A labdarúgó átigazolási díjak és a Bosman-szabály árnyoldalai

A labdarúgásban az átigazolási díjak és a játékosok fizetései mára csillagászati méreteket öltöttek, ami jelentős gazdasági és jogi kihívásokat vet fel. A szurkolók gyakran csak a felszínt látják, miközözben az ügyletek mögött komplex pénzügyi mechanizmusok és jogi szabályozások húzódnak meg.

A labdarúgó átigazolások összetett világa

Neymar esete és a kockázatok

Amikor Neymart könnyek között vitték el az Uruguay-Brazília világbajnoki selejtezőről, az al-Hilal vezetőségében sóhajthattak fel: „Ettől tartottunk…” A világ legjobban fizetett futballistája elülső keresztszalag-szakadása és meniszkuszsérülése miatt kiesett az idény hátralevő részére; így az al-Hilalnál aláírt kétéves szerződése első felét a partvonalon kívül tölti.

A szaúdi élcsapat a 90 millió eurós átigazolási díjért és évadonkénti 100 millió eurós fizetésért cserébe eddig 5 mérkőzést és 1 gólt, illetve 3 gólpasszt kapott. Ha a nagyon súlyos összegért - 90 millió euróért, minden idők 20. legdrágább átigazolási díjáért - és világrekord fizetésért igazolt sztár fél-egy évre kidől, az igen rossz hír. Ezzel szembesültek a szaúdi al-Hilalnál is: az ázsiai futball egyik legsikeresebb klubja óriási energiát mozgatott meg annak érdekében, hogy koronaékszert szerezzen a nyári átigazolási időszakban, meg is vette a PSG-től Neymar játékjogát, hogy aztán a brazil gólrekorder egy vb-selejtezőn elszenvedje sokadik súlyos sérülését.

A dél-amerikai világklasszis sérüléshistóriája önmagában plusz kockázati tényező, játékstílusa mágnesként vonzza a durva belépőket, életstílusa pedig nem épp aszkétikus, sőt. Még az is felvetődhet, hogy életmódja (elsősorban gyakori éjszakázásai) nehezítik a meccsek utáni regenerálódását, és valamelyest szerepet játszhattak sérülékenysége kialakulásában. Jövő februárban már 32 lesz, ez a sokadik súlyos sérülése, az április végi (legjobb esetben remélt) visszatérési időpont valószínűbb, hogy 2024 nyarára tolódik.

Persze mondhatjuk azt is: Neymar akkor sem lenne annyira rossz igazolás, ha már egy percet sem játszik ebben az idényben, hiszen a fő célt - a szerződtetésével megnövekedett presztízst és figyelmet - elérte az al-Hilal. Promóciós kötelezettségeit addig is tudja teljesíteni, de ahhoz, hogy az al-Hilal ne érezze úgy, fekete lyukba öntötte a pénzét, vissza kellene térnie, és karrierjéhez méltó szinten kellene ismét futballoznia.

FIFA kompenzáció

A szaúdi gárda a sérülés miatt kap kompenzációt, de nem sokat. A FIFA az úgynevezett Club Protection Programme (CPP) szabályai szerint kompenzálja a klubokat a válogatottbevetésen hosszabb időre megsérült játékosok után. Ennek maximális értéke balesetenként (sérülésenként) 7,5 millió euró, amelyet a világszövetség az első részletet követően napi rátára bont, és legfeljebb 365 napig utal a klub - jelen esetben az al-Hilal - számlájára. Ez aprópénz az átigazolási díjhoz és a fizetéshez viszonyítva, de valószínűleg nem is ez a szaúdiak legnagyobb gondja.

A rijádi kék-fehérek tradicionálisan erősek a hazai és kontinentális színpadon is, a szaúdi Public Investment Fund (PIF) pénzesőjének egyik kedvezményezettjeként pedig győzelmi kényszer van rajtuk.

Tévhitek az átigazolási díjak körül

Azok a hírek, amik eljutnak a szurkolókhoz a média által az átigazolások kapcsán, rengeteg tévhitet, és egyértelmű tévedést tartalmaznak, amelyek aztán alaptalan pletykákat keltenek szárnyra. Jake Cohen cikke alapján megpróbáljuk ezeket eloszlatni.

