Foci tehetségek, akiknek sosem jött össze a sztárság
Tudjuk jól, hogy az élet néha kegyetlen. A futballvilágban is sokan azt gondolják, hogy a focisták nagy összegeket keresnek, miközben milliomosok áloméletét élik. Azonban nem látják, hogy egyes játékosok mi mindenen mentek keresztül, hogy eljussanak oda, ahol ma is vannak, és azt sem, hogy sok ígéretes karrier végül miért nem teljesedik be. A FourFourTwo.com összeállításában olyan nagyszerű játékosokat gyűjtött össze, akik bár közel álltak ahhoz, hogy trófeákat nyerjenek, vagy sztárrá váljanak, végül sosem tudták átlépni az utolsó akadályt.
A 2025-2026-os idényben, úgy minden évben beszélhetünk fiatal tehetségekről, a jövő új sztárjairól, akiket a sok médium olykor túl korán és túlzóan olyan, nagyotmondó jelzőkkel illet, mint „a következő” Pelé, Diego Maradona vagy a fiatalabb generációt megidézve Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, vagy legyen szó a labdarúgás bármilyen más ikonikus, országos vagy klubszinten legendás alakjáról. Azonban sokak pályafutása nem úgy alakul, ahogy azt előzetesen gondolnák. Egy sérülés, rossz döntés vagy sikertelen szintlépés mind-mind közrejátszhat a karrier kisiklásában.
Korai ígéretek és a hírnév súlya
Freddy Adu: A csodagyerek, aki elvérzett
A ghánai születésű Freddy Adu már kisgyerekként szerelmese volt a labdarúgásnak, szinte mindennapjainak részévé vált, hogy az idősebbek ellen megcsillogtatta tehetségét. Tinédzserévei kezdetén a „The Heights School” nevű privát iskolában tanuló Adut hamar felfedezte egy helyi edző, egy országos fejlesztőprogramnak köszönhetően pedig olyan klubok utánpótláscsapatai ellen bizonyított, mint a Juventus és a Lazio. Egy évvel később a 14 éves támadó már az észak-amerikai profi labdarúgóliga, vagyis a Major League Soccer (MLS) legfiatalabb, profi szerződéssel rendelkező játékosává vált, miután a draft első helyén választotta ki a D.C. United. A fővárosiaknál a San José Earthquakes ellen debütált 14 évesen és 306 naposan 2004 áprilisában, amivel az Egyesült Államok legfiatalabb profi játékosának számított. Első gólja is hamar megérkezett, két hétre rá a MetroStars (mai nevén New York Red Bull) elleni 3-2-es vereség során talált be, amivel szintén korrekordot döntött.
A félelmek pedig minden egyes évvel kezdtek jogosabbá válni. Az MLS-t 2007-ben hagyta ott az amerikai, noha 98 tétmeccsen 12 gólig és 10 asszisztig jutott, a „berobbanás” még váratott magára. A portugál Benficában a 18 éves Adu 21 találkozón 5 gólig jutott, de hathatós fejlődése érdekében kölcsönbe került a francia Monacóhoz, ami a zuhanás kezdetének számított, bár azt akkor még senki sem sejtette. Kölcsöncsapatában minden egyes játékpercért vért kellett izzadnia, de mindhiába, a kevés lehetőség mellett a gólok sem jöttek. Szerződése lejártával 2011 augusztusában hazaigazolt az Egyesült Államokba, amit néhány tiszavirág-életű brazil, lengyel és finn kaland szakított olykor félbe. Soha nem érte el azt a csúcsot, amit gyerekként jósoltak neki.
Bojan Krkic és az "új Messi" átka
A Barcelona saját nevelésű támadója 2007. szeptember 16-án az Osasuna elleni bajnokin mutatkozott be tétmeccsen csereként a gránátvörös-kékek mezében. Röviddel ezután a nemzetközi porondon is bizonyított, a Bajnokok Ligájában szintén a Barcelona legfiatalabb játékosává vált, majd alig egy hónapon belül mind a La Ligában, mind a BL-ben a klub legfiatalabb gólszerzőjeként iratkozhatott fel a rekordkönyvbe. A következő években bár kevesebb játékperccel gazdálkodhatott, hasonló számokat produkált első idényéhez képest. Mégis, a szintlépés elmaradt, ami pedig kezdetben ígéretes teljesítménynek tűnt, az az évek során kezdett elmaradni a tőle elvárt szinttől. Mire észbe kapott Krkic, már olyan riválisokkal kellett a helyekért küzdenie, mint David Villa, Pedro Rodriguez, na meg Messi.
