A Csepel Sport Club gazdag történelme: A gyári sporttól az országos bajnoki címekig

A Csepel-sziget több évezredes története van a szigetnek és a rajta épült helységnek. Már az ősemberek is előszeretettel lakták, hiszen nemcsak jó búvóhelyül szolgált, hanem remek vadászterület is volt. Az időszámításunk kezdete körül délnyugat felől hódító nagyhatalom küldte el katonáit erre a területre. A rómaiak egészen az ötödik századig uralták a területet. Amikor a magyarság a mai haza területére ért, a Csepel-szigetet Árpád fejedelem vette birtokába, s kedvelt nyári pihenőhellyé alakíttatta. A sziget a török hódítás koráig (1541, Buda elfoglalása) a mindenkori magyar uralkodó tulajdonában állt, ekkor azonban a budai pasa kezére került. Az újratelepítés 1686 után kezdődött, és a mai Csepel őse 1717-ben született meg.

A mai, szűkebb értelemben vett Csepel - központi területére - az 1838. évi árvíz után kezdtek építeni. A parttól beljebb elterülő, magasabb fekvésű részek ezután népesedtek be. A töltések nemcsak a csepeli lakosságot védték, hanem az 1882-ben alapított lőszergyárat is, amelyet hat évvel később Weiss Manfréd iparmágnás megvásárolt, s hatalmas méretűre fejlesztett fel. Az 1886-os gyáralapításhoz megfelelő munkaerőre volt szükség, és az alkalmazottak a gyárban töltött megterhelő nap után igyekeztek valamilyen kikapcsolódás után nézni. Ez utóbbin belül a labdarúgás az egyik legkézenfekvőbbnek bizonyult, hiszen nem kellett hozzá drága felszerelés, csupán egy játékszer és két kapu, s máris útjára indulhatott a foci.

A csepeli sport kezdetei: Az első próbálkozások

A századforduló táján a lőszergyárból hazatérő munkások sokszor találkoztak a gazdag legelőkön és a homokkal borított grundokon olyan fiatalokkal, akik lelkesen kergették a rongylabdát. A futball megtetszett nekik, s innen már csak egy lépés volt, hogy a gyáron belül ők is csapatot alakítsanak, s rendszeresen játsszanak. Akkoriban még a társadalmi klubok uralkodtak, de a magyar sport már megtette az első lépéseket - és éppen az egyre népszerűbb labdarúgás révén - hogy úri passzióból sokak szórakozása legyen.

A Csepeli Atlétikai Klub (CSAK) megalakulása és kudarca

Az új együttest Csepeli Atlétikai Klubnak nevezték el, s a gárda hamarosan bemutató, valamint barátságos találkozókon vett részt. A századelőn már kétségtelenül nagy dolog volt a biztos állás, és az egyre fejlődő lőszergyár ilyesmivel bőven szolgálhatott. Elsősorban ennek a ténynek volt köszönhető, hogy 1909-ben Fehéry Ákos, a kor egyik legnevesebb futball-szakértője, korábbi válogatott, későbbi ismert játékvezető, első osztályú játékosokat toborzott, csábított a gyárhoz. Olyan korabeli ismert futballisták, mint Károly Jenő, Késmárky Ákos vagy éppen Konrád Jenő is Csepelre kerültek.

A terv az volt, hogy a frissiben, gyári munkásokból megalapított Csepeli Atlétikai Klubot (CSAK) elindítják az I. osztályú bajnokságban. Ráadásul Fehéry „ideologizálta” is a tervét, mondván: elő kell segíteni a munkások sportját. Kérték az MLSZ-t, hogy az első osztályba sorolja be csapatukat, valamint azt is, hogy a gyárba belépetteket azonnali hatállyal igazolja a CSAK-hoz. Főtt az illetékesek feje, hiszen a CSAK a próbamérkőzések során igazolta, hogy játéktudása alapján alighanem helye lenne a legjobbak között is. Ám magától a besorolás gondolatától egy emberként ugrott talpra a konkurencia, mondván: micsoda dolog egy csapatot rögtön az első osztályba felvenni. Végül az MLSZ a III. osztályba sorolta a csapatot, de ez természetesen nem felelt meg a nagyravágyó csepeli elképzeléseknek. Így kérészéletűnek bizonyult az első csepeli sportegyesület élete.