Változó átigazolási díjak a médiában

Először is fontos tudni, hogy azok az újságírók, akik az információk forrásainak számítanak a szurkolók számára, nem biztos, hogy teljes körűen le tudják festeni a valóságot. Egy angol tv-csatornánál dolgozó újságíró mondjuk az angol klub forrásai által kapott információt teszi nyilvánossá, miközben az ügylet másik oldalán álló külföldi klub oldala mást szivárogtat ki.

Például Anthony Martial átigazolási díjáról közölt egy bizonyos összeget a Manchester United, és egy másikat a Monaco. A United kiszivárogtatta az alapösszeget, amit két részletben fizettek, hiszen az átigazolás díjak zömét könyvelési okok miatt nem egy összegben fizetik ki a klubok. A Monaco pedig kiszivárogtatta a bónuszokat is, így egy sokkal nagyobb összeget lebegtetve szurkolóik és szponzoraik szemében, magukat pozitívabb fényben megvilágítva, még ha egyes bónuszok soha nem valósulnak meg. A Football Leaks által kiszivárgott szerződés alapján Martialért további 10 millió eurót fizetne a United, ha Aranylabdára jelölik a franciát. De mivel jelenleg a játékos és José Mourinho is a távozását szeretné, ez valószínűtlen.

Szurkolók! Fontos, hogy honnan származik az információ, ezt észben kell tartani az ilyen hírek olvasásakor.

Mezeladások és a bevétel valósága

„Cristiano Ronaldo mezeladásai az első nap … euró bevételt hoztak!” Az ehhez hasonló szalagcímek is megtévesztőek. A mezeladásból származó bevétel 85-90%-át a sportszergyártó cégek kapják. Bizonyos esetekben, ha elér egy meghatározott számot a mezeladás, a klub többet kap, mint a szponzor, de összességében a szponzor mindig többet keres az üzleten.

Amikor az Adidas egy 10 éves, 750 millió fontos mezszponzori szerződést kötött a Manchester Uniteddel, azt nem csak azért tette, hogy a logója rajta legyen a United mezén, hanem mert ez a megállapodás licencjogokat tartalmaz, és ebben rejlik az ügylet igazi értéke az Adidas számára. Sok klub a mezek árusítását önerőből meg sem tudja/akarja oldani, hanem kiszervezi.

2015-2016-ban kb. 3 millió Manchester United-mezt adtak el. Ezt követően érkezett Zlatan Ibrahimović a csapathoz. Tegyük fel, hogy 2016-2017-ben 300 000 Ibrahimović-mezt adott el a klub. Ez a 10%-os növekedés elég optimista becslés, főleg, hogy Ibrahimović Nike által támogatott, ezért egyedül semmilyen Adidast hirdető szponzorációs eseményen sem vehetett részt. Ilyenkor úgy oldja meg a klub és a játékos a problémát, hogy csak akkor tűnik fel a játékos másik sportszergyártó cég reklámjában, ha legalább kettő másik csapattársa is részt vesz benne, így inkább a csapat és a szponzor képzettársítása lép életbe az emberek fejében.

Azt is feltételezzük, hogy az a pont, ahonnan a klub egy nagyobb részét kapja meg a bevételnek, az 3 millió eladott mez, és utána minden egyes eladott mez után +15%-ot kap. Ha egy mez 70 fontba kerül, ez további 21 millió font 300 000 meznél. Így a United bevétele összesen 3 millió font. Ennyi pénz az Ibrahimovićért járó költségek (fizetés, ügynöki jutalék, aláírási bónusz, imázsjogok) szűk 20%-át tehetik ki (hiába jött ingyen szabadügynökként, évente több, mint 10 millióba került a klubnak). Ez az oka annak, hogy az Adidas hat hónap alatt több bevételhez jut, mint a Manchester United 140 éves történelme során összesen.

