Ivo Díaz: A kubai kézilabda-fenomén, aki Magyarországon talált otthonra és kiteljesedést

Ivo Luis Aldazabal Díaz, ismertebb nevén Ivo Díaz, honosítása óta Díaz Ivo (Havanna, 1972. május 10.) a kézilabdázás ikonikus alakja, aki hosszú és sikeres pályafutása során mind Kubában, mind Magyarországon letette névjegyét. A kubai születésű, majd a magyar nemzeti színeket is magára öltő sportoló a kézilabda iránti szenvedélyét és elkötelezettségét itthon és külföldön egyaránt bizonyította.

Gyerekkor és a kézilabda kezdetei Kubában

Díaz Ivo szülővárosában, a kubai Matanzasban először atletizálni és kosárlabdázni szeretett volna. Bár az iskolai kosárlabdateszteken szinte minden mutatóban megfelelt, az edzők szerint nem volt meg hozzá a kellő magassága, hiszen ennyi idősen már legalább 190 centimétert vártak el. Emiatt 11 éves korában barátai javaslatára kipróbálta a kézilabdát, és végül arra építette a karrierjét.

- Rosszcsont kissrác voltam, amolyan örökmozgó - emlékezett vissza Ivo Díaz. - Pedig kölyökként egyáltalán nem voltam bevállalós. Bár a barátaimmal naphosszat csavarogtunk, játszottunk, én nagyon anyás voltam, hiszen szüleim hamar elváltak, így édesanyám nevelt minket, négyünket. Sokat tanultam tőle, mindig jó tanácsokkal látott el. Mai eszemmel már tudom, mindig a javamat akarta és mennyi mindenben igaza volt. Édesanyám szerencsére 74 évesen is jó egészségnek örvend és ma is szülőhelyemen, Matanzasban él. Ő volt az, aki mindenben támogatott, és mindig mondogatta, hogy bármi lehet belőlem, csak akarni kell. Hihetetlenül pozitív most is az életszemlélete, pályafutásom kezdetétől mindent megtett értem. Soha nem tudom meghálálni neki azt a sok jót, amit nyújtott. Édesapám is él, de ő sajnos betegeskedik. Rá nagyon szigorú, de egyenes, szavatartó emberként emlékszem, így a fegyelmezettséget biztosan tőle örököltem.

Kubában a baseball és az ökölvívás számított a legkedveltebb sportágnak. Azonban az országban nagy hangsúlyt fektettek a sportolásra, a sport támogatására, minden gyerek "csinált" valamit. Díaz a kosárlabdáért rajongott, de arra nem volt lehetőség a lakóhelyén. Fiatalon atletizált, majd egy barátja hívta el kézilabdázni. Részt vett egy felmérésen, ügyesnek találták, így tizenegy évesen kezdte el megismerkedni a sportággal.

Sportkollégiumba járt, és egész héten ott is lakott. Álmában sem gondolta volna, hogy a kézilabda lesz az élete. Eredetileg mérnök szeretett volna lenni, mert apja is az volt. Tizenhat évesen azonban bekerült a juniorválogatottba, és már nem is akart elszakadni a játéktól. Nem bánta meg, sőt, 17 évesen már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Karrierjét szülőhazájában, a Varadero együttesében kezdte, majd az ifjúsági, a junior-, majd a felnőttválogatott miatt Havannába költözött, és 83 alkalommal húzta magára a nemzeti csapat mezét.

Volt egyszer egy kubai férfi kézilabda válogatott, amelyben kiváló képességű játékosok szerepeltek. Olyannyira, hogy három olimpiára is kvalifikálták magukat, de egyikre sem mehettek el. - Fantasztikus együttesünk jobb sorsra volt érdemes, de a politika nem hagyott bennünket kibontakozni kubai válogatottként, ezért nem lehettünk ott három olimpián sem - emlékezett a történelmi időkre Ivo Diaz.

Magyarországra érkezés és a beilleszkedés kihívásai

Az atlantai ötkarikás játékok után született meg az ötlet, hogy jöjjön Magyarországra a karibi nemzeti alakulat, azzal az indokkal, hogy tanulja az európai játékot, hogy az egyiptomi világbajnokságon egyenrangú partnerek lehessenek a legjobbakkal. Veszprémi részről már 1995-ben is volt iránta érdeklődés, de végül 1997 novemberében, 25 évesen hagyta el a karibi országot.

