A Paris Saint-Germain, Franciaország futballóriásának története
A Paris Saint-Germain Football Club vagy egyszerűen Paris, PSG vagy Paris SG egy profi francia labdarúgóklub, amelyet 1970-ben alapítottak Párizsban. Kétségtelenül Franciaország leghíresebb és legnépszerűbb csapata, mára a világ egyik legjobb klubjává vált.
A klub alapítása és korai évei
A Paris Saint-Germain F.C.-t 1970-ben alapították a francia fővárosban, Párizsban, a Paris Football Club és a Stade Saint-Germain egyesülését követően. A klubot 1970. augusztus 12-én alapították párizsi futballszeretők. Partnerük volt a kezdeti időkben a Saint-Germain-en-Laye, amely 1970-ben jutott fel a francia második ligába.
A PSG nem sokáig várt a sikerekkel, hiszen már a legelső szezonban megnyerték a francia másodosztály bajnokságát. Az első szezon(ok)ban (1971-1972) a klubot belső feszültségek jellemezték a profi, és az amatőr játékosok közt. Ezek a konfliktusok szakadáshoz vezettek, végül 1972. májusában így alakult meg a Paris FC. A Saint-Germain megtartotta a PSG nevet, ezen a néven lett profi klub 1973-ban. A PSG lendületét azonban ez a sokkoló visszaesés sem törte meg, hiszen 1974-ben már ismét a Ligue 1 csapatai között szerepelt. 1974-es feljutása óta folyamatosan a francia első osztály (Ligue 1) tagja.
A Parc des Princes - A PSG otthona
A PSG hivatalos hazai pályája a Parc des Princes, amelynek székhelye Párizsban, Franciaországban található. A Parc des Princes, amely szó szerint azt jelenti, hogy „Hercegek parkja”, 1897 júliusában nyílt meg, és 48712 néző befogadására alkalmas. A klub stadionja, a Parc des Princes, 46 480 néző befogadására alkalmas. A Parc des Princes könnyen megközelíthető a párizsi metróhálózat segítségével. A 9-es metróvonalat kell használnia, és metróra kell szállnia a „Pont de Sèvres” vagy a „Mairie de Montreuil” irányába. Maradjon a metrón, amíg el nem éri a „Porte de Saint-Cloud” állomást. Amikor elhagyja a metrót, kövesse a jelzéseket az állomás elhagyásához.
Az első trófeák és a Canal+ korszaka
A PSG első nagyobb trófeájára egészen 1982-ig kellett várni, amikor a csapat elhódította a Francia Kupát. Az első trófea az 1982-ben elhódított Francia kupa volt. A döntőben az AS Saint-Étiennet győzték le, majd a következő szezonban megismételték a bravúrt, ezúttal az FC Nantes csapatát legyőzve. Az 1980-as évek elején a klubnak több fronton is nehézségei akadtak, különösen az anyagiakat tekintve. Az első bajnoki címet az 1985-1986-os szezonban szerezte a klub, abban a csapatban olyan játékosok játszottak, mint Joël Bats, Safet Sušić és Luis Fernández.
1991-ben a francia tévétársaság, a Canal+ lett a klub főtámogatója. A Canal+ televíziós óriásvállalat valósággal újraélesztette a klubot. Nagy beruházások kezdődtek, a portugál Artur Jorge lett az edző. Olyan játékosok kerültek a klubhoz, mint a brazil Raí, Valdo Filho, a libériai George Weah, vagy David Ginola. A sikerek közül érdemes kiemelni az 1994-es bajnokságot, amikor a csapat másodjára nyerte meg a Ligue 1-t. A bajnokság elhódítását követően két évvel végül a KEK-et is megnyerték, amely a Kupagyőztesek Európa-kupája néven is ismert volt. 1996-ban a klub egykori játékosa, Luis Fernández edzősége mellett megnyerték a KEK-et, a döntőben az SK Rapid Wient győzték le 1-0-ra.
A 2000-es évek elején a PSG keményen küzdött azért, hogy újra visszajusson a francia labdarúgás csúcsára. Hiába játszott akkoriban a csapatban a brazil szupersztár, Ronaldinho és a portugál Pauleta, a sikerek a gyönyörű játékuk ellenére sem akartak jönni. A 2006-2007-es szezonban csak a 15. helyen végeztek a bajnokságban, közel kerülve így a kieséshez. A 2007-2011-es időszak a klubtörténelem kevésbé sikeres korszaka, mindössze két kupagyőzelem és egy ligakupa siker jött össze a csapatnak. A különböző válságok miatt sikertelennek megélt időszak ellenére a csapat így is 5 trófeát szerzett.