Klubok költségvetése és a játékosamortizáció

Kluboknak nincs egyszerű „átigazolási büdzséjük”, vagy „nettó költésük”. Henrikh Mkhitaryant 35 millió fontért igazolta le a Manchester United, 4 éves, heti 180 000 fontos fizetés mellett. Az eladó klub szeretné, hogy kezdetben fizessék ki a teljes összeget, miközben a vásárló inkább részletekben fizetne. Ez a nagy előnye a kivásárlási záradékoknak, mert ha csak az eladó nem megy bele abba, hogy részletekbe fizessék, az összeget teljes egészében egyből ki kell fizetni (Spanyolországban a játékosnak, amit aztán ő fizet be, a klub számára).

A klubok könyvelés szempontjából a szerződés éveire osztják fel az átigazolási díjat, tehát Mkhitaryan esetében 35/4=8,75 millió font került a könyvelésbe, ezt nevezik játékosamortizációnak. Fizetések is beletartoznak ebbe, továbbá az ügynöki díjak és imázsjogok is, de most utóbbi kettőt nem vesszük figyelembe. Mkhitaryan 8,75 millió + 52*180 000 (=9,36 millió), vagyis 18,1 millió fontba került évente a Manchesternek, és ezt a számot figyelik a klubok éves szinten, nem az érkezők és távozók átigazolási díjainak egyenlegét.

Ügynökök szerepe

„Azok a számító ügynökök csak kifosztják a játékosokat!” - ez is gyakori tévhit. Nemcsak játékosok, hanem klubok is alkalmaznak ügynököket. Amikor egy csapat el akar adni egy játékost, a klub megkéri az ügynököt, hogy képviselje a klub érdekeit. Ha az ügynök a játékost is képviseli, a játékosnak írásos beleegyezést kell aláírnia, hogy ügynöke képviselheti mindkettőjük érdekét, megakadályozva ezzel az összeférhetetlenséget, és javasolja a játékosnak, hogy független szereplőtől is kérjen tanácsot. Ilyen esetekben a klub fizeti az ügynököt.

Példának szolgál Jorge Mendes és a Wolverhampton Wanderers kapcsolata. Mendes több élvonalba tartozó játékost vitt oda (Rúben Neves), és könnyedén meg is nyerték a Championshipet.

Imázsjogok és szerződéses részletek

Amikor az újságok megírják, hogy a játékos heti 85 000 eurót fog keresni, az megint kevés információ. Mivel bármelyik oldalról kaphatja az infót, az nem biztos, hogy tartalmazza a teljes igazságot. Az átigazolási díj sokmilliós összegében való megállapodás ugyanis csak egy része a dolognak. Meg kell ugyanis egyezni az ügynököknek abban is, hogy a játékos heti keresete mennyi lesz, ami kiegészül még az őt aláíráskor megillető pénzzel, a „loyalty” és eredményességi bónusszal. Az ördög itt is a részletekben rejlik. Ezért van az, hogy az átigazolások összefüggő tárgyalások eredményeként jönnek létre.

Tételezzük fel, hogy például a Manchester City két játékost tud igazolni és kemény tárgyalásokat folytat, hogy a legjobb megállapodást kösse meg. Ahogy megvan a megállapodás a klub részéről, annak a játékosnak az ügynöke, akivel végül nem szerződtek le rögtön azokhoz a klubokhoz fordul, akikkel időközben, szimultán tárgyalt, hogy csapatot tudjon szerezni játékosának. Egy ravasz ügynök pontosan képben van, hogy milyen tárgyalások zajlanak más csapatoknál, de még arra is rálát, hogy más bajnokságokban mi a helyzet. Az ügynök hasonlóan dolgozik, mintha szimultán sakkozna, egyszerre több táblán mozog, próbálja előre kiszámolni a lépéseket, miközben türelmesen vár a kellő pillanatra és a kellő átigazolási lehetőségre. Közben folyamatosan dolgozik, egyszerre az átigazolási feltételeken, a saját ügynöki jutalékán, szerződések újratárgyalásán, marketing megállapodásokon, munkavállalási és átigazolási engedélyeken.

Az átigazolás valós költsége

Minden olyan klubnak, amely nemzetközi sztárjátékost igazol, tisztában kell lennie a teljes pénzügyi befektetése mértékével. Amikor a sajtó arról ír, hogy egy játékosért 35 millió fontot fizettek, sokan abban a tévhitben vannak, hogy a vásárló csapat a megállapodás napján át is utalja a teljes összeget. Nézzünk erre egy példát, ahol mondjuk, a Liverpool 35 millió fontot fizet egy brazil válogatott játékosért.