1997-ben kilenc honfitársával, köztük Pérez Carlosszal, Rolando Uríosszal és Julio Fisszel együtt érkezett Magyarországra. A veszprémi klub először 1995-ben kereste meg a kubaiakat, és elsősorban Carlos Pérez, valamint Uríos Fonseca átigazolásáról érdeklődött, de akkor még nem született megállapodás a két szövetség között. Az 1997-es japán vb után újra felvették a kapcsolatot, és hosszas egyezkedés után novemberben érkezett Magyarországra a tízes - többek között Pérezt, Díazt, Fonsecát, Hernández Vladimirt és Júlio Fist is felvonultató - kubai kontingens. A karibiakat kis túlzással egy draft keretében osztották el a csapatok között. Díaz először Pécsre került, ahol két évet töltött el.

Az első benyomások nem voltak egyszerűek. - Nagy meglepetés volt, amikor 1997-ben megérkeztem a téli hidegbe - mesélte. - Veszprémből néhány nap után átmentünk Pécsre, és amikor kiszálltunk az autóból, hófehér volt minden. Az edzőnk, Füzesi Ferenc azzal próbált nyugtatni minket, hogy csak mínusz három fok van. Értetlenül néztünk rá, hogy az nektek nem hideg? Ráadásul alig volt télre való ruhánk. Az első edzésünk előtt a kubai csapattársammal arra ébredtünk, hogy esik a hó, egyből vissza is feküdtünk. Hívott a mester, hogy hol vagyunk, de mondtuk neki, hogy ilyen időben mi nem indulunk el. Őszintén megvallom, a mintegy húsz év alatt sem tudtam teljesen alkalmazkodni a kemény magyarországi telekhez, de már jobban elviselem. Általában több réteg pulóvert és jégeralsót is magamra szoktam húzni.

Az időjáráson kívül a mentalitás is eltérő volt. - Kubában sokkal nyugodtabban, lassabban éltünk. Tisztában vagyunk vele, hogy néha alapvető élelmiszerekből is hiányt szenvedünk, de elfogadtuk és megszoktuk. Itt más mentalitással találkoztam, eleinte furcsa volt, hogy mindenki rohan, kapkod, hogy felelősség van, mindenhova időre kell odaérni. Az embernek szüksége van vidámságra, hogy egy pillanatra meg tudjunk állni és élvezni az életet, és ne a mindennapi gondokkal foglalkozzunk. Mi inkább öntörvényűek vagyunk, ebből akadtak is kisebb gondjaim, de összességében nem ment nehezen a beilleszkedés.

A nyelvtanulás is nagy feladat volt. - Sok külföldről érkező hosszú idő után sem boldogul a magyar nyelvvel, ön már szinte úgy beszél, mintha itt született volna - jegyezték meg neki egy interjúban. - Pedig eleinte nagy fejfájást okozott. Az első nyolc-kilenc hónap után már sokat megértettem belőle, de a beszéd lassabban ment. Engem úgy neveltek, hogy tiszteljek másokat, és amikor ide jöttem, arra gondoltam, úgy tudom a tisztelemet kimutatni a magyaroknak, ha megtanulom a nyelvüket, ha nem angolul vagy spanyolul kérek valamit a boltban, hanem magyarul tudok kommunikálni. Kuba a hazám, ott születtem, Magyarország pedig a második otthonom.

Sikerévek Veszprémben és a magyar válogatottság

Az irányító, balátlövő Ivo Díaz két évig a Pécsi MKC együttesében játszott, mielőtt 1999-ben leigazolta a Fotex Veszprém. Pécsről Veszprémbe érkezve négyszeres magyar bajnok és kupagyőztes lehetett. Az új csapatában jelentős célokért küzdöttek, aminek nagyon örült. A Veszprémmel többszörös magyar bajnok lett, és a válogatottal egy olimpiai negyedik helyezés a legjobb eredménye. Kiemelkedő élmény volt az első bajnoki cím és kupasiker, de a legemlékezetesebb számára a 2002-es Bajnokok Ligája-menetelés, még ha vegyesek is az érzései a Magdeburggal szemben elbukott döntő miatt. Jó visszagondolni arra, hogy tagja lehetett annak a csapatnak. A Zdravko Zovko vezette Veszprémmel 2002-ben bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol két meccsen vereséget szenvedtek a német Magdeburgtól, így Bajnokok Ligája ezüstérmes együttesnek volt tagja.

