A magyar labdarúgás születése és hőskora a századfordulón
A labdarúgás, melyet ma világszerte a legnépszerűbb sportágként tartunk számon, Angliából származik, legalábbis az a formája, amit a XIX. század második felében fejlesztettek ki. A játék Európa-szerte gyorsan terjedt, és a 19. század utolsó évtizedeiben Magyarországon is megkezdődött a meghonosodása, elsősorban Budapesten, a modernizálódó nagyváros környezetében.
A labdarúgás megjelenése és első próbálkozásai Magyarországon
A sportágról szóló első ismertetést 1879-ben Molnár Lajos írta „Atlétikai gyakorlatok” című könyvében, amely egyik fejezetében ismerteti a labdarúgást. Ebben az angol „rúgdaló”-t, ahogyan az angol kifejezést fordította, az iskolák figyelmébe ajánlja. Kosztovics László, aki magyar diákként angliai iskolákat látogatott meg, hazatérésekor egy futball-labdát is hozott magával 1879-ben. Ez az első próbálkozás, hogy Magyarországon meghonosítsák az "angol rúgósdi"-t Szentendrén, de a résztvevők a játékot túl dúrvának tartották, és az volt az általános vélemény, hogy "nem embernek való"!
Később, 1893 novemberében Budapesten Ottó József fővárosi reáliskolai tanár, a tornatanárok számára rendezett "játéktanfolyamon" ismerteti és a gyakorlatban is bemutatja a "rugdaló"-nak nevezett labdajátékot. Ő maga lelkes híve volt a labdarúgásnak és diákjai körében is igyekezett népszerűsíteni. Szafka Manó budai főgimnáziumi tornatanár hozta az első labdát Londonból 1893 tavaszán. Itthon a diákokkal ugrómércékből csináltak kapukat és így játszották az "angol labdázást". Érdekesség, hogy egy félrefordítás miatt ő még kézzel játszatta a focit, ami nem aratott nagy sikert, hiszen csak amikor lefordították a szabálykönyvet, akkor derült ki, hogy ezt a játékot lábbal kell játszani.
A kor sportlapja, a Herkules, 1896 decemberében arról számol be, hogy a Budapesti (Budai) Torna Egyesület (BBTE) edzőjének, Bély Mihálynak, a Tornajátékok füzeteiben megjelent írása ismerteti a football játék szabályait. A leírás az "Angol Rúgosdi (Football)" címet viseli, és a szerző megpróbálja magyar szavakkal (kezdőrúgás, lefülelés, berepítés, stb.) helyettesíteni a sportág angol szakkifejezéseit. Az írás joggal tekinthető az első magyar szabálykönyvnek is.
Az első mérkőzések és klubok: A BTC úttörő szerepe
A hivatalos hazai futballtörténet nullpontja 1897. május 7.: az első nyílt, kétkapus edzőmeccs a Budapesti Torna Clubban (BTC). Az első szervezett mérkőzésre Magyarországon 1896. november 1-én került sor a Pékerdőben, Löwenrosen-Lányi Károly szervezésében. A mérkőzésen, amit 300 néző tekintett meg, a Rókus Kórház csapata állítólag 3-0-ra győzedelmeskedett a Főműhely vasutasai ellen. A meccs pikantériája, hogy 25 cm-es hóban játszották, a résztvevő felek pedig még nem voltak tisztában a labdarúgás pontos szabályaival, a számukra furcsa labdát minden rendszer nélkül rugdosták, dobálták egymásnak, és a mintegy 20 perces "rugdosódás" eredményei között 3 bokatörés is szerepelt.
