A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT) története és a sport világa
Több mint egy évszázada, 1922. december 27-én jött létre a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), közismertebb nevén a Beszkárt, amely alapvetően átalakította és centralizálta Budapest közösségi közlekedését. Az első olyan cég, amely a teljes budapesti tömegközlekedést egyben üzemeltette, 1922. december 27-én alakult meg, és ez volt a BSZKRT, azaz a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság. A BSZKRT vagy ahogy a közbeszédben hívták, a Beszkárt fővárosi tulajdonú cég volt.
A fragmentált kezdetektől az egységesítésig
A város közlekedési rendszere addig számos kisebb cég és versengés által volt meghatározva, egészen 1918 novemberéig, amikor a főbb vállalatok egyesültek a Budapesti Egyesített Városi Vasutak (BEVV) alatt. A korábbi, fragmentált állapotban lévő közlekedési rendszer 1873-ban, Budapest egyesítésekor még igen kezdetleges volt. A széttagolt rendszerben három nagyobb vállalat versenyzett egymással: a Budai Közúti Vaspálya Társaság (BKVT), a Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút (BURV) és a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV).
Valójában nem ez a vállalkozás olvasztotta egybe a Budapesten akkor leginkább meghatározó közlekedési eszközöket, a villamosokat üzemeltető vállalatokat, mert pár évig létezett a Budapesti Egyesített Városi Vasutak, amely 1918-ban a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, azaz a BKVT, a Budapesti Villamos Városi Vasút, azaz a BVVV és a Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút villamosainak közös üzemeltetésére jött létre, de csak az üzemeltetést hangolta össze, és nem a főváros tulajdonában állt. Az 1918-as egyesítés során létrejött BEVV négy évig működött, mígnem jogutódjaként megalakult a BSZKRT, amely hivatalosan 1923-tól kezdte meg működését.
A BSZKRT megalapítása és céljai
Az új cég, a BSZKRT olyannyira fővárosi tulajdonú lett, hogy egyenesen a polgármesteri szobában alakították meg. Természetesen nem hirtelen ötlettől vezérelve született az új vállalat, a főváros már évtizedek óta törekedett arra, hogy a magánvállalkozásban létrejött közszolgáltatásokat, például a szemétszállítást, a gáz- és az elektromos hálózatokat, valamint a tömegközlekedést átvegye. Már korábban fővárosi tulajdonba került a sikló, és 1911-ben megszerezte a Budapesti Villamos Városi Vasút Rt. részvényeinek többségét is. A döntő lépés azonban 1920-ban következett be, ugyanis Budapest ekkor, igaz nem azonnal, hanem 1923-tól gyakorolhatta befolyását.
Az új tömegközlekedési céget, a BSZKRT-t tehát a főváros alapította meg 1922. december 27-én, 300 millió koronás törzstőkével. A fővárosi közgyűlés a cég megalakulásról nem pár perces ülésen döntött 1922. december 27-én kora reggel, hiszen arról már egy hónappal korábban, 1922. november 27-én határozatot hozott a testület, mégpedig hosszú vita után, ugyanis nem született meg könnyen az eredmény. Többnapos vita folyt többek között arról, hogy szükséges-e részvénytársaságot létrehozni, nem lehetne-e házi kezelésben intézni a vállalat ügyeit, ki állapítsa meg a tarifákat, és számos más kérdésben napokig tanácskoztak a képviselők. A meghozott döntésről az Ujság 1922. december 28-án is beszámolt:
„A főváros közgyűlése hozzájárult az új villamos részvénytársaság megalakításához. A főváros mai közgyűlésén döntöttek véglegesen a villamosvasutak megváltása ügyében.”
Az új vállalat létrejöttéről a Magyarország 1928. májusi száma is megemlékezett: „Ma délelőtt tíz órakor rendkívüli ülésre ült össze a főváros tanácsa, amelyen a villamos megváltásának ügyét, illetőleg a részvénytársaság megalakítását tárgyalták le. Közvetlenül a tanácsülés után a polgármester szobájában megtartották, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. megalakuló ülését.”
