A Futballcsapat Összeállítása és a Nyers Taktikák Mélységei

A modern labdarúgás rendkívül versenyképes világában a versenyben maradáshoz többre van szükség, mint nyers tehetségre és kemény munkára; aprólékos felkészülést és stratégiai tervezést igényel. A futballt elsődleges összetevői, mint a technikai, taktikai, atlétikai és a pszichológia-szociális komponens, valamint a játék változói mind hozzájárulnak a játék összetettségéhez. Ez a szisztematikus megközelítés lehetővé teszi az edzők és a csapatok számára, hogy saját és ellenfeleik teljesítményének minden aspektusát elemezzék és megértsék.

A Taktikai Elemzés Alapjai és Jelentősége

A taktikai elemzés a labdarúgásban a játékstratégiák átfogó tanulmányozása a mérkőzésekről készült felvételek, játékosstatisztikák és valós idejű adatgyűjtés megfigyelése és lebontása révén. Az adatvezérelt meglátások kihasználásával a taktikai elemzés megkönnyíti a megalapozott döntéshozatalt, biztosítva, hogy a stratégiák alkalmazkodóképesek és pontosan az ellenfelek által támasztott konkrét kihívások leküzdésére szabottak legyenek. Ez az analitikus megközelítés árnyalt megértést biztosít mind az egyéni, mind a csapat viselkedéséről, a stratégiai bevetésekről és a játék dinamikájáról. A stratégiai tervezés és a taktikai elemzés képezi a siker gerincét a versenyképes labdarúgásban, lehetővé téve a csapatok számára, hogy optimalizálják a formációkat, finomhangolják a játékosok szerepét, és kihasználják az ellenfél gyenge pontjait.

A futballelemzés világában a "teljesítményelemzés" és a "taktikai elemzés" kifejezéseket gyakran felváltva használják, pedig a játék finoman különböző aspektusaira összpontosítanak. A teljesítményelemzés a játékosok fizikai teljesítményének és cselekedeteinek vizsgálatát méri a mérkőzés során, olyan tényezőkkel, mint a sebesség, a megtett távolság és a fiziológiai adatok. Célja az egyéni és a csapat fizikai teljesítményének értékelése a játékosok fittségének és hatékonyságának idővel történő optimalizálása érdekében. Másrészt a taktikai elemzés mélyebben belemerül a játék stratégiai elemeibe. Azt értékeli, hogy egy csapat hogyan hajtja végre a játékterveket, hogyan tartja fenn az alakzatokat, hogyan reagál az ellenfél mozgására, és hogyan használja ki a teret és az időzítést. A taktikai elemzés kulcsfontosságú annak megértéséhez, hogy a csapat által alkalmazott stratégiák hogyan vezetnek sikerhez vagy kudarchoz a pályán.

A videóelemzés a labdarúgásban kulcsfontosságú eszköz, amely lehetővé teszi az edzők, elemzők és játékosok számára, hogy aprólékos részletességgel tanulmányozzák a játékmenetet. A mérkőzés minden egyes pillanatának rögzítésével és áttekintésével a csapatok lebonthatják a taktikát, a formációkat és az egyéni teljesítményeket. Ez az adatokban gazdag megközelítés olyan vizuális és statisztikai áttekintést nyújt, amely kulcsfontosságú a megalapozott döntések meghozatalához és a jövőbeli stratégiák kialakításához. A videotechnológia az "égben lévő szemek" szerepét tölti be, madártávlatból szemlélve a játékot, amely a földi szinten egyébként nem látott árnyalatokat és dinamikát rögzíti. A részletes videóelemzés révén a csapatok azonosíthatják a mintákat, erősségeket, gyengeségeket és a taktikai kiigazítások lehetséges lehetőségeit. Ez a betekintés lehetővé teszi az edzők számára, hogy olyan edzéseket alakítsanak ki, amelyek a konkrét, fejlesztésre szoruló területekre irányulnak, és olyan játékterveket dolgozzanak ki, amelyek kihasználják az ellenfél gyenge pontjait.