A labdarúgás Magyarországon elsősorban két egyesület tornászai között vált népszerűvé. Az egyik a Budapesti Torna Club (BTC), ahol Stobbe Ferenc és Ottó József vették pártfogásukba a játékot. Ottó József, a klub elnöke ekkor az egyik alapító volt, akinek remek érzéke volt nemcsak a szervezéshez, de a nemzetközi sportéletbe is sikerült integrálódnia. Stobbe Ferenc volt a csapat edzője, és ő fordította angolról magyarra a labdarúgás szabályait, valamint az alapítást követő napra már egy mérkőzést is sikerült leszerveznie. Ebben Ray Ferenc segített neki, ő vezette le a meccset, és válogatta össze a játékosokat is a többi szakosztály sportolóiból (pl. tornászok, kerékpárosok, úszók és atléták). Iszer Károly, a klub meghatározó játékosa, fontos szerepet játszott abban, hogy 1897 októberében megvalósult az első hivatalos magyarországi nemzetközi labdarúgó-mérkőzés.
Az első hivatalos és nyilvános focimeccset 1897. május 9-én játszották Budapesten, a Millenárison. Erre a hivatalos és nyilvános összecsapásra még házon belül került sor, és a BTC sportolóiból alakították ki a két csapatot. A meccs kimondottan gólzáporos volt, a piros-fehér mezesek 5-0-ra győzték le az ellenfél kék-fehér mezeseket. A közönség nagyobb része ekkor még a sportegyesületek tagjaiból, diákokból, tornatanárokból verbuválódott, de a mérkőzésnek hamar híre terjedt, és a labdarúgás Budapest szerte divat lett. Ray Ferenc a rutintalan védők mellett sokáig zavartalanul ontotta a gólokat, évekig ő volt az egyetlen, aki cselezni tudott. 1897. október 31-én a BTC csapata játszotta a magyar labdarúgás első nemzetközi mérkőzését, ahol a Budapesti Torna Club focistái az osztrák Wiener Cricketer und Football Club játékosait fogadták egy barátságos meccsen. A BTC nem okozott csalódást, meglehetősen szoros küzdelemben csak 2-0-ra veszített a jó erőkből álló bécsi angolok csapata ellen. A közel 2000 néző rendkívül jól szórakozott.
A labdarúgás terjedése és társadalmi vonzereje
A foci gyors terjedésének oka, hogy olyan csapatjátékról van szó, melyben jelen van az összetartozás érzete, de az együttes, kollektív teljesítmény mellett az egyéni cselekedet fontossága is megmarad. A labdarúgást egyébként is férfihoz méltó foglalatosságnak tartották, a csapatokat erős atléták, tornászok alkották, akik gyorsak és erőszakosak voltak. A foci a társadalom minden rétegéből fiatalok tízezreit hódította meg, amellett "nemzeti erőt növelő testi kultúrának" tekintették. Leginkább a középiskolások körében hódított ez a sportág, annak dacára vagy talán épp azért, mert a szülők és tanárok veszedelmes játéknak tartották és ellenezték.
A 19. század végén a polgárosodó budapesti fiatalság nagy része bérházakban élt, egészségtelen, szűk lakásokban, és a városi falak közé szorult gyerekek kirobbanó mozgásvágya jelentette azt a már megmunkált talajt, amelybe csak bele kellett vetni a magot, hogy kihajtson. Ez a mag a futball labda volt. Akárcsak Angliában, itthon is az elit kezdett focizni, de persze itt nem az arisztokraták, hanem a tanult felső réteg. Az ismert foglalkozású játékosok adataiból arra lehet következtetni, hogy a foci átvételében tanárok, mérnökök, köz- és felsőoktatásban tanuló diákok, fiatal magán- és közhivatalnokok vettek részt. Mindannyian a hazai urbanizáció vezető rétegébe tartoztak, akiknek állása, fix munkaideje megengedte, hogy sportoljanak. A labdarúgás azonban Magyarországon is gyorsan megkezdődött a játék terjedése a kispolgári, majd az iparos, munkás rétegekben, még az első világháború előtt.
