A Ferencváros játékosainak mezszámai és a '90-es évek sikerei
A labdarúgás világában a mezszámozásnak mély gyökerei vannak, és az évtizedek során folyamatosan változott a jelentősége, a csapatok és a játékosok azonosításának alapvető elemévé válva. A FIFA 1950-től tette kötelezővé a számozást, így nálunk Kocsis, Czibor, Budai II vagy Henni I már csak ÉDOSZ játékosként lépett pályára számozott mezben.
A számozás története a labdarúgásban
A kezdetekben az volt a szabály, hogy 1-11 között a pályára lépő játékosok viselték a számokat, elvileg a taktikai felállításnak megfelelően. Az angolok a 2-3-5, a kontinentális csapatok a 3-2-5 (WM) rendszernek megfelelően álltak fel. Hozzá kell tenni, hogy konzervatív körökben sok ellenzője volt a számozásnak. Másrészt hamarosan jöttek az újabb megoldások, és így a sorrend értelmét vesztette. 1974-ben az MLSZ bevezette az állandó számozást, ami logikus volt. Ez az időszak a Dalnoki-féle „csodacsikócsapat” kora.
A számok, még ha nem is mindig voltak állandóak az idők során, lehetővé tették a játékosok azonosítását és legendás pillanatok társítását bizonyos dresszekhez. Ahogy a labdarúgás fejlődött, úgy váltak a mezszámok egyre inkább a játékosok egyéni márkájává és a szurkolók számára azonosítási ponttá. A Ferencváros történetében is számos játékos viselt büszkén különböző mezszámokat, hozzájárulva a klub gazdag örökségéhez, különösen a '90-es évek kiemelkedő időszakában.
A Ferencváros a kilencvenes években: A sikerek korszaka
Nyilasi Tibor visszatérése és az első győzelmek (1990-1992)
1990-ben egész tavasszal arról mentek a találgatások, ki lesz ősztől a Ferencváros új edzője. A hírek szerint három opció volt, az első szerint, bár ennek adták a legkevesebb esélyt, marad Rákosi Gyula, a második szerint jönne a „mágussá” lett, egyébként fradista nevelésű Verebes József, végül pedig egy valódi közönségkedvenc neve is a kalapba került, Nyilasi Tiboré. 1990. június 7-én kürtölték világgá az újságok, hogy úgy döntöttek, nem hosszabbítják meg Rákosi Gyula lejáró szerződését, helyette a csapat irányítását Nyilasi Tibor veszi át, akinek első szavai ezek voltak: „Remek érzés, hogy újra tehetek valamit a Ferencvárosért.”
A szurkolók, a csapat mellett jóban-rosszban kitartó szurkolók nagy örömmel fogadták a hírt és ahogy az illik, azonnal reménykedni kezdtek, várták a csodát. A csodát, ami az lett volna, hogy a Fradi újra elkezd címeket nyerni. Nyilasi Tibor bajnoki rajtja álomszerű volt, a Megyeri úton verte meg a csapata 5:0 arányban az Újpesti Dózsát. Újoncot is avatott, a 18 éves Lipcsei Péter került be egyből a Fradiba és vált egyik pillanatról a másikra a közönség kedvencévé, csakúgy, mint az ugyancsak először játszó Szenes Sándor, aki már az első percben bombagóllal köszönt be az újpesti kapusnak, örömkönnyeket csalva a ferencvárosi hívek szemébe. A bajnokságban az álomkezdést nem mindig követte álomszerű folytatás, becsúsztak váratlan pontvesztések, aminek egyenes következménye lett, hogy a szurkolói remények bajnokságra vonatkozó fele még hiúnak bizonyult, a végén második lett a Fradi. Nem úgy a kupaszereplésé.