Edzésmódszerek és Taktikai Periodizálás

Olaszországban még ma is él az a tendencia, amelyik elsősorban az erőnléti komponens javítását helyezi előtérbe, ezért a klasszikus edzésmódszerekre támaszkodik. Itt az idény egy adott makrociklus szerinti megtervezése élvez főszerepet, amit az erőnléti paraméterek (ízületi mozgékonyság, erő, állóképesség, gyorsaság) javításának szentelt ciklusokra osztunk. A módszert Wiel Coerver, holland edző dolgozta ki a hetvenes években, aki akkoriban az Ajax utánpótlásképzésének technikai igazgatója volt. A módszer didaktikai felépítését legjobban egy piramis diagram mutatja meg, melynek alapját a labdakezelés és a labda irányításának technikai aspektusa adja, ami ily módon kiindulópontot jelent a fiatal játékos képzéséhez. Az utánpótlás-képzés haladóbb szintjén a cél a labdabirtoklás tökéletesítése, ami a labda megtartását jelenti a támadásépítés elejétől egészen a befejezésig. Központban a labdabirtoklás, amit különböző nagyságú területen különböző számú játékos végez.

A taktikai periodizálás edzésmódszere a portugál egyetemeken ténykedő, olyan híres edzők munkája nyomán született meg, mint Mourinho, Quieroz és Villas Boas, akik nemzetközi szinten ismertté tették a módszert. Az edző általában hosszabb távra tervezi meg az idényre vonatkozó, makrociklusként kidolgozott programot, amit rövidebb mezociklusokra oszt fel. Ily módon alapvető fontosságúvá válik a heti szintű mikrociklus, az edzésmunka rövidtávú megtervezése, melynek során maximális figyelmet fordítunk minden egyes edzésre. Ha az edző által választott modell a kapustól induló, lapos passzokkal operáló építkezést követi, az edző játékot meghatározó alapelvét az ellenfél pressingjének ellenálló labdatartásnak kellene adnia, amit a geometriailag pontosan elhelyezett, specifikus zónákban játszó játékosok valósítanak meg. Személy szerint a taktikai periodizálást alkalmazhatjuk az utánpótlás-képzésben, de csak az U16-os korosztálytól kezdve, amikor az edző a saját játékosai erősségeire koncentráló játékmodellt alkalmaz a labdabirtoklás folyamatosságára irányuló törekvésen keresztül, az ellenfél pressingje alatt is.

Pozíciós Játék és Formációk: A Sakkjátszma a Pályán

A pozíciós játék és az összeállítások a labdarúgás alapvető elemei, amelyek meghatározzák, hogy egy csapat hogyan építi fel magát támadásban és védekezésben egyaránt. Az olyan gyakori formációk, mint a 4-4-2, a 3-5-2 vagy a 4-3-3, a védekezés szilárdságának, a középpálya irányításának és a támadó képességek különböző egyensúlyát kínálják. Mindegyik formációt úgy tervezték, hogy a csapat erősségeinek különböző aspektusait kihasználja, miközben a gyengeségeket enyhíti, a taktikai megközelítéstől és az ellenféltől függően. A pályán betöltött szerepekre vonatkozó terminológia a labdához képest elfoglalt pozíciót tükrözi: középső középpályás, szélső, utolsó védő, a labdavivőt hátulról segítő játékos.

A tíz mezőnyjátékost sokféleképpen lehet elhelyezni a pályán. A mai futballban általában legalább 3, maximum 5 védőt alkalmaznak, a csatárok száma is legfeljebb 3, így 3-5 játékos kerül középre. A játékosok stratégiai bevetése ezekben az alakzatokban egy füvön játszott sakkjátszmához hasonlítható. Az alakzatok és a játékosok elhelyezésének taktikai elemzése lehetővé teszi az edzők számára, hogy pontos mozgásokat vezényeljenek le, térbeli előnyöket teremtsenek, és a játékosokat olyan szerepkörökbe helyezzék, amelyek maximalizálják erősségeiket.