Az olasz fővárosból egy év után kölcsönbe került a Milanhoz, de itt sem tudott lényegesen kitűnni a tömegből. A Roma nem tartott igényt szolgálataira, így a szerződésébe foglalt záradék alapján vissza kellett vásárolnia korábbi csapatának, azonban az már az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy a gránátvörös-kékeknél nem jut majd lehetőséghez. A 24 éves Krkicnek az angol élvonalban szereplő Stoke City szavazott bizalmat 2014-ben, a klubnál töltött néhány szezonban pedig nem sokat ugyan, de valamit azért csak visszakapott a sorstól pályafutása szomorú kisiklásáért. November közepétől kezdve január hónap idusáig a bajnokságban négyszer, míg az FA-kupában egyszer talált be, javuló formáját növekvő játékpercei is tükrözték, ráadásul a szurkolók körében is népszerű volt. Azonban újabb csapás érte, egy térdsérülés miatt a szezonban már nem léphetett pályára. A következő idényben, noha 7 gólig jutott a bajnokságban, az utolsó fordulókra már kiszorult a keretből, ami a 2016-2017-es évre sem változott meg, így újabb kölcsönök vártak rá, de a spanyol Alavésben és a német Mainzban sem találta meg a helyét. Az egykor klasszisnak predesztinált játékos később még szerencsét próbált az MLS-ben, valamint Japánban, de ahogy korábban karrierjében, sehol sem talált igazán otthonra.
Ansu Fati: A sérülések árnyékában
Nem Bojan Krkic volt az egyetlen Barcelona-nevelés, akit a következő Messi címére tartottak esélyesnek a szakértők (és nem is ő volt az utolsó). A spanyol támadó első góljára sem kellett sokat várni, Krkichez hasonlóan Fati is az Osasuna ellen talált be először a bajnokságban, újabb rekordot felállítva. A Bajnokok Ligájában is végrehajtotta ugyanezt a bravúrt, 16 évesen a katalán klub legfiatalabb játékosává és gólszerzőjévé vált, ezzel gyakorlatilag kiradírozva a szerb származású támadó nevét a rekordkönyvekből. A következő idényt szintlépéssel kezdte, 10 tétmeccsen (ami közül az egyik egy Ferencváros elleni BL-találkozó volt) 5 találatot és 4 gólpasszt jegyezhetett. 2020 novemberében meniszkuszszakadást szenvedett, ami miatt közel egy évig partvonalra került. A 2022-2023-as évben sokak meglepetésére egészséges tudott maradni a szélső, számokban nagyjából első felnőttszezonját másolta le. Egy befuccsolt brightoni kölcsönt követően 2025-re egyértelművé vált, hogy elvesztette a helyét Barcelonában, így tavaly nyáron a francia Monacóhoz került a szezonra. A sérülések ősszel egy jelenleg is tartó izomproblémától eltekintve nagyrészt elkerülték, amit 14 tétmeccsen 6 góllal hálált meg az életnek, azonban a cikk írásának pillanatában nem tudni, hogy ez formája visszanyerését jelenti, vagy csak egy aprócska fellángolást.
Martin Ödegaard: A kivétel, amely erősíti a szabályt
Martin Ödegaard norvég nevelőklubjánál, a Strömsgodsetnél debütált 15 évesen és 118 naposan 2014-ben az Aalesunds elleni bajnoki során. A „királyiaknál” azonban nehezen ment a norvég tinédzser beilleszkedése, a felnőttek és tartalékok között edző Ödegaardnak nemcsak a pályán, de a nyelvvel is gondjai akadtak. Carlo Ancelotti türelemre intette a szurkolókat, végül a szezon utolsó bajnoki mérkőzésén egy Getafe elleni gólzáporos 7-3-as győzelem során állt be csereként Cristiano Ronaldo helyére, így akkor a maga 16 évével és 157 napjával a klub legfiatalabb pályára lépő játékosa lett.