Pár évvel később, 2003-ban megkapta a magyar állampolgárságot, és bemutatkozhatott a Skaliczki László vezette magyar válogatottban is. Nagy álma is teljesült azzal, hogy ott lehetett az athéni olimpián, amelyen a magyar csapat a negyedik helyen végzett. - Furcsa volt, amikor először a magyar himnuszt hallgattam, de büszke is voltam rá, hogy bekerültem a keretbe, mert ezek szerint valamit jól csináltam - mondta Díaz. - Világbajnokságon többször is szerepeltem Kubával, de az olimpia nagy élményt jelentett. A kubai nemzeti csapattal hiába jutottunk ki több alkalommal is, a gazdasági helyzet nem tette lehetővé az indulásunkat. Mindig kíváncsi voltam rá, milyen lehet, Athén pedig a negyedik helyünk miatt is emlékezetes marad.

A nemzeti csapatban összesen 43 mérkőzésen játszott, 42 mérkőzés és 116 gól után vonult vissza a válogatottól. A 2007-es németországi világbajnokságon még tagja volt a magyar csapatnak. 2014 júniusában az a megtiszteltetés érte, hogy a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) meghívta a világválogatottba Egyiptom ellen, egy kairói gálamérkőzésen.

A kubai "disszidálás" következményei

Miután két év után úgy döntött, nem tér haza, további hét évig nem is térhetett vissza Kubába, mivel otthon disszidensnek számított. - Az első két szezont követően nyáron mindig visszamentem Kubába, hogy részt vegyek a válogatottal a Pánamerikai Játékokon - mesélte. - Közben a megállapodás szerint az itteni fizetésem nagyjából harminc-negyven százalékát a kubai sportminisztériumnak kellett átutalnom. Miután eldöntöttem, hogy Magyarországon maradok, otthon disszidensnek számítottam, és hét évig nem is térhettem haza.

- Tudtuk, nem örültek annak, hogy Pérezzel a magyar színekért fogunk küzdeni, de a családunknak szerencsére nem lett belőle baja - mondta Ivo. Az athéni olimpián találkoztak a kubai sportvezetőkkel, akik nem néztek rájuk jó szemmel, még a versenyzőiknek is megtiltották, hogy velük beszéljenek a faluban. A budapesti kubai nagykövetségen kellett engedélyt kérnie a hazautazáshoz, de 2006 előtt mindig elutasították. - Lelkileg többször is mélypontra kerültem, de ez az én döntésem volt, és számoltam a következményekkel. Szerencsére többen támogattak, az előző feleségem és a családja is sokat segített átvészelni a kemény pillanatokat - idézte fel a nehéz időszakot.

Spanyolországi évek és visszatérés Tatabányára

2005-ben az NB I-et is elhagyta, és kipróbálta magát a spanyol bajnokságban, előbb az Ademar León, majd a JD Arrate együtteseiben. - Miért szerződött Veszprémből Spanyolországba? - faggatták. - Lett volna lehetőségem tovább maradni, de ki akartam próbálni magam egy másik bajnokságban. A spanyol ligáról sok jót hallottam, akkor még a Barcelona mellett volt több nagyon erős klub. Tanulni mentem, és ilyen szempontból elértem a célomat. Élveztem a kézilabdát, új stílussal és új edzésmódszerekkel ismerkedtem meg. Spanyolban először az Ademar Leónhoz szerződtem. Bevallom, az első évben nem nagyon ment a játék. De ekkor is, és ebből is tanultam. Sokan gondolják, hogy Spanyolország „közelebb áll” Kubához, mint Magyarország. Hasonlóságok vannak, de inkább csak nyelvi. Nagyon eltérő a mentalitásunk, a kultúránk. A spanyol kézilabda is egészen más világ. A profi mentalitással Veszprémben megismerkedtem. A beilleszkedéssel sem emberileg voltak gondom. Viszont a játékrendszert, a nagyobb taktikai fegyelmezettséget, már-már kötöttséget meg kellett szokni. Tanulságos esztendő volt.

2009-ben tért haza Magyarországra, és Tatabányára igazolt, melyet hét éven át erősített, 2016-ban, 44 évesen vonult vissza. Kézilabdázott a spanyol León és az Arrate együttesében is, majd visszatérve Magyarországra, hét évig erősítette a Tatabányát, amellyel bajnoki és kupa bronzérmeket is nyert. 2009-től 2012-ig a csapatkapitányi posztot is betöltötte.

Visszavonulás és edzői pályafutás, családi élet

- Amikor hét évvel ezelőtt visszatért, nem gondolta, hogy negyvennégy évesen is a pályán lesz. Tatabányán megtalálta a helyét, hálás volt a klubnak, amiért lehetővé tette, hogy ilyen sokáig játszhasson. Úgy tervezte, amíg fizikailag bírja és élvezi, folytatja. A genetika biztos sokat számított, de vigyázott is magára. Az edzőtől kapott engedményeket, odafigyelt az étkezésre és a pihenésre, hanyagolta a káros szenvedélyeket, így meghosszabbítható a pályafutás. - Már tavaly is közel álltam a befejezéshez, nem bánom, hogy belementem az újabb szezonba, de már nincs meg bennem a kellő energia és motiváció, hogy lemenjek edzeni, és odategyem magam. E nélkül pedig nem szabad csinálni - nyilatkozta visszavonulásakor.