Néhány gyakori formáció és jellemzői:

• 4-4-2: Ebben az esetben a védelemben két középső és két szélső hátvéd szerepel, a középpályán két középső- vagy védekező középpályás játszik, és a szélsők is kiveszik a részüket a védekezésből. Kontrajáték egyik gyakori formációja, hiszen stabil védelmet biztosít, ugyanakkor a középpályások gyorsan előrejuttathatják a labdát a két csatár valamelyikéhez. Stabil, megbízható felállás, kompakt középpályás blokkal rendelkezik. Hátránya, hogy lényegében csak a két csatár támad aktívan, így csökkenti a gólszerzés esélyét. A '90-es és 2000-es évek kedvelt formációja volt.
• 3-5-2: Csupán három védő szerepel, de van még két védekező középpályás, és adott esetben a szélsők is visszazárnak. A három középső védő általában hasonló szerepet tölt be, és ritkán merészkednek előre. Az AFC Ajax labdarúgócsapata tette híressé a hetvenes években, de ma is alkalmazzák (pl. FC Barcelona). Ezt pótolják azzal, hogy a két szélső hátvéd gyakran előremegy, így menet közben a szerkezet gyakran átalakul 2-5-3-á. A három csatárt az ellenfél védőinek általában nehéz lekövetnie, sok mozgással megzavarhatják a hátvédeket.
• 4-3-3: A mai rövidpasszos játék legjelentősebb képviselője az FC Barcelona, illetve a spanyol válogatott, de számos más együttes is ezt alkalmazza.
• 4-2-3-1: Manapság a legelterjedtebb felállás. A 4-3-3-hoz hasonlóan a védőjátékosok törnek előrébb a hiányzó valódi szélsők helyére, a szélen játszók így középre húzódhatnak. Jellegzetessége a "tükörszélsők" ("inverted winger") alkalmazása. Ők a hagyományos szélsőkkel szemben nem annyira az oldalvonal mellett játszanak, hanem a kapu felé törnek egyrészt a támadásokat segíteni, másrészt gólt szerezni. Ezt a taktikát alkalmazza gyakran többek között a Real Madrid labdarúgócsapata is. Alapvetően azok a csapatok alkalmazzák, akik már a támadóharmadban le akarnak támadni.
• 4-1-4-1: A 4-2-3-1-es rendszerhez társítható, akár meccs közben is lehet váltani egy cserével. Ebben a felállásban csak egy védő középpályás szerepel.

A poszt és a pozíció együttes kezelése a modern futball egyik jellemző ismérve, ugyanis, például a jobbhátvéd lehet védő és támadó pozícióban a mérkőzésen egyaránt. Ha az ellenfél támad, a védőnégyes szélén a védekező játékfeladatait oldja meg, míg a szerepköréből (felfutó védő szerepkör) adódóan tudnia kell a szélső támadó játékfeladatait is alkalmaznia mérkőzéseken. A posztspecifikus képzés visszalépés a totális futballt megelőző időszakba, amikor is valóban élesen elkülönültek egymástól a posztok, gondoljunk csak a WM rendszerre. A totális futballal kezdődött a posztok és a szerepkörök összeolvadása. A posztspecifikus képzés nem más, mint a posztnak megfelelő technika elsajátítása, egy szóval, poszttechnika.

Egyéni Játékoselemzés a Taktikai Tervezésben

Az egyéni játékoselemzés a játékosok teljesítményének, képességeinek és tulajdonságainak részletes értékelése a csapat általános stratégiájának összefüggésében. Ez a folyamat olyan szempontok vizsgálatát foglalja magában, mint a technikai képességek, a döntéshozatal, a fizikai állapot és a pszichológiai tényezők. Az egyes játékosokra összpontosítva az edzők testre szabhatják a képzést, fokozhatják a játékosok fejlődését, és a csapat taktikai igényeinek megfelelően optimalizálhatják szerepüket. A játékosok technikai és fizikai tulajdonságainak értékelésén túl a modern futballjátékos-elemzés olyan fejlett adatokat használ, mint a megtett távolság, a sprintsebesség és a helyzetfelismerés.

