megválasztották. A jól megtermett kapuvédő 73 alkalommal szerepelt a chilei nemzeti 11-ben, ennél több fellépéssel csak Sánchez dicsekedhet.
1974. június 14-én a berlini Olimpiai Stadionban mutatkozott be a világbajnokságot rendező, és végül meg is nyerő nyugatnémet válogatott. Az ellenfél Chile volt, és a dél-amerikai csapat kemény ellenfélnek bizonyult. A mérkőzés török játékvezetője, Dogan Babacan Berti Vogtsot is figyelmeztethette volna, de végül csak Carlos Caszelynek mutatta fel a pirosat, akinek már az első félidőből is volt egy sárgája. Kiállítások korábban is voltak a világbajnokságok történetében, de a színes lapokat csak az 1970-es világbajnokságon vezették be. 1970-ben azonban még senkinek nem sikerült kiérdemelnie a pirosat, így szegény chilei Carlos Caszely vonult be a történelembe, mint a vébék első piros lappal kiállított játékosa.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján az európai közönség szinte csak a világbajnokságokon és a Libertadores-kupa és a BEK győzteseit összemérő Interkontinentális Kupákon láthatott dél-amerikai focit. Az alacsony és tömzsi, robbanékonyságával, cseleivel Maradonára és Messire hasonlító Caszely gyorsan kiérdemelte a hülye, ám kedves „el rey del metro cuadrado”, a „négyzetméter királya” becenevet. 288 meccsen 171 gólt szerzett, a Colo-Colo történetében ennél többre csak egy ember, az a Francisco Valdés volt képes, akivel Caszely nemcsak az 1974-es vébén játszott együtt, hanem az előző években klubcsapatában is. A Valdés-Caszely párosra építve a Colo-Colo megnyerte az 1972-es chilei bajnokságot, a következő évben rendezett Libertadores-kupában pedig, első chilei csapatként, egészen a döntőig menetelt.
A döntőben a Colo-Colo a korszak nemcsak Dél-Amerikában, hanem talán a világon is legjobb csapatával, az argentin Independientével találkozott. Az Independiente 1972 és 1975 között sorozatban négy Libertadorest nyert, de a legnehezebb dolguk a chileiek ellen volt. Az első meccs Buenos Airesben 1:1-re, a második Santiagóban 0:0-ra végződött, így az akkori szabályok értelmében az uruguayi Montevideóban kellett lejátszani a mindent eldöntő harmadik mérkőzést. Az argentinok vezetést szereztek, Caszely még az első félidőben a labdát a kapuson átemelve egyenlített, de végül a hosszabbításban, a 107. percben az Independiente szerezte a győztes gólt. A döntő mindhárom mérkőzésének bírója egyértelműen az argentinok javára „tévedett”, ami a még mindig csak 22 éves Caszely kedvét alaposan elvehette a dél-amerikai focitól.
Az Independiente elleni harmadik mérkőzést június 6-án játszották, amikor Chilében már annyira forrt a levegő, hogy a helyiek figyelmét még a fociról is el tudta terelni. Az országban az 1970-es elnökválasztáson a baloldali Salvador Allende jutott hatalomra, ami sem a hidegháborúban Latin-Amerikát saját birodalmaként kezelő USA-nak, sem a chilei társadalom jobboldalának, elsősorban a katonaságnak nem tetszett. A következő években a feszültség csak nőtt, végül 1973. szeptember 11-én a vezérkari főnök, Augusto Pinochet tábornok hathatós amerikai segítséggel megpuccsolta Allendét, hogy aztán egészen 1990-ig diktátorként irányítsa az országot. A puccs utáni megtorlások során több ezer chileit gyilkoltak meg, kínoztak meg vagy kényszerítettek emigrációba. A kínzások egyik helyszíne éppen az a koncentrációs táborként használt stadion volt, ahol a Colo-Colo akkor a hazai meccseit játszotta. Carlos Caszely ugyanis amellett, hogy világszínvonalon tudott cselezni, egy pillanatig sem félt kimondani, hogy mi a véleménye Pinochet fasisztoid rendszeréről.
