Zelengora és a Via Dinarica: Bosznia-Hercegovina rejtett gyöngyszemei
Boszniába visszatérő vendégek vagyunk, az ország számtalan magashegysége közül néhányba már sikerült eljutni, erről pedig be is számoltunk a Turista Magazin online hasábjain.
Idén ősszel azonban nem egy körutazásra érkeztünk az országba, hanem egy bizonyos hegység miatt utaztunk nagyjából 7 órát Magyarországról.
A kárpátokbeli gerinctúrák közben ugyanis beiktattunk egy kis kitekintőt, hiszen régóra szemezgettünk már a Via Dinarica hosszú távú túraútvonallal.
Persze nem a nagyjából 50 nap alatt végigjárható legendás útvonal teljes egészével, hanem inkább csak bizonyos szakaszaival.
Mivel a szomszédos Maglić legutóbbi csúcsmászása után madártávlatból kiszemeltük a Zelengora hegységet, már csak némi kutatómunkára volt szükség.
Amikor pedig az is kiderült, hogy hegység turistaútjait sokan az egész Via Dinarica legszebb szakaszának tartják, már semmi nem állíthatott meg minket Bosznia-Hercegovina felé.
Szarajevóból indulva
Az utazás Szarajevóig semmi meglepetést nem okozott: gyors eljutás autópályán a horvát-bosnyák határig, majd egy kamion mögött 70 km/órás tempóval Zenica városáig, onnan pedig száguldás az utolsó autópályás szakaszon Bosznia-Hercegovina fővárosáig.
Amit itt érdemes megemlíteni, hogy az EU-s támogatásból épülő Zenica-Doboj autópálya-szakasz átadását elvileg 2026-ra ígérik, ez azonban az építkezés szemmel látható állapota miatt erősen kétséges.
Ha ez elkészül, majd később Dobojtól befejezik az autópályát a horvát határig, Magyarországról indulva alig 5 óra alatt elérhető lesz Szarajevó, ami azért már jóval vonzóbbá tehet egy bosznia-hercegovinai utazást a magyarok számára is.
A késői érkezésünk nem akadályozta meg, hogy a hangulatos óvárosban megegyünk egy isteni csevapcsicsát, majd egy korsó Sarajevsko után már a másnapi logisztikai kihívásokon agyaltunk.
Reggel 7 órai indulást beszéltünk meg, és kinéztük a fővárostól alig 30 percre, délre fekvő Trnovo városát.
Innen ugyanis közvetlen busszal lehet eljutni a Sutjeska Nemzeti Park központjába, majd a túra végén viszonylag egyszerű visszajutást vizionáltunk Kalinovik környékéről.
A terv végül tökéletesen működött, a busz pontosan, 8:25-kor indult Trnovoból, így 10:20 környékén már ott álltunk a Via Dinarica egyik útjelzőtáblája mellett, közvetlenül az M20-as közút szélén.
Partizánok földjén a Sutjeska
A Sutjeska Nemzeti Parkról érdemes néhány szót ejteni.
Az 1962-ben alapított, 175 km²-es Sutjeska Jugoszlávia egyik legelső természetvédelmi területe volt, mára pedig Bosznia-Hercegovina legnagyobb nemzeti parkja.
Természeti értékein túl a létrehozásában nagy szerepe volt annak is, hogy a Jugoszláv történelem több jelentős eseménye is mai nemzeti park területén zajlott.
Ezek közül is kiemelendő a II. világháborús Sutjeska-völgyi csata, amely során a hősien küzdő partizáncsapatok győzedelmeskedtek az összevont német-olasz megszálló erők felett.
A park központjában, Tjentišténél ma is számos nagy méretű partizánemlékmű és -szobor emlékeztet minket a diadalmas csatára.
A délszláv háború idején a nagyobb hadműveletek szerencsére elkerülték a Sutjeska Nemzeti Parkot, így az előző boszniai túraleírásban részletesen ismertetett aknaveszély a park területén elenyésző.