A viselhető technológia és a teljesítményelemző eszközök integrálásával az edzők és az elemzők valós idejű betekintést nyerhetnek az egyes játékosok edzések és mérkőzések során nyújtott teljesítményébe. Ez lehetővé teszi a személyre szabott visszajelzést és a személyre szabott edzésprogramokat, hogy a fejlesztésre szoruló konkrét területeket kezeljék. A taktikai tervezésben az egyéni játékoselemzés szerepe kulcsfontosságú, olyan szemléleti perspektívát biztosít, amely kiegészíti a tágabb csapatstratégiát. Az egyes játékosok egyedi erősségeinek és gyengeségeinek megértése lehetővé teszi az edzők számára, hogy olyan szerepeket osszanak ki, amelyek maximalizálják az egyéni potenciált és megfelelnek a csapat speciális követelményeinek.

A futballisták elemzése lehetővé teszi továbbá az edzők számára, hogy a mérkőzések során megalapozott döntéseket hozzanak, például cserékről és taktikai váltásokról, konkrét veszélyek elhárítása vagy lehetőségek kihasználása érdekében. Segíti a játékosok hosszú távú fejlődését is, mivel célzott visszajelzéseket és speciális edzésprogramokat lehet alkalmazni a játékos játékának egyes területeinek javítása érdekében. Az adatvezérelt megközelítés révén a csapatok nyomon követhetik a játékosok fejlődését az idő múlásával, biztosítva, hogy minden egyes játékos a csapat taktikai filozófiájával összhangban fejlődjön.

A Történelem Legbefolyásosabb Taktikái és Rendszerei

Számtalan olyan eleme van a futballnak, ami természetes a mai nézők számára, holott korántsem volt mindig evidencia. A foci sokat változott az idők folyamán, most sorra veszünk néhány olyan taktikát, amely alapjaiban változtatta meg a játékot.

A Korai Passzjáték

A modern futball többnyire a passzjátékra épül, de nem mindig volt ez az alapértelmezett megközelítés. A korai futball mérkőzések főleg a cselezésről szóltak. A labdát birtokló játékos direkt módon a kapura tört, míg a csapattársak többnyire azt a feladatot kapták, hogy hátul biztosítsanak és visszaszerezzék a labdát, ha a futó játékos elveszítette. Az 1870-es években a Queens Park uralta a skót focit. Az angol játékosok sokkal erősebbek voltak, de kezdetlegesebb stílusban futballoztak, a skót játékosok viszont teljes mértékben csapatként mozogtak. Párokban támadtak és futás közben egymásnak passzolgatták a labdát. Ez a gondolat szokatlan volt az angol játékosok számára, nem volt ismerős számukra ez a koncepció. Ugyanakkor az ötlet, hogy a labdát át lehet passzolni a jobb helyzetben lévő csapattársnak, széles körben elterjedt.

A WM-Formáció

A piramis rendszer - lényegében 2-3-5 - egészen az 1920-as évek közepéig uralkodó rendszer volt, amikor hoztak egy fontos változást a lesszabályban, ennek értelmében három helyett kettő játékosnak kellett csupán az ellenfél játékosa és a kapu között tartózkodnia. Ez a változtatás megnehezítette és kockázatossá tette a lescsapda tökéletesítését, ugyanis sokkal gyorsabban támadhattak a csapatok. Az Arsenal menedzsere, Herbert Chapman felismerte, hogy az új lesszabályhoz mindenképpen alkalmazkodni kell. Chapman úgy döntött, hogy az egyik védőjét - aki eddig a középpályás trió közepén helyezkedett el - visszavonja mélyebbre a két szélső védő közé, azáltal háromvédőssé alakítva a játékrendszert. Ez alapjaiban megváltoztatta a védekezésben a felfogást és sokkal szilárdabb alapot biztosított a csapat többi részének.

Mivel a középpályáról egy játékost vissza kellett vonni és gyengült ez a csapatrész, a belső támadók visszaléptek a középpályára, ezzel egy előre tolt csatár és két szélső maradt a támadósorban. Így alakult ki a 2-3-2-3, más néven WM. A csapatokban immáron elegendő számú védő volt hátul és megerősítették a középpályát is. Ettől kezdve már beszélhettünk folyamatosan támadó csapatokról.