A katari befektetők érkezése és a sztárkorszak
2011-ben hatalmas változások történtek a PSG háza táján, hiszen tulajdonosváltásra került sor. 2011 júniusában a klubot megvette a katari Nasser Al-Khelaifi, aki a klub elnöke lett. A párizsi klub új tulajdonosa a Qatar Club Investments lett, amely rengeteg pénz befektetésével erősítette meg a keretet. A katari befektetők újra versenyképessé tették a csapatot nemzetközi szinten is, és a Bajnokok Ligájában stabil résztvevők lettek a párizsiak.
A 2011-2012-es szezon kezdete óta jelentős összegekért vettek játékosokat. Az első ilyen igazolás az argentin Javier Pastore volt, majd érkezett 2013 januárjában a Chelsea FC brazil válogatott hátvédje Alex, az FC Barcelona egykori játékosa Maxwell, és az FC Internazionale olasz válogatott játékosa, Thiago Motta. A következő szezonban tovább erősödött a klub, érkezett Thiago Silva és Zlatan Ibrahimović az AC Milantól, valamint Ezequiel Lavezzi a SSC Napoli játékosa. Lucas Moura leigazolása a São Paulo FC-től a legdrágább brazil transzfer volt a labdarúgás történetében. 2013 elején a szezon végéig kölcsönben játszott itt David Beckham is. A PSG-hez olyan sztárok igazoltak, mint Zlatan Ibrahimovic és Neymar, illetve Thiago Silva és Cavani.
2018 májusában Thomas Tuchel kétéves szerződést írt alá a PSG-vel. A 2021-es nyári átigazolási szezonban a PSG a futballtörténelem egyik legtörténelmibb átigazolási időszakát teljesítette: élt Danilo Pereira megvásárlásának lehetőségével, és 60 millió eurós díjért szerződtette Achraf Hakimit az Inter Milantól. Emellett a klub regisztrálta Georginio Wijnaldum, Sergio Ramos és Gianluigi Donnarumma ingyenes átigazolását. 2021 és 2023 között két edző is irányította a csapatot. 2021. január 2-án jelentették be Mauricio Pochettino argentin edzőt. Majd 2022. 2023-ban Neymar, és Messi is távozott a csapattól.
Elégedetlen volt a klub irányvonalával és az európai sikerek hiányával, a klub elnöke, Nasser Al-Khelaifi változtatásokat ígért a következő szezonra, és kijelentette, hogy a csapat nem fogja megnyerni az UEFA Bajnokok Ligáját a jelenlegi felépítésük szerint. A klubnál nagyon mélyreható változásokra volt szükség, ezért a 2022-2023-as szezon előszezonjában a klub ambiciózus újjáépítésbe kezdett, mindenekelőtt Luís Campos átigazolási piac szakértőjének labdarúgó-tanácsadónak a felvételével.
Az első Bajnokok Ligája győzelem
A Bajnokok Ligáját azonban még Kylian Mbappé segítségével sem sikerült elhódítani, hiszen 2012 óta a PSG soha nem jutott túl a negyeddöntőn egészen 2025-ig. 2025. május 31-én játszotta a klub a történelme második UEFA-bajnokok ligája döntőjét, és az elsővel ellentétben diadalmaskodott. A Paris Saint-Germain története során első alkalommal hódította el a Bajnokok Ligája serleget: lehengerlő teljesítmény, örömfoci és megható pillanatok jellemezték ezt az emlékezetes döntőt. A müncheni Allianz Arénában a szurkolók a Bajnokok Ligája történetének talán legdominánsabb döntőjét láthatták. A Paris Saint-Germain 5-0-ra kiütötte az Inter Milant, és fennállása óta először felért Európa csúcsára.
UEFA Bajnokok Ligája / Arsenal - PSG
A spanyol tréner, Luis Enrique csapata szinte hibátlanul futballozott - technikailag, taktikailag és mentálisan is a legmagasabb szintet képviselte. A PSG már a szünetre háromgólos előnnyel vonult az öltözőbe, a második félidőben pedig még kettőt hozzátett, miközben az Inter teljesen eszköztelennek bizonyult. „Csapatmunka, érzelmek, tökéletesség. A legjobb teljesítmény, amit életemben láttam” - értékelt David Beckham, a PSG korábbi játékosa, aki a VIP-páholyból nézte a döntőt. „Amit láttunk, az nem pusztán győzelem volt. Ez a modern futball mesterműve.”