Ezzel együtt itt sem érdemes letérni a kijelölt turistautakról, de leginkább a park fokozottan védett növénytársulásai, valamint a helyenként felbukkanó viperák miatt.
Utóbbira még visszatérünk később, de ugorjunk vissza most az M20-as autóútra és a Via Dinarica turistaútra.
Indulunk el a Via Dinarica útvonalán!
Mindenekelőtt annyit tudni illik a Via Dinarica túraútvonalról, hogy nevéből adódóan a Dinári-hegység legszebb részen keresztül kalauzolja át a kalandvágyó túrázókat, és a hegység északi végétől, Szlovéniából indulva egészen Albániáig lehet rajta eljutni.
A Via Dinarica projektet a 2010-es évek elején indították, és már három verzió is létezik belőle: a kék jelzésű turistaút a tengerparti régión keresztül megy át, a zöld útvonal pedig a keleti, szárazföldi részeket öleli fel.
Az eredeti, fehér jelzésű útvonal pedig e két útvonal között, a Nyugat-Balkán legszebb hegységeit és legmagasabb csúcsait fűzi fel egy turistaútra.
Az általunk felfedezett Sutjeska Nemzeti Parkot is a fehér útvonal érinti, és ahogy látható a hivatalos oldalon, minket a BH-W-12 számú 37-es szakasz, valamint a BH-W-11 számú 36-os szakasz érintett.
A belinkelt oldalak fórumait amúgy is érdemes olvasgatni bármelyik szakaszra is megyünk, a praktikus tudnivalókat, vadkempinges helyeket, vízvételi pontokat innen tudjuk a leghitelesebb forrásból megszerezni.
A Zelengora hegység legszebb kilátópontja
Ahogy elindulunk felfelé a jól jelzett turistaúton, azonnal megcsap minket a balkáni hegyvidékek hangulata, érintetlen ősbükkösökön haladunk át, miközben a meredek kaptatók miatti pihenők között van időnk álmélkodni is.
A kiterjedt, eredeti állapotukban megmaradt erdőségek közül is ki kell emelni a szigorúan védett, a túránkhoz is közel eső Perućica Erdőrezervátumot, amely a Sutjeska Nemzeti Parkon belül egész Európa egyik utolsó, háborítatlan őserdejét rejti.
Amint elérjük az erdőhatárt, a turistaútból egy éles kanyar ágazik vissza kelet felé, a közeli kilátópontot pedig mi is megcélozzuk, erre még az útközben látott külföldi túrázók is felhívják a figyelmünket.
Amint megérkezünk az 1450 méteren fekvő, Borić névre keresztelt kilátóhoz, szó szerint eláll a lélegzetünk.
Körülöttünk egy-két madár szárnyal a horizonton, de ameddig ellátunk, egy árva lélek nincs a látóhatáron, kelet felé pedig a Sutjeska Nemzeti Park végtelen erdőségeinek méregzöld színe szinte könnyeket csal a szemünkbe.
Az alattunk bevágódó Sutjeska folyó partjáról csak az országút morajlik fel, a szél viszont alig lebben, így meglepő csendben bámuljuk a kontinensünk talán utolsó, vad erdőségét.
Annyira kevés helyen látni ilyen területeket manapság, hogy a megkapó látványt megannyi kép formájában próbáljuk minél jobban elraktározni.
A kilátó után visszakanyarodunk a Via Dinarica útvonalára, majd a Donje Bare tónál feltöltjük a vízkészleteket.
Bővizű és kristálytiszta forrásokból viszonylag sok akad a Zelengorában, bár természetesen ide is elhoztuk a szűrővel ellátott kulacsokat, ha esetleg állóvízből kell ivóvizet kinyerni.
A tó partján egy fából épült menedékház is található (Planinska kuća Donje Bare), amelyet, mint kiderült, a Sutjeska Nemzeti Park üzemeltet, ezért velük kell egyeztetni a foglalással kapcsolatban.
Bár a ház mellett sátorozni is lehet, mi alapvetően az eggyel távolabbi tavat szemeljük ki éjszakázásra.