Már az őszi szezonban voltak eufórikus pillanatok, hiszen mi másnak lehetne nevezni a csapat zalaegerszegi továbbjutását az UEFA Kupa első köréből a belga Royal Antwerp ellenében. Nem, nem elírás a helyszín, az UEFA fura urai már akkor is előszeretettel büntették a Fradit a szurkolói miatt. Az előző szezonból a Fradi egy olyan büntetést hozott magával, miszerint a következő UEFA rendezésű hazai mérkőzését az otthonától legalább 200 km-re kell megrendeznie. A körülményeket mérlegelve a csapat vezetői úgy döntöttek, akkor Zalaegerszegen lesznek otthon és úgy is lett. A mérkőzés rendes játékideje ugyanúgy 0:0-ra végződött, mint az antwerpeni odavágó, ám a hosszabbítás 30 perce fradista módon kovácsolt össze játékost, vezetőt és szurkolót, a 3:1-es győzelem után valóságos fieszta kezdődött. Sajnos, csak egyszeri volt a fellángolás, a következő körben a dán Bröndby kiejtette a Fradit az UEFA Kupából.
A Magyar Kupa menetelés 1991. március 2-án kezdődött az alsóbb osztályú Baja 2:0 arányú legyőzésével. A legjobb 16 között már két meccsen, kettősgyőzelemmel jutott túl a Fradi a PMSC ellen (a pécsiek a bajnokságban ekkoriban élcsapat voltak, az FTC mögött a dobogón végeztek. A negyeddöntőben a Volán ellen már idegenben eldőlt a továbbjutás (3:0), a visszavágón egy 2:1-es vereség is belefért. Az elődöntőben megint egy másodosztályú csapat, a nagy meglepetésre odajutott Paksi Atom jött szembe, ezúttal az Üllői úton volt az első mérkőzés, amit 4:1-re hozott a Fradi, így idegenben megint belefért a 2:1-es vereség. Jöhetett a döntő, amely 1991. június 18-án Diósgyőrben volt a bajnoki negyedik Vác ellenében, a vége 1:0, azaz 13 év után újra kupagyőzelmet ünnepelhetett a csapat. Az 1991-es ünnepi csapatkép, előtérben a kupával, háttérben az őrjöngő szurkolókkal.
Állnak balról: Szeiler József, Dzurják József, Pintér Attila, Szekeres Tamás, Fischer Pál, Kereszturi András, Limperger Zsolt, ifj. Albert Flórián. Akik a reményt beteljesítették. Hátsó sor balról: Golecz Lajos intéző, Kuznyecov Szergej, Szenes Sándor, Balogh Tamás, Horváth Dezső, Szeiler József, Balogh Gábor, Schneider Gábor, Dóra János szertáros. Középen balról: Havasi Mihály technikai vezető, Szekeres Tamás, Szűcs Mihály, Patkós Csaba, Telek András, Mucha József pályaedző, Nyilasi Tibor vezetőedző, Szepessy László pályaedző, Vaszil Gyula, Rácz László, Fonnyadt Zsolt, Páling Zsolt, Albert Flórián szakosztály alelnök. Elöl balról: Nagy Zsolt, Wukovics László, ifj. Albert Flórián, Lipcsei Péter, dr. Juhász József csapatorvos, Bodnár József gyúró.
A bajnoki cím beteljesedése és további kupasikerek (1992-1994)
Egyértelmű, a remény az újabb bajnoki cím volt és a remény beteljesült. De hogy? Igazán izgalmas módon, aminek a vége olyan mámoros ünneplés lett, amely önmagában is bevonult a Fradi történelmébe. De ne szaladjunk ennyire előre. A bajnokság eleje nem úgy indult, hogy annak a végén fieszta lesz. Az őszi szezon végén nagyon sokáig vitatott volt, hogy a 6. vagy a 8. helyen állt-e a csapat, ugyanis a kedélyeket egy hosszú ideje húzódó óvási ügy is borzolta. A Veszprém ugyanis megóvta az Üllői úton 1:0-ra elvesztett mérkőzését, mivel a Fradiban öt percen keresztül négy nem magyar állampolgár játszott, a szabályok adta hárommal szemben. Kuznyecov, Szenes, Patkós és Rácz volt ez a négy játékos, akik közül Szenes és Patkós a mérkőzés napján már a köztársasági elnök által aláírtan is csak arra várt, mikor teheti le az állampolgársági esküt. Jogilag még nem voltak állampolgárok, a Veszprém ebbe kapaszkodott bele és első fokon nyert is, az MLSZ fegyelmi bizottsága 0:3-as gólaránnyal a javukra igazolta a meccset.