LES REBELLES DU FOOT - NAVAZO & CASZELY - TV5MONDELATINA
A dél-amerikai selejtezőkör után ugyanis a chilei válogatottnak éppen a Szovjetunió ellen kellett interkontinentális pótselejtezőt játszania. Az első meccset 1973 szeptember 26-án rendezték Moszkvában, 0:0-ás végeredménnyel. A visszavágót november 21-én abban a santiagói Estadio Nacionalban kellett volna lejátszani, ahol Pinochet hentesei gyilkoltak és erőszakoltak, de erre a szovjetek nem voltak hajlandóak, és semleges helyszínt követeltek. A FIFA és a chileiek ebbe nem mentek bele, a szovjetek pedig nem utaztak el Santiagóba. A „meccs” így csak egy kezdő sípszó után az üres kapuba gurított labdából állt, ami után nem volt aki elvégezze a középkezdést, és a játékvezető így lefújta a meccset. Chile tehát utazhatott Németországba, de a következő hónapok Caszely számára a poklot jelentették. 1974 elején Pinochet legényei elrabolták és megkínozták édesanyját, Olga Garridót.
A kudarc után a rezsimnek meglett az indoka Caszely mellőzésére, akit éveken át nem hívtak meg a chilei válogatottba, és ki kellett hagynia az 1975-ös és az 1977-es Copa Americát is. A Pinochet-diktatúra konszolidálódásával aztán 1978-ban hazatérhetett, természetesen a Colo-Colóba, és egy évvel később már a válogatottba is visszahívták, nyilván nem függetlenül attól, hogy nélküle a 78-as vébére nem sikerült kijutnia a chileieknek. A puhuló chilei diktatúrában kevés népszerűbb ember volt, mint Carlos Caszely, akit nemcsak mint az ország egyik kiemelkedő sportolóját, hanem a nagyon kevés nyíltan Pinochet-ellenes hírességet is szerettek.
A chilei válogatott simán kijutott az 1982-es spanyolországi világbajnokságra, ahol a továbbjutás sem tűnt lehetetlennek a 2. csoportból, Algéria, Ausztria és ismét az NSZK mellől. A sok ígéretes fiatalból álló csapatot a 31 éves Caszelynek, és a nála is négy évvel idősebb, már az 1966-os vébén is szereplő, a valaha volt legjobb chilei játékosnak tartott Elías Figuerának kellett vezetnie. Caszely karrierjéből még három szezon volt hátra a Colo-Colóban, de ezt már inkább csak levezetésnek lehetett nevezni. Társadalmi megbecsültsége azonban ezekben az utolsó játékosévekben és visszavonulása után sem csökkent. A népszavazáson „nem”-re buzdító kampány egyik legerősebb eleme az a tévéhirdetés volt, amelyben az idős Olga Garrido beszélt arról, hogy vele olyan kegyetlenségeket követtek el Pinocheték, amiknek egy részét a gyermekei és a férje miatt inkább nem szeretné elmondani. Majd megjelent mellette fia, Carlos Caszely, és közösen buzdítottak a nem szavazatra, a demokráciára, a szabadságra, a gyűlölettől mentes jövőre. A vesztes népszavazás után megkezdődött a Pinochet-korszak vége és a chilei rendszerváltás évtizedes folyamata, aminek a hajlíthatatlan Carlos Caszely valóságos hőse lett.