- Az utolsó hazai találkozója emlékezetesre sikerült - mesélte. - Nem is tudom elmondani, mit éreztem a pályán. Megkönnyeztem, ahogy a több mint ezer ember a nevemet skandálta és felállva tapsolt, miközben a klub bejelentette, hogy visszavonultatja az ötös számú mezemet. Két hetest is kihagytam a meccsen, mégis én szereztem akcióból a Tatabánya utolsó gólját.

Sportolói pályafutása után rögtön edzőként kezdett dolgozni a veszprémi utánpótlásban. - Gulyás Peti, a Telekom Veszprém utánpótlás-szakág igazgatója hívott edzőnek a megyeszékhelyre, aminek nagyon örültem - idézte fel. - Nagy lelkesedéssel láttam munkához. Azt igyekszem a gyerekekbe plántálni, hogy aki nem tesz meg mindent az edzésen, az a mérkőzésen sem lesz képes kiemelkedő teljesítményre. Ez a játék alapja. Természetesen velük együtt én is tanulok. Hiába szereztem meg Spanyolországban az edzői végzettséget, szükség van a folyamatos fejlődésre, az új módszerek elsajátítására is. Tudok szigorú is lenni, de barátként, kollégaként és főleg emberként igyekszem közelíteni a srácokhoz. Tudom és átérzem, hogy mit jelent, amikor a szülőktől távol élve kell teljesíteni az iskolákban és a kézilabda pályákon a gyerekeknek.

Ivo Díaz már első edzői sikerét is átélhette, hiszen a Vetési Gimnázium fiú csapatával ezüstérmet nyert a nyíregyházi diákolimpián. Csak a Nemzeti Kézilabda Akadémia gárdája előzte meg őket, akik négy éve együtt készülhetnek minden nagy versenyre. Diaz mester a Telekom Veszprém és az Éles Kézi Suli játékosaiból gyúrt egységes, érmet nyerő csapatot. Ezek az első lépései az egykori klasszisnak az edzői pályán.

Magyarországon telepedett le, Balatonfüreden él magyar feleségével, Ginával, aki egy teaházat üzemeltet. Előfordult már, hogy besegített neki, és beállt a pult mögé. Lányuk, Aldazabal Laura profi kosárlabdázó, a Sopron csapatának centere. - Nem szólok bele a lányom életébe, mert tudom, hogy milyenek a fiatalok és persze én is átéltem hasonló időszakot. A véleményemet persze elmondom, aztán azt fogad meg belőle, amit akar - mondta Díaz. - Ahogy érzékelem, magassága ellenére elég gyors, technikás és jól lát a pályán. A legfontosabb, hogy minél előbb megszokja, megtanulja az új kultúrát és beilleszkedjen a magyar társadalomba. Azt gondolom, jó úton jár ezen a területen is, amihez a sport sok segítséget ad neki. Az első tanácsomat megfogadta, hogy ne legyen kézilabdázó. Nem tagadom, féltettem a durva játéktól. Örülök, hogy nem az én sportágamat választotta. Az ifjú kosaras hölgy sokat örökölt édesapja génjeiből, hiszen Ivo is fürgelábú volt. Remekül látott a pályán, gólpasszokkal támogatta társait és nagyon sok egy az egy elleni párharcot megnyerve, számos betöréses gólt szerzett csapataiban.

Ha teheti, nyáron mindig meglátogatja népes családját Kubában élő édesanyját.

Ivo Díaz pályafutásának mérföldkövei és díjai

- Amit elterveztem, megvalósítottam. A karrieremet tovább tudtam vinni, beilleszkedtem egy új környezetbe, kultúrába, ahol családom lett. Tudom, nem úgy nézek ki, de mindig azt mondom, már félig magyar vagyok - összegzett Ivo Díaz. - Többször előfordult, hogy meglepődtek a testvéreim, amikor önkéntelenül is magyarul szólaltam meg otthon.

tags: #diaz #ivor #kezilabda

Népszerű bejegyzések:

• Európa Liga összecsapások: CSZKA - Crvena zvezda
• a legendás sportújságíró
• Az antropometria szerepe a futballban
• Részletek a Diósgyőri Stadion működéséről
• Ismerd meg a DVSC kézilabda sztárjait