A korábban megváltott jegyek és bérletek érvényességéről az új társaság 1922. december 30-án közleményt adott ki, amit többek között a Világ című lap is közölt 1922. december 30-án:
„A villamosbérletek érvényessége. A Budapest székesfővárosi közlekedési részvénytársaság igazgatósága közli: A villamosvasúti szabadjegyek érvényessége december 31-én üzemzárlatkor, a bérletjegyek érvényessége pedig 1923. január 3-án üzemzárlatkor megszűnik. A tanuló hetikártyák használatára jogosító és az 1922-23. tanévre kiadott arcképes igazolványok 1923. június 30-ig maradnak érvényben, a közszolgálati alkalmazottak hetikártyáinak használatára jogosító, 1922. december 31-én lejáró igazolványokat pedig visszavonjuk.”
A Beszkártot a főváros azzal a céllal alapította meg, hogy a teljes tömegközlekedésben Budapest érdekei domináljanak, sőt nagyszabású távlati terveket, fejlesztéseket is vártak az új cégtől. Ilyen volt például a budapesti gyorsvasúthálózat terveinek kidolgozása, ugyanis már 1923-ban a működéshez nélkülözhetetlen területhasználati szerződés tartalmazta azt a kikötést, hogy az új vállalatnak 1930-ig el kell készítenie a budapesti gyorsvasúti hálózatra egy javaslatot.
A tömegközlekedés fejlesztése és terjeszkedése
Az új vállalat kezdetben főként a villamoshálózatot felügyelte, fejlesztette, és irányította. Az elsődleges célkitűzés, hogy a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), ismertebb nevén Beszkárt, egységesítse és hatékonyabbá tegye a főváros közösségi közlekedését, jelentős fejlesztéseket hajtott végre a villamosközlekedésben. A cég 1926-ban, majd 1930-ban átszervezte a villamoshálózatot, modern járműparkot alakított ki és új kocsiszíneket épített. Már 1923-tól felújításba fogott a földalatti vonalán, majd a felszíni közlekedés részére új villamosokat szerzett be.
A BSZKRT idővel kiterjesztette fennhatóságát a többi közlekedési eszközre is, beleértve az autóbuszokat, siklókat, fogaskerekűeket, HÉV-eket, és később a trolibuszhálózat kiépítésébe is belevágott. 1932-ben a Beszkárt bekebelezte a Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt.-t, és ezt követően a buszhálózat fejlesztése következett. A vállalat irányítása alá került az összes buszjárat, új járművek beszerzését és új járműtelep, például a Kelenföldi telep létrehozását hajtotta végre. A fejlődés során a trolibuszhálózat kiépítésére is sor került.
A Fővárosi Villamosvasút története - 5. rész
A BSZKRT vége
A II. világháború és a későbbiek politikai változásai a Beszkárt végét jelentették. 1949 szeptemberében a cég feloszlásához vezetett egy bonyolult “buszpanama”, amely az akkori politikai helyzet és a kommunista párt stratégiájának eredményeként bontakozott ki. A vállalat, amely korábban példaértékűen működött, hirtelen a politikai játszmák áldozatává vált, és 1949. szeptember 30-án megszűnt. A cég végül 1949-ig működött, és e több mint negyedszázad alatt sok fejlesztést végzett.
A Beszkárt emlékét a mai napig a neobarokk stílusban 1926-ban épült, Akácfa utca 15-23. alatti székház őrzi, amely egykor a vállalat székháza volt, és később a BKV központjaként funkcionált.
Sportesemények és a közösségi közlekedés
Bár a BSZKRT elsősorban a főváros közlekedésének egységesítéséért és fejlesztéséért felelt, a cég működése közvetett módon kapcsolódott a budapesti sportélethez is. A közösségi közlekedési eszközök, mint például a buszok és villamosok, fontos szerepet játszottak a sportesemények népszerűsítésében és a közönség szállításában.