A Magyar Aranycsapat és a "Hamis Kilences"

Magyarország 1953-as, 6-3-as diadala Anglia ellen a futballtörténelem egyik leghíresebb mérkőzése, ahol Angliát nagyon megverték taktikailag. A döntő tényező viszonylag egyszerűen összefoglalható: sikerült a magyar csapatnak összezavarnia Angliát azzal, hogy a kulcsszereplőket olyan poszton szerepeltették, amivel a hazai csapat nem tudott mit kezdeni. Bár nem Hidegkuti Nándor volt a csapat első számú sztárja, Magyarország hihetetlen teljesítményében kulcsfontosságú szerepet játszott. Ő viselte a 9-es mezt, az elvárás az lett volna, hogy csatárként fizikai párharcot kell vívnia az angol belső védőkkel. Ehelyett az angol belső védőtől, Harry Johnstontól távol helyezkedett, gyakorlatilag extra középpályásként, óceánnyi területen, ennek köszönhetően folyamatosan meg tudta játszani a másik négy támadót. Védekezésben is csinált a magyar csapat szokatlan dolgokat. Zakariás József középpályás volt papíron, a pályán azonban mélyebben helyezkedett el, gyakorlatilag második belső védőként, ami lehetővé tette a szélső védőknek, hogy nagyjából ott szerepeljenek, ahol ma is. Ez az ötlet gyorsan elterjedt, a hátsó négyes gyakorlatilag alapértelmezett gondolattá vált világszerte.

A Catenaccio

A Catenacciót - jelentése ajtóretesz - gyakran használják a védekező felfogású futball szinonimájaként, pedig ez valójában egy különleges játékrendszer volt, ami megváltoztatta a csapatok védekezésbeli felfogását és javarészt a söprögető köré épült. A védelmi vonal mögött elhelyezkedő söprögető gondolatával először az osztrák edző, Karl Rappan kacérkodott, végül az olasz Nereo Rocco tette népszerűvé Olaszországban a Triestinával, rendszerét folyamatosan fejlesztve, megőrizve a söprögető gondolatát. A rendszert az argentin Helenio Herrera fejlesztette tovább az Internél. Az ő verziójában a söprögető a védelmi négyes mögött helyezkedett el, szigorú emberfogásos védekezés és agresszív, fizikális futball jellemezte. A söprögető maradt "tartalék" játékosként hátul, hatékony biztosítást adva a csapat védekezésének.

Ez elkerülhetetlenül azt jelentette, hogy az Inter hátrányban volt a pálya felsőbb részeiben és problémát jelentett a középpálya irányítása, illetve az emberfölényes szituációk megtalálása támadásban. Herrera sokat panaszkodott, hogy azok, akik lemásolták a taktikáját, a kelleténél kevesebb figyelmet fordítanak a támadásokra, szinte csak és kizárólag a védelemben lévő extra emberre fókuszáltak.

A Totális Futball

Talán a legnagyobb tisztelettel emlegetett taktikai innováció a futball történetében Rinus Michels totális futballjához köthető, amit az Ajaxszal, Barcelonával és Hollandiával alkalmazott, kiterjesztve az emberfogás korlátait. Michels csapatában egyik játékosnak sem volt fix posztja, folyamatosan cserélgették a posztjukat, ezzel megbomlasztva az ellenfelek formációját. A játékosoktól elvárták, hogy képesek legyenek játszani a védelemben, középpályán és támadásban, amivel hihetetlenül univerzális csapatot hoztak létre: Hollandia már a támadókkal megalapozta a védekezést, a védőkkel pedig a támadásokat. Bár néha úgy tűnik, hogy a játékosok spontán mozogtak arra, amerre akartak, a valóságban sokkal rendszerszerűbben működött. A játékosok a "vertikális" vonalakban cserélgették a pozíciókat. Ennek a stílusnak a nemrég elhunyt Johan Cruyff volt az arca, gyakorlatilag egy visszavont középcsatár volt, aki a pálya minden szegletében megfordult, nem ritkán egészen mélyen is. A csapattársai a mozgására lényegében azzal válaszoltak, hogy az üressé váló területekre befutottak. Ez volt a rendszer kulcsa - mindig meg kellett találni az üres területeket.