A jó humorú és gyors eszű Caszely azóta a chilei média rendszeres szereplője, hol futballmeccsek szakkommentátoraként, hol csak varietéműsorok fellépőjeként. A különös Caszely név magyar szemmel akár lehetne magyar is, és számtalan forrás állítja, hogy Carlos Caszely bizony magyar származású. Ott szokott lenni a magyar gyökerú chilei hírességeket számba vevő - nem túl hosszú - listákon is. Csak az a gond, hogy maga az egyetlen hiteles forrás, Carlos Caszely egyáltalán nem biztos a dologban. Nagykövetségi kinevezése után az AS madridi sportnapilapnak elmondta, hogy különös vezetéknevét néhányan olasz, mások magyar eredetűnek tartják, és talán eredetileg K-val írták, Kósely-nek. Carlos apja, René Caszely maga is focista volt, és bár fia szerint a Colo-Colo is ajánlott neki szerződést, ő a szimpatikusabb feltételek miatt a santiagói vasutasok kiscsapatát, a Ferroviariost választotta, ahol balszélsőként játszott.
Leonel Sánchez - Az 1962-es gólkirály
Leonel Sánchez 84 szereplésével a chilei válogatott pályára lépési rekordere az 1936-ban született Leonel Guillermo Sánchez Lineros, aki karrierje zömét az Universidad de Chilében töltötte. A hétszeres chilei bajnok bal oldali középpályás két világbajnokságon is megfordult: 1962-ben, odahaza hat mérkőzésen négyszer is bevette az ellenfél hálóit (a svájciak ellen duplázott, emellett a szovjeteknek és a braziloknak is betalált, és ez éppen elegendő volt a torna társgólkirályi címéhez, többek között a mi Albert Flóriánunkkal karöltve); négy év múlva viszont már nem ment neki ilyen jól. VII. Lionel Sanchez, az 1962-es világbajnokság aranycipőse. A chilei hazai rendezésű 1962-es világbajnokságon Lionel Sanchez hat meccsen négy gólt szerzett, és ő volt a legnagyobb hozzájárulója Chile történelmi rekordjához és a világbajnokság harmadik helyéhez. Ezt a világbajnokságot követően Lionel Sanchezt természetesen futballhősnek tekintették.
Bár többször is hívták a vén kontinensre idegenlégióskodni „Nagy Leonelt", rendre nemet mondott kedvenc klubja kedvéért, pedig a Milan sok követ megmozgatott megszerzéséért anno. A válogatottban 23 gólt szerző Sánchez 1973-ban vonult vissza, a Palestino együtteséből. Pályaíve során 495 tétmérkőzésen 189-szer volt eredményes. Április 22-én Lionel Sanchez 86 éves korában elhunyt.
Elias Figueroa - A védelem pillére
Sixth, Elias Figueroa. A chilei csapat történetének legjobb védőjeként Elias Figueroa az 1960-as évek közepétől a 80-as évek elejéig volt aktív, és ritka, örökzöld játékos volt a chilei válogatottban. Karrierje során Elias Figueroa főleg az uruguayi Parolee és a brazil Internacional klubokban játszott. Válogatott karrierje során 70 mérkőzésen 2 gólt szerzett Chilében, és vezette a csapatot az 1966-os, 1974-es és 1982-es világbajnokságokon. Ebben az időben a dél-amerikai média a dél-amerikai futball legjobb védőjének tartotta.
Iván Zamorano - A „Bam-Bam”
Iván Zamorano. Az 1967-ben, Santiago de Chilében született Iván Luis Zamorano Zamora nevelőegyesülete, a Cobresal után a Trasandino együttesében rázta meg először alaposan magát, ennek jutalma egy svájci szerződés lett. Mivel a St. Gallenben sem ment neki rosszul, svájci gólkirályként 1990 nyarán a Sevilla vette meg, innen két idény és 21 bajnoki gól után ötmillió dollárért a Real Madridhoz került. A spanyol fővárosban nőtt világklasszissá: 26 góllal mutatkozott be, majd 1995-ben 28-ig jutott, és ez Aranycipőt jelentett számára. A fejes góljairól és elképesztő súlypontemelkedéséről közismert „Bam-Bam" (avagy „El Gran Capitán", „El terrible", „El helicóptero") nem sokkal a királyi klub Bajnokok Ligája-sikerei előtt az Interhez igazolt.