Az 1955-ös kosárlabda Európa-bajnokság Budapesten
„Le szabad-e győzni a Szovjetunióit? - tették fel a kérdést a szurkolók negyven éven keresztül.” Ez a kérdés az 1955-ös budapesti férfi kosárlabda Európa-bajnokság idején, és az azt követő évtizedekben is aktuális volt. A helyszín a Népstadion volt, a díszpáholy előtt állították össze a hajópadlós játékteret, a Népsport mindenkit megnyugtatott, hogy a 244×122 centis elemekből összeállított, vörösfenyőből készített, megnagyobbított pálya megfelelő kifutási lehetőséget ad a legnagyobb lendülettel rohanó játékosnak is.
A pesti buszokon, villamosokon hirdették a közelgő Európa-bajnokságot, és a mozikba is jutott a plakátokból. A MÁV 33 százalékos kedvezményt adott a vidékről csoportosan utazóknak. A belépőket elővételben is árusították, egy héttel a kezdés előtt kinyitották a Népstadion Vorosilov (Stefánia) úti pénztárait. Kapott egy hajópadlós játékteret - a népstadionihoz hasonló üvegpalánkkal, világítással - a Budapesti Műszaki Egyetem sportköre is, hogy azon is tarthassanak edzést a válogatottak. A pályát a klub kosárcsapatának játékosai társadalmi munkában állították össze az egyetem udvarán. A szervezésben példát kellett mutatni a Nyugatnak. „A nemzetközi sportvilágban már közismert - írta a sportlap -, hogy a béketábor országaiban kiválóan rendezik meg az nemzetközi sporteseményeket, üzleti szempontok nem rontják a versenyek arculatát, a rendetlenség, a szervezetlenség ismeretlen fogalom.” Némi kapitalista import azért belefért, az üvegpalánkokat Franciaországból hozták be.
Az EB amolyan pályázati kiegészítő is volt, mert a torna alatt döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az 1960-as játékok színhelyéről. Kosárlabda-mérkőzést azóta sem rendeztek Magyarországon több tízezres nézősereg előtt. A szurkoló azonban szurkolni akart, és ebben az sem akadályozta meg, hogy Európa-bajnokságon ismerkedett a játékkal. Az Eb-t két helyszínre tervezték, néhány selejtezőt a Sportcsarnokba vittek. Előfordult, hogy az időjárás is beleszólt a rendezésbe, a második napon akkora zápor zúdult a pályára, hogy a Svédország-Luxemburg mérkőzést a 14. perctől teremben kellett folytatni. A magyar válogatott nem volt esélytelen, két évvel korábban ezüstérmes lett a Szovjetunió mögött, ennek is köszönhető, hogy Budapest rendezhette az Eb-t.
Greminger János, a csapat irányítója évtizedekkel később arról beszélt, hogy rengeteget dolgoztak, és mindig mindent halálosan komolyan csináltak: amikor az edzőtáborban éppen úsztak vagy mezítláb futballoztak, akkor azt is. „A pályán kívül sok mindenben nem értettünk egyet, de a mérkőzésen nem a játékos neve számított, csak az azonos mezszín.” Greminger a pályán igazi parancsnok volt, mellette világklasszisok, köztük a biztos kezű Bánhegyi László, a kitűnően védekező Czinkán Tibor, a labdazsonglőr Simon János, a pontokat szóró Zsíros Tibor, a remek fizikumú Hódy László. Az edző, Páder János atlétából lett kosaras, pontosabban kosárlabdaedző. Mezőfi Tibor után csak a második legidősebb volt a társaságban - Janikának szólították -, az EB alatt töltötte be a 29. évét. Minden fellelhető szakkönyvet elolvasott, és embertelen mennyiségű munkát követelt. Reggel futás és gimnasztika, délelőtt és délután edzés, nemritkán két-három órás, vacsora után dobóedzés.
Az EB-n a csoportmérkőzések papírforma-győzelmei után a nyolcas döntő első fordulójában a csapat kikapott a csehszlovákoktól. A győztesek megtették azt az elvtársi szívességet, hogy utána megverték a Szovjetuniót is, de kikaptak a jugoszlávoktól és a lengyelektől, ezzel kiestek az első helyért folyó versenyből. Az aranyéremről a magyar-szovjet mérkőzés döntött. Az évek múltával a nézőszám negyvenezresre duzzadt (a Népsport tudósítása szerint harmincezren voltak a kezdéskor), a nagy téthez méltó csata folyt, az eredmény alakulásából az olvasható ki, hogy biztos hazai győzelemmel, a vége 82:68, tapsvihar. Tényleg.