A következő szezont teljes egészében a tartalékcsapatban töltötte, legközelebb 2016 novemberében húzhatta magára a madridiak mezét a felnőttek között egy kupamérkőzésen, ennek ellenére a norvég továbbra sem tudott betörni az első csapatba, így 2017 januárjában a holland Heerenveenhez került 18 hónapra. De ez sem volt elég „odahaza”, így a következő évben a Real Sociedadban bizonyíthatott, a baszkoknál nyújtott stabil teljesítményével pedig egy helyet is kikapart magának a Real Madrid 2020-2021-es keretébe. A londoniak pedig egy ígéretes fél évet követően annyira „belehabarodtak” a 22 éves irányítóba, hogy 2022 nyarán 35 millió eurót sem sajnáltak kipengetni érte spanyol csapatának. Ödegaard története rávilágít, hogy nem minden tehetség útja egyenes, de a megfelelő pillanat, edző és fizikai állapot mind-mind szükséges ahhoz, hogy meg tudja ragadni a lehetőséget egy fiatal játékos, amivel már ki tud tűnni sok száz társa közül.
A jelenlegi szezon legnagyobb felfedezettjei közé tartozik például az Arsenal 2009-ben született tehetsége, Max Dowman. A mindössze 16 éves játékos tavaly nyáron került az első csapathoz, a felkészülési szezonban nyújtott edzésmunkája pedig annyira elnyerte Mikel Arteta vezetőedző tetszését, hogy mindjárt augusztusban bemutatkozott a Leeds ellen, ezzel az Arsenal történetének második legfiatalabb játékosa lett (15 év, 235 nap). Az éppen egy Arsenal elleni BL-meccsen betaláló Bayern München-futballistára, a 17 éves Lennart Karlra is legalább akkora, ha nem nagyobb jövő vár, mint az angolra. A támadó középpályásként és jobbszélsőként is bevethető német utánpótlás-válogatott játékos még a nyári klubvilágbajnokságon lépett először pályára a bajorok felnőttcsapatában, míg első bajnoki perceit az RB Leipzig elleni idénynyitón érdemelte ki. Októberben a Club Brugge ellen 17 évesen és 242 naposan nemcsak debütált a Bajnokok Ligájában, de feliratkozott a gólszerzők listájára is, amivel minden idők legfiatalabb német BL-gólszerzője lett. Azonban nem mehetünk el a német gárda Paris Saint-Germain elleni BL-rangadóján a párizsi kispadon helyet foglaló másik hatalmas tehetség, a 17 éves Ibrahim Mbaye mellett sem, aki az elmúlt években nagyot fiatalító francia együttes egyik legnagyobb tehetsége jelenleg. A szenegáli támadó még 2024. augusztusban debütált a párizsiak színeiben a Le Havre elleni bajnoki mérkőzésen mindössze 16 évesen és 204 naposan. Hogy mekkora név lesz egy, öt vagy tíz év múlva Mbayéból és a többiekből, azt majd az idő eldönti. Érdemes azonban megjegyezni, hogy sok tinisztárt könyveltek már el a labdarúgás következő nagy nevének, viszont felérni ezekhez az elvárásokhoz bizony piszok nehéz munka, ezen teher pedig sokak hátát megtörte.
Trófea nélkül maradt legendák és a "majdnem" történetek
A futball története tele van olyan játékosokkal, akik bár kiemelkedő képességekkel rendelkeztek és szép karriert futottak be, valami mégis hiányzott ahhoz, hogy a legnagyobb trófeákat a magasba emeljék, vagy a világ legnagyobb sztárjai közé emelkedjenek.
Antonio Di Natale: Az Udinese ikonja, a válogatottal elbukott döntő
Di Natale évekig volt az olasz bajnokság egyik legeredményesebb játékosa. Hosszú pályafutása során kétszer volt a Serie A gólkirálya, és 2010-ben az év játékosának is megválasztották hazájában. Azonban mivel fénykorában végig az Udinesében szerepelt, soha nem maradt reális esélye arra, hogy bármilyen sorozatban akárcsak döntőt is játsszon csapatával. A válogatott már más történet, Di Natale is tagja volt ugyanis a 2012-es olasz együttesnek, amely az Európa-bajnokságon egészen a döntőig menetelt, ahol 4-0-s vereséget szenvedett Spanyolországtól.