Klubok szaporodása és a szurkolói kultúra
A BTC példája nyomán egymás után alakultak meg a futballcsapatok. 1897. november 12-én sorra alakulnak meg a labdarúgó csapatok. A BTC-t a Magyar Úszó egyesület (MUE) követi, majd a III. Ker. TVE és az Óbudai TE gárdája, a Budai Football Csapat, majd az I. Műegyetemi Atlétikai és Football Club (Műegyetem) , a Magyar Athletikai Club (MAC) és a Budapesti (Budai) Torna Egylet (BBTE) következik. Az 1899-ben alapított Ferencváros igazi lokális kezdeményezés volt, a IX. kerületben a munkásoktól a gyártulajdonosokig mindenkit érdekelt. Kezdettől megvolt a „mi csapatunk” érzés a közönség körében.
A századfordulóra megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), amely irányító, ellenőrző, esetenként fegyelmező szervezetként jött létre. Az MLSZ 1901-ben alakult, és Jász Géza elnökségével 1901. február 19-én megtartotta első közgyűlését. Ekkor már elkezdődtek az első hivatalos bajnokságok, és megszületett a szándék, hogy legyenek országok közötti mérkőzések és legyen valamiféle nemzeti válogatott is.
Az első válogatott gól és a magyar futball fejlődése
A magyar labdarúgó-válogatott első gólja 1903 áprilisában esett a pesti Millenáris pályán. „Az első negyedóra után a prágai kapu hálójában a labda fennakadt. Károly Jenő rúgta bal felé, s a résen álló Borbás menthetetlenül rendeltetési helyére juttatta” - a Sport-Világ 1903 áprilisában ezekkel a szavakkal örökítette meg a történelmi találatot, amelyet Borbás Gáspár szerzett a csehek ellen, 2:1-es győzelmet aratva Minder Frigyes góljával. Borbás Gáspár, az első „doktor labdarúgó”, aki a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán végzett, a magyar futball egyik atyamesterének, Stobbe Ferencnek, piarista tornatanára mutatta be.
Az első két magyar bajnokság gólkirálya, a görög származású Manno Miltiades polihisztor volt: szobrász, festő és grafikus művész, aki többek között a Fradi labdarúgó-szakosztályának hivatalos jelvényét tervezte. A korabeli újságokból ismerjük a régi mérkőzések eredményeit és góllövőit, arról viszont jóval kevesebbet tudunk, hogy kik szurkoltak a lelátón. A tudósításokból meg a jegyárakból össze lehet rakni, hogy a lelátón is végigment egy hasonló folyamat, mint a játékban, előbb a középosztálybeli játékosok környezete kezdett érdeklődni a játék iránt, aztán viszont egy-egy csapat más-más körben lett népszerű.
Zsidó sportolók és edzők szerepe a magyar futballban
A test tudatos edzése tipikusan nagyvárosi jelenség, ezért nem véletlen, hogy Magyarországon az első évtizedekben jórészt Budapesten alakult ki pezsgő sportélet. A főváros nagyszámú zsidósága miatt egyáltalán nem meglepő, hogy a századforduló híres magyar sportolói között többen is izraeliták voltak: például Hajós Alfréd úszó, Fuchs Jenő vívó és Weisz Richárd birkózó olimpiai bajnokunk. Ugyanez érvényes volt az ekkor még jórészt kispolgári hátterű labdarúgásra is: az 1929-ben megjelent Zsidó lexikon szerint negyedszázad alatt 54 zsidó hovatartozású labdarúgó (azaz az összes válogatott futballista mintegy ötöde) lépett pályára címeres mezben. Legtöbbször - 47 alkalommal - az MTK játékosa, Kertész II Vilmos.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke a Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban címmel megnyílt interaktív kiállításon emelte ki, hogy ha nincsenek magyar-zsidó és zsidó-magyar honfitársak, akkor nem beszélhetnénk a magyar futball egykori sikereiről sem. A kiállítás a magyar futballnagyhatalom születésétől, a cionista egyesületektől a külföldön legsikeresebb magyar-zsidó edzőkön át a fasizálódó Magyarország ellenállóiig mutat be történeteket. Sok zsidó származású magyar játékos és edző külföldön keresett magának munkát, különösen az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után. Az interaktív tárlaton 11 játékos alakja elevenedik meg, akik mind más csapatot képviselnek, köztük Fischer Lajos (VAC), Szendrő Oszkár (BTC), Sternberg László (Újpest), Kertész II Vilmos (MTK), Guttmann Béla (Hakoah Wien), Blum Zoltán (FTC), Braun József (Brooklyn Wanderers), Molnár György (New York Giants), Nikolsburger Rezső (Makkabi Brno), Eisenhoffer József (Kispest), Weisz Árpád (Törekvés).