Kutas István, aki a magyar sport szakmai irányítója volt, a csehszlovákok elleni meccs után az öltözőben a földbe döngölte a csapatot. Ahhoz, hogy a végszóban is igaza legyen, Románia ellen még kellett hozni a kötelezőt. Az eső miatt két órát csúszott a program, de a közönség kitartott a fél tizenkettőkor kezdődő eredményhirdetésig, a Himnuszig. A közönség tombolt, a hivatalos ünneplés jóval visszafogottabb volt, sőt a Magyar Nemzet figyelmeztetett: „A sok dicséret közepette azonban ne feledkezzünk meg a dobások gyakori pontatlanságáról, a néha hiányzó higgadtságról és a sokszor üresen hagyott ellenfelek lefedezéséről.”
A labdarúgás korai története és a magyarországi megítélése
Ismeretes, hogy az angolok históriai sportja a labdarúgás. Számos utalás található irodalmukban arra, hogy a football űzése a XVI. századtól kezdve rendszeressé vált Albion-szerte. Ezzel kapcsolatban Shakespeare-t szokták emlegetni forrásként. Valóban a Tévedések vígjátéká-ban meg a Lear király-ban több passzus is van a labdarúgásról. A Lear királyból még az is kiderül, hogy a footballt fizetett játékosok, többnyire jobbágyok űzték, ezért nem sokra becsülték őket. Shakespeare után egy másik híres, angol írónál, John Gay-nél is találhatunk utalást a londoni utcákon játszott labdarugdosásra. John Gay (1685-1732) középosztálybeli származású irodalmár, aki versei révén bekerült a londoni Scribleus Clubba, ahol Swift és Pope baráti köréhez tartozott.
Gay a város veszedelmeit bemutató, 1716-ban megjelent Trivia című művében tesz említést a footballról. Az első fejezetben a londoni utcákon való sétálásról ír (Trivia or the Art of Walking the streets of London). A kötet következő része „The dangers of Football” vagyis a labdarúgás veszélyeit vázolja, bemutatva az ősi, angol „rugósdi” jellegzetességeit. Az enyhén elhízott, joviális költő rosszallólag csóválja rizsporos parókás fejét, és igyekszik elugrani a szeszélyes „shoot”-ok elől. Ez a football akkoriban többnyire utcai játék volt: az alvégtől a felvégig rugdosták a bőrballont a szűk sikátorokban. Gólnak az számított, amikor túlrúgták a „street” valamelyik végén a labdát. A költő felfigyelt arra is, hogy a jó üzletet sejtő üveges mester miként örül minden eltévedt rúgásnak.
A Fővárosi Villamosvasút története - 5. rész
A labdarúgás magyarországi megítélésére is rálátást enged Békésy Károly (1850-1938) újságíró, közgazdász, aki egy levelében panaszolja fel - konzervatív szemléletét érzékeltetve - hogy a labdarúgás és a versenysport egyre jobban elburjánzik, háttérbe szorítva a nemzetnevelő tornázást. Levelében kifejti azt is: „A másik, ami bánt, hogy a mai felfogás egy pár rugdosódó lábhoz fűzi a nemzeti dicsőséget. Sajnos, mára kihaltak szép hazai labdajátékaink. Ilyenek voltak Erdélyben: a kis és a nagy bütü, az 1-2-4-es kótya, a rövid vagy hosszú bennforgó, és a kukk.” Ez a levél jól mutatja, hogy a labdarúgás térnyerését nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel a korabeli Magyarországon, különösen a hagyományosabb sportágak és nemzetnevelő testkultúra hívei. Békésy Károly ezenfelül kiváló kardvívó volt, több verseny győztese. Fájdalmas érzését is megosztotta: „Ez pedig a csuklóból (könyök helyett) küzdő magyar vívás teljes pusztulása. Feltétlenül nemesebbnek, és hasznosabbnak tatom a miénket az olaszokénál.”
tags: #fovarosi #autobusz #beszkart #labdarugo #merkozesek