A játékos fizetése további jelentős összeget ró a csapatra. 2017-ben az angol bajnokságban az átlagos fizetés évi 2.6 millió font volt, ami kicsit több mint heti 50 ezer fontot jelent. A szurkolók sokszor nem gondolnak bele, hogy így egy 35 milliós átigazolás valójában 87 millió fontba kerül. Ehhez azért mélyen a zsebbe kell nyúlni.

A Bosman-szabály: Fordulópont a futballtörténelemben

Közel 21 éve, 1995. december 15-én született meg a futballvilág egyik legmeghatározóbb jogvitájával kapcsolatos bírósági ítélet, az Európai Közösségek Bíróságának C-415/93. számú ügyben hozott határozata, ismertebb nevén a Bosman-szabály. Az ítélet hatására - amellett, hogy a bíróság Jean-Marc Bosman javára döntött - olyan kiemelkedő jelentőségű változások mentek végbe a futballszférában az átigazolás kapcsán. Ilyen a külföldi állampolgársággal rendelkező játékosok szabad áramlása, továbbá már-már irreális magasságokba emelkedtek a klubok által kifizetett bérek, aláírási díjak és egyéb juttatások.

Átigazolási szabályozás a Bosman-szabály előtt

A Bosman-szabály jelentőségének megértéséhez elengedhetetlen, hogy előbb megismerkedjünk a bíróság döntését megelőző állapotokkal. A Bosman-kérdést az Európai Közösségek Bírósága elé terjesztő belga nemzeti bíróság úgy vélte, hogy a játékos jogvitáiban a Belga Labdarúgó Szövetség és Jean-Marc Bosman egyesülete, a Royal Football Club de Liège a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szabályozását alkalmazta, így hát tekintsük át a szabályozás lejárt szerződésű játékosokra vonatkozó részét.

Az események idején a FIFA szabályzata alapján a hivatásos játékosok nem szüntethették meg nemzeti egyesületbeli tagsági viszonyukat egészen addig, amíg a szerződésük, valamint a klub és a nemzeti egyesület (azaz az adott ország labdarúgó-szövetségének) szabályzatai kötötték őket, bármilyen szigorúak is legyenek e szabályok.

A nemzetközi átigazolás feltétele olyan tanúsítvány kiállítása volt a korábbi nemzeti egyesület által, amely igazolta, hogy valamennyi pénzügyi kötelezettséget - ideértve az átigazolási díjat - kiegyenlítettek, továbbá az úgynevezett ,,képzési költséget” is - ezt a lejáró szerződésű futballisták esetében a labdarúgó-szövetség számolja ki egy megadott képlet alapján. A tanúsítvány hiányában - melyet nemzetközi átigazolás esetén azon labdarúgó-szövetség részére kellett kiadni, melybe az új klub tartozott - az adott labdarúgó nem léphetett pályára új csapatában, így a korábbi klub által megkövetelt átigazolási díj megfizetéséig (és ennek nyomán a tanúsítvány kiállításáig) a játékosok annak ellenére sem szerepelhettek, hogy az őket leigazoló klubbal már megkötötték új szerződésüket.

A másik felmerülő probléma a szabályozással az volt, hogy nem kötelezte a korábbi klubokat az említett tanúsítvány igénylésére az adott ország labdarúgó-szövetségénél, márpedig ennek hiányában a futballisták nem léphettek pályára. Ezen szabályokon a FIFA és a neki alárendelt kontinentális szövetség, az Európai Labdarúgó Szövetség (vagyis az UEFA) 1991-ben egyaránt módosításokat hajtott végre, azonban a jogvita szempontjából a fentebb vázolt szabályozás tekintendő mérvadónak.

A kvótarendszer

A Bosman-szabályt megelőzően a lejáró szerződésű játékosok átigazolásának szabályai mellett az állampolgársági kikötéseket összefoglaló, úgynevezett ,,kvótarendszer” volt a másik legjelentősebb tényező Európa futballéletében. Ehhez érdemes egészen 1978-ig visszaugrani az időben, az UEFA és az Európai Közösségek Bizottságának találkozójára, melyen az UEFA kötelezettséget vállalt a külföldi állampolgár játékosok leigazolásának vagy pályára állításának lehetőségét korlátozó szabályok megváltoztatására az európai közösségi jog szabályainak megfelelően.