A stadionok építése és a labdarúgás üzleti oldala
A 20. század első éveiben a legtöbb szurkolót befogadó Millenáris pályára már tízezrével mentek ki az emberek, főként a nemzetközi meccsekre. A Millenárist azonban nem labdarúgásra építették eredetileg, a stadiont hamarosan kinőtték a mérkőzések. Amikor a közönség létszáma elérte az 5-10 ezer nézőt, a kluboknál felmerült a saját stadion építése. A kor két nagy riválisa, a Ferencváros és az MTK szinte egyszerre épített 25 ezer nézőre tervezett stadiont még az első világháború előtt.
Onnantól kezdve, hogy a futball népszerű lett, és a belépőkből nagy bevétel származott, az üzlet már meghatározta a játékot. Mind az FTC, mind az MTK a részvényjegy-kibocsátást választotta a pénz összegyűjtésére. A Ferencvárosi Torna Club 1911-ben hozta létre a Ferencvárosi Versenypálya Részvénytársaságot, egy évvel később az MTK Magyar Testgyakorlók Köre Sportpálya Részvénytársaság néven kezdte kibocsátani a saját stadionja részvényeit. Egy Fradi-részvény 100 koronát ért, míg az MTK-nál kétszer annyiba, 200 koronába került egy részvény.
| Klub | Részvénytársaság | Alapítás éve | Részvény értéke (korona) |
|---|---|---|---|
| Ferencvárosi Torna Club | Ferencvárosi Versenypálya Részvénytársaság | 1911 | 100 |
| Magyar Testgyakorlók Köre | Magyar Testgyakorlók Köre Sportpálya Részvénytársaság | 1912 | 200 |
A részvények többségét azonban magántulajdonosok birtokolták, köztük olyanok is, akik politikai szerepre is vállalkoztak. A befektetéssel ugyanis jól ki lehetett fejezni a közösségért vállalt áldozatot, és a foci már az 1910-es években annyira népszerű volt, hogy politikai tőkét lehetett vele szerezni. Springer Ferenc, az FTC első elnöke például befolyásos kerületi politikus volt, és ő csinált kerületi klubot az FTC-ből, ami a IX. kerület egész társadalmát összefogta. Az MTK esetében kevésbé volt jellemző a nyílt politikai szerepvállalás, oda olyanok fektettek be a stadionba, akiknek már eleve jó pozíciójuk volt a kereskedelmi életben vagy az iparban.
Bár a Budapesti Torna Club érdemei elévülhetetlenek, ma már csak a sporttörténészek ismerik a nevét. Az 1948-ban megszűnt egyesület eleinte, a századforduló időszakában még simán nyerte a nemzeti bajnokságokat, azonban más egyesületek, mint az FTC vagy az MTK, jóval nagyobb játékosállománnyal bírtak, így hamar kiütötték a BTC-t az első helyről. Viszont egyre több vitája volt a Magyar Labdarúgó-szövetséggel, akik profi és üzleti irányba tolták el a focit, a BTC vezetői pedig ezt nem díjazták. Így az 1920-as évek végén kilépett az egyesület a profiligából, és az amatőrök között folytatta.
tags: #foci #magyar #szazadfordulo
