Az első labdarúgó-világbajnokság döntője: Uruguay diadalmenete 1930-ban
Majdnem napra pontosan 95 éve avatták a futball első világbajnokát. Montevideóban 1930. Aznap este Jules Rimet levelet írt dr. Raúl Judénak, az Uruguayi Labdarúgó Szövetség elöljárójának. A világbajnokság apoteózissal ért véget. Kérem, fogadja szíves üdvözletemet és nagyrabecsülésem kifejezését. A labdarúgó-világbajnokságok története nem egy, hanem két mérkőzéssel kezdődött: 1930. július 13-án ugyanis egyszerre két összecsapásra került sor az Uruguayban rendezett első nagy futballseregszemlén.
A rendező kiválasztása és az európaiak vonakodása
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 1928-ban a francia Jules Rimet és Maurice Delaunay ötlete alapján határozta el, hogy a nemzeti válogatottak számára kiírja a már akkor is legnépszerűbb sportág világbajnokságát. A gondolat két év múlva realizálódott, 1930 júliusában Uruguay, pontosabban fővárosa, Montevideo rendezhette meg az első tornát. A világbajnokság rendezéséért Olaszország, Svédország, Hollandia, Spanyolország, Magyarország és Uruguay jelentkezett, ám az európai országok végül visszaléptek, mert 1929-ben berobbant a gazdasági világválság.
Így aztán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Uruguaynak ítélte oda az első vb rendezésének jogát 1929. május 18-i, barcelonai közgyűlésén, annak az országnak, amely ekkor már kétszeres olimpiai bajnok (1924, 1928) volt, vagyis a későbbi sikereknek már akadt előzményük. A szervezők vállalták, hogy részben kifizetik az összes részt vevő nemzet útiköltségét, biztosítják a szállásukat is.
A torna megrendezése nagy megkönnyebbülés volt ahhoz képest, hogy 1929. október 17-én az jelent meg az El Pais című uruguayi lapban: „Kiábrándító hír futballunk számára: Európa nem jön a világbajnokságra.” Három nappal később azt közölte a montevideói újság: „A spanyol válogatott is hiányozni fog a világbajnokságról.” Majd Magyarország, Csehszlovákia és Olaszország szintén bejelentette, hogy nem utazik Uruguayba. Az uruguayi kormány dr. Enrique Buero svájci nagykövetet bízta meg azzal, hogy tárgyaljon Európa képviselőivel.
Merthogy a nagy európai futballnemzetek közül több is húzta a száját a Dél-Amerikáig tartó hosszú és fáradságos utazás miatt, még a költségtérítés ellenére is. Így olyan korabeli nagyhatalmak mondtak nemet a világbajnoki szereplésre, mint Ausztria, Csehszlovákia vagy Németország. De nem vállalták a részvételt Nagy-Britannia országai sem, igaz, elsősorban azért, mert sportdiplomáciai okokból fasírtban voltak a FIFA-val... A legnagyobb hiányzók az angolok voltak, a "futball feltalálói" ugyanis egészen 1950-ig nem léptek be az 1904-ben alapított FIFA-ba, így a premierre sem kaptak meghívást.
Az európai csapatok megérkezése és a "Conte Verde" gőzös
Buero nagykövet nem adta fel, és 1930. április 13-án találkozott Paul Hymans belga külügyminiszterrel, majd a Belga Királyi Labdarúgó Szövetség tagjaival is. Két héttel később a belga sportszövetségek közgyűlése alig három ellenszavazattal megszavazta „a legjobb reprezentatív csapat” Uruguayba küldését. Május 19-én, kevesebb mint két hónappal a világbajnokság kezdete előtt Franciaország is csatlakozott, majd Románia szintén, mert II. Károly király szavatolta, hogy az Uruguayból - úgy két hónap múlva - visszatérő játékosok állása megmarad. Ha több nem, legalább legalább négy európai ország képviseltette magát az első világtornán. Az öreg kontinenst végül négy válogatott képviselte: Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia.
Érdekesség, hogy a román csapat keretét maga az uralkodó, II. Károly állította össze, míg a jugoszlávok - akik a torna messze legfiatalabb, nem egészen 22 év átlagéletkorú alakulatát delegálták a tornára - nem számíthattak a horvát nemzetiségű játékosokra, mert ők politikai okokból bojkottálták a válogatottat.