Vadkemping a Gornje Bare tó mellett
Ez a tó nem más, mint a Gornje Bare, amelyről már az indulás előtt ódákat zengett mindenki, és amelyről rengeteg képet találtunk a tó vizében tükröződő csodás hegyekkel együtt.
A Donje Bare után alig 40 percet kell már csak gyalogolni, és egyszer csak mi is ott állunk a tó partján.
Két-három sátornak való lapos placcot veszünk észre, elkezdjük a sátorállítást, miközben a napsugarak már a hegyek mögé kúsznak.
A sátorállítás után a közeli erdőből néhány száraz ágat hozunk ki, majd a vacsorát már a ropogó tűz mellett fogyasztjuk el.
Amint a délutáni fények előmerészkednek, úgy lesz egyre drámaibb a tó mögött megvilágított Veliko és Malo pleće kettős csúcsa.
A fűrészfogas hegygerinc a naplemente előtt néhány perccel már tényleg vörösen izzik, mindez a tó vízében tükröződve valóban egészen fenséges látványt, és felejthetetlen élményeket eredményez.
Miközben kellemes muzsika szól a háttérből, valahogy eltelik az idő, a hegyek látványa beszippant minket, és mi csak elveszünk a kavargó érzések világában.
Éjszaka tovább ég a tábortűz, a fényszennyezésmentes égbolt pedig olyan élesen és fényesen előhozza a Tejút és megannyi számtalan égitest távoli galaxisát, ahogy azt már nagyon régóta nem láttuk.
A Zelengora legmagasabb csúcsán át az Orlovačko jezero taváig
A második napunk úgy kezdődik, ahogy az előző este véget ért: a tó felett beúszó ködfelhő egyszer csak feloszlik, a csúcsokat már megsüti nap, és 7 óra után kicsivel már el is kezdjük szárítani a páralecsapódás miatt erősen vizes sátrat.
Alig egy óra elteltével már nyakunkba vesszük a Zelengora hegyvidékét, és egy jó fél órás, ébresztőnek szánt emelkedő után már az Uglješin vrh 1859 méteres csúcsán állunk.
Innen még visszalátni a Maglić tömbjére, de már látjuk aznapi legmagasabb pontunkat, a 2014 méteres Bregoć csúcsát is, ahová egy kisebb hullámvasút után, nagyjából ebédidő környékén érkezünk meg.
A Bregoć előtti sziklás kaptatók egyikén állandó túratársam, Bálint hirtelen, mintha kővé dermedne.
Mielőtt megkérdezném, hogy miért állt meg, már sejtem, hogy épp egy kígyót lát, és valóban, jó eséllyel valamelyik viperaféle napozgat épp előttünk.
A Sutjeskában ugyanis a teljesen ártalmatlan siklókon kívül három viperaféle is él, ezek közül is a hosszúorrú vipera a leggyakoribb és a legveszélyesebb is.
Bár a balesettel végződő találkozások száma elenyésző, nem árt az óvatosság a napsütötte, sziklásabb terepeken.
És ha már szóba kerültek a veszélyes állatok, azt is érdemes tudni, hogy a Zelengora háborítatlan erdőségeiben jelentős a medve-, farkas- és hiúzpopuláció is, ezek közül is talán a medvékkel való találkozástól félnek a legtöbben, és valóban, az erdei részeken nem árt résen lenni medveügyben.
A vélhetően viperával történt találkozásunk után némileg körültekintőbben érjük el a Bregoć gerincének legdélebbi, név nélküli kilátópontját, ahol még utoljára brutális látvány tárult elénk, és gyakorlatilag az egész Sutjeska Nemzeti Park a lábunk előtt hevert.
Az időjárás kifogástalan, emberekkel továbbra sem találkoztunk, mi mást kívánhatnánk még egy világvégi bosnyák hegyvidéken?
Az túrázókból aztán kapunk némi ízelítőt a 2014 méteres csúcson, a közeli közút miatt ugyanis sokan szaladnak fel a könnyen elérhető Bregoć-ra, egy 3-4 órás körtúra keretében.