Ivan Zamora no. Generációjának klasszikus csatára, az 55 éves Ivan Zamora no főleg az 1980-as évek közepétől a 2000-es évek elejéig volt aktív, és elmondható, hogy ő volt az első játékos a modern chilei futballban, aki elérte az igazi szupersztár szintjét. Pályafutása során Zamora no a Sevillában, a Real Madridban és az Inter Milanban játszott, csúcsteljesítményét a Real Madrid fehér mezében nyújtotta 1992 és 1996 között. 137 mérkőzésen 76 gólt szerzett a Real Madridban, és egyszer megnyerte a La Liga Aranycipőjét. A chilei 34 évesen elszerződött a mexikói Américához, ahol megmutatta, hogy mire lett volna képes Olaszországban, ha többször egészséges. 2003-ban a Colo-Colóhoz igazolt, amelyben szintén gólerősen futballozott, de miután kapott egy tízmérkőzéses eltiltást bíródádázásért, visszavonult. „Rettegett Iván" a chilei válogatottban 69 alkalommal szerepelt, 34 gólt elérve. Az 1998-as világbajnokságon egyetlen gólt sem szerző Zamorano 2000-ben részt vett az olimpián is, amelyről bronzéremmel és gólkirályként térhetett haza.
Marcelo Salas - A „Matador”
Marcelo Salas. A chilei nemzeti csapat gólrekorderét (37 gól 71 fellépésen) tisztelhetjük az 1974 végén napvilágot látott Salasban, akinek első nagyobb egyesülete az Universidad de Chile volt. Mivel itt nagyipari mértékben termelte a gólokat, 1996-ban a River Plate-hez igazolhatott, és oroszlánrészt vállalt a klub sikereiben. 1997-ben Dél-Amerika legjobb játékosának választották, az 1998-as vb-n négy mérkőzésen négyszer volt eredményes, így 17.5 millió dollárért lecsapott rá - fél Európát megelőzve - a Lazio. A világbajnoki bronzcipős a rómaiaknál 19, 12, majd 18 bajnoki gólt szerzett, ezért is adott érte 2001 nyarán a Juventus 25 millió eurót.
V. Marcelo Salas. Csatárként a most 47 éves Marcelo Salas a „Matador” nevet viseli, és játékoskorában főleg az 1990-es évektől a 2000-es évek elejéig volt aktív, és olyan híres klubokban játszott, mint a River Plate, a Lazio és a Juventus. Válogatott karrierje során 1994 és 2008 között 70 alkalommal lépett pályára a csapatban, 37 gólt szerezve. Közülük az 1998-as világbajnokság mondható Marcelo Salas hírnevének színpadának, és ezt követően kezdődött izgalmas Serie A-beli utazása a „Kék Sasok”, azaz a Lazio színeiben. Aligha gondoltuk volna ekkor, hogy itt tulajdonképpen véget ért Salas karrierjének érdemi, azaz európai része: háromévnyi, sérülésekkel terhes szenvedés után (közben kölcsönadták a Rivernek, ahol néha azért fel-felvillantott valamit egykori önmagából) 2005-ben az Universidad de Chiléhez távozott. Némi kárpótlásképpen odahaza második virágkorát élhette meg, hiszen kevés híján minden második bajnokiján betalált, mielőtt 33 évesen fel nem adta a harcot örökös sérüléseivel.
Alexis Sánchez - A chilei labdarúgás lelke
I. Alexis Sanchez, 33 éves, jelenleg a francia Ligue 1-ben, a Marseille-ben játszik. Pályafutása során eddig olyan híres csapatokban játszott, mint a River Plate, a Barcelona, az Arsenal, a Manchester United, az Inter Milan, a Marseille, és személyes teljesítménye az Arsenalban volt a legkiemelkedőbb. Csatárként Sanchez gyors, sok poszton tud játszani, és finom technikájáról, nagy sebességéről és energikus küzdőszelleméről ismert. Pályafutása során 148 mérkőzésen lépett pályára a chilei válogatottban és 48 gólt szerzett, ezzel ő minden idők legtöbbször pályára lépő és leggólerősebb játékosa Chilében. A chilei futball lelke, Sanchez a 2014-es világbajnokságon két gólt szerzett a döntő fordulóban, ekkor sok szurkoló felfigyelt a kis, gyorslábú játékosra.