Ekkor lett volna a Fradi 8., ám természetesen ebbe nem ment bele, fellebbezett, ami után az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága helybenhagyta a pályán elért eredményt, ami a 6. helyet jelentette volna. Ez ellen a Veszprém megint panasszal élt és az MLSZ elnöksége 1992. február végén a mérkőzés újrajátszását rendelte el, amit még a tavaszi szezon előtt meg kellett ejteni. Ezt a megismételt találkozót a Fradi 2:0-ra nyerte meg, így immár jogerősen a 6. helyről várhatta a tavaszi folytatást. Azt a folytatást, amire Nyilasi Tibor megtalálta a középpályára a még hiányzó láncszemet Fodor Imre személyében, akinek vezérletével a Fradi elementáris erejű tavaszt produkált, 13 győzelem mellett mindössze 2 döntetlen eredmény született. Nagyon izgalmasra sikeredett a hajrá, a Fradi a 21. fordulóban állt az élre, az ekkor második helyezett Vác egyetlen ponttal volt mögötte és innen kezdve mindkét csapat végig csak győzött és győzött, addig példa nélküli versenyt futottak. Ebből adódóan óriási tétje volt az utolsó fordulónak Diósgyőrben, csak a győzelem jelentett bajnoki címet. A csapat folytatta a „címtermelést”.
Az 1992-es bajnokság megnyerése után a következő két idényben megint a Fradi lett a Magyar Kupa győztese. Ezek közül az első győzelem veretlenül született meg. A döntőig Százhalombatta, Ajka, Győri ETO, PMSC, MTK voltak a legyőzöttek hét győzelemmel és mindössze egyetlen döntetlennel. 1993-ban a döntő is oda-visszavágós alapon zajlott, az első mérkőzés Szombathelyen volt a Haladás ellen, az 1:1-es eredmény jó alaphangot adott a visszavágóra, ami a vártnál sokkal nehezebb lett. 1993 nyarán a Fradi, mint kupagyőztes a magyar Szuperkupa döntőjében legyőzte a Kispestet, így először lett ennek a kupának is a győztese. Aztán a Magyar Kupa döntőjébe az előző évhez hasonlóan ezúttal is veretlenül masírozott az együttes hét győzelemmel és két döntetlennel. A döntő megint kétmeccses volt a Kispest ellenében, az első találkozó az Üllői úton 3:0-s Fradi győzelmet hozott, a visszavágóra rengeteg ferencvárosi szurkoló ment Kispestre a leendő ünneplés reményében. Ez a kupavisszavágó is örökre emlékezetes maradt, igaz az nem éppen az ünneplés, sokkal inkább az ünneplés brutális szétverése miatt. A Fradi 2:1-re győzött, kettős győzelemmel, minden kétséget kizáróan lett kupagyőztes, ám a mérkőzést biztosító rendőri erők nem nézték jó szemmel a ferencvárosiak ünnepét, szabályosan szétverték azt, ütöttek szurkolót, játékost, vezetőt, mindenkit, ahol értek.
04 HALADÁS FERENCVÁROS 1-1 1992
Novák Dezső korszaka és a Bajnokok Ligája menetelés (1994-1996)
Nyilasi Tibor után a karmesteri pálca ismét Novák Dezső kezébe került, aki kopírozta a 14 évvel korábbi edzői debütálását a Fradi kispadon, jött, látott és győzött, azaz hazai szinten megnyert mindent a csapatával. Kezdte a Szuperkupával, magabiztosan folytatta a bajnokság ismételt elhódításával, végül az idényt a Magyar Kupa zsinórban harmadszori megvédésével koronázta meg. A két említett kupát a Váccal foglaltuk keretbe, hiszen, mint regnáló bajnokot őket kellett legyőzni a Szuperkupában, a végén pedig a Magyar Kupa döntőjét is velük vívta a csapat. Közben azért essék néhány szó a bajnokságról, ahol a Fradi ellentmondást nem tűrően játszott, hét pont előnnyel végzett az élen az UTE előtt és nyerte meg a klub jubileumi, 25. magyar bajnokságát. És akkor a kupadöntő, amelynek első találkozóját az Üllői úton 2:0-ra megnyerte a Ferencváros. Aztán Vácott a visszavágó 38. percében 3:0-ra vezetett a Vác, azaz megfordította a párharcot.