A Csepeli Testedző Kör (CSTK) születése és korai kihívásai

A második kísérlet egy igazi csepeli sportegylet felállítására már sokkal jobban sikerült. Bár a Csepeli Labdarúgó Ifjak (CSLI) és a Csepeli Sport Egyesület (CSSE) néven két klubot is életre hívtak Csepelen, ezek inkább számítottak amatőr vagy alkalmi társulásoknak, semmint komolyan vehető egyesületnek. Így egyre nagyobb igény mutatkozott egy nagyobb klub létrehozására. Ez a kezdeményezés csak a gyártól volt várható, hiszen a területén feküdt az egyetlen, félig-meddig szabályos és használható pálya. Ráadásul néhány volt CSAK-játékos ott dolgozott, és a fiatal munkások körében is mind nagyobb népszerűségnek örvendett ez a játék.

1912. január 27-én aztán eljött a várva-várt pillanat: dr. Kux Sándor jogtanácsos áldozatos munkájának köszönhetően a korabeli Beck-kávéházban a CSLI, a CSSE és a CSAK néhány Csepelen maradt labdarúgójából megalapították a Csepeli Testedző Kört, a CSTK-t. A díszelnöki posztot Stern Richárd gyárigazgató, az elnökit dr. Kux Sándor, míg az ügyvezető elnöki posztot Fehéry Ákos kapta. Túlnyomórészt lakatosok, esztergályosok, öntők és más szakmák képviselői voltak az alapítótagok. Érdekesség, hogy klubszínnek először a kék-fehéret választották, ám az első „próbamérkőzésükön” a saját maguk által vásárolt lila mezben léptek pályára a csepeli labdarúgók a Szúnyogszigeten, ahol 3:0 arányban győzték le az akkor éppen gyengélkedő II. osztályú Postás egyesületét. Az első bajnoki szereplés, ha nem is a csepeli álmoknak megfelelően alakult, nem sikerült rosszul. A bajnokság negyedik helyén végzett a csapat, s a következő idényt úgy kezdte, hogy meg szerette volna nyerni a Pestkörnyéki I. osztály küzdelmeit.

Az I. világháború és az újraindulás

Nos, a szép terv nem válhatott valóra, ágyúszó szólt bele a nagyra-törő csepeli elképzelésekbe. Az első világháború miatt három évig (sokan bevonultak, hadi körülmények) nem futballozhattak a játékosok. A CSTK tehát három évre leállt. Aztán az álmok megint nem hagytak nyugodni néhány embert. 1917 őszén előkerült a felszerelés, mert a csapat benevezett a hadibajnokságba. A bajnokság vége - a III. B osztály ötödik helye jutott a CSTK-nak - egy időre a csapat végét is jelentette. Az Osztrák-Magyar Monarchián már a csepeliek sem segíthettek, sőt, egy ideig a CSTK-t sem tudták feltámasztani. Bár a Tanácsköztársaság idején voltak biztató lépések, ám ezek véghezvitelére nem jutott idő. Meghalt Fehéry Ákos, a klub atyamestere, ráadásul a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) Csepelre is befészkelte magát, és elcsalt néhány sportolót.

A CSTK-ban 1922-ben ismét megindult az élet Kruppa Rezső, Kiss József, Szőke István, Molnár János és Sutor József vezetésével. Az egyesület fillérekből tartotta el magát: a felnőttek 50 fillér tagdíjat fizettek, később a tanulóktól nem kértek semmit. A felnőttek második-harmadik helyezéseket értek el a kerületi II. osztályban egészen 1926 nyaráig, amikor a csapat átkerült a Budapesti Labdarúgó Alszövetségbe (BLASZ).

A pálya és a pénz problémája: Küzdelem a fennmaradásért

A BLASZ-bajnokságban az első csapat az 1926-27-es bajnoki évben a III. osztály bronzérmese, egy évvel később pedig második, de csak papíron, mert időnként bajnoknak is mondhatta magát. A következő idényt egy osztállyal feljebb kezdte, mígnem a sokadik fórum a Kőbányai AC óvásának ad helyt, a CSTK-t pedig visszaparancsolja a BLASZ III. osztályának Malaky-csoportjába. No, de más gondok is akadtak. A legégetőbb még mindig a pénzhiány volt, s mert Csepel akkor kívül esett Budapest területén, még a vendégcsapat HÉV-költségét is meg kellett térítenie a csapatnak. A közben egy pengőre felemelt tagdíjakból erre alig-alig futotta.