A Tiki-taka

A Barcelona és Spanyolország modern labdarúgásának fejlődését ezekben az innovációkban meg lehet találni, 2008 és 2012 között azonban minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektettek a labda megtartására. A Barcelona célja az volt, hogy túlterhelje a középpályát, folyamatosan több játékosuk legyen a középső területeken, így biztosítva a labdabirtoklást. Miközben a Barcelona taktikája megkérdőjelezhetetlenül a támadásról szólt, addig a spanyol válogatottnál a labdabirtoklás a védekezést alapozta meg. A Tiki-taka labdarúgási taktika főként a spanyol labdarúgásból származik, és a gyors, rövid és pontos passzok kombinációjára, a labda nélküli mozgásra és a labdabirtoklás hangsúlyozására épül. A Tiki-taka taktikát a kilencvenes évek végén hozta be a FC Barcelona edzője, a már említett holland játékos, Johan Cruyff. A játékosokat a magas védekezésre, a középpályás kombinációkra és a fokozatos támadásra vezette. A Tiki-taka elnevezést Javier Clemente adta a taktika számára a klik-klak játék neve alapján.

Modern Taktikai Megközelítések és Játékstílusok

A labdarúgás világában számtalan taktika és stratégia létezik, amelyeket a csapatok a játékmenet stílusa, ereje és preferenciái alapján alkalmaznak. Néhányuknak konkrét neve van, és jól ismertek.

A csapat által alkalmazott játékstílus sok tényezőtől függ, például a játékoskeret minőségétől, az edző filozófiájától és az ellenfél erősségeitől. Az alábbiakban bemutatunk néhány gyakori modern megközelítést:

• Hagyományos támadójáték: Elsősorban az egyéni kezdeményezőkészségre, a technikai tudásra, a kreativitásra épít. A középpályások és a csatárok elsődleges feladata gólhelyzetek kialakítása és értékesítése, a védekező munka kisebb szerepet kap.
• Egészpályás letámadás (High Pressing): Az aktív labdaszerzés már az ellenfél térfelén megtörténik, onnan pedig rövid ellentámadások indulnak. A cél, hogy az ellenfél minél kevesebb támadást indíthasson.
• Ellentámadásokon alapuló ("kontra") játék: A csapat alapvetően a védelemre rendezkedik be. Labdaszerzés esetén a csatárok, a támadó középpályás(ok), illetve adott esetben a szélsők hirtelen ritmusváltással az ellenfél kapuja felé törnek.
• Kontrajáték letámadással kombinálva: Ebben az esetben a védekező játékosok nem elsősorban saját területükre vagy kijelölt ellenfelükre, hanem az éppen labdát birtokló ellenfélre összpontosítanak, és megpróbálják tőle elvenni a labdát.
• Labdabirtokláson alapuló játék: A lényeg a csapatmunka, a játék alapja pedig a labdabirtoklás - részben az ellentámadások megakadályozása, részben pedig támadásindítás céljából. A labdát pontos passzokkal viszik egyre közelebb az ellenfél kapuja felé.
• Gegenpressing: Más néven "gegenpress" vagy "counter-pressing," egy olyan labdarúgási taktika, amely a labda azonnali visszaszerzésére összpontosít, miután azt elveszítették. A szóban forgó stratégia eredeti megalkotója a német menedzser, Ralf Rangnick volt. Jürgen Klopp kijelentette, hogy csak a Gegenpressing révén lehet visszaszerezni a labdát és közelebb kerülni a kapuhoz.
• Park the bus: Ez a taktika gyakran a védekező megközelítéssel társul, amikor a csapat a szilárd és áthatolhatatlan védelmi formáció biztosítására összpontosít a labdabirtoklás mellett. Gyakran José Mourinho portugál edzőhöz kapcsoljuk, aki híressé vált a védekező taktikák alkalmazásáról.
• Route One: A labdarúgási taktika lényege, hogy a labdát magasra és messzire rúgják közvetlenül a támadók felé. Jelenleg a technikailag tehetséges játékosok áradása miatt a közvetlen rúgás taktikája elavulttá vált.
• Diamond formáció: A játékosok pályán való elrendezésével jellemezhető, amely gyémánt alakot formál. A taktika egyik fő előnye a stabil középső alap biztosítása.
• False Nine (Hamis kilences): Egy olyan támadóval kapcsolatos, aki mélyebben helyezkedik el a pályán, mint a hagyományos kilences. A középcsatár, aki ismételten visszahúzódik a labdához mélyebb pozíciókba az eredeti helyéről, hatékonyan tud réseket kialakítani az ellenfél védelmében.

