Dr. Soltész Iván és Igor Turcsin tragikus sorsa: Egy kézilabda-legenda halála a pályán
A kézilabda világa tele van emlékezetes pillanatokkal, nagy győzelmekkel és emberi drámákkal. Egy ilyen tragikus esemény szemtanúja volt dr. Soltész Iván magyar játékvezető 1993. november 7-én, amikor Igor Turcsin, a Szpartak Kijev legendás edzője a Rapid Bucuresti elleni EHF-kupa nyolcaddöntő visszavágóján, bukarestben a kispadon elhunyt.
Igor Turcsin: Egy legendás edző élete és pályafutása
Igor Turcsin 1936. november 16-án született az odesszai régióhoz tartozó Szofijevka faluban. Családja egy évvel később Kijevbe költözött, majd a második világháború idején édesapja a frontra került, a családot pedig a hátországba, az Urálon túlra költöztették. 1944-ben, Ukrajna felszabadítása után, édesapja visszatért a békés munkához, majd a háborút követően, 1947-ben a Ternopili Regionális Mezőgazdasági Osztály vezetőjévé nevezték ki. A kis Igor 1951-ben kezdett el sportolni, elsősorban a kosárlabda érdekelte. Miután Kijevbe költözött, a 2. számú állami középiskolában választhatott, milyen edző lesz: kézilabda vagy asztalitenisz. Ő az előbbit választotta, és érdekes, ugyanakkor rengeteg gyakorlattal teli edzéseket vezényelt. Mivel ő elég alaposan felkészült ezekre, megkövetelte a fegyelmet tanítványaitól is.
„Általában két edzést tartunk naponta. Ezt azonban csak úgy lehet hasznosan elvégezni, ha a lányok fanatikusan szeretik ezt a játékot. Ezért is tartom alapvető edzői hivatásomnak a fanatizálást. Van egy füzetem, amely több mint 400 edzésgyakorlatot tartalmaz. Ezeket a világ minden részén gyűjtöm, beírom a füzetbe. Ezért edzéseink nem unalmasak, nem egyhangúak” - nyilatkozta az Új Szónak 1982-ben.
A kézilabda annyira bejött Turcsinnak, hogy csapatából jött létre 1962-ben a Szpartak Kijev, tanítványainak az 1960-as években nem volt párjuk az egész Szovjetunióban. Amikor látta egy-egy lányról, hogy mennyire tehetséges, még a szülőket is meggyőzte, hogy gyermekük rendszeresen járjon edzésre.
Turcsin és Sztolityenko: Szerelem és siker a pályán
Többször beszélt Zinajda Sztolityenko szüleivel is, aki legkedvesebb tanítványa, majd 1965-ben a felesége lett. Zinajda Turcsina ott volt férje minden sikerénél a pályán, tehetsége vitathatatlan volt, nem véletlenül választották meg a 20. század legjobb kézilabdázónőjének. Turcsin azzal a javaslattal érkezett iskolánkba, hogy nevezzünk be egy kézilabdacsapatot a városi bajnokságra. Testnevelő tanárokkal tárgyalt, majd kiválasztotta a megfelelő alanyokat. Így figyelt fel rám is
- mesélte a Segodnya 2000-ben.
A körülmények borzalmasak voltak az elején: Zseniális edző volt, érdekes edzéseket tartott, remekül szórakoztunk mindig. A körülmények azonban borzalmasak voltak. Eleinte az iskolánkban folyt a képzés, ahol a szűk csarnok miatt nem lehetett hova tenni a kaput, így a falra rajzoltuk fel azt. Kihagytunk néhány edzést, de ha többször előfordult, Turcsin eljött az otthonainkba és megkérte a szüleinket, hogy ha kell, akkor kényszerítsenek minket a sportra, mert érezte, hogy jók leszünk. Igor azt mondta: »Mindegyikőtöknek először embernek kell lennie, csak utána sportolónak.« És bár valóban nagyon kevés időnk volt, mindannyian jól tanultunk.
A kapcsolatukat azonban titokban tartották a csapat előtt: Isten ajándéka volt: edzőnk, apánk és a barátunk egy személyben. Éppen ezért csak titokban találkozgattak eleinte, féltek, hogy a lányok féltékenysége a barátság és a csapat rovására megy. Egy nap Igorral egy kávézóban ültünk a botanikus kertben, fagylaltot ettünk, és valaki meglátott minket. A következő edzésen a lányok már összesúgtak a hátam mögött, éreztem, hogy valamire készülnek ellenem. És mi történt a pályán? Úgy voltam irányító, hogy senki sem passzolt hozzám, a labda úgy repült el mellettem, mintha ott sem lennék. A házassággal még rosszabb lett a helyzet, az esküvőt követő napokban már zaklattak a csapattársaim, napokig csak sírtam. Igor ezt már nem hagyta annyiban, találkozót szervezett, és azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja a csapatot, és engem is elvisz másik klubhoz.
Az 1993-as tragédia: Dr. Soltész Iván szemtanúként
Turcsin edzői stílusa hagyott kívánnivalót maga után, a régi poroszos fegyelem híveként végigüvöltözte a mérkőzéseket, ha kellett megrángatta, ne adj’ isten még meg is pofozta játékosait. Az 1988-as szöuli bronzérem sokba került, és maga Turcsin is önkritikusan értékelte saját munkáját, elismerve, hogy túlságosan támaszkodott saját klubjának játékosaira, miközben más csapatok legjobbjainak sem szavazott bizalmat. Azonnali koszorúérműtétre volt szüksége, de az ahhoz szükséges 25 ezer dollárt nem tudta előteremteni. Nyolc hónapot töltött a Fijellhammer csapatánál, de nem bírta addig, és visszatért Kijevbe. A sikert azonban már nem ízlelhette meg, a szakember 1993. november 7-én, a Rapid Bucuresti ellen EHF-kupa nyolcaddöntő visszavágóján meghalt.
A tragédiának magyar tanúi is voltak, mert a bukaresti kupamérkőzést dr. Soltész Iván és dr. P. György vezette. Soltész Iván a következőképpen nyilatkozott a Nemzeti Sport 1993. november 10-ei számának:
„A szünetben, mikor utasításait adta tanítványainak az öltözőben, akkor lett rosszul. A mentő megérkezett, az orvosok megpróbálták éleszteni. Öt perc késéssel kezdtük a második játékrészt, a kijevi csapat kispadján a másodedző ült. Az érthetően pszichikai sokkhatás alatt játszó Szpartak Kijev játékosaira rátört a sírógörcs.”
„Amikor minden elveszett… ők még játszottak.” Titanic zenészeinek emlékére
Örökség és emlékezet
Igor Turcsin örökségét egy ideig nemzetközi kézilabdatorna, a Turcsin-kupa biztosította. Munkáját 1993-ban felesége, Zinajda vette át, aki három évig a Szpartak Kijev vezetőedzője volt, majd a klub sportigazgatója lett.
tags: #dr #soltesz #ivan #kezilabda