Még ennél is nagyobb gondot jelentett a pálya hiánya. Csepel község ugyan épített egy sporttelepet, de a MOVE számára. Ott egy ideig megtűrték ugyan a CSTK-t, ám a MOVE „civilben” rendőrkapitány elnöke egyre inkább unta a gyáriakat. A pályahiány egyre emésztette a lelkes klubtagokat, akik végül olyan megoldást találtak, hogy a mai Katona József utca, Bajcsy-Zsilinszky és József utca által határolt területen tizenöt évre telket béreltek egy bolgár kertésztől. Az ezer-ezerötszáz tagú szurkolótábor körében téglajegyeket árultak, s közmunkára hívtak minden csepeli futballkedvelőt. Az összerakott krajcárokból és a sportbarátok lelkes munkájával alakult a pálya, ám a pénz elfogyott, maradt viszont a lelkesedés. De pusztán lelkesedéssel nem lehet körülkeríteni a játékteret, amit viszont az MLSZ rendelkezése már akkor előírt. Ezért aztán Cékl János elnök vezetésével küldöttség ment az igazgatóhoz - hulladékcsövet kértek kerítésnek. A kérés teljesítése meghaladta az igazgató jogkörét, a küldöttség útja tehát továbbvezetett, egészen a tulajdonoshoz, Weiss Manfrédhez. Pályája lett tehát a CSTK-nak, ha homokos is, de mégis hitelesíthető. Már csak a külső kerítés hiányzott, s erre szükség volt, hogy ne legyen amolyan libakergető. Ám pénz se égen, se földön.

A professzionalizmus felé: Csepel FC és az ifjúsági sikerek

A csapat kiesett a második osztályból, s a következő, 1930-31-es bajnokságban csak ötödik lett. A következő évben megpályázta a feljutást jelentő második helyet, de harmadik lett. Ezzel a harmadik hellyel, de még inkább a sok-sok méltánytalansággal a csepelieknek elegük lett a BLASZ-bajnokságból. 1931 végén játszottak a Gubacsi-díjért, remekül megállták a helyüket második osztályú proficsapatokkal szemben, s a vezetőség azt fontolgatta, hogy a profik között nevezi csapatát. A profizmusnak már komoly múltja volt Magyarországon, hiszen a Magyar Profeszszionista Futball Szövetség 1922. október 22-én tartotta alakuló közgyűlését. Hosszú huzavona után, 1926. augusztus 29-én elkezdődött a profibajnokság.

Nos, Csepelen anyagi gondokkal küzdöttek, mégis úgy határoztak, hogy első csapatukat a profi II. ligában szerepeltetik, az ifjúságiak pedig átveszik a felnőtteknek az amatőr III. osztályban megüresedett helyét. A proficsapat, az égszínkék-piros mezt viselő Csepel FC vereséggel kezdett. A fiatalok minden várakozást felülmúlóan szerepeltek, végül a MAFC mögött a második helyen végeztek, s ez azt jelentette, hogy az 1933-34-es bajnokságban a II. osztály Kárpáti csoportjában indulhattak. A legnagyobb sikert a későbbi szövetségi kapitány, Gallowich Tibor irányításával szereplő ifik aratták: csoportjuk bajnokságának megnyerése után a BSZKRT fiataljainak legyőzésével megszerezték a Budapest Bajnoka címet. Ezt követően a vidékbajnok Bánszállás 7:2-es legyőzésével az országos bajnokságot is megnyerték.