Az 1995/96-os szezonban az UEFA már negyedik alkalommal írta ki az egykori BEK helyébe lépő Bajnokok Ligája sorozatot. Ekkoriban még tényleg csak az európai országok bajnokcsapatai, illetve a címvédő indulhattak. Az első állomás a csoportkör, ahol a csapatok négy négyes csoportban körmérkőzéssel döntötték el a továbbjutás kérdését, azaz ide bejutás eleve hat mérkőzést garantált. Az addigi magyar bajnokok sorra elbuktak a csoportkörbe jutás selejtezőjében, ahol a magyar labdarúgásnál magasabban jegyzett országok bajnokaival kellett mérkőzniük. Így volt ez 1995-ben is, az FTC ellenfele a belga bajnok Anderlecht lett. A visszavágó előtt Budapesten kitört a jegyláz, mindenki élőben akart részese lenni az akkor már várható csodának, ami be is következett, az 1:1-es döntetlen a csoportkörbe jutást jelentette. Abba a csoportkörbe, ahol az Üllői útra hozta a Fradi a BL akkori címvédőjét az Ajaxot, a BEK rekordgyőztesét a Real Madridot és a svájci bajnok Grasshoppers együttesét. Igen, az a fantasztikus Fradi-szív, ezúttal egész Európa megismerhette. Hajdú Attila kivédett 11-ese, Lisztes Krisztián első BL-gólja, majd Vincze Ottó hihetetlen duplázása eufóriába kergette túlzás nélkül az egész országot. Madridban sem volt kérdés az eredmény, a bátran játszó Fradi egy nagy verésbe szaladt bele, 1:6 lett a vége. A sorozatot a Grasshoppers ellen egy hazai 3:3 majd Amsterdamban egy vereség zárta, 0:4, azonban ez a menetelés így is a Fradi történetének a nagy lapjai közé való.
Novák Dezső ezekkel a szavakkal értékelt a szurkolókhoz szólva: „Éreztük az Önök szeretetét és az, hogy egy szívdobbanással a csapat mellett álltak. Varázslatos hangulatú mérkőzések voltak, amelyek bebizonyították a ferencvárosi tábor egységét és klubszeretetét. Büszke vagyok a csapatomra, de legalább ilyen büszke vagyok a ferencvárosi szurkolótáborra, amely megható módon az Ajax elleni vereség után is tombolva ünnepelte fiait.”
A kilencvenes évek összegzése a labdarúgásban
Az 1995-ös ősz, a BL-menetelés sokat kivett a csapatból, az őszi szezon végén, igaz egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, a bajnokságban nyolc pont hátránnyal állt a BVSC mögött. Amennyire a kilencvenes évek elindultak, sőt folytatódtak az évtized közepén, annyira volt váratlan és hirtelen a törés, ami végül bekövetkezett. A csapat nem jutott be az 1996/97 évi BL sorozatba, ezzel pedig elmaradt az a tőkeinjekció, ami egy évvel korábban anyagilag is oly sokat segített. A klub gazdálkodása pedig messze nem állt azon a szinten, amely hosszú távon is képes lett volna fenntartani egy magas színvonalon működő futballcsapatot. Az eredmények elmaradtak, edzők (köztük Varga Zoltán, aztán újból Nyilasi Tibor) jöttek és mentek. Az 1990-es években egyetlen olyan válogatott szintű sorozat volt, amely lázba hozta a hazai szurkolókat, ez pedig az 1996-os olimpiai selejtező volt, amelynek végén az olimpiai válogatott 24 év után kijutott Atlantába az olimpiára. Az 1990 és 1999 között megrendezett tíz magyar bajnokságban újra a régi hírnevéhez méltóan szerepelt az FTC, egyaránt háromszor lett első, második és harmadik, egyszer pedig a negyedik helyen végzett. A Magyar Kupát négyszer a Szuperkupát háromszor nyerte meg.