Arturo Vidal - A harcos középpályás
II. Arturo Vidal. Az ikonikus mohawk hajviselet, a heves játékstílus, az erős fizikum, a korántsem barátságos megjelenés jellemzi a chilei védekező középpályást. A 35 éves Vidal fénykorában a posztján világklasszis szintű létezőnek számított, klub- és válogatott karrierjében is rendkívüli személyes eredményeket ért el. Klubszinten Vidal játszott a Sevillában, Juventusban, Bayern Münchenben, Barcelonában, Inter Milanban és sok más híres klubban, és pályafutása során 5 Serie A címet, 3 Bundesliga címet és 1 La Liga címet nyert. A válogatottban Vidal 133 mérkőzésen 32 gólt szerzett pályafutása során, így elmondható, hogy a csapat horgonytámadója, és személyes tűzereje is elég jó a válogatottban. A chilei válogatott az elmúlt években két Copa Américát is nyert, Vidal nagyban hozzájárult ehhez.
Claudio Bravo - A modern éra kapusa
Claudio Bravo, egy 39 éves kapus, jelenleg a spanyol La Liga Real Betis csapatában játszik. Pályafutása során Claudio Bravo a chilei Colo Colo klubtól érkezett, akárcsak a listán szereplő többi chilei játékos. Európába érkezése után a spanyol La Ligában a Real Sociedad csapatában szerzett nevet magának, ahol nyolc évet töltött. 2014 volt Bravo csúcsidénye, amikor a Barcelonába igazolt, és a La Liga bajnokságot nyerő csapat kezdőkapusa lett. 2016-ban Bravo a Manchester Citybe igazolt, ahol négy évének nagy részét második számú kapusként töltötte. A válogatottban Bravo 2004 óta a chilei válogatott kapusa, és 18 év alatt 139 mérkőzésen lépett pályára a csapatban. Jelenleg ő a chilei válogatott kapitánya, és ma is a chilei futball egyik arca.
Nelson Tapia - A megbízható kapuvédő
Nelson Tapia. A jól megtermett kapuvédő 73 alkalommal szerepelt a chilei nemzeti 11-ben, ennél több fellépéssel csak Sánchez dicsekedhet. Az 1966 nyarán, Molinában született Nelson Antonio Tapia Ríos igazi vándormadár volt, hiszen profiskodott az O'Higgins, a Temuco, az Universidad Católica, a Vélez Sársfield, a Puerto Montt, az Unión Espanola, a Cobreloa, a Santos és az Atlético Junior színeiben is. 1994-ben, a franciák ellen mutatkozott be a válogatottban, és rá is ragadt az 1-es mez egészen 2005-ig, a brazilok elleni 0-5-ig. 1998-ban kezdő volt a franciaországi világbajnokságon, és kulcsszerepet játszott a 2000-es olimpiai bronzérem megszerzésében is. A Bart Simpsonnak is becézgetett kapuvédő abban az évben akasztotta végleg szögre cipőjét és kesztyűjét, amikor a nemzeti csapattól is búcsúzott: 2005-ben. Hosszú pályafutása során négy Copa Américán szerepelt, és nem kevesebb, mint 41 világbajnoki selejtezőn vett részt!