A profi alakulat (valójában sokkal inkább félprofi és amatőr) az első évet a 8. helyen zárta a második osztályban. A klub történetéről szóló kiadványok 1933 nyarának szomorú eseményéről, Gergely Károly haláláról is beszámolnak. A 22 éves, nagyon tehetséges, válogatott kerettag hastífuszban halt meg, s szinte egész Csepel gyászolta. A profi II. ligában szereplő Csepel a 9., a BLASZ II-ben indult csapat a 6. helyen zárta a bajnokságot 1934 nyarán. Egy évvel később egy hellyel hátrább végeznek a profik, a klub képtelen kilábalni az anyagi gondokból, ráadásul kezdetleges pályán, portengerben pattog a labda a Katona József utcában.

A Weiss Manfréd Vállalatok Testedző Köre (WMTK) korszaka

Egy 1937-ben hozott kormányrendelet, amely kötelezően írta elő gyári és üzemi sportegyesületek megalakítását, a Weiss Manfréd Művek érdeklődését is a CSTK felé fordította. Az önállóságot védőkkel szemben az osztályöntudatos munkások között sok olyan volt, aki úgy vélte, hogy a CSTK-nak be kell olvadnia a gyár sportéletébe. A CSTK huszonöt éves jubileumának előestéjén megtörtént az, ami elkerülhetetlen volt: az egyesület a Weiss Manfréd Vállalatok Testedző Körévé (WMTK) alakult át. Az 1937. november 16-án bejegyzett jogutód alapszabályának második pontjában így fogalmazta meg terveit: „Célunk a tagok sportolási lehetőségeinek megszervezése, előmozdítása és irányítása korra és nemre való tekintet nélkül, az összes sportágban.”

A WMTK vezetői az alakulást követően statisztikai lapokat osztottak ki a gyáróriás alkalmazottai között, hogy tájékozódhassanak: milyen sportágakban és milyen szabadidős tevékenység területén van igény szakosztályok létrehozására. A dolgozók futballozni, kerékpározni, teniszezni, úszni, vízilabdázni, tekézni, atlétizálni, bokszolni, vívni, birkózni, asztaliteniszezni, korcsolyázni, kézilabdázni, kajakozni és repülni szerettek volna versenyszerűen. Annak ellenére, hogy rendkívül sokrétű volt a kérés, minderre lehetőséget biztosított a WMTK.

A csepeli stadion megépítése és a sikerek kora

Közben a gyár vezetői is örültek a „találkozásnak”, hiszen a csapat a reklám mellett azt is jelentette, hogy a Weiss Manfréd Vállalatok ezzel letudták a rendeletekben szereplő munkássport-kötelezettséget. Persze, a gyár lelkesedését az is táplálta, hogy 1937 nyarán a 2. helyen végzett az együttes, vagyis ott állt az első osztály kapujában. Ám ahhoz, hogy be is léphessen az ígéret földjére, elsősorban pénzre és játékosokra volt szükség. A Csepel FC-ből WMFC, a CSTK-ból pedig WMTK lett az év végén; decemberben kimondták az egyesülést. A csapat mellé mindentudó intézőt kerestek, és meg is találták Faragó Lajos személyében. Olyan trükköt is ismert, amely a Weiss család pénztárcáját is megnyitotta, mégpedig elég tágasra, hiszen a stadionépítéshez akkoriban sem kevés pénz szükségeltetett.

A krónikák megemlékeznek arról, hogy Faragó a nagyhírű Ferencvárost 1938 februárjában meghívta a Katona József utcai pályára egy bemutató mérkőzésre. A találkozót a gyár hatalmasságai is megtekintették, és ők is elszörnyülködtek a látottakon. A Weiss család váltig hangoztatta, hogy őket a futball ugyan nem érdekli, de ha már csinálják, akkor szeretnék komolyan venni. Komolyan is vették, olyan csapatot akartak, amelynek kevés vetélytársa lehet az országban. Pompás ünnepség, díszes vendégsereg szeme láttára történt meg 1938. május 31-én az első kapavágás, s később az elkészült stadion az egyesületet szinte egy csapásra csaknem a legnagyobb klubok közé emelte.