Taktikai megközelítések összefoglalása

Jutalompontok Rendszere: A Támadó Futball Ösztönzése

Bár a világbajnokság csoportküzdelmei hoztak néhány drámát, a mérkőzések többségében mégis a lapos védekező futball dominált a támadójáték felett. Ennek oka, hogy a jól szervezett védőjátékkal küzdő csapatok gyakran diadalmaskodtak a látványosabb játékra törekvő futball felett. A védekező futball térnyeréséért elsősorban a bajnokságok pontozási rendszere felelős. Az a csapat végez előrébb, amelyik több pontot szerez, és nem okvetlenül az, amelyik több gólt rúg, vagyis amelyiknek erősebb a támadójátéka. A hárompontos győzelem bevezetése erősítette a csapatok elszántságát, hogy ne nyugodjanak bele a békés döntetlenbe, hanem harcoljanak a győzelemért.

Csakhogy ez a pontszámítás nem tesz különbséget a nagy arányú, csillogó csapatjátékkal kivívott győzelem és a kemény védekezéssel és egy szerencsés góllal megnyert 1-0-ás találkozó között. Egyre elterjedtebbé vált a játék, amikor a csapatok tíz emberrel védekeznek a kapuk előtt. A látványos focit nagyban segítené, ha jutalompont járna, amikor a mérkőzésen sok gól esik. A szabályokon nem is kellene sokat változtatni:

• A győztes csapaté lenne a jutalompont, ha legalább három találatot ér el és legalább két gól különbséggel nyer (pl. 3-0, 3-1, 4-0).
• A vesztes csapaté lenne a jutalompont, ha legalább két gólt rúgna és a különbség csak egy gól lenne (pl. 3-2, 4-3).
• A döntetlent elért csapatok egyike kapná a jutalompontot, ha legalább két-két gól esne a mérkőzésen (pl. 2-2, 3-3). A jutalompont megszerzését a szokásos 11-es párbaj dönthetné el.

Ha bevezetnék a jutalompontos rendszert, a mostani pontozásnál, ha egy csapat már 2-0-ra vezet, akkor a nyerésre álló csapat beáll védekezni, és puszta rombolással tartja az eredményt. A jutalompont reményében azonban érdemes még a nyerésre álló csapatnak is tovább hajtania. Ha a kevésbé biztonságos védekezés miatt a vesztésre álló csapat képes gólt elérni 2-1-re alakítva az állást, akkor teljesen nyitottá válik a találkozó. A magyar bajnokságnak is segítene, ha a mérkőzések érdekesebbek lennének, hiszen a nézőterek csaknem üresek. Ha jobbak, izgalmasabbak a mérkőzések, hamar visszaszoknak a nézők, a drukkerek. A fellendülés csakis úgy jöhet létre, ha szélesedik a válogatási alap, ha sokkal több fiatal játszik, küzd és élvezi ezt a szép sportot, amelyben egyaránt megtalálható a csapatszellem és az egyéni virtuozitás.

tags: #foci #csapat #osszeallitasa #nyers

Népszerű bejegyzések:

• adatvédelem a sportban
• Tanulmányok a horrorfilmről
• Ismerje meg a magyar válogatott vb-álmait
• Puskás Aréna koncert élmény
• Vác Kézilabda Jelenlegi Állása