A csúcson lefőzött balkáni kávé és a gyors ebéd után egy alternatív, nem jelzett úton ereszkedünk le az Orlovačko jezero taváig.
A 3,5 hektáros tó varázslatos helyen fekszik, ám mivel közvetlenül az út mellett található, sokan járnak fel kempingezni a tó környékére, így mi egy nyugisabb hely reményében folytatjuk a túrát.
Újabb csillagfényes éjszaka a Štirinsko jezero partján
Az Orlovačko jezerotól alig 500 méterre egy menedékházat jelez a térkép, és bár ezt zárva találjuk, a közelben több ház környékén is helyieket látunk.
Láthatóan nagy építkezések folynak, a turizmus itt is kezd beindulni, de szerencsére annyira még nem, hogy nagy hotelek nőjenek ki a földből, inkább csak kisebb hegyi kabinokban gondolkoznak a befektetők.
Az egyik félkész ház mellett leülünk egy fedett terasz alá, az épp tüzifát gyűjtő házigazdával pedig percek alatt megtaláljuk a közös hangot, és máris két Carlsberg büszke tulajdonosai leszünk némi konvertibilis márkáért cserébe.
A tóhoz közeledve bár fáradunk, az utolsó, felhők között beszűrődő délutáni fények adnak némi erőt.
A Zelengora tavait egyébként a helyiek csak „hegyi szemeknek” hívják, hiszen a jellegzetes tükröződések szinte minden tónál megfigyelhetők.
Arra már sajnos nincs időnk, hogy a tó mellett, a táborhelytől 20 percre fekvő, kb. 80 sírhelyet őrző egykori nekropoliszt is megnézzük, de az egyik dombról azért meglessük utolsó zelengorai naplementénket is.
A 1670 méteren fekvő tó egyébként a legnagyobb állóvíz a Zelengora területén, a 600 méter hosszú és 350 méter széles Štirinsko jezero partja pedig ismét egy tökéletes vadkempinges placcot rejt.
A csillagfényes éjszaka aztán itt is ráerősít arra az érzésünkre, hogy a Via Dinarica útvonalát konkrétan nekünk találták ki.
Gondoljuk, ezt még úgyis, hogy utolsó reggelünk felhősre sikeredik, és meglehetősen alacsony látótávolság mellett kezdjük meg az utolsó napi túránkat.
A Balkán hegyvidékeire jellemző, hogy bármiféle jellegzetes geomorfológia határ nélkül egyszer csak már egy másik hegységben találjuk magunkat, és ezen a reggelen is ez a helyzet állt elő.
Visszakapaszkodva a 1900 méter körüli hegygerincre, a térkép alapján már a Lelija hegységben találjuk magunkat, így itt küzdünk meg a sokszor nehezen járható törpefenyvesekkel is, amelyek egészen a 2032 méteres Velika Lelija csúcsa alatt nyeregig kísérnek minket.
A hegység legmagasabb pontjáról egy ütős napfelkeltét terveztünk, ám mivel nem tisztult ki az idő, és a szél is erőre kap, mi pedig amúgy is meglehetősen sietünk, így ezúttal kimarad a Velika Lelija.
Ezt persze igazából nem is bánjuk, hiszen becsülettel felmásztunk eddig minden kilátópontra, így ha el kell néha engednünk egy hegycsúcsot, nem csinálunk belőle presztízskérdést.
Egy jó másfél órás ugrás, és egy monoton ereszkedés után már Kalinovik települését látjuk a határban, és a minél hamarabbi fuvar reményében egy egyszerű szállás ajtaján kopogtatunk délelőtt.
A helyi úriember bár némileg értetlen az elején, de 50 euróért cserébe elvisz minket a kb. 1 órás fuvarra, így vasárnap dél kora délután már átöltözve, és hullafáradtan ülünk be Trnovóban hagyott autónkba.
Bosznia-Hercegovina látnivalói: Több, mint hegyek
Tuti, hogy Bosznia-Hercegovina keveseknél szerepel úti célként.
Pedig természeti látványosságokban is bővelkedik az ország.