A jelentős anyagi dotáció mellett nem szabad említés nélkül hagyni, hogy ebben az időszakban épült fel a csepeli stadion, amely akkor az ország egyik legszebb sportlétesítménye volt. A mélyített és körben feltöltött, ellipszis alakú atlétikai és gyepesített futballpálya 100 000 négyzetméteres területet ölelt fel. A nézőteret 18 000 ember fogadására tették alkalmassá, ebből 4200 ülőhely volt. A WMFC-t a gyár közvetlenül irányította, a proficsapatnak elsőre mégsem sikerült a hőn áhított feljutás. Legalábbis egyelőre. A WMTK viszont páratlanul sikeres bajnokságot indított az egyes üzemrészek között, s ebből a mérkőzéssorozatból tehetségek egész sora nőtt ki. Olyanok is feltűntek az üzemi mérkőzéseken, akikből idővel élvonalbeli labdarúgó lett.

Országos bajnoki címek és szakosztályi sikerek

A következő bajnokság már a WMFC-nek is nagy sikert hozott, és 1940-ben a Nyilas - Rökk, Fekete, Szabadkai, Harangozó, Pintér összetételű együttes olyan bajnokság végére tett látványos pontot, amelynek tavaszi idénye derekáig nem talált legyőzőre. Ekkor megtorpanás következett ugyan, de a hullámvölgyből Lukács Gedeon edző kivezette csapatát. Úgy lett a WMFC első, hogy négy ponttal megelőzte az utána következőt. A július 9-i Nemzeti Sport a WMTK-ról írt hasonlóan szépeket, megállapította, hogy megérdemelten nyerte a Budapest amatőrbajnoka címet. És a már említett Nemzeti Sport nem alaptalanul lelkendezett év végi bizonyítványosztásában: „Áldozatkész, hozzáértő vezetőség, nagyszerű játékosanyag, hatalmas, lelkes szurkolót…”

A profibajnokságban WMFC néven szereplő együttes megnyerte az 1941-42-es küzdelemsorozatot, majd a következő évadban megvédte bajnoki címét. Először az Újpest FC és a Szolnoki MÁV szorult a második, illetve a harmadik helyre, míg másodszor a Nagyvárad és a Ferencváros kényszerült a dobogó alsóbb fokaira. Jól szerepeltek a tekézők is. 1939-ben Répási Ágoston magyar bajnoki címet nyert, míg 1940-ben Vejmola Ferenc bizonyult a legjobbnak az élvonalban. Felhívták magukra a figyelmet a birkózók is. A női kézilabdázók rögtön az első terembajnokság során (1941) bebizonyították, hogy a WMTK-ban folyik a legmagasabb szintű edzésmunka, de ugyanerről tettek bizonyságot a súlyemelők is. Nem maradtak győzelem nélkül az asztaliteniszezők sem. Soós Ferenc 1941-ben országos bajnoki címet szerzett egyesben, sőt Till Károllyal, majd a szabadkai Harangozó Tiborral az oldalán kétszer párosban is diadalmaskodott. A Blahó-Kovács kajakkettesről sem szabad megfeledkezni, ez a duó 1940-ben aratott diadalt az OB-n. Az ökölvívók közül sok versenyző kitett magáért. Tény: a CSTK-ból nagyegyesületté fejlődött WMTK és labdarúgócsapata, a WMFC a magyar sport komoly értéke volt.

Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a Csepel Sport Club labdarúgó-szakosztályának legfontosabb bajnoki eredményeit a kezdeti időszakban:

A második világháború árnyékában és a felszabadulás után

Mindez azonban nem mentesítette az egyesületet a negyvenes évek első felében a fasizmus zaklatásaitól. 1943-44-ben Keresztes Fischer Miklós került a klub elnöki székébe, de a félelmetes gyorsasággal jobbra tolódó, fasizálódó kormányzatnak ez sem bizonyult elégnek. A németek magyarországi megszállása után egy hónappal, 1944. április 21-én ült össze Csepelen a csöppet sem lelkes hangulatú közgyűlés, s ekkor mondták ki, hogy a WMTK neve CSGYTK-ra módosul. A fiatalság, s főleg a tanoncok között elkeseredést váltott ki a bevezetett katonás szigor, a durva fegyelmezés és az esetenkénti megszégyenítés. A csepeli dolgozóknak, sportolóknak azonban szerencsére nem kellett sokáig tűrniük, a szovjet csapatok ekkor már győzedelmesen űzték, hajtották a fasisztákat. A borzalmak 1945 tavaszán fejeződtek be. Magyarország felszabadult!