A csapat teljesítményét a mindössze 19 éves Désiré Doué koronázta meg, aki két gólt szerzett és egyet előkészített. A szigorúságáról ismert francia L’Équipe sportlap 10/10-es osztályzattal jutalmazta. A párizsiak sikerét azonban nem csak a futballtudás hozta meg, a döntő mély érzelmi réteget is hordozott. A párizsi szurkolók hatalmas transzparenst feszítettek ki a lelátón, amelyet Xanának, Luis Enrique elhunyt kislányának szenteltek. 2015-ben, amikor a Barcelona vezetőedzőjeként megnyerte a Bajnokok Ligáját, még a kislányával együtt ünnepelt. Most az égbe küldött neki üzenetet: „Ez nemcsak a futballról szól, hanem az életről, a fájdalomról és a reményről is. Ez a trófea az övé. Soha nem felejtem el” - mondta megrendülten a kamerák előtt. Az erős csapatszellemet mutatja Luis Enrique segítője, Rafel Pol története is: néhány hónappal ezelőtt elveszítette feleségét, Raquelt, aki súlyos betegségben hunyt el. A személyes tragédiák ellenére a két szakember olyan egységet épített fel, amely egészen a csúcsra repítette a PSG-t.
A Bajnokok Ligája fináléja után már senki sem felejti a nevét. Désiré Doué, aki még egy évvel ezelőtt a Rennes játékosa volt, klasszisokat idéző teljesítményt nyújtott: két gól, egy gólpassz, és teljes fölény az egy az egy elleni párharcokban. „Désiré a PSG jövője. De ma megmutatta, hogy a jelene is” - méltatta őt Luis Enrique, aki nem titkolta, hogy a fiatal játékos stílusával Neymart idézi. Gyors, technikás, magabiztos - Doué úgy játszott, mint aki már tucatnyi európai kupameccsen van túl. A fináléban nyújtott teljesítményével és a 10/10-es értékeléssel az egyik legígéretesebb fiatal játékossá vált. A párizsiaknál biztosak benne, hogy még éveken át meg tudják tartani őt a Parc des Princes-ben. „Még fel sem fogtam teljesen, hogy megnyertük a Bajnokok Ligáját. Ez valami hihetetlen."
A Le Classique - PSG és az Olympique Marseille rivalizálása
A Paris Saint-Germain és az Olympique Marseille közötti "Le Classique" rivalizálásról sokan úgy gondolják, hogy a főváros és a vidék, a nép és a nemesség, a központ és az ellenközpont összecsapása. Valójában ez az ellentét nem ennyire természetesen jött létre, hanem sokkal inkább üzleti célból lett mesterségesen kialakítva.
A rivalizálás gyökerei
Marseille sosem volt Párizs első számú, ádáz ellensége. Mint kereskedelmi központ, autonóm módon működtek addig, mígnem XIV. Lajos személyesen is levonult és abszolutista uralma alá vonta a várost. Mint társadalmi tömörülés, a bevándorlásnak következtében sokkal vegyesebb képet festett, mint a burzsoázia központjának számító Párizs. Politikai helyszínként pedig nem volt soha számottevő. Marseille legnagyobb öröksége, hogy a forradalom kitörése után a fővárosba küldött katonai csapat elénekelt egy lendületes hadi nótát, amit azóta is minden francia válogatott meccs előtt meg lehet hallgatni. Ennek a neve: Marseillaise.
A focihoz képest ezeknek a történelmi gyökereknek nem sok köze van a rivalizáláshoz. Az Olympique Marseille-t 1899-ben alapították, de Párizsnak - elsősorban a professzionalizálódást tűzzel-vassal irtó báróknak - nagyon sokáig nem jött létre egy igazán nagy labdarúgóklubja. A Red Star vagy a Paris FC sem tudott hosszú távon megragadni. Párizsból hiányzott a táptalaj. Egészen 1970-ig, a Paris Saint-Germain megalapításáig, ami több klub összeolvadásából, kiválásából, majd újbóli egyesüléséből jött létre. A két csapat a történelemben először csak 1971-ben találkozott egymással. Az első Párizs-Marseille meccs 1971-ben olyannyira a feledés homályába merült, hogy akkoriban még egyetlen televíziós társaság sem közvetítette. A PSG ekkor jutott fel a bajnokságba, a Marseille pedig abban az évben nyerte meg a bajnokságot.
A mesterségesen kreált ellentét
A legnagyobb összetűzésre is 1975-ben került sor, amikor a fővárosi szurkolók egy kupameccsen be akartak rontani az öltözőbe és még a vendégcsapat buszát is megtámadták. A visszavágón aztán minden ugyanúgy megismétlődött, csak fordítva. Franciaországban az ’50-es évek a Stade de Reims-ről, a ’70-es évek a Saint-Étienne-ről, a ’80-es évek első fele pedig a Bordeaux-ról szóltak. A Marseille és a PSG története pedig ekkoriban, a nyolcvanas évek derekán vett éles kanyart. Két esemény alapozta meg a felfutásukat: 1984-ben elindult az azóta is működő kábeltelevíziós csatorna, a Canal+, 1986-ban pedig egy francia üzletember, Bernard Tapie szimbolikus egy frankért felvásárolta a csőd szélére sodródott Marseille-t.