Az egykori Jugoszlávia volt tagköztársasága. Keletről Szerbia, délről Montenegró, 20 km-es partszakaszon az Adriai-tenger, a többi oldalról Horvátország határolja.
A 1990-es évek délszláv háború mély nyomokat hagytak az országon.
Mind a bosznia-hercegovinai államnak, mind az entitásoknak a fővárosa Szarajevó, bár a Szerb Köztársaság kormányzati központja a gyakorlatban Banja Luka.
Vallási tekintetben Európában egyedülálló: a bosnyákok nagy része muzulmán vallású, a szerbek ortodoxok, míg a horvátok római katolikusok.
Ez az építészetben is nagymértékben meglátszik.
Mostar
Ha Bosznia és az utazás szóba kerül, legtöbben a mostari hídra gondolnak először.
A város nevét is erről a hídról kapta: az Öreg híd helyi neve Most stari.
A 16. században építették az oszmánok, amit a délszláv háborúban leromboltak, majd a kétezres évek elején újjáépítettek.
A híd az UNESCO kulturális örökség része.
Ám ezen kívül is van látnivaló.
A Mária-katedrális harangtornyában van Európa 2. legnehezebb harangja.
Híres még a Karađoz bég dzsámija, mely a legrégebbi hercegovinai dzsámi.
Blagaj
A Mostarhoz nagyon közeli települést egy folyó és egy épület miatt keresik fel sokan.
Blagaj határában ered a Buna folyó, amelynek forrása Európa egyik legbővízűbb karsztforrása.
Emiatt a víz nagyon tiszta, környezete nagyon hangulatos.
A forrás felett áll a Dervisek háza.
A kolostort a muzulmán szúfi vallásúak építették, ahol remeteként éltek a szerzetesek.
Ennek a vallásnak az egyik legfontosabb zarándokhelye a kolostor.
Una Nemzeti Park
A nemzeti park Bosznia északnyugati részén, a horvát határnál terül el az Una folyó mentén.
A folyó egy kanyont alakított ki, amelynek legnépszerűbb látnivalója a szebbnél szebb vízesések.
Ezek közül a legismertebb a Strbacki Buk.
Több lépcsőből áll, a környezet miatt pedig tökéletes látvány fogad minket.
Kiépített gyalogutak, hidak segítik a könnyű megközelítést.
Szarajevó
Bosznia-Hercegovina fővárosát az oszmán uralom nagy mértékben befolyásolta.
A város egyedülálló légkörét a történetét alakító négy vallási csoport (római katolikus, ortodox kereszténység, muszlim és zsidó vallás) által hátrahagyott épített és más kulturális javak adják.
Az útikönyvek szerint Szarajevó a világ azon kevés városának egyike, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található.
Legismertebb épülete a Gazi Huszrev-bég mecset, amely az ország legrégebben álló mecsete.
Emellett az Osztrák-Magyar Monarchia legszebb épülete, a Vjecnica vagyis a Városháza is kötelező program.
Jahorina
Szarajevótól délkeletre, mindössze 25 km-re található az ország legnépszerűbb síközpontja.
Az 1984-es olimpia egyik helyszíne már régóta kedvelt a síelők körében.
Nagyon jól kiépült a környék, teljes mértékű hóágyúzhatósága miatt folyamatos a látogatottsága.
A Balkán egyik leglátogatottabb síterepe.
Kravica-vízesés
Bosznia déli részén, közel a horvát határnál található a Trebizat folyón.
Több, egymás mellett elhelyezkedő vízesés alkotja.
Szélességük 120 méter, legnagyobb magassága 26 méter.
Hasonlít a Plitvicei-tavakhoz, itt is ugyanolyan fapallókon sétálhatunk.
Ha esetleg Dubrovnikba megyünk autóval a horvát A1-es autópályán, akkor mindenképp tegyünk egy kis kitérőt, nagyon közel van.
Banja Luka
Bosznia-Hercegovina második legnagyobb városa, amely sok területen az ország kiemelkedő helyszíne.
Turisztikai vonzerejét leginkább a termálforrások és gyógyfürdők adják, emiatt az ország gyógyturisztikai központja.