És ami ma gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne: több részt vevő nemzet egy hajóval utazott ki Uruguayba! A Conte Verde nevű gőzös 1930. június 21-én Genovából indult útjára, fedélzetén a román válogatott tagjaival. A hajó aztán megállt Villefranche-sur-Merben, ahol felvette a francia csapatot, három játékvezetőt és egy csapat FIFA-tisztviselőt, köztük a szövetség elnökét, Julet Rimet-t, aki a bőröndjében vitte a világbajnoki serleget. Ezután Barcelonában felvették a belgákat, majd miután átkeltek az Atlanti-óceánon, Rio de Janeiróban még a brazil válogatottnak is helyet szorítottak a hajón a montevideói befutás előtt.
A résztvevők és a helyszínek
Az európaiakon kívül egyébként csak az amerikai kontinens képviseltette magát a vb-n: Észak-Amerikából az Egyesült Államok, Közép-Amerikából Mexikó, míg Dél-Amerikából a rendező Uruguay mellett Argentína, Brazília, Bolívia, Chile, Paraguay és Peru szerepelt a tornán, azaz összesen tizenhárom ország válogatottja vett részt az első labdarúgó-világbajnokságon. Ez volt egyébként eddig az egyetlen olyan torna, amelyet nem előzött meg selejtező.
A körítés is teljesen eltért a maitól, hiszen egyetlen város, Montevideo adott otthont az eseménynek. Diplomáciai és kulturális viták tömkelege tarkította a programot, ráadásul az uruguayi függetlenség kikiáltásának centenáriumára, illetve magára a világbajnokságra emelt Centenário Stadion nem készült el időre! A hivatalos plakát - az uruguayi festő és szobrász, Guillermo Laborde alkotása - nem késett. A kilencvenezres létesítmény - amely akkor a legnagyobb Európán kívüli aréna volt, és amelyet a Rimet elnök a „futball templomának” nevezett -, csak a torna ötödik napjára lett kész, igaz, a tizennyolc mérkőzésből tíznek így is otthont tudott adni.
Az első mérkőzések és a történelmi gól
Ám minden körítés a háttérbe szorult, amikor a labda végre útjára indult 1930. július 13-án, közép-európai idő szerint este hét órakor. Szemben a ma bevett szokással, vagyis hogy a nyitó mérkőzés adja meg a torna alaphangját, az 1930-as világbajnokság két egyidőben kezdett találkozóval rajtolt el: az 1-es csoportban Franciaország-Mexikó, míg a 4-es csoportban Egyesült Államok-Belgium mérkőzést rendeztek. Mai szemmel nézve nemcsak ez volt szokatlan, hanem az is, hogy Montevideóban havazott, merthogy a déli féltekén ekkor tél volt.
A zimankóban a francia Lucien Laurent szerezte a világbajnokságok történetének első gólját. Az Estádio Pocitosban - amely a Penarol otthona volt - 4444 néző előtt futott ki a gyepre a francia és a mexikói válogatott. Az európaiak kezdtek jobban, és a korabeli beszámolók alapján Laurent a 19. percben egy bal oldali beadást követően jó tizenöt méterről vágta a labdát a kapu jobb oldalába.
„Mexikó ellen játszottunk, mégpedig hóesésben. Kaptam egy kiváló centerezést, és jobbal a kapuba lőttem a labdát - emlékezett vissza később Laurent az ominózus gólra a FIFA honlapjának adott interjújában. - Mindenki elégedett volt, de nem volt nagy örömködés, akkor senki sem fogta fel, hogy történelmet írtunk. Egy gyors kézfogással letudtuk egymás köszöntését, és álltunk is vissza a folytatásra. Természetesen pénzjutalmat sem kaptunk, hiszen akkoriban szigorúan amatőr státuszban futballoztunk.”
Laurent gólját követően a franciák az első félidő végén két gyors találattal (Langiller a 40., Maschinot a 43. percben volt eredményes) gyakorlatilag el is döntötték a meccset, és ugyan Mexikó a 70. percben szépített Carreno révén, Maschinot a 87. percben bevitte a kegyelemdöfést - az európai válogatott 4:1-re győzött. A franciák parádés kezdését már kevésbé lenyűgöző folytatás követte. A válogatott két nappal később 1:0-ra kikapott Argentínától, majd július 19-én ugyanilyen arányban Chilétől is. A csoportot három győzelemmel Argentína zárta az élen, Franciaország harmadik lett, így kiesett, ráadásul Laurent történelmi dicsősége is csak nagyon kevésen, nem egészen öt percen múlott!
A másik nyitó mérkőzésen a francia sajtó által „mesterlövészeknek” titulált amerikaiak az Estádio Gran Parque Centralban - a Nacional arénájában - találkoztak a belgákkal 18 346 néző előtt. A jenkikről ugyan nem lehetett sokat tudni, ám az hamar kiderült, hogy jó érzékük van a kapura lövéshez, és néhány próbálkozás után a 23. percben be is vették az európaiak kapuját Bart McGhee révén. Ez volt tehát a vb-k második találata. És csakúgy, mint a franciák, az amerikaiak is közvetlenül a szünet előtt voltak ismét eredményesek (Tom Florie duplázta meg az előnyt a 45. percben), és végül ugyancsak háromgólos sikert könyvelhettek el, miután Bert Patenaude a 69. percben beállította a 3:0-s végeredményt.