A Marseille nem sokkal később bucira verte a mezőnyt: 1989 és 1992 között ők nyerték a francia bajnokságot, és még a nemzetközi színtéren is a világ élén álltak, eközben viszont a PSG átlagos látogatottsága mindössze 15 ezer fő volt, ami történelmi mélypontnak számított. 1991-ben a francia bajnokságot addig közvetítő Canal+ felvásárolta a Paris Saint-Germaint. A klub későbbi elnöke, Alain Cayzac így emlékezett vissza azokra az időkre: „Tapie megkeresett minket azzal a céllal, hogy építsünk fel valamit a kettőnk ellentétére, amiből aztán mindenki profitálhat.” Az ajánlat win-win felállást jelentett: a Marseille-nek lett egy ellensége, aki ellen pozíciónálta magát és színesebbé tette a naptárat; a PSG felkerült a térképére; a Canal+ pedig köszönte szépen, még több előfizetést tudott eladni. Spanyol és dél-amerikai mintára létrejött a Le Classique, amit annak idején még nem így kereszteltek, egyszerűen csak OM-PSG / PSG-OM volt. A Google keresési találatai között is 2012 körül futott fel a kifejezés.
A rivalizálás elmélyülése
A klubok kezdetben csak játékosokat cseréltek egymással, ám ami kezdetben rivalizálásnak indult, hamar ellenségeskedésbe csapott át. A csapatok között 1992 decemberében lejátszott meccset például nem is nagyon lehet meccsnek nevezni, sokkal inkább mészárlásnak: a Parc de Princes gyepén 55 szabálytalanságot fújtak be, amiben a bravúr az, hogy a bíró egyetlen piros lapot sem osztott ki. Valójában akkortól, 1992-től beszélhetünk valódi ellentétről a két csapat között.
| Csapat | Játékosok | Edző |
|---|---|---|
| PSG | Lama, Llacer, Roche, Ricardo, Colleter, Le Guen, Guérin, Fournier, Valdo, Ginola, Calderaro (Weah sérült volt) | Artur Jorge |
| Marseille | Barthez, Angloma, Boli, Casoni, Desailly, Di Meco, Eydelie, Deschamps, Sauzée, Pelé, Boksic (Völler a kispadon) | Raymond Goethals |
Ami ezután jött, az már a zsigeri gyűlölet kategóriájába tartozott, ami furcsa módon a francia válogatott életére is kihatott. Emmanuel Petit beszámolója szerint az egyik összetartáson a marseille-i játékosok klánja odalépett hozzá és ismertették vele a közös együttélés szabályait. Laurent Fournier szerint az edzéseken többször is elhangzott OM-játékosoktól, hogy „ne passzolj neki”. Az ellentétek olyannyira megmérgezték a légkört, hogy sokak szerint ez vezetett ahhoz, hogy végül nem jutottak ki az 1994-es világbajnokságra, miközben olyan nevekkel voltak megáldva, mint Eric Cantona, Jean-Pierre Papin vagy David Ginola.
Olaj volt a tűzre, hogy a Marseille-től 1993-ban egy bundabotrány miatt megvonták a bajnoki címet, ám a 2. helyzett - és ezzel automatikus bajnok - PSG vezetése nem fogadta el a díjat: mint kiderült, nem elvi kérdésről volt szó. Azért nem fogadták el, mert tartottak attól, hogy ezzel túl sok Marseille-szurkoló mondaná le a Canal+ előfizetését.
Az évtizedek alatt aztán akadtak ikonikus pillanatok a csapatok találkozóiból. 1997-ben a Marseille-ben légióskodó Fabrizio Ravanelli a Holdról is látható szimulálással csikart ki tizenegyest. 2000-ben, amikor a PSG látogatott Marseille-be, az öltözőbe lépve iszonyatos ammónia szagot éreztek, ami miatt nem tudták használni az öltözőjüket, helyette a labdaszedők szobájában készültek fel a meccsre (a PSG kikapott 1-0-ra). Sokan emlékeznek azokra az időkre, hogy miközben Ronaldinho varázsolt a Parc des Princes-ben (3-0), edzője, Luiz Fernandez táncba fogott a technikai zónában. Később aztán Edinson Cavani mutatta meg a 92. percben, hogyan lehet lehűteni a marseille-i kedélyeket. A szembenállás valós, ugyanakkor túlmutat a sportszakmai kereteken: a médiát jól ismerő üzletemberek hozták létre, elsősorban üzleti célból, mesterségesen. Valójában talán sosem volt igazán sportszakmai szembenállás.
tags: #francia #bajnoksag #parisangermen