A beígért változtatásokat azonban nem vitte véghez az UEFA, majd 1991-ben - a Bizottsággal folytatott egyezkedéseket követően - bevezetésre került a ,,three plus two” - szabály. Ennek keretében a nemzeti egyesületek lehetőséget kaptak arra, hogy háromra korlátozzák az adott bajnokság első osztályú mérkőzésein pályára állítható külföldi állampolgárságú játékosok számát (ez a szabályozás ,,three” része), melyet kiegészíthettek legfeljebb két olyan játékossal, akik legalább megszakítás nélkül öt évet az érintett nemzeti labdarúgó-szövetség keretén belül játszottak, ebből 3 évet az utánpótlás-csapatokban (,,plus two”).

A Bosman-ügy és a bíróság határozata

Az átigazolás szabályai sokáig megkötötték a futballisták kezeit. 1990-ben járunk, a Royal Club de Liège, vagyis az RC Liège csapatánál, mely 1988-ban szerződtette Jean-Marc Bosman belga futballistát. A játékos két éves szerződést kötött a klubbal, mely 1990. június 30-ig kötelezte őt csapatához, heti 120 ezer belga frankos (megközelítőleg 920 ezer forintos) fizetés ellenében. A klub felajánlott egy új szerződést a játékos számára, azonban az új feltételek szerint Bosman csupán előző bérezésének a negyedét kereste volna, azaz heti 30 ezer belga frankot.

A játékos az új szerződés aláírása helyett az átigazolás mellett döntött. Választott új csapata a francia Union Sportive du littoral de Dunkerque, amellyel meg is állapodott, azonban az RC Liège igényt tartott a korábban említett képzési költségre, melynek összegét a Belga Labdarúgó Szövetség 12 millió belga frankban határozta meg.

A Dunkerque és a Liège egyéves időtartamra szerződést kötött 1,2 millió belga frank, illetve, amennyiben a Dunkerque véglegesen leigazolná a játékost, további 4,8 millió belga frank ellenében. Ezen összegeket a Liège azt követően követelhetett, hogy a Francia Labdarúgó Szövetség kézhez vette az (első részben már említett) szükséges tanúsítványt. A Dunkerque és Bosman között, továbbá a Liège és a Dunkerque között létrejött szerződést is azzal a felfüggesztő feltétellel kötötték, hogy a Belga Labdarúgó Szövetség köteles a tanúsítványt a Francia Labdarúgó Szövetség részére 1990. augusztus 2. előtt átadni. A megállapodás ellenére azonban - mivel a Liège kétségbe vonta a Dunkerque fizetőképességét - Bosman klubja nem kezdeményezte a Belga Labdarúgó Szövetségnél a tanúsítvány kiadását, így tehát a két szerződés közül egyik sem hatályosult. Ennek tudatában 1990. július 31-én az RC Liège felfüggesztette Bosmant azért, hogy a futballista elkerülje a Belga Labdarúgó Szövetség általi átminősítést amatőr játékossá.

Jean-Marc Bosman 1990. augusztus 8-án nyújtotta be keresetét Belgiumban. A későbbiekben az UEFA már említett ,,kvótarendszere” is a jogvita tárgyát képezte a Liège szerződésellenes magatartása és a képzési költség megfizetésére vonatkozó szabályozás mellett. A kérdést az Európai Közösségek Bírósága elé terjesztő belga nemzeti bíróság elsősorban az EGK-Szerződés (azaz a Római Szerződés) 48. cikkének a korábban említett szabályokkal való összhangjára nézve kért értelmezést. Tehát a Bíróság feladata az volt, hogy megállapítsa, összhangban áll-e az UEFA és a Belga Labdarúgó Szövetség szabályozása a Római Szerződés 48. cikk (1) bekezdése által kimondott szabad munkaerő-áramlással és az ugyanezen szerződés 48. cikk (2) bekezdésében megfogalmazott, az állampolgárság alapján történő megkülönböztetést kimondó tilalommal.