Három nappal az ország teljes felszabadulása után, 1945. április 7-én Csepelen megjelent az ország első üzemi lapja, a Fogaskerék. A párt és a szakszervezet minden támogatást megadott a sportolóknak, hogy ismét mindenki hódolhasson a szenvedélyének. A szakosztályok egymás után alakultak újjá, 1945 végén már tizenhat (!) működött, összesen 817 igazolt versenyzővel. Csepelen olyan lüktető, pezsgő sportélet alakult ki, amilyen csak egy szabad országban fejlődhet ki.

Szakosztályok kiemelkedő eredményei

• Jégkorong: A legrövidebb ideig működött szakosztály, mindössze három esztendeig. Az együttes jól szerepelt, két alkalommal bronzérmet nyert az első osztályú bajnokságban, 1948-ban mégis feloszlatták.
• Műkorcsolya: A legkiemelkedőbb eredményeket a Nagy testvérpár, Mariann és László érte el. 1949-ben Eb-ezüsttel kezdték az érmek gyűjtését, majd a duó 1950-ben és 1955-ben aranyat nyert. Nagyék helytálltak az 1956-os Cortina d’Ampezzo-i téli olimpián is: bronzéremmel tértek haza. A csepeliek büszkesége volt a Madarász házaspár jégtánckettős is, hiszen a duó 1951-től 1956-ig - 1952 kivételével - sorozatban nyerte az OB-kat. Mellettük a háromszoros magyar bajnok Czakó György és Jurek Eszter is ünnepelt sportoló volt.
• Úszás és vízilabda: Németh Sándor például 12 magyar bajnoki címet nyert a különböző mell- és pillangóúszó számokban. Emellett négy főiskolai vb-aranyat gyűjtött, s az 1947-es Monté Carlo-i Európa-bajnokságon 200 mellen második lett. Mellette még többen tagjai voltak a válogatottnak: a világhíressé vált Tumpek György, Stefán Judit, a nemcsak gyorsan, de szép stílusban is tempózó Somhegyi Zsuzsa.

Az ellenforradalom erői nagy károkat okoztak Csepelen a sportéletben is. Az úszó- és vízilabda-szakosztályt is szétzúzták, ezt követően már nem alakult újjá. Még szerencse, hogy az említetteken kívül a többi szakosztály működését nem veszélyeztették, s baj nélkül átvészelték az eseményeket a felszabadulást követően nagyrészt társadalmi összefogással felépített és felújított sportlétesítmények. 1948-ban ugyanis egy kézilabda-stadion épült Csepelen, 1950-ben vívótermet helyeztek üzembe.

Az 1948-as bajnoki cím: A Csepel és az FTC rivalizálása

Régóta tudom: a második világháború után a londoni 6-3-ig nem érdekelte a hatalmat a labdarúgás. Negyvennyolcban azonban még hanyagolták a futballt. Hetvenöt éve, 1948. június 27-én egészen rendkívüli körülmények között dőlt el a bajnokság. A finálé előtt a tabella így festett: 1. Csepel 51 pont, 2. FTC 51, 3. Vasas 50. Csepelen abban az évadban 5531 volt az átlagos nézőszám, ám a döntő mérkőzésen 34 ezer szurkoló tolongott a szigeti sporttelepen.

Addig 15 ezres volt a stadion kapacitása, de a befogadóképességet kéthetes rohammunkával több mint a kétszeresére bővítették, igaz, a Világ című újság epésen jegyezte meg: „Aki elkésett, az húszforintos jeggyel sem tudott ülni. Állhatott, de nem látott.” A Magyar Nemzet a rendőrségi hírek alatt, a már megszokott (?) nonparaille-jel tudatta: „Csepel csapata nyerte a labdarúgó-bajnokságot. Magyar Nemzet, 1948. június…” A pálya talajára nem is volt panasz, a csepeliek kőkemény küzdőmodorára annál inkább. Pedig úgy nézett ki, sima ügy lesz, mert az FTC három perc alatt 2-0-s előnyt szerzett Deák „Bamba” Ferenc fejesével és Kocsis „Kocka” Sándor üres kapus góljával. Végül mégis a Csepel diadalmaskodott, megszerezve ezzel a bajnoki címet.