David Pizarro - A kreatív középpályás
Eight, David Pizarro. Amikor Pizarróról esik szó, talán a legtöbb szurkolónak először Claudio Pizarro, a perui gólkirály és a Bayern sztárja jut eszébe, nem pedig David Pizarro. Azonban ennek a Pizarrónak az erejét sem szabad alábecsülni. Középpályásként David Pizarro nem magas, de szilárd tudással és bizonyos szellemmel rendelkezik, és az új évezred elején játszott az olasz Serie A-ban a Udinese csapatában. A 05/06-os szezonban lehetőséget kapott, hogy csatlakozzon az Interhez, de sajnos nem tudott helyet szerezni a kék-feketéknél. Ezután Pizarro a Romába költözött, és hat szezont játszott kezdőként, ezalatt rövid időre kölcsönadták a Manchester Citynek az angol Premier League-ben. 2012-ben a már 33 éves Pizarro a Fiorentinához költözött, és még három szezont játszott kezdőként, mielőtt visszatért Chilébe, hogy visszavonuljon. A válogatottban David Pizarro 1999 és 2015 között 46 mérkőzésen lépett pályára, két gólt szerezve. Az új évezred első évtizedében a chilei válogatott valószínűleg a legerősebb és leghíresebb játékosa David Pizarro volt.
Charles Aránguiz - A középpálya motorja
Nine: Charles Harangue, 33 éves, a 15-16-os szezontól a német Bundesliga klubjában, a Severnessben játszik, és hosszú ideje stabil kezdő középpályás. Hosszú ideje a top öt liga középcsapatainak biztos tagja, ami chilei szemmel nézve valójában elég jó eredmény. 2009 óta 47 mérkőzésen lépett pályára Chilében, 7 gólt szerezve, és számos korábbi chilei tornán részt vett mint középpályás motor.
Mark González - A sebesség ördöge
X. Mark Gonzalez, 38 éves, egykor a chilei „démon” játékosok képviselője volt, egy baloldali középpályás kiváló sebességgel és sprintképességgel, rövid ideig játszott az angol Premier League Liverpooljában (06-07-es szezon), majd jó időszakot töltött a spanyol La Liga Real Betis csapatában. Miután kissé idősebb lett és elvesztette sebességét, hosszú időt töltött az orosz Premier League-ben. A chilei válogatottban Marc Gonzalez 56 mérkőzésen lépett pályára 2003 és 2016 között, 6 góllal járulva hozzá. Rendkívül tehetséges játékosnak tartják a chilei csapat történetében, és elég jó karrierje volt, de sok chilei szurkoló valószínűleg többet várt tőle, amikor először feltűnt.
Clarence Acuña - A fáradhatatlan szűrő
Az 1975-ös születésű Clarence William Acuna Donoso az egyik legkarakterisztikusabb chilei középpályás, és még napjainkban is aktívan futballozik. 18 évesen már az O'Higgins profija, később az Universidad de Chile, a Newcastle United, a Rosario, a Palestino, az Unión Espanola és a Deportes Concepción voltak állomáshelyei. 1995 és 2004 között 61-szer szerepelt a válogatottban az aprócska, de igen agresszív, sokat futó és hősiesen harcoló középpályás. Sikerei csúcsán a Newcastle United 1.4 millió fontot adott az egy világbajnokságon és három Copa Américán is szereplő fáradhatatlan szűrőért.
Manuel Pellegrini - Játékosból sikeres edző
Manuel Luis Pellegrini Ripamontit játékosként nem sorolták a világklasszisok közé, igaz, nem találunk Chilében minden utcasarkon olyan középhátvédet, aki 451 tétmérkőzésen lépett pályára az Universidad de Chile színeiben (1973-1986). Gólerősnek nem volt éppen nevezhető, hiszen egyetlen gólt ért el ezeken a fellépéseken, de ugyanennyiszer magára húzhatta a címeres mezt is. Edzőként jóval sikeresebb volt: visszavonulása után két évvel leülhetett imádott klubja kispadjára, majd a Palestino, az O'Higgins, az Universidad Católica és az LDU Quito után Argentínába tette át székhelyét, ahol a San Lorenzóval és a River Plate-tel ért el sikereket. 2004-ben került a spanyol Villarreal élére, és a „sárga tengeralattjárókkal" igen szép sikereket ért el, a Bajnokok Ligája elődöntőjében egy alkalommal csak egy elhibázott büntető miatt buktak el; emellett a bajnokság élcsapatai közé kerültek.
tags: #chilei #labdarugo #leghireebb
