Sipos Éva Emlékére: A DVSC Kétszeres EHF Kupa-győztes Jobbszélsőjének Pályafutása
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt a DVSC kétszeres EHF Kupa-győztes jobbszélsője, Sándor Csabáné Sipos Éva. Még csak 45 éves lett volna, augusztus 13-án töltötte volna be 45. életévét. A Debrecen legjelentősebb nemzetközi sikerszériája ehhez az időszakhoz kötődik, amikor Sipos Éva kulcsszereplő volt a csapatban.
Az „Őstehetség” és a Debreceni Kezdetek
Már 14 évesen Nyíregyházáról Debrecenbe került, ahol hamar a felnőtt csapat edzésein találta magát. Edzői egyöntetűen „őstehetségnek” nevezték. Ragyogó játéka és elhivatottsága révén gyorsan beilleszkedett, és hamarosan a csapat meghatározó alakjává vált.
Az Első EHF Kupa Győzelem (1995)
Sipos Éva 1994-ben már a kupasorozat fináléjába jutott a Lokival, ami előrevetítette a közelgő sikereket. Hosszú évek kőkemény munkája után 1995-ben végre felért a csúcsra a Loki, megnyerve az EHF Kupát. A döntőhöz vezető út során emlékezetes pillanatokat szerzett.
A Buxtehude elleni elődöntő visszavágójára reménytelen helyzetből várták a csapatot a hazai 21-21 után. A német sztárcsapat 19-17-re vezetett, amikor Sipos Éva egy olyan gólpasszt adott László Krisztinek, amilyet csak a legnagyobbak tudnak, majd átlövésből kiegyenlített. Ez a fordítás segítette a csapatot a döntőbe. A Bakkelagets Oslo elleni döntő első mérkőzésén is szárnyalt, öt gólt dobott a norvégoknak, akik szintén nem tudták megállítani. A Loki győzött, ezzel megszerezte az első EHF Kupa trófeáját.
Történelmi Duplázás: A Második EHF Kupa Siker (1996)
Az 1995-ös diadal után egy évvel később duplázott a DVSC az EHF Kupában, s ezzel történelmet írt a csapat, mert korábban egyetlen klub sem tudta megvédeni címét ebben a sorozatban. A csapat célja egyértelműen a címvédés volt. Az első ellenfélnek, a svájci TV Usternek esélye sem volt, a lelkes amatőrökből álló helvét együttesen könnyedén lépett túl a címvédő.
Nehéz Út a Döntőig
A negyeddöntőben viszont a vártnál is nehezebb dolga volt a csapatnak, hiszen a dán GOG Gudme hazai pályán 25-16-ra verte a debrecenieket. A hazatérés után két napig nagyon maga alatt volt a csapat, de még éppen időben összekapták magukat a lányok. A Hódosban igazi pokol fogadta a kissé elbizakodott északi hölgyeket, akiket érezhetően megfogott a hangulat. Az első harminc percben a kilencgólos hátrányból ötegységnyi eltűnt (13-8), de azt mindenki tudta, hogy a maradék négy gól eltüntetése sokkal nehezebb lesz. Főként, hogy a GOG is beleerősített, a negyvenedik percben már csak négy góllal vezetett a DVSC, ez már valóban lehetetlen küldetésnek tűnt.
Az elődöntőben az Isztocsnyik Rosztov várt a Lokira. Rosszul indult a párharc első, debreceni meccse, 5-1-re vezetett az orosz együttes, ám a meccs végére helyre állt a világ rendje, 25-20-ra nyert a debreceni csapat. A meccs végén a Rosztov klasszisa, Raisza Veraksó rátámadt Csapó Erikára, Köstner Vilmos közbelépett, amiért az EHF három európai kupameccstől eltiltott az edzőt.
A Larvik Elleni Döntő és a Drámai Végjáték
A döntőben ezúttal is norvég csapat várt a Lokira, s a Larvik elleni két meccs okkal vonult be az európai kupacsaták legkeményebb párharcai közé. Norvégiában 23-20-ra kapott ki a DVSC, s ez mindenképpen reménykeltő eredmény volt. Az 1996. május 12-én lejátszott visszavágóra soha nem látott tömeg zsúfolódott be a Hódosba, s nézte végig az idegőrlő kézilabda háborút. Lövő és szúrófegyverek éppen nem kerültek elő, ám így is voltak áldozatok. Borók Rita például agyrázkódást szenvedett, s mivel Jeddi Mária már a döntő előtt is sérült volt, a hajrára balkezes átlövő nélkül maradt a Loki. A drámai végjátékban is mindig akadt higgadt ember debreceni oldalon, így 18-15-re nyert a DVSC, s idegenben lőtt több góljának köszönhetően megvédte címét az EHF Kupában.
A csapat vezetésében Köstner Vilmos vezetőedző, Erdei Zoltán klubelnök, Komáromi Ákos szakosztály-igazgató, Németi Gyula technikai vezető, Tordai Mihály masszőr és Petri Attila orvos vett részt.
Sipos Éva Emlékezete
Sipos Éva halálával a DVSC egy ikonikus játékosát, és a magyar kézilabda egy kiemelkedő tehetségét veszítette el. Férje, Sándor Csaba, a Debreceni Labdarúgó Akadémia jelenlegi edzője így emlékezett rá: „Amikor két éve nyáron, a zánkai teraszon ültünk, akkor biztos voltam benne, hogy ezt a meccset is megnyered, mint 1995-ben, azt a feledhetetlen kupaelődöntőt Buxtehudéban. Túl voltál a nagy műtéten, s úgy tűnt, minden rendben van, újra mosolyogtál, ragyogtál, mint anno, a nagy diadalok idején. Imádtam a pimasz góljaidat, de nekem sokkal több voltál kézilabdázónál. A feleségem legjobb barátja, s az egyik legjobb barátom felesége. Ültünk az ágyad körül ezen az elátkozott szerda hajnalon, s nem fogtuk fel, hogy ez megtörtént. Még nem lehet vége, hiszen Te küzdöttél a végsőkig, s egyébként is, hétfőn lesz a születésnapod, a negyvenötödik!”
Sipos Éva emléke örökké él a DVSC szurkolóinak szívében és a magyar kézilabda történelemkönyvében, mint a sikerkorszak meghatározó alakja és az „őstehetség”, aki a végsőkig küzdött.