A belgák a mérkőzést követően a pálya gyatra állapotára és a játékvezetésre is panaszkodtak - de szigorúan a sajtónak -, mert úgy érezték, a második amerikai gólt szabálytalanság előzte meg. A pályán elért eredményt viszont már akkoriban sem volt divat utólag megváltoztatni, így az Egyesült Államok magabiztos sikerrel nyitotta a tornát. Sőt, az észak-amerikaiak a következő mérkőzésüket is megnyerték 3:0-ra Patenaude (ugyancsak történelmi) mesterhármasával Paraguay ellen, így készülhettek az Argentína elleni elődöntőre, amelyen aztán csúfos kudarcot vallottak (1:6).
Az út a döntőbe: Elődöntők
Amint a vendéglátó válogatott előkészületei is rendben haladtak, a mindössze harmincegy éves szakvezető, Alberto Suppici negyvennégy játékossal gyakorolt június 10. Jól választott: a Ballesteros - (egyes források szerint Ballestrero, klubja a Rampla Juniors) - Nasazzi (Bella Vista), Mascheroni (Olimpia) - Andrade (Nacional), Fernandez, Gestido (mindkettő Penarol) - Dorado (Bella Vista), Scarone, Castro, Cea (mind Nacional), Iriarte (Racing Montevideo) tizenegy 4-2-re nyerte az argentinok elleni döntőt úgy, hogy a második félidőben 1-2-ről fordított. Az első világbajnokságon a következőképpen alakultak az elődöntő eredményei:
| Mérkőzés | Eredmény | Gólszerzők |
|---|---|---|
| Argentína - Egyesült Államok | 6-1 (1-0) | Monti (20.), Scopelli (56.), Stabile (69., 87.), Peucelle (80., 85.) ill. Brown (89.) |
| Uruguay - Jugoszlávia | 6-1 (3-1) | Cea (19., 66., 72.), Anselmo (21., 23.), Iriarte (63.) ill. Vujadinovic (4.) |
Az első világbajnoki döntő
A döntőben aztán Argentína is kapitulált, a házigazda Uruguay 4:2-re győzött, újfent bizonyítva, hogy valóban a világ labdarúgásának az egyik legérdekesebb nemzete.
Döntő (1930.07.30.):
- Uruguay-Argentína 4-2 (1-2)
- Helyszín: Montevideo, 68 346 néző
- Vezette: Langenus (belga)
- Gólszerzők: Dorado (12.), Cea (57.), Iriarte (68.), Castro (89.), illetve Peucelle (20.), Stabile (37.)
- Uruguay: Ballestrero - Nasazzi, Mascheroni - Andrade, Fernandez, Gestido - Dorado, Scarone, Castro, Cea, Iriarte
- Argentína: Botasso - Della Torre, Paternoster - J. Evaristo, Monti, Suarez - Peucelle, Varallo, Stabile, Ferreira, M. Evaristo
A döntő másnapját nemzeti ünneppé nyilvánították a bódult Uruguayban. Több mint ötezer, gőzhajón érkező argentin annál csalódottabban hajózott vissza Montevideóból hazájába. Rimet persze azt mondta: „Nem tudom, miért panaszkodnak az argentinok.” Peucelle speciel nem sopánkodott: „Ha Argentínában játszunk, mi lettünk volna a bajnokok” - jelentette ki. Ők nem lehettek hibásak, a vereségért csakis mások voltak a felelősök.
AZ 1930-AS VILÁGBAJNOKSÁG ŐRÜLT TÖRTÉNETE!
Uruguay öröksége
Uruguay a világ labdarúgásának egyik legérdekesebb nemzete. Szinte hihetetlen az a rendszeresség, amellyel felfedezi, kineveli majd exportálja a klasszisfutballistákat, főként a nagynak korántsem nevezhető merítési lehetőségét figyelembe véve. A dél-amerikai országot nem egészen 3.5 millióan lakják, ami a vonatkozó népességi rangsorban a 131. helyhez elegendő. De ez nem minden: Uruguay az egyetlen nemzet, amelynek lakossága nem éri el a 40 milliót, mégis futball-világbajnokságot tudott nyerni - ráadásul kétszer is.
A 3. helyért nem játszottak.
tags: #foci #vb #elso #dontoje