Csepel sportlétesítményei napjainkban

Csepelen négy sporttelep maradt meg, ennek ellenére külön részt szenteltem ennek a kerületnek. A sporttelep névadó egyesülete már nem létezik, beleolvadt a Sashalomról indult Tintahalakba, azaz a THSE csapatába.

A Szabadkikötő Sporttelep egészében érdekes, önmagában a focipálya nem egy nagy eresztés, még a mobillelátóval sem. Viszont a sporttelep miatt érdemes ide kilátogatni: a büfé hangulata utánozhatatlan, évtizedek ezelőttről maradt itt a legapróbb részletekig szocreál berendezésével. Az egészet egy tekepálya teszi tökéletessé, de egyébként a büfén kívüli rész is érdekes.

Innen délre haladva még mindig nem "a" csepeli stadion következik, hanem a Gubacsi-híd közvetlen közelében található Papírgyári-pálya, aminek használói közül jelenleg a Csep-Gól szerepel a legjobb helyen, a negyedosztályban.

Csepel legismertebb sporttelepe a Béke téri Stadion. Ez nem pusztán egy stadion, hanem egy hatalmas sporttelep, aminek nagy része kihasználatlan. Négy focipálya és egy nagyobb csarnok is található itt, az egész telepen pedig megállt az idő. Aki nem fogékony annyira a régi pályák iránti romantikus nosztalgiára, az csak egy lerohadt stadiont, romos utakat, málladozó épületeket és egy dohos csarnokot lát, ha erre jár. Ez maga a történelem. A 12 ezer férőhelyes stadion eredményjelzője, órája, pilácsai és poros, rozsdás székei, korlátai mind-mind egy olyan kort idéznek fel, amit én csak gyerekként, leginkább a tévén át láttam. Ez maga a tömény '90-es, részben '80-as évek. Akárhányszor jártam itt, mindig elfogott a nosztalgia, pedig az égvilágon semmi nem köt Csepelhez. Ha tehetném, az egész csepeli sporttelepet eltenném egy formalinos üvegbe és megőrizném az utókornak úgy, ahogy van. Ehelyett valószínűleg az egész össze fog dőlni, vagy jobb esetben lerombolják és építenek a helyére valami modernebb stadiont. A jelenleg negyedosztályú Csepel mellett számos csapat játszotta itt a meccseit. A 2000-es években a Tatabánya, sőt, a Honvéd használta ezt a stadiont hazai pályaként az NB I-ben.

A Béke tér szomszédságában, néhány utcával kijjebb fekszik a Csepel HC Sporttelep, régi nevén Posztó pálya. Jelenleg a Csepel HC hatodosztályú együttese játszik itt, korábban a Magyar Posztógyári SE otthona volt a pálya. Csepel fővárosi részén ennyi pálya maradt meg.

A Szigetszentmiklóshoz kötődik egy másik érdekesség: a település focipályáját 2007-ben avatták fel, egy műfüves, lelátóval rendelkező pálya épült itt, ahol az SZTK-Erima játszott évekig az NB II-ben. Egy korrekt állapotú, kicsi, de a helyi igényeket kiszolgáló létesítmény volt ez. A tíz évnél is fiatalabb stadion helyett új létesítményt akart a klubvezetés, amihez a kormány adott is támogatást. A munkálatok elkezdődtek, majd megakadtak, az SZTK nevezését nem fogadta el az MLSZ az NB III-ra, a csapat a megyei első osztályban indult, miközben milliárdokért épült a stadionja. A projekt zátonyra futott, a klub megszűnt. Ez a történet jól mutatja, mi (az egyik) baj a mai rendszerrel: örömteli, hogy a kormány pénzt, sok pénzt áldoz a focira, de akármiről is legyen szó, annak soha nem lesz jó vége, ha valamire ellenőrizetlen módon, szakértelem nélkül öntik rá a pénzt.

tags: #csepel #ftc #nelkuled

Népszerű bejegyzések:

• Részletes információk a DVSC-ről
• Marokkó felemelkedése és Szenegál győzelmei az ANK-n
• Részvételi információk veterán birkózóknak
• Kanapén játszható PS4 multiplayer címek
• Liverpool felfedezése Budapestről