Hosszú és fordulatos történelme miatt Banja Luka igazán gazdag kultúrával rendelkezik.
Számos múzeum található a városban: kiemelkedő a Modern Művészetek Múzeuma, a Bosanski Krajina Múzeum és a Néprajzi Múzeum.
Leghíresebb kulturális nevezetessége a Banski Dvor vagyis a báni palota.
A palotát 1930-ban építették Orbász Bánság bánjainak rezidenciájául.
Ma a nemzeti tanács épülete.
Tara-kanyon
Bosznia és Montenegró határán, néhány km hosszan halad a Tara folyó, amely a hegybe vájt egy szép kanyont.
Éppen a jellege miatt a Balkán egyik legjobb raftingos helye a folyó.
Néhol igazán erős a sodrás, így az adrenalinfüggők itt kiélhetik magukat.
De a kirándulóknak is érdemes ellátogatni ide.
A folyó körüli erdőkben remek sétákat lehet tenni, a fekete fenyők különösen szépek.
Jajce-vízesés
Banja Luka és Szarajevó között félúton található, amely így tökéletes megálló, ha a két város között utazunk.
A vízesés a Plitva-tó és az Orbász folyó találkozásánál alakult ki, 30 méter magasan zuhog alá.
Szépségéről sokat elárul, hogy még Csontváry Kosztka Tivadar is megfestette.
Még többet árul el, hogy beválasztották a világ legszebb 12 vízesése közé is.
Pocitelj
A Mostartól délre, a Neretva folyó partján lévő falu egy lakott skanzennek mondható.
A Világörökség listájára felvett település rekonstrukciója a 2000-es évek elején fejeződött be, így sok történelmi épületet láthatunk eredeti formájában.
Főbb látnivalói: Ali pasa mecset, Sisman-Ibrahim pasa mecset, Gavran Kapetanovic ház, Sahat-kula óratorony.
A dombon álló tornyokba mindenképp menjünk fel, mert az épületek és a lent folyó Neretva csodás látványt nyújt.
Travnik
A Szarajevó és Banja Luka közti város múltja messzire nyúlik vissza, a rómaiak alapították.
Leghíresebb látnivalója a középkorban épült vár, amely a török időben Bosznia legfontosabb városa lett.
Ebből az időből származik a Vezírváros elnevezése.
Itt található az ország egyik legszebb dzsámija, a Šarena, azaz Tarka Dzsámi, melynek földszintjén egykor vásárcsarnok működött.
Trebinje
Egy kisváros Bosznia legdélibb csücskéban, közel Dubrovnikhoz.
A déli fekvése miatt elkerülték a háború pusztításai, így az eredeti városkép fogad minket.
Legismertebb látnivalója Mostarhoz hasonlóan egy híd: az Arslanagića-híd körülbelül 500 éves.
Másik nevezetessége a dombtetőn álló Hercegovačka Gračanicai ortodox kolostor, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra.
Bihać
Bihács az Una Nemzeti Parktól északra, az Una folyó partján található, az ország nyugati részének egyik fontos városa.
Történelmében több fontos állomás is volt.
Ilyen például, hogy itt volt a legnyugatabbra fekvő európai erőd, amelyet az oszmánok valaha meghódítottak.
Ennek emléke a Fatihija dzsámi és a Kapitány-torony.
Az Una folyó a városban több kis szigetet hozott létre.
Ez nagyon hangulatossá teszi az amúgy hamar bejárható belvárost.
Višegrad
Szarajevótól keletre, a szerb határtól nem messze található ez a hangulatos város.
Nevezetessége a Drina folyó feletti híd, amely a Világörökség része.
Az 1571-ben épült hidat Szokoli Mehmed budai pasa építtetett, mivel gyerekként itt nőtt fel.
A város híres szülötte Ivo Andrić, Nobel-díjas költő, akinek a Híd a Drinán műve erről a hídról készült.
Bosznia LEGSZEBB helyei, amikről még SOSEM hallottál!
tags: #foca #bosznia #latnivalok