Az Európai Közösségek Bírósága végül 1995. december 15-én hozta meg döntését. Az ítélet szerint a lejárt szerződésű játékosokért fizetendő átigazolási díj és nevelési vagy képzési költség ellentétes a Római Szerződés 48. cikkével. A bíróság a külföldi játékosok pályára állításának szabályaival kapcsolatban szintén kimondta, hogy azok ellentétesek a Római Szerződés 48. cikkével. A fentiek értelmében tehát a lejáró szerződésű játékosok új klubja - a korábbi klubnak fizetendő összegre tekintve - nem volt köteles semmilyen átigazolási díj, továbbá nevelési vagy képzési költség megfizetésére. Ezenfelül az állampolgársági kikötéseket magába foglaló ,,kvótarendszer”, vagyis a ,,three plus two” - szabály is eltörlésre került.

A Bosman-szabály hatásai

Bemutatok egy módszert, mely segítségével akármelyik egyesület ingyenesen végezheti az átigazolást. A titok nyitja a Bosman-szabály óta mindössze annyi, hogy a játékost szerződtetni kívánó klubnak meg kell várnia, míg a labdarúgó szerződése lejár, majd átigazolási díj és nevelési vagy képzési költség megfizetése nélkül leigazolhatják az adott futballistát. Ez az elképzelés azonban csak elméleti síkon létezik, a gyakorlatban nem egészen így működik. Ugyan a lejárt szerződésű játékost szerződtető klubok valóban nem fizetnek átigazolási díjat és nevelési vagy képzési költséget a korábbi klub részére, azonban a játékosok számára kifizetett bérek és aláírási díjak hatalmas méreteket öltöttek az elmúlt húsz év során, mi több, továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak.

A Bosman-szabály szerepe ebben a jelenségben az, hogy a lejáró szerződésű játékosok igyekeznek minél magasabb fizetésben megállapodni, arra hivatkozva, hogy az új klubnak nem kell fizetnie a korábbi klubnak. Mi sem szemlélteti jobban a csillagászati fizetések mértékeit, mint két, az európai labdarúgás elitjébe tartozó klub pénzügyi kimutatása az általuk kifizetett összegekről.

Ebből a rövid statisztikai kimutatásból is látható, hogy a játékosok fizetései elképesztő méreteket öltenek és folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak. A kérdés csak az, hogy hol van e folyamat határa. A játékosok bérezése mellett nem elhanyagolhatóak továbbá az aláírási díjak (,,signing-on fee”) sem. A klubok és játékosok közötti szerződések részletei nem nyilvánosak, azonban az általános gyakorlat alapján a szerződés aláírásakor a labdarúgó (és ügynöke) eurómilliókban részesülnek új klubjuktól.

Az átigazolás drága mulatság

A hatalmas összegek és óriásklubok tengerében azonban a - fizetések növekedésével fordítottan arányosan - kisebb klubok győzelmi esélyei egyre csökkentek. Manapság szinte csodának minősül, ha egy alacsonyabb költségvetésű klub sikereket tud elérni a „gigászok csatájában.” A Bosman-szabály ezt a folyamatra negatívan hatott: a szerényebb erőforrásokkal rendelkező klubok esetében a pénzügyi háttér egy jelentős részét tette ki a lejárt szerződésű játékosokért kapott átigazolási díj és nevelési a nevelési vagy képzési költség.

Ennek következtében a stabil bevételi forrásuktól megfosztott klubok lemaradtak a tehetősebb csapatok mögött, a szakadék pedig - egyfajta öngerjesztő folyamatként - egyre tovább mélyül. A futballba befolyó összegekből (például a televíziós közvetítésekért fizetett jogdíjak) ugyan a kisebb csapatok is részesülnek, azonban a labdarúgás elitjébe tartozó klubok napjainkra kialakult lépéselőnye megkérdőjelezhetetlen.

tags: #esport #jatekosok #atigazolasi #dij

Népszerű bejegyzések:

• A Női Liga aktuális állása
• a kézilabda sportág története
• tudj meg többet a legendás diósgyőri balhátvédről
• Balmazújváros futballjának fejlődése
• A Ferencváros tábora és legendái