Yildiray Bastürk: A Leverkusen triplája, ami nem lett meg
A német születésű török középpályás többször is nagyon közel került ahhoz, hogy trófeákat nyerjen klubcsapatával. Emlékezetes, hogy Bastürk is tagja volt annak a Bayer Leverkusennek, amely a 2001-2002-es idényben csaknem minden sorozatot megnyert, végül azonban a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a kupában is az utolsó lépésnél botlott meg. Aztán néhány héttel később, a nyáron Törökországgal egészen az elődöntőig menetelt a világbajnokságon, ahol az elődöntő jelentette számukra a végállomást. A bronzmeccset aztán megnyerték a törökök, így Bastürk legalább tudja, milyen érzés éremmel hazatérni nagy tornáról.
Sócrates: A brazil filozófus, nemzetközi siker nélkül
A brazil labdarúgás történetének egyik kiemelkedő alakja több regionális és egyéb kisebb bajnoki címet gyűjtött hazájában, nemzetközi színtéren azonban sem a válogatottal, sem a Botafogóval és a Corinthiansszal nem tudott kupákat nyerni.
Világbajnokok, akik elbuktak a nagycsapatokban
Vannak olyan játékosok, akik a legmagasabb szinten is bizonyítottak, világbajnoki címmel is büszkélkedhettek, mégis elbuktak a legnagyobb klubok nyomása alatt.
José Kléberson: A világbajnok, akire nem emlékeztek Manchesterben
José Kléberson a 2002-es világbajnokság után érkezett Manchesterbe, világbajnoki címmel a zsebében. Sir Alex Ferguson személyesen választotta ki, miután látta, hogyan mozog Ronaldo mellett a japán-koreai tornán. A Guardian 2013-ban „a United leginkább félreértett igazolásának” nevezte: nem bírta a tempót, sem a média nyomását, és végül két szezon, húsz meccs után csendben távozott. A világbajnok, aki egyszer a világ tetején állt, az Old Traffordon már csak egy félresikerült epizód lett. A futballban nincs garancia semmire, és Kléberson ennek az iskolapéldája.
Thomas Gravesen: A "betonember" és a galaktikusok
Thomas Gravesen az Evertonban kultikus figura volt: kopasz, indulatos, emberfogó, akit a brit lapok „a betonembernek” hívtak. Aztán jött a Real Madrid, és mindenki értetlenül nézett: mit keres ez a dán az aranylabdások között? A Marca később úgy írta: „Gravesen volt a galaktikus korszak logikai hibája”. A dán sosem akart sztár lenni, csak győzni. De a Realban máshogy győznek: csendben, szépen, kamerába nézve. Ő meg közben Fernando Tores-szel üvöltözött a madridi rangadókon - egy év múlva eladták. Aztán Las Vegasban tűnt fel - nem futballistaként, hanem pókerjátékosként.
Az árnyékban maradó klasszisok
Vannak olyan futballisták is, akik bár nagyszerű játékosok voltak, és jelentős karriert tudhatnak maguk mögött, sosem kerültek a reflektorfénybe, vagy a legnagyobb sztárok közé.
Andriy Voronin: Jó futballista rossz időben
Ki ne emlékezne az ukrán csatárra? Voronin a 2000-es évek elején érkezett Liverpoolba, tele lendülettel és szándékkal. Rafa Benítez szerette az alázatos játékosokat, és az ukrán csatár pont ilyen volt. De mellette ott volt Torres, Gerrard, Kuyt - nehéz volt kilógni közülük. A Liverpool Echo 2010-ben így írt róla: „jó futballista volt rossz időben”. A BL-ben villant néhányszor, lőtt egy fontos gólt a Toulouse ellen a selejtezőben, aztán eltűnt. Liverpoolban az ilyen játékosokat nem gyűlölik - csak elfelejtik.
Kevin Kurányi: A góllövő, aki a háttérben maradt
A német-magyar származású (később német válogatott) csatárra leginkább a Schalke-ből emlékezhetünk. Kevin Kurányi, a 2000-es évek elején szinte minden statisztikában ott volt - csak a címlapokon nem. A Kicker szerint „ő volt az a csatár, akinek mindig a második oldalon jutott hely”. Pontos, fegyelmezett, fizikálisan erős, de hiányzott belőle valami plusz, ami világklasszissá tenné. A Schalkében 162 meccsen 71 gólt lőtt. Kevesen tudják, de a német válogatottban is több mint 50-szer lépett pályára. Talán valahol egy kicsit mi, magyarok is büszkén néztük a 190 centis óriást.
tags: #foci #tehetsegek #akikbol