Egyéb sportágak a Ferencvárosban a '90-es években
Vízilabda: Kupasikerek és európai döntő
Vízilabdában káprázatosan indultak a kilencvenes évek, hiszen az 1989/90-es szezonban hosszú idő, egészen pontosan 25 év után tudott duplázni a Ferencváros, azaz a bajnoki cím mellé a kupát is megnyerte. A bajnokságban ismét az élen végeztek az alapszakaszban, majd az elődöntőben a Tungsramot, a döntőben a Vasast győzték le oda-vissza. Még egy érdekesség, ez volt az első alkalom, hogy az FTC csapata a nevében is viselte a szponzora nevét. Az első ilyen „megtiszteltetés” a Törley pezsgőgyárnak jutott, a jegyzőkönyvekben mindenütt az FTC-Törley név szerepel. Egy biztos, a sikerek évében volt mivel koccintani idehaza. Az 1991-es évnek régi-új edzővel vágott neki a csapat. Dr. Szívós István az év elején a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnöke lett, így lemondott a pólócsapat irányításáról, utódja egyik elődje Dr. Mayer Mihály lett. Sajnos, ez az edzői periódusa nem járt olyan sikerekkel, mint az első, a bajnokságban egy negyedik helyezést, „kupaspecialistaként” a Magyar Kupában pedig egy elvesztett kupadöntőt tudott felmutatni. A következő szezonban a bajnokságban eljutott ugyancsak a negyedik helyig, a kupában azonban korábban elvérzett. Két ilyen szezon úton át is adta a helyét Kásás Zoltánnak. Ő sem tudott csodát tenni, a lejtmenet folytatódott, 1992/93-ban egy hatodik, egy év múlva egy negyedik bajnoki helyezéssel, miközben a kupában nem jutott el a csapat a végküzdelmekig. Érdemes a szponzorneveken is elidőzni. A Törley 1993-ig tartott ki, ekkor egy évig nem volt névszponzor, majd 1994/95-ben a Vitasport próbálta vitalizálni a szakosztályt, FTC-Vitasport néven. Az eredmények azonban nem úgy jöttek, ahogy a múlt alapján a fradisták elvárták, 1994/95-ben például újra egy ötödik hely sikerült. Hogy mégis tovább foglalkozunk ezzel az évvel, ezzel a csapattal, annak egyetlen oka van, mint már annyiszor, a nemzetközi szereplés. Az FTC-Vitasport az 1994/95-ös idényben a három évvel korábban indított új európai kupaküzdelemben, a LEN-Kupában indult és a végén bejutott a döntőbe, amit azonban elvesztett, a második helyen végzett. Egy esztendő múltán, 1995/96-ban valami megint elindult, amit egy bajnoki bronzérem jelzett, immáron Wiesner Tamás irányításával. Egy év múlva 1996/97-ben a bajnokságban megint új edzővel, Godova Gáborral ismételt a csapat, újra harmadik lett, ekkor azonban sikerült a kupában nyerni, ami mutatta, ez a csapat is képes az élre kerülni. Az újabb hazai kupagyőzelem 1997/98-ban újra a már háromszor megnyert KEK-ben való indulás jogát jelentette, amely „szokás szerint” fényesen sikerült, hiszen a sorozat végén a csapatkapitány Péter Imre emelhette magasra a KEK serleget, immáron negyedszer a Fradi történelmében. A 90-es évek második felétől a magyar válogatott újra elkezdte a fényesebbnél fényesebb eredményeket szállítani, amelynek - mondhatjuk, természetesen - fradista pólósok is részesei voltak.
Jégkorong: Átalakuló hazai színtér
A kilencvenes években kezdődött el a hazai jégkorongélet átrendeződése. Sorban épültek vidéken is a jégpályák, alakultak a csapatok. Ráadásul a piacgazdaság a hokiba is behozta a légiósvilágot. Ebben a helyzetben a Fradi nem sok jóra számíthatott, hiszen neki akkor sem volt saját pályája, akkor sem voltak kiemelkedő anyagi lehetőségei. A szív, a legendás Fradi-szív, illetve a korábbi évek kimagasló utánpótlásnevelése azonban segítette a klubot a nehézségek ellenére is.
tags: #fradi #12 #mezszam #focista
